– Nos, újra itt volnánk – mondta Draco kissé hangosan. – Úgy tűnik, ez már kezd szokásunkká válni.

– Mi, hogy Hollóbércre jövünk szórakozni? – Harry lerázta magáról a kabátját, és felakasztotta a fogasra a falon. – Itt vannak a játékaid.

– Igaz. – Draco egy pillanatig úgy nézett ki, mintha nyugtalankodna valami miatt, de aztán szemlátomást elhessegette magától a dolgot. – Szóval, mit forgatsz a fejedben, hm?

Harry kis híján elmondta. Az ötlete szinte forrt benne, azt követelve, hogy engedje szabadjára, de Harrynek valahogy sikerült tartania magát az eredeti elhatározásához. Sokkal jobb lesz, ha Draco nem tudja előre, mi fog következni, főleg, mivel Harry nem tudta, hogy sikerül-e majd véghez vinnie. Kihívás lesz... de arra gondolt, hogy talán képes lesz megcsinálni, és ha igen, az sokkal nagyobb meglepetést okoz.

Azon kívül, nem akar csalódást okozni Dracónak, ha mégis kudarcot vall.

– Öm... Arra gondoltam, jobb lenne, ha először egy kicsit beszélgetnénk – mondta Harry, intve a pálcájával, hogy megidézzen két széket. Dracónak még mindig nem volt sok bútora, de ahogy látogatták Hollóbércet, apránként egyre jobban hasonlított otthonra, és egyre kevésbé... Harry nem is tudta, melyik szó tudná jellemezni a korábbi üres állapotát.

Draco, ahogy Harry észrevette, vágyakozó pillantást vetett a hálószoba ajtajára, de engedelmeskedett, mint mindig, amikor Harry egyértelmű kívánságairól volt szó; leült, és lelkes arccal, várakozón hajolt előre.

– Igazán nem szükséges – mondta, szinte kifulladva az izgalomtól vagy a buzgóságtól. Harry nem tudta eldönteni, melyik lehetett.

– De igen, az...

– De én értem, Harry, mindent értek. Nincs szükségem arra, hogy varázslóéttermekbe vigyél, most már nincs, hogy tudom, soha... – Draco megállt, mintha frusztrált lenne. – Nem hiszed el, amit mondok?

– Nem erről van szó – felelte Harry, kikerülve a kérdést. Vajon elhitte, amit Draco mondott? Nos, azt igen, hogy Draco már nem érti félre azt a dolgot; ez igaz volt. De egy teljesen másmilyen szinten egyáltalán nem hitte el. Nem volt rá képes. Hiszen valószínűleg – a pokolba is, nagyon is esélyesen – csak az a rohadt Res mea es okozta, hogy így beszélt.

Még mindig zavarba hozta Harryt az, hogy a bűbáj milyen erotikus tudott lenni egy bizonyos értelemben, ugyanakkor minden más tekintetben milyen elborzasztó. Harry szeretett uralkodni Dracón a hálószobában; tetszett neki, hogy szüksége van rá, hogy akarja őt, és alá akarja vetni magát. Talán nem volt helyes, de Harry akkor is szerette ezt. Nem tehetett róla, noha tudta, Hermione biztosan azt mondaná, hogy jobban is ragaszkodhatna az elveihez.

Azt nem élvezte, hogy Draco a rabszolgája, persze, hogy nem.

De azt igen, amit a hálószobában műveltek. Vagy Hollóbércen, ahová szórakozni és játszani jöttek.

És szexelni... nos, talán csak a bűbáj okozta – ó, a pokolba is, talán tényleg csak az –, de ebbe Harry már belenyugodott. Talán nem is az volt a legfontosabb, hogy Dracónak annyira kell ez a dolog. Hanem hogy talán Harrynek van erre szüksége, mivel tényleg szerette a férfit, és Draco igénye csak kényelmes ürügy. Mindegy. Ezen már túlhaladtak, és Harry nem nézett vissza.

Habár azokat sokkal nehezebb volt elfogadni, amiket Draco mondott, és elhinni, hogy tényleg Draco mondta ezeket. Főleg ezen az estén, ahogy kigúnyolta az apja aranyvérűségről alkotott nézeteit. Mi más lehetett ez, mint a bűbáj, ami arra sarkallta, hogy büszke legyen Harryre, a vérvonalára és minden egyebére?

Harry leült, és megrázta a fejét.

– Tudom, hogy most már érted az éttermes dolgot. Ez csak... – A francba is, milyen nehéz volt kimondani, amit akart. De nem kellett volna annak lennie, az elnézve, mi mindent csináltak Dracóval az elmúlt pár hétben. De akkor is az volt. – Öm... ki akarok próbálni valamit ma este, valami újat és kimondottan... öm, extrémet, és mielőtt belekezdünk, tudnom kell, hogy...

– Óóóó – sóhajtotta Draco, még előrébb hajolva, a hangjában izgalommal teli várakozással. – Késes játék?

Harry szinte elsápadt. Késes mi? Soha nem gondolt olyasmire, hogy késeket használjon Dracón. Vagy bárhol Draco közelében. Az igazat megvallva már a gondolatától is rosszul lett. És nem is csoda, mert a lelki szemei előtt most nem is látott mást, csak a mosdó kövén elvérző fiú szörnyű képét, akit egy bűbáj metszett fel, amelyre az „ellenségekre" címke enyhe kifejezés.

Sosem akarta volna felvágni Dracót.

A korbácsolás valahogy más volt. Még ha Draco vérzett is tőle, az... más volt, noha Harry nem tudta, miben.

– Látom, nem késes játék lesz – mondta Draco, visszaülve, és enyhén csalódott kifejezés ült ki az arcára. – Sajnálom. Nem kellett volna olyasmit javasolnom, ami felzaklat téged.

– Nos, nem tudhattad, hogy felzaklat majd, mivel nem emlékszel...

– Nehogy azt mondd, hogy késekkel harcoltunk, te meg én.

Harry megrázta a fejét.

– Akkor, mit szeretnél csinálni? – Draco hangja mély dorombolásra váltott. – Harry, Harry. Mostanra már tudnod kell, hogy nem tudsz velem olyat tenni, amit én ne akarnék vagy ne élveznék. Összeillünk.

Harry érezte, hogy a szíve olyan erősen kezd verni, mintha közölni szeretne valamit. Nem mintha Harrynek szüksége lett volna rá, hogy bárki közölje vele. Tudta, hogy szereti Dracót. Nagyon jól tudta.

– Készen állsz rá, hogy végre a magadévá tégy, ugye? – Draco összedörzsölte a két tenyerét, és a szeme ragyogott. – Ó, nem is tudod, hányszor szerettem volna már rákérdezni, de tényleg annyira próbálom kitalálni a vágyaidat, és világos volt a számomra, hogy kényelmetlennek találod a gondolatot, úgyhogy az utolsó dolog lett volna, hogy erőltessem, de Harry, én szeretett gazdám, fájdalmasan vágyom rá, hogy bennem legyen a hosszú, kemény farkad, minden nap erre vágyakozom, minden egyes nap, kivétel nélkül...

– Nem, nem is erről van szó. – Harry szava elakadt; utálta hallani, ahogy Draco ilyen gyorsan összefűzte a szavakat. Ez csak azt jelenthette, hogy a megszokott, hűvös nyugalma kezd repedezni, ami pedig annak a jele, hogy tényleg szörnyű fájdalmai lehetnek, de a pokolba is, ez mind nem számít! Az sem számít, hogy Harry is ugyanúgy sajog!

Ilyen hülyéskedések, hogy egymás leszopása, egymáshoz dörgölőzve elélvezés, miközben meztelenül fekszenek az ágyban... ez tényleg szex volt, és Draco talán neheztelni fog érte később, de ez semmi ahhoz képest, amit akkor érezne, ha Harry konkrétan megtenné, amit Draco javasol.

Ó, egek. Ha Harry valaha is megdugná Dracót... akkor Draco úgy ébredne fel az amnéziájából, hogy azt érzi majd, át lett baszva. Méghozzá Harry Potter által, aki ugyanaz az ellensége, aki kiszórta rá a Sectumsemprát. Azt gondolná, hogy Harry bosszúból csinálta.

Harry azt kívánta, bár ne hangoztatta volna annyira a véleményét Draco halálfaló tevékenysége miatti büntetéséről. A francba is, ez volt az egyetlen alkalom, amikor tényleg akart nyilatkozni a sajtónak, és most erre fog Draco emlékezni, ha visszatér az eredeti önmagához! Hogy Harry azt mondta, szigorúbban kellett volna őt megbüntetni...

Hogy Harry rettenetesen kihasználta a helyzetét, amikor kiszolgáltatott volt, és képtelen ellenállni. Annyira kiszolgáltatott, hogy még azt sem tudta, hogy ellenállnia kellene.

Ellenségekre...

A kifejezés hangosan visszhangzott Harry elméjében.

Eközben Draco egy kicsit meggörnyedt.

– Ó – mondta egy hosszú szünetet követően, és a hangja olyan halk volt, hogy Harry alig hallotta. – Én... azt hittem, készen állsz. Elnézést kérek. Én... én azt hittem, akarsz engem. Öm... úgy.

– Én tényleg akarom. – Harry a hajába túrt, eltűnődve, hogy milyen messzire jutottak attól a ponttól, ahova el akart volna jutni. Talán túlbecsüli a beszédet, és inkább egyenesen a hálószobába kellett volna vinnie Dracót... De mégsem; tudta, hogy az nem lett volna helyes. Muszáj először beszélniük. Ezt a dolgot már sokkal hamarabb meg kellett volna tárgyalniuk.

Draco felélénkült, és csettintett az ujjaival.

– Tényleg? Tudom, hogy még sosem csináltad azelőtt, de biztos vagyok benne, hogy én már igen, és abban is, hogy kiváló vagyok, Harry. Ígérem, hogy számodra is kiválóvá teszem a dolgot. Úgy éljek. Azt szeretném, ha utána meg akarnád majd ismételni.

– Arra gondoltam, az lenne a legjobb, ha megadnál egy biztonsági jelszót – bökte ki Harry. Igazából nem is volt olyan nehéz kimondania. Az is segített persze, hogy leállította Draco szómenését. Ha Harry még sokáig hallgatja, hogy milyen csodás lesz az anális szex, akkor minden elhatározása oda.

És muszáj volt emlékeznie erre, a francba is. Draco miatt, aki nem tudja, hogy mit csinál, amikor arra kéri Harry Pottert, hogy dugja meg!

– Biztonsági jelszót – ismételte Draco értetlenül.

– Igen, egy szót, amit arra használhatsz, hogy megállíts...

Draco orrlyukai kitágultak.

– Tudom, hogy mit jelent, Harry. És ha mégsem így lenne, azt hiszem, ki tudnám következtetni. Egyszerűen csak meglepődtem, hogy azt gondolod, akarok ilyet.

– Nos, ha addig foglak korbácsolni, míg vérezni nem kezdesz... – vagy még tovább, gondolta –, akkor nem fogom tudni, mikor lesz túl sok, és...

– Csak annyit kell tenned, hogy megmondod, szóljak, ha eleget kaptam. Ez már előtte is működött, ahogy visszaemlékszem.

Harry megrezzent, mert úgy érezte, mintha valami rosszat csinált volna, holott tudta, hogy nem.

– Igen, de... nézd, olyan hangulatban voltam ma este, hogy meg akartalak jutalmazni, tudod? És feszegetni a határaidat, szóval lehet, hogy kiáltanod vagy könyörögnöd kell majd vagy ilyesmi, de én azt akarom... szeretném...

– Tudni akarod, hogy figyelmen kívül hagyhatod-e – mondta Draco halkan. – Úgy, ahogy néha figyelmen kívül hagyod, amikor azért könyörgök, hogy elmehessek, hmm? Te nyújtod el... váratsz, amíg te úgy nem akarod, hogy elmenjek. De én is ezt akarom, Harry. Ezt szeretem, nem érted? A te kedvedre tenni. Teljesen a tiéd lenni.

Harry alig hallott meg mást a szeretem szón kívül. Habár Draco csak azt mondta, hogy azt szereti, amit együtt csinálnak, nem azt, hogy Harryt szereti, Harrynek akkor is nehezére esett összefüggő választ kreálnia.

– Igen, az jó, ebben egyetértek. De a fájdalom más. Ha korbácsolni foglak, lehet, hogy tényleg le kell majd állítanod! Nem hagyhatom figyelmen kívül, amit mondasz!

– Akkor nem mondom majd, hogy állj le, hacsak tényleg nem lesz rá szükségem.

– Talán kicsúszik majd valami a szádon, amit nem is akartál mondani. Ha elég nagy a fájdalom...

– Ez tényleg elég ígéretesen hangzik – jegyezte meg Draco csillogó szemmel.

– Legyél komoly, mert én is az vagyok – mondta Harry szigorúan. – A dolgok kicsúszhatnak az irányításunk alól ma este, ha nincs kéznél biztosíték. Nagyon kicsúszhatnak.

– Csitulj, vadul dobogó szívem...

– Azt mondtam, légy komoly!

Draco hirtelen megkomolyodott.

– Nos, bevallom, elég katartikus a tudat, hogy majd könyöröghetek az orgazmusért, tudva, hogy akár meg is tagadhatod tőlem. Szeretem, ha feszegeted a határaimat. Úgyhogy ez a jelszó egész jó ötlet. Hmm. Mit szólnál ahhoz, hogy... Nick?

Harry felvonta a fél szemöldökét.

– Nick?

Draco zavartnak tűnt.

– A név csak... nem is tudom, csak úgy jött. Ó... talán mert Hermione említett valami Nicket az egyik levelében.

– Ó. Gondolom, Félig Fejnélküli Nicket. Emlékszel rá?

– Még arra a fantasztikus varázslóra sem emlékszem, aki belejegyzetelt a bájitaltan könyvedbe – felelte Draco megfeszülve –, és Hermione azt mondta, hogy Perselus Piton volt a házvezető tanárom.

Harry összeszorította az állkapcsát. Már csak ez hiányzott neki, egy „segítőkész" Hermione, aki lelkesen elmesél Dracónak mindenfélét, amire nem tud magától visszaemlékezni. Nem mintha Harryt annyira érdekelte volna, ha a szellemekről volt szó, de ha Pitonról mesél neki, akkor annak köze lehet a háborúhoz, és Draco már így is elég rosszul érzi magát, amiért Harry ellensége volt. És még annál is rosszabbul...

– Rólunk is szokott mesélni?

– Nem, ebben a témában elég makacs – mondta Draco, felvonva a fél szemöldökét. – Pedig mindent megpróbáltam, hogy kihúzzak belőle valamit. De ördögien okos, és rögtön keresztüllát rajtam.

– Helyes.

Gyanakvó fény villant Draco szemében.

– Rejtegetsz valamit, Harry? Tudod, elég érdekes a számomra, hogy nemrég azért pánikoltál, mert az újságírók a végén még azt találják ki, hogy az iskolában volt köztünk valami. Nem lehet, hogy tényleg volt? Egy valamicske? Titokban, ami aztán rosszul sült el, és innen eredt minden ellenségeskedés?

– Nem.

– Ó, gyerünk! Semmi a világon? Képtelen vagyok elképzelni, hogy ismertelek és nem éreztem közben ezt az ellenállhatatlan vonzódást. – Draco megnyalta az ajkait. – Szeretlek-gyűlöllek kapcsolat esetleg? Ne mondd, hogy soha nem csókoltalak meg. Nem vagyok biztos benne, hogy képes vagyok ezt elhinni...

– Sosem csókolóztunk az iskolában.

– Hmm. Tényleg? – Amikor Harry megrázta a fejét, Draco összeráncolta a homlokát. – Soha nem érintettelek meg?

– Nem, hacsak nem számolod bele azt is, hogy beletapostál az arcomba.

– Kicsit durvulgattunk a takaró alatt?

Harry sóhajtott. Nem akarta említeni az incidenst, de most, hogy már megtette...

– Nem, semmi romantikus nem volt köztünk, Draco. Elkaptál, amikor kémkedtem utánad, úgyhogy megátkoztál és eltörted az orromat, hogy egyenlíts.

Ahelyett, hogy elcsüggedt volna, Draco szinte felragyogott.

– Leskelődtél utánam, Harry? A zuhanyzóban, ugye?

– Teljesen fel voltál öltözve, és a barátaiddal pletykálkodtál, én meg tudni akartam, hogy miről...

– Óóó, azt remélted, sikerül kihallgatnod, amint arról kotyogok, hogy akarlak téged...

– Nem, azt feltételeztem, hogy már halálfaló vagy, és tudni akartam, hogy mit tervezel!

Ez már kijózanította Dracót.

– Értem. És igazad volt?

– Igen, sajnos.

– És mit terveztem?

– Valami rettenetes dolgot, de nem mondanék erről többet, és Hermione sem fog. Majd magadtól visszaemlékszel rá, ha már készen állsz.

Draco kételkedve nézett rá.

– Még mindig azt hiszed, hogy emlékezni fogok, Harry? Ezek a kis felvillanások... nem nagyon állnak össze semmi valódivá. Semmilyen kép nem emelkedik ki az elmém ködéből.

– De azt mondtad, egyre jobban emlékszel a gyerekkorodra.

– Arra igen, de kettőnkre nem. És a kritikus éveinkből sem dereng semmi, hacsak nem számítjuk az ilyen dolgokat, mint a tanórák. – Draco vállat vont; az emlékezetkiesése nyilvánvalóan nem zavarta. – De abban meglehetősen biztos vagyok, hogy már használtam ezt a biztonsági jelszó rendszert, még ha nem is tudok konkrétan visszaemlékezni rá. Most, hogy rágondolok, az egész dolog olyan... ismerősnek tűnik.

Nem is baj, gondolta Harry. Elnézve a játékokat, amiket Draco a korábbi szeretőivel játszott... vagy annak a ládának a tartalmát... ha az a férfi, akivel Draco korábban járt, nem ragaszkodott volna jelszóhoz...

Eben az esetben Harrynek komoly erőfeszítésébe került volna megállni, hogy ne vadássza le és gyilkolja meg őket.

Nos, azért nem ölte volna meg őket. De lett volna pár keresetlen szava hozzájuk!

Vagy talán csak minél távolabb maradna Draco korábbi szeretőitől, abban az esetben, ha fel akarnák őt keresni és megújítani a régi ismeretséget. De akkor talán Draco lenne az, aki ezt akarná, mihelyst visszaemlékezik.

És akkor mi a fenét csinálna Harry?

Bele sem bírt gondolni. Bele sem akart gondolni, amíg csak feltétlenül nem volt muszáj.

És talán soha nem is kell majd, ismerte be Harry lassan. Talán Dracónak igaza van. Ha az emlékei ennyi idő alatt sem tértek vissza, talán már nem is fognak. Még Pitonra sem emlékezett vissza... ez pedig jelentett valamit, nem igaz? Nem igaz?

Harry úgy határozott, hogy de, igaz.

Végtére is, mit is mondott Lucius Malfoy? Hogy Draco talán emlékezni fog, ha majd a bűbáj lenyugodott. Ha már biztonságban érzi magát Harry mellett.

Ez már mind megtörtént. A pokolba is, Draco már akkora biztonságban érezte magát Harryvel, hogy még biztonsági jelszót sem akart. A bűbáj annyira lecsillapodott, amennyire csak lehetett, Harry tudta ezt.

Ám Draco mégsem emlékezett.

Szóval talán nem is fog.

Harry tudta, hogy nem kellene ennek örülnie, de nem tehetett róla. Nem akarta elveszíteni Dracót; ennyi volt az egész. Nem akarta visszaadni a régi szeretőinek, vagy a Harry iránti gyűlöletnek, vagy a sárvérűek iránti megvetésének.

És egyébként is, ahogy a dolgok álltak, Draco boldog volt Harryvel.

Annyira szörnyű volt, ha nem akarta, hogy ennek vége legyen?

Harry figyelmen kívül hagyta az akadékoskodó lelkiismeretét, ami azt súgta, hogy igen.

– Akkor Félig Fejnélküli Nick lesz az – mondta, az összes szörnyű gondolatát félresöpörve. Jelen pillanatban semmi sem számított, csak az, hogy Draco kedvére tegyen, hogy megadja neki azt a jutalmat, és hogy ez sokkal nagyszerűbb legyen, mint amit a régi szeretőitől valaha is kapott.

Harry felállt, odalépett Dracóhoz, és kinyújtotta felé a kezét.

– Megyünk?

Draco ujjai finoman az övéi köré kulcsolódtak.

– Mmm, nem hinném, hogy máris lenne rá engedélyem, Harry gazdám.

Harry szerette a humorérzékét... a fenébe is, őt szerette. Közel húzódott hozzá, és mélyen megcsókolta, mielőtt bevezette volna a hálószobába, ahol az a bizonyos láda várta őket, minden tartalmával együtt.

* * *

Harry leült az ágy szélére, és kissé széttárta a lábait, ahogy a tenyerére támaszkodott. Azonban amikor Draco úgy modult, mintha le akarna térdelni előtte, megrázta a fejét.

– Állj oda... nem, kicsit még hátrébb. Jó. Most vedd le a ruháidat. Lassan.

– Azt akarod, hogy szórakoztassalak? – Draco az utazóköpenye felső gombjához nyúlt, és látványosan kigombolta. – Nem tiltakozom. Azért élek, hogy szolgáljak, jól tudod. De abban a hitben voltam, hogy én fogok ma este jutalmat kapni. – Azzal levette a kabátját, és és olyan pózt vett fel, amelyben a keskeny csípője előredőlt.

– Nem vagy te egy kissé öntelt? – figyelmeztette Harry, és próbált nem mosolyogni.

Ez szinte lehetetlenné vált, abban a pillanatban, amikor Draco válaszolt.

– Nem az önteltség mondatja ezt velem, ez az igazság. Szeretsz nézni engem. – Draco valahogy nagyon gyorsan lerendezte az ingét is, habár elég érzéki módon vetkőzött, ami nem állt messze a sztriptíztől. – És nem is csoda – mondta, mosollyal a szája sarkában, miközben lepillantott a mellkasára. – Izmos, sehol egy szépséghiba vagy sebhely.

Nem, sehol nem volt sebhely a mellkasán vagy a hátán. Harry tudta, és azt is, hogy ezt Pitonnak köszönhette. Pitonnak, a főzeteinek, és a gyors reagálásának azon a napon hatodévben. Ha ő nem lett volna, Draco most tele lenne szörnyű hegekkel Harry meggondolatlan önvédelmi varázslata miatt.

– Csak ez – mondta Draco, felemelve a bal karját és úgy fordította, hogy a Sötét Jegy elhalványult nyoma látható legyen. – Meg ezek... – Ahogy behajlította a csuklóját, a szolgaságát jelképező lánc úgy tűnt, mintha kissé megszakadt volna, noha a tinta ugyanolyan sötét maradt, mint eddig. Optikai csalódás, gondolta Harry.

– Sajnálom, hogy ez rajtam van – mondta Draco halkan, a Sötét Jegyére mutatva. – De ezeket nem. – A lánc szimbólumra pillantott. – Bárcsak... de azt hiszem, semmi értelme vágyódni. Na, hol is tartottam? Ja, igen. – Hosszú ujjai szürke nadrágjának gombjára fonódtak.

– Lassan – emlékeztette Harry. – Tényleg szeretlek nézni.

A megjegyzés hatására Draco szeme felragyogott a nyilvánvaló örömtől, amitől Harry eltöprengett, hogy Draco örökös tollászkodása vajon a hiúság helyett nem az önbizalomhiánytól van-e inkább. – A kérésed számomra parancs...

Draco őrjítő lassúsággal gombolta ki a nadrágját, de aztán beleakasztotta a hüvelykujját az anyagba, és az alsóval együtt kezdte lehúzni a nadrágot.

A farka szabaddá vált, és legalább félkemény volt, Harrynek pedig nyelnie kellett, mert összefutott a nyál a szájában.

– Játssz magaddal – suttogta, és a tekintete az eléje táruló pazar látványra szegeződött.

Draco viccesen is kinézhetett volna cipőben és zokniban, a nadrágjával és az alsójával a bokájánál, ahogy megragadta a farkát és verni kezdte. De ehelyett... csábító volt. Dekadens. Az élvezet szobra, de Harry élvezetére kellette magát...

– Most az ágyra – rendelkezett Harry.

Draco majdnem elbotlott, olyan gyorsan próbált engedelmeskedni. Saját magát kinevetve lerúgta a cipőjét, és addig mozgolódott, míg lerázta magáról a nadrágot és az alsót, miközben kemény farka egész idő alatt bólogatott.

És még így sem nézett ki nevetségesen, még egy szál zokniban sem.

Azok is gyorsan lekerültek, aztán Draco már az ágyon is volt, ahogy Harry kérte.

– A hátadra, és lábakat szét! – mondta Harry szigorúan. – Invito... Invito bilincsek!

Négy fémkarika röppent felé. Draco gyorsan félregördült, mintha azt hitte volna, hogy elröppennek Harry mellett és el fogják találni, de Harry ügyesen elkapta őket, és elvigyorodott.

– Hermione említette, hogy fogó voltál – mondta aztán Draco ámulattal a hangjában. – Fantasztikus lehettél a pályán.

– Eh, párszor azért megizzasztottál.

– Nem mondod, hogy...

– De, te is fogó voltál. – Harry sebesen rátette Draco csuklójára és bokájára a bilincseket, és nem lepődött meg, amikor tökéletesen passzoltak rá. Habár az már nem bűvölte el annyira, amikor a csillogó fém eltakarta Draco szolgaságot jelképező láncait. Harry újabban szerette őket nézegetni.

– Invito láncok! – mondta Harry meglengetve a pálcáját. Szerencse, hogy az aurorképzésen tanult pár bűbájt, ami a fémet alakíthatóvá, majd újra szilárddá változtatja, gondolta, amikor hozzáérintette a pálcáját néhány láncszemhez. Amikor végzett, Draco megbilincselt végtagjai az ágy négy sarkához voltak rögzítve, rövid, egymás köré csavart láncokkal.

– Mmmm – nyögte Draco, megemelve kissé a csípőjét, a szemét pedig becsukta, és az ajkai mosolyra húzódtak. Szinte mámorosnak tűnt, holott Harry még bele sem fogott igazán.

– Esetleg lehetne még egy kicsit merevebb – mondta Harry oldalra billentett fejjel, miközben Dracót tanulmányozta. A gyönyörűszó jutott az eszébe. Vagy az angyali, habár az, hogy egy meztelen és teljesen felizgult férfi hogyan tud angyali lenni, jó kérdés volt. Draco végtére is nem volt ártatlan. Semmilyen értelemben, és főleg nem szexuálisan.

De mégis úgy nézett ki, mint egy angyal, ahogy ott feküdt, makulátlan, fehér bőrrel és aranyló hajjal, ami megcsillant a falilámpák mágikus fényében.

– Már elég merev vagyok, hidd el – mormogta Draco, még mindig csukott szemmel.

– Én így értettem. – Harry elmotyogott egy kicsinyítő bűbájt, aztán figyelte, ahogy a láncszemek Draco csuklóján összehúzódnak.

Draco újra felnyögött, ahogy teljesen kifeszült a teste.

Amikor ezzel végzett, Harry egyik térdét behajlítva leült az ágyra, hogy odakuporodhasson Draco csípője mellé. Egy ujjal végigsimított a férfi mellkasán, eljátszva a finom, ritkás szőrszálakkal, amik szinte áttetszőek voltak.

Épp, ahogy Harry elképzelne egy angyalt.

– Szóval merev vagy, mi? – kérdezte tőle olyan ártatlan hangon, ahogy csak tudta. – Mitől, hm? Mert félsz, hogy bántani foglak? Ó, várj csak. Te azt akarod, hogy bántsalak.

Válaszul Draco csak újra nyögött egyet.

Harry elégedetlen volt ezzel, úgyhogy kinyújtotta az egyik karját, és megcsavarta a férfi egyik mellbimbóját. Erősen.

Dracónak nem kellett elmagyarázni, miért csinálta ezt Harry. Harryre hangolódva, szólásra nyitotta a száját.

– Vágyom rá, Harry gazdám. De ugyanakkor én, én...

– Éget a vágy? – találgatott Harry, úgy mozdulva az ágyon, hogy szopni tudja Draco mellbimbóját.

Draco megpróbált lökni egyet a csípőjével, hogy Harryhez érinthesse a farkát, ami már valószínűleg fájdalmasan lüktethetett. Azonban az érintkezést megtagadták tőle; Harry kívül maradt a hatókörén. Nem mintha nehéz lett volna. Draco olyan szorosan ki volt kötve, hogy mozdulni is alig tudott.

– Igen, hevít - zihálta Draco, és lihegett egy kicsit, mielőtt folytatta volna. – A szükségé. A vágy tüze és... de a félelemé is.

– De te szereted a fájdalmat – mondta Harry, egy pillanatra elválva Draco mellbimbójától. – Szóval akkor miért félsz?

– Ínycsiklandozó és bénító félelem...

Harry ajka mosolyra szélesedett a húsdarabka körül, amit szopott, majd még egy utolsó harapdálást követően elvált tőle. – Nem bízol bennem?

Draco sóhajtott; a hang a vágy és az elégedettség keverékét tükrözte.

– Pont azért, mert bízom benned, Harry. Bízom abban, hogy nem fogod majd vissza magad. Szükségem van erre, szükségem van rád...

– Ó, tudom én, hogy mire van szükséged – mormogta Harry mély, őszinte hangon. – És meg is fogod kapni, abban nem lesz hiba. Minden csapást, minden ütést, és annyit, amennyit gondolok, hogy elviselsz. Nem, várj, nem is. Annyit, amennyit akarok, hogy elviselj, Draco. Az enyém vagy, és mire végzek, több helyen is megmarad majd a jele annak, hogy az enyém vagy, nem csak a csuklódon.

Draco testét tetőtől talpig finom borzongás járta át. Még a lábujjait is szétfeszítette a várakozástól.

– Ó, kérlek, kérlek...

– Elég jól könyörögsz. – Harry újból lesimított Draco mellkasán, de ezúttal lejjebb is kalandozott a keze, keresztül a hasán, majd még messzebb, épp hogy érintve a farkát, mielőtt irányt váltott volna, és helyette Draco combján folytatta volna a simogatást.

– Kérlek...

– Ezt sosem gondoltam volna – mondta Harry csevegő hangon, figyelmen kívül hagyva a másik férfi hangját átitató kétségbeesést. – Az iskolában meglehetősen büszke voltál. De az talán csak álca volt, és végig arra vágytál, hogy valaki kezelésbe vegyen.

– Harry...

– Hallgass, rabszolga! – csattant fel Harry, és izgalom táncolt végig a testén, amikor kimondta a szavakat. Mostanra már egyértelmű volt számára, hogy eredendően domináns alkat, pont úgy, ahogy Draco is eredendően alárendelt. Mi másért élvezte volna annyira ezeket a játékokat?

Igen, és ez talán megmagyarázott jó pár dolgot a Ginnyvel való kapcsolatáról is. Ami halálra volt ítélve már az elejétől fogva, mivel a maga módján a lány is elég uralkodó típus volt. Harrynek valami másra volt szüksége, valaki másra... még ha több évbe is telt annyira megértenie saját magát, hogy ezt felismerje.

Draco engedelmesen elhallgatott, csak a ziháló lélegzetvételei árulkodtak a heves szükségéről.

– Na akkor, mivel is kezdjünk? – merengett Harry, habár persze már pontosan tudta, hogy mit fog csinálni.

Amikor Draco nem felelt, Harry keményen rávert a csípőjére, élvezve a látványt, ahogy Draco farka megugrott.

– Kérdeztem tőled valamit. Mivel kezdjünk?

– A... az ostorral? – suttogta Draco, tágra nyílt szemekkel, amelyek mintha ezüst tavak lettek volna, fele részben elégedettséggel, fele részben aggodalommal megtöltve.

– Az ostorral – gúnyolódott Harry. – Kicsit sokat tartasz magadról, nem gondolod? Miért hiszed azt, hogy megérdemled az ostort? Emiatt a pálcát kapod.

Draco felnyögött, az ajkai úgy nyíltak el, hogy Harry hihetetlenül erotikusnak találta.

– Ha majd végeztem – tette hozzá Harry. – Ami nem egyhamar lesz. Először a korbácsot kapod. Az a sok szíj mind kényeztet majd téged, megalapozza a bőrödet, és ó, milyen érzékennyé teszi. Képzeld csak el, milyen érzés lesz utána a pálca.

Draco nem válaszolt, de szemlátomást belegondolt az élménybe, ahogy Harry mondta. Egy csepp nedvesség szivárgott elő kemény farka hegyéből. Harry elvigyorodott, aztán odahajolt, és lenyalta.

– Invito korbács! Ó, és Draco szolgám? Felejtsd el, amit a hallgatásról mondtam. Azt hiszem, szeretnélek közben hallani.

– Igen, Harry gazdám – felelte Draco fojtott hangon, és az izmai láthatóan megfeszültek, ahogy várta az első csapásokat.

– Ó, nem, nem – korholta Harry halkan, ahogy letette a korbácsot a bevetett ágyra. – Ezt nem használhatjuk. De a bőr szemtakaró sem tetszett, amit a legutóbb használtunk. Túl merev és hajlíthatatlan. – Azon kívül Harry véleménye szerint Draco úgy nézett ki benne, mint egy képregényfigura. Kicsit tovább turkálva a ládában, talált egy vörös selyemsálat. – Nézd csak! – mondta, visszalépve Dracóhoz, és végigsimította a sál szélét a férfi farkán és golyóin, miközben beszélt. – Milyen csodás szín. Gondolj csak bele... nemsokára tetőtől talpig pont ilyen színű korbácsnyomok díszítenek majd. És a te fehér bőrödön nem semmi látvány lesz. Te viszont sajnos nem láthatod majd. Emeld fel a fejed, így, ez az.

Harry alaposan Draco feje köré tekerte a sálat, két réteggel is eltakarva a szemét, mielőtt megkötötte oldalt a csomót, aztán alácsúsztatta az ujját, hogy megbizonyosodjon, nem túl szoros-e. Próbálta minden érintésébe beleadni a szeretetét, hiszen valójában erről szólt az egész. Előjátékról. Szeretkezésről. Mindkettejük számára.

Igazából Harry csak azért akarta megkorbácsolni Dracót olyan keményen, mert szerette őt.

– Ez rajtad marad – figyelmeztette Harry. – Az enyém vagy, ami azt jelenti, hogy én döntöm el, mikor kerülhet le. Az engedetlenség büntetése az lesz, hogy azonnal abbamarad a korbácsolás, csak hogy értsd.

– Én... szeretem, amikor kezelésbe veszel – zihálta Draco.

Harry alaposan megszemlélte Draco farkát, de persze hiába, mert most már a férfi nem láthatta ezt. – Kezelésbe foglak venni, az már biztos – mormogta. – Neked is erre van szükséged.

Újra megfogva a korbácsot, Harry végigsimított vele Draco mellkasán, majd a combjain, pont olyan finoman, mint előtte a sállal. Tizenkét vékony bőrszíjból állt... izgatásra is lehetett használni, nem csak kínzásra. – Milyen érzés ott feküdni, tudva, hogy azt tehetek, amit csak akarok, és te nem ellenkezhetsz, nem védheted meg magad?

– Tőled soha sem akarnám megvédeni magam. Azt akarom, amit te, arra van szükségem, amire neked... Aaaaaah! – Draco szenvedélyes vallomása fojtott kiáltásban végződött, amikor Harry magasra emelte a korbácsot, és teljes erejéből lesújtott vele Draco mellkasára.

– Válaszolj a kérdésre, jó? – mondta Harry, szándékosan könnyed és szeretetteljes hangon, miközben újra simogatni kezdte Dracót a korbács szíjaival. Ma éjjel nem aurort játszott. Most csak Harry volt, Draco szeretője.

Vagy inkább a szeretője és a gazdája egyben. De ennek így is kellett lennie. Mostanra már alig hitte el, hogy valaha úgy elborzadt a rabszolgatartás gondolatától. Felnevetett; tényleg egyáltalán nem ismerte magát.

– Ez... ez csodálatos – nyögte Draco. – De rémisztő is. Meg serkentő. Ez... szinte már túl sok. Ó, korbácsolj már, Harry!

– Majd amikor úgy kívánom – mondta Harry, Draco ajkához emelve a korbácsot. – Előtte ki kell mutatnod, mennyire akarod. Csókold meg, Draco!

Draco szétnyitotta az ajkait, és közéjük vett egy bőrcsíkot, aztán gyengéden kényeztetni kezdte a szájával.

Harry elmosolyodott. Valamiért az, hogy Draco csókolgatja a korbácsot, teljességgel gyönyörű volt.

Igazán lélegzetelállító, és Harry nem akarta, hogy vége legyen.

– Úgy csókold, mintha a szeretőd lenne, aki évekkel ezelőtt meghalt, de most csodálatos módon visszatért volna az életbe – suttogta Harry leülve, és közelebb hajolva.

Draco a szájával szeretkezett a korbáccsal, szenvedélyesen csókolta, és úgy nyögött, mintha azt hitte volna, hogy vége az életének, ám ez egy második esélye lenne a boldogságra.

Harry farka lelkesen megrándult a nadrágjában, amitől mogorván rendelkezett:

– Elég ebből! Most úgy csókold, mintha a farkam lenne, és ha nem megyek el tőle két percen belül, eladlak egy rabszolgakereskedőnek, aki téged bámult minden alkalommal, amikor elhagytuk a házat.

Azzal úgy fordította a korbácsot, hogy a tompa, kerek végű nyele kerüljön Draco ajkai közé.

Ó, egek. Az a show, amit Draco levágott vele. Harry tényleg majdnem elment két percen belül, pusztán attól, hogy nézte. Draco nyalogatta a korbácsot, aztán a szájába vette, egyre mélyebbre és mélyebbre, és nyögések törtek föl a torka mélyéről, amint az évszázad szopását produkálta.

Aztán öklendezni kezdett, ami elrontotta az egész hatást. Harry kirántotta a korbácsot a szájából.

– Draco?

– Sajnálom – zihálta Draco. – Csak... másmilyen szög kellett volna, hogy le tudjam mélytorkozni.

– Minden rendben? Abbahagyhatjuk...

– El ne merj oldozni, amíg meg nem kaptad mindazt, amit akartál! – válaszolta Draco hevesen. – Nem említettem annak a hülye szellemnek a nevét, és higgy nekem, nem is fogom. Akarom, amit csinálsz velem. Minden részét. – Draco megrázta a fejét, amitől a selyemkendő a szemén enyhén ide-oda csúszkált.

– Biztos, hogy minden rendben? – Harry elvörösödött, és arra gondolt, hogy valószínűleg leesett állal figyelhette Dracót. – Nem akartam, hogy annyira messzire menj.

– Nos, épp az előbb fenyegettél meg, hogy túladsz rajtam – felelte Draco szárazon, mosolyra kunkorodó ajkakkal. – Bármit lemélytorkoznék, hogy elkerüljem ezt a végzetet. Habár jobban is tudnám csinálni, ha a kezemet is használhatnám. Változtass a szögön.

– Én... szeretném látni – ismerte el Harry. Pokolian erotikusan hangzott. Draco térdelve, két kézzel tartva a korbácsot, ahogy kényezteti a szájával, a kemény farka pedig feláll, bizonyítva, hogy pont annyira fel van izgulva, mint Harry... – De nem ma éjjel. Még meg kell korbácsoljalak.

– Mmm, igen. Tényleg nagyon, nagyon jó voltam.

Draco nagy franc volt, de Harry nem bánta.

– Tényleg az voltál – felelte, és minden további figyelmeztetés nélkül erőteljesen korbácsolni kezdte Dracót. Habár nem csattanósan, mint pár perccel ezelőtt. Ezek gondosan kiszámított csapások voltak, hogy stimulálják Draco bőrét; hogy a vér a felszínére áramoljon. Ezek olyan suhintások voltak, amik nyomot hagytak, de mégsem voltak igazi korbácsütések.

Harry Draco egész testén dolgozott a korbáccsal, fel-le haladva, állhatatosan jelölgetve a férfit, miközben Draco vonaglott és fészkelődött a csapások alatt, amennyire a kötelékei engedték. A nyögései sem semmik voltak, gondolta Harry... fájdalom és élvezet hangjai, és az egészet mintha elismerés hatotta volna át. Vagy talán hála. Harry nem tudta eldönteni.

Talán az volt. Draco egyértelműen szerette, ha így bánnak vele, és Harry azelőtt még sosem volt ilyen alapos.

Amikor Draco bőre tetőtől talpig egyöntetű rózsaszín lett a korbács hagyta csíkoktól, Harry fokozta egy kicsit a tempót, és erősebben kezdett ütni, amitől hurkák keletkeztek Draco bőrén. A vállán több is, egy a mellkasán, és kettő a belső combja finom húsán.

Az utóbbi kettőtől Draco inkább kiáltott, mint nyögött.

– Milyen érzés? – kérdezte Harry újból leülve, hogy végigsimíthasson a nyomokon az ujjával, és közelről láthassa Draco reakcióját. – Tudni, hogy addig korbácsolhatlak, amíg csak óhajtom?

– Mennyei – lehelte Draco, mocorogva Harry érintése alatt, de nem elhúzódva. – Nem, nem egészen...

– Hmm?

– Tudni, hogy meg is fogod tenni, Harry, ez a része, ami mennyei.

– És ha meg akarok állni egy kicsit? Hogy kiélvezzelek? – Harry a tenyerébe fogta Draco golyóit, és a másik kezével megszorította a farkát.

– A tiéd vagyok – mondta Draco egyszerűen, egyenesen és őszintén.

– Talán előbb jöhetne egy kis frissítő. – Harry magához hívott egy üveg bort, amit napokkal ezelőtt hoztak magukkal otthonról, és egy bűbájjal kihúzta a dugót. Egyik kezét Draco feje mögé téve segített neki felemelkedni, majd az ajkához tartotta az üveget. – Igyál!

Draco úgy is tett, de Harry tovább rendelkezett.

– Többet!

Harry segítségével Draco apránként megitta a fél üveggel. Ezután egy sóhajjal visszafeküdt.

– Bánni fogod, ha a végén egyenesen keresztülmegy majd rajtam.

– Úgy gondolod? – Harry hosszú ideig ivott, mielőtt folytatta. – Én viszont azt hiszem, bármit megteszel, amit mondok, beleértve a parancsra történő pisilést is.

Draco ujjai babrálni kezdték a lepedőt.

– Ah! Ó! Ó, Harry gazdám, szükségem van rád, most!

Harry tudta, hogy ezzel a farkára utalt. De az várhatott. Harry oda hajolt és megcsókolta Dracót, nyitott szájukat egymásra tapasztva, és a tenyereivel Draco fejét tökéletesen mozdulatlanul tartva, miközben csókolta, csókolta és csókolta, próbálva megmutatni ezzel, mit érez iránta.

– Rohadtul jó ízű vagy – nyögte Harry, amikor végül felemelte a fejét. – Rohadt kicseszett jóízű, és én...

Szeretlek.

De Harry nem tudta kimondani.

– Te...

– Akarom a farkad.

– Teljes mértékben a tiéd...

– Enyém – mondta Harry elfúlva, miközben testhelyzetet váltott, végigcsókolva Draco testét, és élvezve, ahogy a férfi összerezzent, amikor megcsípte az egyik sötétebb korbácsnyomot, amely kirítt a halványabb nyomok közül. Amikor elért Draco ágyékához, Harry újból megfogta a borosüveget, és ráöntötte a tartalmát a férfi farkára, majd lehajolt, hogy felnyaljon minden cseppet.

– Ahhhh...

– Idelenn is pokolian jóízű vagy – mormogta Harry, letéve az üveget a földre. Túl gyorsan elengedte, úgyhogy az üveg feldőlt, és elrepedt a kőpadlón. A kiömlött bor illata körbelengte őket; az aroma erőteljesebb és erotikusabb volt, mint a legfinomabb parfüm.

Harry teljesen a szájába vette Dracót, megfeledkezve a padlóról. A gránit talán olyan foltot kap, hogy még a mágia sem hozza rendbe, de Harry nem volt képes erre koncentrálni. Semmi sem számított, csak Draco. Hogy a kedvére tegyen, hogy szeresse, és hogy olyan gyönyörben részesítse, amitől kiáltani fog, miközben élvezete bizonyítéka szökőkútként lövell majd ki a megkönnyebbülés erejétől.

Itt én vagyok a rabszolga, ismerte fel Harry, miközben szabályos ritmust sajátított el ki, be, ki, be. Teljes mértékben én vagyok az. Bármit megtennék érte, bármit a világon...

Kivéve azt, hogy hagyja túl hamar elmenni; Harry valami különlegeset tervezett. Valami emlékezetest.

– Harry, szükségem... szükségem... kérlek, mondd, hogy elmehetek!

– Nem. – Habár Harry csak egy kicsivel tovább kínozta, mielőtt elemelte a száját attól az érzéki faroktól. A mostani éjszaka nem az orgazmus megtagadásáról szólt. – Tökéletesen felajzottan akarlak látni.

– Felajzottan? Miért?

Draco az utolsó szót nyüszítette.

– Imádnivaló vagy olyan kívánósan. Talán ezért.

– Harry!

Harry felháborodást mímelt.

– Kiabálni mersz a gazdáddal? Ejnye, ejnye. Azt hiszem, móresre kell tanítsalak, Draco. Eljött az ostor ideje.

– Az ostoré?

– Már összefüggéstelenül is beszélsz. Nagyszerű. – Harry megragadta az ostort, és ördögi karikákban meglengette a levegőben, amitől suhogó hangok visszhangzottak a sziklahelyiségben. – Milyen érzés ott feküdni meztelenül, míg én teljesen fel vagyok öltözve? – kérdezte. – Még csak a cipőmet sem vettem le.

– Ez így helyénvaló. A tiéd vagyok.

– Minden érzékszerv számára pompás vagy, úgy bizony – mondta Harry, az ostor végével felemelve Draco pár hajtincsét. Hmm, ez talán fordítva is működött. Nem mintha Harry azt gondolta volna, hogy Draco mellett labdába rúghat, de azt igen, hogy Draco a saját megkorbácsolt testének látványát izgatónak találná. Harry a korábbi alkalmak során a hátára és a fenekére koncentrált. De ebben a pózban... igen, így láthatja Draco a legjobban.

Harry finoman levette a kötést Draco fejéről. Az lágyan a földre hullott.

– Nézd! – szólt Harry, magasra, a feje fölé emelve az ostort.

Draco szeme elkerekedett, aztán amikor Harry lesújtott az ostorral, vadság költözött bele.

– Aieee!

Harry hátrébb lépett, hogy megnézze az élénk vörös vonalat, ami Draco szétterpesztett lábai közt rajzolódott ki, épp csak centikkel a farka mellett. A fájdalom szemlátomást egy kicsit sem lankasztott az erekcióján. Harry megkönnyebbülten elmosolyodott.

– Mit? – kérdezte Draco, és csak egy egészen aprócska rémület volt a hangjában. – Mit fogsz csinálni?

– Hát, amit csak akarok – felelte Harry nyugodtan.

– Nem biztos, hogy szeretem ezt a nézést...

– Imádod ezt a nézést. Nem akarnál olyan gazdát, aki nem tud uralkodni rajtad, vagy igen?

Ahelyett, hogy válaszra várt volna, Harry újból felemelte az ostort, és könyörtelenül verni kezdte Dracót. Csíkok keletkeztek rajta mindenütt, és ahol a csíkok keresztezték egymást, ott felnyíltak, és vérezni kezdtek.

Draco felnyögött, és ide-oda hánykolódott, amennyire a láncai engedték. Ahogy az ütlegelés folytatódott, nyögés helyett már kiáltott, aztán a hangja rekedtté vált, és Draco nyüszített helyette.

Ám Harry tovább dolgozott az ostorral, nem mutatva sem kegyelmet, sem hezitálást, minden ütés pont olyan erős volt, mint a megelőző. Végtére is Dracónak megvan rá a módja, hogy leállítsa, ha akarja. A könyörgésen kívül, emlékeztette magát Harry egy pillanattal később.

Az egyik ütést épp egy másik nyomára mérte, amitől az egész felnyílt, és vérzett. A fájdalom elég volt ahhoz, hogy Draco, rekedt torka ellenére, újból felkiáltson.

– Aieee, aúúú! – nyüszítette, és motyogni kezdett magában, miközben összeszorított szeme könnyezni kezdett. – N... ne, Harry, ez elég, hagyd abba, elég...

– Nem – felelte Harry nyugodtan, habár nem kis erőfeszítésbe került. Egy része engedni akart a könyörgésnek, mert hogy is tudná semmibe venni azt, amire Dracónak szüksége van? Egy másik része azonban folytatni akarta, és nem csak azért, mert Dracónak erre volt szüksége, mindegy, mennyire könyörgött. Harry egyszerűen csak szerette ezt; az irányítást, az uralkodást. Abban a pillanatban úgy érezte, még azt is élvezné, ha a biztonsági jelszót ignorálná.

Habár persze Harry sosem tett volna ilyet. Az visszaélés lenne, igazi visszaélés, míg ez, akármennyire is szörnyűnek tűnne egy kívülálló számára, szórakozás és játék volt.

– Kérlek, kérlek, elég...

– Nem – felelte Harry megint, olyan kedvesen, ahogy csak bírta.

– De, de...

Harry lesújtott a csípője oldalára, mielőtt még befejezhette volna a mondatot. Ez a csík is felnyílt majdnem teljes hosszában. Amikor Draco újra felkiáltott, vér csöppent le a vöröslő bőréről a lepedőre.

Harry szünetet tartott, míg a rekedt kiáltások elhaltak, majd tovább folytatta, ezúttal a lábszárán szakítva fel egy keskeny csíkot.

Ezután csak várt, míg Draco újra le nem nyugodott.

– Milyen erős vagy – suttogta végül Draco erőtlenül, csodálattal a hangjában.

– Aurorképzés – mondta Harry tényközlő hangon. – Nem teljesen mágikus. A francba, bár ne tört volna el a borosüveg. Megszomjaztam ettől a munkától.

– Hazahoppanálhatsz, hogy hozz egy újat...

– Nem, azt hiszem, beérem ezzel is – felelte Harry, egyik kezét Draco farkára kulcsolva.

Draco csípője megvonaglott.

– Akkor mondd, hogy elmehetek – lehelte, és megnyalta az ajkát, a szeme pedig ragyogott a könnyek fátylán át.

– Majd ha eljön az ideje. Még nem. – Kinyújtózva Draco mellett, Harry lehajolt, míg a feje egy vonalba nem került a férfi farkával, ami még mindig kemény volt, de már nem lüktetett a szükségtől. Harry úgy tippelt, hogy a csapások fájdalma vágykeltő volt Draco számára, de valamelyest figyelemelterelő is. Kinyitva a száját, Harry munkához látott, hogy ingerelje Dracót, hogy újból lázba hozza, nyalva, szopva és finoman csipkedve, míg Draco szinte megint kiáltott, de ezúttal másfajta szükségtől.

Harry várt egy kicsit, elégedetten azzal, ahogy Dracót egész éjszaka kényeztette. A férfi ínycsiklandó volt, a hangok pedig, amiket kiadott, andalító muzsika a fülének.

Végül azonban úgy döntött, hogy Draco már közel járhat, és eléggé sóvárgó ahhoz, hogy Harry lépjen.

Miközben Harry Draco farkára simította a nyelvét, és az érzékeny alsó oldalát nyalta, egyik kezével felnyúlt, és végighúzta a körmeit a vöröslő ostornyomokon.

Draco sikított, és közben lökött egyet a csípőjével, Harry szájába.

Buja zamat borította el Harry nyelvét.

Harry ajkai vigyorra kunkorodtak Draco farka közül. Draco nem volt képes elmenni engedély nélkül, a teste mindent tudott, csak azt nem.

Még egy hosszú, lassú nyalás miközben Harry végighúzta a körmét egy másik nyomon, aztán Harry úgy érezte, most már eljött az idő.

Kinyúlt az ostorért, elemelte a száját Draco farkától, és egy szűk másodperc múlva erősen lesújtott vele Draco mellkasára, egyenesen a mellbimbóira, közben pedig kiadta a parancsot:

– Élvezz, Draco! Élvezz a kedvemért, igen, most azonnal! Látni akarom, hogy élvezel...

Egy rekedt kiáltással Draco megvonaglott a kötelékeiben, az egész teste beleborzongott az orgazmus gyönyörébe. És micsoda orgazmus volt! Az ondója több tíz centi magasra lövellt fel, miközben kiáltott, visszahullva az egyetlen területre, amit Harry nem jelölt meg; a farkára és a golyóira.

Amikor az egész véget ért, síri csönd borult a szobára. Aztán Draco felsóhajtott.

– Köszönöm, Harry. Te... édes Merlin, tökéletes vagy, tökéletes. Érintés nélkül elmenni... Nem hiszem, hogy ez valaha is megtörtént velem.

– Nem egészen érintés nélkül.

– De abban a konkrét pillanatban igen. – Draco közelebb fészkelte magát Harryhez, és felnyögött a mozdulat közben. De amikor beszélt, nem a fájdalmai miatt panaszkodott. – Jaj, ne. Összevérzem a ruhádat.

– Nem baj.

Draco végighúzta a kezét Harry inggombjain.

– Próbáltalak kikönyörögni a ruhádból – mondta Draco egy ásítás közben. – Most biztos szeretnél valamit, igaz?

– Elaludni, veled a karjaimban, csak ennyit. A ma este csak érted volt.

– De én nem bánom, úgy értem, azt akarom...

– De nekem nem mindegy – felelte Harry határozottan. – Több mint két órán keresztül ki voltál kötözve, és nem keveset adtam. Azt akarom, hogy most pihenj és aludj. Velem.

– Ez jól hangzik – mondta Draco szemlátomást megkönnyebbülve.

Harry megcsókolta a homlokát.

– Még szép. Kimerültél. Szerzek egy mosdókesztyűt, hogy megtisztítsam ezeket a sebeket.

– Létezik mágia is...

– Nem – mondta Harry határozottan. – Kézzel korbácsoltalak meg és most kézzel foglak ápolni is. Hacsak nem gondoltad meg magad és szeretnéd, hogy inkább meggyógyítsalak.

– Nem. – Draco ásított. – Sebekkel akarok álomba merülni. De majd holnap igen.

– Rendben. – Harry örült, hogy Draco visszautasította. Harrynek tetszett a gondolat, hogy Draco úgy alszik a karjaiban, hogy még mindig látszanak rajta a korbácsolásnyomok, amiket ő adott neki.

Óvatosan, nehogy meglökje Dracót, Harry kimászott az ágyból és felkutatott a fürdőszobában egy mosdókesztyűt. De Hollóbércen olyan kevés volt a berendezés, hogy csak egy apró törölközőt talált. Harry vállat vonva megnedvesítette a törölköző szélét, és visszament a hálóba. Draco már majdnem aludt, meztelenül fekve a lepedőn. Kimerültnek látszott, a szeme alatti bőr pedig halvány kék volt.

És még így is felajánlotta, hogy kielégíti Harry szükségleteit.

Gyengéd érzés tört föl Harry bensőjében, amitől ellágyult és elérzékenyült. Az érzéstől extra finoman húzta végig a törölközőt Draco sebein, óvatosan tisztogatva le minden kis rászáradt vérnyomot.

Draco időnként összerezzent, de nem panaszkodott vagy tiltakozott. Inkább egyenesen sütkérezett Harry figyelmében, halkan sóhajtva az elismeréstől.

Azonban a farka meg sem moccant, amikor Harry megtisztította egy tiszta törölközővéggel. Tényleg alaposan kimerült.

Harry újra megnedvesítette a törölközőt, és Draco egész testét lemosta; jobban alszik majd, ha nem ragad az izzadságtól. Ezután betakarta őt, majd maga is levetkőzött, egy bűbájjal eloltotta a lámpákat, és bemászott az ágyba, hogy Dracót finoman a karjaiba vegye.

– Mmm – motyogta Draco, hosszan elnyújtva a hangot. Kielégültnek és elégedettnek tűnt.

Harry megcsókolta a homlokát.

– Biztos, hogy nem akarsz, nem akarsz... semmit? – kérdezte Draco, szemlátomást túl álmosan ahhoz, hogy tisztán tudjon beszélni.

– Csak azt, hogy aludj. – Harry mocorgott egy kicsit, közelebb fészkelve magát Dracóhoz, és a férfi fejét a saját nyakához vonta.

Draco halk, apró hangokat adott, ahogy álomba merült. De épp mielőtt még elaludt volna, megszólalt.

– Harry?

– Hmm?

– Tudod, szeretlek. Szeretlek, szeretlek, szeretlek...

Az utolsó szó egy hosszú ásításba fulladt, aztán Draco halkan horkolni kezdett, minden lélegzetvételnél enyhén megmoccanva Harry felkarján, miközben aludt.

– Én is szeretlek, Draco – suttogta Harry a sötétségbe, az orrával simítgatva Draco puha haját. – Annyira szeretlek, hogy az már fáj.