Szerencsére az idő lenyugodott estére, és nem tombolt már óriási orkán, de az eget így is sötét felhők fedték és az eső is folyamatosan csepergett. Ez mondjuk minket nem gátolt meg abban, hogy összegyűljünk Mashihoék teraszán, miközben a nappali ablakán keresztül mindenki értetlenül azt vizslatta, mennyire vagyunk ép eszünknél. De jobb híján ez volt az egyetlen lehetőségünk, hogy átvegyünk az estére épített tervünket.

Egyik kezemben cigi, míg a másikban az otthoni kamránkból csórt burzsuj bort tartottam, ahogy Chaewon a japánokkal közös korábbi chat beszélgetését ecsetelte.

– Alapozni mentek, de ahogy levettem, mindannyian benéznek – tekergetett végig telefonja kijelzőjén miközben Jihoon tüzetesen olvasgatta az üzeneteket a válla fölött.

Chaewon és Jihoon gyerekkori legjobb barátok voltak, ám a lány azzal, hogy összejött Junkyuval a gimnázium második évében, kiesett a társaságunkból. Akkoriban ez sok konfliktust generált, Jihoonnal vagy hónapokig nem is beszéltek, de mostanra mondhatni egy titkos ügynök szerepét vette fel. Természetesen kulturált mértékek között.

– Ez jó, akkor már nem lesznek józanok – csapta össze a tenyerét elégedetten Hyunsuk, s a faltól ellökve magát kezdett neki a szerepek kiosztásának. – Jihoon és Chaewon lefoglalják Yoshinoriékat, én meg próbálom a legtöbb japánt bevonni sörpongba, a maradékot pedig majd valahogy Doyoung és Jeongwoo távol tartja Asahitól. Jaehyuk akkor majd jön, és megpróbál lyukat dumálni a hasába.

Az igazat megvallva nem voltam teljesen fejjel ott mióta megérkeztem Mashihoék villájába, és leginkább csak meredtem magam elé azon morfondírozva mennyire fog anyám lecseszni, ha nem érek éjfélre haza a „tanuló-kör"-ből, de itt már felkaptam fejem.

– És én hol vagyok? – kérdeztem, leplezve a felháborodásom, mire Hyunsuk megerősítést várva pillantott Doyoungra, akinek az önelégült mosolyával viszont én már nem annyira szimpatizáltam.

– Mi lenne, ha kevernénk valami finom, de ütős koktélt Hitominak és Nakonak? – dobta át a karját a vállamon Doyoung, s elkezdett befelé rángatni a házba. Ellenkeznem kellett volna, valahogy nem igazán volt ínyemre, hogy a fiatalabb szárnysegédje legyek már kitudja hannyadjára, de a tervünknek kulcs része volt, hogy Asahi egyedül legyen, és lefoglalni a többieket volt pont ugyan olyan nehéz, mint rávenni a szőkét a vádak ejtésére.

Gyorsan elnyomtam a cigimet a terasz korlátján, majd követtem Doyoungot be a nappaliba. Még nem volt igazán késő, az őszi ég épphogy sötétedni kezdett, de a ház már meg volt telve az iskola nagy részével, és nem igazán számíthattunk már túl sok további érkezőre.

Én elvoltam a borommal, nagyon is, de amikor Doyoung elővett egy üveg whiskey-t a hűtőből, önkéntelenül felcsillantak a szemeim. A whiskey-kóla egyike volt azon alkoholos italoknak, amiket bárhol, bármikor, bármekkora mennyiségben képes voltam meginni.

– Mi lenne amúgy, ha végre elhívnád Nakot randizni vagy valami ilyesmi, ahelyett, hogy húzzátok egymás agyát, aztán részegen lefekszetek? – a pultra felülve néztem, ahogy Doyoung kikever négy igen erős adagot, miközben kuncogva reagált a kérdésemre.

– Ki mondta, hogy szeretnék tőle ennél többet? – adta a kezembe a legtöményebbre sikerült poharat. – Meg már vagy ezerszer megmondta, hogy nem fog fiatalabb sráccal összejönni.

– Lányok – sóhajtottam fel teátrálisan, majd meghúztam az italomat. Ha ez vodkanarancs lett volna, akkor nem bírtam volna fintorgás nélkül.

– Inkább japán lányok – veregette meg a vállamat Doyoung, s mellettem neki dőlve a hűtőnek révedt a távolba, egyenesen a bejárati ajtó irányába, amire tökéletes rálátásunk volt innen.

– Akkor már csak általánosságban a japánok – tettem hozzá egy kis keserűséggel a hangomban, amit barátom biztosan kihallhatott, mert értetlenül tekintet rám, de pont még mielőtt esetleg rákérdezhetett volna, egy óriási társaság lépett be az előszobába.

Doyoung azonnal felegyenesedett, keresztülfésült sötét, hullámos tincsein párszor, nyomott egy lehelet ellenőrzést, majd próbált felvenni egy természetesnek tűnő totálisan beállított pózt.

Közben a konyha pult mellett elsétáló Chaewon gyorsan felmutatta nekünk a hüvelykujját, jelezve, hogy a tervünk itt veszi kezdetét, majd mondhatni Junkyu nyakába ugrott, és puszikkal kezdte elárasztani barátja arcát.

Nem értettem, hogy miért nem kérjük meg csak egyszerűen őt, hogy beszéljen Asahival a lopást illetően, hisz azért ő egy benfentesebb ember, de Jihoon valami olyasmiről makogott nekem, hogy az íratlan szabályok azt nem engednék. Ez számomra egy olyan világ volt, amit sosem tudtam volna teljesen megérteni és volt egy olyan érzésem, hogy már több szabályt is áthágtam a tudtom nélkül.

Ezen a ponton még egyáltalán nem voltam berúgva, az alkohol épp hogy csak kellemesen pezsgette a véremet, de annyira jelentőség nélküli dolgok következtek, hogy az agyam teljesen lekapcsolt. Csak bájcsevegnem kellett Hitomival, míg Doyoung és Nako lenyomták a szokásos nyelvcsatájukat mielőtt még tényleg egymás szájába másztak volna, és közben mégtöbb töményet jutattam a szervezetembe.

Tervünk haladni látszott, mert az idő telésével az előre összeállított társaságok tényleg kezdtek elkülönülni egymástól; Hyunsuk és Jihoon sörpong párbajban állt Yoshinorival és Harutoval, Chaewon és Junkyu valahol épp smároltak, mi pedig a frissen csatlakozott Sakura társaságában dohányoztunk a terasz egyetlen, picit is fedett része alatt.

A káoszhoz vezető dominó effektus ezen a ponton kezdődött.

Legelőször is azzal, hogy Doyoungék mellettünk döntötték el, hogy túllépve a flörtölésen csókcsatába kezdenek, míg a másik oldalamon Hitomi és Sakura fogalmam sincs miről, de eléggé hevesen beszélgetek, japánul, szóval amint befejeztem a cigimet, én kereket is oldottam.

Beismerem, itt én vétettem hibát, mert két japánt is felügyelet nélkül hagytam, de a poharam is üres volt, a hangulatom pedig kezdett leülni, és ezen sürgősen változtatnom kellett.

A nappalin még egész gyorsan keresztül tudtam verni magam, elosonva sörpongos asztal mögött, majd a Just Dance-t játszók takarásában kijutottam a folyosóra. Itt szúrtam ki, ahogy Jaehyuk két alattunk járó lánnyal folytatott egy visszafogott beszélgetést, kezében csak egy pohár vízzel, majd két lépést tovább haladva pedig Asahit vettem észre miként a konyhapulton álló alkohol tömegben válogat.

És itt vétettem igazából a jelentősebb hibát, miszerint ahelyett, hogy terv szerint jeleztem volna Jaehyuknak, inkább engedtem a bennem égő tetvágynak és hirtelen felindulásból úgy döntöttem én leszek az, aki megváltja a világot és rendezi a fennálló konfliktust.

– Jeongwoo nagyon finom gint hozott – nyúltam az italok közé és vettem ki az említett üveget miközben Asahi enyhe meglepettséggel emelte rám a tekintetét a váratlan feltűnésem miatt. – Keverjek neked is? – kérdeztem, miután kiöntöttem magamnak egy ütős adagot. Itt már elvesztettem mennyi alkohol volt is bennem.

Asahi halványan elmosolyodott, kicsit úgy, mintha nevetségesnek találna, de aztán mégis csak odanyújtotta nekem a poharát. Nála sem spóroltam az alkohollal, eléggé úgy nézett ki, aki még túlságosan józan.

– Jó sokan vagyunk – próbálta elkerülni a kínos csöndet szűkszavúan, míg tonikkal hígítottam az italainkat. Fel kellett kuncognom.

– Mashihoról beszélünk, természetesen emlékezetesen akar távozni.

– Mashiho visszamegy Japánba? – elsőre azt hittem Asahi csak húzni akarja az agyamat, játszadozni a hatalmával, de az a megdöbbenés, ami kiült az arcára teljesen valódi volt. Ez egy kicsit engem is megzavart, összeráncolt homlokkal tartottam vele a szemkontaktust.

– Nem, Asahi. Mashihot ki akarják rúgni a lopós dolog miatt. Ne próbáld meg beadni, hogy nem tudtál róla – magyaráztam teljesen elképedve.

– Oh, hát az szar lehet – felelte felháborító ridegséggel, aztán lehúzta az egész italát egyben, majd egy elégedett sóhajtással mondhatni a pultra csapta.

– Komolyan úgy gondolod, hogy Mashiho lopott meg?

– Yedam – emelte rám újra a tekintetét jelentőségteljesen, – fogalmam sincs, és nem is érdekel.

Nem tudtam mit gondoljak, nem tudtam, hogy Asahi inkább összezavar, vagy idegesít, s ráadásul most beszéltünk először hetek óta, és nagyon nem ízlett, hogy egy ilyen témával kellett kezdenünk.

Szívesebben beszélgettem volna arról, hogy mi történt vele az elmúlt időben, hogyan érzi magát, rendben vannak-e a dolgok otthon, és hasonlóan teljesen más topikok, de ennek muszáj volt pontot tenni a végére.

Mert egy barátom élete forgott kockán. Nem szó szerint, de mondhatni.

– Akkor mi lenne, ha nem emelnétek vádat ellene? – tettem fel a kérdést, magamat is meglepve a provokatív hangnemen. Na igen, lehet Jaehyuk inkább kedvesebb vonalat vett volna fel, de az valószínűleg nem igazán használt volna.

Nem mintha láttam volna lehetőséget arra, hogy na majd én megfogom tudni győzni.

– Miről beszélsz? – kezdett ő is felháborodott lenni. – Nem emeltünk vádat Mashiho ellen, jelentettük a lopást, és a suli rá gyanakszik – habár nagyjából egymagasak voltunk, ahogy ott kihúzva magát lépett ijesztően közel az arcomhoz, felém magasodva meredt le rám. – Csak kellett nekik egy ok, hogy végre kibaszhassák és a lopás gyanúja pont megfelel. Szóval ne az én nyakamra járjatok, hanem inkább bizonyítsátok be akkor, hogy nem ő volt az!

Kirázott a hideg. De közben meg csak felment bennem a pumpa, és elöntött az ideg. Nem várhattam el Asahitól, hogy legyen egy kicsit megértőbb, hisz Mashiho a kezdetektől fogva kifejezetten nem jött ki jól az iskola japán programos tagjaival, de azért mindennek megvolt a maga határa.

– Vagy mi lenne, ha nem a vagyonod lenne az, ami ad neked egy perszónát és nem hurcibálnál magaddal egy fél vagyont az iskolába? – húztam ki magam én is, ezzel egy szintre kerülve Asahival.

Tekintete az alkoholtól homályosan égett az enyémbe, és éreztem, hogy itt végleg elcsesztem azt a soklépcsős tervet, melyben kurvára meg kellett volna húznom magam a sarokban.

Aztán Asahi elnevette magát, majd pillantása lassan lejjebb csúszott az ajkaimra, és onnan vissza a már zavarodott szemeimre.

– Nem tudtam, hogy ilyen is tudsz lenni – mosolyodott el fejét megdöntve. – Ez a Yedam jobban tetszik.

Pontosan tudtam, hogy mire céloz, és ez csak még jobban felpezsdítette a véremet. De nem teljesen olyan értelemben égtem most, mint eddig. Szégyellem is, hogy ezt be kell vallanom, de mindketten tudtuk, hogy a következő pillanatban mindenféle hezitálás nélkül megcsókoltam volna őt, ha az a hangos üvegcsörömpölés a nappaliból nem vágott volna közbe.

Az azt követő sikítás volt az, ami teljesen összerombolta a hangulatot, s alig pár másodperccel később már mindketten ott álltunk a történések helyszínén, és nagyon nem tetszett, az amit láttunk.

Yoshinori a szőnyegen feküdt elterülve, Mashiho a derekán ülve szorította jobb kezével a gallérját, míg a másik kezével egy halom szilánkban tenyerelt a másik japán feje mellett. Tekintete feldúlt volt, a levegőt kapkodta, s a könnyek vészes sebességgel csorogtak végig az arcán.

Eközben Yoshinori ajkain csak egy pökhendi fintor pihent meg.

– Mindenki kifele! – üvöltötte Mashiho, mire a döbbenettől kővé fagyott tömegben többen is összerezzenve pillantgat össze egymással. – Az tudja, akinek maradnia kell! – folytatta egy kicsit halkabban, de ahogy senki sem mert megmozdulni újra felemelte a hangját. – MONDOM KIFELE!

Ahogy egy emberként indult meg mindenki, esetlenül mozdultam arrébb a bejáratból, de ezzel csak Asahihoz kerültem közelebb, aki az alkaromra fonva ujjait inkább a lépcső irányába húzott.