⚜ ANGEL ⚜
____________

Vincent váratlanúl autóba ült, és elhajtott velem a bírtokról, egyenesen a város felé. Miközben láttam a mellettünk elsuhanó tájat, és a magas fenyőfákat, tudatosúlt bennem az, hogy Vincent egyenesen a város felé tartott. Ez lesz az első alkalom, hogy a városba megyek, azóta, hogy a bírtokon felébredtem a hegymászás után. Nagyon sok dolog történt azóta, és mégtöbb dolog változott bennem. Az élet célom, de még a véleményem is változott a vámpírrá válásom óta. De mégis úgy gondoltam, hogy ez az igazi énem. Egy erős nő, akinek van egy szerelme, akit a világon a legjobban szeretek.

Vincent felé fordítottam a fejem, akinek a tekintete kicsit könnyezett a smaragd kontaklencse miatt. Én teljesen nyugodt voltam, még a terhességem ellenére is tudtam kordában tartani az erőmet. De amióta megfogant a baba, Vincentnek átkapcsolt egy védelmező oldala. Ez pedig azt jelentette, hogy mindennap minden percében mellettem volt, és készen állt arra, hogy a legkisebb hangtól is védjen engem és a babát.

- És hova viszel minket? - a tenyeremet a pocakomra simítottam. Mosolyogtam amikor a baba mozdúlt, vagy amikor viszonozta az érintésem. Láttam őt magam elött. Elképesztően varázslatos volt.

- A városban van egy állatorvos - a szemöldökét ráncolta, a csuklójával óvatosan megdörzsölte a szemét. Nagyokat pislogtam, mert nem hittem el azt amit mondott nekem.

- Te állatorvoshoz akarsz engem vinni?! - egy kicsit felemeltem a hangomat. Éreztem azt, hogy a baba is nyugtalan lett. Szinte láttam magam elött, ahogy az apró kezecskéjét ökölbe szorítja.

- Valaki nagyon nyugtalan lett - Vincent a hasamra tette a kezét. Az érintése miatt a fájdalom enyhűlt, majd teljesen megszünt. - Bízzatok bennem. Kérlek - halvány mosolyra húzta a száját, miközben áthajtott a város főutcáján.

- Én akkor sem tudom elfogadni ezt az állatorvosos ötletedet! - a halántékomra tettem a kezem. Feszülten fújtam ki magam, így a baba is nyugtalan lett.

- Gondolkoztam neveken - csak fél szemmel pillantott rám, figyelmesen nézett előre. - Nekem van pár ötletem - súgta, és a szabad kezével megfogta a kezem.

- Mond el nekem - kértem hallkan. Néztem, ahogy beharapja a szája szélét, ahogy féloldalas mosolyt varázsol az arcára, majd lassan bólintott. Miután Vincent felsorolt egy - két nevet, a kézfejére tettem a kezem, és őszintén elmosolyodtam. - Az Astrid gyönyörű! - mondtam ki. - És ha fiú lesz?

- Megjöttünk! - Vincent leparkolt egy fehér ház elött. A barna bejárati ajtó felé kék táblát rögzítettek. A táblán egy kutya, és egy macska díszelgett.

- Te jó ég! Tényleg egy állatorvoshoz hoztál engem! - kétségbeesetten ráztam a fejem. De mielött Vincent kinyitotta volna az ajtót, vissza fogtam őt. - Nem lesz kényelmetlen? - kérdeztem. - Az emberek közt! Az illatuk nem tudom, hogy milyen hatással lesznek így most rád.

- Jól vagyok! Reggel vadásztam! - kinyitotta az ajtót, és becsukta, miközben a bejárat felé sétáltam. De ahogy egyre közelebb értünk a bejárathoz, Vincent egyre jobban szorította össze a száját. Hírtelen torpantunk meg, amikor egy hölgy kinyitotta az ajtót, és kilépett a kutyájával együtt. Amint a kutya ránk nézett hangosan elkezdett ugatni. Vincent a kutyára pillantott. A Német Juhász behúzta a farkát, és nyűszítve húzta a gazdáját a parkoló felé.

- Csak ne legyen semmi baj - súgtam, miközben beléptünk a rendelőbe. Nem voltak sokan, de páran kérdőn pillantottak ránk, mert nem volt nálunk háziállat. De az jobban zavart, hogy minden kutya rettegve bújt a gazdájuk lába mögé. - Vincent - suttogva húztam a pólóját, mert a kutyák kishíján kimenekültek az ajtón.

- Segíthetek valamiben? - a recepciós ránk pillantott, de Vincentet tovább nézte. Általában így néznek rá a nők.

- Tulajdonképpen igen! - eddig nem tapasztalt hangnemen szólította meg a hölgyet. Mintha elakarná őt csábítani. - A főorvos nővel szeretnénk beszélni - hallkan mondta, a szemét összehúzta.

- A főorvosnővel szeretnének beszélni - ismételte robot hangon. - Jobbra van az irodája! A folyosó végén! - pislogás nélkűl válaszolt, miközben Vincent megfogta a kezem, és végig sétáltunk a folyosón.

- Ezt mégis, hogy csináltad? - suttogtam, miközben lenyomta az ajtó kilincsét, és beléptünk a világos irodába.

- Egyszer majd teis megtanulod! - amint előre pillantott, befejezte, és lassan kihúzta magát. Egy barna bőrű nő ült a monitor mögött. Amint ránk pillantott, lassan hátra tolta a székét, a száját résnyire kinyitotta. A pupillája kitágúlt, a keze remegett az asztal felületén.

- Te jó ég! Tudja... - suttogtam.

- Maguk... - felállt, és az asztalra támaszkodott. - Nem tudtam, hogy a városban vannak. Mi szél hozta magukat erre? - a torkát köszörülve kapcsolta ki a monitort. A másik kezét leengedte. Vincent összehúzta a szemét.

- Tegye le kérem azt a kést! - mondta hallkan. A nő a fejét rázta.

- Vámpíroknak nincsen keresnivalójuk a városban! - sziszegte, és egyenesen elénk állt.

- Tudom, hogy bármiben tud nekünk segíteni. Mi pedig segítséget szeretnénk kérni! Ismeri Victort! - mondta Vincent.

- Ismerem őt! Az egész családját ismerem! - támaszkodott az asztalnak. - De ő még friss! - pillantott rám.

- Ő a szerelmem - mutatott rám Vincent.

- Ó igen! Az életben ti csak egyszer lesztek szerelmesek - sóhajtotta. - Miben segíthetek?

- Az otthoni felszerelés nagyon elavúlt! Szeretnénk ha megvizsgálnád - ekkor a pocakomra tettem a kezem, de az orvos úgy hátra lépett, mintha szörnyeteget látna maga elött.

- Ez tilos! Ez nem lehet! Ez egy szörnyeteg! - sziszegte. - Most hagyjátok el a várost! - az ajtó felé sétált, de hírtelen megfogtam a kezét, és a hasamra tettem. Vincent közelebb lépett egy lépést, de tisztában tartotta a döntésem.

- Ő más! Ő ártatlan! Elfogadtam a babát! Ahogy ő is minket! - suttogtam.

- Évek óta nem láttam ilyet - elvette a kezét, és elmosolyodott. - Gyönyörű! - pillantott Vincentre, aki lassan bólintott. - Ha ez igaz, akkor hatalmas nagy kincset hordasz a szíved alatt - kinyitott elöttünk egy ajtót, és alaposan körűl nézve beengedett minket egy szobába. Bezárta utánunk az ajtót, és felkapcsolta a villanyt. - És az édesapa, hogy bírja? - ült le egy gép elé. - Ha jól tudom, ilyenkor az apák ösztöne átkapcsol egy védelmező üzemmódba.

- Ez így van! Tegnap hangokat hallott az erdőben. Azt hitte, hogy veszély leselkedik ránk. Pedig csak egy mókus kaparta a fa kérgét - mondtam, miközben lefeküdtem a vizsgáló asztalra.

- Gyönyörű teremtmények vagytok! - pillantott ránk, miközben a műszerrel megvizsgálta a hasam. - Ott a baba! Azta! Nagyon erős - ráncolta a szemöldökét. - Már majdnem kifejlődött!

- Nagyon gyorsan fejlődik - mondta Vincent. - De jól van? - kérdezett rá.

- Boldog! - pillantott ránk az orvos. - Hihetetlen! Hosszú évek óta nem találkoztam még ilyen magzattal! - mondta ki, majd lefagyott az arcáról a mosoly.

- Mi a baj? - suttogtam. - Vincent? - pillantottam a szerelmemre. Vincent a fejét rázta.

- Ezt eddig miért nem vettük észre? - szorította meg a kezem.

- Mi történik? - lábadt könnybe a szemem.

- Kettő! - mondta a nő. - Kettő baba - nézett a szemembe. - Ikrek - húzta fel a szemöldökét.

- Ez mégis, hogy lehetséges? - futott végig a testemen a libabőr. Vincent szörnyűlkődve pillantott a monitorra.

- Amikor fájt a hasad, azt nem az első baba csinálta. Hanem a másik! - mutatott a második szabálytalan foltra.

- Mintha a másik baba...ellenségként tekintene rátok - súgta az orvos.

- Ez nem igaz! Ilyen nem létezik! Vincent! Mindkettő az én babám! - mondtam könnyes szemmel.

- Ez a baba! - mutatott egy foltra. - Békés, és azonnal beleszeretett az anyukájába. Olyan mint egy tündér - ekkor a másik foltra mutatott. - Viszont a másik baba, még engem is megijeszt! - hátrált a nő. - Minden babának van egy démoni ikertesvére! A másik baba sötét, és tele van rosszindulattal!

- Vincent! Megyünk! Most! - ellöktem magam mellől az orvost, aki könnyes szemmel nézett rám.

- Azonnal kikell szedni! Felfogja falni a másik babát! Értsétek meg! - tette össze a kezét könnyes szemmel. - Egy szörnyeteg! Egy démoni lény!

- Igaza lehet! - mondta Vincent könnyes szemmel.

- Te most komolyan az ő pártját fogod?! - emeltem fel a hangom, miközben éles fájdalom nyilalt a hasamba.

- Látod? Ezt csinálja a másik baba! El kell távolítani a magzatott! - kiabálta.

- Nem! - mondtam ki. - Enyém a baba! Az én méhemben növekszik! - kilöktem magam elött az ajtót, és minden erőmmel azon voltam, hogy haza menjek.

Elvoltam keseredve. Az idő múlásával egyre jobban fájt a terhesség. Még mindig nem hittem el azt, ami történt. Nem hittem el ezt a mesét. De tudtam. A mi világunkban minden mese igazi.

A pocakom szép kerekre nőt.

Tudtuk azt, hogy a családtagjaink elött nem tarthattuk már titokban a babák létezését. Ravanna és Abigor úgy néztek a pocakomra, mintha a világot jelentené a számukra. Viszont Victor tele volt dühvel, és rettegett a babáktól.

Egy hónap telt el, de a szülés beindúlt nálam. Annyira váratlanúl ért a fájdalom és az inger, hogy azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Tudtam azt, hogy szülni fogok. Victor mégis segített mindenben. Csak ő, és Vincent volt velem. Abban a percen nem gondolkoztam. Csak egy pillanatra néztem ki az ablakon. Szakadt a hó. Hatalmas pelyhek, amik beborították az erdő fáit, békességet sugalltak felém.

- Rendben Angel! Erős vagy, tehát ez olyan lesz mint egy normális szülés! - miközben széttártam a lábam, Victor az ágy végén állt, Vincent pedig mellettem.

- Nagyon fáj! Nagyon izzadok! - támasztottam a homlokom Vincenthez, aki a kezemet szorította.

- Ügyes leszel kicsim! Eljött az idő! Ez az a pillanat, amikor a babákat a világra fogod hozni! - mondta, miközben Victor a bokámat fogta.

- Vincent! Gyere ide! - megfogta Vi ncent vállát, és helyet cseréltek.

- Most nyomd Angel! - mondta ki, én pedig erősen nyomtam. Úgy, ahogy csak tudtam. Koncentráltam. Mindent ütemesen csináltam. Hallgattam Victor hangját. A hangja megnyugtatott. Segített nekem. Egy pillanat alatt perget le elöttem az eltelt hosszú hetek. Attól a pillanattól szeretem a babákat, amióta megfogantak.

- Itt van! Itt van! - Vincent a kezébe vett egy törülközőt, és bele bugyolálta a baba testét, aki hangosan sírt. Láttam, ahogy a száját mosolyra húzta. - Gyönyörű! Fiú! Angel, egy kisfiú! - felém mutatta a kisbabát, aki olyan volt mint mi.

- Mint egy apró porcelánbaba - vettem a karjaim közé, miközben Vincent a mellkasomra tette. A baba hangosan sírt. Barátságtalanúl szorította össze az öklét.

- Ez nem a jó baba - súgta Victor, miközben újra fájdalmat éreztem. - Elviszem őt! - vette el tőlem.

- Ha bántani mered őt...! - ragadta meg Vincent a kezét.

- Tőle még az isten sem védhet meg minket. De nem bántom őt! - kinyitotta az ajtót, és bevitte őt az oldalsó helyiségbe, hogy megvizsgálja őt. Figyeltem Vincentre, aki mondta az utasításokat. Viszont akkora pofont kaptunk az élettől, amit már nem bírtunk ki. Pár perc után született meg a pici lány.

- Kislány - suttogta Vincent. Túl nagy volt a csend. Szinte hallottam ahogy a hópelyhek simogatják az ablak felületét. Mert pokoli volt a csend.

- A kisbabám! - vettem magamhoz az élettelen testén. - Nem lélegzik! Victor! - kiabáltam sírva. - Victor, segíts rajta! - Victor egy szempillantás alatt elvette a kislányomat, aki még mindig nem lélegzet. Victor megsimította a fejét, és rám pillantott.

- A másik megölte - nézett rám. Vincent hátra lépett egy lépést. A vér borította keze remegett. Könnyek szöktek a vörös tekintetébe. - A legendák igazak! - pillantott rám. - Annyira sajnálom Angel!

- Ez nem történhet meg! Vincent! A babám! A babám nem lélegzik! - próbáltam felülni, de Vincent vissza fogott.

- El kell őt engedned bébi - tartott engem.

- Nem! Nem mondhatsz ilyeneket! Engedj el! Victor! Ne vidd el a kislányomat! - Vincent karját szorongattam, aki erősen tartott engem.

Azon a napon a szívünk egy meghatározó darabja tört apró darabokra. Azon a napon a szívem egy darabját is magával vitte a kislányom. Victor azt mondta, hogy már a szülés elött sem lélegzett. Mert a másik baba erősebb volt. Két nap telt el a szörnyű nap óta. Azóta a nappaliban ültem, és régi könyveket olvastam a legendákról. A bestáriumban szörnyű dolgokat olvastam. És mind igazak voltak! A pokolba! Minden szörnyű dolog, logikusan igazi volt.

- A vámpírbaba aki felfalta az ikertestvérét, mert az gyengébb volt. A két baba akik nem fértek el a magzatban. Sötét legendák a démoni babáról igazak - suttogtam a könnyeim közt. Szörnyű képeket láttam. Apró csecsemőket, akik egymásra nézve sírnak. Nem szerették egymást. - Az erősebb mindig felfalja a gyengébbet - olvastam el a kép alatti szöveget.

- Nagyon sajnálom Angel - ült mellém Ravanna. - Sajnálom a lányodat! - fogta meg a vállamat. - A legendákat még mi magunk sem tudjuk vegváltoztatni! Ami történt az szörnyűség! De...- a fejét rázta, és szipogott egyett.

- Ez az eltűnő iker szindróma! - sóhajtotta Markus. - Az emberek így vélik! - simogatta a hátamat. Szipogva az ablak felé pillantottam, és a lépcső felé fordítottam a fejem. Vincent és Victor sétált le onnan. Vincent a karjai közt tartotta a kisfiúnkat. A testét egy hófehér ruhácska védte. Megálltak elöttem. De én rá sem bírtam nézni a babára.

- Vigyétek innen! - fordítottam el a fejem.

- A fiúnk éhes... - de Vincent nem tudta befejezni, mert a baba elkezdett sírni. Feszülten hunytam le a szemem, és a fülemre tettem a kezem. Amint a baba elkezdett sírni, az ajtó bevágódott. Szinte hóvihar tombolt oda kint. A család összes tagja felállt, és pajzsként védte a babát. De ami ezután következett, arra nem számítottunk. Csak Victor tudta, hogy ez mi volt.

A szemei vörös lángban égtek. Az agyarai kitülemkedtek a fogai közt. Sűrű nyál csurgott a szájából. Éjfeke bundát öltött magára. Hatalmas volt, akár egy medve. Karmait a padló rései közé mélyesztette. Ő volt a pokol ivadéka. Egy farkasbőrbe bújt démon. A lény Victor múltjából. A fekete lény megállt elöttünk.

- Akkor én elmondtam azt, hogy a megfelelő időben visszajövök valamiért - a hangja mély és hátborzongató volt. Csak sétált felénk. A baba pedig nem sírt. - Most pedig elveszem azt ami engem illet! - egyenesen a babára pillantott.

- Csak a holttestemen át! - mondta Vincent. Könnyes szemmel vettem magamhoz a babát, és lassú léptekkel indúltam meg a démoni lény felé. Nem gondolkoztam. Fájt a szívem és a lelkem.

- Angel! Mit művelsz?! - kiabálta Vincent.

- Ezaz! Gyere csak közelebb! - vicsorgott a lény.

- Angel! Nem teheted! Ő a fiad! Te szűlted! - mondta Victor. Ekkor megtorpantam, és a baba csillogó szemébe néztem.

A kezemet lassan széttártam. A farkas ugrott egyett. A fiam pedig nem volt a karjaim közt. Az erdő mélye felé pillantottam. Még láttam a hatalmas farkas lábnyomait. De a hóvihar lassan eltakarta a lábnyomokat.

Minden változott.

Ahogy ezután is minden változni fog.

VÉGE az első könyvnek.

A folytatása hamarosan következik.