Draco egy késői vacsorára ébredt, de csak azért, mert Harry többé-kevésbé ragaszkodott hozzá, hogy egyen valamit. Azonban túl fáradt volt ahhoz, hogy lejöjjön a lépcsőn, úgyhogy Harry felvitte neki a csirkehúslevest a szobájába, és a hátához polcolta a párnákat, hogy enni tudjon.

– Konzerv – morogta Draco fintorogva, noha akkorra már majdnem megette az adagot, ahogy Harry észrevette.

– Főzök egy rendeset holnap, ha szeretnéd.

– Munka után? Viccelsz?

– Már elküldtem a baglyot, hogy kiveszem a napot.

Draco csak pislogott.

– Megtaláltad a baglyot?

– Igen, megtaláltam Susie-t. – Harry vállat vont. – Igazad volt a névvel kapcsolatban. Felugrott a vállamra és hozzám dörgölőzött a csőrével, miután elmondtam neki.

Draco ásított és lejjebb kezdett csúszni az ágyban, de mielőtt még kilöttyinthette volna a levese maradékát, Harry elvette a tálcát.

– Szükséged van még valamire? Bármire?

Draco lebámult a kezére.

– Én... én...

– Mi az? – kérdezte Harry közelebb hajolva. Mi a baj?

– Harry, én... – Draco megrázta a fejét, és szerencsétlenül nézett ki. – Azt hiszem, tényleg pihennem kéne, ahogy a gyógyító mondta.

– Rendben. – Harry felállt a tálcával, és Dracóra mosolygott. – Holnap bevackolunk téged a kanapén a DVD távirányítójával, és egész nap rossz horrorokat nézhetsz, ha szeretnéd. Majd én mindent elintézek.

– Jó ember vagy.

Ennek hallatán Harrynek akaratlanul is ráncba szaladt a homloka.

– Annyira nem. Ragaszkodnom kellett volna hozzá, hogy hamarabb elmenjünk a Szent Mungóba. A gyógyító tényleg nagyon rendes volt. Habár van egy olyan érzésem, hogy nem volt szükségünk ennyire magas szintű gyógyítóra egy ilyen egyszerű dolog diagnosztizálására, mint egy mágikus allergia.

– Harry Potternek vagy annak, akit ő hoz be, csakis a legjobb jár – mondta Draco, de cinikus él nélkül. – Nos, legalább nem vagyok teljesen elvágva az egészségügyi szolgáltatásoktól. Tudod, azt hittem, el vagyok. Öm... ha a szüleim valamelyikének gyógyítóra lesz szüksége, öm... hajlandó lennél biztosítani, hogy megkapják? Lehetőleg Hampsont? Még a magángyógyítókban sem bízhatunk, nem, amikor annyiféle módjuk van ártó bűbájokat kiszórni ránk, amik csak akkor kezdenek el hatni, miután már fizettünk...

Harry nem igazán akart beleegyezni; jobb szerette volna, ha a lehető legkevesebb köze van Lucius és Narcissa Malfoyhoz. Azonban a jelen körülmények közt nem igazán utasíthatta ezt vissza. Narcissa talán tényleg megmentette az életét egyszer, és őt életben tartani amúgy is elsőszámú volt a fontossági listán, mivel Harrynek nem állt érdekében hagyni, hogy a Res mea es rátegye a kezét Luciusra.

Azon kívül ez azt bizonyította, hogy Dracót még mindig érdekelték a szülei, mindegy, hogy az ellenkezőjét állította. Bánkódna, ha bármi történne velük, és Harry nem akarta Dracót bánkódni látni. Soha.

– Persze – mondta Harry, mindent beleadva, hogy sikerüljön mosolyognia.

– Köszönöm – válaszolta Draco még mindig a kezét nézve. – Tudom, hogy mi nem... nem érdemeljük meg... Basszus. Bár ne tartoznék neked ennyivel, Harry. Szeretném, ha képes lennék végre egyszer tenni érted valamit.

Segítettél abban, hogy rájöjjek, ideje véget vetni a dolgoknak Ginnyvel, gondolta Harry. Ha nincs Draco, könnyedén belesodródhatott volna a házasságba, amire a lány annyira vágyott, és hová vezetett volna ez Harry számára?

Talán az lett volna a vége, hogy mindössze egyetlen pillantást vetett volna Dracóra a vasútállomás peronján, miközben mindketten felteszik a gyerekeiket a Roxfort Expresszre.

Harry a gondolatától is megborzongott.

Mégsem tudta, hogyan válaszoljon Dracónak. Hozza fel a köztük volt szexuális kapcsolatot...? Nem. Rossz ötlet volna.

– Rengeteg mindent teszel értem – mondta helyette.

– Például, hogy vezetem a háztartást? – Draco sóhajtott és becsukta a szemét, miközben teljesen belesüppedt az ágyba. – Arra a célra idehozathatnád a házimanódat is, vagy fizethetnél valakit, hogy megtegye.

– De annak a valakinek a társaságát nem élvezném ennyire. – Harrynek vissza kellett tartania a késztetést, hogy lehajoljon és homlokon csókolja Dracót. – Kimerült lehetsz és emiatt vagy depressziós. Aludj egy kicsit, jó? Reggel mindent másképp fogsz látni.

Draco fintorgott, miközben az oldalára gördült és bebújt a takarók közé, amiket Harry borított rá, de amikor Harry elfordult, Draco kinyúlt az egyik karjával, és elkapta Harry ingujját.

Finoman húzni kezdte Harryt az ágy felé, habár a szeme csukva volt, a válla pedig meggörnyedt, mintha rejtőzködni próbálna.

– Draco?

Nem jött felelet. Csak megint az a húzás, míg Harry térde már a matrac széléhez ütközött. Harry lehajolt.

– Draco, mi az? Mit szeretnél?

Draco haja repült, ahogy vadul a fejét rázta, az ajkait pedig szorosan összepréselte.

Akármit is akart, szemlátomást nem tudta rávenni magát, hogy hangosan is kimondja, ismerte fel Harry.

És abban a pillanatban rájött.

Hát persze, hát persze... Draco épp az előbb esett át egy szörnyű ijedségen, azt hallva, hogy a következő alkalommal, ha lóherét érint, akár meg is halhat. Megnyugtatásra vágyott.

És a szavak nyilván nem lesznek elegendőek.

Mihelyst megértette ezt, Harry nem habozott.

– Csusszanj beljebb, jó?

A feszültség Draco testében láthatóan enyhült, habár nem nyitotta ki a szemét. Csak hátrébb húzódott az ágyban, helyet csinálva Harrynek, aki lehúzta a cipőjét, mielőtt bemászott.

– Gyerünk – mondta úgy helyezkedve, hogy Draco össze tudjon gömbölyödni mellette, fejével Harry vállán.

Harry mintha hallott volna egy sóhajtást, amikor Draco bevackolódott.

* * *

Több órán át aludtak így együtt aznap éjjel, habár eltartott Harrynek egy darabig kikászálódni. Dracót tartani annyira kellemes érzés volt, hogy nem akarta egy pillanatát sem elmulasztani. Végül az elméje elnehezült, de biztos volt benne, hogy mosollyal az arcán aludt el.

Amikor felébredt, még mindig teljesen sötét volt. Draco mocorgott mellette, nyögve, egyértelműen egy erotikus álom markában vergődve. Harry megint elmosolyodott, álmosan, és egyik kezével kinyúlt Draco pizsamaalsójának dereka felé.

Még időben magához tért, visszarántva a kezét, aztán kivergődött az ágyból. Draco a karjaiban aludt, de ettől még nem váltak szeretőkké. A legjobb lesz távolságot tartani, amikor azt mondja majd Dracónak, hogy élvezzen. Nyilván melegebb és sokkal kényelmesebb lenne az ágyban feküdni Draco mellett, míg az álmok a gyönyör közelébe repítik őt, de Harry nem bízott magában.

Ennyire egyszerű.

Azonban a dolgok sokkal kevésbé tűntek egyszerűnek, amikor azoknak az álmoknak a hatására Draco megint kiabálni kezdett.

– Harry! Harry! Harryharryharryharryharry!

A különös az volt, hogy mennyire elkínzottnak tűnt a hangja, miközben Harry nevét kiáltotta. Teljesen úgy hangzott, mintha erős fájdalmai lennének.

– Élvezz, Draco! – biztatta Harry, szorosan megragadva a kezét. – Minden rendben. Gyerünk...

Draco úgy is tett, erőteljesen, de megint úgy nézett ki, mintha fájdalmas lett volna a dolog.

Harry nem tudta, mit gondoljon. Egy nagyon erőteljes orgazmus egy férfi számára fájdalmassá is válhat, de ez általában akkor volt igaz, ha az illető sokáig nem ment el előtte. Mivel Harry alapos gondot fordított Draco szexuális szükségleteire, nem ez lehetett a helyzet... Talán a kelések utóhatása volt, még ha máskor nem is történt meg, amikor Draco allergiától szenvedett.

Harry nem tudta.

Meglendítette a kezét, kiszórva a szokásos bűbájokat. Amikor Draco már tiszta volt és visszatért a normális alvási ritmusa, Harry elhagyta a szobát, és az éjszaka hátralévő részét a saját ágyában töltötte.

* * *

Csirkehúslevest készíteni az alapoktól kezdve nehezebb volt, mint Harry gondolta, de Draco panasz nélkül megette. A napot a kanapén töltötte, ahogy Harry javasolta, puha párnákkal aládúcolva, smaragdzöld selyempizsamája pedig kis híján megőrjítette Harryt, ahogy lágyan kiadta a karja és a lába formáit.

Ellazultnak és elégedettnek tűnt, egyáltalán nem olyannak, aki az éjszaka közepén Harry nevét kiáltozta.

Ez csak a második alkalom volt, amit Harry hallott, hogy az ő nevét kiáltja, miközben Dracót elélvezni segítette, de úgy tűnt, ez hagyományt teremtett az elkövetkező éjszakákra.

Harry tartotta magát az ígéretéhez, hogy csak annyit tesz, amennyi szükséges, de amikor Draco elkezdte őt szólongatni, az a végsőkig próbára tette az elhatározását. Egek, a férfi annyira elkeseredettnek tűnt, amikor a nevét kiáltotta. Mintha a tűréshatárán túl kínoznák, és csak arra vágyna, hogy vége legyen ennek a kínzásnak. Erőteles zihálás, kitekeredett tagok, őrült döfködések... és amikor végül elélvezett, végigordította az egészet.

Újból Harry nevét kiáltva.

Pár ilyen éjszaka után Harry kezdte azt hinni, hogy a Res mea es végül átszűrődött Draco álmaiba. Draco még alvás közben is tudta, Harrytől függ, hogy megadja neki a szexuális megkönnyebbülést... szóval nem csoda, hogy elkínzottnak tűnt ezzel kapcsolatban. Draco még mindig a férjét gyászolta.

Szörnyű lehetett tudni, hogy nincs más választása, mint megengedni egy másik férfinak, hogy megérintse.

A helyében valószínűleg ő is ordítana.

Arra gondolt, hogy könnyebb lenne, ha Draco emlékezne ezekre az álmokra. Az azt jelentené, hogy beszélhetnének róluk és megoldhatnák a problémát. De erre nem volt remény, és Harry csak magát hibáztathatta ezért. Az altatóbűbájok, amiket arra használt, hogy Draco ne ébredjen fel, úgy tűnik, azt is okozták, hogy Draco felébredve nem emlékezett az álmaira. Talán lehetett egy kis gyanúja arról, hogy szexről álmodott, de talán nem.

Úgy nézett ki, mint akinek halvány sejtelme sincs a dologról.

És mégis... a Szent Mungóbeli látogatásuk óta Draco viselkedése Harry felé mintha kezdett volna megváltozni. Apránként... de nem olyan lassan, hogy Harry ne vegye észre.

Azon a napon kezdődött, amikor Harry otthon maradt. Draco el-elbóbiskolt délelőtt, de délutánra sokkal élénkebbnek tűnt. Felkelt, és megpaskolta a helyet maga mellett, és amikor Harry leült, Draco közelebb csúszott hozzá, és átkarolta a vállát.

Harry boldogan vonta a férfit még közelebb magához, és ő is átkarolta Dracót, mire ő Harry nyakához hajtotta a fejét.

Nos, az embereknek szüksége van az érintésre, Harry tudta. Ha Draco most egy kicsit nyitottabb erre, mint korábban, az érthető annak a nagy ijedségnek a fényében, amit átélt. Nem is lehetett kellemes teljesen egyedül lenni, amikor azok a kelések kijöttek, nem találni meg Susie-t, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a láz kezd elhatalmasodni...

A délután folyamán Harry hosszú ideig így tartotta Dracót, azt kívánva, bár lett volna annyi esze, hogy hamarabb elnevezze azt a hülye madarat, hogy Dracónak a kandallón kívül legyen más módja hazahívni őt.

Harry arra számított, hogy a következő nap vagy talán azután Draco visszatér a megszokott önmagához.

Azonban nem így történt. Testileg egy kicsit továbbra is... sóvárgó volt. Sosem mondta ki szavakkal, sosem kérte Harryt arra, hogy érintse meg, de a viselkedése magáért beszélt. Sokatmondóan.

Bármikor, amikor együtt filmeztek, Draco szorosan mellé ült, és még a kezét is kinyújtotta, hogy megfogja Harryét.

Máshogy kezdte el megteríteni az asztalt, úgy hogy Harry és ő egymás mellett üljenek, és vajon véletlen lehetett, hogy a lába olyan gyakran összeakadt Harryével?

Néha Harryhez dőlt, amikor kimentek a hátsókertbe – ami barna volt és üres, most, hogy a klímabűbájokat megszüntették –, hogy megnézzék a naplementét.

Néha Harry megesküdött volna, hogy Draco egyértelmű jeleket küld felé, hogy kezd túljutni Nikolai-on, vagy legalábbis kezdi újra kívánni a fizikai kapcsolatot. Talán ezért kiáltozta éjszakánként Harry nevét? Mert már kezdte akarni őt, bármilyen fájdalmas volt is beismernie?

De annyira nehéz volt megbizonyosodni a dolgok felől, mert minden igen jelzésre, ami Harry véleménye szerint kapott, ugyanannyi nem is jött, méghozzá hangosan és egyértelműen.

Igen, Draco Harryhez dőlt, amikor a naplementét nézték, a lába teljes hosszával és a hátával is hozzáérve Harry testéhez. Amikor azonban Harry Draco vállára tette a kezét, Draco gyakran lerázta magáról, és azt hebegte, hogy be kell mennie a házba.

Amikor egymás kezét fogva DVD-ztek, Draco felhördült, amikor Harry a hüvelykujjával Draco tenyerét akarta cirógatni.

Az ebédlőasztal alatti lábflörtöléstől pedig Draco túlságosan gyakran állt meg az evésben és nézett mérgesen.

Harry úgy érezte, jobbra-balra rángatták, míg egy masszányi frusztrált vágyakozássá nem vált, és még éjjel sem tudott ettől elszakadni, úgy nem, hogy Dracónak kellett segítenie álmodás közben.

Nem, amikor Draco vonaglott, nyöszörgött és Harryt szólongatta a fájdalmas kiáltozásai közepette, amik egyre rosszabbá váltak minden egyes alkalommal.

December elejére Harry egyetlen dologban biztos volt.

Hogy ha ez így megy tovább, akkor meg fog őrülni.

* * *

– Nem bántásból, de a karácsonyi vakációd nem jöhet elég hamar – mondta Kingsley egy péntek délután.

– A kollégáim panaszkodnak, ugye? – kérdezte Harry harapós hangon. – Kaphatnék egy listát a nevekről? Szeretném tudni, kiket rúgjak ki.

– Pontosan erről beszélek.

Harry visszagondolt rá, hogy mit is mondott az előbb, és elborzadt. Már az is elég szörnyű volt, hogy ilyesmivel fenyegetőzik, de az még rosszabb, hogy így kimutatta a rossz hangulatát. Ráadásul pont a mágiaügyi miniszter előtt.

Kingsley barát volt, de akkor is, Harry próbált hivatalosan viselkedni az irodában.

Legalábbis általában. Még mindig nem aludt jól, és a szexuális frusztráltsága rosszabb volt, mint valaha Draco szeszélyes viselkedése miatt meg azok miatt az álmok miatt, amikben Harry nevét kiáltotta most már minden rohadt éjszaka...

– ...és szerintem az aurorkapitányságnak arra lenne a legnagyobb szüksége, hogy padlótól a plafonig feltöltsük ezeket az irodákat korpás keksszel.

– Ühüm – felelte Harry bólogatva, miközben azon töprengett, hogy érezheti magát még mindig ennyire sóvárgónak, amikor naponta kétszer, sőt néha háromszor is kiverte.

– Harry Potter! – szólt rá hirtelen Kingsley.

Kizökkenve a gondolataiból, Harry ijedten látta, hogy Kingsley kivonta a pálcáját és őrá szegezi. Az aurorösztön hatására ő is azonnal kézbe kapta a sajátját.

– Nos, legalább a reflexeid nem lassultak le. – Kingsley sóhajtott. – Kérlek, Harry, tedd a pálcádat az asztalra. Le kell ellenőriznem, hogy nem szórtak-e rád konfúziós átkot.

– Micsodát? Miért? – Harry letette a pálcáját az asztalra, ahogy Kingsley kérte.

A miniszter elhúzta fölötte a pálcáját nonverbálisan bűbájolva, miközben hangosan magyarázott.

– Ó, csak azért, mert épp most egyeztél bele, hogy a parancsnokságot magtárrá alakítsuk.

– Mi? Ezt tettem volna? – Harry elvörösödött. – Én... sajnálom. Azt hiszem, nem figyeltem.

– Valóban nem. Nos, mindenesetre úgy tűnik, nincs rajtad átok. – Kingsley eltette a pálcáját.

Harry még jobban elvörösödött.

– Azt hiszem, tudnék róla, ha megátkoztak volna. Ezt tanítom az újaknak minden évben.

– Ühüm, de ha egy rafinált barát az, aki átkoz, lehet, hogy nem gondolsz arra, hogy jeleket keress.

Harry a fogát csikorgatta.

– Dracóra gyanakodott.

– Ő meglehetősen szokatlan választás barátnak. Vettem a bátorságot hogy utánanézzek a háború utáni tevékenységének.

Harry már sajnálta, hogy valaha is barátjának tekintette Kingsley-t, még ha elméjének racionális része tudta, hogy túlreagálja.

– Erre nem volt szükség – mondta sértődött hangon.

Kingsley figyelmen kívül hagyta a megjegyzést.

– Tudsz róla, hogy Malfoy pár évet itt töltött a Minisztériumban a Misztériumügyi Főosztályon?

– Igen. Ő maga mondta el.

– Akkor miért szaglásztál körül az idén, próbálva kideríteni a munkaerő felvételiztetési gyakorlatukat?

Harry úgy határozott, hogy ez azon helyzetek egyike, amikor kissé átrendezni az igazságot többet használ, mint árt.

– Ön szerint miért? Ő egy Malfoy, én pedig nem vagyok bolond. Le akartam ellenőrizni a történetét, főleg, mivel szabályokba ütköző, hogy bárki, aki a Sötét Jegyet viseli, a Minisztériumban dolgozzon. – Harry szeme résnyire szűkült. – Ön hogy derítette ki, hogy itt dolgozott? A hallhatatlanok nem azok a fajták, akiket érdekel a titulus.

– Mondjuk úgy, hogy megvannak a módszereim – mondta Kingsley kivillantva a fogát. – Potter auror...

Uh, oh.

– Sosem jutott eszedbe, hogy amit találsz, azt jelentsd a miniszternek? Nem gondoltál rá, hogy egy szabályellenesen itt dolgozó korábbi halálfaló aggodalomra adhat okot?

– Nem, mert Draco már otthagyta a munkát, mielőtt barátok lettünk volna. Nem volt aktuális.

– Kirúgni azt, aki a szabály ellenére alkalmazta őt igencsak aktuális!

– Aki alkalmazta őt, már halott.

– Mióta?

Harry sóhajtott.

– Ez év március harmadika óta.

Kingsley láthatóan megkönnyebbült.

– Tényleg lenyomoztad az ügyet.

Na persze. Harry egyáltalán nem az ügyet nyomozta le; ő a férfit nyomozta le, akit Draco annyira szeretett, de Kingsley-nek nem kellett ezt megtudnia.

– Igen, és az odalenti felvételirendszer egyfajta mester-tanítvány megközelítést követ. Senki sem volt felelős Draco beengedéséért, kivéve egy embert, és ő már felelősségre vonhatatlan.

– Akkor is, egy halálfaló, aki Merlin tudja, mit kutat! Ez nem tetszik nekem.

– Volt halálfaló, aki örül neki, hogy Voldemort meghalt – javította ki Harry. – De nem számít, mit gondolsz róla, miniszter, nem oszthat meg információt arról, hogy mit csinált.

– Megszeghetetlen Eskü.

A férfi egy pillanatig Harryre meredt, aztán sóhajtott.

– Kingsley.

Harry halványan elmosolyodott.

– Tényleg.

– Még mindig kéred azt a kétszemélyes zsupszkulcsot Montrealba, igaz? Sehogy sem tudlak meggyőzni arról, hogy egyedül menj, vagy másik „barátot" vigyél magaddal?

– Sehogy.

Kingsley megforgatta a szemét.

– Hmm. Nos, emlékszem, milyen volt a te korodban. Ha ő kell, Harry, akkor legalább mondd meg neki, hogy hagyja abba a játszadozást veled. A hormonjaid már vitustáncot járnak miatta.

Harrynek tátva maradt a szája, miközben választ próbált keresni, de mielőtt még talált volna, Kingsley felállt, és elhagyta az irodáját.