– Igazából éppen szabadságon vagyok – mondta Harry kicsit mérgesen, miközben körülnézett Dracót keresve. Egyes emberek egyszerűen csak nem fogadják el a nemleges választ. Vagy legalábbis őtőle nem. – Bízom benne, hogy megérti.

A Quebeci Tartományi minisztérium hivatalnoka enyhén ciccegett a nyelvével.

– Természetesen, Mr Potter, de biztos vagyok benne, hogy ön is megérti, hogy rengeteget jelentene az iskolásoknak. Csak pár percet venne igénybe az idejéből, hogy személyesen megossza a történetet, amit már annyian olvastak. Mint tudja, ön a kötelező olvasmányba tartozik...

– De ő nem közszereplő – mondta Draco, amikor megérkezett Harry mellé, innivalókkal a kezében. Harry megragadta a sajátját, mielőtt még Draco átnyújtotta volna neki, hálásan, hogy van ürügye nem nézni a vele szemben álló magas, vékony férfira.

Draco úgy mosolygott, hogy Harryt valahogy borotvapengékre emlékeztette.

– Ő magánszemély, aki az aurorparancsnokság feje, és ez a kihívást jelentő munka kevés időt hagy arra, hogy beszédeket tartson.

– Szabadságon van!

– Pontosan – mondta Draco, bólintva, mintha a másik férfi végre megértette volna a lényeget.

– De... de...

– De biztos vagyok benne, hogy tudunk valamelyest segíteni – tette hozzá Draco nyugodtan. – Végtére is, megértjük, milyen nagyra becsülik azokat, akik a Voldemort elleni második háborúban harcoltak.

O-ó, gondolta Harry, azon töprengve, mi járhat Draco fejében. Nem fogja megígérni, hogy Harry később visszatér Kanadába, ugye?

– Felteszem, ismerik a kulcsszerepet, amit Mr Ronald Weasley játszott a háborúban. Mr Potter közeli bizalmasát, aki az egész horcruxvadászat alatt elkísérte és még a vízbefúlástól is megmentette. Talán Mr Weasley hajlandó lenne mesélni az élményeiről. A háborún kívüliekről is; jelenleg átoktörőként dolgozik. Jelzem, meg kell őt kérdeznem, amikor visszatérünk Nagy-Britanniába, de eléggé biztos vagyok benne, hogy beleegyezne.

Harry több mint eléggé volt biztos. Ron mindig is rivaldafényre vágyott.

– Ó, ez ígéretesen hangzik! – mondta az hivatalnok átnyújtva egy kártyát. – Kérem, maradjunk kapcsolatban!

– Monsieur Thiery Deguise – olvasta Draco fennhangon, miközben bólintott. – Qubec tartomány oktatásügyi miniszterének titkára. Nos, bízhat bennem, monsieur, hogy átadom az üzenetet Mr Weasleynek.

– Merci, merci! – mondta a férfi, franciára váltva. – És önben kit tisztelhetek?

– Elnézését kérem! Draco Malfoy vagyok – mondta Draco előrenyújtva a kezét.

Monsieur Deguise felvonta egyik szemöldökét.

– A wiltshire-i Malfoyok közül? És... és... Harry Potterrel van itt?

A hangja megbotránkozást tükrözött.

Draco úgy viselkedett, mintha észre sem vette volna.

– Mais oui. Együtt vakációzunk.

Harry bólintott, amikor Deguise őrá pillantott, szemlátomást megkérdőjelezve a kijelentés valóságtartalmát.

– Ó! Ó, nos... de ön személyesen ismeri Mr weasley-t?

– Ó, természetesen – felelte Draco elnyújtott hangon. – Végtére is ő Mr Potter egyik legrégebbi barátja. Ron és a felesége rendszeres vacsoravendégek a házunkban.

Harry biztos volt benne, hogy nem csak képzelte azt az enyhe nyomatékot, amivel Draco a „házunk" szót kiejtette.

– Nos, hát akkor – mondta a hivatalnok egy meglehetősen vérszegény mosollyal – várni fogom, hogy halljak önök felől.

Draco csak mosolygott és bólintott, közben pedig ügyesen elkormányozta Harryt a helyszínről.

– Jézusom, nem tudom, miért egyeztem bele, hogy elmenjek arra a hülye fogadásra – morogta Harry abban a pillanatban, hogy egy óriási cserepes növény mögé kerültek.

– Nem tudtam kihagyni azt az exkluzív eseményt a Montreali Planetáriumban – felelte Draco szárazon. – Abban a pillanatban, hogy a meghívás berepült az ablakunkon, eltökéltem, hogy ott leszek. Habár azt gondolom, hogy a juharlevélen való üzenetküldés felettébb érdekes.

– Talán híján voltak a baglyoknak.

Draco lehalkította a hangját.

– Tudtam, hogy a kanadaiak... nos, provinciálisak, nem szóviccnek szántam, de fogalmam sem volt, hogy még sosem hallottak a baglyokról.

Harry felnevetett, és a hangulata egyből megjavult. Draco szarkazmusa általában megtette ezt a hatást. A kanadaiak hallottak a baglyokról; a quebeci minisztérium számos alkalommal arra használta őket, hogy meghívókat küldjön neki.

Persze jobban szerette volna, ha eleve tiszteletben tartották volna a magánéletét, mint hogy megszerezzék a hotel információit a zsupszkulcs érkezési pontnál a nőtől, aki ragaszkodott hozzá, hogy tudnia kell a szálláshelyük címét quebeci tartózkodásuk idején. De legalább nem adták ki az információt a sajtónak.

Nem, a saját céljukra használták fel, hogy a privát partijaikra invitálják meg, beszédbe elegyedhessenek vele és megpróbálják meggyőzni arról, hogy kötelessége közszereplést vállalnia Kanadában!

– Miért van ennyi helyi minisztérium? – kérdezte Harry bosszúsan. – Miért nem tudják követni a brit példát és felállítani egy központi minisztériumot Torontóban?

– Talán mert a fővárosuk Ottawa?

Harry a homlokát ráncolta.

– Tudtam, hogy az. Azt hiszem.

Draco megemelte a pezsgőspoharát egy szarkasztikus tósztra, de ahelyett, hogy beleivott volna, várt.

Toppantott egyet a lábával.

Ó, tényleg.

– Igyál!

– Merci! – Draco kiitta a fél poharat. – Az, hogy miért van nekik megosztott kormányuk ahelyett, hogy rendes központosított lenne... nos, ők gyarmatok, Harry. Ez elég régies. Gondolom, majd egyszer felnőnek, de csak nem régen történt, hogy a brit varázslóállamok nemzetközössége megalakult. Még száz éve sincs, úgyhogy számítani kell egy kis elmaradottságra, ne...

– Jó estét! – mondta egy vékony, barna hajú nő megkerülve a cserepes növényt. – Harry Potter, jól gondolom? Örvendek a találkozásnak.

Harry visszatartott egy nagy nyelést. Tudta, hogy már hozzá kellett volna szoknia a külföldi vezetőkhöz, mivel minden miniszternek, aki Nagy-Britanniába látogatott, muszáj volt beszélnie vele. Kingsley megértette, hogy érez Harry, de nem akart kockáztatni egy diplomáciai incidenst, ahogy ő fogalmazott.

Harry akkor sem szokott hozzá a legmagasabb kormánykörökben lévő emberekkel való jópofizáshoz. Kivéve Kingsleyt, de ő nem számított.

– Enyém a megtiszteltetés, miniszter asszony – mondta halkan, kezet csókolva az asszonynak. Hála az égnek, hogy kapott egy kis diplomáciai oktatást, amikor aurorparancsnoknak nevezték ki. – Hadd mutassam be a társam, Draco Malfoyt.

Draco a kanadai miniszter asszony előrenyújtott keze fölé hajolt, és megcsókolta a levegőt a kézfeje fölött.

Ha Jacqueline LaSalle tudott is arról, hogy a Malfoyok Voldemort oldalán álltak a háborúban, ezt a tudást megtartotta magának.

– Élvezik a fogadást?

– Igen, köszönjük – felelte Harry udvariasan.

LaSalle miniszter asszony mosolya kissé gúnyossá vált.

– Ez megkérdőjelezhető, elnézve, hogy a társával együtt egy díszfenyő mögött bujkál.

Harry elvörösödve úgy találta, hogy az asszony értékelné az őszinteséget.

– Nos, ha tudni szeretné, megpróbáltam elkerülni, hogy újra beszélgetnem kelljen az oktatásügyi asszisztensével.

– Qubec tartomány oktatásügyi miniszterének titkárával – motyogta Draco.

Harry mérges pillantást lövellt felé.

– Azt akarná, hogy a szabadságomat vendégelőadóként töltsem egyik iskolából a másikba rohangálva, de sajnálom, ez nem fog menni.

A miniszter asszony arckifejezése ellágyult.

– Jaj, Istenem! Majd én beszélek vele.

– Nincs rá szükség – mondta Draco. – Már elintéztük az ügyet. Azonban, ha meg tudná kérni a helyi minisztert, hogy állítsa le a meghívók küldözgetését a hotellakosztályunkba, azért nagyon hálásak lennénk. Ezt is azért fogadtuk el, mert érdekel engem az asztronómia, de ha lehet, inkább nem vennénk részt további hivatalos rendezvényen.

– Gondoskodni fogok róla – felelte a miniszter asszony határozottan. – Habár szeretném jelezni, hogy szigorúan véve már egy jó ideje nem vagyunk gyarmatok.

– Ó, egek! – jajdult föl Harry, és azonnal eltakarta a száját, elborzadva, amiért hagyta, hogy ez kicsússzon a száján.

Úgy tűnik, LaSalle minisztert ez szórakoztatta.

– Semmi baj, Mr Potter. Ön nem hivatalos minőségében van itt, és úgysem ön volt az, aki némileg sértő volt, nem igaz?

Draco hangosan nyelt egyet.

– Kulturális félreértés – mondta a miniszter asszony, és gyémánt karkötője megcsillant, amikor legyintett a kezével. – Megengedhetem magamnak, hogy nagylelkű legyek, Mr Malfoy. Végtére is, hogyan érthetné meg a szövetségi rendszer előnyeit, ha egész életében egy olyan aprócska országban élt?

– Touché.

Az asszony hangjából eltűnt az él.

– Ha inkább egyedül lennének, megértem. De örömmel venném, ha csatlakoznának hozzám a koncerten, ha szeretnének.

– Azt hiszem, majd elvegyülünk a tömegben – mondta Harry, ellenállva a késztetésnek, hogy a frufruját jobban a sebhelye fölé húzza.

Madame LaSalle kétkedő pillantást vetett rá, mielőtt udvariasan bólintott.

– Érezzék jól magukat az este. Talán klisésnek tűnik Holst: A bolygók című művét játszani a naprendszerről szóló előadás alatt, de a Montreali Szimfonikus Zenekar felülmúlhatatlan, biztosíthatom.

Ahogy Harry észrevette, Draco bölcsen nem mondott erre semmit, hogy megcáfolja a kijelentést.

– Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű lesz – felelte Harry. Ebben a pillanatban a fények hunyorogni kezdtek. – Lehet, hogy ideje bemenni?

A miniszter asszony elmosolyodott.

– Igen, megértem az egyedüllét iránti vágyukat, Mr Potter, de ha segítségükre lehetek a látogatásuk alatt, kérem, ne habozzanak baglyot küldeni nekem.

Vagy juharlevelet, gondolta Harry. Amikor elkapta Draco tekintetét, tudta, hogy a férfinak is ugyanez jutott az eszébe.