– Azt hiszem, hozzá tudnék ehhez szokni – mondta Draco vidáman aznap este. – Habár persze egy részem most szörnyű bűntudatot érez...

– Bűntudatot? – Harry lustán kinyújtotta a férfi mögött a karját, és felkapott egy epret a félig teli tálból. Maguk elé emelte, aztán Draco ajkaihoz tartotta. – Hmm? Egyél amennyit akarsz, és...

Draco nyammogott a gyümölcsön, apránként fogyasztva el, és felsóhajtott az élvezettől, amikor elég közel került a szárához, hogy megnyalhassa Harry ujját.

De aztán eltolta magától a megharapdált gyümölcsöt, és megrázta a fejét.

– Igen, bűntudatot. Nekem kellene ezt csinálnom. Ehelyett hagytam, hogy rávegyél, hogy egész délután és este lustálkodjak...

– Ne, ne csináld ezt! – mondta Harry, és fészkelődött egy kicsit az ágyon, hogy néhány ujját a férfi ajkaira tehesse. Hmm, az a néhány ujj még mindig epret tartott. Harry félredobta a gyümölcsöt, továbbra is minden figyelmét az ölében fekvő férfira összpontosítva, akit a nap nagy részében dajkált. – Ma reggel kis híján meghaltál, Draco. És ha tényleg meghaltál volna, az az én hibám lett volna, és...

Draco felült, és mérgesen összevonta a szemöldökét.

– Francokat, Harry! Az az anyám átkozott hibája lett volna.

– De már a legelső nap elmagyarázta, hogy vigyáznia kell, nehogy megmondja nekem, mit tegyek veled, és ha legalább erre emlékeztem volna ahelyett, hogy annyira meg akarjalak érteni, akkor...

Ezúttal Draco tette a kezét Harry szájára, hogy elhallgattassa.

– Az anyám tudott erről a korlátozásról, mióta is... nos, azt hiszem, mióta megszülettem. És ezt említette is neked, mégpedig összesen... – Draco mosolya ebben a pillanatban olyan volt, mint egy borotvapenge. – Egyszer. Jól mondom?

Harry megvonta a vállát.

– Ez igaz, de...

– És – vágott közbe Draco – akkor említette, amikor épp egy hatalmas új felelősség hárult rád, olyan, amit nem te kértél, ami azelőtt még csak eszedbe sem jutott. Volt elég dolgod enélkül is. – Draco pillantása ellágyult, a szeme ragyogott, mint az izzó kő. – Ha azt hiszed, hogy hibáztatni foglak, vagy hagyom, hogy hibáztasd magad amiatt, amit az anyámnak magában kellett volna tartania, akkor... nos, azt hiszem, csak egy dolgot tehetek. Addig kell csókoljalak, amíg úgy nem döntesz, hogy okosabban gondolkodsz.

Harry felelt volna, ha Draco egy cseppnyi esélyt is hagyott volna rá. De nem hagyott. Alig fejezte be a beszédet, máris beváltotta a fenyegetését; lehajolt Harryhez, hogy legalább olyan birtoklóan csókolja meg az ajkát, amilyen szenvedélyesen. Harry egész elméje örvénylett. A gondolatai tétovázva lelassultak és megálltak, mert Draco csókja úgy elbűvölte, hogy azt is teljesen elfelejtette, hogy mit akart válaszolni. Szó szerint nem tudott másra gondolni, csak Draco ajkainak érzésére az ajkain, a melegére, és az egymást simogató nyelveikre.

– Akkor most már okosabb vagy? – kérdezte Draco csendes, nyugodt hangon.

Harrynek erőlködnie kellett, hogy visszaemlékezzen, miről is beszélgettek. Ó... igen.

– Én csak azt hiszem, hogy...

– Láthatóan több csókra van szükséged. – Draco úgy is tett, ezúttal Harry szájának belsejét simogatta a nyelvével, mintha ott is ambróziát keresne.

Harry elveszett benne, teljesen elveszett az illatban, az érzésben, a hangban, az ízben, ami Draco volt. Az érzés körülfonta, elemésztette. Mintha vízbe esett volna, de nem egyedül. Nem, valaki ott volt vele; valaki, aki beburkolta a szeretetével, és biztonságban, melegben, szárazon tartotta, még aközben is, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre zuhantak a...

Valamibe. Harry nem tudta, mibe. Azt azonban tudta, hogy ez sokkal mélyebb volt, mint a víz.

– Akkor most mondd utánam – szólalt meg Draco, amikor végül felemelte a fejét. – Nem én tettem, nem az én hibám volt.

– De...

– Most már csak a csókokra hajtasz, Potter – mondta Draco viccelődve dorgáló hangon. – Elég ravasz tőled, de valahogy akaratlanul is csodálom.

Ezúttal Hary úgy érezte, belefullad a csókba, de olyan mélységes élvezet volt, hogy nem bánta.

Csak ködösen jutott el a tudatáig, hogy Draco Potternek nevezte. Még egyszer sem tett ilyet azóta, hogy elvesztette az emlékeit, vagy igen? Harry szerint nem. Nem tudta, mit jelentsen ez. Jó jel volt, annak a jele, hogy Draco megint kezd olyan lenni, mint régen?

Vagy valaminek az előjele?

Harry nyelt egyet, mert hirtelen rájött, hogy habár Draco abbahagyta a csókot, most várt, ahelyett, hogy beszélt volna. Harry összezavarodva nézett Dracóra, aki fölé hajolva várakozott.

– Készen állsz? – kérdezte Draco nagyon halkan.

Harry megint nyelt egyet, és bólintott.

– Ezt... ezt nem én tettem, nem az én hibám volt.

– Az intonációd nem igazán állt összhangban a tartalommal – felelte Draco vontatottan.

– Mi?

– De elég jól csináltad, szóval azt hiszem, figyelmen kívül hagyhatom a hangsúlyod. Mit szólnál ahhoz, hogy: Narcissa Malfoynak jobban kellene figyelnie arra, amit mond.

– Draco...

– Mondd ki! Hmm?

Harry feladta. Még mindig szörnyen érezte magát amiatt, ami történt, de ez valóban nem olyasmi volt, amit előre láthatott volna.

– Narcissa Malfoynak jobban kellene figyelnie arra, amit mond.

– Nagyon jó, Harry. Azt hiszem, jöhetne még egy: Draco Malfoy a legszívdöglesztőbb, leghalálosabb vonzerejű férfiú, akire valaha is szemet vetettem, és ha az életem hátralévő részében az ágyamban tudhatom, boldogan halok meg.

Harry pislogott, aztán érezte, hogy elmosolyodik.

– Draco Malfoy a leghalálosabb vonzerejű férfiú, akire valaha is szemet vetettem, és ha az életem hátralévő felében az ágyamban tudhatom, boldogan halok meg.

Draco hirtelen visszaegyenesedett, és a szemében megvillant valami, amit Harry észrevett, bár nem értett.

– Merlinre, Harry. Nem hittem volna, hogy kimondod.

– Miért nem? Eléggé helytálló.

Ettől Draco tekintete egy pillanatra szinte elhomályosodott.

– Én... én...

– Hebegsz-habogsz – vigyorgott Harry. – De feltételezem, figyelmen kívül hagyhatom a hangsúlyodat.

A megjegyzés szemlátomást segített Dracónak kilábalnia a sokkból. Legalábbis Harry úgy gondolta, valamiféle sokk lehetett. De Draco most már egyértelműen túl volt rajta. Az ajkai felfelé kunkorodtak, ahogy Harryre pillantott.

– Ó, hát ez van. Nos, kifelejtetted, hogy „legszívdöglesztőbb", csak hogy tudd.

– Draco Malfoy a legszívdöglesztőbb, leghalálosabb vonzerejű férfiú, akit ismerek – mondta Harry azonnal. – És bűzlik a szexuális vonzerőtől, és gyilkos humora van.

– Nos, ha hízelegni akarsz nekem... – Draco közelebb húzódott, és megint megcsókolta Harryt, de ezúttal ahelyett, hogy fölé hajolt volna, lejjebb csúszott az ágyban, és Harryre gördült.

Mindezt anélkül, hogy megszakította volna a csókot.

Mmmm, hihetetlen, gondolta Hary, miközben Draco meztelen farka hozzáért az övéhez. Persze mindketten kemények voltak. Fájdalmasan kemények. Hogy ne lettek volna azok? Addigra már órák óta feküdtek az ágyban, felváltva szunyókáltak és ölelték egymást, mialatt Harry próbált annyi bőrkontaktust biztosítani Dracónak, amennyire csak szüksége lehetett.

És nyilvánvalóan szüksége is volt rá. Addig a pillanatig Draco még sosem próbálta meg csábítgatni Harryt. Azelőtt csak feküdt ott, titkolva, bármire is volt szüksége. Harry nem tudta eldönteni, hogy ez a nyugalom, vagy a gazdájával való kontaktus vagy valami más hatása volt-e.

Egyszerűen csak tudta, hogy ha Dracónak szüksége van valamire, akár csak valami apróságra, ő akart az lenni, aki megadja neki.

És most... nos, Dracónak egyértelműen szexre volt szüksége.

Harry nagyot nyelt, mert ez pont ugyanahhoz a gondolathoz vezette őt vissza, ami aznap nem régen a fejében járt.

– Várj! – zihálta, és megragadta Draco vállát, hogy megállítsa a mozdulatban, amit elkezdett; hogy finoman előre-hátra csúszkáljon a farkával Harryét simogatva.

Hmm, talán ha a fenekére tette volna a kezét, az hatékonyabb lett volna, de Harry nem kockáztathatott. Túl nagy kísértés lett volna. Túlságosan valószínű volt, hogy megragadja Draco farpofáit és arra ösztönzi, hogy tartsa ezt a tökéletes, őrjítő ritmust.

Draco, mint mindig, engedelmesen várt, amíg Harry kérte, de nem nagyon örült neki.

– Megint hülye leszel, mi? – kérdezte sóhajtva.

– Csak azt próbálom szem előtt tartani, mi a legjobb neked, tényleg a legjobb, hosszú távon...

– Nem, csak hülye vagy, Harry – felelte Draco egy kicsit felemelve a hangját.
– Lehet, hogy nem is szereted a férfiakat...

Draco a két kezébe fogta Harry arcát, és mozdulatlanul tartotta; szürke szeme úgy csillogott, hogy Harrynek elállt tőle a lélegzete.

– Egy kérdés, Harry. Vagy lehet, hogy kettő. Szeretted, ahogy szoptam a farkad? Egy kicsit is jó voltam benne?

Harry farka Draco szopásának puszta említésére is megrándult. Draco is érezte a rándulást. Harry tudta, hogy érezte. A hirtelen mosolya elárulta.

– Tudod, hogy jó voltál, a francba is. Nem erről van szó!

Draco keze Harry arcán nem mozdult.

– Légy türelemmel, Harry gazdám. Kérlek. Nem emlékszem rá, hogy azelőtt csináltam volna ilyet bárkivel is, de a józan ész is azt diktálná, hogy igen. Szerintem rengeteget csináltam. Egyszerűen... könnyűnek, természetesnek tűnt. Tudtam, mit csináljak, hogyan tegyek a kedvedre. – Draco mosolya elnézővé vált. – Szerinted hogyan tettem szert erre a tudásra, ha nem gyakorlással? Méghozzá alapos gyakorlással?

Harry összeszorította a fogát. Különös, hogy Dracót elképzelni valaki mással, egy másik férfival vagy nővel mennyire kellemetlen volt. Kizárólag magának akarta Dracót.

– Honnan tudhatnám, hány szeretőd volt? – bukott ki belőle.

– Nos, neked gyakorlottnak tűnök?

Túlságosan is gyakorlottnak, gondolta Harry.

– Igen.

– Akkor eleget kellett, hogy csináljam valakivel, hogy elsajátítsam a mesterséget. És tudod, Harry, ez csakis azt jelentheti, hogy a férfiakhoz vonzódom.

Harry kiszabadította az arcát, és félre fordította a fejét, hogy Draco szobájának távoli falát bámulja.

– Nem biztos. Az is lehet, hogy még sosem csináltad, és ez csupán a kezdők szerencséje volt, ez minden.

Draco kinyújtotta a kezét, Harry szeme elé tartotta, és az egyik hosszú ujjával Harry szájára mutatott.

– A kezdők szerencséje, ja. Próbáld ki, Harry. Vedd be az ujjamat teljes hosszában a szádba, és nézd meg, mi történik.

– Ne légy nevetséges.

Talán jobb lett volna, ha ki sem nyitja a száját, jött rá Harry egy pillanattal később. Draco ugyanis kihasználta az alkalmat, és bedugta az ujját Harry fogai közé. Persze nem nyomta le a torkán. Maga volt a megtestesült gyengédség; csak a nyelvére tette a mutatóujját, miközben halkan kérlelni kezdte őt.

– Próbáld meg, Harry. A kedvemért, hmm? Mélytorkozd le az ujjam úgy, ahogy én csináltam a farkaddal.

Harry nem bírt ellenállni a kérésnek, nem, amikor ilyen panaszos hangon adták elő. A szájával egyre mélyebbre kezdte szívni Draco ujját, és azon gondolkozott, mit akar ez bebizonyítani.

Hamarosan rájött.

Amint Draco ujja hozzáért a torka hátsó részéhez, Harry öklendezni kezdett.

– Kezdők szerencséje, egy szart! – mondta Draco, és kihúzta az ujját. – Tökéletesen jól tudtam lélegezni a farkaddal a számban, Harry. Soha nem állt fenn a veszélye, hogy ilyen illetlen hangot adjak ki, mint most te. És a kedvedre tettem, nem igaz? Teljesen olyan volt, mintha pontosan tudtam volna, mit csinálok.

– A bűbájtól volt – mondta Harry rekedten krákogva. – A rabszolgámmá tettelek és azt akartam, hogy szopj le, szóval persze, hogy megadta a képességet, amire szükséged volt!

– Ó, igazán? – kérdezte Draco elnyújtva, és hirtelen olyan élesen, hogy Harry szinte hallotta, ahogy a szavak szelik a levegőt. – Azt a képességet nem adta meg, hogy játsszam a zongorán, amikor azt szeretted volna. Ezt meg igen?

Harry nyelt egyet, és hirtelen úgy érezte, mintha finom szőnyeg volna, aminek szorosan szőtt szálai kezdenek szétbomlani.

– Én... nos, nem, de...

Draco arrébb húzta Harryt, az ágy közepe felé, és finoman megböködte Harry fejét, mígnem Harry abbahagyta a fal bámulását és felnézett Dracóra, aki még mindig rajta feküdt.

Egy hosszú pillanatig Draco nem mondott semmit. Az ujjbegyével végigsimított Harry arcán; az arccsontján és az ajkain, aztán egy finom mozdulattal lecsukta Harry szemét, amikor a szemhéjánál járt.

– Valami másról van szó, ugye? – kérdezte halkan duruzsolva. – Intelligens férfi vagy, Harry. Még ha nem is ismernélek, már az is meggyőzne erről, hogy mi a foglalkozásod. Arra képeztek ki, hogy nyomozz, de most figyelmen kívül hagyod a szemed előtt lévő bizonyítékot. Csak arra tudok gondolni, hogy valamiféle mentális aggályaid vannak, amik miatt nem látod meg az igazságot. Elképzelni sem tudom... Tudom, hogy akarsz engem, szóval nem arról van szó, hogy próbálsz fájdalommentesen visszautasítani... vagy talán az van, hogy nem lehetsz biztos a jövőben? Arra gondolsz, hogy esetleg mégiscsak azt szeretnéd, amit Ginny Weasley adhat neked?

– Nem...

– Pedig szerintem igen – mondta Draco a fejét rázva. – Azt hiszed, nem fair jobban összegabalyodni velem, miközben az agyad leghátsó zugában azt fontolgatod, hogy valamikor majd kibékülsz vele, és...

Hallani, ahogy Draco így beszél, több volt, mint amit Harry el bírt viselni.

– Nem, nem. Annak vége, Draco, teljesen vége. Nem akarok Ginnyvel lenni. Soha többé nem fogom őt akarni.

– Akkor miért ragaszkodsz ahhoz, hogy nem vágyom eredendően a férfiakra, amikor teljesen nyilvánvaló, hogy igen? – kérdezte Draco elkeseredett hangon.

Harry becsukta a szemét, és már nem látott kiutat. Azon kívül, most már meg volt a válasza. Már korábban is érezte, de csak most tudta biztosra, hogy mindig is ez volt a válasz. Igen, aggódott Dracóért, ahogy maga is mondta. De nem ez volt az egyedüli aggodalma.

– Nem szeretlek más férfival elképzelni – vallotta be Harry mogorván. – Én... gyerünk, hülyézz csak le megint. Tudom, hogy azt mondtam, hogy nem bánom, és többnyire nem is. Úgy értem, őrültség lenne bárkitől is elvárni a te korodban, hogy ne legyen semmilyen szexuális tapasztalata. Én csak... nem szeretek arra gondolni, hogy más férfival voltál.

– Én sem szeretlek téged mással elképzelni – mondta Draco. – Keményen próbálkoztam, hogy ne legyek féltékeny a menyasszonyodra, mivel tudtam, hogy nem lehetek. Nem tartozol nekem olyanfajta hűséggel, ami maga után vonhatna féltékenységet, de... úgy néz ki, nem tudom megállni, Harry.

Harry kinyitotta az egyik szemét.

– Ő nem a menyasszonyom. Miért hívod még mindig annak?

– Talán a saját félelmeim tehetnek róla – motyogta Draco. – De ami a múltamat illeti, Harry, természetesen nem tudom, mik történtek benne. Tudom, hogy nincs semmi, amitől tartanod kellene. Most már a tiéd vagyok. Mindenféle tekintetben. Soha senkit nem akarok rajtad kívül.

Úgy tűnt, Draco már időtlen idők óta nem mozdult, de most igen; egyetlen lassú, finom mozdulattal Harryhez dörgölte magát. Habár mindkettejük farka lankadt kicsit. A beszélgetés túlságosan felzaklató volt.

– Én sem akarok senki mást – mondta Harry, felfelé lökve a csípőjével, vissza akarván kapni a két egymásnak feszülő merevedés érzését. – Pláne Ginnyt nem akarom, és ez sosem fog megváltozni. Bárcsak hinnél nekem.

– Ah, a kívánságod számomra parancs.

Draco úgy mondta ezt, mintha komolyan is gondolná, de ez valószínűleg azért volt, mert mindenben engedelmeskedni akart Harrynek. Ez nem volt annyira egyszerű, ha a gondolatokra került a sor, de végül is hogy is lett volna az? Harry arra tippelt, hogy csak az idő segíthet bebizonyítani Draco számára, hogy Harry tényleg nem fog visszamenni Ginnyhez.

Az idő és talán még egy valami.

– Gördülj le rólam – mondta Harry, megnyomva kicsit Draco vállait.

Draco megtette, de szomorúnak tűnt emiatt.

– Akkor nem sikerült meggyőznöm téged? Még több ostobaságot fogsz összehordani? Újabb gyenge látszatérveket, reménykedve, hogy elkendőzöd vele a saját bizonytalanságodat?

– Nem, te seggfej – felelte Harry addig böködve Dracót, míg a férfi a saját oldalára gördült, távol Harrytől. Közelebb húzódva, Harry hátulról átölelte Dracót, egyik kezével végigsimítva a férfi meztelen csípőjén. – Félrehajítom mindet, és örömöt fogok neked okozni.

Inkább hallotta, mint látta a mosolyt, amit Draco válasz gyanánt produkált.

– Ez az én kiváltságom.

– Nem, megint tévedsz – mondta Harry, és úgy érezte, napok óta nem volt ilyen vidám. Úgy tűnt, mintha az a szövet valahogy fojtogatta volna őt; olyan finoman fojtogatta, hogy észre sem vette, hogy mi történik. De a szálak most kibogozódtak, és összevissza halomban hevertek a lábainál, és semmi mást nem kellett tennie, mint félrerúgni őket, és máris szabad lehet. – Mindig szolgálni próbálsz engem, Draco. És nem panaszkodom, hidd el, de azok után, ami az előbb történt, most én akarok a te kedvedre tenni.

– Megállás nélkül azt csinálod, mióta visszajöttünk a szüleimtől. – A mosoly Draco hangjában egyre ragyogóbb lett. – De ki vagyok én, hogy ellentmondjak neked? Adj bele apait-anyait, Harry, én gazdám! A tiéd vagyok.

– Igen, tudom, hogy az vagy – suttogta Harry, és még közelebb húzódott. A jobb keze megint megsimította Draco csípőjét, aztán előrenyúlt, hogy megragadja a férfi kemény farkát. – Mmmm, nagyon vonzó vagy, Draco. Erős és mindenütt szemrevaló, és komolyan gondolom, hogy mindenütt. Tudod, mielőtt igényt tartottam rád, sosem gondoltam volna, hogy úgy érzem majd, hogy egy másik fickó szerszámát ilyen... – Harry határozottan rászorított, és a kezével a tövétől a hegyéig végigsimított rajta, amitől Draco felsóhajtott – élvezetes lesz kezelni.

– Én... annyira jó érzés, ahogy megérintesz – nyögte Draco, és a hosszú haja lehullott a nyakáról, ahogy ívbe feszült. – El fogok menni...

– Nem, nem fogsz. Az engedélyem nélkül nem, világos?

A Draco nyakán lüktető ér kidagadt.

Harry vigyorogva lehajtotta a fejét, és megharapta, de csak annyira, hogy egy aprócska sérülést okozzon.

– Ó...ó... – Draco lökött a csípőjével, szinte beledöfött Harry tenyerébe. – Szükségem van, szükségem van...

– Tudom, mire van szükséged – suttogta Harry, és feljebb mozdult, hogy a szájába vegye Draco fülcimpáját. – És megkapod, amire szükséged van, teljes mértékben. De csak akkor, ha megengedem.

– Gazdám – lehelte Draco Harryhez feszülve. – Igen, gazdám. A tiéd vagyok, teljesen a tiéd, csak a tiéd...

– Igen, az vagy. – A szavak a teljesség érzetével töltötték el Harryt. Vagy talán a tökéletességével. Éreztették vele, mennyi minden változott. Vagy inkább, hogy ő mennyit változott. – Tudod, hogy voltunk már így azelőtt. Nagyon sokszor, de akkor mindig magadat kényeztetted, míg én mögötted feküdtem...

– Te sem voltál teljesen közömbös a történések iránt, ahogy emlékszem – mormogta Draco, miközben úgy dörgölőzött Harryhez, hogy a feneke súrolja Harry fájdalmasan kemény farkát.

– Ó, addig dörgölőztem hozzád, míg végül rekedtre kiabáltam magam elélvezés közben – vallotta be Harry fenntartás nélkül. – Nem tehettem róla, Draco. Egyszerűen csak túl... túl sok vagy nekem, azt hiszem. Túl sok vagy ahhoz, hogy képes legyek ellenállni.

– A te arany Adoniszod, valami ilyesmi?

– Igen, valami ilyesmi – mondta Harry, nevetve a Draco hangját átitató reménykedésen. – De annál is jobb. Az én arany Dracóm, ami sokkal jobb, mint valami régi, penészes, római szobor.

– Kérlek. Adonisz egy görög hős volt, Harry.

Harry levette a kezét Draco farkáról.

– Viselkedj, vagy meg kell, hogy büntesselek.

– Megtennéd? Kérlek!

Harry megint nevetett.

– Te seggfej. Azzal büntetlek meg, hogy nem folytatom, amit most elkezdtem, nem azzal, hogy elverem a feneked.

– Ó, nos, ebben az esetben feltétlenül viselkedni fogok. Miről is beszéltél?

Harry újból megcsípte a fogával Draco nyakát, miközben az ujjait megint a férfi farka köré kulcsolta.

– Arról, hogy máshogyan büntetlek meg. De ahogy mondtam, azt hiszem, azelőtt csak tettettem, hogy azért voltunk együtt az ágyban, mert szükséged volt fizikai megkönnyebbülésre. De annak vége. Most azért vagyunk így együtt, mert akarlak, Draco. És ezúttal szándékosan akarlak kielégíteni, ahelyett, hogy hagyom, hogy magadnak verd ki...

– Mmmm, nos, ahogy mondtam, teljesen a tiéd vagyok.

– Igen, teljesen az enyém – mondta Harry, és úgy érezte, a szavak igazabbak kettejükre, mint bármely másik két emberre a világon. Draco még csúcsra sem tudott érni Harry engedélye nélkül, és ez a tény először megrémisztette Harryt, de most már... egyszerűen természetesnek tűnt.

Vagy talán a mélyebb igazság az volt, hogy helyesnek tűnt, méghozzá annyira, amennyire Harry azelőtt soha sem gondolta. Azelőtt nem tudott ezekről a domináns hajlamairól. Néha még most is meglepték, noha ezek is egyre természetesebbnek és helyesebbnek tűntek. Talán csak szüksége volt valakire, aki megmutatja neki ezt az oldalát, ahogy Ginnyn kívül is szüksége volt valakire, aki segít felismerni, hogy férfiakat is képes szexuálisan vonzónak találni.

Vagyis inkább egyetlen férfit.

Harry alaposan masszírozni kezdte Dracónak, aztán a nyakát csókolta, miközben pumpálta őt. Draco hevesen reagált, vadul, a fejét hátravetette, a lélegzete akadozott, a csípője Harry kezének mozgásával egy ritmusra hintázott.

A keze belemarkolt az előtte lévő párnába, az ízületei elfehéredtek, ahogy megfeszültek... vagy talán valami mástól fehéredtek el.

– Ez túl sok – nyögte, és a szavait átitatta valami, ami Harry számára úgy tűnt, a gyönyör és a fájdalom közt van.

– Mmmm – mondta Harry, és megnyalt egy széles sávot Draco nyakszirtjén. – De az enyém vagy. Csak akkor könnyebbülhetsz meg, ha nekem úgy tetszik.

– Én sem akarnám másként – zihálta Draco. – De... gazdám? Harry gazdám? Gondoltál már... öm... esetleg arra, hogy használj valami síkosítót a farkamra?

Harry keze azonnal megállt.

– Ó, úgy érted...

Most, hogy Harry keze megállt a mozgásban, Draco hangja megint a megszokott gúnyos tónusú volt.

– Igen, kezdek kidörzsölődni odalent.

– Szólhattál volna.

– Szóltam.

– Úgy értem, hamarabb!

Draco a hátára fordult, és egyik kezével felnyúlt, hogy finoman megsimítsa Harry arcát.

– De először még élveztem. Azt hiszem, szeretem durván. Csak... van egy határ.

– Ó, szereted durván – motyogta Harry, habár a következő pillanatban talált rá okot, hogy kételkedjen a saját szavaiban. – Talán a bűbáj hatása.

– Ahogy az is, hogy szeretem a férfiakat?

– Oké, azt nem a bűbáj csinálta – ismerte el Harry. – De a Res mea es akkor is az alávetettségről szól.

– És nem tudod, mitől ébredt fel a bűbáj. Ki mondja meg, hogy a bűbáj kapott-e rám, vagy én kaptam rá a bűbájra, hm? – Amikor Harry nem válaszolt, Draco halkan sóhajtott. – Már megint itt tartunk. Tudom, hogy szeretem a fájdalmat, Harry. Számít az, hogy miért szeretem? És egyébként meg nem arra kértelek, hogy megint használd a szíjat. Csak egy kis síkosítót kértem.

– Szeretem, ha kérsz dolgokat, amikor szükséged van valamire – dünnyögte Harry, ejtve a másik témát. – Akkor síkosító kell. Öm... Invito vazelin!

– Mi az a vazelin?

– Csak valami, amit kéznél tartok. A izé, fürdőszobában – felelte Harry kinyújtva a karját, hogy elkapja a tubust, amikor az bevitorlázott Draco szobájába. Kinyomott egy kis adagot, és rákente Draco farkára.

– Ó, kéznél tartod? – kérdezte Draco egy kicsit mézesmázos hangsúllyal. – Különös, Harry. Nem érződik hidratálókrémnek, sem hajolajnak, az illata alapján sem...

– Persze, hogy nem. Mugli készítmény – válaszolta Harry nyájasan, és megint pumpálni kezdte Dracót. Mit tudsz te a mugli termékekről?

– Nos, értem, miért kérdezed, de... – Draco habozott egy kicsit. – Ez... szörnyen ismerősnek tűnik.

– Ezt ne – vágta rá Harry. – Nem szeretek arra gondolni, hogy más férfiakkal voltál, emlékszel?

– Férfiakkal, így, többes számban? Biztos vagyok benne, hogy nem voltam ennyire szabados...

Harry erősebben megszorította Draco farkát, odahajolt a férfihoz, és az ajkaihoz közvetlen közel szólalt meg.

– Az enyém vagy. Nem érdekel, ha csak egyetlen egy másik férfi volt is, most már az enyém vagy. Soha többé nem mész el senki mással. Nem hagyom.

Draco lökött egyet, a farka lüktetett Harry markában.

– A tiéd, igen. Ah, Merlin, Harry, csak erre vágyom, ez tökéletes, a tiéd és csak a tiéd.

Harry elégedetten kezdte megint simogatni Dracót, és félkönyékre emelkedett, hogy lenézhessen az arcába és elkaphasson minden apró kis arckifejezést. Egek, milyen gyönyörű volt így a férfi.

Nos, az igazat megvallva, Drcao mindig pusztítóan jóképű volt, de így látni őt, eksztázis közben vonaglani... a szépségét új szintre emelte. Harry még sosem látta őt így, mert azelőtt nem nézte ennyire nyíltan. Tolakodásnak tűnt volna, mintha ki akarná használni a helyzetét, hogy hatalmaskodjon a szolgája felett.

De egyikről sem volt szó. Szeretők voltak, ennyi az egész.

Draco arca elpirult, ahogy az élvezete egyre nőtt, a mellbimbója pedig élénk rózsaszín lett, amikor Harry összecsippentette őket. Harry észrevette, hogy az ajkába szokott harapni... talán azért, hogy visszafogja a hangját?

A pokolba vele.

– Hallani akarlak – mondta Harry, és olyan érdes volt a hangja, hogy maga is meglepődött. – Hallani akarom, ahogy nyögsz és kiáltasz; ahogy könyörögsz.

Draco zihált, a fejét kissé hátravetette, míg Harry le nem hajolt, hogy mélyen megcsókolja. Amikor Harry visszaegyenesedett, és ezt mondta:

– Ez parancs volt.

A másik férfi kissé akadozó mozdulattal bólintott.

– Én... ez jó, ez... ó, jóságos, lángoló sárkányok, nem tudok, nem tudok...

Harry direkt lassított a tempón, finoman simogatva Dracót; az ujjai táncot jártak a kemény húson.

– Mit nem tudsz, hmm? Netán valami problémánk van?

– Nem bírom – lihegte Draco. – Szükségem, szükségem, szükségem...

– Mmm, és szükséged is lesz, amíg csak én azt nem mondom, hogy rendben. – Különös, milyen elégedettséggel töltötte el ez a gondolat. Ez a fajta hatalom egy másik emberi lény fölött súlyos visszaélésekre adhatott lehetőséget, és talán pont ezért került bele a bűbájba.

De ezt elővigyázatosan is lehetett alkalmazni, hogy erősítse Draco gyönyörét... főleg a férfi hajlamait elnézve.

– Egyetértesz vele, hogy ez jogos, ugye? – kérdezte Harry, és mély borzongás járta át a farkát, ahogy feltette a kérdést. – Teljesen jogos, hogy várnod kell a parancsomra?

– Jogos, ehhez jogod van – nyögte Draco, és egész teste megfeszült, mégis szüntelenül vonaglott. – De, ó, kérlek, Harry gazdám...

– De én még nem akarom, hogy elmenj – felelte Harry ártatlan hangon. – Nézni akarom, ahogy küzdesz érte. Te pedig a kedvemben szeretnél járni, nem igaz?

– Igen... – zihálta Draco összeszorított szemmel. – Én... igen, gazdám, de ó, szükségem, szükségem, szükségem, szükségem, szükségem, szükségem...

– Nyisd ki a szemed! – rendelkezett Harry, és várt, amíg Draco gyönyörrel és vággyal teli, ezüst pillantása megkereste az övét. – Most már velem vagy, Draco. Senki mással, és csak én adhatom meg neked, amire szükséged van.

Draco bólintott.

– Csak te. Csak és kizárólag te.

Harry határozottabban simította meg, majd még egyszer és még egyszer, azután lehajolt, hogy mélyen megcsókolja Dracót.

– Élvezz el most! – mondta Draco ajkához közel, és szinte lenyelte a másik férfi kiáltását, ahogy Draco hirtelen megborzongott a megkönnyebbülés erejétől. Aztán Harry is megborzongott. Nem tudta megállni. Persze már kemény volt, de nem gondolta, hogy közel volt. Legalábbis nem ennyire. De Draco túl csábító volt ahhoz, hogy ellenállni tudjon. – Mmm, igen. Nagyszerű, Draco. Nagyon jó vagy. Igazán a kedvemre tettél.

Draco csak pillanatokkal később tudott megszólalni.

– A kedvedre teszek?

Harry úgy érezte, Draco csak bókokra vadászik, de ugyanakkor azt is gondolta, hogy egy ilyen nap után Draco megérdemel egy kis szóbeli extra kényeztetést is. – Igen, hát persze, hogy a kedvemre.

– De te nem... – Draco felkönyökölt, és lenézett. – Ó, mégis. Sajnálom, észre kellett volna vennem, gondolnom kellett volna rád.

– Nem, én azt akartam, hogy csak magadra koncentrálj – felelte Harry halkan. – Mondtam, hogy csodálatos voltál. Pontosan azt csináltad, amit szerettem volna, Draco.

Draco egy kicsit szégyellősen elmosolyodott.

– Remélem is. Akkor, készítsek neked valami vacsorát, vagy...

Harry gondoskodni akart Dracóról, de most elég erősen úgy érezte, hogy Draco szolgálni akarja őt. Talán szüksége volt rá. Odanyúlva az éjjeliszekrényhez, megragadta Draco pálcáját és odaadta neki.

– Kiszórhatod azt az ügyes kis bűbájt, amit ismersz.

Draco eltüntette a Harry kezét borító ondót, aztán saját magát és a lepedőt vette kezelésbe. Utána elmosolyodott.

– Ez a vazelin kimondottan briliáns. Habár ahogy mondtam, van egy olyan érzésem, hogy nem teljesen idegen a számomra. Nagyon okosak ezek a muglik. Akkor, vacsora, Harry gazdám? Mihez lenne kedved?

– Ahhoz, hogy megetesselek – felelte Harry lustán. – És nem olyasmivel, amit te főztél. Nem ma este. Rendeljünk valamit. Újból curryt? Közepeset?

Draco rávillantott egy vigyort.

– Azt hiszem, legyen inkább csípős.

Jó Dracót ilyen lazának látni, gondolta Harry. A másik férfi most már képes volt kimondani a véleményét és saját döntéseket hozni. Nos, legalábbis bizonyos mértékben. Harry még mindig kételkedett dolgokban, mint például Draco alávetettség iránti vonzalmában. Egyszerűen nem passzolt össze azzal a fiatalemberrel, akit korábban ismert, azzal az arrogáns valakivel, aki a varázsvilág aranyvérű hercegeként pózolt.

De végül is, egy csomó más egyéb sem passzolt össze vele. Ismerős neki a vazelin? A muglik okosak?

Harry válaszokat akart, és nem tudta, hol keresse őket, de arra gondolt, hogy nem is lenne rossz ötlet még egyszer körülnézni Hollóbércen, ahogy Lucius Malfoy javasolta.

Majdnem grimaszolt egyet. Pont Lucius Malfoy tanácsát készül megfogadni?

De Harry nem tudta, hol máshol kezdhetné el, és végtére is Lucius volt az, aki azonnal felismerte, hogy mi a baja Dracónak, amikor aznap rosszul lett. Narcissa Malfoy könyörgött Harry bocsánatáért, ahogy a bűbáj megkívánta, de Lucius mentette meg a fia életét.

Harry nem kedvelte a férfit, és nem is bízott meg benne, de ebben a tekintetben úgy érezte, követheti a kapott tanácsot.

– Menjünk vissza a házadba holnap? – kérdezte Dracótól óvatosan. – Nem muszáj, ha még mindig rosszul vagy, de ha késznek érzed magad, akkor azt hiszem, én szeretném megnézni, hogy találunk-e ott valamit.

– Ó, már órák óta tökéletesen jól érzem magam. – Draco a saját oldalára gördült, hogy Harryvel szemben legyen, és szájon csókolta őt. Persze már mindketten kielégültek, úgyhogy ezek nem olyan forró, heves csókok voltak, amiknek hatására Harry azonnali megkönnyebbülést akart. Ezek lustább fajták voltak. Draco őszinte élvezetéből fakadtak, amit Harry puszta csókolásában talált.

Harry szerette őket.

Amikor Draco elhúzódott, enyhén megrészegült kifejezés ült az arcán, mintha ő is szerette volna ezeket a csókokat.

– Elmehetünk megint Hollóbércre, ha szeretnéd – motyogta. – Habár nehéz elképzelnem, hogy bármi is elkerülte a figyelmed a múltkor, Harry. Egyszerűen csak... alig volt ott valami. Elég különös. Ki akarna így élni?

– Nos, amikor legutóbb ott voltunk, még nem tudtam, mit keresek – felelte Harry. – De most, hogy tudjuk, Oroszországban töltöttél egy kis időt, ez talán segíteni fog.

– Azt mondod?

– A nyomozások mindig eredményesebbek, ha van egy kapaszkodó.

– Imádom, ha aurorként állsz hozzám. – Draco felült, amikor Harry is, és odaoldalazott mellé. – Volna rá esély, hogy esetleg úgy tégy, mintha galád bűnöző lennék, akit hosszú ideje üldözöl, és ki kell kötöznöd, nehogy elszökjön a kihallgatás alatt?

Még a szemöldökét is emelgette, Harry látta. És ez meglehetősen csábító ajánlat volt. Átkozottul csábító.

– Öm...

– Ha kényelmesebbek számodra a mágikus kötelékek, kipróbálhatunk valami kötözőbűbájt...

Harrynek elakadt a lélegzete.

– Te ismersz ilyeneket?

Draco rugózott egyet, ahogy Harry mellé ült.

– Nem mintha emlékeznék, de biztos vagyok benne, hogy találnánk valamit, ha nekiállunk keresni.

– Öm... addig nem, amíg meg nem bizonyosodunk, hogy ez a kikötözős dolog tényleg te vagy, nem pedig a bűbáj, rendben?

– Neked nem tetszik az ötlet?

– Túlságosan is tetszik, éppen ez az – motyogta Harry. – Egyszerűen csak, tudod, a szopás egy dolog volt, de ha erről van szó, tényleg nincs semmi okunk azt feltételezni, hogy te... öm, magadtól belementél. – Gyorsan folytatta, mielőtt Draco arra csábította volna, hogy mellőzze a józan eszét. – Akkor, mi a helyzet a curryvel? Azt mondtad, csípősen kéred? Esetleg lezuhanyozhatnánk, mielőtt felmennénk.

– Ahogy kívánod – felelte Draco a fejét Harry vállára hajtva. – Örökké, Harry gazdám. Bármit, amit kívánsz.