– Akkor, mit szólnátok egy italhoz lefekvés előtt? – kérdezte Harry, a tekintetét Draco és Ginny közt járatva.

Draco egészen ellazult az este végére, de most megint mereven állt, és a lábát bámulta.

– Természetesen, ahogy kívánod.

– Én kérek egyet – jelentette be Ginny, és ledobta magát a kanapéra. – Még szép. Duplára csináld.

Harry személy szerint úgy vélte, hogy a lány már eleget ivott. Nem mintha részeg lett volna, de Harry ahhoz sem volt hozzászokva, hogy egyáltalán ennyit inni lássa. De végül is meg tudta érteni, miért találta Ginny megterhelőnek az estét. Harry figyelmeztethette volna előre, hogy Draco Malfoy ezentúl vele fog élni. A baj csak az volt, hogy elképzelni sem tudta, mit mondjon neki. Jobban mondva úgy gondolta, a nő nem hinné el, hogy Draco valóban rabszolga, ha nem a saját szemével látja.

És Harry nem akarta, hogy a hét folyamán egyszer csak betoppanjon. Túl sok volt a bonyodalom; először még idő kellett neki, hogy Dracóval lehessen, és hogy a bűbáj zavartalanul lecsillapodhasson.

Ginny biztos, hogy nem értette volna meg, miért várt Harry, és valószínűleg azt sem fogja, amit Hermione tanácsolt az emberi érintés fontosságáról.

– Borsmentás snapszt? Vagy egy kis kávélikőrt?

– Ahogy te kívánod...

Ginny ültében felegyenesedett kissé, és összefonta maga előtt a karját.

– Merlin szerelmére, mostanra nem vált még világossá, hogy Harry nem kívánja, hogy folyton ezt mondogasd? És miért nem ülsz le? Kicsit hátborzongató, ahogy ott állsz.

Harry megdöbbenésére Draco azonnal leült.

Ginny is összerezzent a hirtelen reakciótól, a szeme elkerekedett.

Ez nem tetszett Harrynek. Igazából az egész jelenetet nyugtalanítónak találta. Megfeledkezve az italokról, leült Ginny mellé, és megpróbált rájönni, mit is mondjon. Tudta, hogy ez nehéz a lánynak – a pokolba is, mindenkinek az volt –, de nem ő akarta, hogy ez történjen. De mikor akarta azt a sok rohadt baromságot, amikkel tele volt az élete?

A legjobb, ha a lehető legtermészetesebben viselkedik. Másból sem állt ki. De mi egyebet tehetne?

– Igazán kiváló vacsorát főztél, Draco – mondta, és szívélyesen rámosolygott, noha közben enyhén oldalba bökte Ginnyt a könyökével. – Már hamarabb is meg akartam köszönni.

Draco röviden felpillantott.

– Boldog vagyok, hogy hasznomat vetted.

Harry várt egy keveset, de Ginny nem vette a célzást.

– Ízlett a citromos csirke, Ginny? Draco azokat a szakácskönyveket használta, amiket tőled kaptam.

A lány legalább megpróbált mosolyogni.

– Nagyon jó volt, Draco. Bár szerintem kicsit sok volt benne a citrom.

– Emlékezni fogok rá a jövőben – válaszolta Draco komolyan. – Sajnálom, ha a vacsora nem lett tökéletesen a kedvedre való.

Hú. Ha Harry panaszkodott volna, a válasz teljesen érthető lenne. Ám Ginny Harry vendége volt, így talán a Res mea es úgy határozott, hogy őt megharagítani ugyanolyan, mint Harryt, vagy valami ilyesmi.

– Nos, szerintem minden tökéletes volt – jelentette ki Harry. – Meglátjuk, le tudlak-e holnap pipálni, habár a főzés sosem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé.

– Nem szükséges főznöd; hasznossá teszem magam, és minden nap elkészítem az ételed, ha...

– Nem, épp most csináltál végig egymás után két napot. Én jövök.

– Ahogy... – Draco hirtelen nyelt egyet, mozdulatlanná dermedt a székében, és elnémult.

– Azt mondasz, amit csak akarsz, Draco – mondta Harry sóhajtva. – Azt is mondhatod, hogy ahogy kívánod. Csak sokkal inkább azt szeretném, ha el tudnád mondani, mi az, amit te kívánsz, ennyi az egész.

Draco összevonta a szemöldökét.

– De én csak azt kívánom, hogy örömöt okozhassak neked, Harry gazdám.

– Örömöt okozol.

Miközben Ginny egy ingerült hangot hallatott, Draco bátortalanul bólintott.

– Az életem célja, hogy boldoggá tegyelek, Harry gazdám. És... és... könyörgöm, engedd meg, hogy folytassam ezt a közelgő esküvőd után is.

– A mim után?

Draco kicsit meglepődött.

– Nem vagy... nem vagy jóformán eljegyezve?

Ez egyre rosszabb. Ezúttal Harrynek esett le az álla.

– Nem, egész biztosan nem vagyok „jóformán eljegyezve" – felelte Dracónak, azután odafordult Ginnyhez. – Mi a francért nem vársz, amíg megkérem a kezed, mielőtt ilyesmiket kezdesz híresztelni az embereknek?

– Én nem tudom, hogy a te... rabszolgád itt miről beszél! – vágott vissza Ginny, kezét összefűzve az ölében. – Hacsak nem akar bajt keverni, ami elhiheted, egyáltalán nem lepne meg!

– Bajt? – kérdezte Draco. – Nem, én nem akarok bajt Harry gazdámnak, épp ellenkezőleg...

– Sss, Draco. Minden rendben – felelte Harry halkan. Fel volt rá készülve, hogy odarohanjon hozzá, és megragadja a kezét, ám úgy tűnt, Draco ezúttal nem pánikolt annyira.

Megint Ginnyhez fordult.

– Nem mondtad azt neki, hogy megígértük, hogy eljegyezzük egymást?

A lány felszegte a fejét.

– Nem, nem mondtam, habár nem tudom, miért ne tehettem volna, ha egyszer jegyesek vagyunk!

Harry figyelmen kívül hagyta a mondat végét; szimplán csak ostobaság volt. Tényleg említett olyasmit évekkel ezelőtt, amikor együtt kezdtek aludni, hogy később el szeretné venni, de ez nem vérrel írt eskü volt.

– Draco, ki mondta neked, hogy Ginny és én jóformán jegyesek vagyunk?

– A bátyja, ő mondta a másik hölgynek, a barátságosnak. Mialatt mindketten a konyhában voltatok, azt mondta, „Harry hamarabb is szólhatott volna erről Ginnynek, nem gondolod? Hiszen jóformán jegyesek."

– Ó. – Harry Ginnyre villantott egy kényszeredett mosolyt. – Akkor sajnálom. Én csak... Mégis, mi mást gondolhattam volna az alapján, ahogy néha Billék esküvőjéről beszélsz, hogy milyen elragadó volt, meg hogy mennyire szeretnél Korfura menni nászútra, meg...

Ginny Dracóhoz hajolt.

– Felmennél a szobádba, légy szíves? Ez magánbeszélgetés.

Draco felállt, majd visszaült, aztán megint felállt... végül esdeklőn Harryre nézett.

– Harry gazdám, nem tudom, mit tegyek. Azt mondtad, csak azután menjek a szobámba, hogy te is elmentél aludni, vagy amikor sokat ásítok. Ő viszont azt mondja, most menjek. Draco-szolga... én az utoljára hallott parancsnak engedelmeskedjek?

Egy szörnyű érzés fogta el Harryt. Ó, egek, ne. Nem akarta, hogy Draco ennyire kiszolgáltatott legyen, mint amit ez a kérdés sugallt.

– Draco... mindent meg kell csinálnod, bárki is kér rá?

– Nem. Te vagy a gazdám, Harry gazda.

– Akkor miért foglalkozol vele egyáltalán, hogy Ginny utasított valamire?

Harrynek úgy tűnt, Dracónak erőlködnie kell, hogy válaszolni tudjon. Mintha ösztönt próbálna szavakba önteni. Vagy talán mintha maga a kérdés kényszerítené, hogy nyíltan elismerje azt az ösztönt.

– Azért, mert... mert... ha megházasodsz, a legmélyebb tiszteletet kell majd tanúsítanom a feleséged iránt. Vagy hódolatot, vagy...

– Úgy érted, az én rabszolgám is leszel? – kérdezte Ginny elborzadva.

– Nem, de a gazdám mérges lesz, ha a felesége is az – felelte Draco teljesen higgadtan, mintha az egészet előre betanulta volna. – Soha nem sérthetem meg.

Ginny nem nézett Harryre, de Harry sejtette, mi jár a fejében: hogy Draco puszta jelenléte a házban is felér egy sértéssel. Ezt meg tudta érteni; egy hete még ő is ugyanígy érzett. De hogy érezhet így Ginny most, hogy Draco ilyen kiszolgáltatott? Most, hogy ennyire megváltozott? Többé már nem volt halálfaló.

Harry sóhajtott. Miért nem tud Ginny olyan lenni, mint Hermione, aki egyből átlátta, hogy Dracónak támogatásra van szüksége ebben a helyzetben? És egyébként is, nem magáról Voldemortról van szó. Ez csak Draco. A rossz oldalon állt, és sosem volt valami jó ember, de nem az ő hibájából halt meg Fred.

Persze, az már az ő hibájából történt, hogy Ront megmérgezték, és hogy Katie majdnem meghalt, meg hogy azon az éjjelen Piton Dumbledore meggyilkolására kényszerült. De Draco akkor még csak tizenhat éves volt; egy kamasz, aki retteg, hogy mit tesz Voldemort a családjával, ha ő nem teljesíti a feladatot, amivel megbízták. Azon kívül úgy nőtt fel, hogy Lucius és Narcissa alaposan elkényeztette; mennyi esélye volt rá, hogy erős jelleme fejlődjön?

Harry saját gyerekkora keményen telt, de a luxus és a pátyolgatás sokkal rosszabb lett volna, ismerte fel hirtelen.

– Beszélnem kell Harryvel, te viszont még mindig itt vagy – mondta Ginny Dracónak, és hangosan nyelt egyet. – Elmész vagy sem?

– Draco, ott maradsz, ahol vagy – jelentette ki Harry élesen, nagyrészt mivel nem tetszett neki, ahogy Ginny máris főnökösködött Dracóval. Ülj le, menj a szobádba... még azt is megszabta neki, hogyan beszéljen! Ezt még Harry sem tette, pedig Isten látta lelkét, szerette volna. A legkevésbé sem vonzotta a gondolat, hogy minden harmadik vagy negyedik mondatban azt hallja, „Harry gazdám", de Harry nem is nagyon törte magát, hogy ennek gátat vessen, mert Draco sorsát ez most még csak nehezítette volna.

Az igazat megvallva Harry keményen visszafogta magát, és nem parancsolgatott Dracónak, kivéve, amikor Draco érdekei ezt elkerülhetetlenné tették. Nem így Ginny. Ő csak a maga kényelmére gondolt, vagy ami még valószínűbb: egy újabb módszeren törte a fejét, amivel rávehetné Harryt, hogy kitűzze az esküvő dátumát. És ez alaposan felpaprikázta Harryt.

– Még nem vagyunk házasok – mondta Dracónak, és a nyomaték kedvéért bólintott is. – És még ha véletlenül azok is leszünk valaha, akkor is csak nekem felelsz, Draco. Esküszöm.

– Ha? – mondta Ginny, szemében azzal a kellemetlen pillantással. Harry mindig úgy emlegette magában, mint Molly-féle nézést. Őszintén szerette Mollyt, de az asszony néha elég idegesítően viselkedett. – Véletlenül?

– Pontosan – felelte Harry, és nem érdekelte, hogy a hangja hűvösen csengett, miközben visszafordult a barátnőjéhez. – Talán nem vetted észre, de évekkel ezelőtt mondtam azt, hogy összeházasodunk, Ginny. A dolgok változnak, az emberek változnak, és az pont a háború vége után történt, én pedig ünnepelni akartam, az érzelmek magasra csaptak, és... – A hangja elhalt.

Ginny talpra ugrott.

– Azt mondod, hogy most már nem akarod?

– Nem! – kiáltotta Harry, mert egyáltalán nem így értette. Ő is felállt, és megpróbált lehiggadni. Megpróbált rájönni, mit is akart kifejezni. – Én csak... Egek, nem tudnád egyszerűen csak lazábban kezelni a témát? Csak így értettem. Nem tudom, mit szeretnék, rendben? És az, hogy folyton esküvőről meg gyerekről beszélsz, nem könnyíti meg, hogy kitaláljam. Ettől csak sarokba szorítva érzem magam.

Ginny hirtelen megrendültnek tűnt.

– Én nem akartam ezt tenni. Egyszerűen csak tudom, hogy képes vagyok téged boldoggá tenni, boldogabbá, mint valaha voltál. Szeretlek, Harry.

– Én is szeretlek téged – sóhajtotta Harry, ahogy Ginnyt a karjaiba zárta. Miért nem volt ez elég, hogy döntésre jusson? Miért nem ujjongott a gondolattól, hogy összeházasodnak? Valóban szerette őt. Ebben egy kicsit sem kételkedett. Csak épp nem volt annyira szerelmes, mint valaha gondolta.

Vagy talán nem annyira, mint remélte. De ez nem a lány hibája volt.

– Mindennél jobban szeretlek – mondta Ginny remegő hangon.

– Ja – felelte Harry kissé nyersen. Nem tudta ugyanazt válaszolni neki, de nem azért, mert bármit is jobban szeretett volna nála. Nem létezett ilyen. Mégis, azok a szavak nem jöttek a nyelvére. Nem tűntek helyénvalónak.

Draco még mindig a közelben állt, és a padlót bámulva várakozott. Ginnynek igaza volt az előbb; kicsit hátborzongatónak hatott. És ez az egész beszélgetés is magánjellegű volt. Harry tudta, hogy fel kellett volna engednie Dracót a szobájába, ahogy Ginny javasolta. De a lány ezt nem is javasolta. Parancsba adta Dracónak, hogy menjen, pont úgy, mintha ez máris az ő háza lenne, Draco pedig az ő rabszolgája.

Draco kétségkívül meghajolt volna az akarata előtt, ha Harry utasította volna rá. De Harry rosszul lett ettől a kilátástól. Végtére is Draco az ő felelőssége volt, nem a lányé. Még azután sem lesz az, hogy összeházasodtak, feltéve, ha ez valaha is megtörténik.

Mindenesetre akkor is volt egy kis bűntudata, amiért az előbb nem hagyta, hogy Draco felmenjen, és ezért Ginnynek őelőtte kellett szerelmet vallania. Harry sejtette, hogy ez bosszanthatta Ginnyt.

Megcsókolta a lány homlokát, majd kilépett az öleléséből.

– Draco, most már nyugodtan felmehetsz aludni.

Hála az égnek, mostanra biztos lehetett benne, hogy Draco az ágyban fog aludni külön figyelmeztetés nélkül. Amíg Harry el tudta úgy adni a kérését, hogy az szükséges hozzá, hogy Draco jobban tudja szolgálni őt, Dracónak nem kellett folytonos emlékeztető.

Igazából csak az evéssel kapcsolatban tűnt nyakasabbnak. De Harry nem hibáztatta érte. Arra tippelt, ez is csak a bűbáj velejárója lesz. Talán arra találták ki, hogy így könnyedén ki lehessen kényszeríteni az engedelmességet; ha a rabszolga sosem ehet külön engedély nélkül, akkor minden ellenszegülés rövid életű lesz.

Ezzel az elképzeléssel csak az volt a probléma, hogy Harry valójában azt kívánta, Draco bárcsak visszatérne eredeti önmagához, és ellenszegülne neki. Viszont ha ezt megtenné, akkor lehet, hogy megint azzal az izzó fájdalommal a mellkasában végezné. Talán Harrynek meg is kellene büntetnie.

Ez pedig azt jelentette, hogy a Res mea es valószínűleg tudta, mit csinál, amikor időt adott Dracónak, hogy megszokja a rabszolgaságot, valamint elnyomta az emlékeit, hogy megtanulhassa, hogyan szolgálja Harryt és engedelmeskedjen neki. Ha Draco most is a normális önmaga lenne, foggal-körömmel harcolna az ellen, hogy meg kelljen tanulnia ezeket. Valószínűleg állandóan ott égne az a fájdalom a mellkasában.

Ez színtiszta kínzás lenne mindkettejüknek.

De ez... Dracót ilyen megalázkodónak látni... ez sem volt sokkal jobb.

Draco megindult a lépcső felé, de megállt Harry előtt.

– Ha éjjel felébrednél, és bármire szükséged lenne, könyörgöm, engedd meg, hogy hasznodra lehessek...

– Itt töltöm az éjszakát – szakította félbe Ginny. – Ha Harry felébred, kéznél leszek.

Draco elkapta a pillantását.

– Akkor mindkettőtöknek jó éjt.

Harry várt, míg meghallotta Draco ajtajának csukódását.

– Nem voltam biztos benne, hogy szeretnél-e maradni éjszakára. Akarom mondani, ha lassítani akarsz, megértem... Bárcsak... bárcsak meg tudnék ígérni olyasmiket, amikre vágysz, Ginny. Én csak... Nem tudom, mit mondhatnék neked. Tudom, hogy nem állok készen.

A lány magához vonta Harry fejét egy csókra, majd amikor ajkaik még szinte összeértek, megszólalt:

– Nem akarok lassítani, Harry. Téged akarlak. Ez minden, amire valaha is vágytam.

Miközben megfogta a kezét, és a lépcső felé húzta őt, Harry csak egy dologra tudott gondolni: ennyi miért nem elég?

* * *

Hajnal kettő lehetett, amikor Harry furcsa zajra ébredt.

Ásítva kikászálódott az ágyból, aztán köntösbe és papucsba újt. Ginny odafordult, kezével a helyet tapogatva, ahol az előbb ő feküdt.

– Harry?

– Csak segítenem kell a macskán, ami beszorult a kerítésbe – hajolt közelebb Harry. – Aludj vissza.

– Mmm – motyogta a lány, és visszafordult a saját oldalára. Másodperceken belül már aludt is. Harry irigyelte ezt a képességét. Neki eltartott egy ideig, míg vissza tudott aludni, ha éjjel felébredt.

Miközben lement a lépcsőn és elhagyta a házat, észrevette, hogy a macska elhallgatott. Ebben nem volt különösebb rejtély; kiszabadulhatott, miután ő felébredt, mert Harry nem találta ott az állatot.

Vagy talán azon az éjjelen nem is a macska csapott zajt, mert miközben Harry bezárta a bejárati ajtót, megint hallotta. Halk nyöszörgés volt. Vagy inkább zihálásnak tűnt. Huh. Ha teljesen ébren lett volna, sosem tévesztette volna össze ezt a hangot egy macskáéval.

Draco szobája felől jött.

Felrohant a lépcsőn, végig a folyosón, majd saját csukott ajtaja előtt elhaladva elért Dracóé elé, ami nyitva állt. A folyosóról beszűrődő fényben belátott a szobájába. Semmi szörnyen kirívót nem vett észre; Draco az oldalán fekve aludt az ágyában, a falnak háttal.

Ám a nyöszörgés újból hallatszott, Draco pedig megvonaglott, és ujjaival a lepedőbe mart.

Ó, csak egy rémálom. Harry már nem szenvedett tőlük, de eleget átélt belőlük ahhoz, hogy tudja, milyen rettenetes egy ilyenben vergődni.

Átszelte a szobát, és leült az ágy szélére, hogy gyengéden megrázogassa Draco vállát.

– Gyerünk, ébredj fel! Minden rendben. Biztonságban vagy, itt vagyok veled...

Ám ahelyett, hogy felébredt volna és azonnal felajánlotta volna a szolgálatait, mint azelőtt, Draco mintha még mindig az álom foglya lett volna, még akkor is, miközben megpróbált felülni.

– Harry?

Nos, ez minden bizonnyal bátorítóan hatott, mert ezúttal elhagyta a „gazdám" szót.

– Igen, Harry vagyok. Rémálmod volt, Draco. – És a látványból ítélve a rosszabbik fajta lehetett. Most, hogy Harry közelebb volt hozzá, látta, hogy Draco homloka gyöngyözik. – A háborúról szólt? Kezdesz valamire visszaemlékezni belőle?

– Nem. – Draco megköszörülte a torkát, mintha próbálna lenyugodni, de az alteste még mindig szüntelenül mozgott, a csípője szinte rángatózott. Megnyalta az ajkát, és éhes tekintettel meredt Harryre. – Szolgálhatlak?

Harry egyik kezét Draco vállára tette.

– Mit láttál álmodban?

Draco odafordította a fejét, és megcsókolta Harry csuklóját. Ajkai lassan mozogtak. Nem... inkább érzékien.

Az érintés szinte elektromosan hatott Harryre. A feszültség egyenesen keresztülszáguldott rajta, ő pedig tetőtől talpig megborzongott. Aztán amint Draco ajkai elnyíltak, nyelve pedig nyalni kezdte Harry bőrét, valami még drámaibb történt.

Harry azt érezte, hogy az ágyéka megkeményedik.

Azonnal bűntudata támadt. Dracónak most megnyugtatás kell, talán ki akarná beszélni a rémálmát. Ha érintésre is van szüksége, biztosan nem arra a fajtára, akármilyen erotikussá is kezd válni ez a hosszú csók Harry csuklóján.

Elhúzta a kezét.

– A rémálmod.

A másik férfi felült az ágyban, és felhúzott lábai fölött odahajolt hozzá.

– Nem, nem volt rémálmom.

– De nyöszörögtél...

Ó... Harry aggodalmát a másodperc töredéke alatt felváltotta az, hogy komplett hülyének érezte magát. Végtére is más oka is lehet annak, ha egy férfi nyöszörög álmában. És ahogy Draco mozgott közben, a verejték fénye a homlokán... Most, hogy Harry belegondolt, a dolog kimondottan szexuális természetűnek tűnt.

Nem is említve azt, ahogy ragyogott Draco tekintete.

Harry becsukta a szemét; egy szemétládának érezte magát. Annyira alaposan megpróbált mindenre gondolni; Draco összes testi szükségletére, de mint egy totál idióta, erről az egyről megfeledkezett. Ez megbocsáthatatlan volt. Harry minden reggel egy hosszú, ráérős rejszolással kényeztette magát a zuhany alatt. Kivétel nélkül, minden reggel. Végtére is huszonegy éves, egészséges férfi volt.

Igen ám, de Draco is, Harry viszont egyetlen rejszolása alkalmával sem gondolt arra, hogy neki is szüksége lehet némi megkönnyebbülésre. Szüksége lehet, csak figyelmen kívül hagyja ezt az igényt.

Nem csoda, hogy nedves álmai lettek.

Pont ahogy Narcissa megmondta, noha az asszony természetesen nem tett említést erről. Arról beszélt, hogy ha nem ösztönöznék, hogy a saját igényeire is gondoljon, Draco addig nem aludna, míg össze nem esne a kimerültségtől. Ez alapján egyértelmű volt, hogy ha Harry nem utasítja rá, hogy maszturbáljon, addig létezne orgazmus nélkül, míg a teste magától el nem élvezne.

Harry visszatette a kezét Draco vállára, és egy kicsit megmasszírozta a nyakát.

– Értem, ja. Öm... sajnálom, Draco. Mondanom kellett volna, hogy azt szeretném, ha... öm, tudod...

Egek, erről még nehezebb volt beszélni, mint a vécés incidensről.

– Nem szeretném azt hallani, hogy nedves álmaid vannak – mondta, és próbált mosolyogni, noha az erőfeszítésbe az arca is belefájdult. Előírni egy másik férfinak, hogy mit tegyen szexuálisan... ez teljesen abszurd volt. Harry úgy tartotta, Draco farka a saját magánügye. Nem Harrynek kellene megszabnia, mit tegyen vele.

De nem volt sok választása.

– Tudod, ki kellene verned. A zuhany jó hely erre. Reggel, este... amikor csak akarod.

Draco jelentőségteljesen rápillantott.

– Nekem az számít, amit te akarsz.

Harry azt kívánta, bár ne így lenne.

– Ja – morogta. Rávenni Dracót arra, hogy a saját szükségleteire is figyeljen, nehéz vállalkozásnak bizonyult. Az egyszerű utasítások nem igazán váltak be, hacsak Harrynek nem sikerült valahogy összekapcsolni őket a jobb szolgálat fogalmával. – Öm... nos, nagyon jól teljesítettél a héten. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen feszültség alatt állsz. De... öh, valószínűleg igen kemény lehettél a talárod alatt.

Draco orrlyukai kitágultak, amitől Harry csak rosszabbul érezte magát. Az igen kemény nyilvánvalóan meg sem közelítette a valóságot.

– Jól van. Ha ez így megy tovább, rövid úton becsavarodsz, aztán kemény lesz... öh, nehéz lesz átvészelned a napot. Ezt nem engedhetjük meg. Úgyhogy igen, azt akarom, hogy verd ki, ha szükségét érzed, rendben?

– Köszönöm, Harry – felelte Draco halkan.

Megint nem említette a gazdám szót. Ez határozottan tetszett Harrynek. Talán köze lehetett a dologhoz a helyzet intimitásának, vagy csak a bűbáj kezdett csillapodni. Bármelyik is volt az igazság, Harry ösztönözni akarta. – Szeretem, ha így a nevemen szólítasz.

– Álmomban is szeretted – nézett fel Draco még mindig éhes, ezüstösen ragyogó szemmel.

Ezúttal Harry felismerte a nézést. Draco akarta őt. Ő szerepelt a férfi erotikus álmában.

Harry farka tovább duzzadt, kitartóan hozzáfeszülve a pizsamaalsó puha anyagához. Meg szerette volna kérdezni, mi történt az álomban, de az helytelen lett volna, nem igaz? Ezt csak a Res mea es okozta. Végtére is kizárólag Harry érinthette meg Dracót, és Draco tudta is ezt valahol mélyen, azon a szinten, ahol az álmok is születnek.

Ám Harry megpróbálta mindkettejüket visszaterelni a helyes irányba. Dracót kihasználni, még annyi erejéig is, hogy részleteket meséljen az erotikus álmából... egyszerűen nem lett volna helyes.

– Ja, szóval ezután is hívj Harrynek, rendben?

Draco pillantása ugyanúgy tovább izzott.

– Igen. De... te a gazdám vagy.

– Ezt mindketten tudjuk. Nem kell rá emlékeztetned egyikünket sem.

– Rendben van. – Draco kinyújtotta felé a kezét. – Én... én...

Harry mindennél jobban szerette volna megfogni azt a kezet, és odahúzni az ágyékához. Jó lett volna. Persze, hogy jó lett volna; végtére is Draco volt az, aki okozta a merevedését. És azon felül valahogy egyszerűen csak helyesnek tűnt a gondolat.

Ám akkor sem volt helyes; így nem, hogy Draco csak a bűbáj miatt akarta az egészet.

Harry sietősen felállt.

– Miért nem veszel egy zuhanyt és vered ki most? – kérdezte, miközben elhátrált az ágytól. – Jó?

Ó, egek. Ezt inkább az ajtóból kellett volna javasolnia, gondolta egy pillanattal később. Draco úgy csusszant ki az ágyból, ahogy a selyem úszik a vízen; minden mozdulata lágy és hajlékony volt. Rosszabb: amikor felállt, és már nem fedte takaró, elöl kidudorodott a pizsamája – olyan nyilvánvalóan látszott a szüksége, hogy Harry szájában összefutott a nyál.

Sosem hitte volna, hogy így tudna vonzódni egy férfihoz. A farka mostanra már fájt és Draco felé vágyódott. Ez volt a legintenzívebb erekciója, mióta... nos, a legintenzívebb, amit valaha tapasztalt, gondolta a lenti érzéstől kissé kábultan.

És azt sem mondhatta, hogy ó, jó ideje már, hogy utoljára elélveztem, ennyi az egész.

Nem, aznap reggel is kiverte, mint mindig. Igazából, amikor nemrég Ginny mindent megtett, hogy felkeltse az érdeklődését, Harry kifacsartnak érezte magát, és azt mondta neki, hogy csak aludni szeretne. A lány kicsit bosszús lett, panaszkodott, hogy így is csak heti egy éjszakát töltenek együtt. Egy darabig próbálkozott rajta, de nem akart összejönni. Végül mogorván hátat fordított neki, és elaludt.

Nem csak ő bukott ki. Micsoda Harry, egy rohadt gép, vagy mi? Egy férfi nem érdemel meg néha egy kis pihenőt? Nem mintha olyan sűrűn szüksége lett volna rá. Péntek esténként általában készen állt az akcióra, noha őszintén szólva néha úgy érezte, hogy a lánnyal való szeretkezés elbújhat egy jó rejszolás mögött.

Hála az égnek, hogy felvett egy köntöst is a pizsamája fölé, jutott eszébe hirtelen. Ha Draco meglátná, milyen kemény lett... nos, Harry nem tudta, mi történne akkor, de a fantáziája máris elszabadult a gondolatra.

Harry, mondaná halkan és csábítóan, amint tekintete Harry dudorodó ágyékára tévedne. Hogy szolgálhatlak?

És ez egyszerűen... teljesen helytelen lenne, nem? Dracónak nincs szabad akarata. A bűbáj miatt kívánja Harryt, és mindent csak azért tesz, mert azt hiszi, ezzel hasznos lehet.

Az ötlettől Harry megborzongott. Sajnos a merevedésén ez sem segített.

– Akkor magadra is hagylak – mondta Harry, elhátrálva a kísértés elől. Ez az egész hihetetlen volt. Még soha nem támadtak ilyen gondolatai férfival kapcsolatban!

Senkivel kapcsolatban sem, ismerte fel hirtelen. A Ginny dolog... valaha az is erőteljes volt a maga módján, de ha az ember tizenhat éves, ez talán nem meglepő. Aztán meg... most már látta, hogy inkább csak belesodródott a kapcsolatba néhány okból kifolyólag, amik közül nem mindnek volt köze magához Ginnyhez.

De ez... Egész mostanáig fogalma sem volt, hogy mit is jelent igazából az erőteljes. El sem tudta szakítani a tekintetét Dracóról, mert tulajdonképpen még sosem nézte meg őt igazán. Egek, mennyire vonzó volt. Harry valamiféle intellektuális szinten mindig is tudta ezt; nehéz volt nem észrevenni. De még soha nem tűnt föl neki így.

Harry úgy érezte, már a puszta látványától is el tudna élvezni, ami elég nevetségesen hangzott. De annyira igaznak tűnt. A farka már lüktetett, a tenyere pedig izzadt az erőfeszítéstől, hogy visszafogja a kezét és ne nyúljon oda.

És az egészet csak tovább rontotta a tudat, hogy ha magához rántaná Dracót és az ágyba döntené, a férfi még örülne is neki; mindennek örülne, amit Harry tenni akarna vele. A Res mea es gondoskodna erről, mindegy mi Draco valódi véleménye a dologról.

Rohadt bűbáj, gondolta Harry, és miközben még jobban elhátrált, ökölbe szorította a kezét.

– Jó éjt, Draco.

Draco talán annak ellenére is megérzett valamit, hogy Harry tomboló erekcióját köntös takarta.

– Harry – szólalt meg halkan, szeme megcsillant a folyosóról beszűrődő fényben. – Hogy szolgálhatlak?

Harrynek minden akaraterejét be kellett vetnie, hogy a következőképp tudjon válaszolni:

– Menj zuhanyozni – mondta.

Draco megfeszült, talán a csalódottságtól, de aztán bólintott, és megindult a fürdő felé.

Harry alig ért vissza a sajátjába, már be is nyúlt a pizsamaalsójába, és elővette a férfiasságát. Két húzás, három... csak szárazon csinálta, mégis megborzongott a gyönyörtől, és beharapta az ajkát, hogy ne nyögjön hangosan, miközben elélvezett.

Mintha minden csontja péppé vált volna, a padlóra rogyott, és halkan felnevetett, mert akármennyire is kielégült, úgy érezte, csak tíz perc kellene, és újra tudná csinálni. Mégpedig azért, mert a kép, amire kiverte, még mindig ott lebegett a szeme előtt.

Draco a zuhany alatt, amint kényezteti magát. Víz patakzik le megduzzadt farkára, cseppek csillognak aranyló szeméremszőrzetén. Fejét hátraveti, ajkai elnyílnak, és Harry nevét sóhajtja, miközben élvez és élvez és élvez.

Hogy szolgálhatlak, Harry? Egyedül arra vágyon, hogy boldoggá tegyelek. Hadd legyek a hasznodra.

Harry tudta, hogy ezt nem kellene ilyen erotikusnak találnia. Draco egy szörnyű csapdába került, és ezt kihasználni olyan szinten helytelen lett volna, hogy Harry bele sem bírt gondolni.

De egek, az a férfi mocskosul szép volt, nem létezett rá jobb kifejezés, és Harry is csak emberből volt. Elképzelte Dracót térden állva, amint boldogan szopja őt, szeme pedig ragyog az élvezettől... és még ha csak a bűbáj miatt akarta is Harryt, a kép akkor is pokolian erotikus volt.

Már a gondolatától is fájdalmasan megkeményedett, így talpra vergődött, és levetkőzött, hogy le tudjon zuhanyozni. Vagy talán csak azért, hogy ezúttal a meleg gőzben rejszolhasson megint, és olajos kézzel pumpálhassa kitartóan a farkát.

Arról fantáziált, hogy Draco is ott van vele, hogy hozzászorítja a férfit a sima, nedves falhoz, és a fenekéhez feszül. Hatolj be, hatolj be, lihegné Draco, majd azt, hogy érints meg, érints meg, vagy meghalok...

És aztán Harry közel rántaná őt magához, majd előrenyúlna, hogy megragadja a hosszú, vékony, gyönyörű farkát. A fülébe suttogna, beszéd közben megnyalná a nyakát. Res mea es, Draco, mondaná. Az enyém vagy. Akkor mész el, amikor én mondom, és nem előbb...

Ezúttal, amikor Harry megborzongott a megkönnyebbüléstől, olyan erősen harapott az ajkába, hogy kiserkent a vére.