HAYDEN

Apám megvető, kék tekintete lyukat fúr a mellkasomba. Úgy gondolja, az lesz a legegyszerűbb, ha egész úton úgy bámul rám, mint egy maffiaszervezet által felbérelt bérgyilkos. Tudom, hogy elbasztam, nem szükséges emlékeztetni rá.

Elfordítom a fejem. Unottan figyelem a limuzin ablakából a mellettünk elsuhanó várost. Utálom Los Angelest. Néha azt kívánom, bárcsak maradtam volna Seattle-ben. Ott sokkal kevesebb a seggfej, és kellően messze voltam a munkamániás apámtól.

Totál kibukott, amikor tegnapelőtt be kellett jönnie értem a rendőrségre. Egész hazaúton üvöltött. Nem az óvadék miatt. Az zavarta, hogy aláásom a tekintélyét. Az, hogy mit fognak gondolni az ismerősei és a híres, faszképű rendező barátai. Szánalmas. Egy igazi szánalmas faszfej, és mégis, egész életemben neki akartam megfelelni. Először óvodás koromban döbbentem rá, mennyire nem számítok. Nem jött el az előadásomra, hiába játszottam főszerepet. Akkor már kitisztult, ha ezzel sem keltem fel az érdeklődését, semmivel sem leszek rá képes. Azért próbálkoztam. Sportolni kezdtem, hátha ezzel meggyőzhetem. Akartam, hogy legyen egy apám, aki büszkén lenéz rám a lelátóról, játsszak bármilyen kurva csapatban. Miután egy meccsemen sem jelent meg, feladtam a focit. Miatta döntöttem úgy, hogy messzire menekülök a családomtól, és Seattle-ben megyek egyetemre. Mégsem bírtam lezárni a múltam. Diploma után visszajöttem. Visszajöttem, mert hívott. Mert azt hittem, ha az orra alá dörgölöm a pénzügyi diplomám, végre nem én leszek a kis Hayden, aki mindig csak egy púp volt a hátán. Egy kiállítási darab, aki jól mutat a fotókon. Aki tökéletesíti a családi ideált. Ez vagyok én. Egy kellék.

– És most mi lesz? – robban ki belőle. Ingerülten igazgatja az öltönye ujját. – Mit kezdjek veled, fiam? Tegnap anyád szólt, hogy Billingsék azonnali hatállyal kirúgtak. Minden esélyed megvolt vezetői pozícióba kerülni annál a multinál. Eleve nem értem, mi a szart gondoltál, amikor nekiestél George fiának. A főnököd fiának, Edward!

– Neked is bemosok egyet, ha még egyszer Edwardnak mersz szólítani!

– Hayden – mordul rám. – Már mikor megmondtam, hogy hagyd ezt az egész pénzügyi szektoros szarakodást! Miért nem fogadtad el Ronley ajánlatát? Az a film rengeteg pénz hozott volna nekünk!

Kibaszott élet! Tizenhét voltam, és sosem akartam színész lenni, hiába producer és rendező a mellettem tehénkedő, kövér barom.

– Nem azért diplomáztam le, hogy a farkam mutogassam a képernyőn! Mi a fasz bajod van neked, Thomas? – ordítom egyenesen a képébe. Annyira elegem van belőle! Úgy kezel, mint egy tizenöt éves kölyköt. Pár évet elkésett a nevelésemmel. Most is csak azért van itt, mert az egyik ismerősét védte az ügyvéd, akihez tartunk. Állítólag hat éve perdöntőnek bizonyult a fickó szakértelme, és kihozott valami bankrablót a börtön kapujából. Apám ezt várta. Megoldást a helyzetemre. Ártatlanságot. Csakhogy készült egy felvétel. Abban bízunk, nem kerül ki az internetre, de ismerve az embereket, egy szarházi úgyis jó pénzt fizet érte. Ennek a szarcunaminak sosem lesz vége.

– Mindig csak a baj volt veled.

Tudom. Tudom.

Visszafordulok az ablak felé. Nincs értelme vitatkozni. Válaszolni sem. Apám véleménye változatlan: nyűg vagyok neki, míg a bátyám a szeme fénye. A tehetséges fia, aki nagyon szívesen kiteszi a dákót a képernyőre. Annyiszor láttam a seggét a vásznon, hogy rémálmaim vannak tőle.

Az utóbbi két évben igyekeztem meghúzni magam. Csendes munkát vállaltam. Igaz, apám kapcsolatain keresztül, de bekerültem George cégéhez, ahol három hónapja vezetői pozícióba kerültem, és a pénzügyi osztályt vezettem. Tegnapig.

– Huszonnégy éves vagy, munkanélküli, és még neked áll feljebb, mikor éppen kihúzom a szaros segged a bajból! Ki fogja fizetni az ügyvédet, fiam? Te? Van annyi félretett pénzed....

Csak mondja, mondja... Nem figyelek. Bólogatok. Nem érdekel az egész.

Történetesen van némi pénzem, de ezt nem fogom az orrára kötni. Éljen csak abban a hitben, hogy ő húz ki a csávából. Majd visszafizetem neki, ha sikerül.

Elhagyjuk a belvárost. Fél órával később már Lancaster egyik jómódú részében autózunk. Quartz Hill nyugodt. Széles utcákon haladunk végig, melyeket rendezett családi házak és hatalmas telkek borítanak. Egy-két helyen még medencét is látok.

Carter, apám személyi sofőrje leparkol egy fehérbe öltözött, kétemeletes ház előtt. Az épület modern hangulatot áraszt. A felhajtón négy autó is kényelmesen elférne, de mindössze egy Range Rover árválkodik a szürke garázsajtó előtt.

Nem várok apámra, se a sofőrre. Meglököm az ajtót, és kiszállok.

Átszelem a színes, illatozó virágokkal szegélyezett betonutat, ami a verandáig vezet. Átlépem az első két lépcsőfokot, és lecövekelek a szintén növényekkel díszített teraszon. A lábtörlőn napocskák fogadnak. Elfintorodom.

Körbepillantok, amíg apám morgolódva felém igyekszik. A puhának tűnő, friss pázsiton három bicikli fekszik. Az egyiken pótkerék van és rózsaszín masni. Baszki, szerencsétlen ember! Bizonyos szempontból szívás lehet három kisgyerekkel az élet. Főleg, ha az egyik lány. Élete végéig azon aggódhat, milyen baj éri. Egy fiút sokkal könnyebb ignorálni. Igaz, apa?

Thomas mellém ér. Megrántja az öltönyét, majd végre becsenget.

Kitárul az ajtó.

Szőke, göndör hajú kisfiú mér végig bennünket. Kék szeme unottan siklik végig elegáns ruházatunkon.

– Szia! – Apám mézesmázos hangra vált. Menten elhányom magam. – Apukádhoz jöttünk. Tudnál neki szólni, hogy megérkeztünk?

A kiscsákó grimaszt vág. Kihúzza magát, és összefonja a karját. Nevetni támad kedvem az arckifejezése láttán. Mintha... megsértődött volna.

– Nekem nincs apukám.

Apám megköszörüli a tokát. Fogalma sincs, mit reagáljon. Ezúttal ketten vagyunk, bár még mindig szórakoztat a kölyök. Az arcáról áradó megvetés mosolyra késztet.

– Biztos? – kérdezem tőle. Megforgatja a szemét. Haláli!

– Igen! – vágja rá makacsul. – Anyukám van. Több információval nem szolgálhatok!

Kuncogok.

– Damon? – szólal meg egy mély bariton, majd felbukkan mögötte egy negyvenes férfi. Elcsodálkozom a termetén. Majdnem egy magasak vagyunk. Ő pár centivel lekörözött, és az is tuti, hogy a válla szélesebb az enyémnél. Végighúzza a tenyerét kopasz fején, miközben ránk néz. Rögtön leesik neki, kik vagyunk. – Üdv! Elnézést kérek! Az unokámnak nem kéne itt lennie, csak a lányom... mindegy. Jöjjenek beljebb! – Megragadja a kisfiú csuklóját, és beljebb hessegeti. Elszalad a srác, eltűnik az egyik nyitott ajtójú helyiségben. – Jonah Eller. – Kezet fog az apámmal, aztán velem. – Jöjjenek! Az irodámban átbeszéljük a részleteket.

Követjük Jonaht egy széles folyosón át. Útközben bekukucskálok oda, ahol eltűnt a kisfiú. Egy tágas, fényes nappalit fedezek fel, de nincs időm tüzetesebben körbenézni.

Az ügyvéd előreenged minket, majd becsukja mögöttünk az ajtót. Helyet foglal mahagóni íróasztala mögött, és int, hogy üljünk le a vele szemben lévő, két szürke bőrfotelbe.

Thomasra sandítok, aki szigorú arckifejezéssel méri fel az irodát. Nem túl izgalmas. Csak egy iroda, a sarokban valami fikusszal, és Jonah háta mögött egy baszott nagy diplomával. A fal mentén fiókos szekrények, gondolom, az iratait tárolja benne.

Apám összefonja tömzsi ujjait az ölében, miután megigazítja az öltönyét. Kényelmetlen lehet az a plusz negyven kiló. Elhízott a dőzsölésben. Az utóbbi három évben pedig egyre rosszabb a helyzet. Ráfeszül a fehér ing dudorodó hasára, míg az öltöny vállban már-már szűkösnek látszik. Szőkésbarna, ritkuló hajába néhány ősz tincs vegyül. Ahogy a talpunk alatt húzódó szőnyegre vetül a pillantása, kirajzolódik vaskos tokája. Anyám szerint magas a vérnyomása, de nem hajlandó orvoshoz menni. Néha eltűnődöm rajta, elszomorítana-e, ha tragikus hirtelenséggel elvinné egy szívroham. Mekkora rohadék vagyok! De azért igen. Mindennek ellenére biztosan. Mert az apám. Az apám, hiába egy mocskos disznó, aki ezerszer a tudtomra adta, hogy felesleges vagyok.

– Köszönöm, hogy eljöttek! – Jonah hátradől a forgószékben. – Azt javaslom, először vázolják fel a helyzetet. Minden részlet fontos lehet, semmit se hagyjanak ki!

Thomas rám néz. Visszafogom magam, nem forgatom meg a szemem, mint Damon az imént. Szólásra nyitom a szám, de végül nem jön ki hang a torkomon.

Kicsapódik a bejárat, és megjelenik a korábbi kölyök.

– Damon! – kiáltja kintről egy rémült női hang.

Elvigyorodom. Tetszik, hogy szembe megy a szabályokkal, kicsit magamra emlékeztet. Annak idején én is bármit megtettem a figyelemért.

Damon berohan a helyiségbe, és elbújik Jonah asztala alatt.

– Elnézést! Nagyon röstellem! – szabadkozik a férfi, miközben lehajol a gyerekért. Kopasz feje eltűnik az asztal alatt. – Damon, kérlek! Tudod, hogy nem szabad ide bejönnöd.

– Damon! – ismétli az ajtóból egy finom, női hang. Egyből felé kapom a fejem.

Anyám borogass!

Megütközöm a látványán. Formás lábait farmer takarja, amihez egy rózsaszín topot húzott. Hosszú, aranyszőke tincsei hullámosan takarják be a vállát. Karcsú alakja vonzza a tekintetem. Szív alakú arca olyan... ismerős. Esküdni mernék, láttam már valahol. Nem bírom levenni róla a szemem. Még szerencse, hogy a testes apám nagyjából eltakar. Valamelyest titokban tudom stírölni ezt a szemrevaló szépséget. Pisze orra van, ami... kicseszettül aranyos. Aranyos?

A szó egy emléket idéz fel bennem. Akkor engedtem meg utoljára magamnak, hogy aranyosnak gondoljak egy lányt, amikor csatak részegre ittam magam, és meghúztam egy tizenhat éves csajt a barátom, Robbie bulijában. Bassza meg! Talán ő az? Az a kis őrült, aki az Alkonyatról hadovált? Sosem tudtam elfelejteni, annyira szürreálisnak bizonyult a helyzet, mégis szórakoztatónak. A lány, akihez majdnem visszamentem. Néha azt kívántam az elmúlt hat évben, bárcsak megtettem volna. De komolyan ő az? Nem lehet ennyire kicsi a világ!

Jonahnak sikerül felkapni a gyereket. Sebesen a tízből tízes csaj karjába nyomja, és becsukja az ajtót.

– Elnézést! Az unokám szeret a figyelem középpontjában lenni. – Visszaül.

– Ismerős a helyzet. – Thomas rám sandít. – Most pedig mondd el Mr. Ellernek, miért érkeztünk!

Megadóan bólintok, majd elmesélem a történteket elejétől a végéig. Az ügyvéd figyelmesen hallgat, néha belekérdez, máskor bólint.

Másfél órával később pár nem túl kellemes jövőképet ábrázoló információval hagyjuk el az otthonát. Jonah szerint elkerülhetetlen a vádemelés, amennyiben a videó napvilágot lát. És akkor is, ha nem. A feljelentés megtörtént, így nincs visszaút, hacsak nem kötünk alkut. Alkut, ami kibaszott sok pénzzel gazdagítaná azt a pöcsköszörűt, aki tegnapig a főnökömnek nevezhette magát.

Este fáradtan terülök el a kanapén. A kezembe fogom a PS5 kontrollert, és megnyitom a Cyberpunk 77-et. A játék eltereli a figyelmem a valóságról és a lányról, aki befúrta magát a gondolataim közé, így valamivel éjfél után veszem észre, hogy több üzenetem is érkezett. Átpörgetem Robbie felháborodott szófosását. Mindig úgy érezte, hogy kioktathat, de még nincs kedvem belemenni a játszmáiba. A végén mindig annak a faroknak van igaza, úgyhogy ráérek még válaszolni.

Összevonom a szemöldököm, amikor megpillantok egy ismeretlen számról érkező, érthetetlen SMS-t.

Ismeretlen szám: Anuidfhvdfn88896encjkdsh jsdf89dnjk

Felnevetek. Mi a fasz?

Poénból visszaírok.

Hayden: Ez a wifi jelszó? Add meg a címed, rosszabb napokon lehet, szükségem lesz egy kis ingyen netre.

Meghúzom a dohányzóasztalon felejtett söröm, miközben a képernyőt bámulom.

Ismeretlen szám: Baszki! Bocs, a fiam úgy gondolta, meglep téged. Ki is vagy?

Hayden: Te ki vagy?

Ismeretlen szám: Én kérdeztem előbb!!!!

Hayden: Négy felkiáltójel? Nem túlzás ez?

Ismeretlen szám: Nem!!!! Ki vagy?

Hayden: Te ki vagy?

Ismeretlen szám: Nem ér ismételni.

Hayden: Nem tudtam, hogy vannak szabályok. Legalább csaj vagy? Egy elhanyagolt anyuka? Kérlek, mondd, hogy igen!

Ismeretlen szám: Mindig vannak szabályok. Nem sértő ez az elhanyagolt anyukákra? Talán odavagy a gyerekes nőkért? Mi van, ha százhúsz kiló vagyok, és hét gyerekem van?

Kuncogok. Egyértelműen nő. A férfiak általában nem aggódnak a kilóik miatt.

Hayden: Szóval te vagy Hófehérke! Annak is hét kölyke volt, nem?

Ismeretlen szám: Hét törpe van, de nem a gyerekei! Neked milyen gyerekkorod volt? Jesszusom!

Hayden: Fixen többször láttam a mese felnőtt verzióját.

Ismeretlen szám: Fúj! Perverz disznó. Lebuktattad magad, hapsikám. Egy nő sosem mondana ilyen undorító dolgot.

Hayden: Aszexuális vagy, kisanyám? Te is lebuktattad magad.

Ismeretlen szám: Nem vagyok, de miért akarná Hófehérke, hogy mind a 7 törpe megfarkalja, mi???? Ez nagyon beteg!!!! Ráadásul az előbb még azt hitted, a gyerekei! Pedofil vagy? Ne írj többet, baszki!!!!

Hátravetett fejjel nevetek.

Hayden: Már megbeszéltük, hogy nem a gyerekei, így jogosan hoztam fel a felnőtt változatot. Nem rajongok a gyerekekért. Úgy!!!! meg főleg!!!! nem, de ma találkoztam egy kiscsákóval, akit szórakoztatónak tartottam.

Visszagondolok Mr. Eller unokájára. Pislogok kettőt. Baszd meg! Ez azt jelenti, hogy a csini lánya foglalt? Nem mintha bármit terveztem volna vele, mégis üresség támad a mellkasomban. Talán a sör kezd az agyamba szállni, ugyanis már másodjára szeretnék visszamenni hozzá. Egyáltalán ő az? Vagy csak hasonlít rá? Ha akkor volt tizenhat... nagyjából most huszonkettő lehet. Még a nevét sem tudom. Lerakom a söröm, és hátradőlök. Nem támadhatom le, hogy ilyen faszságokat hozzak fel neki! Biztosan kiakadna, ha rákérdeznék: "Figyelj csak, igaz, sosem kérdeztem a neved, de jártál hat éve egy buliban, ahol megdugtalak a fal mentén? Igen? Kurva jó! Van kedved megismételni?" Bassza meg! Ez kibaszott gáz ennyi év távlatából. Bűntudat költözik belém, holott nincs semmi értelme. Egy idióta voltam akkoriban. Nem tudom, ez változott-e azóta, de mostanra lecsillapodtam. Egészen tegnapelőttig, amikor elbasztam.

Ismeretlen szám: kahbfdjhasd889sjhdzvf jkgk8741 jgh

Kuncogok.

Hayden: Ez kedves, köszönöm!

Ismeretlen szám: Bocs, a fiam. Ő kevésbé szórakoztató, amikor megpróbálja ellopni a telefonom és sikerül is neki.

Hayden: Egy igazi lázadó lehet. Tetszik.

Ismeretlen szám: Ne tudd meg! Néha attól tartok, sorozatgyilkos lesz belőle. Odavan a játék láncfűrészért és szörnyen megvetően tud nézni.

Hayden: Jól hangzik. Játék baltája nincs? Az egy fokkal ijesztőbb lenne.

Ismeretlen szám: Nincs. Múltkor eljátszotta, hogy leesett a lépcsőn, mert nem akart rendet rakni a szobájában. A kocsiban vallotta be, amikor rájött, hogy a kórházba tartunk. Szerinted vigyem pszichológushoz?

Vigyorgok, mint valami kretén.

Hayden: Szerintem inkább vegyél neki egy játék kést, és szedjétek össze a halott állatokat az út mentéről. Kitömitek, így ketten indultok el a lejtőn. El is adhatjátok! Kell egy befektető? Jobb közösen bűnbe esni, Hófehérke.

Ismeretlen szám: Megkérdőjelezem a józan ítélőképességed. Nem tudom, ki vagy, de tartsd távol magad tőlem és a gyerekeimtől!!!!

Rázom a fejem. Jobban lázba hoz ez a beszélgetés, mint illene. Még az sem zökkent ki, hogy valószínűleg egy többgyermekes, negyvenes anyukával társalgok. Tényleg szánalmas vagyok!

Hayden: Hány gyereked van? Remélem, nem hét.

Ismeretlen szám: Nem árulom el, de több mint a korombelieknek általában.

Akkor mégsem negyven éves, férjezett asszony? Hmm...

Hayden: Hány éves vagy?

Ismeretlen szám: Valahol tizenkilenc és huszonkilenc között. Te?

Hayden: Bírod a kilencest, Hófehérke? Valahol huszonkettő és huszonhat között.

Ismeretlen szám: Kamu. Tuti, ötvenes csávó vagy.

Hayden: Te meg egy negyvenes, házas, hétgyerekes anyuka.

Ismeretlen szám: Ki tudja?

Ismeretlen szám: Bocs, mennem kell. A gyerek végre hajlandó lefeküdni. Kösz a beszélgetést, Wifis srác.

○•○•○

Sziasztok!

Itt is volna a második fejezet! :)

Köszönöm, hogy velem tartotok!