⚜Damien⚜
___________________

Apám egykor azt mondta, hogy különleges vagyok. Egy olyan lénynek tartott, aki páratlan és nem mindennapi látvány. De mit takar a páratlan? Én voltam az első és egyben az egyetlen, aki félig vámpír, félig vérfarkas. Apám szerint egy olyan erőt tartok a kezeim közt, amihez senki más nem férhet hozzá. Van egy falkám. A falka a második családom. Miután kikezdtem az alfával elfogadtak engem, mint csapatvezetőt, de nincsen könnyű dolgom. Minden a nyakamba zúdult. Minden teliholdkor szenvedek az erőm kordában tartása miatt. Az utolsó telihold éjszakáján elvesztettem a fejem és átváltoztam. Farkas létemmel indultam neki a nagyvárosnak. Érzékeny voltam a hangokra és az illatokra, ezért úgy viselkedtem, mint egy kutya. Mindent érezni akartam. Rókaként osontam a belváros sötét utcáin és sikátorokba sétáltam, hogy a szemetek közt turkáljak. Veszélyes és felelőtlen dolog volt elhagynom a falkát, hiszen farkasként kétszer nagyobb vagyok, mint egy közepes testű kutya. Elrúgtam magam a talajtól, hogy a szemeteskuka tetejére ugorjak. A belváros elhagyatott volt ezen a részen, de bármikor megláthatnak. És ha meglátnak az nagy veszélyt jelent a falkámra nézve. Épp a szemetek közé dugtam az orrom amikor a háta mögűl hangokat hallottam. Morgás hagyta el a szám és támadóállásban megfordultam. Én voltam a fehér farkas, aki egy szemeteskuka tetején támadni akart. A kérdés már csak az, hogy kire. Az apám sétált felém lassú léptekkel. A tekintete láttán, nyüszítve a seggemre ültem, majd a fülemet hegyeztem. Apa a tarkója köré fonta a karját, a kezében ruhákat tartott. Láttam rajta, hogy aggódik értem. Ő az egyetlen, aki tudja, hogy nem vagyok önmagam teliholdkor. Azért mert neki mindent elmondok. Köztünk olyan kapcsolat van amit senki nem szakíthat szét. Ő az, aki mindig megért engem. Aki támogat, aki segít ha baj van. Ő egy igazi és példamutató apa. Ő a példaképem. Még akkor is ha ezt ritkán, vagy soha nem hangoztatom.

- Semmi baj, Damien - tette fel a kezét lassan. A lámpa halvány fénye megvilágította az arcát és a mozdulatait. Mintha magamat láttam volna. Hasonlítok apára, a különbség csak az, hogy neki sötétbarna a haja, nekem pedig fekete. Az ő borostája erősebb, nekem visszafogottabb. De apa és fia létünkre szinte egyformák voltunk. - Mit csinálsz itt? Gyere ide! - mutatott a lábához. Szuper... tudtam, hogy egyszer ezt is megélem. Most komolyan úgy hívott a lábához, mint egy kutyát? Végülis az voltam, nem? Mély morgás hagyta el a szám és tovább szimatoltam a szemetek közt. Apa felsóhajtott és hátra pillantott, hogy megbizonyosodjon arról, hogy senki sincs a közelben. Igaza volt. Mennyire lenne furcsa, ha bejelentenék a híradóban, hogy egy „fehér óriás" kutya járkál éjszaka a városban? - Damien, a falkád tagjai nyugtalanok! Anyád pedig ideges! Vissza kell jönnöd a bírtokra - egy mozdulattal leugrottam a magas kukáról és apám felé sétáltam. A sétálás közben koncentráltam és lassan vissza változtam emberi formámra. Az átváltozás mindig fájfalommal jár. Nekem kifejezetten fáj, hiszem nemrégóta vagyok vérfarkas. Meztelen vettem magamhoz a ruhákat és öltöztem fel.

- Kösz- fordítottam el a fejem, hogy a tekintetünk ne találkozzon. Magyarázatot várt el tőlem, de nem éreztem azt, hogy most magyarázkodnom kéne. - Mehetünk - túrtam hátra a hajam. Apa pislogás nélkül nézett rám. Összefontam magam előtt a kezem és oldalra biccentettem a fejem. - Most jön a fejmosás? Most jön az, hogy "Damien mit keresel az emberek közt?" Vagy az, hogy "Damien miért hagytad hátra a falkát?"

- Azt hittem, hogy tudod uralni! Damien! Nálatok a falkánál ez nem így működik! Minden falka tag az alfától függ! Az alfa pedig a falkától! Ha az alfa nem tudja uralni a teliholdat akkor a falka többi tagja is nyugtalan lesz! És te vagy az alfa! - ekkor farkas vonítás csapta meg a fülem. Kórusban és egyszerre kezdtek el jelezni nekem. A szememet lehunytam és beleszívtam a friss levegőbe. Ez nem jelentett jót. Minden vonítás különbözött. Jelezni szoktunk, ha zsákmányt találtunk, ha megtaláltuk egy társunkat, vagy ha hívunk egy társunkat. - Téged hívnak, igaz?

Ekkor szinte lassított felvételben láttam, hogy egy - kettő majd öt farkas sétál felénk. A tarkómra tettem a kezem és megráztam a fejem. - Vissza! Vissza! A kurva életbe! - az egyik háztömb ablakánál felkapcsolták a villanyt és miközben a vérfarkasok ellepték az utcát én próbáltam menteni a többieket. A hatalmas sétáló farkasok közt fogtam a fejem, akik a fülüket hátra csapva szimatolták az idegen szagot.

- Vidd innen őket! - suttogta apám. - Ennél nagyobb probléma most nincsen! Fussatok! - Apa oldalra állt, én pedig egy kuka mögé futottam. Azt én hibámból merészkedtek a városba. Kerestek engem mert az erőm kontrolálása közben elmentem. Most azonnal vissza kell vinnem őket az erdőbe!

Másnap reggel anyámék házában, a kanapén ültem. Andariel mellettem ült és azzal foglalta el magát, hogy az elméjével meggyújtotta a gyertyákat. Megsimítottam a haját és az erdő sűrű fái felé pillantottam. Tavasz volt. A kastély előtt tátongó hatalmas tó visszaverte a nap erős sugarait, miközben az enyhe szellő parancsára fodrok keletkeztek a víz felszínén. Egy szitakötő egy tavirózsára szállt majd tovább haladt az útján. A hangok tompák és zajosak voltak. Vérfarkassá válásom során mindennap reménykedtem, hogy kordában tudom tartani az erőmet. Apa sokszor mesélt arról, hogy minden fejben dől el, de az én esetem más. Nemcsak vámpír, és nemcsak farkas voltam. Én voltam az első lény, aki mindkét erőt birtokolta. Ezért a szemem is változott. A bal szememnél aranybarna színt a fekete ölelte körbe, ami néha veszélyes és ijesztő látványt nyújtott, a másik szemem pedig vörös színben úszott, mint a vámpíroké. A lényeg mégis az, hogy miután megmentettem Andarielt az életünk helyre állt. Lett egy családom, lett egy falkám és lett reményem is. Legalábbis eddig minden jól ment.

- Van egy kis gond - Victor egy szempillantás alatt sétált le a lépcsőn és állt meg a nappali közepén. Ekkor rám pillantott, majd feltette a kezét. - Megtennéd, hogy nem villogtatod a szemed? - borzongott meg. - Para! De komolyan! Félek tőled! Bocs Damien, de félek!

- Megtenném, ha tudnám uralni - hunyorogtam és a szemhéjamat dörzsöltem. - De mi a gond? - pillantottam rá.

- A rokonok kíváncsiak rád - nézett rám anya. Anya gyönyörű volt. Aranyszőke haját szoros lófarokban hordta. Zöld farmert, és fehér szűk felsőt hordott. Vékony volt, kecses és előkelő. De hol voltam én? Én voltam a lény, akitől még a saját családtagjai is féltek. Azért mert erős, izmos éy ismeretlen voltam.

- A rokonok... - tettem a kezem a tarkómra. - Nem hiszem, hogy készen állok még erre - néztem apa szemébe. - Mármint tegnap este...

- Hallottuk, pokol gyermeke - vigyorgott Abigor. - A városban kukáztál? - fonta keresztbe a karját. - A kutyus kukázni akart? - küldótt puszit mosolyogva.

- A rokonok nemsokára megérkeznek. Ne hergeld fel. Damien nagyon érzékeny - ivott bele apa a pohárba. A pohárból eltűnt a vér, csak a szélén jelent meg foltokban.

- A kérdés csak az, hogy tudod - e uralni magad - nézett Victor a szemembe. - Ha fenyegetve érzik magukat, előfordulhat, hogy támadni fognak.

- Ha támadni fognak azt a falka megérzi mert védik az alfájukat - anya mögém sétált, átkarolta a nyakam és puszit nyomott a fejemre.

- És így könnyen elfajulhatnak a dolgok - fontam keresztbe a kezem. - Tehát minden rajtam múlik, igaz? - néztem egyesével a családtagjaim szemébe. Mindenki bólintott, ezért sziszegve nyújtózkodtam egyet. - Akkor megpróbálok jó kutya lenni - hírtelen kinyílt az ajtó és egy falka tag sétált be rajta. Az éjfekete farkas aranysárga szemekkel pillantott felém, és a seggét a földre téve nyüszített.

- Ez most mi? Nem! Nem! A házam nem átjáró ház! Mond meg neki, hogy menjen ki! - szitkozódott Victor, de én Will szemébe nézve elvigyorodtam.

- Azért menő, hogy rájuk számíthatok - ekkor a fekete farkas a padlóra feküdt, a fejét a lábára hajtotta és lassan pislogott felénk.

- Nagyon szép - suttogta Andariel.

- Megszeretnéd simogatni? - a karjaim közé vettem a húgomat, és leguggoltam Will mellé, aki farkcsóválva szimatolta a húgomat.

- Nagy kutyus! Nagyon nagy kutyus! - a kicsi kezével Will fekete bundájába túrt és elvigyorodott.

- Ja! - kacsintottam. - Szép kutyus - néztem Will szemébe, aki a gondolataimban olvasott. - Minden rendben van kint?

- Ha ezt mondanám akkor hazudnék. Damien, a többiek nyugtalanok! Értem, hogy két családod van, de a többieknek szüksége van az alfájukra.

- Kértem, hogy vigyáz rájuk! Bízok benned, Will!

- Nekem az sem tetszik, hogy vámpírok jönnek ide! A falka megérzi a szagukat és képesek lesznek ösztönből védelmezni téged!

- Minden rendben lesz, oké? - bólintottam lassan. Victor tudta, hogy ketten telepatikusan beszélünk, hiszen összehúzta a szemét és összefonta a karját.

- Mindegy! - csapta össze a kezét. - Készüljünk! A rokonok bármikor megérkezhetnek! És Damien, megkérnéd Willt, hogy menjen haza? - a kérdése hallatán a fekete farkas izmos négy lábára pattant és vicsorítva megindult Victor felé. Egy szempillantás alatt közéjük álltam, a kezemet magam elé tettem. A farkasnak vérszomjasan csillogott a sárga szeme, az éles fogai fénylett a nyáltól, a karmait a padlóba mélyesztette.

- Pedig szeretettem ezt a padlót - sétált ki Ravanna a konyhából. A szőke hajú lányt szórakoztatta a nézeteltérés, mert a kanapé tetejére ült és a szőke hajával játszott.

- Damien... - suttogta Victor, miközben az agyarai megjelentek az ajkai közt. - Megkérnéd őt, hogy vonuljon vissza? Ez itt a mi területünk ezért nincsen joga a fogát mutogatni!

- Will! - néztem a szemébe. - Menj haza!

- Ez nehezebb lesz, mint gondoltam... - sóhajtotta apa és Andariellel játszott.