– Ideges vagy? – kérdezte Hermione, miközben megigazította Harry nyakkendőjét.

– Nem, nem igazán...

– Teljesen normális, ha ideges vagy az esküvőd napján – mondta a nő gyengéden.

– Mondtam, hogy nem vagyok ideges.

Ron röhögni kezdett, de visszanyelte a nevetést, amikor Harry rápillantott. Ám ez nem állította meg abban, hogy hangosan viccelődjön rajta.

– Nem, nem ideges. Csak ötpercenként ellenőrzi az óráját, mert egy torta van a sütőben, ez minden...

– Ó, hallgass, Ron! – Hermione babrált még a nyakkendővel pár pillanatig, aztán elmosolyodott. – Így ni! Nagyon jól nézel ki. És biztos vagyok benne, hogy Draco is időben itt lesz, hogy veled együtt hoppanáljon a szertartásra.

– Az ágyhoz kellett volna láncolnom a seggét – morogta Harry.

– Ez egy kicsit túl sok infó, haver...

Hermione röviden megcsóválta a fejét Ronra nézve, aztán visszafordult Harryhez.

– Egy kicsit tényleg furcsa, hogy így elsietett. Ráadásul azt mondtad, az esküvői ruhájában... Biztos vagy benne, hogy egyáltalán nem magyarázott el semmit, amikor dehoppanált?

– Csak annyit mondott, hogy valamit el kell intéznie. – Harry nyelt egyet. – Ó, egek! Remélem, nem próbált meg Oroszországba menni, hogy elbúcsúzzon Nikolaitól, vagy... vagy hogy leüljön a sírja mellé vagy ilyesmi.

– Ha igen – mondta Ron –, az nem jelent semmit. Időben visszaér az esküvőre.

Harry értékelte az együttérző gesztust, de Ron nem értette meg, mire utalt. Hermione viszont igen.

– Szerintem Harry amiatt aggódik, hogy Draco komolyan amputoportálhat, hogyha úgy hoppanál, hogy átlépi a mágiája határait. De Harry, ő nagyon intelligens férfi. Biztos vagyok benne, hogy már számtalanszor megtette azt az utat.

– De ha rendesen kipiheni magát az ugrások között, akkor nem ér vissza időben az esküvőre...

– Akkor nem ment Oroszországba. – Furcsa, hogy Ron volt az, aki a leglogikusabban beszélt. – Nem tenné ezt veled, Harry.

– Nagyon igaz, nagyon igaz – mondta Draco, miközben bejött a nappaliba.

Megkönnyebbülés töltötte el Harryt, ám ez nem tartott sokáig. A következő pillanatban szinte szeretett volna behúzni Dracónak.

– A „valamit el kell intézned" azt jelentette, hogy addig bujkálsz a konyhában, míg hülyére nem aggódom magam?

– Ó, nem – mondta Draco könnyed mosollyal. – Csak elég ideig voltam ott ahhoz, hogy halljam, amint engem dicsértek. Tényleg nagyon intelligens vagyok? Köszönöm, Hermione!

Harry a fogát csikorgatta.

– Hová kellett így elrohannod? Magyarázat nélkül! Az esküvőnk napján!

Hermione elmotyogott valami olyasmit, hogy majd találkoznak Godric's Hollow-ban, és kitessékelte Ront a szobából.

– Roxfortba – mondta Draco nyugodt hangon. – Hogy beszéljek Perselus portréjával.

Jaj, ne! Harry el tudta képzelni, mit mondhatott Piton arról, hogy Draco összeházasodik Harry Rohadt Potterrel. Hideg borzongás futott végig rajta.

– És mi tartott két teljes óráig?

–Nos, a falutól a kastélyig nem rövid a séta, és visszafelé is ugyanez. Mc Galagony sokkal messzebbre kiterjesztette a hoppanálásgátló védőbűbájokat, mint ahogy emlékeztem.

Harry félelme ennek hallatán csak nőtt. Még a kiterjesztett védőbűbájokkal sem jön össze két óra hosszányi gyalogút. Közel sem. Azért maradt el Draco olyan sokáig, mert vitatkozott Pitonnal? Mert Piton megpróbálta lebeszélni az esküvőről? Draco vajon... hallgatott rá? Meggondolta magát? Úgy döntött, hogy elege van Harry...

– Nagy-Britannia aurorparancsnokának nem kellene hagynia, hogy ennyire kiüljenek a gondolatai az arcára – korholta Draco. – Nem, Perselus nem tántorított el az esküvőtől. Igazából meg sem próbált.

Harry felhorkantott.

– Csak mert már tudsz hazudni nekem, nem jelenti azt, hogy kell is. Azt hittem, ebben megegyeztünk.

– Ó, nem hazudok, Harry gazdám!

Harry visszagondolt arra, amikor Draco ugyanezeket a szavakat mondta, és felsóhajtott. Nos, egy mardekárossal készül összeházasodni. Valószínűleg innentől fogva örökké figyelnie kell majd a furfangos megfogalmazásokra.

– Szóval Piton egy szót sem mondott ellenünk, mi? Hacsak nem tévedek, akkor egyáltalán nem szólt semmit. Megint nem mentél be? – Ez nem hangzott túl jól... – Féltél, mint a múltkor, hogy le tud majd beszélni arról, hogy szeress engem?

Draco lesöpört pár porszemet Harry esküvői talárjának válláról.

– Nagy-Britannia aurorparancsnokának és hozzáteszem, legünnepeltebb hősének, lehetne egy kicsivel több önbizalma. Nem, nem féltem elmondani Perselusnak, hogy szándékomban áll szeretni és becsülni téged életem minden napján. Miután McGalagony beengedett, leültem az irodában, és vártam, hogy előjöjjön, de a portréja üres maradt.

– De... nincs neki másik – mondta Harry összezavarodva.

– Talán van egy miniatűr róla valami fiókban. – Draco vállat vont, noha Harry úgy érezte, mintha a mozdulatban lenne valami sértettség. – Csak annyit tudok, hogy nem akart látni engem.

– Talán nem is tudta, hogy ott vagy. – Draco szúrós pillantására Harry megköszörülte a torkát. – Pitonról van szó, rendben. Tudta.

– Nos, az ő baja, ha nem akar sok boldogságot kívánni nekem. Attól még boldog leszek. – Draco odanyújtotta a karját. – Mehetünk?

Harry megragadta az alkarját.

– Alig hiszem el, hogy tényleg ezt csinálom. Ez az egész olyan, mintha nem is lenne valódi. Úgy értem, Ginny állandóan az esküvőről beszélt, én pedig nem tudtam elhelyezni magam a képben, amit ő elképzelt. Azt hiszem... azt gondoltam, sosem fogok megházasodni.

– Azért gondoltad ezt, mert még nem találtad meg a megfelelő embert. – Draco rámosolygott. – Felteszem, egy kis idegesség normális egy ilyen pillanatban.

– Te ideges voltál? Úgy értem Nikolai-jal?

– Igen – mondta Draco még mindig mosolyogva. – Hogy ne lettem volna az? Nem tudtam, mi az a házasság. De most már tudom, és szeretek házasember lenni a dolog minden velejárójával. Úgyhogy ezúttal nincs okom aggodalomra.

Harry bólintott.

– Tudom, hogy megegyeztünk, hogy társas hoppanálunk, hogy kimutassuk a kölcsönös tiszteletünket, de eléggé remegek. Tudnál...

– Persze. – Draco először megcsókolta, de az ajkain a nyomás magabiztos volt és megnyugtató. – Minden rendben lesz, Harry.

Harry újra bólintott, és Dracóba karolt, aki aztán vele együtt megpördült.

* * *

A tisztás liliomokkal volt díszítve, amiket összekötöttek, hogy boltívet alkossanak, ami alatt majd Harry és Draco leteszik az esküiket. Narcissa természetesen tiltakozott ellene. A liliomokat inkább temetéskor szokták használni, de Draco azt mondta neki, hogy a döntésük végleges.

Harry felpillantott rájuk, miközben kimondta az esküit, szerelmet, tiszteletet és megbecsülést ígérve Dracónak. A szülei a sírjukban feküdtek nem messze tőlük, de lélekben vele voltak, azokkal a virágokkal szimbolizálva, amiket Draco javasolt. Biztos volt benne.

Draco esküje azonban nem ment a tervek szerint.

Harry szavait kellett volna ismételnie, szerelmet, tiszteletet és megbecsülést ígérve. Ehelyett szerelmet, tiszteletet, megbecsülést és engedelmességet ígért.

Halk morajlás hullámzott végig a vendégek közt.

Harry érezte, hogy Hermione megdermed, ahogy mellette áll.

Lucius Malfoy fojtott hangot adott, de azonnal el is hallgatott. Harry az első sorra pillantott, és látta, hogy Narcissa megragadja a férje kezét.

Draco tanúja lendítette át őket a kínos pillanaton.

– A gyűrűk – súgta alig hallhatóan a minisztériumi hivatalnoknak, aki a szertartást vezette.
Harry hálásan pillantott Jonathan Kreggstonra. Meglepte, hogy Draco őt választotta tanúnak: hollóhátas volt, aki több évfolyammal fölöttük járt. Azonban ez érthetővé vált, amikor Harry rájött, hogy Kreggston is a minisztériumnál dolgozik, de nem tudott belemenni részletekbe.
Draco nyilvánvalóan a Misztériumügyi Főosztályon való munkája kapcsán ismerte.

A minisztériumi alkalmazott megköszörülte a torkát.

– Persze, persze. Mr Potter, lenne szíves...

Harry elvette az egyik egyszerű aranykarikát Rontól, és felhúzta Draco ujjára.

– Ezzel a gyűrűvel eljegyezlek. Tisztellek téged és minden evilági javammal felruházlak. Mostantól férjemmé fogadlak és szeretni foglak jóban, rosszban, betegségben, egészségben, gazdagságban, szegénységben, míg a halál el nem választ.

Draco elmosolyodott, és finoman megcirógatta Harry kezét, mielőtt elengedte.

Aztán elvette a másik gyűrűt Kreggstontól, és felhúzta Harry ujjára, és ezúttal pontosan ugyanazokat a szavakat használta, amiket kellett, egész idő alatt Harry szemébe nézve.

– A rám ruházott hatalomnál fogva – mondta fennhangon az anyakönyvvezető – ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket. Amit mágia egybekötött, azt varázsló vagy boszorkány ne válassza szét!

Amikor a vendégek tapsviharban törtek ki, Harry magához húzta Dracót, és mélyen megcsókolta.

* * *

A házassági anyakönyv aláírása gond nélkül zajlott. Harry megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor túl voltak rajta; valahol attól tartott, hogy a Res mea es egy apró maradéka talán kimutatja majd, hogy Draco kényszer alatt állt Harryt illetően.
De nem, annak vége volt, és lezárult, legalábbis ami a mágia részét illette.

– Túl hamar könnyebbültél meg – mondta Draco vidáman. – Ideje szembenézni a sajtóval!

Harry összevonta a szemöldökét. A szertartás és a fogadás idejére sikerült kizárnia őket a tisztásról, de ehhez meg kellett ígérnie, hogy pózol majd pár fotóhoz, és megválaszolja a kérdéseiket, mihelyst vége az esküvőnek.

– Ó, gyerünk! Szédületesen nézel ki, te is tudods.

– Tévedsz – mondta Harry savanyúan.

– Kétségtelenül te vagy a legvonzóbb férfi az egész világon, de kicsit túlzásba viszed a szerénységet.

Ettől Harry elvigyorodott egy kicsit. Tetszett neki a gondolat, hogy Draco ilyen vonzónak tartja. És... nos, talán tényleg nem volt olyan átlagos kinézetű, mint amilyennek mindig gondolta magát. Igaz, hogy Nikolai meglehetősen jóképű volt, és Harry tényleg úgy nézett ki, mint ő szemüveggel.

Melegség járta át, amikor rájött, hogy Draco sosem próbálta meg rávenni, hogy szabaduljon meg a szemüvegétől. Megtette volna, ha tudat alatt a férje utánzatát kereste volna.

De nem... önmagáért szerette Harryt. És a hasonlóság?

Harry volt Draco esete, ez minden.

Megacélozva magát, hogy szembenézzen az újságírókkal, Harry Dracóba karolt, és előresétált. A legtöbb vendég hátra maradt, de Draco szülei követték őket.

A vakuk kis híján elvakították, amikor átlépte a mágikus határt, ami visszatartotta a sajtót, hogy utánuk kémkedjen az esküvőn.

– Na de kérem! – mondta Draco, elegánsan integetve a szabad kezével. Sokkal jobb képeket csinálhatnak, ha megengedik, hogy pózoljunk.

Az újságírók majd' hasra estek, annyira buzgón helyeseltek.

Draco megrendezett pár formálisan beállított képet, aztán pár hétköznapibb pózt is, a legutolsón pedig egymást csókolták; eléggé szemérmesen, bár a fotókon valószínűleg máshogy fog mutatni. Aztán a szüleivel, és Kreggstonnal pózolt, míg Ron és Hermione Harryt környékezte meg. Utána közös kép készült mindannyiukról, a minisztériumi anyakönyvvezető felmutatva a kivonatot a nevükkel.

– Malfoy-Potter? – kérdezte egy kövérkés riporter. – De a férje csak úgy írta alá a vezetéknevét, hogy Potter. Elmagyarázná ezt, kérem?

– Fel akartam venni a férjem nevét – felelte Draco. – Ez tiszteletadás. A saját vezetéknevem meglehetősen rossz asszociációkat ébreszt, ahogy gondolom, mind tudjuk. A második Voldemort elleni háború hőse nem érdemli meg, hogy a nevét olyan névvel kapcsolják össze, ami nem bizonyult túl hősiesnek a nagy csata alatt.

– De sok hős volt a háborúban – sietett Harry hozzátenni. – Albus Dumbledore. Perselus Piton. Alastor Mordon. Dobby, a manó, aki annál is hűségesebb volt, mert szabad volt. És...

– Mi van a gyerek témával? – kiáltotta egy újságíró valahol hátul.

– Mint a hiénák – morogta Lucius Malfoy halkan.

– Még nincs gyerekünk – mondta Draco.

Az újságírók kuncogtak, kétségkívül így is tervezte Draco.

– De terveznek örökbe fogadni, vagy...

– Azt hiszem, ez nem önökre tartozik – jelentette ki Harry.

– Nincs valami nagy érzéke a PR-hoz. – Ez megint Lucius volt, aki közvetlenül mögöttük állt.

Draco megfordult, és olyan tekintettel meredt az apjára, ami egy jéghegyet is csíkokra metélt volna.

De Narcissa volt az, aki meg tudta fegyelmezni Luciust.

– Viselkedj, drágám! – korholta gyengéden. – Biztos vagyok benne, hogy szeretnél még hasonló eseményeken részt venni a jövőben.

Harry nem tudta, milyen eseményekre gondolt az asszony, de a megjegyzés hallatán Lucius valóban elhallgatott.

– Aláírt valamelyikőjük házassági szerződést? – kiáltotta egy férfi talárban és keménykalapban.

Persze, hogy nem csináltak ilyesmit, de Harry már majdnem azt felelte, hogy ez sem rájuk tartozik, amikor Draco válaszolt.

– Melyik része zavarta össze annak, hogy „minden evilági javammal felruházlak"?

– Mi nem vehettünk részt a szertartáson!

– Ez igaz, de a sajtónk konkrétan említette, hogy Harry és én a hagyományos eskü szövegét fogjuk mondani.

A férfi motyogott valamit, miközben a pennája mellette lebegve a levegőben őrült iramban lefirkantott valamit egy pergamenre.

– Mr Kreggston! – kiáltotta egy másik újságíró. – Mit gondol arról, hogy részt vett az évszázad esküvőjén?

– Csak azt, hogy készen állok megünnepelni ezt a házasságot a fogadáson – felelte a magas, barna hajú férfi udvarias hangon. A többiek felé intett az esküvői partin. – Talán csatlakozhatnánk a többi vendéghez.

– Kiváló gondolat, Jonathan. – Amikor az újságírók egyöntetűen feljajdultak, és még tucatnyi kérdést bekiabáltak, Draco elhallgattatta őket a keze felemelésével. – Már várnak ránk, hogy gratulálhassanak – mondta ugyanolyan udvarias hangon, amilyen a barátjáé volt. – Önök közül azok, akik házasok, meg fogják érteni, miért nem válaszolgathatunk a kérdéseikre egész nap. Akik pedig még nem házasodtak meg... azoknak csak ajánlani tudom.

Azzal Draco sarkon fordult, a talárja pedig úgy pördült meg mögötte, hogy még Piton is le lett volna nyűgözve.

Harry megőrizte a nyugalmát, egészen addig, míg vissza nem értek a mágikus határvonal mögé. Akkor aztán meggörnyedt, és még jobban összeráncolta a homlokát.

– Mennyire utálom az interjúkat.

– Soha többé nem kell már egyedül csinálnod – ígérte Draco, finoman megdörzsölve a hátát.

– Dehogynem kell. A munkában. Rohadt Kingsley...

– Harry! – kiáltott fel Hermione. – A Mágiaügyi Miniszterről beszélsz, nem beszélve arról, hogy egy jóbarát, aki rengeteget segített a háború alatt...

– Igen, igen. Mit is tett értem legutóbb?

Ron Harryre villantott egy hitetlenkedő pillantást; Draco válaszolt Harry helyett.

– Harry csak egy egészen hangyányit mérges, mert a miniszter nem adott ki neki szabadnapot, hogy elmehessünk egy rendes nászútra.

Hermione pislogott.

– De azt mondtad, Tahiti varázslótengerpartjára mentek! Miért tette ezt Kingsley...

– Ó, végül kiadta a szabadnapokat – tette hozzá Draco.

– De addig nem, amíg Draco és én el nem mentünk hozzá vacsorára. Azt mondta, meg akarja ismerni Dracót. Tudtam, hogy nem igazán ért egyet azzal, hogy csatlakozom a Malfoy családhoz, úgyhogy folyton elhalasztottam a vacsorát, míg végül a nászutamat használta fel eszközként, hogy elérje a célját!

– Ami azt bizonyítja, hogy nem a mardekárosok az egyetlen manipulatív rohadékok a világon – mondta Draco tréfásan. – Ó, lépj túl rajta, Harry! A vacsora nagyon jól ment. Az este végére Kingsley tósztot is mondott ránk. Nem kevesebb, mint rímekben. Ritkán hallottam olyan rettenetes abszurd verset.

– Draco felturbózta a borát – magyarázta Harry.

– Te beadtál valamit a mágiaügyi miniszternek? – Hermione szinte sikítva tette fel a kérdést.

– Természetesen nem. Az én hibám, ha a férfi nem bírja a vodkát?

Kreggston hangosan felnevetett, és hátba veregette Dracót.

– Az hiszem, rendben leszel, Draco.

Harry arra gondolt, hogy ez valami kódolt üzenet volt, ami azt jelentette, hogy aggódtam, amikor az első férjed beteg lett és mindketten eltűntetek a munkából.

Addigra már visszaértek a tisztásra, a tömeg az italos asztalok köré csoportosult, amik nem messze álltak attól a helytől, ahol a szertatás volt. Narcissa elborzadt, amiért önkiszolgáló rendszert vezettek be, de Draco ehhez is ragaszkodott. Azt mondta, Hermione nem érezné jól magát házimanók között, és ez véget vetett a vitának.

Hú! Annak ellenére, hogy Narcissára hagyták az esküvő megszervezését, az apró részletekben Draco és Harry keze is benne volt.

Kingsley gratulált nekik először.

– Gratulálok! – mondta Dracónak. – Nem találhattál volna nagyszerűbb embert férjnek.

– Tudom.

Kingsley bólintott, és Harryhez lépett.

– Megbocsátottál már?

Harry úgy találta, hogy Dracónak igaza volt a mardekáros trükkökkel kapcsolatban.

– Nem igazán, de talán könnyebben meg tudnék, ha mondjuk adna még hét vagy tíz nap szabadságot.

– Teee...

– Maga mondta nekem nem is olyan régen, hogy több szabadságra lenne szükségem. – Harry elmosolyodott. – Azt hiszem, most már megértettem. Nem a munkámmal házasodtam össze.

– És így a házasság is jobban fog menni. – Kingsley megragadta Harry kezét, és határozottan megrázta. – Gratulálok, és igen. Kapsz még tíz napot.

A nyüzsgő tömeg sort formált Kingsley mögött. Hála az égnek, nem hívtak meg több száz embert az esküvőre, gondolta Harry, amikor már a felén túl voltak. A kézfogások jó részét elutasította, amikor vége volt a háborúnak, úgyhogy ez most új élmény volt neki.

– Dean! – mondta figyelmen kívül hagyva a felé nyújtott kezet, és helyette megölelte a barátját. – Ginnyvel jöttél?

Dean vállat vont.

– Most csak barátok vagyunk, de sose lehet tudni. Most, hogy teljesen kikerültél a képből, talán megengedi magának, hogy tovább lépjen. – Oldalt Dracóra pillantott, aki a szóban forgó lánnyal beszélt. – Tudod, mindig is sejtettem valamit. Ó, nem az iskolában, de amikor láttalak téged és Dracót együtt Ron házában? Volt valami a tekintetedben, amikor ránéztél. Örülök, hogy végül megtaláltad, amit kerestél.

Ebben lappangott némi kritika. Túl sokáig hitegetted Ginnyt...

Harry tényleg ezt tette, de nem szándékosan.

Viszont meg tudta bocsátani, hogy Dean így gondolja, mert ez csak azt bizonyította, hogy szereti Ginnyt, és nem élvezi, hogy valaki fájdalmat okoz neki. És Harry tényleg fájdalmat okozott neki.

Harry várt, amíg az összes vendéget üdvözölték, mielőtt odahajolt, és kérdőn nézett Dracóra.

– Minden rendben?

– Hát persze. Összeházasodtam álmaim férfijával. Mi baj lehetne?

– Ginnyre gondoltam.

– Ó! Nos, nem vetett rád szerelmes pillantásokat, úgyhogy... – Draco megvonta a vállát. – Teljesen korrekt volt, amikor velem beszélt. A legjobbakat kívánta, meg minden ilyesmit. Ha nem is gondolta komolyan, legalább volt benne annyi illendőség, hogy nem mondta ki. Csak ígérd meg, hogy nem fogsz táncolni vele! Nem bírnám elviselni, hogy a karjaidban tartod.

– Ígérem!

– Azt nem bánod, ha felkérem Hermionét, ugye?

– Persze, hogy nem. – Harry elhallgatott. – A többi Weasley is rendesen bánt veled?

Draco kicsit másképpen bólintott.

– A szülők merevek és hivatalosak voltak, de felteszem, még mindig nem tudják elfogadni, hogy a lányuk reményei alaposan és teljes mértékben összetörtek.

Hú! Arthur és Molly kedvesek és szeretetteljesek voltak, amikor Harrynek gratuláltak; Molly még meg is ölelte. De ez érthető volt, gondolta Harry, elérzékenyülve. Arthur és Molly a fiukként szerették őt, még ha soha nem is lesz már az. Elfogadták a döntését és még mindig a család részének tekintik.

De nem volt okuk elfogadni Dracót, aki a szemükben az a férfi lehetett, aki összetörte Ginny legszebb álmát.

De talán majd egy nap meglátják, ahogy Harry is meglátta, hogy ő és Ginny nem voltak egymásnak megfelelőek. Sokkal jobb lesz neki Deannel, feltéve, hogy összejön nekik a dolog. Egy nap Arthur és Molly talán még hálásak is lesznek, hogy Draco megjelent, és a puszta jelenlétével visszatartotta Ginnyt attól, hogy elkövessen egy szörnyű hibát.

Meghallva egy halk zeneszámot felcsendülni, Harry elhessegette a témát a gondolataiból, és a kezét nyújtotta Dracónak.

– Táncolunk?

– Nem muszáj. Tudom, hogy nem szeretsz annyira táncolni, és a legkevésbé akkor, amikor te vagy a figyelem középpontjában...

Harry közel hajolt hozzá, és Draco szürke szemébe mélyedt, miközben a sajátja elszántságtól csillogott.

– Táncolj velem!

Ezúttal nyilvánvalóbbá tette, hogy ez parancs.

Draco lélegzete elakadt.

– Ó, igen! Ezt szeretem – kapkodta a levegőt. – Úgy értem... igen. Szeretnék.

Harry farka megugrott a gondolatra, hogy legalább alkalmanként sikerül Dracóra olyan hatást gyakorolnia, hogy elakadjon a szava. Megfogva a férje kezét a táncparkettre perdítette magukat, egyúttal a karjaiba húzva Dracót, aztán hozzáértőn végigvezetve őt a keringő egy egyszerűbb változatán.

– Te gyakoroltál – súgta Draco a fülébe, egyértelműen helyeslő hangon. – Órákat vettél, mi? Miközben abban a hitben éltem, hogy keményen dolgozol azon, hogy megvédj minket a sötét varázslóktól és galád tetteiktől?

– Ebédszünetekben vettem órákat Hermionétől, ha tudni akarod.

– Ó, tudni akarom, Harry gazdám! – mondta Draco még halkabban. – Mindent tudni akarok rólad.

– Nos, az egész hátralévő életünk a rendelkezésre áll, hogy ezt elérd...

Ekkor más párok is feljöttek a táncparkettre, köztük Luciusszal és Narcissával. Harry kiszúrta Hermionét Ronnal táncolni, Jonathan Kreggston pedig egy ismeretlen nőt pörgetett éppen.

– Astoria Greengrass – mondta Draco, amikor Harry rákérdezett. – Azt hiszem, anyámnak egyszer volt valami őrült ötlete, hogy vele kéne összeházasodnom. Nos, vele vagy Pansyvel. Valóban keményen próbálkoztak, hogy rávegyenek, hogy fiatalon házasodjak.

– Most már tudjuk, miért.

– Kicsit ironikus, hogy azon aggódtak, hogy nem voltam házas, és ezáltal biztonságban a bűbájtól, miközben valójában az voltam – töprengett Draco. – Tényleg azt kívánom, bárcsak őszinte lettem volna velük Nikolai-jal kapcsolatban. De... azt hiszem, most már megbocsáthatok magamnak. Az, hogy összeházasodtam veled a nyilvánosság előtt, az ő teljes tudtukkal, akár helyeselték, akár nem, mindent helyrehozott.

– Ó, drágám, persze, hogy helyeseljük Harryt! – mondta Narcissa csilingelő hangon, miközben ő és Lucius melléjük értek a táncparketten. – Hogy ne helyeselnénk? Nem igaz, Lucius?

A férfi egy pillanatig semmit sem mondott, és amikor megszólalt, akkor is rezignált volt.

– A kérdés már irreleváns. Papírforma szerint helyeseltem, mivel a beleegyezésemet adtam.

Harry feltételezte, hogy be kell érnie ezzel. A maga részéről tett rá magasról, de Draco kedvéért... igen, Draco eleget harcolt már a szüleivel. Ha mind megtanulnának kijönni egymással és összebarátkozni...

Összebarátkozni. Lucius Malfoyjal.

Harry bármit megtett volna Dracóért. Még ezt is. Habár... ha Lucius valamelyik régi trükkjéhez folyamodik, és megint gyötörni kezdi a muglikat, vagy még rosszabb, Harry olyan sebesen vágja az Azkabanba, hogy csak füstöl, mindegy, mit gondol Draco. Másrészről viszont Draco talán nem is vitatkozna. Nem Harry volt az egyetlen, aki azt remélte, hogy mostantól Lucius Malfoy vigyázni fog minden lépésére.

A fogadás gyorsabban ment, mint Harry várta. Draco többször is táncolt Hermionéval, míg Harry Ronnal üldögélt, hallgatva a panaszkodását arról, hogy már mindketten vén házasemberek lettek. Most már összejárhatnak a házastársaikról panaszkodni, mondta Ron.

Harry máshogy látta. Ron igen jól túllépett a múlton, de Harry nem gondolta, hogy Dracóról panaszkodni jó ötlet lenne.

Tíz perccel a zsupszkulcsuk aktiválódása előtt Harry és Draco búcsúzkodni kezdett a barátoktól és családtagoktól.

Azután megfogták egymás kezét, egy apró ezüstkulcsot közrefogva, és vártak.

Egy óriási rántás következett a köldöküknél, azzal eltűntek, hogy megkezdjék a nászútjukat.

Valamint a közös életüket.