Harry arra a furcsa érzetre ébredt, hogy megfeledkezett valami fontosról. Vagy talán csak még mindig Draco előző éjszakai vallomása ködösítette el az elméjét. Szeretlek, szeretlek, szeretlek...

Harry biztos volt benne, hogy azzal teltek a hajnali órák, hogy ezekről a szavakról álmodott, amint a másik férfi újra és újra elismétli őket.

Megfordulva az ágyban egyik kezével kinyúlt Draco felé, de csak gyűrött takarókat markolt.

Gyorsan kinyitotta a szemét, és felmérte az üres ágyat. Szörnyű érzés fogta el. Ó, egek. Ez nem jelenthet jót. Draco felébredt, visszaemlékezett rá, mit mondott, és úgy tűnik, azonnal elment. Már tudott egyedül hoppanálni, abban az esetben, ha Harry háza volt az úti cél...

– Szia – szólt egy halk hang.

Harry szíve kis híján leállt a megkönnyebbüléstől. A hang felé fordulva meglátta Dracót, aki épp a fürdőszobából sétált ki. Csurom víz volt, ami jól állt volna neki, ha nem borították volna a testét tetőtől talpig rettenetes korbácsnyomok. A legkevésbé sem voltak vágykeltők, így nem, teljes nappali fényben, ami a tengerre néző ablakon keresztül áradt be.

Vöröslöttek, és némelyiken lila véraláfutás is volt, mások újra felnyíltak, és vér szivárgott belőlük... Harry elsápadt.

– Nem, nem felejtettem el megtörölközni – mondta Draco vidámsággal a tekintetében. – Sikerült összekoszolnod az egyetlen törölközőt, ez minden.

Harry bólintott, kissé meglepve, milyen boldognak látszik Draco. Ez határozottan ellentétben állt az összevert kinézetével. Draco tényleg kivirágzik a büntetéstől. Ez pedig igaz lehet a még extrémebb formáira is.

– Öm... kiszórhattál volna egy tisztítóbűbájt a törölközőre, vagy átváltoztathattál volna valamit törölközővé.

– Mmm, de úgy tűnik, otthon hagytam a pálcámat.

Harry pislogott.

– Otthon hagytad a pálcádat?

– Igen. Ez baj? Nem gondoltam, hogy szükségem lesz rá a jutalmazásom alatt, ami mellesleg nem volt semmi. Megköszöntem már? Fantasztikus voltál! Mindenesetre, amikor indultunk, nem foglalkoztam vele, hogy visszamenjek érte az étkezőbe, ahol utoljára használtam.

A flambéhoz, emlékezett vissza Harry.

– Csak... nem igazán vall rád, hogy bármennyi időre is félretedd. Régen mindig résen voltál.

Draco vállat vont.

– Most nem volt rá szükség, mivel ki tudsz szórni mindenféle bűbájt, amire csak szükségünk lehet itt. Ha már erről beszélünk... – Végigmutatott magán.

– Ó. Hogyne, persze. – Felállva, hogy jobban koncentrálhasson, Harry gyógyítóbűbájokat kezdett kiszórni.

Draco magához húzta egy csókra, amikor kész lett.

– Szárítóbűbájra gondoltam, de azt hiszem, ezek is jól jöttek.

– Nincs szükséged fájdalomcsillapítóra, hogy a maradék sajgás is megszűnjön?

– Szeretem, ha még sajgok – suttogta Draco Harry ajkához közvetlen közel. – És el tudok képzelni élvezetesebb dolgot is, mint a megszáradás. De te mit szeretnél, Harry? Zuhany, aztán ágy vagy egyenesen ágy, hogy én is kisegíthesselek téged, hmm?

Egyenesen visszabújni az ágyba csodásan hangzott, de igazából a zuhany is. Harry nem fürdött már előző este óta.

– Miért nem vonjuk össze a kettőt? Biztos vagyok benne, hogy találnál módot arra, hogy „kisegíthess" a zuhany alatt.

– A padlón térdelve – mormogta Draco torokhangon, még mindig Harry szájának közvetlen közelében. Harry gyakran eltöprengett rajta, hogy Draco vajon tudja-e, milyen izgató ez. Dracót ismerve valószínűleg igen.

– A számmal a farkad körül, a karjaimmal szorosan a lábaidba kapaszkodva, hogy közel húzzalak. Mmm, lenyelve az édes ambróziád, miközben mosod a hajadat.

– Miközben mosom a hajamat?

Draco elvigyorodott.

– Igen, tudod, ez lesz a te kihívásod. Ragaszkodom hozzá, hogy zuhanyozz, mialatt kényeztetem a farkadat, Harry. Ha megállsz, én is meg fogok.

Harry visszagondolt azokra az alkalmakra, amikor Draco leszopta őt a zuhany alatt. A férfi általában pillanatok alatt kocsonyává változtatta őt, Harry a falhoz dőlt, elveszve az élvezetben, és arra is alig volt képes, hogy két lábon állva maradjon. Néha még ez sem sikerült neki, és a hátán fekve végezte, miközben mindkettejükre ömlött a víz. Szerencse, hogy jó nagy zuhanyfülkéje volt otthon.

Tudta, hogy a Hollóbércen lévő is éppolyan méretes. Úgyhogy...

– Miért akarnád, hogy...

– Szeretném látni, ahogy elbódulsz a vágytól. Szeretném tudni, hogy én vagyok az, aki ezt eléri nálad.

Hary felhorkantott.

– Az, hogy összevissza beszélek, amikor már közel járok, nem elég bizonyíték rá, hogy megőrjítesz?

– Talán csak nem akarom, hogy lásd, mit csinálok a kezemmel.

– Azt hittem, hogy a lábaimra lesznek kulcsolódva.

Draco lágyan megcsókolta.

– A legutóbbi éjszaka óta, én Harry gazdám, olyan kanos vagyok, mint egy háromtökű kecske. Két perc szopás után meglehet, hogy magamhoz kell majd nyúlnom. Talán emlékezni fogsz, miközben elmész, hogy engem is utasíts rá. Azt hiszem, ez így jól fog működni.

Ezúttal Harry csókolta meg Dracót, és nem enyhén.

– És arra kérsz, hogy hajat mossak ahelyett, hogy néznélek?

– Mmm, igen. Pusztán az újdonság kedvéért, ha másért nem is. Te kértél rá, hogy legyek kreatív, úgy emlékszem.

– Valóban – mondta Harry, megragadva Draco kezét és magával húzva a fürdőszoba felé. Ki volt ő, hogy ellenkezzen, ha Draco forradalmian újszerű szopásban akarja részesíteni?

Harry végül samponnal a szemében végezte, olyan szétszórt volt. Aztán, amikor kinyitotta a száját, hogy hangosan felnyögjön az élvezettől, a szájába is került egy kicsi.

Dracónak is elfelejtett engedélyt adni az élvezésre, úgyhogy miután lemosta magáról a sampont, leszopta, hogy kárpótolja.

Végül szárítóbűbájt kellett használnia, hogy felöltözhessenek.

Csak akkor jutott eszébe megint az a furcsa érzés, ami ébredést követően jelent meg benne, miután visszaértek a hálóba.

– Csessze meg! – kiáltott fel, felmarkolva a pálcáját, hogy kiszórjon egy időjelző bűbájt. – Ó, egek. Fél óra késésben vagyok a miniszterrel való megbeszélésről!

– Tetszik, hogy jóban vagy a mágiaügyi miniszterrel – sóhajtotta Draco, miközben a kezével hátrafésülte a haját az arcából. – És a Wizengamot minden tagja meghívott ebédelni. Igen jó fogás vagy, csak hogy tudd.

– Na persze – felelte Harry egy lábon ugrálva, miközben próbálta felhúzni a zoknit a másikra. – Nem gondolod majd így, ha Kingsley kirúg, amiért pofára ejtem.

– Bármi történjék is, veled maradok. Hát nem tudod? – Draco megcsóválta a fejét. – Ó, ne ugrabugrálj már. Úgy festesz, mint egy megkergült kenguru.

Draco gyengéden az ágyra nyomta Harryt, elvette a zoknit, és a lábára húzta. Harrynek fogalma sem volt, hogy lehet egy ilyen dolog ennyire erotikus, de akkor is az volt.

– Csak mondd azt a miniszternek, hogy sürgős dolgod akadt, amit nem lehetett elhalasztani – javasolta Draco.

– Nem hazudhatok Kingsley-nek!

Draco felvonta a fél szemöldökét.

– De hát nem is fogsz. Vagy igen?

Harry felnevetett.

– Azt hiszem, nem. Na jó, majd kitalálok valamit. Te kész vagy? Ahogy hazaérünk, rohannom kell majd.

– Nem is reggelizel?

– Nem, de te egyél majd. Legalább egy tojást és egy pirítóst. Ó, és igyál gyümölcslevet. És teát. Tejjel, ahogy szereted.

Draco bólintott.

– Jó érzés, hogy gondolsz rám.

– Úgy tűnik, nem vagy tisztában vele, hogy minden harmadik gondolatomat lefoglalod – morogta Harry.

– Csak minden harmadikat? Kezdek hátrasorolódni.

– Minden harmadikat, amikor munkában vagyok. A többi alkalommal minden egyes gondolatomat.

– Azt hiszem, ezzel már együtt tudok élni. – Draco pimaszul vigyorgott, aztán Harry karjába vetette magát, hogy együtt dehoppanáljanak.

* * *

Harry a kanapén heverve találta Dracót, amikor este hazaért.

– Nehéz napod volt?

Harry pislogott.

– Nem, nem igazán. Inkább kicsit unalmas.

Draco felült, és félretette a magazinját. Vagy nem is... nem magazin volt, inkább lakberendezési katalógus. Furcsa.

– Nem volt gond a miniszterrel?

– Ő is késett – vigyorgott Harry visszaemlékezve Kingsley arcára, amikor azt mondta, sürgős ügy tartotta fel. Harry természetesen nem kérdezett rá, de szinte biztos volt benne, hogy Kingsley sürgős ügye nem különbözött sokban az övétől. Volt egy meglehetősen csinos boszorkány a Hop-Rendszerfelügyeleten, akinek különböző ürügyek kapcsán állandóan be kellett ugrania a miniszterhez...

– Minden jól ment a könyveléssel?

Ezen Harrynek nevetnie kellett.

– Igen. Mennyit aggódtunk miatta, aztán csak egyszer pillantott rá.

Draco felállt, és segített Harrynek levenni a kabátját, aztán lágyan szájon csókolta őt, lassan és szeretetteljesen mozgatva az ajkát a Harryén.

– Megkockáztatom, hogy csak a végső összegre nézett rá, hmm? Az alsó sorban?

Harry bólintott, kissé bódultan a csók hevétől. Nem mintha Draco még sosem csókolta volna meg, de ez most kimondottan... nos, szeretetteli volt. Nem nagyon volt rá jobb szó. Harry eltöprengett, hogy ez vajon attól lehet-e, hogy hagyta magát meghatódni az előző éjszakai szeretlek, szeretlek, szeretlektől.

– Öh, igen, csak azt akarta megnézni.

Draco mindentudó pillantást vetett rá.

– Fogadjunk, hogy a főosztályod kijön a költségvetéséből. Téged ismerve biztos vagyok benne. Te vagy a megtestesült felelősségteljesség. Nem tudom elképzelni, hogy hagynád, hogy költségvetési deficit alakuljon ki.

Harry kuncogott.

– Nincs deficit, de nem tudom, miért gondolod, hogy olyan felelősségteljes vagyok, Draco. Elnézve azt a rengeteg alkalmat, amikor elkéstem miattad.

– Ó, miattam késtél el, most komolyan? – gúnyolódott Draco. – Igen határozott hajlandóságra emlékszem a részedről, ám semminemű panaszra nem. De valóban, ami a személyiségedet illeti, gusztustalanul lelkiismeretes vagy. Azt hiszem, elég jó hatással lehetek rád – tette hozzá, vidáman csillogó szemmel.

– Úgy van, úgy van. – Harry körbepillantott. Valami máshogy nézett ki a házban, de nem tudott rájönni, hogy mi. – Öm... Mit csináltál ma?

– Ezt-azt. – Draco elmosolyodott. – Szeretnéd, hogy megint küldjek kandallóüzeneteket a munkahelyedre? Napi kétszer beszámolókat?

– Nem, nem így értettem. – Harry még mindig küldött Dracónak utasításokat délben, hogy egyen, de már nem aggódott azon, hogy Draco valami bolondságot csinál, mint például tétlenül ácsorog, mert semmire sincs utasítva. A bűbáj mostanra már teljesen lecsillapodott. Dracónak még mindig mondani kellett, hogy egyen, és nem tudott engedély nélkül elélvezni, de ezektől eltekintve teljesen normális szerelmes pár voltak ők ketten.

Szerelmes. Harry akaratlanul is így látta magukat, még ha Draco többet nem is ismételte magát.

– Egyszerűen csak... változtattál itt valamit?

– Ó. – Draco kissé elpirult, az arca elbűvölően rózsaszínes lett. – Úgy gondoltam, hogy a te dekorációd kissé... öm, szörnyű volt, úgyhogy megszabadultam azoktól a rettenetes horgolt terítőktől, amiket itt-ott elhelyeztél. Rendeltem pár elefántcsont poháralátétet helyettük, de ha nem tetszik a választásom, visszaküldöm őket.

– Te kidobtad Molly Weasley terítőit – mondta Harry visszafojtva a nevetését. Dracónak igaza volt, tényleg rettenetesek voltak. De Harry számára mindig is a szándék volt fontos, ezért tűnt fel csak akkor, amikor Draco megemlítette.

– Ó. – Draco elhallgatott. – A barátnőd nővére csinálta, igaz?

– Nem, az anyja, aki szinte már az én anyám is volt attól a perctől kezdve, hogy megismerkedtünk.

Draco megdermedt.

– Értem.

Harry úgy érezte, talán furcsának tűnik, hogy megtartotta őket azok után is, hogy szakított Ginnyvel.

– Nézd, érzelmi értéke van Molly miatt, ez minden.

– Ő volt az anya, aki neked nem adatott meg, mivel nem nagyon emlékeztél a sajátodra. – A szavak megértőek voltak, de Draco hangja mesterkélten csengett.

– Emlékszem a sajátomra.

Draco felvonta az egyik szemöldökét.

– Egyéves korodból?

– Nem, találkoztam vele később. Előjött a pálcámból a szelleme – hosszú történet –, aztán pár évvel később hozzám került a Feltámadás Köve, és megint tudtam vele beszélni.

– Érdekes életed volt. – Draco sóhajtott. – Hát jól van, ha ilyen sokat jelentenek neked, visszateszem őket.

– Azt hittem, kidobtad őket.

– Nem vetemednék arra, hogy kidobjam a tulajdonodat, Harry gazdám. – Miközben Draco elfordult, és lehajolt, hogy kihúzza a szekrény legalsó fiókját, azt motyogta: – Vagy arra, hogy otthon érezzem magamat nálad.

– Elég ebből! – kiáltott fel Harry, elkapva Draco csuklóját, és felhúzta őt álló helyzetbe. Egy ciklámen és egy citromsárga színű terítő volt a kezében. Harry kitépte őket a kezéből, és a földre hajította. – Otthon érezheted magadat nálam. Egek, tudod, milyen boldog voltam, amikor az otthonodnak kezdted nevezni ezt a házat? Változtass meg bármit, amit akarsz, Draco! Komolyan mondom. Amúgy is sokkal jobb ízlésed van, mint nekem, ebben biztos vagyok.

– Ebben én is – felelte Draco körbepillantva.

Harry nyelt egyet, a gyomra összerándult a rémülettől.

– Ó. Azt mondtad, nem szégyelled, ahogy élünk, de nem is érzed magad kényelemben, így van? Inkább valami kúriaszerűséget szeretnél? Én... valószínűleg megengedhetném magamnak, elég jómódú vagyok, de...

– Én nem szégyellem a házadat, Harry – felelte Draco komolyan. – Szeretek itt élni veled. A berendezés egy része kicsit szúrja a szememet, ez minden. Nem tudom, ki mondta neked, hogy egy királykék kanapé jól passzol a halvány narancssárga szőnyeghez, de rosszul tudta.

Harry nem szentelt túl sok figyelmet az ilyesminek.

– Öm... nos, az az igazság, hogy amikor megvettem a házat, Ginny és én sokkal közelebb álltunk egymáshoz, és tényleg azt hittem, hogy összeházasodunk, ezért hagytam, hogy ő válassza ki a berendezés nagy részét, mert sajátom nem nagyon volt, és nekem sosem tűnt föl, hogy bizonyos dolgok ütik egymást... – A hangja elhalkult, és próbált nem vágni arcokat. A magyarázat még saját maga számára is hülyén hangzott.

– Aha. Akkor ő az, akinek nincs ízlése. – Ezúttal Draco hangja gúnyos volt. – Te pedig jobban szeretnéd, ha az ő választása maradna, igaz? Érzelmi okokból?

– Nem! – kiáltott föl Harry. – Most, hogy belegondolok, az egész összkép elég rémes.

Draco felhúzta az orrát.

– Az enyhe kifejezés. Színvak?

Ez, gondolta Harry, elég gonosz volt. Nem akarta védeni Ginnyt – még mindig bosszantotta a lány visszajössz még hozzámattitűdje –, de nem is hagyhatta annyiban. – Egy apró házban nőtt fel hat fiútestvérrel, a berendezés pedig... nos, elég szedett-vedett volt, és azt hiszem, szereti ezt az összevissza kinézetet egy házban, tudod? Számára ez adja az otthonosság érzetét.

– Hét gyerek egyetlen apró házban? – Draco színpadiasan összerázkódott. – Képtelen vagyok elképzelni.

– Eh, én mindig úgy gondoltam, hogy jó lehet, ha valakinek sok bátyja van. – Harry megvonta a vállát. – Folytasd az átrendezést, Draco! Ahogy csak szeretnéd, bár nem tudom azt mondani, hogy otthon érzem majd magam, ha az egész ház gyémántban és aranyban fog úszni, mint a szüleidnél.

– Ó, nem lesz semmi giccs – ígérte Draco, és a Malfoyokat érő sértés meglepte Harryt. De végül is Hollóbérc eléggé különbözött a Malfoy kúriától, úgyhogy talán Draco ízlése eltért a neveltetésétől. Nem úgy, mint a Ginnyé, gondolta Harry akaratlanul is.

– Akkor végül is kidobjam ezeket? – kérdezte Draco a terítőkre utalva.

– Öm, nem, inkább tartsuk meg arra az esetre, ha Molly megbocsát, és ellátogat ide.

Draco ennek hallatán összevonta a szemöldökét, de engedelmesen lehajolt, és visszatette a terítőket a fiókba.

– Van még valami, ami szent és sérthetetlen? – kérdezte kissé csípősen.

Harry körbepillantott.

– Nem hiszem, de inkább kerüljük az elefántcsontot. Hermione azonnal ki fogja szúrni, és fejmosást tart majd a veszélyeztetett fajokról.

– Veszélyeztetett fajokról? – Draco úgy ismételte el a kifejezést, mintha még sosem hallott volna róla. De végtére is, elképzelhető volt, hogy tényleg nem hallott.

– Igen... majd vacsoránál elmagyarázom.

Draco aprót bólintott, de egy kicsit még mindig bosszúsnak tűnt.

– Megyek és hozzákezdek. Annyira belemélyedtem a katalógusba, hogy még el sem gondolkodtam rajta, mit főzzek. Legyen esetleg vegetáriánus vacsora? Egy finom biryani?

– Jól hangzik. De menjünk el valahová enni. Ismerek egy jó indiai éttermet az Abszol út mellett.

– Mellett? – Draco ezúttal gyanakvónak tűnt.

– Nos, még mindig a varázslókörzeten belül van, ha erre vagy kíváncsi.

– Mondtam már, nekem nincs szükségem arra, amire neki volt.

Harry ezt örömmel hallotta.

– Igen, de azt elfelejtettem mondani, hogy ösztönösen cselekvő griffendéles vagyok. Veled vagyok, és nem érdekel, ki tud róla.

– Még az újságírók sem?

– Nem bujkálhatunk örökké, és ezzel vissza is tértünk az ösztönös dologhoz. Jobb most, mint később. De... uh, ne említsünk semmit a rabszolgaságról. Az nem biztos, hogy jól venné ki magát.

– Attól nem fognak megőrülni az emberek, ha megtudják, hogy egy olyan érdemtelen férfival vagy együtt, mint én? Harry, ha nem mehetek a minisztériumi pénzügyek közelébe, kétlem, hogy az emberek szerint méltó lennék a hősükhöz.

– Nos, nem érdekel, mit gondolnak – mondta Harry.

– A makacsság egy másik griffendéles jellemvonás, jól gondolom? – Draco megcsóválta a fejét, de Harry érezte, hogy igazából tetszik neki a dolog. Nagyon is.

– Igazából igen. Úgyhogy menj, és vedd fel a legszebb talárodat! Gyorsan lezuhanyozok, és tíz perc múlva itt lent találkozunk.

– Nem volna élvezetesebb egy közös zuhany?

– Draco, vacsorázni viszlek. Semmi „ha", „és" meg „de", és nem változtatod meg a döntésemet semmilyen észbontó szopással.

– Rettenetes stílusod van.

Harry kihúzta magát.

– Tudod, mit gondolok? Azt, hogy Draco mintha nagyon is fogadkoznék.*

– Ráadásul a stílusod rémségesen Erzsébet-kori.

– Menj, és csípd ki magad, legyél vonzó és ellenállhatatlan a kedvemért! – felelte Harry nevetve. – Ez parancs.

– Csak hogy tudd, én már így is vonzó és ellenállhatatlan vagyok – vágta rá Draco. – De engedelmes is.

Még egy csók, azzal Draco megpördült a sarkán, és felhoppanált az emeletre.

Harry megint felnevetett, miközben mugli módon követte őt.

*A mondat eredetileg így hangzik: „A hölgy mintha nagyon is fogadkoznék." (William Shakespeare: Hamlet)