⚜Damien⚜
__________________

Az ideiglenes szobámban a tükör előtt álltam. Lassú, megfontolt mozdulatokkal igazítottam meg a fehér inget, ami feszült a testemen. A hajamat hátra lakkoztam és igyekeztem természetes vámpírnak látszani, de minden mozdulat közben remegett a kezem. A fejemet a padló felé szegeztem, a szememet lehunytam. Amikor legközelebb kinyitottam, ijesztő tekintet nézett vissza rám a tükörből. A sárga fényt fekete csík és kusza csíkok ölelték körbe, a másik szememben tomholt a tűz legsötétebb színe. Mintha egy démon szállt volna meg bennem. Talán féltem saját magamtól. Talán nem akartam, hogy a ragadozó énem kibontakozzon. Talán vissza akartam szorítani. - Ez ijesztő - suttogtam, miközben apa belépett a szobába. - Olyan mintha egy vadállat bújt volna el bennem. Idegen - néztem a szemembe.

- Tetszeni fogsz nekik - helyezte a vállamra a kezét. Amikor a falkával vagyok, akkor próbálok falka tagként, vezérként és főnökként viselkedni. Viszont a Dragomír kastélyban egy fiú vagyok, aki próbál eleget tenni az elvárásoknak.

- Félni fognak tőlem? - fordultam apa felé, aki bólintott. - Nem találkoztak még ilyennel!

- Te vagy az első ilyen. Nem találkoztak még hozzád hasonlóval - igazította meg a nyakkendőmet. - Talán félni fognak. Talán veszélyeztetve érzik majd magukat. Bármi történhet - rázta meg a fejét. - A fontos az, hogy viselkedj természetesen - sétált az ajtóhoz, de váratlanul megtorpant. - Eddig nem mondtam, de a szívem mélyén én mindig bíztam benned. Kiskorod óta bíztam abban, hogy rám hasonlítasz. Ezért ne kérdőjelezd meg magad, mert elképesztően gyönyörű vagy! Erős és izmos! A szemed pedig különleges! Legyél büszke arra, hogy te vagy az első aki mindkét erőt bírtokolja!

- Victor azt mondta, hogy ezek a távoli rokonok már voltak itt! - a kijelentésem hallatán elmosolyodott és végig simította az izmos vállát.

- Akkor voltak itt utoljára amikor Dragomír lettem! Azóta majdnem három év eltelt! Gyerekeink születtek, megküzdöttünk Kerberosszal... zajlott az élet, igaz?

- Azt is tudják, hogy mit csináltam? - húztam össze a szemem. Láttam, hogy kényes témát érintettem, hiszen tarkójára tette a kezét, és az ajtónak támasztotta a vállát.

- Az egyikük a jövőbe lát! Feltételezem, hogy tudnak mindenről hiszen van informátoruk. De a lényeg az, hogy legyél önmagad! - ekkor magához húzott, nyakamat a hónaalá húzta és megrörzsölte a fejem. - A fiam vagy! Le ne merj égetni!

Apám szavai jól estek és segítettek abban, hogy nyugodt szívvel sétáljak le a lépcsőn. A rokonok, akiknek a nevüket nem tudtam, már a kanapén ültek és mosolyogva beszélgettek a többiekkel. Andarielt is megcsodálták, csendben kérték tőle, hogy gyújtson meg egy gyertyát. Lenyűgözte őket az, hogy a kislány mennyire intelligens és erős. Lassú léptekkel sétáltam le a lépcsőn. Már érezték a szagomat. Testük megfeszült, a kezüket ökölbe szorították. Igen. Nem is kérdés, hogy félnek tőlem. Mert rettegtek. Victor és apa is felállt, hogy melléjük sétáljak. A köpenyt viselő rokonaink virító tekintettel néztek végig rajtam. Nem voltak barátságosak, de nem láttam rajtuk rossz szándékot.

- Örülök, hogy végre személyesen is találkozhatunk - nyújtotta az egyik a kezét. - Megtisztelő veled találkozni - némán fogadtam el és a szemébe néztem.

- Részemről az öröm.

- Tehát, ő lenne a pokol gyermeke? - nyújtotta egy másik is a kezét. - Nem semmi! Tiszta apád vagy!

- Igen! Azt hiszem, hogy ebben egyetértünk - a lány nem lépett közelebb hozzám, de nézett engem. A szeme lila színben csillogott, a tekintetét lassan lehunyta. Én nem tudtam, hogy mi történik, ezért apára néztem, aki anyával mosolygott össze. Miért csinálnak úgy, mintha ők tudnák azt, hogy most mi fog következni?

- Ó, igen! - suttogta. - Látom! Tisztán látom a jövődet!

- Oké... - néztem apa szemébe. - Mi a fasz...

- Damien! - intett csendre.

- Látok egy lányt - a kijelentése hallatán felcsillant a szemem.

- Te a jövőbe látsz?

- Egy gyönyörű, erős lányt! A találkozásotok különleges lesz! Szerelem lesz első látásra! Egy hatalmas szenvedély fog köztetek kialakulni! A szerelmetek nem ismer majd határokat - folytatta koncentrálva. - Viszont... látok itt mást is. Vérfürdőt és holttesteket!

- Apa? - néztem apára.

- Édesanyádnak is megjósolta a jövőjét. A durva pedig az, hogy minden szava igaz volt. Tehát maradj csendben, Damien - figyelmeztetett hallkan.

- És ha én nem szeretném hallani? - léptem hátra egy lépést. - Megtennéd, hogy abba hagyod?!

Ekkor Victor apa mellé lépett és a füléhez hajolt.

- Ha Damien nyugtalan lesz akkor a falkája is az lesz! Le kell higgadnia!

- Szeretni fogod ezt a lányt! Minden erőddel azon leszel, hogy megvéd őt! Viszont a benned lakozó szörnyeteg veszélyre lehet rá!

- Azt mondtam, hogy elég! - egy határozott mozdulattal szorítottam meg a csuklóját és villantottam meg a szemem. A lány elkerekedett szemekkel nézett a tekintetembe, a többiek hátra léptek egy lépést. Az erdő széléről farkasüvöltés törte meg a csendet. A sötét ablak felé pillantottam és szitkozódtam mérgemben. - Szörnyeteg?! - biccentettem oldalra a fejem.

- Jaj, istenem! Kezdődik... - suttogta Ravanna.

- Kíváncsi vagy arra, hogy milyen egy igazi szörnyeteg?!

- Elég! Azt mondtam, hogy elég - apám megszorította a kezem és a kanapéra ültetett. De én tudtam, hogy mit akarok. Azt is tudtam, hogy a rokonok kedvéért nem fogok megfelelni.

- Ő kezdte - suttogtam. Ekkor anya mellém ült és megpacskolta a combomat.

- Azért Damien, mert ha találkozik egy ismeretlennek akkor betekintést kap a jövőjébe. Ő így mutatkozik be - miközben anya mosolygott, a lányra pillantottam, aki rettegve nézett engem.

- Akkor sem fogok bocsánatot kérni tőle - fontam keresztbe a lábam. Ekkor Victor az ajtóhoz sétált és a torkát köszörülte.

- Azt hiszem, hogy társaságot kaptunk - az ajtót kinyitotta és Max sétált be rajta. Megnyugodtam, amikor emberi formában pillantottam meg, de mérges voltam, mert nem fogadott szót.

- Hali! - vigyorgott. - Családi összejövetelt tartunk? - dobta le magát mellém a kissrác.

- Mit nem értettél azon, hogy maradj otthon?! - sziszegtem mérgesen. Mintha nem hallotta volna meg, előre hajolt és megcsikizte Andariel arcát, aki az asztal mellett ácsorgott és apa lábát szorongatta. - A többiek? - suttogtam, miközben az emeletről hangos zaj csapta meg a fülemet. Victor és a többiek egyszerre pillantottak felém, és miközben éreztem a falkám szagát, hátra biccentettem a fejem.

- Borz - mondtam. - Nagyon sok borz - és miközben felborult egy szék, felpattantam és mosolyogva hátra tettem a kezem.

- Ezért jobb lesz, ha... khm... ha megnézem azt a kis kártevőt - Maxet magam után húztam az emeletre és benyitottam a szobámba, de nem mindennapi látvány fogadott. Pislogni is elfelejtettem, miközben egy farkas lógott be az ablakon. A fülét hegyezte, a fejét oldalra biccentette és nyüszögött amikor megpillantott engem. Az íróasztal alatt egy másik farkas rejtőzött, a harmadik pedig a szekrényből dugta ki a fejét. - Szórakoztok velem? - túrtam a hajamba. - Háborút akartok, vagy mi a fasz? - tettem csípőre a kezem. - Menjetek haza! Most!

- Sajnálom, Damien - sétált be a szobámba Will. - A falka érzékelte, hogy nyugtalan vagy. Nem tudtam otthon tartani őket - vett magára egy fehér pólót.

- Akkor ezt még gyakorolnunk kell - suttogtam, miközben egy farkas ült le lábam mellé. - Jó sokat - tettem hozzá hallkan.

Egy kicsit kiborítottam a rokonokat, ezért hamar haza mentek. Igazából abban sem voltam biztos, hogy viszont látjuk - e őket. Úgy éreztem, hogy elrontottam az estét, pedig semmit nem csináltam. Egyszerűen csak nehéz nekem. Nehéz két felé figyelni. Ott van a falkám, akikkel többet kéne foglalkoznom mert nélkülem az egész bírtokot képesek szétszedni, és van a rendes családom, akiknek szintén szükségük van rám. Pont a szobámban az ágyamban feküdtem, amikor apa lépett be az ajtón. Apa lefeküdt mellém az ágyra és felsóhajtott.

- Szeretnél mondani nekem valamit? - kérdezte azonnal. - Esetleg tanácsot kérni valamiben? - nézte a plafont. - Vagy ha vadászni szeretnél akkor szívesen elmegyek veled - ajánlotta föl.

- Kedves vagy, apa, de... - piszkáltam a nyakláncomat. Minden falka tagnak van egy ugyan ilyen nyaklánca. Egy bőr nyaklánc, amin egy fából faragott farkas lábnyom lógott. - Úgy érzem, hogy nem tudom azt, hogy hova tartozom. Ha a falkával vagyok, akkor ti hiányoztok. Ha pedig veletek akkor a szívem a falkához húz - vettem az ujjaim közé a medált. - Nem találom önmagam - sütöttem le a szemem.

- Damien, nem haragszunk meg ha a falkát fontosabbnak tartod. Elvégre az ösztöneid mást diktálnak. Teljesen megértük, ha több időt szeretnél tölteni velük - suttogta.

- Nem csak erről van szó - adtam meg magam. - Nehéz nekem. Azért nehéz mert nem tudom irányítani az erőmet. A falka hallgat rám, viszont bizonytalanok velem kapcsolatban. Soha nem fordítanának hátat, de ők is tudják, hogy nem vagyok stabil vezető.

- Azért, mert még tanulsz - fordította felém a fejét.

- A tegnap estéről pedig nem tehetsz - emlékeztetett arra, amikor kiszöktem a városba. - Nagy rajtad a nyomás, hiszen két családod van és igyekszel mindenkinek megfelelni. Kitűnő vezető és példamutató testvér szeretnél lenni. Ez így rendben van, Damien - mosolygott. - Idővel minden jobb lesz.

- Kösz, apa - ültem fel az ágyon. - Megyek. Elviszem a többieket vadászni - pillantottam a sötét égbolt felé.

- Csak ügyesen - kacsintott.