Elizabeth enyhén szólva furcsán nézett rám.
-Miről beszélsz? - kérdezte megint csak nyugtalanul. Ez a nő, és a hangulatingadozásai..
Éppen szóra nyitottam volna a számat, de elgondolkoztam. Ő is hazudott nekem, miért kéne, hogy őszinte legyek vele?
-Csak megérzés - mondtam, majd felálltam az asztaltól - fáradt vagyok, megyek, és lefekszem - indultam az ajtóm felé. A szobába érve beestem az ágyba. Fájt a hasam valamitől. És megint hiányosnak éreztem magam. Hirtelen eltompult madárhangokat hallottam magam mögül. Ijedtemben hátrafordultam, és magamat és Timet láttam.
-Elnézést.. nem tudod, melyik az ötös számú box? - kérdeztem, mire ő cigivel a kezében alaposan végigmért.
-Még sose láttalak erre - gondolkozott el. Ezek.. mi lennénk? Láttam a szemünkben a csillogást.. ahogy néztük egymásra.. a következő pillanatban az istálló előtt voltunk, ahol minden bizonnyal játszódhatott a párbeszéd.
-Igen, ha láttál volna, és itt élnék, valószínűleg tudnám, melyik a 3-mas box - válaszoltam vissza türelmetlenül. Ő csak mosolygott erre.
-Makacs.. ez aranyos. - fogta meg a két vállam, és sarkon fordított, majd az egyik box felé biccentett - Az a 3-mas - mondta, mire én megköszöntem a segítséget, es indultam volna, de utánamszólt. - Várj! Megyek, hátha kell segítség - követett Tim. Az istállóra emeltem a fejem. Az "emeleten", ahol a takarmányok voltak, egy hosszú, barna hajú szemüveges lány lógatta le lábait, és dúdolászott.
-Hogyan lehetne... hmm.. - gondolkozott. Hirtelen fel akartam ugrani, hogy megnézzem, ki is ő. Az ugrásból repülés lett, és pillanatok alatt a lány előtt lebegtem. Ő felkapta a fejét, és csak mosolygott.
-Ülj le mellém - biccentett maga mellé, mire én helyet foglaltam.
Most mégjobban meg tudtam szemlélni. Barna szemei voltak, és teljesen feketében volt, mint én.
-Viven Opalwright, de csak Vivi - nyújtotta kezét. Egy kicsit tétováztam, majd én is bemutatkoztam.
-Lily DarkOver vagyok.. azt hiszem.. - bizonytalanodtam el.
-Tudom - felelte Vivi - éppen unatkoztam, ezért jöttem valaki múltjába, és a tiedbe botlottam.. te mit keresel itt? - kérdezte, mintha tök természetes dolog lenne mások múltjában járkálni.
-Hirtelen hangokat hallottam magam mögött.. hátrafordultam, és hirtelen itt voltam - emlékeztem vissza.
-Á, értem. Én mint mondtam, csak unatkoztam.. akkor csak kezdő Holdkörös vagy? - kérdezte, mire elgondolkoztam, mit is kéne feleljek.
-Mondhatni.. mindegyik körben kezdő vagyok.. de te hogy lehetsz holdkörös? Hisz a holdkörnek Linda a lovasa.. - probáltam megérteni ezt az egészet. Ahogy merülök bele ebbe a druida témába, egyre bonyolultabb az egész..
Vivi elgondolkodott. Nem tudom, mivel foghattam meg ennyire, de az biztos, hogy valamibe most belehatoltam.
-Igen, így van. De van néhány ember, aki ugyanúgy rendelkezik ezen körök egyik erejével - magyarázta a lány.
-Csak? - kérdeztem, mire nagyot sóhajtott.
-Csak nem mindig tartják jónak az emberek, ha egy kalandvágyó, lázadozó rocker lány rendelkezik ezzel az erővel. Inkább elzárják maguktól őt. De mázlim van, így is elvagyok azért magamnak. Nyilván király cucc lenne valójában átélni a kalandokat, és barátokat szerezni. Elég magányos vagyok.. de el lehet ütni az időt. Főleg, ha az ember boszorkány - nézte hosszú ujjait Vivi. Én csak elképedve tapasztaltam, hogy megint mennyi mindenről nem tudok. Éppen szóra nyitottam volna a számat, amikor Vivi órája elkezdett pittyegni.
-Ahj, mennem kell, ha nem akarok it rekedni.. majd még talákozunk? - kérdezte tőlem, majd egy papírfecnot nyújtott nekem - itt a számom - mondta, majd ahogy jött el is tűnt. Hűlt helye sem volt mellettem.
Rengeteg gondokkodás után, hogy mi csináljak gondoltam, találkozok Éjfélell, hisz már hiányzik.
Lehuppantam a magas istálló majdnem hogy tetejéről, ami máskor valamiféle lábtörést okozott volna, de most kényelmesen érkeztem le a talajra. Hátrafordultam, ahol nyugisan evett egy fekete ló, Éjfél néven elkeresztelve. Odasétáltam hozzá, majd leültem mellé. Éjfél hirtelen abbahagyta az evést, de nem mozdult. Mintha tétovázott volna. Viszont egy hirtelen mozdulattal felém fordult.
-Te nem az előbb mentél el? - kérdezte, mire én meglepődtem. Akkor így az állatok is látnak?
-Hát.. ez érdekes.. mondjuk úgy, hogy a jövőből jöttem.. véletlenül. De hiányzol, szóval eljöttem hozzád is - mondtam el röviden a történetet. Éjfél lefeküdt mellém, és fejét az ölembe tette.
-Miért hiányzok neked? Meg fogok halni? - kérdezte teljesen nyugodtan, mintha tudná, hogy közeledne a vég.
-Nem egészen.. a DarkCore mindjárt megjelen, és elvisznek.. de hidd el, megpróbálunk kiszabadítani, csak ode még nem jutottunk el - kezdett természetessé válni az egész.
-Furcsa.. mindegy is. Na és te meg Tim hogy haladtok? - kérdezte, mire teljesen zavarba jöttem. Miért. Kérdezi. Ezt. Mindenki?
-H-hogy haladnánk? Barátok vagyunk, néha kijárunk ide-oda, ennyi - mondtam, mire Éjfél csak moslygott. (NeKérdezzétekHogyanTudEgyLóMosolyogniLol)
-Azért ha összejöttök, szólj.. - vágott mégnagyobb vigyort. Épp válaszoltam volna, de hirtelen egy autó leparkolását hallhattuk meg.
-Ezek ők.. vigyázz magadra, rendben? Megkeresünk, amint csak tudunk, csak hát az emlékezetem is elvesztettem, így el kell tolnunk az egészet. Még mindig csak nagyon kevés részletre emlékszem.
-Arra emlékszel, amikor találkoztunk? - kérdezte.
-Ígérem, emlékezni fogok.. ez számít a legjobban - öleltem át. Annyira jó volt újra látni.. - Vigyázz magadra, jó? - mondtam már sírva. Elsírtam magam.. az ilyen is ritka. Éjfél szeméből is kigördült néhány csepp. Hirtelen kinyitották a bokszot, nem is mások, mint a Dark Core emberei. Hirtelen rátámadtak a lóra.
-Éjfél! - álltam fel és ugrottam a fekete szemüveg-félét viselő emberekre. De nem rájuk érkeztem, hanem a szobám padlójára. Hirtelen Elizabeth futott be hozzám.
-Lily! Minden rendben? - segített felállni. Kellett egy idő, míg végiggondoltam, hogy mit is mondjak.
-Semmi, csak.. rosszat álmkdtam, ennyi. Most kimegyek egy kicsit a szabad levegőre.. - kerültem ki az esetleges anyukámat, és szépen kisétáltam a szobámból, onnan pedig a házból.
Kint teljes sötétség honolt, csak a lámpa fényei világítottak. Kiültem egy kint álló padra, és megint megkerestem Éjfélt. A szokásos helyén volt. Megnyugodtatott.. tudom, hogy él, és amennyire ilyenkor valaki jól tud lenni, annyira neki sincs baja. Lepillantottam a folyó vizére, ami mellett egy alak fomálódott ki. Odasétáltam hozzá, és leültem mellé. Nem tudom, mi van ma velem, hogy ilyen barátkozós kedvemben vagyok.
Nyugodtan néztem a víz tükrén visszacsillanó holdfényt. A lány csendben tette ugyan ezt. Sose gondoltam volna, hogy egyszer olyan hajnali egy óra körül egy idegen lánnyal fogom nézni a Silversong folyó vizét úgy, hogy közben mind a ketten némasági fogadalmat tettünk. Meg akartam szólalni, de nem tudtam. Hátrapillantottam az istállóhoz, és egyből eszembejutott Vivi. Vele mi lehet? Ah, hülye kérdés.. valószínűleg alszik, mint ahogy azt minden épeszű teremtménynek kéne.
A lány hirtelen felém fordult. A hold fénye megvilágította arcát. Elémtárultam barna szemei, barna haja, a jellegzetes szemüvegével. Ez nem lehet..
-Úgy tűnik, hogy a sors nagyon össze akar hozni minket, nem igaz?

Heyyy! Itt is lennék egy elég hosszú résszel (1035 szó) ez abból alakult, hogy nem tudgam befejezni az írást. Nos, viszont szeretnék egy picit beszélni Viviről, az új szereplőről.
Szóval Vivi, teljes nevén Vivien Opalwright igazából a legjobb barátom. Mind a valóságban, mind itt, a könyvben. Azt azért megjegyzem, hogy sso-ról ismerjük egymást, és soha nem is találkoztunk. És idk ezt miért írtam le.
Szóval Vivi elég hirtelen toppant be, és lehetséges, hogy egy kis rémületet okoz azzal, hogy nagyon hasonlít Lilyre. Nem spoilerezek, következő.
Azért írtam bele Vivent a sztoriba, mert úgy gondoltam, hogy a legjobb barátom már csak ennyi tiszteletet is megérdemel. Nála jobbat nem is kívánhattam volna soha. Szóval gondoltam, itt is őrzöm az emlékét addig, amig ténylegesen vissza nem tér.. hiányzol Vivi ^^🖤