⚜ ANGEL ⚜
______________

Este a szobámban ültem. Az ágyamon törökülésben pillantottam az ablak felé, a lepedő gyűrött volt a testem alatt. A hold halvány fénye bevilágított és kiemelte az ablakkeret formáját. Szinte hallotam az éjszaka neszeit, az erdő sötét, barátságtalan oldaláról. Hallotam a farkasok üvöltését, a bagoly huhogását. Ezek a hangok ébresztettek rá arra, hogy veszélyes környezetben vagyok. Ezért a lábamat a mellkasomhoz húztam, az államat a térdemre támasztottam. Az ujjaimmal a nadrágomat piszkáltam. Váratlanúl enyhe szellő keletkezett a szobában. A számat szomorú mosolyra húztam, és a kanapé felé pillantottam.

- Szia - hagyta el szomorú hang a torkomat. A történtek után, Vincent csak nagyon ritkán jön be hozzám. Magát hibáztatta a konyhában történtek miatt. Pedig ami ott történt, az maga volt a csoda. Abban a pillanatban, annyira igazinak éreztem a kapcsolatunkat, hogy tudtam azt, hogy mi ketten jók vagyunk. Annyira normális volt a csókja. De amikor megéreztem a szemfogát, azt a két hegyes idegen dolgot, akkor tényleg borzongás futott végig az egész testemen. Abban a pillanatban éreztem azt, hogy egy igazi ragadozóval állok szemben. Nem tudtam, hogy Vincent, vagy a benne lakozó vámpír erősebb - e.

  De egy dolgot tudok; szerelmes vagyok belé. - Nem jöttél be tegnap este - suttogtam a tekintetét keresve. A smaragdzöld szeme az ablak felé pillantott, szürke ingjét feltűrte a karján, a nyakánál jobban kigombolta. A feszes nyaklánca vonzón csillogott. nyakában. A fejét megrázta, a kezét a tarkójára simította.

- Igen. Volt egy kis táplálkozási problémám - nyelt egyet. - Még nemigazán tudom irányítani - nézett mélyen a szemembe.

- Ohh, én megértem - tűrtem a fülem mögé egy tincsemet. - Ezzel nincsen semmi baj - pillantottam oldalra, az arcomat elöntötte a pír. - Ami a konyhában történt az...

- Az hiba volt - fejezte be helyettem hallkan.

- Tessék? - elképedve pillantottam rá, számat csalódottan bigyesztettem le. Tagadni sem tudtam azt, hogy ez rosszúl esett. Néha abban sem voltam biztos, hogy ő akarja - e ezt a kapcsolatot. Néha azt sem tudom, hogy ő ki.

- Elveszítettem a fejem. Fel sem tudod fogni azt, hogy mekkora veszélyben voltál - a fejét rázta, az arcát a tenyerébe temette. Még egy gondterhelt sóhaj is elhagyta a száját.

- Tehát nem tudod irányítani a vágyaidat? - húztam össze a szemem. - Ez a baj, igaz? - néztem rá.

- Lényegében igen - dőlt hátra a kanapén. Beharaptam a számat, és megrántottam a vállam.

- Akkor gyakorold - motyogtam elpirúlva. A szemét összehúzta, úgy fürkészte az arcomat. - Mármint, nemis fogod tudni megtanulni, ha nem gyakorolsz.

- Ezt hogy érted?

- Gyere ide mellém - simítottam meg a takarómat.

- Ez már rosszúl kezdődik - leült mellém, felém fordúlt és a számra pillantott.

- Én bízok benned! - tettem fel a kezem, a hajgumimmal pedig hátra fogtam a hajam. Azonnal a nyakamat nézte, smaragd tekintetből pedig lett egy bíborvörösen izzó szempár. - Engem ez már régen nem ijeszt meg - egy kicsit felültem, és lassan átkaroltam a tarkóját. Az ujjaim a bőrét cirógatták, a kezét a derekamra tette.

- Mit csinálsz? - suttogta, a szemét hiába hunyta le, mindig vörösen izzott neki.

- Próbáld visszafogni - hajoltam közelebb hozzá, és beszippantottam az illatát. - Nincs is kripta szagod - nevettem el magam hallkan.

- Majd egy kilencven év múlva! - megfogott, fölém hajolt és végig fektetett az ágyon. A hevessége miatt egy kicsit kizökkentem, és kérdőn pillantottam fel rá.

- Megtudod nekem mondani azt, hogy most mit akarsz csinálni? - suttogtam mozdulatlanúl.

- Megakarlak csókolni - lassan hajolt le hozzám, hogy a szemembe tudjon nézni. Az ajka óvatosan érintette az én ajkamat, lassú és megfontolt volt. Még mindig nem csókolt meg. Várt. A megfelelő pillanatra. Egy kicsit megemelte az államat, a másik kezével a fejem mellett támaszkodott meg. Ekkor biccentette oldalra a fejét. A szám automatikusan megnyílt előtte. Fogadtam a nyelvét, a kezemet az arcára tettem. Mintha hallottam volna egy rekedt sóhajt, mintha küzdene a vágyai ellen.

- Vincent, semmi baj! - szemébe néztem és megráztam a fejem. - kérlek, egy kicsit legyél az...az enyém - a vállára tettem a kezem, az ujjaim vándorútra tértek a lapockájától a derekáig. Az ingjét feltűrtem, a kezem a nadrágja szélét kereste.

- Nagyon nehéz - lehajolt hozzám, és lassú puszit nyomott a nyakamra. - Nehéz visszafogni azt ami vagyok - a másik oldalra is nyomott egy puszit, az egyik kezével az ingjét gombolta végig. Lehúztam róla az inget és a padlóra dobtam.

- Gyönyörű tested van. Mégcsak nemis olyan undorítóan fehér mint a vámpíros filmekben - a tenyeremet a mellére tettem, az ujjaim alatt a bőre libabőrösre változott.

- Kérlek, ne gyere mindig a vámpíros filmekkel - egy kicsit lejjebb mászott, a kezével addig tűrte fel a pólómat, amíg puszit nem tudott nyomni a köldököm alá. Egymás után. A szememet lehunytam, számat apró mosolyra húztam.

- Máshonnan nem tudok információkat gyűjteni - beharaptam a számat, ahogy egyre feljebb haladt. A pólómat lassan tűrte fel, az ujjai érintették a melltartóm csipkés szélét.

- Angel, nekem ez nem megy - szája elé tette a kezét, és oldalra fordította a fejét. - Én már nem kívánom a...szexet - megrázta a fejét, és lehunyta a szemét.

- Tudom. Mert Ravanna elmesélte. Elmondta a szokásaitokat - lesütöttem a szemem, és hevesen dobogó szívvel a kezemet nyújtottam felé. - Harapj meg - nyeltem egyet a hangom remegett annyira féltem. Mégis akartam őt.

- Soha! Nem bírnám ki - mellém ült, és lefeküdt. A mellkasa gyorsan süllyedt le és fel. A tükör felé pillantottam. Kerestem valamit. Valamivel, amivel felnyithatom a szemét. Megigazítottam a pólómat, és az asztalhoz sétáltam. Kivettem a táskámból egy gombos tűt és Vincentre pillantottam. A pupillája kitágúlt, ahogy a tűt nézte a kezemben. - Angel mit csinálsz? - suttogta, de ekkor a mutatóujjam hegyét megszúrtam a tűvel. Felszisszentem a hegyes fájdalom miatt. Vincent a kezemet nézte, amikor feltérdeltem az ágyra és hozzá hajoltam. Felé mutattam az ujjamal amiből kicsordúlt egy kövérebb vércsepp.

- Ez rád vár kicsim - mosolyra húztam a számat. Egy pillanatra a szemembe nézett, mintha keresett volna valamit. Gyengéden fogta meg a kezemet a vér lefolyt a tenyeremhez, amit mozdulatlanúl nézett végig. A levegővételét hangosabbnak hallotam.

- És ha nem tudok leállni? - kérdezte habozva.

- Ha szeretsz, akkor nem fogsz bántani - válaszoltam hallkan. A tenyeremhez hajolt, a nyelve óvatosan érintette a bőrömet a kifolyt vércseppet azonnal magáévá tette. A szemét lehunyta a kezemet jobban szorította, amikor megízlelte.

- Mit gondolsz, kaphatok még belőle? - megtámasztotta a könyökömet, a tenyeremet az ajkához húzta.

- Vincent? - kérdeztem, mielőtt még megtenné. - Mennyire fog fájni? - néztem a vörös tekintetébe.

- Pokolian fog fájni - nézett a szemembe. Ekkor szinte lassított felvételben láttam azt, hogy a száját kinyitja, a foga megcsillan és egy lassú mozdulattál a szemfogát a tenyerem közepébe mélyeszti. Amint éreztem az átkozott szúrást a tekintemet elöntötte a könnycsepp. Nagyon fájt. Mintha apró darabokra tőrné a porcikáimat. Vincent a szemét hunyta le, a teste elgyengűlt. Már a könyökömet sem tartotta. Számoltam a másodperceket. De a pokolba is már, már túl sokáig tartott. Hallotam az apró nyelését, a nyelve monoton mozdulatait a bőrömöm.

- Vincent, kérlek...- tettem a szám elé a kezem. - Mostmár hagyd abba - suttogtam erőtlenűl. Ekkor bevágódott az ajtó. Szinte lassított felvételben láttam azt, hogy Markus megragadja Vincentet és a falhoz szorítja őt.

- Elment az eszed vámpír? - kiabálta, Vincent pedig a másodperc töredéke alatt pillantott rám. A szeme megváltozott, smaragd tekintete a könnyektől csillogott.

- Angel, ne haragudj rám kérlek - a tenyeremet nézte, próbáltam lefogni a sebet, de még mindig vérzett.

- Mi ez a jó illat? - sétált be Abigor a szobába. - Oh! - pillantott rám. - Oh! - pillantott Vincentre. - Gratulálok haver! Csak nem tudtad visszafogni! Na gyere csak velem! - megfogta a vállát és kihúzta őt a szobából. Szomorúan pillantottam utánuk, a tenyerem sajgott a fájdalomtól. Olyan érzés volt, mintha egy tövisbokorba tenyereltem volna bele.

- Az én hibám volt - pillantottam Markusra, aki bekötötte a tenyeremet. - Nem az ő hibája. Őt csak az ösztönei irányították - sütöttem le a szemem.

- Sápadt vagy! - mondta ki, majd egy szempillantás alatt egy pohár cukros vízzel tért vissza hozzám. - Ezt máskor ne engedd meg neki. Mert nem szabad.

- Most hol van? - kérdeztem. - Kérlek, mond el, hogy mit csinál éppen - suttogtam szomorúan.

- Most sír mert fájdalmat okozott neked - nézett a szemembe szomorúan.