⚜ ANGEL ⚜
__________

Ravanna és én a nappaliban található dohányzóasztal mellett ültünk, és beszélgettünk. Az idő, a másodpercek és a percek rohamosan teltek. A szervezetem kezdet hozzászokni ahoz, hogy éjszaka is fent vagyok. Csak akkor szoktam aludni, ha Vincent mellettem van, mert akkor tudtam, és éreztem azt, hogy figyel rám rám. Ravannával akkor kaptuk fel a fejünket, amikor a kétszárnyú ajtó bevágódott, és a fiúk jöttek vissza a vadászatból. Vincent elfogadta azt, hogy együtt sikeresebb a vadászat. Victor arra tanítja őt, hogy társaságban is tudjon normálisan enni. Annélkűl, hogy féltené a zsákmányát, annélkűl, hogy ez miatt megtámadna valakit. De Vincent okos. Gyorsan tanul. A tekintetem Vincent felé vándorolt, aki engem nézve sétált felénk. A tekintetünk találkozott, elpirúltam a csillogó szemei láttán. Amikor engem meglát, mintha egy másik világba csöppent volna. Énis ugyan ezt éreztem. Ez a szerelem. Elmosolyodtam amikor Abigor meglökte a vállát, és csipkelödő vigyorra húzta a száját.

- A pasid! - mutatott rám, mire kíváncsian pislogtam felé. - Bírkozott egy pumával. És kurvára Vincent nyert! - újra meglökte Vincent vállát, aki nevetve lesütötte a szemét. Ravannára pillantottam, aki elegánsan megrántotta a vállát és a fényes körmét nézegette.

- Akarom tudni? - biccentettem oldalra a fejem. Victor becsukta az ajtót, és felakasztotta a fogasra a kapucnis pulcsiját.

- Vincent találkozott egy pumával. Az az állat megtámadta Vincentet, aki nem hagyta magát.

- Ha láttad volna! - Abigor egy szempillantás alatt az emeletről lógott le a padló felé. - Csak úgy recseget a puma csontja. Mindenhol vér, és belek...- húzta el a száját.

- Belek? - nyeltem egyet.

- Belek - sétált hozzám Vincent.

- Nem! Soha! Menj innen! - Ravanna mellé ültem, aki nevetve átkarolta a nyakamat.

- Tisztálkodj meg Rómeó! - utasította őt Ravanna. Vincent megrántotta a vállát, és eltünt. De a következő pillanatban már én voltam a karjai közt. Egy másik póló volt rajta, a vizes haja kusza tincsei a homlokába tapadtak. Mosollyal az arcán nézett rám, a kezét összefonta a hasamon, a szájával a nyakamat puszilta.

- Jobb? - súgta a fülembe.

- Határozottan - ásítottam hallkan.

- Mi megyünk aludni! - fordúlt Vincent a többiek felé. - Legalábbis én nem, de Angel álmos - sétáltunk fel a lépcsőn.

- Érthető. Hiszen hajnal egy óra van - bólintott óvatosan Victor. Intettem a többiek felé, és besétáltunk a szobámba. Mint mindig, most is Vincent takart be. Óvatosan mellém feküdt, fél testtel felém fordúlt, a kezét a feje alá támasztotta.

- Olyan jó, hogy itt vagy - a mellkasára hajtottam a fejem, a kezemmel feltűrtem a pólóját, és a hasát simogattam. - Aludni sem mernék, ha nem lennél itt mellettem - súgtam őszintén. Csak hümmögött egyet, az állát a fejemre támasztotta. A kezével lassan simogatta a hajamat, a számat apró mosolyra húztam. - Miért állati vérrel táplálkoztok? - érdeklődtem.

- Mert a vérkészletünk már a végét járja - válaszolta bizonytalanúl. - Nem olyan rossz. Olyan mint az embereknél a vizes málnaszörp - nevette el magát hallkan.

- Tehát rossz! - javítottam ki, és a szemembe nézett. A kezemet megfogta, az ujjainkat összekulcsoltuk, és megrántotta a vállát.

- Hozzá lehet szokni. De értelem szerűen az embervértől erősebbek vagyunk - pillantott oldalra.

- Hiányzik neked? - fürkésztem az arcát. - A rendes táplálkozás - tettem hozzá hallkan.

- Itt Victor parancsol. Azt hiszem, hogy szót kell fogadnom. Nem haraphatom meg a barátnőmet - óvatosan lebírkózott engem, és puszit nyomott a homlokomra.

- Én megengedném - suttogtam hallkan.

- Ne játszuk el a múltkorit kérlek. Így soha sem fogom megtanúlni irányítani a vágyaimat - sütötte le a szemét.

- Oké - oldalra söpörtem a hajamat, hogy a nyakamra teljes rálátást kapjon. - Ahogy szeretnéd - elhajoltam tőle, és a párnára hajtottam a fejem. - Jóéjt nekem - súgtam.

- Mit akarsz ezzel elérni? - lassan hozzám bújt, a csípőjét hozzám tolta, a kezét a vállamra tette. Kinyitottam a szemem, és megrántottam a vállamat.

- Csak ha inni akarsz, akkor én megengedem. Mert törődök veled - fújtam ki magam hallkan.

- Inkább aludj - pillantott a plafon felé.

- És mit szoktál csinálni amikor én alszom? - érdeklődtem, bár félig szuszogtam.

- Leginkább az arcodat nézem - suttogta hallkan. Mosolyra húztam a számat, és a nyakamhoz nyomtam a takarót. Engem szokot nézni.

Az egész ott kezdődött, hogy Abigor provokálta Vincentet. Még mindig a tegnap esti vadászat hatása alatt volt. Abigor szerint, Vincent elég erős ahoz, hogy leverjen egy pumát. De ahoz nem, hogy őt is a földre kényszerítse. Ez elég volt ahoz, hogy Vincent vörös összehúzott szemekkel nézzen felé. Este volt. A hold már előbukott az égbolton, a csillagok fényesen ragyogtak körülötte.

- Jól hallotad! - tárta szét a karját nevetve. - A nap már rég lement! - sétált a tópart közeléhez.

- Ha megsérülsz én nem rakom helyre a csontjaidat! - kiabálta Victor. Vincent ropogtatta a kezét, és gyilkoss pillantásokkal nézett Abigor felé.

- Ez csúnya lesz. Előre érzem! - Markus dünnyögve állt mellém. Mindenki Abigort és Vincentet nézte. Abigor hírtelen megindúlt Vincent felé. De ő gyorsabb volt. Egy szempillantás alatt fordúlt oldalra. Szinte lassított felvételben láttam, hogy megfogja Abigor nyakát, és egyenesen áthajította őt a tó felett. Utána ugrott, majd a fejét a tó mély vizébe nyomta. Abigor teste hánykolódott, a földet ütötte a kezével.

- Nem kéne neki szólni? - takartam el a szemem remegve. Victor a vállát rántotta.

- Abigor provokálta - pillantott rám fél szemmel. Ekkor csak annyit láttam, hogy Markus vigyorra húzta a száját. A kezét lassan feltette. Az erdő széléről, ágreccsenések közepette egy tölgyfa a levegőbe emelkedett, és egyenesen Vincentékre zuhant. Szinte éreztem a talpam alatt a remegést, a por miatt semmit sem láttam. Elkerekedett szemekkel pillantottam Markusra, aki védekezve feltette a kezét.

- Mégis mit csináltál?! - indúltam meg előre. Nem hittem a szememnek. Hiába hunyorogtam, hiába köhögtem a porfelhő miatt. Engem csak Vincent érdekelt. Futottam és futottam. A hatalmas fa szinte erődként hevert elöttem. - Szed le róluk! - kiabáltam Markus felé, aki felvont szemöldökkel nézett rám.

- Ennyire féltesz bébi? - Vincent a ruháját porolva sétált felém. Megkönnyebbülten néztem rá, a kezemet a mellkasára tettem.

- Úristen! Nagyon megijedtem - lábujj hegyre álltam, és biztonságosan hozzá bújtam.

- Nincs mitől félned - átkarolta a derekamat, és óvatosan megszorított. - De őt most kinyírom, úgyhogy kérlek, lépj hátra - a fülembe súgta, egy kicsit elhajoltam tőle, hogy hátra pillantsak, de Vincent már megindúlt. Markus jól tudta, hogy megy. Vincent ökölbe szorította a kezét, de Markus védekezett. Egyszerre ütötték meg egymást, az erő miatt mindketten hátra zuhantak. A szemük vörös fényben izzott, a kezüket ökölbe szorították, szinte egyszerre keltek fel a földről.

- Victor, nem akarsz közbe avatkozni? - lépett hátra Abigor, magával a szerelmét is húzta, aki azt súgta nekem, hogy hátra.

- Nem tudom, hogy most mi fog történni - Victor feltette a kezét.

- Túl régóta várok erre Vincent - Markus maga felé invitálta Vincentet, aki vette az adást. És ekkor elszabadúlt a káosz. Annyira megijedtem, hogy muszáj volt hátra sétálnom. Hol Markus hevert a földön, hol pedig Vincent repült az erdő felé. Nem kímélték egymást. Megmutatták azt, hogy egyáltalán nem kedvelik a másikat. Azt hittem, hogy nem lesz vége. Tényleg azt hittem, hogy végig kell néznem azt, hogy szétszedik egymást. De Vincent hírtelen feltette a kezét, az egyik térdén megtámaszkodott, úgy rázta meg a fejét.

- Feladom! - hörögte, a szájából vért köpött ki. A halántékán egy bevérzett lila folt tátongott, a szeme alatt az arca felrepedt, a vércsík lefolyt az arcán.

- Az állati vér nem ad annyi erőt, igaz? - Markus egy mozdulattal gáncsolta őt ki, Vincent összehúzott szemekkel a földre zuhant. Markus megállt felette és a fejét rázva nézett le rá.

- Markus! Elég! Hagyd már békén! - megindúltam felé, az utolsó pillanatban védtem meg Vincentet, aki a földön feküdt. Markus összehúzta a szemét, a száját barátságtalan vonalra húzta. Még a tekintete is haraggal volt teli.

- Legyél büszke magadra! - Victor a fejét rázta, a vállát meglökte, így fejezte ki a nemtetszését.

- Mire volt ez jó, haver? - Abigor is csatlakozott, Ravanna nyakát karolta át, úgy sétáltak be a kétszárnyú ajtón.

- Ó, hogy én mennyire gyüllőlek! - meglöktem a mellkasát, és felsegítettem Vincentet, aki köhögött egyet. Felsegítettem a szobájába, és óvatosan lefektettem az ágyra. Az arcán található sebeket tanulmányoztam. Vizes rongyot akartam hozni, de a sebei, a véres csík az arcán elhalványúlt, majd teljesen eltünt az arcán. Mintha nemis lettek volna ott. Az arca ismételten gyönyörű, élettel teli volt.  - Jól vagy? - tettem a mellkasára a kezemet. Nem válaszolt. Csak óvatosan megfogta a kezem, és az ajka felé húzta. Hevesen dobogó szívvel néztem rá, a számat enyhén kinyitottam, ahogy megpillantottam a hegyes agyarait az ajka közt. - Vincent...- suttogtam. De késő volt. Ekkor kinyitotta a száját, és egyenesen a tenyerembe harapot. A fogai mélyen fúródtak a bőrömbe, nyögés szerűen jeleztem neki azt, hogy fáj. Néztem őt. Néztem minden mozdulatát. A nyelvét a bőrömön, a bíborvörös vért ahogy végig folyt a csuklómon és a paplanra csöpögött. Már rosszúl voltam. Vincent elhajolt, és végig nyalta a csuklómat. A másik kezével a fejemet tartotta.

- Jól vagy? - suttogta. - Figyelj rám - folytatta, miközben enyhén megráztam a fejem. - Ravanna! Ravanna! - kiabálta, mire, bevágódott az ajtó, a lány egy kendőt szorított a kezemre. A száját váratlanúl a homlokomhoz érintette, a fájdalom, a pokoli érzés ami szétterült a testemben, az eltünt. Mert már nem fájt. Nagyokat pislogtam, miközben Vincent szemébe néztem. - Ne haragudj rám kérlek - törölte le a száját. Nem válaszoltam, csak megsimítottam a tarkóját. A könnyes tekintetét törölte, a fejemet megráztam. Megértettem őt. De most legalább visszafogta magát. Sikerült neki. Mindennap tanul valamit. Egyre ügyesebb lesz. És talán egyre veszélyesebb is.