Ötödik Fejezet

Sarah Johansen

A tegnapi napom után a mai igazán fárasztóra sikeredett. Az utolsó órám testnevelésóra volt, amelyen kínkeservesen futottam le az utolsó nagy körömet. A fele osztály már az öltözőben volt, a másik fele pedig még mindig futott.

– Johansen, mehet! Le a pályáról! – megfújta a sípját a tornatanár. A szemeimet a síp éles hangjára összeszűkítettem, s kirohantam a tornateremből. Az ajtót kicsapva, a figyelmetlenségemnek hála, nekiütköztem egy kemény mellkasnak.

– Jól van? – riadtan megragadta a derekamat Mr. Martinez. A férfi robusztus mellkasának nekinyomódtam és az aromáját belélegezve a szívem azonnal a torkomba szaladt, s ott dübörgött tovább. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a torkomba felcsúszott szívemet kihányjam egyenesen a hozzám közel álló tanárra.

– Igen jól, de mennem kell átöltözni, szóval, ha megbocsájt, akkor mennék is – próbáltam kikerülni, ám ő áttörhetetlen barikádként elállta az utamat. Menekülni akartam, elvégre a szűk tornadresszem rám tapadt, izzadt, büdös, és csapzott voltam. Nemrég futottam, ezért lihegtem és a fejem is lüktetett. Nem akartam így szembenézni vele, s igazából senkivel sem.

– Épp önt kerestem – szelíden elmosolyodott. A málna színű száját fixíroztam. Telt és formás volt.

– Remek, viszont előbb átöltöznék, s utána beszélhet velem – kifulladva hadartam.

– Ugyan már, ne szégyellje magát. Ebben a ruhában is nagyon csinos – parázsló tekintettel végigmért. A szemek, amik rajtam vándoroltak végigcsiklandoztak.

– Minden tornázó diáklányon ez a ruha van – ridegen visszaszóltam. Odébb léptem tőle. Egy egyszerű tornadressz simult rám, amire egy bő, fehér pólót húztam fel, amin a tanoda logója virított. A nedves hajam a homlokomra ragadt, ezért a kezemmel gyorsan kisimítottam a szálakat. Nem tetszett, ahogyan rám nézett. A fenéket, nagyon is tetszett, de nem érzetem helyénvalónak. A bókolását is elengedtem a fülem mellett, mert nem érdekelt. Olyan volt, mintha azt súgta volna, hogy már látta a melleimet, akkor mégis miért szégyellem előtte magam a szoros kis ruhámban?

– Meglehet, de egyiken sem áll úgy, mint magán – hízelgett. A gyomrom bukfencezett a testem belsejében.

– Ez badarság – legyintettem a kezemmel. Kikerültem, és elindultam a folyosón az öltöző irányába. Meglepetésemre a férfi szorosan mellettem haladt. – Miért követ? Miért keresett? Mit akar tőlem Mr. Martinez? – megálltam az öltöző bejárata előtt. Kezdett stresszelni a szituáció. Ha a többiek meglátják, hogy a nyakamba liheg, s hogy én ettől fülig pirultam, újabb gúnyneveket adnak majd nekem. S nem szerettem volna bővíteni a rám használható csúfneveket. Volt bőven elég így is. A rosszindulatú fiatal lányok imádnak csacsogni, kibeszélni más gondjait, pletykálni és kitalált dolgokat terjeszteni másokról. Nem akartam a hárpiák áldozatává válni.

– Végre megkérdezte. Azt hittem sosem fogja – nevetett, mintha olyan vicces dolgot mondott volna, holott egyáltalán nem. Akartam a közelségét, de azt is szerettem volna, hogy távol legyen tőlem. Aranyos volt a nevetése. Amolyan kisfiúsan kedves, és bájos, mégis a mélysége, a karcossága eszembe juttatta, hogy ő egy felnőtt és kétségtelenül igazi férfi. Tudtam, ha sokáig a közelében maradok, akkor valószínűleg belé fogok csavarodni. Ezt egyáltalán nem akartam. Nem akartam őt megszeretni. Pont elég probléma volt, hogy vonzódtam hozzá, és elszédített a külseje. Tegnap volt alkalmam kicsit ismerkedni vele. S pocsék hír volt számomra, hogy szimpatizáltam vele. – Beszéltem Mrs. Harrisonnal. Kihagyhatja ma a könyvpakolást, s a porbolyhok törlését. Helyette nekem fog segíteni, helyrehozni a lámpát és a lépcsőt az alagsorban.

– Tessék? – döbbentem kérdeztem. Na ne! Ezt nem! Nem segíthetek neki. Nem lehetek vele újra kettesben! Pánikoltam. Sokszor hajlamosak vagyunk a saját érzéseinket szőnyeg alá söpörni, megpróbáljuk elrejteni őket, elnyomni addig, ameddig csak tehetjük, mert a külvilág véleményei, elvárásai szerint tudjuk jól, hogy rossz, amit érzünk, amit akarunk. De vajon ez helyes? Hogyan hat a lelkünkre a folyamatos korlátozás, a valós akartunk és érzéseink elnyomása? Hasznos, vagy ártalmas?

– Szükségem van két szorgos kézre. Az ön kacsójától kétlem, hogy ügyesebbet és szorgosabbat találhatnék itt. Mellesleg, nem várhatja el tőlem, hogy egy idegen diákot kérjek meg arra, hogy segítsen nekem. Szóval kérem, ha végzett az órájával, jöjjön le hozzám az alagsorba. Ott fogom várni – hátat fordított s a válaszomat meg sem várva, eltűnt.

– Fantasztikus – az orrom alól morogtam. Noha minden vágyam az volt, hogy Mr. Martinez mellett lehessek, elvégre amióta itt van, a vonzó külsejében leltem minden örömömet, mégsem volt ínyemre a vele való közös munka. Ha arra gondoltam, hogy pár perc múlva vele fogok ügyködni, elszorult a mellkasom, légszomj tört rám, és a vérem felpezsdülve ki akart törni a mellkasomból. Pont úgy, mint egy felforrt vulkán lávája.

Az öltözőbe beérve miután lezuhanyoztam, öltözni kezdtem.

– Héh, Sarah! Jól láttam, hogy Martinez volt az, akibe belebotlottál? Mit akart? – mellém ült Sharon, az egyik osztálytársam.

– Igen ő. Csak a büntetésemről egyeztettünk. Neki kell segítenem a tegnapi hanyagságom miatt – a fülem mögé tűrtem a rövid, barna hajszálaimat. Nem volt semmi köze az egészhez, mégis beavattam. Nem akartam pletykákat hallani magamról.

– Áhh, értem. Ha ilyen büntetés jár, akkor mostantól minden órán én leszek a rossz kislány – kacéran kacsintott, s öntudatlanul megnyalta az alsó ajkát, aztán Julianne oldalára visszacsúszva lerúgta a lábairól tornacipőjét, és susmogni kezdtek.

A szemeimet forgatva magamra húztam a szoknyámat. Amint felöltöztem a kezemmel intettem köszönésként a többieknek, azután az alagsor felé siettem. Fáradt és nyűgös voltam. De vigasztalt, hogy holnaptól már nekem is szabadok lesznek a késő délutánjaim. A folyosón lefordulva az alagsor bejáratához értem. Megléptem néhány lépcsőfokot a sötétségben. Alig láttam valamit. A falmentén tapogatóztam, s próbáltam megtalálni a helyes irányt. A sötétben mindig bizonytalanság fogott el. Ez most sem történt másként.

– Gyorsan ideért. Kérem óvatosan lépjen! – Mr. Martinez rekedt hangja figyelmeztetett. – Miss Johansen! – a nevemet kiáltotta. A hangjával párhuzamban zuhantam lefelé. Sikerült megbotlanom a hibás lépcsőn.

– Uram-atyám! – sikítottam. A váratlanul elém kerülő férfi karjai közé löttyentem. Mr. Martinez velem együtt az erősen nekicsapódó testem miatt lendületesen a földre huppant. A férfi háta a kemény padlón koppant. Erősen kapaszkodtam a vállaiba, így megóvtam magam a fájdalmas eséstől. Szerencsénk volt, mert alig estünk két lépcsőfokot. – Annyira sajnálom! Nagyon megütötte magát? – még mindig rajta fekve faggattam, s bámultam a szemeit. Megóvott az eséstől. Aggódtam érte és bűntudat tépkedett. De a tompa félhomályban a szempárját szuggerálva rájöttem, nem esett baja. A barnás, helyenként zöldes szem hasonló volt színeiben, mint az enyém. A hajam fátyolként egybeolvasztotta az arcainkat. Az orrom szinte súrolta az övét. A férfi kezei a derekamon tekeredtek.

– Nagyon szép szeme van, így közelről sokkal másabb, mint távolabbról – megemelte a bal karját és a hajamat hátrasimította. A testem megremegett a meleg érintésétől s attól, hogy az ő teste szilárd vázat alkotott az enyém alatt.

– Kérem ne...Ne bókoljon nekem! – ügyetlenül lemásztam róla. S pillanatok alatt már a talpaimon álltam.

– Bocsásson meg kisasszony. Én csak...Mindegy. Nyugodjon meg, nincs bennem semmi rosszindulatú szándék. A múltkor is mondtam. Tartom magam ehhez. Csupán egy dicséret volt az egyik diákomhoz, semmi több – ő is felállt s leporolta a szűk nadrágját. Az orcái pirosabbak lettek. Úgy tűnt zavarba jött.

Azt hiszem hihetek neki. Sosem lesz köztünk semmi, fölöslegesen félek tőle. Hiábavaló ábrándoznom. Tudatosult bennem, hogy feltehetően csak én gondoltam túl a dicsérő szavait, elvégre Mr. Martinez felnőtt férfi, akire tapadhatnak a csinosabbnál csinosabb, felnőtt nők. Miért is keltené fel a figyelmét pont egy testileg még fejletlen diáklány? Ez nevetséges. Erre gondolnom is kár volt, hiszen ő a tanárom, nyilván nem fogja önmagát bajba sodorni, s az erkölcstan tantárgyához sem passzolna egy tanár-diák viszony. Pirosló arccal szóra nyitottam az ajkaimat.

– Ha nincs komoly gond, akkor mondja, mit segítsek!

– Ne engem bántson a saját hibája miatt. Én szóltam, hogy vigyázzon a lépcsőnél, de maga figyelmetlen volt – megrántotta a széles vállait.

– Mégis mit talált bántónak a mondatomban? – flegmán felhúztam a szemöldökeimet.

– A hangnemet...A duzzogó hangnemét – leguggolt a lépcsőhöz és felfeszítette a széthasadt falapokat.

– Idehozná a szerszámos ládámat? Ott van jobb oldalt a sarkon – a fejbiccentésével irányt mutatott. A szóban forgó ládikához siettem. Felemeltem, és a férfi mellé vittem.

– Itt van – odanyújtottam felé.

– Ezt itt fogja meg – nekem adta a karóráját. Átvettem tőle a karékszert és gondosan a kabátkám zsebébe süllyesztettem. Az ingujját egészen addig tűrte, ameddig az alkarjának vaskossága, izomzata engedte. Bekapcsolt egy elemlámpát és azt is a kezeimbe tuszkolta. Megkért, hogy irányítsam felé a fényt. A rossz látásviszonyokon sokat segített a lámpa retinát égetően intenzív fénye. Miközben dolgozott sokat beszélt hozzám, én meg csak néztem. A kedvem kissé szomorkás volt, ezért nem voltam annyira nyitott, mint ő. Ez meg is bélyegezte a hangulatot. Nem akartam bunkónak tűnni, ám képtelenségnek tűnt mosolyogni és vidáman beszélgetni, miközben tudtam, hogy álmaim férfija számomra elérhetetlen.

* * *

– Most komolyan ilyen haragos lesz velem? – Martinez kíváncsian rám nézett. Az arcát angyali fényesség világította meg. A legkisebb részleteket is fel tudtam rajta fedezni. A legapróbb szőrpihéket is láthattam az arcán a kezemben lévő lámpának köszönhetően, amit a kérésére a főkapcsolóhoz közel tartottam. Martinez az egész alagsori világítást lekapcsolta, s nagy figyelemmel babrálta a vezetékeket.

– Magának legyek csak Sarah. A Miss Johansen olyan hivatalosan hangzik. S nem haragszom önre egy csöppet sem – elpirulva, közel a tekintetéhez suttogtam. Varázslatos volt vele kettesben eltölteni az időmet. Romantikus volt idelent, a sötétben, egy lámpával a kezemben. Annyit bámulhattam őt, amennyit csak akartam. Minden bánatomat elfeledhettem, s csakis rá koncentrálhattam. Ami azt illeti, tényleg nem haragudtam rá. Inkább magamra. Hisz az én butaságom minden kínom. Tetszik nekem a külseje, és minél több időt töltök el vele, annál jobban tetszik a bensője is. Ezekről nem ő tehetett. Nem ő mondta, hogy szeressek belé...

– Rendben van, Sarah – vigyorogva a fogsorai közé tett egy csavarhúzót. Hirtelenjében melegem lett. Lázasnak éreztem magam. Dögös volt az ajkai közt forgó, gumírozott nyelű eszköz. Egyfolytában a száját fürkésztem. Megbabonázott. Azt kívántam, bárcsak az én számhoz tapadna oda a szája. Mi a fenéért érzek bizsergést? Mi történik velem? A testemben tomboló újszerű érzések felülkerekedtek rajtam. Az ösztöneim vezérelték az érzékszerveimet. Nem tudtam betelni Martinez látványával, illatával, s ha megérinthettem volna, valószínűleg a tapintásával sem. Meg akartam őt ízelni, kóstolgatni akartam a száját, a nyelvét. Akartam őt. Csaknem összefolyt a nyál a sóvárgó számban. A nyelvem vibrált. Életemben először megkívántam egy hús-vér férfit. Nem valamilyen ételt, vagy italt, hanem egy férfit. Az ölem forrósodni és lüktetni kezdett. Ha hamarosan nem megyünk innen el, akkor élve fogok megfőni. Krisztus, vajon milyen ízű lehet a csókja?

– Egyébként – megtörte a csöndet. – Én még be sem mutatkoztam úgy igazán. Shawn vagyok. Shawn Martinez.

– Shawn Martinez – elismételtem a nevét, mintha csak memorizálni akarnám. Sosem fogom elfelejteni a nevét.

– Pontosan – mosolygott. – Sarah, most már felkapcsolhatja. – Kérdőn néztem rá. Annyira elkábultam a látványától, hogy fogalmam sem volt arról hol vagyok, miért vagyok itt, s mi a francról beszél. – A villanykapcsolókat. Mindegy, megoldom én – a karját megemelte és a kézfejével a hátam mögött matatva felsiklott a falig, ahol aztán a kapcsolót megnyomta. A keze súrolta a hátamon a zakómat. A történtektől még jobban felerősödtek bennem az eddig ismeretlen érzések...

💮 💮 💮 💮 💮

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Van egy jelenleg még inaktív Instagram oldalam, ha szeretnétek ott is bekövethettek. Az oldal neve: lona1996x

....