Harmincnyolcadik Fejezet

Sarah Johansen

– Szökjünk ma éjjel ki – kibújtam az öleléséből.

– Tessék? – meglepetten felfutottak a homlokán a kissé borzas szemöldökei.

– Vigyél a lakásodba. Ha holnap felmondasz, onnantól fogva nem jöhetsz ide vissza. Nem találkozhatsz velem. A tanév végéig nem. S lehet még utána sem. A szüleim nagyon imádják, ha távol vagyok tőlük. Ha nem kell rám vigyázniuk, s ha nem kell velem egyáltalán foglalkozniuk, pontosan ezért nem szoktak kivinni innen még az ünnepekre sem. Kitudja a tanév vége utáni nyárra hová dugnak ismét majd be. Elszakíthatnak tőled engem, akár hónapokra is. Shawn, kérlek, vigyél el innen! Csak ma éjjelre. Engedd, hogy a közeledben lehessek! Ez az utolsó esténk. Szeretni akarlak, érezni, és addig bámulni téged, amíg el nem alszom – hevesen lüktetett a szívem.

– Nem tudom hogyan fogom átvészelni nélküled ezt a hosszú időszakot. De ígérem Sarah, a nyáron biztos, hogy mellettem leszel. Ha kell, én magam szöktetlek meg innen, betörök a tanodába, és elrabollak – a kezemet szorongatta.

– Legyen így – vigyorogva felpipiskedtem, s apró puszit hintettem a szúrós állára. Nem tudom miért, de az előttünk álló rögös időszak ellenére boldog voltam. Valamiért kiteljesedtem, minden harmonizált. Bíztam benne, és tudtam, hogy habár a hiánya őrjítően fog rám hatni, de ki fogom bírni. Kibírom azért, hogy utána békében vele lehessek. Motiváltnak, erősnek, elszántnak éreztem magam. A legapróbb porcikámig elért a mámor, ami Shawn és a szerelmünk miatt virágzott bennem. – Na? Megyünk? – izgatottan kíváncsiskodtam.

– Megyünk – helyeselve bólintott és a kezemet erősebben megfogva, együtt kiosontunk a tanoda épületéből. A férfi magas alkata mellett alig voltam észrevehető. Az autójába beszállva szokásosan a hátsó ülésekre dőltem, s letakartam magamat az ott lévő pléddel. Hamarosan már az úton zötykölődtünk. Teljesen bezsongtam. Alig vártam, hogy egy olyan helyen lehessünk kettesben, ahol nem zavarhat meg minket senki sem, s nyugalomban élvezhetem a társaságát...

* * *

Shawn és én nevetve, kézen fogva futottunk fel a lépcsőkön. A férfi többször is megpuszilt a lépcsőfokok megtétele során. A szűk folyosóra érve kifújtam magam. Oldalra fordulva megpillantottam egy női alakot a félhomályban, aki Shawn lakásának bejárati ajtaja előtt támaszkodott. Megböktem a férfi vállait, mire ő is a pár méterrel odébb lévő ajtóra nézett, s összeakadt a tekintete az ismeretlen nő fürkésző szemeivel. A hosszú, fekete hajú nő az apó borítéktáskáját feszülten gyömöszölte az ujjai közt. Hosszú, formás lábai azonnal szemet szúrtak. Ahogyan a magas, vékony alakja is. Legalább két fejjel magasabb volt tőlem. Csaknem Shawnnal egy magasságban volt, hála a rajta lévő fehér magas sarkújának. Fekete ceruzaszoknyája térde felé ért, és egy ujjatlan fehér és szürke, kígyóbőr mintás blúzt viselt. Csinos igényes, ápolt, s látszott rajta, hogy adott magára. Visszafogott, és elegáns, letisztult öltözéke volt. Egyedül a kiengedett haja volt az, ami némi lazaságra vallott. Jég-kék szemei kérdően néztek a mellettem álló, szótlan férfira. Pár néma percig szemezett Martinezzel, aztán elmosolyodva felé sétált, s végül megölelte, majd megcsókolta őt. Elképedve a nyálamat félrenyeltem és majdnem megfulladtam. Martinez elhúzódott a nőtől.

– Szia, szívem – kacéran köszönt Shawnnak. Szívem? S csókkal való üdvözlés? Csak nem ő az a bizonyos barátnő? Féltékenység és szégyen zúdult rám. Ő az, akit hátba szúrtunk. Ő az, akitől elszerettem a szerelmét úgy, hogy nem is tudtam, hogy az övé. Olyan bájos nő, szép, vonzó kisugárzással. Nőként is rá lehet csodálkozni. Ritka szépség. Nem értettem miért akarna engem helyette. Megint fura bizonytalanság zsibbasztott. Az előző öröm kiszivárgott belőlem és keserűséget hagyott maga után.

– Szia, Christina. Te meg mit keresel itt? Nem vártalak – Shawn rekedtes baritonja karcolt. Más volt a hangja. Talán rosszul érezte magát. Kínosan. Hiszen elmondása szerint még nem is találkozott ezzel a nővel azóta, amióta visszatért az útjáról. Nem tűnt túlzottan bensőségesnek a kapcsolatuk. A nő valamivel odaadóbban viselkedett, de Shawn, valószínűleg a jelenlétem miatt, jéghegy volt. Vajon vulkánként üdvözölte volna, ha nem vagyok jelen? Némán és idegesen vártam a fejleményeket. Az üdvözlő csókjukra gondolva majdnem felnyikkantam mérgemben, pedig Shawn vissza sem csókolt neki. Bármennyire bosszankodtam, tudtam, hogy most nekem háttérbe kell húzódnom. Nem tehetek semmit, a megfigyelésen kívül. Reménykedtem, hogy kibírom, és sikerül türelmesen megvárnom, amíg Shawn cselekszik. Önző módon vártam, hogy a szemeim előtt törje össze annak a nőnek a szívét, akivel eddig szerelmesek voltak. Csúf gondolatok pezsegtek bennem. Önző és vad gondolatok. Olyanok, amik csak a rossz embereknek juthatnának eszükbe. Nem akartam Christinát itt látni. Sőt, soha többé nem akartam látni. S azt akartam, hogy Shawn se láthassa őt.

– Gondoltam megleplek és meglátogatlak, ám nem voltál itthon. De mivel hiányoztál, és sok időt töltöttünk külön, úgy döntöttem megvárlak – válaszolta mialatt Martinez keménykötésű vállaira támasztotta a karjait. Közelről nézte a férfi arcát. Mélyen lélegeztem. A fejem dühömben paprikavörösre festődött. Megköszörültem a torkomat azért, hogy Martinez hámozza le magáról a nő tapadós mancsait. Senki sem simogathatja őt rajtam kívül! De úgy tűnt nem az ő figyelmét keltettem fel, hanem Christináét. A nő kék szemei rám pislogtak. – Bocsánat, nem vettelek észre olyan picike vagy. Christina vagyok, gondolom te Shawn, vagyis neked Mr. Martinez egyik diákja vagy – elengedte a férfi vállait és szembeállt velem. A szemei lassan végigsiklottak az egyenruhámon.

– Igen, jól gondolta. Ön pedig Mr. Martinez...

– Barátnője. A barátnője vagyok – bohókásan elmosolyodott. Annyira bántott, hogy találkoznom kellett vele. Én nem akartam ezt. Itt állni szemtől szembe vele, nagyon durva és frusztráló volt. Noha sokszor kíváncsi voltam a nőre, aki hosszú ideig ugyanazzal a férfival volt, akit én is szeretek, de ez jelenleg furcsa és mérgező volt. Nem örültem a váratlan találkozásnak. Shawn szemei két másodpercig megpihentek rajtam. Teljesen kipirult, még soha nem láttam ennyire elveszettnek, és a megszokott magabiztosságából semmit sem érzékeltem, ami nagyon megrémisztett s igazából zavart is. Nem tudtam mire vélni a tétovázását. Vajon mi járhat a fejében? Vissza akar fuvarozni a tanodába, hogy aztán ezzel a csoda nőcskével enyeleghessen? Vagy őt küldi el? Vajon meg akarja neki mondani, hogy viszonyunk van? Most fog vele szakítani? Megannyi kérdés fogalmazódott meg bennem, s mindre csak ő lett volna képes választ adni, de mivel nem volt egyikünk sem gondolatolvasó, a tömérdek kérdés megválaszolatlanul maradt.

– Miért hoztál a lakásodhoz egy diáklányt? – vonta kérdőre a magas nőszemély.

– Figyelj Tina, beszélnünk kéne – Shawn visszafogottan beszélt. Sajnáltam őt. Együtt éreztem vele. Biztos voltam benne, hogy rettentő nyomasztó lehetett számára Christina jelenléte úgy, hogy én is itt tartózkodom.

– Majd akkor, ha válaszoltál a kérdésemre. Szóval? Miért hoztál fel a lakásodra éjjel egy szoknyás kislányt? – a nő erényesebben hangsúlyozott. Nem tetszett a viselkedése. A modoráról már nem is beszélve. Mintha fölényben érezte volna magát Shawnnal szemben. Nem tisztelte, pedig még semmit sem tud arról, hogy mit tett ellene.

– Ez nem lényeg. Nekem sürgősen beszélnem kell veled – Martinez kifújta a levegőjét és a hajába dugta az ujjait. Feszült és görcsös. Figyeltem a rezdüléseit, s pontosan tudtam min megy keresztül. Rühelltem, hogy nem tudtam segíteni neki.

– Miatta nem...Szóval miatta volt a múlt éjjeli, és az azelőtti is? – Mi történt múlt éjjel, s azelőtt? Shawn azt mondta nem is találkoztak. Hazudott? Istenem, tönkre teszek egy két éves kapcsolatot! A lelkiismeretem többé nem volt tiszta. Utáltam látni, hogy Shawn szenved. Nem tudtam pontosan mire gondolhat Christina ezzel a kérdésével, de valami megmozdult bennem, s amikor egy óvó anyatigris megvédi a veszélyes helyzetbe kerülő elesett kölykeit, én is úgy keltem a szeretett férfi védelmére.

– Kérem, nyugodjon meg! Mr. Martinez nagylelkűen felajánlotta, hogy aludjak nála, mert nem volt hová mennem, ugyanis kirúgtak az iskolából, a szüleim pedig hajóúton vannak, és csak holnap tudnak értem jönni – a hazugságaim segítségével próbáltam enyhíteni a kialakult feszültséget.

– Sarah, hagyd csak. Neked nem kell magyarázatot adnod semmire. Tessék, itt a kulcs, menj be. Nem sokára utánad megyek én is – Martienez kedvesen elmosolyodott és a kezembe nyomta a lakáskulcsát. Az ujjai egy pillanatig a bőrömet érintették, s ettől megborzongtam. A markomba zártam a kulcsot és helyeselve bólintottam. Pillanatok alatt visszatért a határozottsága, a magabiztossága. A szememben attól vált igazán erőssé, hogy kimerte mutatni a gyengeségeit is, felmerte fedni, hogy ő is aggódik olykor, s ő is fél, de ugyanakkor képes talpra állni és összeszedni magát. Mindettől erősebb lett a férfias kisugárzása. Lassan kinyitottam az ajtót s beléptem a lakásába. A cipőmet levéve rágcsálni kezdtem az ajkamat. Annyira érdekelt volna a csevegésük, de tudtam, hogy ezt nekik kell letudniuk. S nem tartozik rám a magánbeszélgetésük. Még akkor sem, ha felemészt a kíváncsisággal keveredett féltékenység...

💮 💮 💮 💮 💮

Sziasztok Wattpamacsok!

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Ha szeretnétek akkor kövessetek/kedveljétek az oldalaimat, illetve lépjetek be a csoportomba :)

Facebook oldal: Lona - írói oldal

Facebook csoport: „Lona - írói oldal" csoport

Instagram: lona1996x

....