– Semmi mágia – mondta Harry, mielőtt még a férfi, aki belépett, elővehette volna a pálcáját.

– Mr Potter – mondta a magas férfi, akinek kék színű talárja legalább húszévnyi magas szintű gyógyítói tapasztalatot jelzett. – A nevem Kyle Hampson. Örömömre szolgál, hogy találkozhatok önnel. Kezet fognék magával, de úgy tűnik, mindkét keze tele van.

Harrynek nem volt hangulata a kedélyeskedéshez.

– Csak semmi mágia – mondta megint összeszűkült szemmel.

– Nem, csak a kifejezett kérésére. Vagy az övére. – A gyógyító Draco összegömbölyödött alakjára mutatott; Harry egy karfa nélküli széken ült, az ölében dajkálva a másik férfit. Aztán a gyógyító gyengédebb hangon hozzátette:

– Mr Potter, a kézfogással kapcsolatos megjegyzésem célzás akart lenni, hogy esetleg tegye le a beteget, hogy megvizsgálhassam.

Ó. Harry nem akarta elengedni Dracót, de azt gondolta, talán mégsem ártana. Amilyen óvatosan csak tudta, letette Dracót a hosszú, lapos vizsgálóasztalra és lehúzta a frottírköpenyt a derekáig. Jobban meggondolva kicsit még lejjebb húzta, hogy a gyógyító Draco fenekét is megvizsgálhassa.

Uhh. A kelések még rosszabbul néztek ki, mint öt perccel korábban, amikor Harry először látta őket.

– A gyógyítóboszorkány, aki ebbe a szobába kísérte, említett valami harmadszori alkalmat – jegyezte meg a gyógyító. – Kifejtené, kérem?

Harry nem volt meglepve, hogy az elhadart megjegyzése nem volt túl értelmes. Arra sem emlékezett már, mit mondott, noha kifejezetten makacsul ragaszkodott hozzá, hogy azonnal szüksége van gyógyítóra. Most, hogy jelen volt egy, Harry próbálta visszaszorítani a pánikját. A kiképzése segített; az aurorok korán megtanulták, hogyan jelentsék a tényeket tömören és egyértelműen.

– Ez a harmadik alkalom, hogy ilyen kelések törtek ki rajta – kezdte, amint a gyógyító odahajolt Dracóhoz, hogy közelebbről szemügyre vegye. Nem elégedve meg pusztán a kelések megvizsgálásával, gyorsan megnézte Draco karjait és lábait is.

– Folytassa!

– Minden alkalommal egyre rosszabbak, és nagyon rosszul reagálnak mindenféle gyógyító vagy enyhítő bűbájra. Mugli gyógyszerekkel kezeltük őket... öm, hidrokortizonnal.

– Allergiára gyanakszik?

– Olyasmi – felelte Harry, kicsit meglepve, hogy a gyógyító ismeri a mugli vegyszereket.

– Nem igazán tudjuk biztosra az okát. Nem tudunk semmi különösről, amit mostanában ehetett.

– Az elfogyasztás csak egyféle módja az allergénnel való érintkezésnek – mondta Hampson elgondolkodva, miközben Draco homlokára tette a kezét, majd a csuklójára. – Minden alkalommal lázas önkívületi állapotba került?

– Nem, csak ma. Ezért hoztam be.

Hampson bíráló tekintettel pillantott rá.

– Azelőtt kellett volna megtennie, hogy ilyen állapotba jutott. Azt gondolnám, hogy az aurorparancsnoknak tudnia kellene ezt.

Harry összerezzent.

– Tudtam, de nem akart jönni.

– Á. Emiatt? – A gyógyító finoman felemelte Draco bal karját és az azt elcsúfító sebhelyre mutatott. – Nos, az igaz, hogy akadt némi problémánk pár dolgozónkkal, akik visszautasították, hogy kezeljék az „érdemteleneket", ahogy ők fogalmaztak. Mindegy, hogy pont ez az osztályokba sorolás vezetett az összes háborús bajokhoz – tette hozzá metszően. – Vagy hogy minden itteni gyógyítóboszorkány és -varázsló arra esküdött, hogy mindenféle személyes előítélet nélkül kezelje a betegeket. De ne aggódjon, Mr Potter! Minden tőlem telhetőt megteszek...

– Draco Malfoy – mondta Harry.

– Draco Malfoyért. Minden tőlem telhetőt, a szavamat adom. Önök ketten együtt élnek?

– Igen.

Hampson bólintott, feltett még pár kérdést, ügyesen kihúzva Harryből mindent, amit csak Draco állapotáról tudott.

– Mágikus allergiának tűnik – jelentette be végül. – Közismerten idegenkednek minden bűbájtól, amit kiszórnak a tünetekre. Tényleg azt kívánom, bár akkor jöttek volna, amikor legelőször előfordult, mivel a kezelés kimondottan rutinjellegű, és nyilvánvalóan arra találták ki, hogy ne súlyosbítsa tovább az allergiás reakciót. De azt hiszem, értem, miért nem bízott bennünk Mr Malfoy. Apropó, mik azok a jelek a csuklóján?

Harry nem akarta elmondani, de információt sem szeretett volna visszatartani, ami segíthet a gyógyítónak. Hála az égnek, a Szent Mungóban minden dolgozó mágikus esküt tett, hogy ne adhasson ki a betegekről információt külső félnek.

– Kötés van rajta.

– Milyen természetű kötés?

– Nos, öm... hozzám van kötve.

– Az Azkabanból való szabadlábra helyezésének feltétele volt?

– Nem, sosem volt börtönben. Ez... személyes.

Hampson pennája megállt az írásban.

– Értem. Azonban hogyha a diagnosztikai bűbájok nem járnak sikerrel, lehet, hogy további részletekre lesz szükségem.

Harry azokat is hajlandó lett volna megadni.

– Várjon, diagnosztikai bűbájok? Azoktól szét fognak nyílni a kelések...

– Bízzon bennem, Mr Potter! – mondta a gyógyító, sötét szemével megnyugtatóan nézve. – Tudom, mit csinálok. Általában csak azokat a bűbájokat kell elkerülni, amik az allergia tüneteit akarnák kezelni. Ez megmagyarázza, miért nem használtak a gyógyító és enyhítő bűbájaik. Gondolom, a hátára szórták ki őket. Most, ahhoz, hogy kiszórjam a diagnosztikai bűbájokat, átviszek egy vérmintát a folyosó végén lévő szobába. Mihelyst ott lesz, meg tudom állapítani, mi az az allergén, ami ezt okozza.

A gyógyító elővette a pácáját.

Harrynek a nyelvébe kellett harapnia, hogy visszafogja magát, és ne kezdjen el tiltakozni. Csak úgy ért el sikert, hogy lázasan azt mondogatta magának, Hampson rendes fajta, mindent megtesz Dracóért, ami azt jelenti, nem okoz neki fájdalmat, ha elkerülhető.

Hozzáérintve a pálcáját Draco mutatóujjához, a gyógyító elmormolt egy rövid varázsigét. Draco keze mellett egy apró fiola jelent meg a levegőben. Hampson elkapta és hozzáérintette Draco ujjához, amiből vér tört elő.

– Azt hiszem, ennyi elég lesz – mondta Hampson gyorsan begyógyítva az apró vágást, amit okozott. – Pár perc múlva visszajövök. Addig esetleg foghatná Mr Malfoy kezét. Valamennyi megnyugtatást biztosítana a számára, még akkor is, ha eszméletlen.

Harry már így is egész idő alatt Draco mellett volt. Most pedig megragadta a kezét, és megszorította.

* * *

– Lóhere – mondta a gyógyító, amikor tíz perc múlva belépett a szobába. – Mr Malfoy a lóherére allergiás.

Harrynek azonnal eszébe jutott a Ronnal folytatott beszélgetés... amikor füvet vágott hozzá, Ron pedig leseperte az ingéről... – A gyepemen van egy kevés. Nem hiszem, hogy sok.

A gyógyító összevonta a szemöldökét.

– Kapcsolatba kerülhetett vele?

– Nem hiszem, de elképzelhető. Úgy értem, tudom, hogy Draco néha lefekszik a hátára a fűbe. – Harry arra a napra gondolt, amikor kiszórt egy megfigyelőbűbájt és látta, hogy Draco ebben a testhelyzetben locsolta a növényeket.

– Ing nélkül?

– Öh, nem, nem hinném... – Igazából Harry ezt el sem tudta képzelni.

Nos, talán ez az oka az elmozdulásoknak.

– Elmozdulásoknak?

– Igen. A diagnosztikai bűbájok azt jelezték, hogy az allergiás reakció nem az érintkezés helyén fog kialakulni, habár folyamatos elmozdulásoknak kell lenniük. Ha Mr Malfoy például mezítláb járna a lóherén, akkor mindig a mellkasán lennének a kelések. Feltételezem, arra a következtetése kell jutnunk, hogy ha Mr Malfoy a hátán fekszik a fűben, akkor a keze érintkezik a lóherével és ez okozta a keléseket a hátán.

– Ez furcsa.

– Attól tartok, a mágikus allergiák ilyenek. – De a gyógytó még mindig összevonta a szemöldökét.

– Mi az?

– Egy kicsit aggódom, mert Mr Malfoy vére azt mutatja, hogy nem kellene ilyen heves reakciót mutatnia, hacsak nincs erősen kitéve a hatásának. Csak arra tudok gondolni, hogy ez – Hampson a zöld bilincsekre mutatott Draco csuklóján – erősíti az érzékenységét. Noha ennek nem igazán van sok értelme.

Harry beharapta az ajkát.

– Generációs mágia köti hozzám, ha ez segít.

– Nem, nem nagyon. – A gyógyító vállat vont. – Azonban mivel nagyon keveset tudunk a generációs mágia ágairól, talán ez lesz a legjobb magyarázata a tüneteknek. Azt tanácsolnám, hogy tisztítsa meg a kertjét a lóherétől, és tudassa Mr Malfoy-jal, hogy kerülje a vele való érintkezést. Az ő esetében a négylevelű variáció nem szerencsét fog jelenteni.

– Rendben. De most mit csináljunk vele? – Harry megszorította Draco kezét. – Folytathatom a hidrokortizon adását, de hogy fog felébredni ebből a lázból?

– Ó, ez egyszerű. – Hampson előhúzott a zsebéből egy apró, lapos flaskát. – Ez a bájital eltünteti a lóhere minden nyomát a testéről. Nem kellett volna napokon át szenvednie mugli készítményekkel, Mr Potter. Csak a kezelésre volt szüksége.

– De a bájitalok is mágikusak...

– Megértem az aggodalmát, de amint már mondtam, bíznia kell a szakértelmemben. Az allergia minden olyan kísérletnek ellenáll, ami a tüneteket próbálja kezelni. Ezzel szemben ez a bájital a tünetek okát szünteti meg, ami teljesen más dolog. Érti?

– Igen, de...

– Ez nem fog ártani neki, Mr Potter. Már a szavamat adtam. Azt nem is említve, hogy hálás köszönetem mindazért, amit ön tett. De ha komolyan szeretné, letehetem a Megszeghetetlen Esküt is. Azonban meg kell említenem, hogy az allergén eltávolító főzet másik alternatívája az, hogy a hidrokortizon a kelések mellett remélhetőleg leviszi a lázát is, ami viszont nem túl valószínű.

– Nem hagyhatom, hogy napokig lázas legyen. – Harry nyelt egyet. Minden aurorösztöne azt súgta neki, hogy Hampson megbízható. Nem mintha ez a zsigeri érzés csalhatatlan lett volna, de hogy utasíthatná vissza az egyetlen kezelést, ami működhetett? – Rendben.

– Nagyszerű. Idehívom azt az aurort, amelyiket kéri, hogy ő legyen az esketőnk...

– Nem, úgy értettem, csinálja a kezelést – mondta Harry a szabad kezével a fiola felé intve. – De hogy itat meg valamit egy öntudatlan emberrel?

– A bájitalnak a vérkeringésébe kell kerülnie, ez pedig a legjobb, ha fokozatosan történik. Egy órán keresztül kell belélegezni. – A gyógyító nagyon finoman úgy mozdította Dracót, hogy a feje oldalt forduljon, és a flaskát az arcához tartotta. – Csupán annyit kell tennie, hogy biztosítsa, ne löttyenjen ki, ha ébredezés közben megmozdul. A túl sok gőz egyszerre az ellenkező hatást éri el. Szeretné ön csinálni, vagy hívjak ápolóboszorkányt, hogy felügyelje a kezelést?

– Majd én csinálom.

– Gondoltam. – Azzal a gyógyító kihúzta a dugót a flaskából. Halványszürke pára tört elő belőle, majd eltűnt, amikor Draco az orrán át belélegezte.

Abban a pillanatban, hogy a gyógyító elhúzódott, Harry rátette a kezét a flaskára, hogy biztosan tartsa, pedig ez aligha volt szükséges, mivel az alacsony, széles formájú üveg stabilan állt Draco mellett a vizsgálóasztalon.

– Tíz perc múlva látnia kell majd, hogy a kelések kezdenek halványulni. Az óra végére a hátán nyoma sem lesz annak, hogy valaha is ettől szenvedett. Azonban nem tudni, mikor ébred majd fel, úgyhogy legyen felkészülve. Ha megijed, minden előjel nélkül megmozdulhat.

Harry erősebben fogta az üveget, miközben bólintott.

– Már csak egyetlen dolog – mondta Hampson komoly hangon. – Míg a kezelés, amit mi alkalmazunk, jócskán fölötte áll a mugli krémeknek és kenőcsöknek, ez nem olyasmi, amit ismételni lehet. Bármilyen további alkalom súlyosan terheli majd a tüdejét, úgyhogy igen fontos, hogy elkerülje a lóherét. Azon kívül, mint már észrevette, a reakciója minden alkalommal egyre rosszabb. A következő halálos lehet.

Halálos? Ó, egek!

– Gondoskodom róla, hogy mostantól fogva a kertem mentes legyen tőle.

– Azt is javaslom, hogy kerülje a klímabűbájokat a tél során. Hagyjuk elpusztulni a növényeket, hogy tavasszal újak nőhessenek. – Hampson elmosolyodott. – Nem túl varázslóhoz illő, de Mr Malfoy egészsége fontosabb, mint a külsőségek.

– Amúgy is csak a hátsókertben használtuk azokat a bűbájokat – mondta Harry. – Mugli szomszédaink vannak.

– Akik nem leskelődnek át a kerítésen néhanap?

– Nos, tudja, az aurorparancsnokság levédte a házamat.

– Igen, persze. Akkor is jobb lenne kiiktatni azokat a bűbájokat.

– Rögtön megcsinálom – ígérte Harry. – Még valami?

– Hangsúlyozza Mr Malfoynak a lóhere elkerülésének fontosságát. Normális esetben ez nem számítana annyira, de mivel ennyire érzékeny rá, fokozott elővigyázatosságra lenne szüksége.

– A lóhere melletti légzés veszélyes? És árthat neki ruhán keresztül?

– Nem. A lóhere nem árthat neki, hacsak nem kerül közvetlen kontaktusba a bőrével. Minden gond nélkül átsétálhat egy lóheremezőn, amíg megfelelő lábbelit visel.

– Köszönöm – mondta Harry, kinyújtva a szabad kezét, még ha ez azt is jelentette, hogy egy pillanatra el kell engednie a Dracóét. – Nagyra becsülöm a szakértelmét.

– Tegyen többet a nagyrabecsülésnél – tanácsolta Hampson. – Legközelebb, ha önnek vagy neki szüksége lesz kezelésre, vegye igénybe a szolgálatainkat. Ha aggódik azért, hogy biztonságban lesz-e itt, küldessen név szerint értem. Még ha szolgálaton kívül is leszek, örömmel állok majd a szolgálatára.

– Köszönöm! – mondta Harry meghatódva. Nem szerette a hősimádatot, de ezt az ajánlatot nagyra értékelte. Átkozottul hasznos volt. Azon kívül Hampson úgy bánt vele, mintha maga Merlin született volna újjá benne. Egyértelműen hálás volt azért, amit Harry tett, de nem gondolta azt, hogy Harry tökéletes.

Igazából úgy viselkedett, mintha egyenesen azt gondolná, hogy Harry kimondottan buta, amiért nem jött hamarabb a kórházba.

– Nagyjából egy óra múlva visszajövök, hogy megfelelő-e az állapota ahhoz, hogy elbocsáthassuk – mondta a gyógyító egy aprót bólintva, azzal kiment az ajtón.

Tíz perc múlva Draco kelései múlni kezdtek, pont, ahogy a gyógyító ígérte. Fél óra múlva a láza is lement. Pár pillanattal később Draco szemhéjai rezegni kezdtek, és kinyíltak.

– Mi... hol... Harry?

– Itt vagyok – mondta Harry, fogva a flaskát, amikor Draco arca megbillentette. – Csak feküdj nyugodtan! Rendben leszel.

– Mi... mi történt?

– Ájultan találtam rád a zuhany alatt.

Draco undorodó hangot hallatott.

– Ja, már emlékszem. Visszajöttek a rohadt kelések. A forró víztől csak jobban fájtak, úgyhogy hideggel próbálkoztam, ami segített egy kicsit, de a többi részemnek szörnyű volt, viszont csak ennyit tudtam csinálni, és...

Harry visszafogott egy kiáltást.

– Már van baglyom, úgyhogy elérhettél volna, ha ilyesmi történik!

Draco összeszorította a szemét.

– Nem találtam a baglyot. Mondtam, hogy el kéne nevezned. Sokkal több időt töltene itthon, ha megtennéd.

Harry azért nem akarta elnevezni a hülye baglyot, mert attól már olyan lenne, mintha házikedvenc lenne, holott nem volt az.

– Nos, mindegy. Időben hazaértem. Eszméletlen voltál, és magas lázad volt, és a gyógyító azt mondta...

– Gyógyító? – Draco szeme azonnal kinyílt, miközben kicsit kinyújtotta a nyakát, hogy körülnézzen. – A Szent Mungóban vagyunk! Mondtam, hogy nem akarok ide jönni!

– Sajnálom – felelte Harry hevesen –, magas lázad volt, én pedig nem voltam hajlandó csak ott ülni és nézni, ahogy felemészt téged. Amúgy meg a gyógyító már megoldotta. Allergiás vagy a lóherére. Nagyon allergiás, úgyhogy gondoskodnunk kell róla, hogy többé ne érhess hozzá.

Draco elsápadt.

– L... l... lóherére?

– Igen, a lóherére. – Harry végigsimított Draco vállán, gondosan ügyelve, hogy elkerülje a pontokat, ahol még maradtak kelések. – Arra gondolunk, hogy akkor kerültél kapcsolatba vele, amikor a hátadon feküdtél a kertben, és hozzáértél a kezeddel. A mágikus allergiák hajlamosak úgynevezett elmozdulásokra, ami azt jelenti, hogy a kelések máshol jelennek meg, mint ahol a bőr érintkezett vele.

– Én... én... – Draco megköszörülte a torkát. – Néha tényleg feküdtem a füvön, ez igaz. De honnan tudtad?

– Megfigyelőbűbáj.

– Ez aljas volt.

– Tudom – mondta Harry. – Már nem használom a bűbájt. Csak figyelemmel kísértelek az elején, tudod, elég depressziós voltál ahhoz, hogy valami drasztikusat tegyél.

Draco foga vacogni kezdett.

– Te időnként rám kukkantottál?

– Egy ideje már nem. Draco, kimentél a kertbe...

– Azt akarom, hogy vedd le a bűbájt. Nem akarom, hogy kémkedj utánam!

– Megszabadulok tőle, amint hazaérünk. Draco, kimentél a ker...

– És kérek egy kis vizet is. Kiszáradtam – szólt közbe Draco.

Harry megidézett egy poharat és egy kis vizet. Mostanra már szokásává vált, hogy engedélyt adjon neki az ivásra, habár segítenie kellett Dracónak, hogy a gyógyító pára közelében maradhasson. Még nem telt le az egy óra.

– Na, most már felelj! – mondta Harry szigorúan.

– Inkább aludnék. Nyúzottnak érzem magam.

– Csak felelj, és már alhatsz is. Lefeküdtél ma a fűre?

Draco elfintorodott.

– A nap nagy része összemosódott, Harry. Magas láz okozhat ilyet. Emlékszem, hogy kimentem a kertbe, de ezt a legtöbb nap megteszem. Most már pihenhetek?

– Igen, pihenj! – felelte Harry halkan. – Jobban van a hátad?

– Már egyáltalán nem fáj.

– Ez azért van, mert a kelések már múlnak. Nem hiszem, hogy ezúttal szükségünk lesz arra a hegesedés elleni krémre.

– Csodás – felelte Draco, és a furcsa az volt, hogy Harry szinte már azt hitte, hogy a hangja cinikus volt.

Szinte.

* * *

Amikor az ajtó kinyílt, Draco felült, összehúzta magán a fürdőköpenyt, és az egész teste megfeszült.

– Mr Malfoy! – mondta Kyle Hampson, miközben előrenyújtott karral közelebb jött. – Hampson gyógyító vagyok, és örülök, hogy megismerhetem.

A hangja nem volt olyan meleg, mint amikor Harryvel beszélt, de egyértelműen udvarias volt. Draco is így gondolhatta; kicsit döbbentnek tűnt, amikor megrázta a felajánlott kezet.

– Gondolom, Mr Potter már elmagyarázta a helyzetet.

– Lóhere allergia. – Draco megköszörülte a torkát.

– Igen. Kizárólag a bőrkontaktus váltotta ki, de ön különösen érzékenynek tűnik rá, úgyhogy ezt észben kell tartania, bármikor hagyja el az otthonát. Ki kell hangsúlyoznom, hogy a ma történt kezelést nem lehet megismételni anélkül a kockázat nélkül, hogy a tüdeje károsodna, és hogy minden jel arra mutat, a lóhere allergiája minden érintkezéssel egyre hevesebb lesz.

– A végzetes kifejezés is előkerült – mondta Harry nyersen.

Draco kissé elzöldült.

– Tessék?

A gyógyító folytatta.

– Igen súlyos állapotban volt, amikor Mr Potter behozta ma. Nem szeretném ennél is magasabb lázzal viszontlátni. Ezért komolyan vigyáznia kell, hogy elkerülje a lóherével való érintkezést.

– Azt mondta, különösen érzékeny? – kérdezte Draco. – Ez mit jelent?

– Egy véletlenszerű érintkezésnek nem kellene ilyen erős reakciót kiváltania. És mégis ezt teszi, úgyhogy Mr Potter és én azt feltételezzük, hogy köze lehet az önöket összekötő generációs mágiához.

Draco szeme kiguvadt.

– Elmondtad neki?

– Csak annyit, hogy hozzám vagy kötve. Muszáj volt. Arra próbáltunk rájönni, hogy mit tegyünk.

– Azt hittem, nem akarod, hogy az egész világ megtudja...

– Bízhat benne, Mr Malfoy, hogy minden információ, ami itt elhangzik, a legszigorúbban bizalmasnak számít – mondta Hampson megnyugtató hangon. – Nem beszélhetek ezekről a dolgokról, ha szeretnék sem. De nem szeretnék. Tudja, mugliszületésű vagyok. Amikor a háború folyt, rejtőzködnöm kellett. A munkámat, a pálcámat, és valószínűleg az életemet is Mr Potternek köszönhetem.

Harry mindent megtett, hogy ne vörösödjön el.

– Mind sokkal tartozunk neki – mondta Draco halkan. – Én... köszönöm, Mr... Sajnálom, nem emlékszem a nevére.

– Hampson és nem csoda. Fárasztó napja volt. Láthatnám a hátát? Szeretnék megbizonyosodni, hogy készen áll rá, hogy elbocsássuk.

Draco bólintott; a mozdulat kissé görcsös volt, és lecsusszant a vizsgálóasztalról, úgy fordulva, hogy szemben legyen vele, miközben a derekánál lévő megkötővel babrált. Sikerült leengednie a fürdőköpeny hátulját úgy, hogy ne kelljen teljesen levennie.

– Semmi nyom nem maradt – mondta a gyógyító. – Kicsit lejjebb, ha kérhetném. Szeretném leellenőrizni a fenekét is.

Draco elvörösödött, de megtette, amire kérték.

– Úgy néz ki, teljesen és tökéletese meggyógyult, Mr Malfoy, de ma éjjel nagyon kimerült lesz, és valószínűleg holnap is. A mágikus energiaszintje alacsony marad, míg teljesen ki nem piheni magát, úgyhogy kerülje a varázslást, hacsak nem feltétlen szükséges. Ó, és felöltözhet.

– Felöltözni – gúnyolódott Draco, miközben megfordult. – Nyilvánosság előtt, pont egy fürdőköntösbe.

– Jobb ez, mintha Mr Potter addig várt volna, míg felöltözteti valami másba – mondta a gyógyító filozofikus hangon. – Nem állt messze a kómába eséstől, amikor ide került. De most már elengedem.

Draco újra kinyújtotta a kezét.

– Nagyon köszönöm, Hampson gyógyító.

A gyógyító elmosolyodott, miközben megint kezet ráztak.

– Remélem, megértette, amikor azt mondtam, hogy nem szeretném újra itt látni. Legyen jól, Mr Malfoy. És ön is Mr Potter. Ha megbocsátanak, most mennem kell.

Abban a pillanatban, ahogy a gyógyító elment, Draco lehuppant egy székre.

– Haza tudnál ugrani és hozni valamit, amit felvehetek? Nem nagyon van kedvem így menni emberek közé.

– Ebből a szobából egyenesen hazahoppanálhatunk. – Harry magára mutatott. – Auror vagyok.

– Ó. – De Draco még mindig nem mozdult. – Akkor adj egy percet! Nem érzem még késznek magam egy társas hoppanáláshoz.

– Rendben. – Harry is leült. – Szólj, amikor készen állsz az indulásra! Aztán amint otthon leszünk, leteszlek a kanapéra és gondoskodom az ebédről.

– Nem vagyok rokkant.

– Majdnem kómába estél. – Felismerve, hogy a hangja szörnyen éles, Harry erővel lenyugtatta magát. – Hamarabb kellett volna eljönnünk.

– Úgy néz ki. – Draco becsukta a szemét, és hátradöntötte a fejét, míg a szék háttámlájára nem dőlt. – Merlinre, de kimerült vagyok. Talán tényleg lerokkantam.

– Szeretnéd, ha előrébb hoznám a szabadságomat? Elutazhatunk valahova kikapcsolódni, és annyit pihenhetnél, amennyit csak szeretnél.

– Nem akarom a karácsonyt Nagy-Britanniában tölteni. Már mondtam.

Harry igazából arra gondolt, hogy két utat is tehetnének; egyet most, és egy másikat decemberben, de jobban meggondolva, az rengeteg idő lett volna munkán kívül.

– Rendben. Akkor decemberben megyünk. Pont ma este intéztem a zsupszkulcsot.

– A miniszter köreibe tartozók kiváltsága. – Draco ásított. – A Malfoyoknak is volt ilyen hozzáférésük. Felteszem, szörnyen alantas vagyok, ha azt remélem, hogy apám hiányolja.

– Amúgy sem használhatott nemzetközi zsupszkulcsot.

– Mmm, igaz. Azkaban és az új törvények. De anyu használhatott...

Anyu. Ez elárulta Harry számára, hogy milyen fáradt lehet Draco.

– Gyere! – mondta talpra húzva a férfit. – Menjünk haza.

– Haza – visszhangozta Draco, szinte álomittas hangon. – Tudod mit, Harry? Szép otthonod van. Szeretem a szobámat, de nem szeretem a zuhanyt. Bárcsak nagyobb kádam lenne, mint amilyen a prefektusi fürdő volt a Roxfortban. Ó, sajnálom, te nem voltál prefektus, nem tudhatod. Legalább egy mérföld széles volt és tele habfürdővel...

Még egy óriási ásítás, és Draco elernyedt, majd halkan hortyogott, miközben Harry állva tartotta.

– Akkor nincs kanapé – mondta Harry halkan, megsimítva Draco haját. – Egyenesen az ágyba. Felviszem az ebédet tálcán.

Karjával még biztosabban átölelve Dracót, Harry szorosan fogta miközben körbepördítette magukat.