Hatodik Fejezet

Sarah Johansen

A sötét helyiséget elöntötte a fényesség áradata.

– Sokkal jobb lett így, nem? – büszkén mosolyogva felém fordult.

– De igen – helyeselve bólintottam.

– Sarah, mit szólna hozzá, ha meginnánk ezután a hosszú és fárasztó nap után egy kávét, vagy kólát? – ajánlotta fel.

– Nem, köszönöm. Nekem mennem kell, mert holnap történelem dolgozatot írunk, és még fel kell rá készülnöm – visszautasítottam. Jó lett volna vele üdítőzni, de már így is esteledett. Cara faggatni fog. S én nem akarok lebukni előtte. Nem akarom, hogy megtudja, hogy nekem is tetszik a tanár úr, vagy, hogy gyanakodjon rám. Ráadásul jobb, ha távol tartom tőle magam. Fura, hogy mindig a társaságomat keresi. Lehet félnem, kéne tőle. Mi van, ha minden diákjával ezt teszi? Ha megpróbálja a fiatal, naiv és befolyásolható lányokat meghódítani, aztán ágyba csalni? Könnyű préda. Viszont szinte halálbiztos voltam abban, hogy Martinez nem ilyen férfi, hogy ő jó ember, az ismeretlenségünk és az abnormális közeledésünk miatt mégis előjöttek a kételyeim.

– Na ne mondja nekem azt, hogy este hét után még tanulni akar.

– De mondom, mert ezt fogom tenni – határozottan válaszoltam.

– Már értem miért ön a legjobb tanuló az osztályában. Kimagasló szorgalma van Sarah, s ez becsülendő. De egy ilyen produktív nap után megérdemel tőlem egy italt. Sokat segített, meg szeretném hálálni. Jöjjön velem a tanáriba, igyunk meg valamit, aztán mehet a dolgára. Lassan nekem is haza kell mennem, nem tartana sokáig – erősködött.

– Szívesen mennék, de nem akarok pletykákat visszahallani, emiatt inkább visszautasítom, de köszönöm a meghívást.

– Hogy érti?

– A diáklányok érdekesek, a maga szavaival élve. Ha most én önnel tartanék, rögtön véleményt alkotnának rólam a társaim – susmogtam.

– Miért aggódik azon, hogy mit gondolnak mások? Ez csak egy ital, Sarah, nem egy csók – ingatta a fejét.

– Nem tudom – megvontam a vállaimat.

– Na várjon...Ön mit szeretne? Maradni, vagy menni? – tudakolta.

– Maradni. De...

– Nincs semmi de. Velem marad – a szavamba vágott.

Nem tehettem semmit, vele kellett mennem. Nem akartam illetlenné válni, ugyanakkor azt sem akartam, hogy tartás nélküli lánynak gondoljanak a többiek. Mr. Matineznek fogalma sem volt arról, miket kell átélnie egy hozzám hasonló diáknak. Furcsán nézett rám, amikor mások véleményétől tartottam, de biztos voltam benne, ha hallaná azokat a véleményeket, ő sem akarná őket megkapni.

Vonakodva, de a tanáriba mentünk.

– Mit szeretne inni? Van baracklé, tea, kávé és kóla – a jóvágású férfi az asztal előtt állva előszedett két poharat.

– Jó lesz a gyümölcslé – választottam.

– Rendben – kitöltötte az italt. – Üljön csak le – a kezembe adta a hűs falú poharat. – Sokkal kellemesebb itt a levegő, mint az alagsorban – mosolygott miközben kortyolt a kávéjából. A frissen főtt kávé illat belengte az egész helyiséget. Enyhén kínos volt a szituáció. Az elején nem volt témánk, csak némán üldögéltünk, és iszogattuk az innivalóinkat. Aztán ahogy telt az idő, megnyíltunk, és felbátorodva, jóízűen beszélgetni kezdtünk. Apró kis semmiségeken jókat nevettünk, s közben fel sem tűnt mennyire rohan az idő.

– ...Aztán a rágót a hajammal együtt vágták ki. Azóta rövid a hajam – hosszasan meséltem a gyermekkoromról.

– Szerencse, hogy jól áll neked – kinézett az ablakon. Én is az égre tekintettem. Már megjelentek az első csillagok, és szorgosan ragyogtak.

– Szeretem a rövid hajam, kevesebb időt vesz el az ápolása – elpirultam. Az utóbbi napokban értelmet nyertek a szerelmes történetek, amiket olvastam. Sosem értettem meg igazán, hogy hogyan lehet annyira zavarba jönni egy ember társaságában, hogy fülig vörösödjünk, és összeakadjon a nyelvünk, hogy ügyetlenné s feledékennyé váljunk. Végtelenül romantikus léleknek tartottam magam, viszont egészen idáig nem értettem a regényeket, azt hittem túlzás amit átélnek a szereplők, s most, hogy a saját bőrömön is megtapasztalhatom már látom, hogy egy csöppnyi túlzás sem volt az írók fantáziájában. A szerelem, a vonzódás és az irányíthatatlan vágyak valóban zavarba ejtik és elkábítják az embereket. A szerelem olyan, mint valami mesevilág. Elhiszed, hogy bármi lehetséges, hogy minden megtörténhet, minden szép, és erőssé, boldoggá, álmodozóvá és bátorrá válsz tőle. Ha szerelmes vagy átkerülsz egy másik bolygóra. Oda, ahol akár tündérek, koboldok, meg manók is létezhetnek. Mert te elhinnéd, hogy léteznek, mert mesevilágban éled a mindennapjaidat. Egy ember miatt az életed csodává változik. Mr. Martinez korántsem volt a szerelmem, legalábbis kételkedtem abban, hogy pár nap után bele lehet szeretni halálosan valakibe. De ugyanakkor volt valami különleges kapocs köztünk. Valami, ami miatt akaratlanul is kerestük egymás társaságát, amiért mindketten arra vágytunk, hogy egymással tölthessük el a szabadidőnket. Ha találkoztunk forróbb lett a levegő, érezhetően valami magasabb rendű, felfoghatatlan és láthatatlan erő összekulcsolt minket.

– Na és ön? Nem volt semmi gyermekkori balesete? – izgatottan érdeklődővé váltam.

– Előfordult párszor, hogy elestem. Ügyetlen voltam kicsiként. Egy esetre meglepően részletesen emlékszem. Volt egy izgalmas játékunk a gyermekkori barátaimmal. A házak tetejére felmásztunk és azokon fogócskáztunk. Nyilván az extrém helyszín miatt lassabban tudtunk futni, ami inkább mászás volt, mert az egyik kezünkkel mindig kapaszkodtunk. Jó móka volt és sokkal szórakoztatóbb, mint például az udvaron kergetőzni. De egyben veszélyes is. Le akartam ugrani, hogy ne kapjon el a fogó, de a széldeszka, amire rátámaszkodtam, kettétört, és leestem. Nagyjából három métert zuhantam, pont rossz szögben értem földet. Szerencsére megúsztam egy bokazúzódással, de a gyógyulás irtóra hosszú folyamat volt. Nagyon sokáig használhatatlanná vált a jobb lábam. Képtelen voltam a járásra. A szobámban pihentem azon a nyáron. Miután leestem már soha többé nem fogócskáztunk a tetőn. És a gyógyulás után újra kellett tanulnom a járást, mert olyan sokáig nem használhattam a lábamat, hogy elfelejtettem milyen is a járás, a séta, a futás. Jó tanulópénz volt mindannyiunknak – lehajolt és megsimította a nadrággal fedett bokáját.

– A gyerekek sok butaságot tudnak csinálni.

– Viszont így tanulhatnak és szerezhetnek tapasztalatokat. A hibáknak is megvan a maga értéke és haszna. Tanítanak minket, ösztönöznek, s jobb emberré, bölcsebbé válhatunk az elkövetésük után. Sok esetben egy hibáról nem is tudjuk, hogy hiba, ameddig el nem követjük azt...Van hobbija? – váratlanul elterelte a témát.

– Egy ideig táncoltam, és szeretek olvasni.

– Olvasás és tánc...Ez elvileg hét pecsétes titok, de rendezni fognak egy bált itt, a tanodában.

– Egy bált? – döbbenten pislogtam. Még sosem volt semmilyen rendezvény a tanoda falain belül. Néhány tanulmányi kirándulásra már eljutottunk, de bál még sosem volt emiatt izgatottá váltam.

– Igen. Szóval nem felejtem el, hogy kivel lesz érdemes táncolnom – kacsintott. A hasam megmozdult. Esküszöm, olyan érzés volt, mintha belülről egy szörnyecske ki akart volna törni.

– Na és maga? Mi a hobbija? – kölcsönösen faggattam.

– Szeretem a sportokat – válaszolt.

– Sejtettem.

– Miből?

– Hát...Az...Az alkatából – dadogtam.

– Boldoggá tesz, hogy észrevette. Bár sosem a kőkemény izmok miatt csináltam, inkább a testmozgással együtt járó élmény miatt. A pezsgés, a szabadságérzete, a sikerek. Szeretem érezni a testem legapróbb porcikáit is, és ha alaposan átmozgatom magam, akkor bizony még a zsigereim is felpezsdülnek. Természetesen az erő, és az izmok birtoklása sem okoz hátrányt – halkan felnevetett. Szerény és meglehetősen komoly teremtésnek tűnt. Olyan férfinak, aki tudta jól, hogy mit ér, mégsem pöffeszkedett vele. Ki nem állhattam az önző, nagyravágyó, és nagyképű embereket. Az emberek többsége, még a családom is, kapzsi volt. Ritkán találkoztam ennyire tisztalelkű személlyel, mint amilyen Mr. Martinez. Talán emiatt kedvelhettem meg ilyen hamar. Bíztam benne, hogy nem az elvakultságom okozta az irányába nyúló rajongásomat, hanem ő tényleg ilyen jó ember. Nem akartam őt félreismerni. Óriási pofon lett volna. Kiábrándító és reményelnyelő. Mindig próbáltam reménykedni abban, hogy léteznek még jó és tiszta szívű emberek. Olyan emberek, akik nem félnek érezni. Apámtól és a nagyapámtól is számtalanszor hallottam, hogy egy erős férfi, egy alfahím sosem érzeleg, soha nem sír és soha nem mutatja ki túlságosan a gyengeségeit, vagy a gyöngéd oldalát. Én mégis az ellenkezőjére vágytam. Amikor a szerelmes dalokat hallgattam s elképzeltem a jövőmet, olyan fiúról álmodoztam, aki kimeri mondani és mutatni az érzéseit. Aki szembemegy az elvárásokkal, aki mer emberként viselkedni és élni. Aki képes átélni és megérteni az élet valódi értékeit. Aki mer érezni, szeretni, s olykor megsebeződni, elbukni, aztán felépülni és nyerni. Nincs értékesebb kincs egy emberi szívnél. Egy olyan meleg szívtől, amely képes befogadni, megérteni, védelmezni, gondoskodni, megoldani és szeretni. Ami képes a fájdalomra és a regenerálódásra is. Ami nem fél érezni. Érző férfit akartam. S Mr. Martinez nagyon is érzőnek látszott.

– Gondoltam – mosolyogtam. – Egyébként hallottam, hogy nincs gyereke. Nem akar a családjáról mesélni nekem? – Gőzöm sincs mi ütött belém. Jómagam nem akartam a saját családomról társalogni, mégis felhoztam a családot témának. Talán fáradt voltam, talán titkon, legbelül vágytam arra, hogy valakinek elpanaszolhassam milyen galád módon bántak velem a szüleim, amiért bezártak engem ide. Mellesleg, a kíváncsiság ott növekedett bennem. Érdekelt Mr. Martinez családja, hogy nős-e, van-e valakije, élnek-e még a szülei, ha igen, milyen viszonyban van velük, van-e testvére, nagy létszámú a rokonsága, vagy az enyémhez hasonlóan kevesen vannak. Olyan sok dolgot, emléket átbeszéltünk ma, de valahogy a felszínes témákról nem tudtunk átugrani a bensőségesebbekre. Lehet, hogy korai lett volna még. De az is megeshet, hogy soha nem lenne ideális időpont ezek kibeszélésére, hiszen ő mégiscsak a tanárom.

– Mennem kell, Sarah. Öröm volt önnel együtt dolgozni és beszélgetni is. Még szívesen folytatnám, de már ideje hazamennem – a válasz helyett a karórájára pillantott és kissé ridegebb hangnemben beszélve felállt. Nem lepett meg, hogy nem akart erről beszélni.

– Persze, megértem. Semmi gond. Én is örültem tanár úr...Ha a jövőben szüksége lesz segítségre, nyugodtan keressen meg – a combomra nyomtam a tenyereimet, s én is felálltam a székről.

– Mindenképpen szólok – bólintott. A tanár úr kikísért a tanáriból, aztán röviden elköszönt tőlem. Az udvar két irányába indultunk el. Ő a parkolóba ment a kocsijához, én meg a lakrész felé suhantam. Mire felrohantam a lépcsőkön addigra már levegő után kapkodva lihegtem. Sietnem kellett. Alig pár percem maradt takaródóig. A folyosón még néhány pizsamás, halkan csacsogó lány szállingózott, ugyanis tízkor van a takarodó, ami annyit jelent, azután már nem léphetünk ki a szobáinkból és a lámpáinkat is le kell kapcsolnunk. Éreztem magamon a tekintetüket. Egyedül én nem voltam még pizsiben. Amilyen gyorsan csak tudtam a szobámba mentem. Az ajtót kitárva megkönnyebbülten leültem az ágyamra, miközben üdvözöltem a szobatársamat.

– Hol voltál ilyen sokáig? – Cara átült az én ágyamra. A matrac besüppedt a súlyunk alatt. A lány kezében egy hajkefe volt, amivel a kócos haját alaposan átfésülte.

– Büntetést kaptam. Elfelejtetted? Most végeztem – szaporán lélegezve kibújtam a szoknyámból és blúzomból. Sietős mozdulatokkal kellett átöltöznöm még azelőtt, hogy takaródót fújnának.

– Holnap is kell menned? – kíváncsiskodott. Ismertem Carát. Láttam a csillogó szemein, hogy a kobakjában kombinálja a gondolatait.

– Nem, holnap végre már nem – kimért volt a feleletem.

– Figyelj Sarah... – megbökte az oldalamat. – A délután folyamán átjött hozzánk néhány lány és téged kerestek.

– Engem kerestek? Mit akartak? – meghökkentem.

– Állítólag az új tanár úrról akartak veled beszélni. Azt mondják ma vele voltál. Pletykálni kezdtek rólad. Olyanokat... – a hangja idegességről árulkodott. Kérdőn bámultam rá. – Azt híresztelik, hogy olcsó csitri vagy és rávetetted magad Mr. M-re, a tornaterem ajtajánál. Meg hogy szándékosan viselkedtél rosszul az órán, csak azért, hogy a pasassal lehess a bünti miatt – részletesebben beavatott. Istenem, úgy tudtam, hogy ez lesz! Ez az iskola csak a pletykákról szól. Sosem fogom megérteni miért jó a szarkavarás, másokra fogni olyan dolgokat, amik nem is igazak. Lehet unatkoznak, vagy irigyek, esetleg elégedetlenek az életükkel, ezért izgalmas számukra az, ha másokkal kibabrálhatnak. Az emberek, még a kicsi gyerekek is sokszor túl gonoszak.

– Az a kis fruska nem tudja befogni a száját! – ingerülten morogtam. Tudtam, ha a tanáraim fülébe jut a dolog, akkor nemcsak én, hanem Shawn is bajba kerülhet. Arról már nem is beszélve, hogyha a szüleimhez is eljut a hír, akkor végképp végem.

– Kiről van szó? – Cara együtt érzően fürkészte a grimaszba torkolló arcomat.

– Nyakigláb Sharonról – morcosan hadartam. Sosem szerettem csúfnevekkel, vagy külső jellemvonásokra vonatkozó jellemzőkkel illetni a társaimat, főleg azok után, hogy a saját bőrömön megtapasztalva tisztában vagyok vele mennyire mélyen megtud akárkit sebezni egy-egy ilyen becenév. De amikor dühös vagyok, olyankor sajnos nem tudom kordában tartani az indulataimat, és bizony kiszalad a számon néha egy két olyan szó is amit amúgy nem biztos, hogy kimondanék, vagy helyesnek vélnék. Sharont egy ideig sokan gúnyolták a magassága miatt.

– Ma az öltözőben odajött kérdezgetni, hogy mit akart tőlem Mr. Martinez. Én meg elmondtam neki, hogy a büntetésemet nála kell letöltenem. Erre csillogó szemekkel azt mondta, hogy na, majd ő lesz a tanoda rossz kislánya csak azért, hogy Shawn mellett lehessen...Ő az aki ócska fruskaként viselkedik s nem én! Ő mondogat nyilvánosan ilyesmit, erre rám keni? Soha életemben nem flörtöltem azzal a tanárral. Még csak nem is kacérkodtam. Tudod jól, hogy nem az én stílusom az ilyesmi. Számomra nem nőies, ha egy lánynak nincs tartása – dühöngtem. A kelleténél picit jobban felhúztam magam. Mérgemben a tenyérhúsomba döftem a körmeimet. Rühelltem, és elegem volt már abból, hogy valótlan dolgokat állítanak rólam. Egy magányos kamasznak mindig többször fut át az elméjén, hogy vajon mit gondolhatnak róla mások, fontosabb számára mások véleménye, mert tudni akarja, miért magányos, miért van kirekesztve a közösségből. A tavalyi évem erről szólt. Magamra vettem minden vádat, még akkor is, ha tudtam, hogy nem igaz. Értéktelennek éreztem tőlük magam. Eljutottam odáig, hogy kevesebbnek éreztem magam, mint az osztálytársaim, csupán amiatt, mert nem fogadtak be engem a köreikbe. Gyöngének és elnyomottnak éreztem magam, ami miatt nem volt többé bátorságom ahhoz, hogy kiálljak önmagamért, hogy megvédjem magam, mert hittem nekik. Elhittem, hogy kevés vagyok, hogy rossz vagyok, hogy velem van a baj, s nem velük. Még zárkózottabb lettem, még bátortalanabb, szorongtam s gyomorgörccsel ültem be az óráimra, a szünetekben egyedül voltam, ha nem, akkor mindig bántottak. De idén okosabb lettem. Már tudom, hogy a leggyöngébbekkel a legkönnyebb kikezdeni. Hogy a védetleneket könnyű megsebezni. S azt is tudom, hogy a legerősebb ember is átváltozhat a leggyengébbé. Ebből kiindulva, ez fordítva is igaz lehet. Rájöttem, hogy el kell engednem a bántásokat. Nem adhatom az életemet olyan emberek kezébe, akik nem is ismernek igazából, akik nem fontosak számomra, hiszen pár év és hallani sem fogok róluk. Nem hosszú távú résztvevői az életemnek. Idén ezt gyakorolom. Az elengedést, és azt próbálom megtanulni, hogyan lehetek boldog magányosan, kiközösített diákként. Hogyan tudok kiállni magamért, hogyan tudok annyi erőt és bátorságot meríteni, hogy önmagam védelmezőjévé válhassak.

– Várj, ki az a Shawn? – kikerekedett pupillával tudakolta.

– Mr. Martinez.

– Megmondta a nevét? – elképedt. Az arcából kiszökött a vére, egészen elsápadt. A szemei ítélkezővé váltak. Bíztam benne, hogy Cara a gondolataiban is támogat, s nem csak a szavaival teszi mindezt. Ám az ábrázatát látván kissé megriadtam, és kételkedni kezdtem benne, és a barátságunkban.

– Igen – lassan bólintottam.

– Ez nem igazságos...Mi is kérdezgettük tőle és annyit válaszolt, hogy elég, ha csak Mr. Martinezként ismerjük őt, nem szükséges tisztában lennünk a teljes nevével. Erre neked csak úgy elmondja? Kivételezik veled? – hektikusan nyafogott.

– Nem kivételezik, csak alkalmunk volt kicsit többet beszélgetni, ezért elmondta. De nem tudtam, hogy másoknak nem akarja elárulni. Megkérlek arra, hogy ne mond el senkinek se a keresztnevét, jó? Megígéred? – felé nyújtottam a kisujjamat. Fontos volt, hogy ameddig Mr. Martinez nem akarja kiadni a teljes nevét, addig a diáklányok egyike se tudja meg. Nem szerettem volna, ha a férfi az hinné, tőlem tudják a többiek a nevét, ezért rezzenéstelen arcmimikával pásztáztam Carát, hogy ezzel is kimutassam neki, számomra ez fontos.

– Persze, megígérem. Kisujjeskü! – az ujját az enyém köré tekerte. Kislányos dolog volt ez az egész kisujjeskü, de szükségét éreztük, és ha valamit megígérünk, vagy valamire esküt tettünk, akkor azt komolyan is vettük. Nem szegtük meg, ha mégis, akkor kitört a háború.

– Köszönöm. Most megyek és lezuhanyozom – elindultam a fürdőnk felé.

– Sarah! – harsányan utánam szólt még mielőtt bemehettem volna a fürdőszobába.

– Mi az? – hátrapillantottam.

– Tisztában vagyok vele, hogy fáj neked, hogy rosszakat mondanak rólad. Hogy kibeszélnek a hátad mögött, és még rosszabbakat gondolnak rólad. De ne szomorkodj. Nem éri meg. Ne foglalkozz az idétlen pletykákkal. Te tudod mi az igazság és kész. Én neked hiszek, nem nekik. Ostobák, beszéljenek csak rólad, ha nekik ez a jó – biztatóan elmosolyodott.

– Oké, nem fogok – én is szélesen felfelé ívelő görbére húztam az ajkaimat.

* * *

Reggel az előttem heverő papírra véstem a tollammal a válaszokat. Feltehetően helyesek voltak. Este nem tudtam már készülni, tanulni. Csak a múlt órák emlékeiből tudtam összerakni a válaszokat. Még soha nem fordult elő velem, hogy ennyire bizonytalanná váljak egy dolgozat írása közben. Rossz érzés volt. És meglehetősen izzasztó. Szerencsém volt, ugyanis a történelem dolgozat most nem tűnt túl nehézkesnek, az előző sokkal több tudást igényelt. Pontosan emiatt sokkal hamarabb kész lettem vele, mint azt gondoltam. A helyemről felállva kisétáltam a tanári asztalhoz, ahová leraktam a lapot.

– Végzett is Sarah? – a tanárnő a vastag szemüvege alól kitekintett rám.

– Igen.

– Rendben, mehet kifelé – fejével biccentett az ajtó irányába. Halk léptekkel hagytam el a tantermet. Nem akartam megzavarni a feladatokra koncentráló diákokat.

Kiérve úgy döntöttem nem maradok a folyosón, inkább kimegyek a napsütötte udvarra. A táskámból elővettem egy könyvet, amit nemrég kezdtem el olvasni. A friss levegőre kiérve rögvest meghallottam a csiripelő madarak dalolását. Lassan pislogva lélegeztem, és a napfény felé emeltem az orcámat. A bőrömet jókedvűen csiklandozták a meleg fénynyalábok.

Mosolyogva leültem az udvar szélén lévő nagy fa törzséhez. Hátamat nekidöntöttem a masszív kéregnek. A fűszálakon élvezettel simítottam végig. Selymesek voltak és frissek. Az illatuk a föld, és a bimbózó virágok illatával keveredve megalkotta a tipikus tavaszi aromákat. Nyugodtság járt át. A térdeimet felhúztam s kinyitottam a könyvet ott, ahol még a múltkor bejelöltem a színes könyvjelzőmmel, majd olvasni kezdtem. Egy romantikus regényt olvastam, amelyben a főhősnő egy táncosnő volt, s a táncpartnerébe titkon belezúgott. Ahogy faltam szemeimmel az érzéki sorokat egyre biztosabbá váltam. Rájöttem, hogy én is hasonlót érzek akkor, amikor meglátom, vagy rá gondolok Mr. Martinezre, mint a könyvben szereplő fiatal nő. Ekkor eszméltem rá arra, hogy nem csak tetszik, többről van szó. Sokkal többről. Érzelmeket táplálok a tanárom iránt. Mégpedig olyanokat, amik azt bizonyítják, hogy teljesen belezúgtam. Jó ég Sarah, most aztán mihez kezdesz?...Mi ütött belém? Egy tanárról ábrándozom, csak mert elsöprő erejű vonzalom köt hozzá. A véletlen érintéseitől bizsergek. A pillantásaitól gyorsabban ver a szívem. Ha meglátom, beleremeg a testem. Miatta úgy érzem, szerelmes lettem. De lehetséges ez ilyen rövid idő alatt?...

💮 💮 💮 💮 💮

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Van egy jelenleg még inaktív Instagram oldalam, ha szeretnétek ott is bekövethettek. Az oldal neve: lona1996x

....