– Ó, milyen szép palack! – kiáltott fel Hermione, és megforgatta a kezében az üveget, ami kéken, zölden és borostyánszínben csillant a fényben. – Még sosem láttam ilyet.

Harry mosolygott, és kissé távolabb lépett Dracótól.

– Nos, te mondtad, hogy hozzunk bort.

– Ó, igen. Nem ismertem fel, hogy ez az. Nincs rajta címke...

Harry halk kuncogására Hermione felpillantott.

– Igen?

Draco magyarázta el.

– Akkor sem tudnád elolvasni, ha lenne. Manónyelven írták volna.

Harry megrázta a fejét.

– Talán említhettem volna, hogy Hermione a Minisztériumban, a Varázslény-felügyeleti Főosztályon dolgozik.

– Igen. Azon belül is a Tilalmak Részlegén – mondta Hermione gúnyosan. – De nem tudom, mennyit változtat az ottlétem, hogy őszinte legyek.

Harry a vállára tette a kezét.

– A dolgok sokkal rosszabbak lennének ott nélküled.

– Hmm. Lehet...

Draco oldalra billentette a fejét.

– Nem volt szükség rá a pozícióhoz, hogy megtanulj manónyelven, vagy igen? Közismerten nehéz nyelv.

Harry nevetett.

– Hermione egyúttal korának legokosabb boszorkánya is!

– Abbahagyhatnád, hogy így hívj. Csak sokat vagyok kapcsolatban manókkal, ennyi az egész.

– Meghiszem azt, ha olvasol manónyelven – mondta Draco ámulattal a hangjában. Ezt a hangszínt annyira furcsa volt tőle Hermionéval kapcsolatban hallani, hogy Harry alig hitt a fülének. Emlékeztetnie kellett magát, hogy ennek a Dracónak nincs oka neheztelni a mugliszületésűekre vagy utálni őket. Ő nem ért egyet a szülei nézeteivel.

Habár Harry tudta, hogy újra egyet fog, amint visszatérnek az emlékei.

Draco hirtelen megdermedt, ahogy Hermione nappalijába lépett. Egy szörnyű pillanatig Harry azt hitte, máris emlékezni kezdett. Rettenetes időzítés volna, ha akkor és ott történne meg.

De nem erről volt szó.

– Házimanók? – kérdezte Draco váratlanul, és a szeme résnyire szűkült, ahogy arrafelé pillantott, ahol Harry és Hermione egymás mellett álltak.

– Főleg...

Draco nyíltan Hermione szavába vágott, ami annyira eltért a múltkori viselkedésétől, hogy Harry felvonta a szemöldökét. De végül is Ginny akkor még itt volt, és Dracónak még meg kellett ismernie Harryt. Most viszont úgy tűnt, teljesen fesztelenül viselkedik Harry barátaival. Vagy legalábbis Hermionéval. Harry úgy tippelt, Ron még nincs otthon.

– A szüleim azt mondták, hogy nagy ívben kerültem a manómágiát már... nos, nem tudom, mióta – mondta Draco vehemensen. – De úgy tűnt, már jó ideje. Azt mondják, kiköltöztem a házukból egy Hollóbérc nevű helyre, hogy biztosan ne legyek manómágiának kitéve. Nem tudták, miért éreztem így, és Harrynek sincs ötlete. De ha te szoros közelségben dolgozol a házimanókkal, hátha van valami ötleted.

Hermione elgondolkodott, de egy pillanat múlva megrázta a fejét.

– Sajnálom, Draco. Még sosem hallottam olyanról, hogy valaki... allergiás legyen a manómágiára vagy ilyesmi.

Draco arckifejezése olyan drámaian elkomorult, hogy Harry megsajnálta. Milyen lehet arra ébredni, hogy ekkora lyukak tátonganak az ember emlékezetében? A múlt darabkáival, amik sehogy nem illenek össze? Az egész rabszolgaság dolgot nem is említve.

– Ne aggódj, Draco – mondta Harry bátorítóan, ahogy visszalépett a másik férfi mellé. Tudva, mennyit segíthet egy egyszerű érintés is, Harry egy pillanatra megdörzsölte Draco lapockáját. – Végül meg fogjuk oldani.

– Még sosem ittam manóbort – mondta Hermione; úgy tűnt, próbál olyan témára váltani, ami nem zaklatja fel annyira Dracót.

– Ez konkrétan manó-tündér keverék – felelte Draco, újból felpillantva. – Harry kért meg, hogy válasszam ki a bort, amint látod, és nem tudtam, mit fogsz felszolgálni, szóval mi mást tehettem volna?

Harry kis híján kuncogni kezdett Hermione látványától, aki pont annyira zavarban volt, mint azelőtt ő.

– Hogyan?

Draco elegánsan vállat vont; a mozdulatról ordított az előkelőség.

– Minden kitöltött pohár azzá az évjárattá fog változni, ami a legjobban illik az ételhez, amely a hozzá legközelebb eső tányéron van. És a pohárba kitöltött bor a fogások közt is változni fog, ha indokolt.

– Drága is volt – mondta Harry nevetve. – A szemem majd' kiguvadt, amikor megláttam a számlát, ami vele jött a kandallón át.

Draco talárja meglebbent, ahogy a férfi riadtan megfordult.

– Nem tudtam, hogy az ár számít, Harry gazdám.

Nos, ez eléggé úgy hangzott, mintha a régi Draco mondta volna. Harry biztos volt benne, hogy a másik férfi soha egy árva gondolatot sem pazarolt arra, mi mennyibe kerül. De végül is újabban Harry sem gondolt sokat ilyesmikre. Még mindig megvolt a szülei aranyának java része, és a munkája is jól fizetett. És akkor még ott volt a rengeteg ajándék és jutalom, amit Voldemort megöléséért kapott. A legtöbbjét eladományozta, de a maradék is igen csinos vagyont tett ki.

– A bor rendben van – mondta megdörzsölgetve Draco hátát, hogy eloszlassa a nyilvánvaló aggodalmát. Amikor ez szemlátomást nem működött, Harry arra tippelt, talán bőrkontaktusra van szükség, úgyhogy felcsúsztatta a kezét Draco hosszú haja alá, míg az ujjai el nem érték a férfi nyakszirtjét. Rátalálva egy feszültségcsomóra, határozottan masszírozni kezdte, hogy megszüntesse a görcsöt.

– Többé nem fogom megcsapolni a hitelkeretedet... – mondta Draco.

– Szeretem, ha te intézed a bevásárlást – szakította félbe Harry. – Csak beszéld meg velem, mielőtt rendelsz valami rendkívülit, ennyi az egész.

Draco bólintott, és miközben Harryvel szembe fordult, halkan megszólalt.

– Nem akartalak kínos helyzetbe hozni. Mi van, ha kiválasztok egy jó kis Chenin Blanc-t, és aztán kiderül, hogy Hermione bárányt szolgál fel?

Úgy mondta ezt, mintha ez az eshetőség rosszabb lett volna a halálnál.

Draco válla fölött Harry látta, hogy Hermione megforgatja a szemét, de amikor megszólalt, a hangja együttérző volt.

– Ha meg szeretted volna tudni, mit tálalok, Draco, csak kérdezned kellett volna.

Draco félig megfordult, és úgy nézett rá, hogy ne veszítse el a Harryvel való testi kontaktust.

– A szolgabűbáj eléggé korlátozza az ilyesmit. Senkivel nem kezdeményezhetek kandallós beszélgetést, Harryt kivéve. A penna nem hajlandó nekem írni. Ez meglehetősen... bosszantó. Csak azért említem mindezt, mert tudom, hogy Harryt is bosszantja – tette hozzá sietve.

Hermione összevonta a szemöldökét.

– Azt hittem, úgy vásároltál, hogy kandallón keresztül küldted a rendelést.

– Ó, úgy néz ki, előre megfogalmazott rendelési nyomtatványokat ki tudok tölteni – felelte Draco bólintva. – De levelet nem tudtam írni a szüleimnek, még akkor sem, amikor Harry kért rá.

– Ez rettenetes – szörnyülködött halkan Hermione. – Ez... teljességgel visszataszító. Ki talál ki ilyen borzalmas módszert, hogy így bánjon egy másik emberi lénnyel?

– Az egyik ősöm – sóhajtott Harry.

– Aki valószínűleg mardekáros volt – jött egy hang Harry háta mögül. Harry felismerte.

– Ron – mondta, gyorsan elengedve Dracót, miközben megfordult. Ron haja kicsit nedvesnek tűnt, mintha sebtében használt volna szárítóbűbájt. – Azt hittem, még munkában vagy.

– Eh, egy undorító átok ma beborított pixi gennyel. Azonnal letakarítottam, de tudod, hogy a bűbájok nem érnek annyit, mint egy rendes zuhany.

Harry együttérzően bólintott. Tudta. Amikor aurorként terepen dolgozott, ő is belefutott jó pár otromba tréfába és hasonlókba. Persze nem mintha Ron auror lett volna. Harryvel együtt képezték ki, de amikor már dolgoztak, ez a munka nem igazán felelt meg neki. Pár hónappal később elfogadta Bill hosszú ideje propagált állásajánlatát, hogy segítsen neki a Gringottsban. Harry sajnálta, hogy elmegy, de később, amikor az aurortestület feje lett, pont ugyanennyire örült, hogy Ron már nem dolgozik ott. A legjobb barátjának főnöke lenni... nos, kemény lett volna.

Harry úgy szerette Ront, mint egy testvért, de nem voltak illúziói afelől, hogy Ron hogyan fogadta volna, ha Harryt a felettesévé léptetik elő.

Az elmúlt néhány hetet nem is említve, mióta szakított Ginnyvel...

Még szerencse, hogy neki és Ronnak nem kellett minden nap látniuk egymást a munkában.

– Akkor hozhatok nektek egy italt? – kérdezte Ron, szemével épp hogy csak oldalra pillantva, hogy Dracót is belefoglalja a kérdésbe.

Nem mintha Draco válaszolhatott volna.

– Igen, egy ital jólesne – felelte Harry megkönnyebbülve, amiért Ron nem viselkedik kimérten. Habár kicsit feszültnek tűnt, talán mert kételkedett abban, hogy tényleg Ginny volt az, aki szakított Harryvel.

De talán az enyhe ráncnak a szemöldökei közt több köze volt annak, hogy nemrég még csípős pixi genny borította.

Legalábbis Harry remélte. Tényleg nem szeretett volna rosszban lenni Ronnal.

– Vajsör jó lesz? – kérdezte Ron kinyitva egy hűtőbűbájjal kezelt szekrényt. Harry ezt mindig is mókásnak találta. Ronnak és Hermionénak végtére is rendes hűtője is volt.

Egy árnyalatnyi gúny vegyült Ron hangjába, amikor folytatta.

– Ó, kifogytunk belőle. Nos, nem tudom, van-e bármim, ami megfelelne a... barátodnak, Harry. Van egy kis keserűm, de ez muglikészítésű, szóval...

Harry nyelt egyet, amikor Ron kimondta, hogy barát, de aztán rájött, hogy Ron csak így akarta elkerülni a rabszolga szót, ami felbosszantotta volna Hermionét.

– A keserű nagyszerű lesz – mondta, és lelkesen bólogatott remélve, hogy Ron nem vette észre az előbbi reakcióját. – És igen, Draco is iszik egyet.

– Esetleg gondolhatnál arra, hogy hagyd, saját maga döntse el, Harry – szólalt meg Hermione.

Harry sóhajtott. Már megint ez.

– Te pedig gondolhatnál arra, hogy a világon semmit nem vesz a szájába, amíg nem mondom neki.

Draco Harry felé fordult; a mosolya enyhén kaján volt, Harry pedig pontosan tudta, a másik férfi mire gondol, mit venne a szájába. Nem ételt vagy italt.

– Ó – mondta Hermione kissé elpirulva, de valószínűleg nem azért, mert leolvasta Draco arckifejezését. Harry arra tippelt, hogy azért jött zavarba, mert megfeledkezett róla, hogy Draco most még mennyi segítségre szorul. Nem rá vallott, hogy elfelejtett dolgokat, de talán azt gondolta, hogy a Res mea es durvább hatásai mostanra már valamelyest csillapodtak.

– Akkor itt van – mondta Ron közelebb lépve, hogy átadjon egy üveg St. Peter's Best Bittert Harrynek. Egy másik üveget egy jóval nyersebb mozdulattal odalökött Dracónak.

– Vagy ragaszkodsz hozzá, hogy pohárból igyál?

– Őszintén, Ron – mondta Hermione bosszús hangon. – Nem figyelsz? Egyáltalán nem ihat engedély nélkül, és semmire sem emlékszik a régi dolgaiból.

– A régi dolgaimból? – Draco összevonta a szemöldökét, ahogy megdöntötte kicsit a bontatlan üvegét. – Merlin gatyájára. A korábbi életemben pohárfétisem volt?

Harry örült, hogy még nem nyitotta ki az üvegét; ha most ivott volna, kiköpte volna a kortyot.

– Nem, csak egy beképzelt, nagypofájú gyökér voltál, aki azt hitte, mindenki másnál jobb a világon, és sokkal jobb, mint a feleségem!

– Ronald!

Ron ekkor elhallgatott, de még mindig ádázul nézett.

Harry sóhajtott.

– Talán rossz ötlet volt a vacsora. Ron, tudom, hogy sosem szeretted Dracót, de...

– Ó, mintha te valaha is szeretted volna!

– De – folytatta Harry eltökélt hangon – azt reméltem, hogy a kedvemért túl tudsz jutni ezen. Azonban ha most még nem megy, azt hiszem, meg tudom érteni. Majd megpróbálunk megint összejönni, mondjuk... pár hónap múlva. Élvezd a különleges bort, Hermione, és köszönjük a meghívást, de most távozunk...

Hermione hangja szomorú lett.

– Ó, Harry, ne...

Habár Draco volt az, aki úgyszólván megmentette a helyzetet.

– Mugli iskolák! – kiáltott hirtelen, mint aki rájött valamire. Megpördült, sötétzöld talárja lobogott mögötte, tekintetével pedig Hermionéét kereste.

– A férjed a legutóbb azt mondta, hogy megsértettelek. Akkor nem teljesen értettem, hogy mire utal, de azóta meglátogattuk a szüleimet... – Draco grimaszolt. – Elmagyaráztak pár dolgot. Akárhogy is, sajnálom, ha valaha is kigúnyoltalak amiatt, hogy mugli voltál...

– Hogy mugli voltam? – kiáltott föl Hermione.

– Nem voltál az? – Draco Harryre nézett megerősítésért.

– Mi úgy hívjuk, mugliszületésű – felelte Harry csendesen. – Tudod, a szülei muglik. De ő mindig is boszorkány volt. Csak nem mindig tudott róla.

– Ó – pislogott Draco. – Ó. Azt hiszem, így már érthetőbb. Nos, akkor, ha azért gúnyoltalak, mert mugliszületésű vagy, azt is ugyanúgy sajnálom. A gondolat, hogy egy pillanatig is miattam volt szomorú Harry gazdám barátja... nos, borzasztó. Rosszabb, mint borzasztó. Le sem tudom írni, mit gondolok az ilyen viselkedésről.

– Egy pillanatig sem volt miattad szomorú – mondta Ron nyersen. – Hermione magasról tett rá, mit gondolsz.

Harry tudta, hogy ez nem teljesen igaz... de a lényege igen, és ez is elég volt.

– Draco, figyelj rám. Te meg én nem jöttünk ki jól az iskolában, de már nem neheztelek rád – mondta Hermione finoman. – És Ron sem.

Vagyis nem fog, ha jót akar magának, tette hozzá a villanó tekintetével.

Ron elhúzta a száját, de csak egy pillanatra.

– Azt hittem, ezt már hetekkel ezelőtt megbeszéltük – mondta Harry türelmetlenül, szigorú pillantást vetve legjobb barátjára. – Draco nem emlékszik semmire velünk kapcsolatban. Ez nem színlelés vagy trükközés, és ebből kifolyólag nem tehető felelőssé azokért a baromságokért, amiket akkoriban összehordott. Legalábbis most még nem. Azt hittem, ezt megértetted.

– Igen, meg, csak... – Ron sóhajtott, aztán egy bűbájjal felpattintotta a sörösüvege kupakját. Hosszan ivott, mielőtt folytatta volna. – Csak egy kicsit sok azt látni, hogy ti ketten ennyire barátiasan vagytok.

– Miért? – kérdezte Harry olyan visszafogottan, amennyire csak tudta. – Megnyertük a háborút. Az ő oldala vesztett. Nem tudnánk végre túllépni ezen? Nem maradt már semmi, amit bizonygatni kell.

– Rendben, sajnálom – felelte Ron, és megint meghúzta a keserűjét. – Igen. Ez csak... ó, a pokolba, Harry. Mérges vagyok, és hibáztathatsz érte a Ginnys ügy után? Mondtam, hogy ne kezdj vele, ha nem gondolod komolyan, mondtam, hogy neki ez nem csak egy fellángolás...

– Nekem sem fellángolás volt! – vágott vissza Harry sértődötten. – Nem bántam volna így vele! Az ég szerelmére, Ron. A húgoddal?

– Akkor mi a franc történt?

A szeme sarkából Harry észrevette, hogy Draco elkezdett hátrálni. Olyan halkan és feltűnésmentesen csinálta, hogy szinte elpárolgott a helyszínről. A látványa kimondottan nyugtalanító volt, de Harry kizárta az elméjéből, mert mielőtt még foglalkozott volna vele, egyszer s mindenkorra le akarta rendezni Ronnal a Ginny ügyet.

– A dolgok néha egyszerűen csak nem működnek – válaszolta sokkal nyugodtabb hangon. – Az emberek nem passzolnak össze. Először tényleg szerelmes voltam Ginnybe, te is tudod. Nem akartam ártani neki. De megváltozott, vagy én változtam meg, nem tudom, és... végül csak... nem illettünk össze, ennyi az egész.

Ron hangjában gyanakvás érződött.

– Azt hittem, ő volt az, aki szakított, haver.

Harry sebesen gondolkodott.

– Így is volt. Gondolom, ragaszkodott, ameddig tudott, de aztán ellátta a bajom, amiért annyi idejét elpazaroltam!

Ron elmosolyodott, és testvéri szeretet jelent meg a tekintetében.

– Ja, ez Ginnyre vall, az biztos.

– Annyi ideje barátok vagyunk. Sosem hittem, hogy ezt bármi is megváltoztathatja.

– Sosem? – Ron nevetésben tört ki.

– Na jó, talán egyszer-kétszer. – Harry is nevetett, habár legbelül egy része már nem találta annyira viccesnek azokat az emlékeket. A nevetés talán inkább csak a feszültséget oldotta. – De túljutottunk rajta.

– Ez most egy kicsit durvább.

– Durvább, mint az, hogy otthagytál minket a hidegben, éhen, hogy csak két emberre maradjon az elátkozott sötét tárgy három helyett? – kérdezte Hermione kihívóan. – Amit megbocsátottunk, ahogy emlékszem. Szinte szó nélkül visszafogadtunk...

– Szinte szó nélkül? Én emlékszem pár millióra!

Most Hermione mosolyodott el.

– Legfeljebb százezer lehetett.

– Draco, gyere vissza – szólt neki Harry. – Minden rendben.

Draco újra közelebb lépett, ki az árnyékos előszobából, ami a nappalihoz csatlakozott, de amikor megszólalt, halkan beszélt.

– Nem bírom elviselni, hogy viszályt szítok közted és a barátaid közt, Harry. Talán jobb volna, ha nem lennék útban, míg az étkezés véget nem ér, és...

– Ó, Merlin szerelmére! Ez az önfeláldozós színjáték nagyon nem áll jól neked, Malfoy – mondta Ron elhúzva a száját.

Harry kis híján a fogát csikorgatta.

– Hányszor kell elmagyaráznom neked, hogy ez nem színjáték?!

– Nem szó szerint értettem. – Ron közelebb lépett Dracóhoz. – Te is meg lettél hívva, Malfoy, úgyhogy ne javasold még egyszer, hogy inkább a folyosón bujkálnál, miközben mi eszünk. Ez udvariatlan.

Draco Harrynek válaszolt, nem Ronnak.

– Ha a jelenlétem problémát okoz...

– Nem okoz – vágta rá Harry. – Ugye, Ron?

– Ja, ja – felelte Ron kelletlenül. – Azt hiszem, nem, ha jobban megnézzük. De ha az emlékeid majd visszatérnek, lehet, hogy váltanunk kell pár szót egymással.

Szót? Harry azt gyanította, hogy Ron ez alatt valami sokkal fizikaibbra gondolt.

– Igen, mert mindig is szükségem volt egy férfira, hogy megvédjen – mondta Hermione villámló teintettel. – Félős kis nebáncsvirág vagyok. Egek, még szerencse, hogy teljesen kimaradtam a háborúból, és egyszer sem gondoltam rá, hogy közvetlenül részt vegyek a horcruxkeresésben vagy Isten őrizz, a tényleges összecsapásban...

– Én nem erről beszélek! – tiltakozott Ron.

– Nem, te arról beszélsz, hogy elégtételt veszel rajta olyasmikért, amik évekkel ezelőtt történtek, mintha valami verseny lenne kettőtök közt, ami még mindig nem dőlt el! És miért is kellene megállítanom téged? Mint tudod, teljes mellszélességgel támogatom a rabszolgaságot, tehát sehogy sem gondolhatom azt, hogy Draco jelenlegi körülményei elegendően kompenzálják a... nos, mindent, Ron!

– Ott a pont – dörmögte Ron.

– Mindig ilyen szarkasztikus? – kérdezte Draco halkan.

Ron nevetésben tört ki, és csak még jobban nevetett, amikor Draco azzal tiltakozott, hogy a szolgasága „eleve elrendeltetett", és egyáltalán nem kompenzáció.

– Ó, hallgass, Ron! – szólt rá Hermione, nem túl finoman oldalba könyökölve. – Ez nem vicces.

Ron végül visszanyelte a nevetését és elnémult, a válaszának hiányát pedig azzal leplezte, hogy újra a szájához emelte az üveget.

– Azt szeretném, ha velünk ennél – mondta Harry határozottan, és megfordult, hogy Draco szemébe nézzen. – Mint nálam. Mi sem külön étkezünk.

– Igen, Harry – felelte Draco bólintva.

A férfi sokkal megalázkodóbbnak tűnt, mint az előbb, de Harry a helyzet miatti stressz számlájára írta. Ron egyáltalán nem volt olyan vajszívű az üggyel kapcsolatban, mint Hermione. De talán nem is lehetett elvárni, hiszen ő volt az, aki elvesztett egy fivért a háborúban.

Azon kívül, amit Harry mondott arról, hogy Draco ne említse az együtt alvást... annak olyan hatása lett volna, ami Harry minden félelmén túltett volna. Volt egy erős megérzése, hogy ha egyedül lettek volna, most Draco közel lépne hozzá, és a nyakához dörgölné az orrát. Vigaszért. Megnyugtatásért.

Azonban így, hogy mások is jelen voltak, Draco moderálta magát, ám szemlátomást nehezére esett.

Talán az ital segítene.

– Még meg sem kóstoltad a keserűdet – mondta Harry, és próbált olyan megnyugtató hangot megütni, ami Draco számára egyértelmű, ám a többieknek nem. – Gyerünk, hajtsd fel! Azt hiszem, mindannyiunkra ráfér valami nyugtató.

Azzal kinyitotta az üvegét, és hosszan belekortyolt a hideg sörbe.

Draco is úgy tett. Utána megnyalta egy kicsit a száját.

– Az íze...

– Nem olyan finom, mint amit megszoktál, fogadok – mondta Ron, habár nem olyan gonoszul, mint tudta volna.

– Ismerős, ezt akartam mondani – válaszolta Draco lassan, és Ron felé lövellt egy olyan tekintetet, amit Harry őszinte megkönnyebbüléssel látott. Nem tetszett neki, hogy Draco olyan megfélemlített volt. Talán a másik férfi végül kezdett rájönni erre.

– Ismerős – mondta Ron gúnyosan. – Mikor hagytad ezelőtt, hogy mugli ital érjen a szádhoz, azt szeretném én tudni!

– Erre nem tudok felelni – mondta Draco vállat vonva. – Különös, nem? Minden más minőségi bort és italt fel tudok sorolni. Chablis, Chardonnay, Champagne...

– És szemlátomást csak azokat, amik c-betűvel kezdődnek – vágott közbe Ron. Kicsit gonosz, gondolta Harry. Majdnem mondott valamit, de mint kiderült, Draco is képes volt megvédeni magát.

– Cabernet, Chianti, Côtes du Rhône Guigal – folytatta unott hangon. – Clos Beauregard, Cepola, Castello di Borghese Hargrave...

– Tudtam, hogy jól tettem, amikor megkértelek, hogy válaszd ki a bort – szólt közbe Harry gyorsan, mert volt egy olyan érzése, hogy Draco még vagy tíz percig folytatná a felsorolást.

– Igen, és tényleg nagyszerű választásnak tűnik – mondta Hermione lelkesen. – Igyátok meg a keserűtöket, aztán együnk egy kis levest, mielőtt felbontjuk a bort.

– Hogy leöblítsük a levest. Milyen kiváló ötlet – mondta Draco meleg, helyeslő hangon, miközben egy ragyogó mosolyt villantott Hermionéra. – Látod, tudtam, hogy a szüleim butaságot beszéltek, amikor valami sötét-nagyúr-vagy-kicsoda filozófiáját akarták elmagyarázni, amiben úgy tűnik, mindannyian hittünk. Annyira mélységesen romlott dolog a muglik lenézése. Te köztük nőttél fel, és nyilvánvalóan van olyan kifinomult ízlésed, mint a szüleimnek. Azt nem is említve, hogy egyikőjük sem tud manónyelven olvasni. Legalábbis nem emlékszem rá, hogy tudnának.

Hermione úgy tűnt, karon akarja veregetni Dracót, de visszahúzta a kezét, amikor Harry megrázta a fejét.

– Csak próbálj majd ezekre emlékezni, amikor Harry mesél neked a muglikról, akik felnevelték – mondta óvatosan.

Draco orrlyukai kitágultak.

– Ó, már mesélt róluk. Ne mondd azt, hogy ennyire általánosítottam a muglikkal kapcsolatban. Ők komoly orvosi esetek, ha engem kérdezel.

– Vacsorázzunk – mondta Ron alig hallhatóan. Szemlátomást fogalma sem volt, hogyan kezelje azt a Dracót, aki egy életnyi rasszizmust ilyen könnyen megtagad.

De Draco nem is tagadta meg, nem igaz?

Csak elfelejtette, ami nagy különbség.