⚜ ANGEL ⚜
_______________

Még mindig kétségbeesetten ültem a nappaliban és csendben fürkésztem a hatalmas, magas nappalinak nevező helyiséget. A fejem felett barna gerendák húzódtak a plafonhoz közel és, óriási kristálycsillár lógott le a mennyezetről. Egy hosszú poros könyvespolt szinesítette be a nappalit, a nagy kandalló a fal melett húzódott. Vörös kerek szőnyeg egészítette ki a parketta barna színét. Az ablakokon szigorúan sötétítő függönyök lógtak. Sok lámpa és gyertya teremtett világítást a lakás sarkaiban. A testem belesüppedt a fotelba. Egy dohányzóasztal nézett vissza rám, azon pedig egy négy ágú régi, de díszes gyertyatartó tartotta az égő szálakat. Nem tudtam, hogy mit csinálok itt. Azt tudtam, hogy ami most történik az több mint egy kaland. Talán erre vártam egész életemben. Mindig is érdekelt a szóbeszéd az erdő mögött helyezkedő kastélyról. Most pedig itt vagyok. Egy kicsit zavartan éreztem magam, hiszen Markus pislogás nélkűl engem nézett. Nem mozdult, és csak az arcomat mérte fel. Amikor nyeltem egyet, akkor a szemét összehúzta. Gyönyörű férfi volt. Bőre hófehér, a szája piros, a szeme szinte csillogott. A fekete ingje feszűlt a testén. Minden pillanatban eszembe jutott az, hogy egy veszélyes ragadozó ül velem szemben. A többiek a pincében tartozkodtak. Valószínűleg Vincentnél voltak, mert elég érdekes hangok szűrődtek ki az ajtón keresztűl.

- Nos - törtem meg a feszűlt csendet. - Ha ti testvérek vagytok, akkor Ravanna és Abigor...- kerestem a szavakat zavartan. Ekkor a szája elé tette a kezét, és nyelt egyet. A teste megfeszűlt a szemét lehunyta.

- Nem vagyunk vérszerinti testvérek. Victor évszázadok óta talált ránk - bólintott. Ekkor lazított az ingjén.

- Valami baj van? - motyogtam ijedten. Meg sem mertem mozdúlni.

- Nem, csak az illatod...- nézett a szemembe, majd a pince felé pillantottunk. Hatalmas hangzavar keletkezett a helyiségben. A testem megfeszűlt a pupillám pedig kitágúlt. - Úgy tűnik, hogy Vincent is érzi - állt fel a fotelből. - Gyere velem! - adott nekem utat.

- Honnan tudjam azt, hogy bízhatok benned? - ráztam a fejem összehúzott szemekkel.

- Ha bántani akarnálak, akkor a fejed már rég nem lenne a helyén. Na gyere velem! - fogta meg a kezem és az emelet felé vezetett. A padló recsegett a lábunk alatt, miközben benyitott a szobámba és felnyitotta a fal mellett található régi ládát. - Ebben a ládában nagyon sok ruha van. A szaguk pedig viszonylag dohos. Sokra nem megyünk vele mert Vincent szaglása most kifejezetten érzékeny, de ezeket jobb ha felveszed. Válasz nyugodtan, szerintem a méret is jó lesz - az ajtó felé sétált, de én utána szóltam.

- Mi történik most vele? - érdeklődtem.

- Vincent a családunk legfrissebb tagja. Victor csak a napokban harapta meg. És az ő ideje most eljött. Igazából már két napja változásokon megy keresztűl, csak nem akar vámpírrá válni. Vagyis a háttérba szorítja a valódi énjét.

- Miért harapta őt meg?

- Vincent szintén megsérült, akárcsak te. Csak az ő esete más volt. Victor megmentette őt. De ennek is ára volt. Megharapta. Ő lesz köztünk a legerősebb. És a legveszélyesebb is. Fékezhetetlen lesz. Egy igazi gyilkos.

- Értem. Tehát ez sem olyan mint a filmekben? - kerestem magamnak ruhát. - Nektek nem csillog a bőrötök a napfénytől?

- Elbaszott és túlgondolt filmek! - támaszkodott neki az ajtófélfának. - Mármint miért csillogna a bőrünk? - kérdezett vissza. - Szépek vagyunk. Ennyi - bólintott lassan, miközben kivettem magamnak egy terepmintájú kapucnispulcsit.

- A szaga...dohos - húztam el a számat.

- Akkor tökéletes lesz! - bólogatott.

- Markus! Kellene a segítséged! - kiabálta Victor. - De most ha lehet! Kiszeretnék próbálni valamit!

- Mennem kell! - nézett a szemembe. Még pislogni sem volt időm, de Markus eltünt a szemem elől. Szép ruhákat találtam a ládában. Igazából csak a dohos szaguk taszított engem. Egy fekete farmernál és egy terepmintájú pulcsinál döntöttem. A hajamat kiengedtem, a pulcsit pedig a kézfejemre húztam. Így sétáltam le a nappaliba. De a pince ajtaja nyitva volt. A szívem szinte a torkomban dübörgött. A szívem azt súgta, hogy menjek le oda. Az eszem azt mondta, hogy menekűljek. A lábam egyre csak remegett. Minnél közelebb voltam a pincéhez, egyre jobban éreztem a félelmet magamon. Az adrenalin szétterűlt a testemben.

Megsimítottam az acél ajtó érdes felületét. A kezemmel a pulcsim szélét piszkáltam, miközben leléptem az első lépcsőfokra. A falat régi pókhálók díszítették. Kicsi lámpák pislákolva világították meg a sötét folyosót. A lámpákon szinte sorakozott a pókháló és a por. Lassan sétáltam előre. Lent hűvös volt, ezért is fontam magam előtt össze a karomat, hogy melegítsem magam. Amikor hangokat hallotam, csak akkor torpantam meg.

- Vincent kérlek! Táplálkoznod kell! Ez nem mehet így tovább! - Ravanna szinte könyörgött a hangjában félelmet fedeztem fel.

- Szerinted hogy vehetnénk rá őt arra, hogy táplálkozzon? - suttogta Markus. A szememet összehúztam és a fal mellé álltam. A légzésem szinte hangtalan volt. Próbáltam minnél távolabb lenni tőlük, de kíváncsi voltam dolgokra. Tudni akartam azt, hogy ki ez a Vincent. A testem a falhoz tapadt úgy hallgatóztam. Én voltam a légy a falon, aki mindennek a fültanuja volt.

- Nem tudom. Évek óta nem találkoztam hozzá hasonlóval. És az a baj, hogy ettől csak még veszélyesebb lesz. Ha minnél tovább próbálja bent tartani, az minnél erősebben fog benne tombolni. Hajtani fogja őt a szomja. És megálíthatatlan lesz! - sóhajtotta Victor gondterhelten.

- Akkor jobban teszed ha már most végzel velem! - jött a halk válasz. Próbáltam leskelődni a fal mögött, de egy pókháló az arcomat csikizte, ezért levegőt sem mertem venni. - Miért nem hívjuk inkább ide a kedves vendégünket? - kérdezte hírtelen. Ekkor elkezdtem futni. Felfutottam a lépcsőn, a kezemmel felhúztam magam. De már állt valaki előttem. Markus ácsorgott és szórakozottan nézett le rám.

- Csak nem eltévedtél? - húzta össze a szemét.

- Haza mehetek? - pillantottam az ajtó felé.

- Nem. Nem lehet. De ezt már megbeszéltük - tette hátra a kezét és a kanapéhoz sétált. - Nem vagy éhes? - kérdezte. A fejemet ráztam. - Ti emberek mit szoktatok ilyenkor csinálni? - vett a kezébe egy könyvet.

- Mindig mást - ültem le vele szembe. Ekkor közelebb hajolt hozzám és elkezdett szaglászni. Én is szaglásztam magam. A dohos ruha szaga percenként áradt az idegen ruhából az orromba.

- Egy fokkal jobb! Talán annyira már nem erős az illatod - mondta ki. Ekkor oldalról mozgást észleltem. Victor és a többiek sétáltak fel a pincéből.

- Egy kicsit lenyugodott. Talán kiengedhetjük őt! - ült le mellém Ravanna.

- Kizárt! Veszélyes! Egy ember van velünk! Méghozzá egy lány! - mutatott rám Markus.

- Kérlek, nyugodjatok meg! Ha én úgy gondolom akkor kiengedem Vincentet. Nem akarom őt napokig bezárva tartani! - sóhajtotta Victor. - Vincent nagyon okos - pillantott rám. - Lehet, hogy most nem önmaga. De egy ártatlan embert soha sem bántana! - adta a tudtomra. Erőltettem magamra egy mosolyt és összefontam magam elött a karomat. Próbáltam minnél jobban belesüppedni a fotelba, hogy hátra láthatatlanná válok. Nem sikerűlt.

A forró zuhany ráömlött a testemre. A szememet lehunytam, miközben hátra söpőrtem a hajamat. Nagyon éhes voltam. Még csak nemis ebédeltem. Muszáj lesz harapnom valamit. Magamra tekertem a törülközőmet, a hajamból kicsavartam a vizet. Így sétáltam vissza a szobámba. Megálltam a szoba közepén, de ekkor lehunytam a szemem. Valaki állt mögöttem. Ebben biztos voltam. Éreztem a lehelletét a nyakamnál. Éreztem a teste enyhe surlódását. Óvatos kezek simúltak a tarkómra. Mozdúlni sem mertem. Levegőt sem mertem venni. Egy kar fonódott a derekam köré. Éreztem azt, hogy egy puha száj ér.hozzá a fülemhez. Csapdában voltam. Teljesen ki voltam szolgáltatva. Ha megmozdulok akkor meghalok. Ha levegőt veszek, talán akkor is meghalok. Egy kéz ért hozzá a vizes hajamhoz. Gyengéden vette az ujjai közé az egyik vizes hajszálamat. A testem remegett és libabőr keletkezett a végtagjaimon. Tudtam azt, hogy ki állt mögöttem. Ezért sem mertem megmozdúlni. A keze a derekamról a hasamra vándorolt. A hasamról pedig lassan a mellkasomra. Az ujjai végig szántották a meztelen vállamat és a nyakamat simogatták. A számat kinyitottam, úgy pillantottam a tükörbe. Ott volt velem. És nem engedett el. - Szerintem mi még nem találkoztunk - a fülemhez hajolt, úgy suttogta a szavakat. Lehunytam a szemem, és próbáltam visszafolytani a könnycseppjeimet.

- Most bántani fogsz? - suttogtam a könnycseppjeim közt.

- Akarlak - jött a válasz hallkan. A tükörből láttam azt, hogy az arcomat nézi. Egy percre sem vette le rólam a szemét. Úgy nézett rám mintha most azonnal a véremet venné. Mintha a nyakam megfelelő pontját keresné. - El sem tudod képzelni azt, hogy az illatod milyen hatással van rám - a kézfejével megsimította az arcomat, és óvatosan húzott a testéhez. Izmos volt. A teste feszes volt. - Oly erősen, és annyira vonz, hogy legszívesebben olyat tennék, amit még eddig soha - lassan vette le rólam a kezét, a teste lassan távolodott el az én testemtől.

- Ez mit jelent? - szorítottam magamra a törülközőmet. - Azt jelenti, hogy megjelöltél? - fordúltam felé. Sötét volt a szobában. Az arcát még mindig nem láttam. - Azt hiszed, hogy jogod van nekem ilyeneket mondani? - megráztam a fejem és a tarkóját néztem.

- Hiba volt itt maradnod - válaszolta.

- Hiba volt ide bejönnöd! - vágtam vissza, de a testem még mindig remegett az adrenalintól. Még mindig nem fogtam fel azt ami történt. Bárcsak láthatnám az arcát. - Miért nem fordúlsz felém? - húztam össze a szemem. - Miért nem nézel rám? - léptem egyet közelebb. Nem válaszolt, csak megtámasztotta magát az ajtófélfánál.

- Fel sem tudod fogni azt, hogy milyen változások mennek végig a testemen. Hallom azt, hogy a vízcseppek csöpögnek le a hajadról. Hallom a lehelletedet és a szíved dobbanását. Gyorsan dobog. Talán túlságosan is. Érzem, hogy félsz tőlem. Azt, hogy mozdúlni sem mersz a félelemtől.

- Miért vagy itt? - suttogtam.

- Csak megakartam ragadni az alkalmat, hogy bemutatkozzak neked. De... - rázta meg a fejét. - Nem gondoltam volna azt, hogy a bennem tomboló vágy ennyire megváltoztat majd! - kinyitotta az ajtót és becsapta maga után. Összerezzentem az ajtó csapódás hallatán és a szám elé tettem a kezem.

A tenyeremmel a vállamat simogattam, miközben az ágyhoz léptem. Ez volt az első találkozásom Vincent Dragomírral.