⚜ VINCENT ⚜
______________

Arra számítottam, hogy Angel más lesz.

Arra is, hogy megfog változni a személyisége. Tudtam, hogy egyszerre fog mindent érezni. De amikor reggel nem volt a szobámban, lesétáltam a lépcsőn, hiszen akkor biztos voltam abban, hogy Ravanna oktatja ki. Ezt pedig csak jó értelemben értettem, tehát helyes. Mosolyogva tettem a nyakamra a kezem, arra a pontra ahol Angel megharapta. Átlendítettem magam a korlát fölött és a padlóra érkeztem.

- Angel? - tettem csípőre a kezemet miközben szétnéztem a nappaliban. Mindenki, de még Victor is tanácstalanúl nézett rám.

- Máris elhagytad a friss vámpír barátnődet? - Abigor azzal játszott, hogy megégette, és eloltotta a kezépen található kártyát. Elhúztam a számat, és feszülten ráztam meg a fejem.

- Nincsen veletek? - pillantottam a bejárati ajtó felé, ami szigorúan csukva volt a nap fénye miatt.

- Hajnalban láttam őt kisétálni az ajtón! - pillantott rám Markus.

- Miért nem állítottad meg?! - léptem hozzá mérgesen.

- Bocsi! A popsija elterelte a figyelmemet!

- Kérlek, mond azt, hogy volt rajta ruha! - könyörögtem, mire a többiek pislogás nélkül néztek rám.

- Miért ne lenne?! - kiabálták utánam miközben kiléptem az ajtón. Egy kicsit hunyorogtam a nap vakító fénye miatt. A szememet egy pillanatra lehunytam miközben koncentráltam arra, hogy a szerelmem hangját meghalljam.

Sírt. Valahol hangosan sírt.

- Ó életem! - pillantottam az erdő felé. Egy szempillantás alatt mellete térdeltem. A tó szélén térdelt, és vízzel próbálta lemosni a vért az arcáról. Annyira dörzsölte a bőrét, annyira hangosan sírt, hogy nekem fájt miatta a szívem. - Angel? - megfogtam a csuklóját, de nem figyelt rám. A kezéről is lemosta a vért. A tó tiszta vize már nem maradt átlátszó. Már a nap fényeit sem verte vissza. Mert a tó vize többé már nem volt tiszta.

- Megöltem! Azt a szegény állatott! - nem nézett rám, csak szipogva tisztálkodott. Elhúztam a számat, és nehezen felsóhajtottam.

- Markus erről beszélt - suttogtam. - De hidd el, idővel könnyebb lesz - próbáltam őt nyugtatni, de olyan volt mintha ketté szakadt volna a szíve. Ekkor olyan dolog történt, amire nem számítottam. Lassan felállt, és vörös szemekkel beleütött a hasamba. Úgy hátra zuhantam, hogy képtelen voltam megtartani magam. Erős. Nagyon erős. - Szivi, megis tudjuk beszélni - hajoltam oldalra, amikor ütni akart.

- Te tetted ezt velem! Ez a te hibád! - feltette a mutatóujját, és megindult felém. Amikor feltette a kezét, átfogtam a hasát, megfordítottam, és magamhoz húztam, hogy ne tudjon ütni. - Miattad lettem ilyen! Egy szörnyeteg! - sírt hangosan. - Nézd! - az erdő szélén heverő döglött őzikére mutatott. - A kicsi őzike végig nézte azt, ahogy az anyja meghal! - tette a szája elé a kezét. - De nekem ő is kellett! Letéptem a fejét! - hozzám bújt, és a mellkasomhoz nyomta az orrát. - Utálom ezt! Utálom! - sírt tovább.

- Semmi baj! Semmi baj! Tudom, hogy milyen érzés - karoltam át a vállát szomorúan. Közel annyira fájt nekem is, mint ahogy neki. A büntudat, hogy bántott valamit, teljesen felemésztette őt belülről. Sajnos ez ilyen. Angel önmagában egy érzékeny lány volt. Egy olyan ember aki soha nem ártana senkinek. Minden dolog amit tegnap és ma csinált, az hatalmába kerítette őt. Én tudtam, hogy ez lesz. Ezért kell mellette lennem. Én voltam az aki átváltoztatta. Én választottam neki ezt az utat. Angel meghalt volna. Victor mindig is eltitkolta előttem az átváltoztatás egyik legegyszerűbb módszerét. Rengeteg ősrégi könyvet olvastam az ártatlanok átváltoztatásáról. Muszáj volt megtennem. Ezért az én felelőségem az ami történik vele. Tudtam azt, hogy Angel azonnal átváltozik. Tudtam, hogy nem az lesz a sorsa mint nekem. De jól döntöttem. Angel rám pillantott, és az orrát ráncolta.

- Kérlek szépen, ne sírj. Gyűlölöm azt, ha sírni láttlak - simítottam hátra egy vizes hajtincsét. - Inkább gondolj vissza a tegnapra. Az...gyönyörű volt. Tökéletes volt - a nyakára pillantottam, ahol a fogam hegyei piros színben látszódtak. Lesütötte a szemét, mire megsimítottam a puha ajkát. - Ezek vagyunk mi - mosolyogtam. - Segítünk egymásnak. Ahogy te segítettél nekem annak idején - bólintottam, mire hallkan kifújta magát.

- Próbálom a pozitív oldalát nézni, de nekem ez most nehéz - bújt hozzám, és lehunyta a könnyes tekintetét. - Mostmár tudom azt, hogy milyen volt neked. Értem azt, hogy miken mentél keresztűl - a pólómat markolászta, miközben a hatalmas vízesés tetejére pillantottam.

- Megmutatom neked ennek a pozitív oldalát! Gyere velem! - sétáltam előre.

- Inkább utálnám magam ha nem baj - morogta vörös csillogó tekintettel.

- Az örökkévalóságig utálhatod magad. De ma! - fogtam meg a kezét, és megforgattam a tengelye körűl. - Megtanítalak vámpírként élni! - csókot nyomtam a homlokára. Ekkor előre pillantottam, és megindultam. Olyan gyorsan futottam, ahogy csak tudtam. Angel pedig ügyesen követett. Csak egy pillanatra néztem rá, de szinte lassított felvételben láttam azt, ahogy mégis mosolyog. Felugrottam a hatalmas sziklára, Angel pedig mellém ugrott. Felém fordult, mire mosolyogva megfordítottam, és az arcához hajoltam. - Hunyd le a szemed - suttogtam. Halvány mosollyal az arcán lehunyta a szemét, miközben megsimítottam a karját. - Koncentrálj a jelenre, és szívd magadba az illatokat - pillantottam előre. Annyira magasan voltunk, a vízesés alattunk is annyira magas volt, hogy a hosszú sötét erdő fa koronáin át, láttuk a kastély legmagasabb tornyát. A kezemet megfogta és egy kicsit megszorította. Elengedtem a kezét, a honaalá tettem a két kezem, és engedtem azt, hogy oldalra tegye a karját. Amikor rá pillantottam, a tekintete már nem vörös, hanem arany színben csillogott. Mint a legtisztább arany. - Még soha nem láttam ennél gyönyörűbb dolgot - pusziltam meg az arcát.

- Boldog vagyok veled - karolta át a tarkómat. - Úgy érzem, hogy veled minden egyszerűbb lesz - fordult felém, hogy a szemembe tudjon nézni. De engem annyira elvarázsolt az arany színben csillogó tekintete, hogy szóhoz sem tudtam jutni.

- Egyre érdekesebb vagy Angel - simítottam meg a nyakán tátongó fogaim helyét.

- Szeretlek! - húzott közelebb magához. Úgy ölelt, mintha attól félne, hogy elveszítene. Ekkor hozzám hajolt, és megcsókolt. Összeráncolt szemöldökkel viszonoztam a hosszú csókjait. Minden pillanatban úgy éreztem mintha elveszíteném a fejem. - Készen álsz? - suttogta hallkan. Bólintottam, és átkaroltam a derekát. Egyszerűen előre dőltünk, és a vízesésbe zuhantunk. A nagy csobbanás közepette kinyitottam a szemem, és sokadszorra is szerelmes lettem ebbe a nőbe.

⚜ ANGEL ⚜
_____________

Egy kicsit zavarban voltam amikor vissza sétáltunk a többiekhez. Amikor kinyitottam az ajtót, felém villantották a szemfogaikat, jelezve azt, hogy csukjam be. Lehet, hogy én olyan voltam mint Vincent, de ők ugyan úgy nem tudtak a napon járni. Zavartan megálltam, és Vincentre pillantottam, aki mosolyogva bólintott.

- Hogy érzed magad? - mosolygott Ravanna, de amikor közelebb sétált, megtorpant. - Mi van a szemeddel? - kérdezett rá azonnal. A fejemet rázva jeleztem azt, hogy nem tudom.

- Arany? - sétált hozzám Victor. - Eddig még nem találkoztam ilyennel - mosolygott. - Különleges vagy - bólintott lassan. A tükör elé sétáltam, és halvány mosollyal az arcomon pillantottam a tükörképembe. A tekintetem nem vörös, hanem tiszta arany színben csillogott. A bőröm feszes, és makulátlan volt. Az ajkam piros, és telt. Vissza sétáltam Vincent mellé, és megráztam a fejem.

- Jól vagyok. Sokkal jobban.

- Furcsa érzés igaz? - húzta mosolyra a száját Abigor. Lesütöttem a szemem, és a szemébe néztem.

- Vincent nagyon sokat segít nekem - mondtam ki, miközben hírtelen a barátaim és az egyetem jutott az eszembe. Amint tudatosúlt bennem a kegyetlen valóság, összeszorítottam a kezemet. - Mi lesz a barátaimmal? - néztem Vincentre. Tanácstalanúl nézett Victorra, aki felsóhajtott.

- Ne aggódj! Majd kitalálunk valamit - fonta össze a karját maga előtt.

Nem mondtam semmit, csak bólintottam.

Vincent zuhanyzója alatt álltam. A forró víz végigfolyt a testemen, ahogy a hátamat a csempének támasztottam. Próbáltam nem arra koncentrálni, hogy mi lesz az egyetemmel. Tényleg elfog tünni az eddigi életem? Olyan lesz mintha nemis lett volna? Akkor kaptam fel a fejem, amikor Vincent lépett be a zuhanyzóba. Végig néztem a meztelen testén, és magamhoz invitáltam. Hozzá bújtam, és szégyenlős mosolyra húztam a számat.

- Mi lesz így a régi életemmel? - pillantottam fel rá. Nem válaszolt, csak nyelt egyet. A vonzó ádámcsutkája megmozdúlt, miközben a fejem mellett megtámasztotta a csempét.

- Közösen kitalálunk valamit. Mindig lesz valami - megpuszilta a homlokomat, miközben lehunytam a szemem.

- Úgy érzem magam, mintha egy sziklát is képes lennék megmozdítani - haraptam be a számat. - A testemet szokatlanúl erősnek érzem. És már nem fogok aludni - néztem fel a szemébe. - Soha - tettem hozzá hallkan, és oldalra söpörtem a hajam.

- Bizony. Örökké fent leszel - Vincent a nyakamhoz hajolt, a nyelvével végig nyalta a bőrömet. A testem libabőrös lett az érintése miatt. Lehunytam a szemem, és lassan átkaroltam a lapockáját. Amikor megharapott, a másodperc töredéke alatt a csempét hírtelen ketté tőrte a kezével, a csempe pedig a zuhanykabinba esett. Csak egy pillanatra nyitottam ki a szemem, de annyira jó érzés kerített a hatalmába, hogy ha nem tart meg engem, akkor összecsuklok. Amikor elhajolt tőlem, a szemembe nézett, majd a széttőrt csempére.

- Semmi baj - ráztam meg a fejem, és megsimítottam az ajkát. - Mostantól sokmindent csinálhatunk együtt - simítottam hátra a vizes haját.

- Lesz időnk bőven, igaz? - kérdezte elpirúlva. Bólintottam.

- Csak nekem kell egy kis idő amíg hozzászokok ehez - tártam szét a karomat. Vincent bólintott, és megsimította a nyakamat. - Türelmes leszek veled. Megigérem.