Harry tényleg elfelejtette, hogy Lucius Malfoy ott járt. Vagy legalábbis kiverte a fejéből. Mit számított neki, hogy Draco „szenved", ahogy az apja fogalmazott?

Ami Harryt illette, az egész beszélgetés feltehetően csak valami összeesküvés vagy cselszövés része volt. Nem fogja hagyni, hogy belerángassák. Draco valószínűleg tökéletesen jól van. És nyakig benne van a dologban, akármi is lehet az.

Harry aznap este Ronnal, Hermionéval és Ginnyvel vacsorázott. Ez volt a szokásos péntek esti programja, és ő élvezte is, mint mindig, noha valamelyest akaratlanul is úgy érezte, hogy kezd belekerülni egy mókuskerékbe. Közepesen átsütött steak, desszertnek fekete kávéval... Ginny gyengéden mosolyog az asztal túloldalán... Ron félkomolyan kérdezősködik, hogy mikor tűzik már ki a dátumot... Harry pedig egy nevetéssel elhallgattatja őt, miközben Ginny próbálja elrejteni a csalódottságát...

Olyan volt, mintha már vagy százszor átélte volna, és semmi más nem várt volna rá, mint átélni újabb százszor. Talán ha egyszerűen csak kitűzne egy dátumot, máshogy kezdene érezni. De valami visszatartotta ettől. Nem tudta biztosan, hogy mi.
Vagy talán pontosabban kifejezve, csak nem volt biztos a dologban.

Ginny nála aludt, mint minden péntek este, de mintha ez is csak egy további része lett volna a megszokott rutinnak. Szinte megkönnyebbülést jelentett, amikor a lány visszahop-utazott Billhez és Fleurhöz. Harry tudta, hogy most már hamarosan meg kellene kérnie a kezét. Többé-kevésbé egyetértettek abban, hogy mihelyst készen áll erre a jelentőségteljes lépésre, meg is fogja tenni.

De Harry azon kezdett morfondírozni, hogy vajon készen áll-e erre valaha is, vagy talán csak vele nem stimmel valami. Mi történt azzal a jóleső borzongással, ami Ginny jelenlétében eltöltötte; azzal az érzéssel, hogy mindjárt megöli a bánat, ha nem csókolhatja meg? Nem igazán érzett semmi ehhez hasonlót, legalábbis tizenhat éves kora óta. Ó, talán ismét pislákolt belőle valami a rákövetkező évben, de Harry tudta, hogy az csak halvány árnyéka volt annak, amit az azt megelőző évben érzett. Mostanra pedig már az az árnyék is eltűnt. Huszonegyedik évét taposta, és amit Ginny iránt valójában érzett, az csupán egy erős kötődés volt.

Mindenki azt mondta, hogy az idő múlásával a szerelem megfakul és elkopik; hogy a szerelembe esés lángolása különbözik attól a fajta szerelemtől, ami egy életen át kitart, de Harry érzései ilyen gyorsan megfakultak volna? Ron és Hermione még mindig úgy néztek egymásra, mint akik izgalmat találnak a másik pillantásában.

Ám Harry úgy érezte, hogy Ginnyvel csak lerója a kötelező köröket.

Még az ágyban is.

Aztán meg, a Ginnyvel való együtt alvás sosem nyújtotta neki azt az eget rengető élményt, amit várt. De nem a lányt hibáztatta érte. Arra gondolt, hogy csakis ővele lehet a baj. Élete nagy részében a tudtán kívül egy gonosz varázsló lélekdarabját hordozta magában, és ha ez nem lett volna elég, önként sétált a halálba, majd jött vissza onnan.

Úgy vélte, hogy ha ezek után nem képes mély érzésekre, az valahol várható volt.

A nő szombaton a reggeli után ment el, mint mindig, és Harry mihelyst magára maradt, letelepedett kedvenc fotelébe, és bekapcsolt egy kis lágy jazzt.

A csend és nyugalom sajnos nem tartott sokáig. Egy bagoly kezdte el csőrével kopogtatni a dolgozószoba ablakát. Egy ismeretlen bagoly. Harry egy ideig nem vett róla tudomást, hiszen bármilyen fontosabb, munkával kapcsolatos dolog a hop-hálózaton keresztül érkezett volna, de pár perc múlva megsajnálta a madarat, ami egyértelműen ott akart ülni egész nap a párkányon, ha ő nem engedi be.

A bagoly behussant, és beleejtette a levelét Harry ölébe. Ez elegendő bizonyíték volt rá – már ha mostanság Harrynek szüksége lett volna ilyesmire –, hogy semmiféle sötét vagy elátkozott dolog nem volt a küldeményben; abban az esetben a bagoly sosem tudott volna áthatolni a védelmén.

Mielőtt azonban kinyúlhatott volna érte, hogy kinyissa, a levél széthajtogatta magát, és hullámzó ködfelhővé foszlott. Benne pedig Harry a beszélni készülődő Narcissa Malfoy alakját pillantotta meg. Harry kis híján lesöpörte az egészet az öléből, de egy valami eléggé magára vonta a figyelmét ahhoz, hogy mozdulatlan maradjon: Draco anyja térden állt, kezét pedig kissé megemelve összekulcsolta maga előtt, mintha imádkozna.

– Harry Potter – mondta; a hangja remegett a kétségbeeséstől. – Amióta a férjem meglátogatta magát, Draco állapota egyre romlik. Olyan, mintha a kötés, amit ön felélesztett, észlelte volna, hogy ön nem tart rá igényt. Ő a fiam, az egyetlen fiam, a húsom és vérem. Már a halálán van, és erről maga tehet. Könyörgöm önnek, térden állva könyörgöm, hogy fejezze be, amit elkezdett. Egyszer segítettem magának, segítettem eltitkolni, hogy életben van, hogy véghez tudja vinni hatalmas küldetését...

Ja, persze – gondolta Harry. – De csak azért segített, hogy kiderítse, él-e még a fia.

– Nem fog segíteni abban, hogy a fiam éljen, és ne kelljen meghalnia? Lucius azt mondja, lennie kell valami más megoldásnak, egy kerülőnek, egy kiútnak, de én tudom, hogy téved, és a legkisebb késlekedés is túl sok lesz. Könyörgöm önnek, Harry Potter... tartson igényt a fiamra.

Harry csak pislogott. Lehet, hogy Draco Malfoy haldoklik; nem tudott erről sokat, de nem is érdekelte túlságosan a dolog, az azonban holtbiztos, hogy ő semmi olyat nem tett, amivel ezt okozta volna. Fejezze be, amit elkezdett... kötés, amit ön felélesztett... egyiknek sem volt túl sok értelme. Főleg annak az utolsó négy szónak.

Szórakozottan magához hívott egy kis bagolycsemegét a madár számára, és próbálta meggyőzni magát, hogy ez nem az ő problémája. Mivel tényleg nem az. Tévednek, ha azt feltételezik, hogy neki ehhez bármi köze van.

Tudta, hogy tévednek, de nem volt képes kiverni a fejéből a térden álló Narcissa Malfoy látványát. A nő valóban segített neki a Voldemort elleni végső párbaj előtt. Önös érdekből tette, de megtette.

Ő pedig auror volt, az egész parancsnokság az ő felügyelete alá tartozott, amióta csak Shacklebolt végleg elhagyta a posztot, hogy miniszternek álljon, és tényleg úgy tűnt, mintha valaki megátkozta volna Draco Malfoyt. Valami igen gonosz dologgal. Különös módon annak ellenére, hogy az apja ott volt nála az irodában, a férfi mégsem jelentette ezt szabályszerűen, ám az aurori eskü nem engedte, hogy Harry szemet hunyjon egy bűncselekmény felett, csak mert az áldozat szülei szokatlanul közelítik meg a dolgot.

Harry felsóhajtott, és lekörmölt egy választ Narcissának, aztán Malfoy kúriát kiáltva behajította egy kis hop-porral a kandallóba.

Azidőtájt, ha csak tehette, inkább nem használt baglyokat.