⚜ ANGEL ⚜
____________

Másnap reggel kellemes lárványra ébredtem. Vincent védelmező karjai közt nyitottam ki a szemem. A fejem a mellkasán pihent, a kezével óvatosan simogatta a hajamat. Az orromat a pólójához nyomtam, és lehunyt szemmel beszívtam az illatát. Puszit nyomott a fejemre és szinte éreztem azt, hogy mosolyog.

- Jó, hogy itt vagy - suttogtam hallkan, majd vele szembe fordultam. - Nem aludtam olyan jól - fürkésztem a smaragdzöld szempárt. - A tegnapi napon gondolkoztam, és...- ráztam meg a fejem zavarodottan.

- Abigorral és a töbiekkel kimegyünk. Feltérképezzük a terepet. Ravanna itt marad veled - simította meg a szemöldökömet.

- Vigyáz magadra, kérlek - suttogtam hallkan. Vincent mosolyra húzta a száját és megpuszilta a homlokomat.

- Gyere. Készítek neked reggelit - megfogta a kezemet és segített kiszálni az ágyból. Maga elé engedett, a kezével lassan végig simította a karomat.

- Te készíted a reggelimet? - mosolyogtam, miközben a lépcsőn sétáltunk le. Amint leléptem az utolsó lépcsőfokról, a többiek kérdőn pillantottak ránk.

- Olyan édesek. Igaz bébi? - Abigor átkarolta hátulról Ravanna nyakát.

- Szerelmesek - suttogta pislogva. Vincent a szemét forgatta, az ujjait az én ujjaimra kulcsolta.

- Gyere. Készítek neked kakót és van itthon kalács is - a konyha felé sétáltunk, de hírtelen Abigor utánunk szólt.

- Ha nem haragszol, utána elviszem a pasidat egy közös vadászásra! - vigyorra húzta a száját, mire Ravanna belebokszolt a hasába.

- Közös vadászásra? - pillantottam Vincentre, aki összehúzta a szemét.

- Ha már kimegyünk a terepre, akkor fogunk valamit - nyitotta ki előttem a konyha ajtaját.

- Fincsi oposzum! - nevette el magát Abigor, mire Vincent becsukta magunk után az ajtót.

- Még nem vadásztál velük, igaz? - kérdeztem, miközben kivettem a szekrényből a kakaós kalácsot.

- Még nem. Eddig mindig egyedűl vadásztam. De Abigort nagyon bírom. Ő igazi családtagként viselkedik. Nem olyan mint...- sütötte le a szemét.

- Nem olyan mint Markus? - fejeztem be helyette a mondatot. - Nem lehet, hogy köze van a tegnapi naphoz? - tettem ki a kalácsot a vágódeszkára. Vincent a fejét rázta.

- Biztos, hogy nem. Olvasok benne. Markus annyira meglepődött a tegnapi napon, mint ahogy mi is - keresztbe fonta a karját, és a szemembe nézve felsóhajtott. Kihúztam a fiókot, és Vincent felé fordúltam.

- Én sem gondoltam azt, hogy köze van a dologhoz. Egyszerűen csak nem...

- Nem bízol benne - fejezte be helyettem a mondatot.

- Pontosan - kerestem egy kést, de ekkor valami pokoli hegyesbe nyúltam. Szisszentem egyet, és azonnal kihúztam a kezem a fiókból. - Aú! - mutattam fel az ujjamat. Pici vér buborék keletkezet ott ahol megszúrtam. Lefolyt az ujjamról, és a tenyeremet simította a vörös vér.

- Tessék - Vincent egy szalvétát nyújtott felém, de ahelyett, hogy elvettem volna, inkább a tenyeremet nyújtottam felé.

- Lenyalod? - suttogtam. A kezemet óvatosan fogta meg, a szemét lehunyta, a száját egy kicsit nyitva hagyta.

- Azóta megigértem magamnak azt, hogy nem bántalak - fújta ki magát nehezen. Megrántottam a vállamat, a kezemet a vállára tettem és apró mosolyra húztam a számat.

- Azóta változtál. Nagyon sokat. Sokkal jobban bírod - kuncogtam hallkan.

- Úgy gondolod? - megfogott, és egy mozdulattal az asztalra tett. Megfogta a kezemet, és nyomot egy puszit a kézfejemre. - Tehát bízol bennem?

- Igen - suttogtam bólogatva.

- Igérd meg azt, hogy nem mozdulsz meg hírtelen - nézett a szemembe, a tekintete egy pillanat alatt változott át vörösre. Az ujjamhoz hajolt. A nyelvét kicsúsztatta az ajkai közt, és lehunyt szemmel lenyalta a vért az ujjamról. Becsukta a száját, és kifújta magát.

- Látod? - suttogtam. - Tudod irányítani - elpirúlt az arcom, ahogy Vincent nyelve a bőrömhöz ért. De nagyon kellemes volt őt érezni. A szemembe nézett, és bólintott.

- Köszönöm - vette a kezébe a szalvétát és az ujjamra tekerte. - Ezt majd én megcsinálom - elvette tőlem a kést, és felvágta a kakaós kalácsot.

- Igérd meg azt, hogy nem leszel távol sokáig - karoltam át hátulról a hasát, és puszit nyomtam a lapockájára.

- Csak nem féltesz engem? - felém fordúlt, és letette a kést. - Én vagyok a legerősebb. Ne felejsd el - feltette a kezét, a konyhapúltról pedig felénk csalogatott egy rózsaszín bögrét. A bögre a levegőben lebeget, így került az asztalra.

- Tudom, csak...szeretlek.

- Csak szeretsz? - emelte meg az államat és szenvedélyesen megcsókolt. A nyelvét átcsúsztatta az ajkaim közt, és egy pillanatra a szemembe nézett. Elhajolt, és az ajtó felé pillantott. - Szerintem tudnak várni rám

- Kérlek - tűrtem fel a pólóját. Vincent átkarolt és egy szempillantás alatt a szobájában lettünk. Amint becsukta az ajtót, hozzám lépett, megemelt, a csípője köré fontam a lábam, és viszonoztam a csókját. Amint megcsókolt, mintha minden porcikám tüzelni kezdett volna. Annyira jól esett a csókja, hogy az ajkai közé sóhajtottam. A kezemmel a vállát simogattam ahogy az ágyra fektetett engem. Ahogy megtámaszkodott felettem, a pólójáért nyúltam és levettem róla. - Vincent. Kérlek, egy kicsit...- könyörögtem neki. Azt akartam, hogy érzelmeket váltson ki belőlem. Azt akartam, hogy a szerelmünk egy másik szintre lépjen. Akartam az érintését. Akartam ezt a férfit. - Engedj nekem egy kicsit. Kérlek - megfogtam a mellkasát, és az ágyra fektettem őt. Megtámaszkodtam felette, és lehunyt szemmel megcsókoltam őt. A kezemmel a mellkasát simogattam. Az ajkam a bőrét érintette. Puszikat nyomtam a mellkasára, le a hasára, és a köldökéhez. Az ujjaim a feszes kockáin vándoroltak. Vincent minden mozdulatomat figyelte. A tekintete vörös volt, a száját résnyire kinyitotta.

- Angel. Nem tudom, hogy ez jó ötlet - e - sóhajtotta miközben kikapcsoltam a nadrágja gombját.

Felnéztem rá, és megtámaszkodtam a hasfalán.

- Te...te nem akarod? - pislogtam szomorúan. - Nem, akarsz engem? - bólintottam.

- Akarlak. Nagyon. De...- megrázta a fejét, és megfogta az arcomat. - Nem a szexet akarom - mondta ki, mire könnyes szemmel elhajoltam tőle. Összefontam magam előtt a karomat és végig néztem a testén.

- Akkor mi soha nem szeretkezhetünk? - kérdeztem rá arra a dologra, amit eddig mindketten kerültünk. - Én és te soha? - nyeltem egyet.

- Nem tudok erre most mit mondani kicsim - sóhajtotta.

- Én ember vagyok - mutattam a mellkasomra. - Nekünk nem létezik a világon ennél gyönyörűbb dolog - mutattam magunkra. - Megakarsz fosztani ettől? - ültem le az ágyra.

- Annyira sajnálom Angel - felvette a pólóját, és az ablak felé pillantott. - Nekem lassan mennem kell, a többiek megvárják, hogy lemenjen a nap. Várnak pár órát.

- Ha nem akarod a szexet, akkor miért hoztál fel ide? - mutattam az ágyra. - Mármint, a szíved mélyén szerintem még akarod. Csak már másra vágysz jobban.

- Lehet, hogy igazad van - simította meg a számat. - De ezt megbeszélhetjük este? - nézett mélyen a szemembe. Nagyon vágytam rá. Mert szeretni akartam őt. Vágytam az érintésére és a csókjaira. De nem tudtam mást tenni. Vincent nem olyan mint én. A vér és a harapás iránti vágya teljesen elhomályosítja az itélőképességét. A szívem mélyén megértettem. A vámpírok különleges lények. Nagyon érzékenyek.

- Beszéljük meg este - nyomtam egy puszit a szájára. - És nem akartalak megbántani - töröltem le egy apró könnycseppet a szeme sarkából.

- Jólvan - húzott magához, és megsimította a hajamat.

Amint este lett, Vincenték elhagyták a bírtokot.

- Mi a bajod? - pillantott rám Ravanna. - Bűzlesz az aggodalomtól - tette le a dohányzóasztalra a könyvét. - Kivele. Mi a gond? - fonta keresztbe a lábát. Felsóhajtottam és a pokróc szélét piszkáltam. Ravannában megbízok. Cuki és aranyos lány. Vele akár még a nemibetegségekről is lehetne csacsogni. Ma egyenesen gyönyörű volt. A hosszú szőke haját szorosan felkötötte. Egy fekete egyberuha volt rajta. A mellkas része csillámos volt, az alját hófehér pici csillogós kövek díszítették. A fekete harisnyája csak jobban kiemelte az elegáns ruháját.

- Hogy tudnám rávenni Vincentet a szeretkezésre? - kérdeztem hírtelen, mire elhúzta a száját. A körmét nézegette, majd feltette a mutatóujját.

- Tudom, hogy ti emberek ezt igénylitek. De hidd el, mi vámpírok más dolgokra vágyunk. Van amire jobban, van amire kevésbé. Tehát - hajolt közelebb hozzám. - Mi szoktunk Abigorral szeretkezni. De nagyon ritkán. Nálunk csak egy kikapcsolódást jelent. Emlékszel, mondtam neked azt, hogy mi vámpírok is szeretkezünk?

- Emlékszek. Nagyon szépen körülírtad - ettem a kakaós kalácsomat.

- Elmondom neked, hogy mi itt a legfőbb probléma! De nagyon figyelj kérlek - a hátára feküdt és a plafon felé fordította az arcát. - Emberkénk tudjuk azt, hogy milyen a szerelmünkkel szeretkezni. Azt megtapasztaltuk. Azt viszont nem tudjuk, hogy vámpírként milyen. Emlékszek arra, hogy Abigorral annyira kíváncsiak voltunk rá, hogy nemis itt, hanem az erdőben történt. És az elsőnk vámpírként, annyira kielégítő volt, hogy azóta nemis vágytunk annyira rá. Tehát, ahogy Vincent csinálná az azonnal szétroppantana téged. Ezért nem akarja. Mert félt téged - bólintott. - De jobban akarná ha te is vámpír lennél.

- Tehát ti vámpírok is szoktatok szeretkezni, csak nem ez a fő örömszerző forrásotok. Megértem. Ez érthető. Hiszen a fő táplálékotok a vér. Arra vágytok. Értem, hogy a szeretkezés  háttérbe szorúl - sütöttem le a szemem. - De nekem ezt akkor is nehéz elfogadni. Nálam ez most egy olyan dolog, hogy ami az enyém, az mégsem lehet teljesen az enyém.

- Angel, ezt vele kell megbeszélned.

- Kerüli a témát.

- Persze, hogy kerüli. Hiszen nem akar téged bántani. Teljesen összeroppantana téged - húzta fel a szemöldökét.

Elfordítottam a fejem és felsóhajtottam.

⚜ VINCENT ⚜
______________

Az erdőben sétáltam. Az ág reccsent a cipőm alatt. Éreztem az agyaraim hegyes érintését az ajkaim közt. A szemem vörös fényben izzott, ahogy hangtalanúl sétáltam előre. Abigor tisztes távolságból sétált mellettem, a tekintete szintén vörös színben izzott. Lassan bólintott, amikor előre pillantott. Egy őzike keresett valamit az avar levelei közt. Lehunytam a szemem, és próbáltam koncentrálni. " Victor miért akar minket állati vérre szoktatni? " A gondolataim annyira hangosak voltak, hogy Abigor azonnal válaszolt. A fejemben hallottam a hangját. " A vérkészlet a végét járja. És még Angelnek sem fog maradni. "
Egy pillanatra megtorpantam, és vele szembe fordúltam. " Angel ember marad! Soha sem lesz egy közülünk." A fejemet ráztam, és az őzike felé pillantottam. Ekkor Victor állt meg mellettem.

- Gyerünk Vincent - a kezét nyújtotta felém. Levettem a pólómat és a kezébe adtam. Azt már hallotam, hogy Markus valahol táplálkozik. Az illat az orromba szökött. Nem akartam figyelni rá, de minden nyelését hallotam. Hallotam azt, ahogy morog, ahogy megálás nélkűl fogyasztja azt a valamit. Tényleg ilyenek lennénk? Ennyire kegyetlenek? Tényleg mi vagyunk a világ legveszélyesebb ragadozói? - Addig kapd el, amíg nem sétál át a farkasok területére - mondta ki. Ekkor előre pillantottam, és megindultam. Mintha versenyt futottam volna az idővel. Gyors voltam, mégis láttam mindent. Láttam a fényt, ahogy a virágok növekednek, a mókust ahogy fut a fán. Hallotam a hernyó hangját is. Sötét volt. Mégis mindent tisztán láttam. Egy szempillantás alatt az őzike mellett álltam, de velem együtt egy fehér nagy farkas futott hozzá. Ott álltam szemtől szemben a vérfarkassal. A szeme szinte csillogott, az agyarai közt a nyál kifolyt a szájából. A lába izmos volt, a fülét hátra csapta. Engem nézett. Támadni akart. Leguggoltam, és megráztam a fejem.

- Az enyém - suttogtam. - Az enyém - ismételtem meg. A farkas ekkor leült, lassan lefeküdt, az állatból pedig egy meztelen férfi lett. Összeráncolt szemöldökkel néztem végig rajta. Egy fa mögé sétált, és felvette a ruháit. Összehúzott szemekkel nézett engem. Közelebb lépet hozzám. Ha még egy lépést tesz, akkor a mi területünkre lép. Ekkor felemelte a kezét, és megvakarta a fejét.

- Előjöhettek! Ez csak a Dragomír család! Bár téged nemis ismerlek - húzta össze a szemét. Ekkor három farkas változott vissza emberré. Közülük az egyik egy lány volt. Amint végig néztem a meztelen testén, nyeltem egyet. Ha Angel ezt tudná! Biztos megölne.

- Ezt szeretem a legjobban - vigyorgott Markus, miközben a meztelen lány egy fa mögé bújt.

- Vadásztatok? - szólalt meg Victor.

- Igen. Bár elég furcsa illatok vettek körbe minket. Azt hittük, hogy ti vagytok. De nem - nézett végig rajtunk.

- A francba! Elfutott az őzike! - pillantottam oldalra.

- Ő lenne az új Dragomír ivadék? - mutatott rám.

- És te lennél a falkavezér? - pillantottam a sötétebb bőrszínű férfira.

- Ja - harapta be a száját. - Nos, mi szél hozott titeket erre? - tárta szét a karját.

- Nem úgy volt, hogy ősi ellenségeink? - fordúltam Markus felé, aki a száját törölgetve nézett felém.

- Az idő múlásával nagyon sok dolog változott. A vámpírok és a farkasok nem lettek barátok, de békében éltünk egymás mellett. Azt viszont kifejezetten nem szeretjük ha ilyen közel vadásznak hozzánk!

- Ezt mi is mondhatnánk! - szólalt meg a lány. Figyelmenkívűl hagytam a beszólását, mert a mellete ácsorgó férfi csak engem nézett. Még a szemét is összehúzta, miközben alaposan végig mért. Tudtam, hogy nem volt rajtam póló, hiszen eredetileg vadászni akartam volna. A férfi a lányhoz hajolt, és suttogott neki valamit. A lány nagy szemekkel nézett rám. - Te szerelmes vagy egy emberbe?

- Mi közötök van hozzá? - szorítottam ökölbe a kezemet. - Miért annyira meglepőd dolog? - fordultam Victor felé a sötétben. Megrántotta a vállát.

- Azért mert ilyen még nem fordult elő!

- Ember nem tudhat a létezésünkről vagy világunkról! - mondta a férfi.

- Ne haragudj - pillantott rám a falka vezér. - Ő Alusa és Ré, én pedig Jack vagyok. Pusztán szeretnénk tudni azt, hogy biztonságban van - e a létezésünk.

- Biztonságban igen - mondtam hangosan, mire Victorra pillantottam.

- Ó igen. Vincent a legfrissebb Dragomír. Még érzékeny egy - két dologra. Nemis tudom... mondjuk Angelre.

- Ja! Miatta kifejezetten beszokott pöcceni!

- Angel? - pillantott rám a lány. - Így hívják a szerelmedet? - nem válaszoltam csak némán bólintottam.

- Nemis rabolnánk tovább az időtöket. Kérlek, engedjetek minket átmenni a területetekre. Attól tartok, hogy vannak más vámpírok is a közelben. Szeretnénk többet megtudni róluk. Nem fogunk vadászni. Ezt megigérhetjük, de lehet, hogy veszélyben van a családom - nyújtotta előre a kezét Victor.

- Ezesetben tehetünk kivételt - Jack elfogadta a kezét és oldalra lépett. Némán elsétáltunk mellettük, és egy pillanat alatt az erdő szélén voltunk. Eddig még soha nem jártam erre. Ismeretlen hely volt. Nem voltak fák, se tavak. A madarak nem énekeltek, az égbolton mintha az összes csillag világított volna. Viszont a varjúk minden lépésünket követték. A fák ágairól repültek el, a fejünk felett károgtak. A szemünk előtt egy öreg kastély terpeszkedett. Nem villanyok, hanem régi gyertyák égtek az ablakokban.

- Ez még nekem is para - suttogta Abigor.

- Egyetértek - rázott le a bokájáról Markus egy kígyót.

- Tehát nemcsak a mi szabályainkat, de a farkasok törvényét is megszegték - rázta a fejét Victor. - Hiszen felénk csak egy út vezet. Az amin mi jöttünk.

- Ezért mondta Jack, hogy ismeretlen szagokat éreztek. Vajon most költözhettek ide? - suttogtam.

- Ebben szinte biztos vagyok. És nagyon nem örülök ennek. A világunk teljesen megfog változni - szitkozódott Victor.

- Most mit fogunk csinálni? - kérdezte Abigor.

- Nem megyünk közelebb. De figyeljük őket. És vigyázunk egymásra - nézett ránk.

Pirkadat előtt értünk haza. Az első utam a zuhany alá, majd Angel szobájába vezetett. Óvatosan emeltem fel a takarót, nem akartam őt felébreszteni. Azt mondtam neki, hogy este mindent megbeszélek vele. De muszáj volt kint maradnunk. Muszáj volt az ellenséget figyelni. Megtudni, hogy mit akarnak. Azt, hogy hányan vannak. Megismerni őket. Megjegyezni a szagukat. Amikor felém fordúlt, az arcát a mellkasomhoz nyomta. Megsimítottam a rövid szőke haját, az ajkamat a fejéhez érintettem. Minden vágyam az, hogy a szerelmünk végre beteljesedjen. Minden vágyam az, hogy igazán szerethessem őt. De minden mozdulatommal szétroppantanám őt. Ezért nem merem megtenni. Mert vámpírként nem tudom, hogy hogyan viselkedhetnék. Nem tudom, hogy vissza tudnám - e fogni magam.

Az a lényeg, hogy ő biztonságban legyen.

Ezért bármit megteszek. Ha kell akkor a boldogsága útjába is állok. Mert csak így vigyázhatok rá. Ameddig csak tudok. Bármeddig. Örökké.