Tizedik
⚜Damien⚜
__________________
Apa megmentése kudarcba fulladt, amikor nyílt a régi ajtó és a vadász lépett be rajta. Járása lassú és megfontolt volt. Kezét az övtartóján, a fegyver mellett tartotta. Puskáját a vállán cipelte, kockás ingje feszült a hasán. Minden mozdulata önuralomról árulkodott. Egyszer sem pillantott felém, de apám jobban megnézte magának. Hanyag módon pöckölte plafon felé kalapját, ajkai közt egy fogpiszkálót forgatott. Kuncogás közben a ráncok összefutottak a szeme alatt ahogy a páncél asztalra csúsztatta a puskáját. Lábát és kezét keresztbe fonta, majd tanakodva dörzsölte borostáját. - Tippelek! Szerintem a vámpírnak csak percei vannak hátra! - jól szórakozott, hiszen félvállról vette az egészet. Ekkor pillantott rám, de a szemembe nézve hátra hökkölt. - Viszont te! Te értékes vagy! - bólogatott hevesen, miközben próbáltam kihúzni a kezem a bilincsből. - Biztos érdekel téged az, hogy honnan és mióta tudok a természetfeletti lényekről!
- Nem lesz időd elmondani mert percek kérdése és darabokra szaggatlak!! - kiabáltam, miközben a testem ellöktem a faltól, hogy szabadulni tudjak, de az erőm elhagyott.
- Haha! Ez jó volt! - nevetett. - Megismételnéd újra, csak kevésbé szenvedve?
Ekkor apára pillantottam, aki izzadva, fehér arccal pillantott előre. Ajka cserepes volt, szeme alatt szürke karikák húzódtak. Ekkor nevette el magát.
- Életveszélyben vagy barátom! - a szemöldökömet ráncoltam. Próbáltam apa gondolataiban olvasni, de apa mindenkire gondolt. Anyára és Andarielre. Rám és Victorékra. Azt hiszem, hogy apa megbékélt azzal ami rá vár. De én nem hagyom! - Foggalmad sincs arról, hogy mekkora erővel bíró lényt fogtál el! - biccentette felém a fejét. A vadász rám nézett. Ekkor felém mutatott, a puskáját maga mellé húzta az asztalon.
- Arra a kutyára gondolsz, aki kivan kötözve? - vágott vissza. - Gyenge mint egy fű szál! - apa erre a fejét rázta. Nem akartam, hogy az erejét erre áldozza fel. Pihennie kellett. Legalább addig, amíg ki nem találok valamit, hogy megmentsem őt! Lehet, hogy az átváltozással kitudom lökni a testemből a nyílt, de apának csak percei lesznek, ha nem találok ki valamit.
- Akkor hadj mondjak neked valamit, az olyan lényekről mint Damien - sápadtan pillantott felém, köhögés közben vért köpött.
- Apa! Apa! Engedj el te rohadék!
- Egy láncot sem képes elszakítani! Mégis mi bajom lehetne az ilyen korcsoktól?! - zsebéből cigarettát húzott ki. Ujjai közé vette és szájába szorította. Lassan gyújtotta meg, közben a pislákoló lámpa megvilágította az arcát. - Azt hiszem, hogy egy lövés is elég lenne ahhoz, hogy helyre tegyem a kutyuskát! - mutatott felém.
- A helyedben én menteném az életem és addig futnék amíg csak tudnék és reménykednék abban, hogy nem talál rám!
Erre a vadász csípőre csapott kezekkel fel alá járkált a pincében. Bakancsával felkavarta a port, fejével a padlót fürkészte. Látszott rajta a félelem, a szagán is éreztem. Közben az egyik kezem kicsúszott a bilincsből, de úgy tettem mintha a helyén lenne még. A koszos alaksorban minden perc számított. Apa haldoklott, a vadász ideges lett, én pedig úgy éreztem, hogy kifutok az időből. Apának vérre van szüksége, hogy legalább erőre kapjon.
- Mégis mit tud ez a gyenge kutya? - biccentett felém lesajnálóan. - Úgy néz ki, hogy nem éli meg a reggelt!
- Ugyan! - nevette el magát apa. - Damien különleges! Figyelj! - mosolygott gyengén.
- Apa! Apa! Elég! Ne beszélj! - könyörögtem.
- Nézd meg a szemét! - biccentett apa felém. - Az egyik vörös, mint a vér. A másik sárga mint a tűz! - ekkor a vadász hunyorogva kezdett el méregetni. Elismerően bólintott, bár tartotta a távolságot. - Tudod, hogy mi történt Damien múltjában? - húzta fel a szemöldökét. Tudtam, hogy apám célja az volt, hogy erőt adjon nekem a szavaival. De azt nem vette észre, hogy minden percben csökkent az ereje. - Tudod, hogy miért hívják őt poklok gyermekének?
A vadász tágra nyílt szemekkel sétált az asztalhoz, a kezével a fegyvere felé nyúlt. - Ismered a gyermek történetét aki megölte Kerberoszt, a pokol kutyát? Szerinted ha egy igazi gyilkost megölt, akkor veled mit tudna csinálni? - a kérdésére a puskájához sétált a vadász. Élesítette, majd felém irányította.
- Elég töltényem van ahhoz, hogy megöljem!
- Ha megölsz akkor a falka eljön érted! Szerintem nem jó üzlet hét bosszúszomjas vérfarkas ellen! Igaz, apa? - néztem apa szemébe aki lenyalta a vért az ajkáról. - És ha megölsz engem, akkor esküszöm, hogy a széttépett végtagjaiddal fognak rohangálni az erdőben - húztam ki a másik kezem a bilincsből.
A vadász gondolkozott és a fejét vakarta. Már a kalapját is az asztalra csúsztatta. Láttam rajta, hogy sikerült összezavarnunk őt. - Egyébként miért hoztál ide minket? Most, hogy tudod a következményeket, talán megváltozott a terved, igaz? - és ekkor történt, hogy egy hírtelen mozdulattal kést rántott a zsebéből. Minden olyan gyorsan történt. A kés nyílsebességgel hatolt a mellkasomba. Nem éreztem a fájdalmat, viszont a meleg vért, hogy végig folyik a hasamon, igen. Még hallottam, hogy apa a nevemet kiabálta, de már abban sem voltam biztos, hogy tényleg őt hallottam - e. A fájdalom ellenére, lassan nyúltam a késhez és izzadva húztam ki a mellkasomból. A tőrt egy ismeretlen szimbólum díszítette. Életemben nem láttam ilyen jelet. - Te fater...mivel nemsokára elpatkolok... mit jelent egy bekarikázott halálfej?! - köhögtem.
Apa tágra nyílt szemekkel nézte a vadászt, aki felemelte a fejét és elmosolyodott.
- Az ő családja ölte meg Victor családját!
Reagálni sem tudtam, mert hírtelen betőrt a kicsi ablak. Fél szemmel láttam, hogy egy fekete farkas ugrik be rajta. Will azonnal a vadásznak rontott.
- Will! Will! - próbáltam eltépni a láncot, de túlságosan gyenge voltam. Will megharapta a vadász vállát, aki üvöltött a fájdalomtól. Küzdött a farkas ellen, de miután tudta, hogy nincsen esélye a hatalmas négylábú ellen, megfogta magát és elmenekült. Az utolsó percben sikerűlt kiszabadítanom magam és a padlóra zuhantam. Willt alaposan megnéztem. Nyüzsögve sántított, a fülét hátra húzta. Az első lábán fénylett a vér, miközben fejével lehajolt, hogy sebét ápolja. Közben bicegve sétáltam apa felé, és emeltem a szájához a csuklómat. - Igyál!
- Még... még nem ittam a véredből! Nem tudjuk, hogy.... - köhögött. – Nem tudjuk, hogy biztonságos e!
- A te fiad vagyok, nem?! - húztam magamhoz a nyakánál fogva. - A te fiad vagyok! - ismételtem a falat támasztva. - A legfontosabb az, hogy igyál! - Will morgott, jelezve, hogy nem tetszik neki az ötlet. Részben én is gyenge voltam, de fontosabb volt, hogy apa erőre kapjon. - Emlékszel amikor megmentettél? - húztam a nyakamhoz a fejét. - Most engedd, hogy viszonozzam! - és miközben apa megállíthatatlanul a nyakamba harapott, sziszegve engedtem, hogy táplálkozzon. Talán még soha semmi nem fájt ennyire, mint apa harapása. A fogai mélyebbre és még mélyebbre hatoltak. Éreztem a tompa szúrást és a zsibbadást ami kiterjedt az egész testemre. A tény, hogy félig farkas voltam, azt igazolta, hogy nincsen rám jó hatással a vámpírok harapása. Ha így halad, abba talán már bele is halok. Éreztem, hogy végig folyt a nyakamnál a vér, miközben apa csak jobban húzott magához, de pár korty után félbe szakította az ivást. A száját letörölte és a szemembe nézett.
- Jól vagy? - pattant fel a földről, majd megfogta a kezem. - Sajnálom Damien - mutatott a nyakamra. - Nem szabadhatott volna ennyit innom! - de ekkor már homályosan láttam, és egyszerűen csak előre dőltem, miközben megfogott valaki.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top