Harry biztos volt benne, hogy a maszturbálásnak sokkal kielégítőbbnek kellene lennie. Tudta, hogy amikor még Ginnyvel járt, főleg az utolsó években, gyakran gondolta azt, hogy a keze legalább olyan jó, mint bármi, amit együtt csinálnak.

De Draco nem Ginny. Harry őt sokkal intenzívebben kívánta. Színtiszta vággyal volt szüksége rá, és a keze nem volt egyenértékű pótlék.

Draco keze az lenne, ha rá tudná venni a férfit, hogy segítsen rajta. Draco keze mennyország lenne. Az ujjai Harry golyóit simogatnák, és egyszerűen csak tudná, hogy mikor izgassa, mikor elégítse ki és...

Borzongva élvezett el, és nyüszítve rogyott le a zuhany csempézett padlójára. Ó, egek. Sokkal többre lett volna szüksége, de nem fogja megkapni, és fogalma sem volt, hogy mi lesz vele így...

Nyögve talpra vergődött, és elzárta a vizet. Beballagott a hálószobájába egy törölközővel a csípője körül, egy másikkal a haját törölgetve, amikor kopogást hallott az ajtaján.

Talán a kevéssé kielégítő orgazmus volt az, gondolta később Harry, ami miatt úgy reagált, ahogy.

Odarobogott az ajtóhoz és feltépte, de már akkor kiabált, amikor még hozzá sem ért a kilincshez.

– Az ég szerelmére! Mi van már megint?

Akármit is akart még mondani, a látvány mindent kitörölt a fejéből.

Draco alázatosan lehajtott fejjel ott térdelt, és az egész teste remegett.

Harry azonnal mellétérdelt, és ölelésébe vonta a másik férfit.

– Ssh, ssh, semmi baj – nyugtatta. – Én... nem úgy értettem – rögtönzött, mert nem emlékezett semmi konkrétra, hogy mit mondott előtte. Csak arra emlékezett, hogy mérges volt, és olyan frusztrált a vágytól, hogy azt ember nem bírja ki.

De ez még nem hatalmazta fel arra, hogy a frusztrációját Dracón töltse ki.

– Sosem lett volna szabad a jóindulatodra apellálnom – mondta Draco síri hangon, karjai pedig élettelenül lógtak az oldala mellett. Hagyta, hogy Harry az ölelésében tartsa, de nem tett erőfeszítést, hogy viszonozza. – Nekem kellene szolgálnom téged. Nagyon is tisztában vagyok vele.

– Draco, tudod, hogy én nem így gondolkodom...

Draco lehajtva tartotta a fejét, az ajka majdnem hozzáért Harry meztelen vállához.

– Csak mert ilyen nagyon jó vagy. De ettől a viselkedésem csak még megbocsáthatatlanabb. Jobb rabszolgát érdemelsz annál, aki csak magára gondol és gúnyosan beszél veled és...

– Gúnyosan?

Harry érezte, hogy egy vízcsepp a vállára hullik. Vagyis nem, nem víz volt. Könny! Ha eddig szégyellte magát, most tízszer rosszabb lett a helyzet.

– Kigúnyoltam a beszédedet. Nem fog többet előfordulni...

– Jaj, dehogynem – mondta Harry, a két kezét Draco vállára téve, hogy egy kicsit eltolhassa magától, de csak annyira, hogy az arcába nézhessen. – De nem is baj. Mert ez a szarkazmus, ez a gúny, Draco? Ez te vagy. És én szeretem. Szeretem, ha önmagad vagy. Hát nem érted?

Draco nyelt egyet.

– Akkor... akkor miért...

Harry sóhajtott. Ha Draco nem látta magától, hogy mi a probléma, akkor ez csak egy valamit jelenthetett. Annyira szerelmes Nikolai-ba, hogy észre sem veszi Harry vonzódását.

De ez jó is volt, nem? Harry nem is akarta, hogy ezt észrevegye, mert akkor kötelezve érezné magát, hogy szexeljen Harryvel.

És így, hogy Draco ennyire szerelmes a férjébe? Nyomást gyakorolni rá egyszerűen nem volt opció.

Mindegy, mennyire tetszett volna az ötlet Harry farkának.

Nos, Harrynek végre sikerült előállnia egy hazugsággal, ami nem volt száz százalékosan idióta.

– Hogy miért lettem olyan mérges? – Vállat vont, és próbált spontánnak tűnni, nem pedig ravasznak. – Ennek semmi köze hozzád, Draco, főleg nem a segédigés beszólásodhoz. Csak rossz napom volt a munkában, ez minden. Már jobban vagyok, hogy lezuhanyoztam.

Draco pislogott.

– Tudod, hajlamos vagyok elfelejteni, hogy neked ezen a házon kívül is van életed. Aztán hazajössz és ahelyett, hogy rendesen gondodat viselném, követelőzöm, hogy kezeld a sebeimet...

– Nincsenek sebeid – szólt közbe Harry.

Draco lehajtotta a fejét, és még jobban reszketett, mint előtte.

– Szükséged van valamire? Szolgálhatlak? Esetleg egy pohár likőrt lefekvés előtt? Vagy tegyek fel valami zenét, vagy... vagy lenne kedved egy kis sétához, vagy... vagy... megnézzek veled egy vígjátékot, vagy...

– Nem kell ilyen elkeseredetten próbálkoznod, hogy szolgálj – mondta Harry sóhajtva.

– De én akarok.

Ezúttal hezitálás nélkül mondta. Ez már önmagában is aggasztó volt.

– Miért? Csak a bűbáj miatt?

Draco felpillantott; a szemei olyanok voltak, mint a viharfelhők.

– Én... én nem tudom, Harry. Néha elgondolkodom rajta. Nem tudnám megmondani... Nem is tudom... Már azt sem tudom, ki vagyok!

Harry térde egy kicsit fájni kezdett, úgyhogy felállt, egy kézzel biztonságosan magán tartva a törölközőt, míg a másik kezével felsegítette Dracót.

– Gyere be és megbeszéljük.

Draco szeme elkerekedett, amikor belépett Harry szobájába.

– Eddig még soha nem léptem be ide.

– Nem? – Harry még sosem gondolkodott el ezen, de arra tippelt, hogy igaz lehet. Másrészről viszont azt feltételezte, hogy Draco már bejárta az egész házat, míg Harry dolgozott. Ha mégsem... nos, az elég érdekes.

Mivel Harry nem akart egy szál törölközőben ülni a beszélgetés alatt, felmarkolt pár ruhadarabot és visszament a fürdőbe.

Meglepetésére Draco egyből követte.

– Mit csinálsz?

– Szeretnék segíteni öltözködni...

Harry felnevetett, habár kissé feszülten.

– Öm... ne. Nem, kösz. Menj és ülj le az ágyra. Egy perc és ott vagyok.

Draco tétovának és csalódottnak tűnt, de úgy tett, ahogy utasították.

Épp a kritikus pillanatban. Ugyanis pár perccel ezelőtti orgazmus ide vagy oda, Harry farka szinte megugrott a gondolatra, hogy Draco levegye Harry törölközőjét és felsegítsen rá egy alsónadrágot. Hülye farok... hát nem tűnt föl neki, hogy Draco mennyire közömbös iránta? A férfi nem nézett le a törölközőre, nem csodálta meg a meztelen mellkasát, sem semmi ilyesmi.

Ha Harry azt tervezte volna, hogy direkt mutatkozik egy szál törölközőben, most igen csalódott volna.

De a helyzet az... hogy így is az volt.

Két perc múlva felöltözve, de mezítláb, Harry leült Draco mellé az ágyra.

– Rendben, mit jelent ez, hogy nem tudod, ki vagy? Megint memóriazavaraid vannak?

Draco megrázta a fejét. A haja repült közben, Harry pedig szeretett volna beletúrni azokba a finom szőke tincsekbe.

– Mindenre emlékszem. Talán túlságosan is jól. Nem, ez inkább olyan, mintha zuhannék.

– Zuhannál?

Draco becsukta a szemét, az arckifejezése fájdalmas volt.

– Egyszerre két irányba. Annyira... annyira könnyű a rabszolgádnak lenni, Harry. Csak annyit kell tennem, hogy ellazulok és hagyom megtörténni, és gondolkodás nélkül beszélek, gondolkodás nélkül cselekszem... de aztán, amikor ezt csinálom, az esetek felében valami cinikus, durva megjegyzést teszek, amire egyetlen rendes rabszolga sem gondolhatna, nemhogy mondhatna. És tudom, hogy ezt a régi Draco csinálja, akit gy...gy... gyűlölsz.

– Nos, már nem gyűlölöm – mondta Harry határozottan. – És a gyűlölni egyébként is egy kicsit erős. Nem kedveltelek, és úgy gondoltam, hogy egy beképzelt, arrogáns seggfej vagy, hatodévben még rosszabb lettél, és... francba is. Talán tényleg utáltalak valamennyire, amikor Bill arcát szétmarcangolták...

Draco összeszorította a fogait.

– De most már nem utállak – hangsúlyozta ki Harry. – Esküszöm, hogy nem, oké? Már egyáltalán nem. Élvezem a társaságodat, és a megjegyzések, amiket teszel? Azt hiszem, értesz a szavakhoz, Draco. Komolyan, a szarkazmust már néha művészi szinten űzöd. Nem ezért lettem mérges odalenn. Tényleg nem. Rendben? Kedvelem azt, amilyen vagy, úgyhogy ne akarj megváltozni miattam.

Draco szeme továbbra is szorosan csukva maradt.

– Még mindig olyan, mintha nem tudnám, mi az, ami valódi. Azokban az első hónapokban olyan csodálatos volt a rabszolgádnak lenni. Mintha nem ismertem volna semmilyen más életet, semmilyen egyéb létezést, és úgy éreztem... ide tartozom.

– És most? – kérdezte Harry óvatosan.

– Olyan, mintha két Draco élne bennem. Ez nagyon zavarba ejtő, mert emlékszem rá, hogy... valaki más voltam. Teljesen más ember.

Harry megrázta a fejét.

– De nem voltál teljesen más, Draco. Úgy értem, nem voltál rabszolga, de ugyanúgy szeretted... öm, tudod... – Harry megrezzent, és eltöprengett, hogy hülyeség-e ezt felhozni. – Az alávetettséget, igaz?

Draco féloldalt rápillantott. Nem válaszolt, de a pillantás magáért beszélt, és valami ilyesmit mondott, hogy Igen, és mire akarsz ezzel kilyukadni...?

Kitalálni, hogy hogyan fogalmazza ezt meg, kicsit nehéz volt.

– Öm... nos, ez nem olyan, mintha két ember lenne benned, akiknek semmi köze egymáshoz, ez minden. Ha jobban belegondolsz, a Régi-Draco és rabszolga-Draco nem is különböznek annyira. Már mielőtt a Res mea es felébredt, eljátszadoztál néha azzal, hogy... öm, kicsit rabszolgásan viselkedtél, nem...?

Draco ujjai hirtelen a lepedőbe martak.

– Azt mondod, hogy megérdemlem a rabszolgaságot, erre utalsz? A bűbáj tudta, hogy már ezzel a dologgal szórakoztam, és így nem csoda, hogy lecsapott rám?

– Nem, nem! – Harry odafordult Dracóhoz, hogy jobban az arcába nézhessen.

– Nem így értettem. Én csak azt hiszem... nos, hogy tényleg van egy kis alávetettségi hajlamod. A Roxfortban még nem gondoltam volna ezt, ahogy össze-vissza parádéztál, mintha a tiéd lenne a hely...

– Az csak hencegés volt – motyogta Draco, ujjaival még mindig a lepedőbe markolva. – Fenn kellett tartanom a pozíciómat, és örömet szereznem az apámnak. De ez talán csak jobban alátámasztja azt, amit mondasz. Azt tettem, amit mondott, amit akart, még a...

A halálfalókhoz is csatlakoztál, gondolta Harry.

– Aztán pedig azt tetted, amire Voldemort utasított.

Draco elfordította az arcát.

– Mintha nem a legjobb embereket választanám ki arra, hogy engedelmeskedjek neki.

– Szerintem Nikolai-jal jól választottál – mondta Harry gyengéden. – És hogy őszinte legyek, nem hinném, hogy az előbbi példák helyénvalóak. Minden gyerek örömet akar szerezni a szüleinek, és ami Voldemortot illeti, gyakorlatilag zsaroltak, hogy szolgáld. De ennek amúgy sincs köze ahhoz, amit mondani akarok. Te nem két külön ember vagy belül, Draco. Te csak te vagy, és van egy részed, ami szeret alárendelődni. Mondanám, hogy csak a bűbáj akarja, hogy így érezz, de... szerintem nem pusztán amiatt van így. Már a férjeddel is így viselkedtél, nem? Most pedig kimondhatod, amit gondolsz, úgyhogy a bűbáj nem irányít téged, már nem. Érted?

– Szóval azt mondod, természetemből fakad a szolgaság, mint bagolynak a repülés.

Harry megrezzent, habár az elgondolás alapjában helytálló volt.

– Valahol igen. Egyértelműen szeretted, amikor még nem emlékeztél a múltunkra. Azt gondoltad, hogy a rabszolgámnak lenni a világ legnagyszerűbb dolga, és ez egy kicsit furcsa, elnézve, hogy nem úgy nevelkedtél, ahogy a Res mea es elvárta volna. És még azután is, hogy mindenre visszaemlékeztél... – Harry elmosolyodott, hogy lágyítsa a mondanivalóját. – Nos, sosem tiltakoztál igazán a helyzeted ellen. Először még megértettem, mivel annyira le voltál még taglózva a férjed halála miatt. Azt mondtad, hogy ahhoz képest a rabszolgaság semmiség. De... azóta már volt időd elrendezni magadban a dolgokat, és még mindig nem panaszkodsz arra, hogy egy szolgabűbáj köt téged.

Draco elengedte a lepedőt, és hátrahajtotta a fejét, hogy felnézzen a plafonra.

– Nem is lenne értelme, nem igaz? A panaszkodás semmin sem változtatna.

Harry csak várt, kíváncsian, hogy mit mond még Draco.

Sok idő eltelt, mire a férfi újra megszólalt.

– Nem érted az egészet, Harry. Persze, hogy nem panaszkodom. Mindig, amikor rám tör a késztetés, elnyomom. Megérdemlem ezt a helyzetet, minden percét. Egy egész életen át. Szörnyű életet érdemlek, amiért cserbenhagytam Nikolai-t!

Az, hogy Draco így gondolja, csak azt mutatta, mennyire össze van zavarodva belül. Harry megfogta a kezét.

– És ez szörnyű élet?

– Nem. – A válasz halk hangon érkezett. Szinte suttogás volt. – Nem, cseszd meg. És ez a legzavarbaejtőbb. Az univerzumnak beteges humora van. Megérdemlem ezt, de nem érdemellek meg téged. – Draco szárazon felnevetett, a hangja abszolút nyomorultul csengett. – Olyasvalaki rabszolgája kellene legyek, mint Ronald Weasley.

Harry akaratlanul is elmosolyodott.

– Ó, Ron nem szeret téged túlzottan, de olyan, mint a pirított mályvacukor. Kívül kemény, ám belül lágy. Jól bánna veled, mihelyst megértene mindent.

– Hülye giffendélesek. – Draco sóhajtott. – Rendben. Nos, akkor azt mondom, akkor is megérdemlem, hogy rab legyek a saját házamban, állandó rettegésben élve, hogy Greyback egyszer mást is csinál, mint csattogtatja a fogait, de az igazság az, hogy ezt senki sem érdemli meg. És aztán azt érzem, hogy árulás így gondolkodni, mert azok után, amit Nikolai-jal tettem, persze, hogy megérdemlem!

– Nikolai is azt mondaná, hogy megérdemled?

Draco felhorkant.

– Persze, hogy nem. A pokolba is, őt is a Griffendélbe osztották volna, ha a Roxfortba járt volna. De az apja nem bízta a brit varázslókra a fia oktatását. Ez elég nagy feszültséget okozott a családjában, amikor tizenegy éves lett, mert Nik anyja tényleg griffendéles volt, és nagyon azt szerette volna, ha a fia is oda járt, ahogyan ő.

– Nos – mondta Harry lassan, úgy érezve, mintha egy szakadék fölé kifeszített kötélen egyensúlyozna. Egy rossz szó egy ilyen érzékeny témánál, és Draco feldühödik. – Talán... talán tiszteletben tarthatnád a férjed kívánságát ebben a témában. Most már elég abból, hogy szörnyű életet érdemelsz. Biztos vagyok benne, hogy azt akarná, lépj tovább és tudod... olyan boldog légy, amennyire csak lehetséges.

Draco kirántotta a kezét Harryéből.

– Persze, hogy ezt akarná. Jó ember volt. De az, hogy ő megbocsátott, még nem jelenti azt, hogy nekem is ezt kell tennem!

– De ő többet tett puszta megbocsátásnál – mondta Harry gyengéden, azt kívánva, bár ölelésébe vonhatná Dracót. – Igazából én nem hiszem, hogy Nikolai-nak valaha is meg kellett bocsátania neked, Draco. Ehhez először is neheztelnie kellett volna, de nem tette. Tudod, hogy megértő volt. Pontosan megértette, hogy mit kellett elviselned a szüleid miatt. Megértette és együtt érzett.

Draco törölgetni kezdte a szemét, a keze nedves lett tőle.

– Mi... mi a szart akarsz ezzel? Sosem találkoztál vele; nem tudhatsz ilyeneket!

– Auror vagyok. Arra tanítottak, hogy jeleket keressek, és arra használjam őket, hogy rájöjjek a motivációkra. És a te férjed kimondottan egyértelmű a számomra. A pénz, Draco. Hollóbérc átruházása. Úgy szervezte a dolgait, hogy a tied legyen minden, ami az övé volt. Minden jó férj ugyanezt tenné, de ő elfedte az egész vagyon eredetét, mielőtt átadta volna neked. Biztosította, hogy a szüleid ne jöhessenek rá, még a halála után sem, hogy ti ketten együtt voltatok.

Draco kinyitotta a száját, mintha elakadt volna a lélegzete, de nem adott ki hangot.

– Ő... ő valóban ezt tette, ugye? Én... én nem nagyon gondoltam arra a pénzre ebben az utóbbi pár hétben. Legalábbis azon kívül persze, hogy az Nikolai ajándéka a számomra.

Harry mosolyogva bólintott.

– Nem tudhatta, hogy amnéziás leszel. Nem a nagylelkűségét akarta titkolni előled. Úgyhogy miért vette volna a fáradságot, ha nem azért, mert védeni akart téged? Tudhatta, mennyire szereted a szüleidet. Nem akart közétek állni.

– Ó, Nikolai – nyögte Draco, lehajtva a fejét, de Harry még láthatta előtte a szemében megjelenő kövér könnyeket. – Te... te tényleg megértetted!

Eltartott egy pillanatig, míg Draco összeszedte magát, habár a szeme vörös, duzzadt és nedves volt, mikor újra felnézett.

– Köszönöm, Harry. Én... én még mindig azt gondolom, hogy bátrabbnak kellett volna lennem, be kellett volna mutatnom őt a szüleimnek, és letojni a következményeket... de tudni, hogy nem neheztelt emiatt... ez jelent valamit. Rengeteget jelent.

Harry nem tudta visszafogni magát, odanyúlt és megint megfogta Draco kezét, ezúttal az ujjaikat is összefűzte és megszorította.

– Jelenthet is. Nincs semmi, ami miatt bűntudatot kellene érezned. Talán máshogy kellett volna kezelned a dolgokat, de ha visszagondolsz, el kell ismerned, hogy nem bántottad őt meg a tetteiddel. Az ő saját viselkedése is elárulja, hogy tudta, miért teszed. Nem akartál harcolni a szüleiddel, és Nikolai támogatta ezt a döntést. Azt hiszem... azt hiszem, ő az a férfi volt, aki megérti, milyen fontos lehet a család.

Ezúttal Draco volt az, aki megszorította Harry kezét. A hangja reszelős volt, amikor megszólalt.

– Igen... igen, az volt. Tudod, saját családot is akartunk. Olyan... olyan terveink voltak... nem akarta, hogy a tehetsége elvesszen a halálával... – Draco arckifejezése teljesen megváltozott, mint amikor lehúzzák a redőnyt egy ablakon. – De azt gondolta, hogy még túl fiatal vagyok, és várnunk kellene. És aztán meghalt.

Olyan terveink voltak... Harry először azt hitte, hogy Draco örökbefogadásról beszél, de az a rész, a tehetséggel kapcsolatban másra utalt. Nikolai nyilvánvalóan tovább akarta adni a képességét, ami vér szerinti gyerekre utal. De ezt nem olyan nehéz megoldani olyasvalakinek, aki olyan ismerős a mugli világban, mint a varázslókéban, noha Harry akkor is elhűlt a gondolattól, hogy egy nő – béranya vagy akármilyen – hajlandó legyen lemondani a gyermekéről.

– Köszönöm, Harry – mondta Draco megint. Elhúzta a kezét, és felállt. – Nem tudom azt mondani, hogy jobban érzem magam, mert van, ami már nem tud megjavulni, de...

– De legalább nem érzed magad rosszabbul – fejezte be helyette Harry savanyúan.

Draco megint megtörölte a szemét.

– Annál azért több, hogy nem érzem rosszul magam, még ha nem is érzem magam jobban. És mielőtt még mondanád, igen, tudom, hogy ennek nincs értelme. De akkor is így van.

– Nincs értelme, de akkor is értem – mondta Harry, és ő is felállt. – A korábbival kapcsolatban. Tényleg sajnálom, hogy rajtad töltöttem ki azt, hogy kemény... napom volt.

Draco rápillantott.

– Én pedig sajnálom, hogy nem gondoltam rá, mire van szükséged, amikor hazajössz a munkából. Az aurorparancsnokság feje, aki egyenesen magának a miniszternek felel? Ez hatalmas felelősség.

Valóban az, de nem sok köze volt, ahhoz, hogy Harrynek mire van szüksége, ha hazajön. Mindegy, Harry mosolygott és egyetértően bólintott.

– Jobban fogok igyekezni – ígérte Draco ásítva. – De most elmegyek aludni. Nagyon fáradt vagyok... hacsak nincs valami, amit tehetek érted, bármi?

– Csak bocsáss meg magadnak – mondta Harry halkan.

– Könnyebb mondani, mint megtenni, úgyhogy ne add parancsba – dörmögte Draco. – De... azt hiszem, a beszélgetés segít. Talán mégiscsak jobban érzem magam tőle. Nos, jó éjt!

– Jó éjt! – köszönt el Harry is. Felkelt, és miután a másik férfi kiment, becsukta az ajtót. Röviden átfutott az agyán, hogy megragadja az olajat egy újabb rejszoláshoz, mielőtt aludni menne, de nem igazán volt hozzá hangulata. Túlságosan felbolygatta a Dracóval folytatott beszélgetés.

Valahogy Harrynek nem tűnt föl, hogy a másik férfi ennyire össze volt kavarodva.

De a pokolba is, Harry aligha hibáztathatta. Átkozottul összezavarhatta az amnézia. Adj össze egy szolgabűbájt egy halott férj miatti gyásszal, és az a szó, hogy zavarodottság, szinte elveszti az értelmét.

Csoda, hogy Draco egyáltalán meg tudott ezzel birkózni, és nem is lehet meglepődni rajta, hogy nem vette észre Harry vonzódását iránta. Talán Draco gondolatai még nem jutottak el odáig, még nem.

Talán soha nem is fognak.

Harry sóhajtott, átöltözött pizsama alsóba, és befeküdt az ágyba, megpofozva a párnáját párszor, hogy kényelmes legyen a fejének. Sosem volt problémája azzal, hogy elaludjon, amikor Draco keskeny ágyában aludt, szorosan összebújva a férfival. Hiányolta ezt, talán pont annyira, mint a szexet.

Nos, mégsem. Annyira nem, mint a szexet, helyesbített savanyúan. De akkor is hiányolta. Nagyon.

* * *

Hajnali kettő vagy három lehetett, amikor valami zaj kirángatta Harryt az álom mélységéből.

Először azt hitte, hogy már megint az a hülye macska az, de amikor az agya teljesen felébredt, eszébe jutott, hogy Draco pár hete megjavította a kerítést. Kiment a pálcájával, és
megváltoztatta a lécek közti távolságot, hogy a macska ne szoruljon többé közéjük.

Azt mondta, elege volt már abból, hogy mindig felébred rá, de Harry azt gondolta, hogy ez más lesz. Azt gyanította, hogy Dracónak van valami gyengesége, és nem akarta bevallani.

A mostani zaj... nem, nem hasonlított macska hangjára. Eléggé eltompult, ahogy átszűrődött a falakon, de úgy hallatszott, mintha Dracónak fájdalmai lennének. Harry felugrott, felmarkolta a pálcáját az éjjeliszekrényről, és már ott sem volt.

Draco ajtaja tárva-nyitva állt.

Harry lefagyott a küszöbön, és nem csak a látványtól, hogy az ágyon fekvő férfi fájdalom helyett szexuális vágytól vonaglik. Hanem mert ez olyan látvány volt, amit Harry könnyedén felismert a korábbi alkalmak alapján, amikor Dracót egy nedves álom közepette találta. A libidója szemlátomást kezdett visszatérni. Ami azt kellett jelentse, hogy a depressziója múlóban volt, igaz? Legalábbis valamennyire?

Harry nem volt olyan biztos ebben, mert Draco nem volt egyedül az ágyban.

A seprű is mellette feküdt.

Emiatt állt meg Harry a küszöbön; a seprű látványától. Nikolai seprűje és Draco keze, amint rákulcsolódik a nyelére, miközben a férfi vonaglik és nyög.

Harry szíve összefacsarodott, és nem is tudta, hogy saját maga vagy Draco miatt.

Draco nyögései egyre hangosabbak lettek, a csípője erősebben hintázott, az erekciója látható volt még így is, hogy a derekától lefelé takaró fedte. És pizsama alsó, gondolta Harry, abból kiindulva, hogy egy zöld selyemfelsőrészt is viselt.

Aztán, amikor Draco nyöszörgött álmában, Harry emlékezni kezdett. Draco nem tud elmenni Harry engedélye és érintése nélkül.

Csessze meg!

Nos, semmi rejtély nem volt abban, hogy miért tért vissza a férfi szexuális vágya, gondolta Harry, miközben átszelte a szobát és közelebb lépett hozzá. Amit Harry mondott neki arról, hogy Nikolai megérti, mit tett Draco... az felszabadította Dracót valahogy. Talán segített neki elengedni egy kicsit a bűntudatából. Segített úgy dönteni, hogy újra éljen.

Nem mintha Draco tudatában lehetett ennek. De az elméje tudta, és ez szexuális jellegű álmokat generált a számára, amit élvezhet.

Álmokat magáról és Nikolai-ról, gondolta Harry szemöldökráncolva, miközben letérdelt az ágy mellé. Hogy lenne képes Harry felébreszteni őt, ha ez lenne a helyzet? Elég lenne egy pillantást vetnie Harryre, és csalódott lenne. Harry úgy érezte, ezt nem tudná elviselni.

Azon kívül ez nem oldaná meg az alapproblémát, hogy Draco egy huszonéves, egészséges férfi, akinek szüksége van szexuális megkönnyebbülésre és normális esetben ezt meg is kapná ezektől az álmoktól. Ám hála a Res mea esnek, Draco körülményei messze voltak a normálistól.

Szüksége volt Harryre ahhoz, hogy el tudjon menni. Harry érintésére. Harry hangjára.

De ha felébredne, valószínűleg visszautasítaná mindkettőt, és ha Harry tovább erősködne, a végén Draco csak még több bűntudattól szenvedne. Azt érezné, hogy elárulta a férjét.

De mégis szüksége volt megkönnyebbülésre. Most, hogy ez a szükséglete visszatért, ez csak egyre rosszabb lesz, napról napra, éjszakáról éjszakára. Draco két lábon járó roncs lesz, ha Harry nem tesz valamit; egy férfi természetétől fogva egyszerűen nem bír el egy bizonyos mennyiségnél több szexuális frusztrációt.

Harry legalább maszturbálhatott, amikor a saját szüksége már túl erős volt. Dracónak nem volt meg ez a lehetősége.

Harry hangtalanul felemelte a pálcáját, és kiszórt egy bűbájt, ami biztosan álomban tartja Dracót, aztán nyelt egyet, és megtette, amit kellett.

Letérdelt az ágy mellé, benyúlt a takaró alá, és egyik kezét Draco lábára tette, a térde fölé.

Draco megnyalta a száját és fölfelé döfött, próbálva hozzádörgölőzni képzeletbeli szeretőjéhez. Zihálni, nyöszörögni kezdett, a fejét hátravetette, a nyakizmai megfeszültek a tompa fényben.

– Ah... ah...ah...

Harry remélte, hogy ha álmában hallja a hangját, ugyanúgy fog működni, mintha ébren hallaná. Közel hajolva, kezével feljebb simítva, Harry közvetlenül Draco fülébe suttogta az utasítást:

– Élvezz el, Draco! Igen, élvezz! Ezt akarom...

Draco megborzongott, kidudorodó pizsama alsója hozzásúrlódott Harry kezéhez, ahogy Harry felé fordult, döfködve és borzongva, és az egész testében rázkódva az orgazmusa erejétől.

Amikor véget ért, zihálva feküdt, ahogy aludt, az ajkai elnyíltak, a csípője pedig még mindig hintázott, ahogy a gyönyör átáramlott a golyóin és a farkán.

Egek, milyen gyönyörű volt így. Izzadtan, ahogy a haja a homlokára tapadt, a takaró összegabalyodva körülötte, nagy része mostanra hátrahajtva.

Még a pizsamája elején növekedő folt is vonzó volt. Még az illata is az volt.

Harry ennél többnek képtelen lett volna ellenállni. Szeretett volna lehajolni a nedves anyaghoz, hogy beszívja Draco kielégült farkának illatát.

Nem is... inkább szerette volna tisztára nyalni.

És meg is tehette volna. Draco képtelen volt felébredni; soha nem tudná meg.

De Harry tudná, és sosem lenne képes így visszaélni Draco bizalmával.

Sóhajtva emelte fel megint a pálcáját, és kiszórt egy Evapores spermát, mert máskülönben Dracónak olyan kérdései lennének, amiket Harry nem igazán tudna megválaszolni. Hmm, a legjobb, ha kiszór egy frissítő bűbájt is Dracóra és az ágyra is, hogy Draco ne ébredjen összetúrt ágyneműben, ami még ragacsos is az izzadtságtól. Aztán már csak egy utolsó bűbáj következett, hogy az alvásbűbáj feloldódjon magától az elkövetkező pár óra alatt.

Azonban Harry képtelen volt csak úgy kimenni. Úgy érezte, történt köztük valami, még ha Draco nem is tudott erről.

Adott egy apró csókot Draco homlokára, és jó éjt kívánt neki.

Aztán visszament a saját szobájába, és sikerült jól aludnia az éjszaka hátralévő részében, de csak mert előtte úgy rejszolt, mint az őrült, a képekre, ahogy Draco ott feküdt Harry érintése alatt, és parancsra élvezett el.