Tizennyolcadik

⚜ ANGEL ⚜
______________

Homlokomra támasztottam a kezem, úgy feküdtem a vizsgálóasztalon. A szoba sötét redőnyei szigorúan levoltak húzva, kristály csillárok enyhe fényei világították meg a szoba sarkait. Akkor kaptam fel a fejem, amikor Victor sétált be a szobába. Szinte láttam magam elött a gondolatait, a kétségbeesett tekintetét. Mellém sétált, és az ágy szélére tette a kezét. Egy darabig a szemembe nézett, majd megemelte az asztal támláját, és felültetett.

- Szerintem mesélj el mindent! - elegáns mozdulattal emelt egy poharat az ajkához, lehúzta a sűrű vörös folyadékot. Az ablak felé pillantottam, és némán megráztam a fejem.

- Mindent nem szeretnék elmesélni - az ujjaimmal a hajamba túrtam, a szemöldökömet furcsán ráncoltam.

- Megtörtént, vagy nem? - leült egy gurulós székre, és a billentyűzeten kezdett el gépelni.

- Igen! - határozottan mondtam, miközben sóhajtva felém fordúlt, és megigazította a kék kesztyűjét. Lassan a hasamra tette a kezét, és óvatosan elkezdte kitapogatni a szerveimet. A kezét az alhasamra is tette, körkölös mozdulatokkal simogatta, és keresett valamit.

- Én...nem tudom, hogy mi lehetett a baj! Nem tudom, hogy mi váltott ki belőled akkora méretű fájdalmat! - felhúzta a pólómat, a hasamat pedig szabaddá tette. Felsóhajtottam, és a gép monitorjára pillantottam. Ugyan azt csinálta, amit az orvosok szoktak egy ultrahang vizsgálatnál. Victor elhúzta a száját. - Semmit nem látok Angel - nézett a szemembe.

- Keresd tovább! - suttogtam hallkan. Victor a műszerrel tovább  simogatta a hasamat, de a reakciója ugyan az volt.

- Nem vagy terhes! - mondta határozottan. - Valószínűleg csak megváltozott a tested a behatolás után! Én soha nem hallottam még ilyenről! - letépett egy fehér törlőkendőt, és letörölte vele a hasamat.

- Szerinted normális volt a fájdalom? - megtámasztottam magam az alkarommal, úgy pillantottam rá.

- Nálunk nagyon sok dolog máskép történik mint az embereknél! Gyorsabban és erősebben! Ha neked ez volt az első, akkor megtudom érteni azt, hogy fájt a petefészked! - kikapcsolta a monitort, majd a székre ült. Vissza húztam a pólómat, és remegő kezekkel a hajamba túrtam.

- Pedig már azt hittem, hogy Vincent...

- Azt, hogy Vincent gyermeket csinált neked? - fejezte be a gondolatmenetemet. Lassan bólintottam.

- Egyáltalán lehetséges? - fordítottam felé a fejem. Victor összefonta maga elött a kezét.

- A férfi vámpírok sejtei elég erősek! Képesek megtermékenyíteni a szerelmüket, de a nők kilencven százaléka nem bírja ki a fájdalmat, ezért inkább döntenek annál, hogy kiszedik a magzatot - amint befejezte, könnyes szemmel megráztam a fejem.

- Mégis miért teszik ezt? - súgtam szörnyűlködve.

- Gondolkozz Angel! Miért nem látsz egyetlen egy gyermeket sem a családban? - a combján ropogtatta az ujjait, majd tovább folytatta. - Amint a megtermékenyítés megtörténik, a magzat eszméletlenűl gyorsan ágyazódik be. Egy ragadozó, egy vámpír fejlődik a magzatban. Neked milyen lenne az, ha újszülöttként bezárnának  hónapokra egy kicsi cellába? - kérdezett rá.

- A vámpír gyermek a saját ösztönei szerint növekszik a magzatban? - suttogtam. - Nem vállnak eggyé az édesanyjával?

-  A könyvekben azt írják, hogy az anya rettegett a magzattól! Mert nem tudta azt, hogy milyen lény növekszik benne. A magzat érezte azt, hogy nem szeretik őt. Ezért átkapcsolt. Megmutatta az igazi ragadzó énjét. Felemésztette az édesanyját, utána magával is végzett.

- Nem tudtam, hogy ezek a gyermekek ennyire kegyetlenek - sütöttem le a szemem szomorúan.

- Ez nem olyan mint az embereknél! Ez nem egy tündéri baba! A kezdetektől fogva egy szörnyeteg! Szörnyetegként növekszik a méhben! Ezért nem bírják ki a nők a kihordását!

- És ha van jó gyermek is? - súgtam.

- Olyan nincsen! Minden vámpír gyermek egyforma! Nincsen kivétel! - amint elfordúlt a fejét rázta. - Soha nem lehetsz terhes Angel! - nézett a szemembe. - És ha igen! - feltette a mutatóujját. - Én magam fogom kiszedni belőled a lényt. Inkább minthogy ő végezzen veled! - a kezébe vette a poharat, és kisétált a vizsgálóból. A kezemmel a hasamat simogattam. Nem éreztem semmit. Nem éreztem senkit. Akkor kaptam fel a fejem, amikor Vincent sétált be az ajtón. A kezében egy kristálypoharat tartott. Mellém állt, és puszit nyomott a homlokomra. A kezembe adta a poharat, mire megittam a sűrű vért.

- Victor nagyon ijesztő dolgokat mesélt a...a magzatról - sütöttem le a szemem szomorúan. - Arról ami régen történt egy édesanyával.

- Mindent hallottam - leült a székre, és közelebb húzódott hozzám. - Azt mondanám, hogy nincsen benne semmi logika, de...mégis van - sóhajtotta, és közelebb hajolt hozzám. - És ha ez igaz, akkor jobb ez így! - fogta meg a kezem, miközben egymás szemébe néztünk

- Vincent! - néztem a szemébe, miközben az arcomat puszilta. - Újra látni akarom - pillantottam a monitor felé. - Kapcsold be kérlek - felhúztam a pólómat, miközben Vincent gyorsan bezárta az ajtót. Amint bekapcsolta a gépet, a kütyüre is kent zselét. Amint a kütyüt az alhasamra tette, megnyomott egy gombot. A szemöldöke pedig felszaladt. - Mi az? - suttogtam.

- Látok itt valamit - ráncolta a szemöldökét, a száját apró mosolyra húzta. - Angel, nézd! - egy pontra vitte a mutatóujját.

- Úristen - suttogtam könnyes szemmel. Ekkor Vincent kikapcsolta a gépet, letörölte a hasamat, majd lassan elkezdte kitapogatni az alhasam környékét. - Talán ha egy kis gyengédséggel próbáljuk megkeresni akkor...- suttogta, majd a keze hírtelen megált.

- Nem akarta azt, hogy Victor megtalálja őt! - tettem oda énis a kezem, és tisztán éreztem azt, hogy egy apró valami, megmozdúlt a hasamban. Vincent szeme csak csillogott. Nagyokat pislogott, nem akarta elhinni azt, ami történik.

- Angel, ő nem hasonlít azokra akikről Victor mesélt. Már érzem őt! Nem érzek semmi rosszindulatot! - a szemembe nézett, a kezemet jobban szorítottam a hasamra. De ekkor olyat éreztem, mintha egy apró kéz ért volna a tenyeremhez.

- Azért mert ő más - suttogtam hallkan. - És nem fáj! Nem fáj - egyenesen Vincent szemébe néztem, aki mosolyogva megrázta a fejét.

- Egy vámpír baba - amint kimondta, furcsán elnevette magát. - Létezik egyáltalán ilyesmi? - simogatta apró mozdulatokkal a hasamat. Az érzés jó volt.

- Ez nagyon jó! Ne hagyd abba! - lehunytam a szemem, és mosolyogva megsimítottam a tarkóját.

Két hét múlva, a könyvtárban ültem az egyik széken. Amióta tudtunk a baba létezéséről, Vincenttel régi könyveket olvastunk. Olvastunk szörnyetegekről, olyan sötét lelkű vámpír gyermekekről, akik felemésztik belülről az édesanyjukat. De olvastunk valami mást, ami nagyon hasonlított a magzatra.

- Figyelj - suttogta Vincent, és vissza lapozott egy oldalt a könyvben. - Ritka pillanatok egyike, amikor a beágyazott magzat "beleszeret" az édesanyja és az édeapja hangjába, és a személyiségébe. Ilyenkor hajlamosak előre helyezni az édesanyja és az édesapja iránt érzett őszinte szeretetétüket. Ez a ritka lény inkább hasonlít egy tündérre, mintsem egy megfékezhetetlen szomjas magzatra. Egy kis oda figyeléssel, és szeretgetéssel, eltudjuk érni azt, amire ősidők óta nem volt példa. Az édesanyja kitudja hordani a gyermeket, ha a szívük, és a lelkük is egy hullámhosszon lélegzik.

- Tehát a szeretet lenne a titok? - a kezemet az enyhén domború pocakomra tettem.

- Régen talán az édesanya félt a magzattól, amit a lény érzékelt is. Talán a lény azt hitte, hogy ellenségként tekint rá. Ezért emészthette fel az édesanyját. De köztünk, azonnal kialakúlt egy kötelék.

- Ezért nem mutatta meg magát Victor elött. Mert érezte azt, hogy Victor ellenségként tekint rá. De elötted - az arcára tettem a kezem, és elmosolyodtam. - Az apukája elött már nem volt szégyenlős - suttogtam könnyes szemmel.

- Én akarom őt Angel - Vincent a hasamra tette a kezét. - Ha ilyen még nem fordúlt elő, akkor legyünk mi az elsők! Vigyázzunk a picire.

- Persze, hogy vigyázunk rád! Persze, hogy vigyázunk! - pillantottam le mosolyogva.

Aznap este együtt zuhanyoztunk Vincettel. A karjai közt tartott, és megálás nélkűl csókolt. A romantikus pillanatunkat csak egy belső hangocska szakította félbe.

- Ez te voltál? - nézett a szemembe.

- Én? Énis hallottam! - pillantottam a hasamra, a kezemet pedig rá tettem. Vincent is így tett. Lehunytuk a szemünket. Mintha valami magával ragadott volna minket. Mintha megtaláltuk volna a békességet. És tudtuk azt, hogy a mi picink nem olyan, mint amiről Victor mesélt. Mert mi azonnal beszerettünk a kicsibe. Mostmár értem, hogy miért mondta Ravanna azt, hogy a vámpírok érzékeny lények. Ezért.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top