⚜Damien⚜
_________________

Másnap reggel megígértem Andarielnek, hogy elkísérem őt vadászni. Sajnos a sebem még nem gyógyult be ezért a falka tagjai előtt titkoltam a sérülésem. Bár sokan feszültek voltak, mert mindenhol vér szag volt. Próbáltam úgy tenni, mintha nem lenne problémám. Az igazság mégis az, hogy akar gyógyúlni vágásom. Néha feszül, amikor sétálok, de ezen kívűl nem volt vészes. Nem akartam, hogy aggódjanak miattam ezért úgy csináltam mintha csak vadászni indultam volna el tegnap este. Ez részben igaz, a különbség csak az, hogy a nyuszi elszökött, viszont megismertem valakit, akit újra látni szeretnék. A kínos beszélgetésünk arról árulkodott, hogy azonnal megtaláltuk a közös hangot. Legalábbis én úgy éreztem, hogy szavak hiányában is érettük egymást. Andariel a tóparton mosta meg a kezét, miután eredményesen elkapott egy mókust. Mosolyogtam, miközben a pólójába törölte a vizes kezét és elnevettem magam amikor a nyakamba ugrott. Kezét a nyakamnál kulcsolta össze, száját a fülemhez nyomta.

- Vér szagod van – suttogta hallkan. – Megsérültél, Damien? – a kérdése hallatán összeszorult a torkom és megtorpantam. A kihúsomnak nem szeretnék hazudni. Néha okosabb, mint bárki más a családban, ezért megérdemli azt, hogy elmondjam neki az igazat. – Ha anya és apa megtudja akkor nagyon mérgesek lesznek ám – leugrott a nyakamról, majd az arany fürtjeibe kapott a szél és elém ugrott. – Van egy karcolásod?

- Igen, szörnyecske – nyöszörögve támaszkodtam a térdemre, hogy a szemébe tudjak nézni. Elmosolyodott és megfordult a tengelye körül.

- Olyan jó, hogy mi a napon is tudunk járni. Anya és apa is ilyen különleges, igaz?

Tudtam, hogy a húgom, de azt nem tudtam, hogy észrevette azt, hogy Victor és a többiek mások. Minden vámpír más képességet birtokol. A különlegesség édesapámnál jelent meg, amikor elsajátította mind a három erőt. Anyukám átváltoztatása után az erejét anya is átvette, így nem kérdés, hogy Andariel és én is kaptunk belőle. Ez miatt Markus még mindig irigykedik, hiszen ő még soha nem járt a napon. A gondolkozásomból apa zökkentett ki. Szinte lassított felvételben láttam, hogy kicsapódik a kétszárnyú faajtó és magához int a házba. – Azt hiszem, hogy most bajban vagy! Hihi!

- Tényleg, szörnyecske? Tényleg? – sziszegtem, miközben a birtok felé sétáltunk. A nappaliban mindenki egyszerre fordult felém. A családtagjaim tekintete szikrákat szórt, ezért magyarázatot követeltem. De miután a tévé felé pillantottam, a tekintetem fájdalmasan sütöttem le. A tévében a híradó délelőtti adása volt megállítva. A képen, éjszaka egy felborult autó volt az út szélén. A kerekei is az ablakok is kiestek az útra. A kép alatt a következő felirat piroslott a képernyőn: Horrorbaleset történt a várostól öt percre található két kilométeres útszakaszon. A vadkamera felvétele alapján egy farkas merészkedett az országút közelébe. Noha a farkasok távol élnek, felhívjuk minden lakos figyelmét arra, hogy nyitott szemmel járjanak. Az azonosítások alapján a huszonhárom éves Anett Hays és párja Nick Hays karcolásokkal megúszták a balesetet.

Ezután mutattak egy rossz minőségű felvételt amit a vad kamera videózott, ahol egy hófehér farkas ugrik az útra, az autó pedig neki csapódik. A felvétel sötétben készült ezért a farkasnak csak a körvonalait lehetett látni. Sziszegve néztem, hogy a farkast eltarolja az autó hírtelen ereje. A fehér állat egy fának csapódik, majd az első dolga az volt, hogy a véres sebét kezdte el nyalni. Nem tudom, hogy átélni, vagy nézni volt - e rosszabb. De annyira aranyos voltam!

Victor ismételten megállította a híradót és felém pillantott.
Ekkor feltettem a kezem.

- Az nem én vagyok! – mutattam az elmosódott képre. – Nem én...

- A vértől átázott pólód nem erről árulkodik – suttogta anya és feszülten pillantott apára, aki inkább feltette a kezét, mert nem akart olyat mondani, amivel megbántana engem. A falnak támaszkodtam és felsóhajtottam.

- Sajnálom, hogy közel merészkedtem az országúthoz!

- Sajnálod?! – kiabálta apa. – Eltudod képzelni, hogy milyen érzés volt látni ahogy elcsap téged egy autó?! – borított fel apa az asztalt. Az asztal kicsi databokra tőrt, Andariel pedig a lábam mögé futott.

- Vincent... - nyugtatta anya.

- Most ne érj hozzám! – tette fel a kezét vörösen izzó tekintettel. – Felfogtad, hogy ez nekünk milyen érzés volt?!

- Az autó csak rosszkor volt rossz helyen – pillantottam a híradóra.

- Rendben! Most mindenki nyugodjon meg. Jól vagy? – kérdezte Victor.

- Igen, csak lassan gyógyul – néztem apám bosszúszomjas szemébe.

- Rendben! Más dologgal kell foglalkoznunk! A továbbiakban bemondták, hogy vadászt küldenek járőrőzni. Bármikor, bármelyik nap eljöhet ide.

- Azt hiszik, hogy levadászhatják Damient? – nevette el magát Abigor.

- Mivel a farkasok veszélyt jelentenek a város lakosaira így igen – válaszolta Ravanna aki vért ivott egy fém pohárból. – Ha eljön ide a vadász akkor mondhatjuk neki azt, hogy egy közönséges prérifarkas lehetett!

- Az nem lenne gyanús? – kérdezte anya.

- Mindegy! A lényeg, hogy majd Vincent és Angel elintézi. Mi a nap közelébe sem mehetünk – hunyorogva sétált hátra Victor, majd feltépte a pince ajtót és eltűnt a sötétségben.

Miután a többiek leléptek, magamhoz vettem egy tasak vért és leültem a kanapéra. A mozdulat közben az átázott pólómra pillantottam és könnyes szemmel tekertem le a kupakot, amit félre tettem. Hevesen dobogó szívvel ittam és szürcsöltem a sűrű folyadékot, ami a tasakban volt. Az evést csak apa zavarta meg ezért félre tettem a félig üres tasakot, és letöröltem az ajkam szélét. – Sajnálom, hogy veszélyt hoztam a fejetekre. Nem tudom, hogy miért mentem olyan közel az országúthoz.

- Talán azért, mert nem tudod uralni – húzott magához a tarkómnál fogva és puszit nyomott az arcomra. – Amikor a felvételen megláttam azt a kocsit... olyan gyorsan jött, te meg... – a szeme elé tette a kezét, hogy elfelejtse a történteket. – Azt hittem, hogy... - de nem tudta kimondani ezért csak megszorítottam a vállát.

- Semmi baj apa – suttogtam hallkan. – Jól vagyok. A kérdés már csak az, hogy mit fogunk mondani a vadásznak. Biztos, hogy feltesz pár kérdést. Lehet, hogy a falkával kéne lennem, ha esetleg oda is elmegy.

A vadász szemszögéből ez csak egy régi előkelő ház, ahol egy nagy család lakik. Név szerint is ismernek minket, de tudják, hogy nem vagyunk városlakók. De nem kérdezősködnek, nem tesznek megjegyzéseket, hiszen ahány ember annyi szokás. De lelkileg próbáltam felkészülni arra, hogy ha a vadász a környéken szimatol, akkor a falkámmal kell lennem.

- Miért van vér szagod? – a szobámban kötöttem át a sebem, miközben William az edzése után meglátogatott engem. A teljes alakos tükör előtt befejeztem a kötést és William szemébe pillantottam. – Basszus! Akkor tényleg te voltál az! A francba, Damien!

- Jól vagyok! Azt javaslom, hogy öltözettek át és vizsgáljátok át a terepet! Azt hiszem, hogy ma vendéget fogunk kapni – vettem magamra a vörös ingemet.

- A vadászra gondolsz? – pillantott a rácsos ablakon keresztül a tisztásra begurult zöld telepjáró felé. – Már itt is van! Ne aggódj! A többiek is résen vannak! Azt hiszem, hogy kosárlabdáznak – sétált le mellettem a lépcsőn.

- Jól teszik. A remek álca!

Hunyorogva nyitottam ki a fa ajtót és sétáltam egyenesen a vadász felé. A puskáját a kezében tartotta, a szájából egy szál cigi lógott ki. Homok színű ruháját csak a sötétzöld kalapja egészítette ki. A lába mellett a vadászkutya ugatva indult meg felénk, de a gazdája pórázon tartotta. Ezen kívül a kutya végig szimatolta a területet, de nem talált semmit.

- Uraim – a vadász megemelete a kalapját, miközben végig nézett rajtunk. Farkasszemet néztem vele, a kezemet a csípőmre tettem. Próbáltam természetesen viselkedni, de a vadász tekintete nem volt barátságos.

- A polgármestertől engedélyt kaptam arra, hogy feltérképezzem a területet. Láttak erre fele furcsa dolgokat? – füle mögűl egy ceruzát vett elő, zsebéből egy kicsi noteszt. Mivel nem válaszoltunk, a napszemüveget levette a szeméről, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Furcsa dolgokat? – kérdezett vissza Will. – Mit ért azon, hogy furcsa dolgokat?

Ekkor az ő szemébe nézett. Beszélés nélkül kommunikáltak, miközben végig néztem a tagon.

- Farkast – mondta ki egyszerűen. Will hallkan elnevette magát és rám pillantott.

- Erre fele nem élnek farkasok. Te láttál már Damien?

- A róka annak mondható? - süllyesztettem a tekintetem a vadászéba. Hevesen dobogó szívvel hunytam le a szemem. Szinte lassított felvételben láttam, hogy egy farkas lábnyom díszelgett a lábam mellett. Izzadva próbáltam helytállni, mert ez a pici dolog elárulhat minket. A lábammal oldalra léptem és eltakartam, miközben vadász a cipőmre pillantott, kezével megfogta a cigarettát. Tudta, hogy hazudunk. Ezek a tagok mindig résen vannak.

- Értem uraim. Azt még megkérdezhetem, hogy mióta élnek itt?

- Ez miért fontos a munkája szempontjából? - kérdezte Will. - A családom évek óta büszke erre a házra - mutatott ünnepélyesen a faházra. - A haverokkal pedig itt nyaralunk. Nyári szünet van - rám pillantott, hogy kapcsoljak, de azt hiszem, hogy Will elrontotta azzal, hogy túl sokat beszélt. A vadász összehúzta a szemét és így szólt:

- Hm! Érdekes! Rendben, uraim! - biccentett lassan. - Ha bármilyen információval tudnak szolgálni, akkor kérem, hogy keressenek!

A kurva anyád...

- Úgy lesz! - sziszegtem.