Harmincnegyedik Fejezet

Sarah Johansen

A folyosó végén bujkálva vártam, hogy elkezdődjön a következő óra, amin nem fogok részt venni. Semmi kedvem nem lenne beülni a maradék két órámra. Szúrt a szemem a sírástól, fájt az orrom és a homlokom, fáradt voltam, és szomorú. A fejem túlságosan tele volt Shawn Martinezzel. Lehetetlenség lett volna a tananyagra figyelnem. Nem tudom helyesen cselekedtem-e. Nem tudom mit kéne gondolnom Martinezről. Olyan sok szépet tett már értem, olyan sok jót mondott. Bebizonyította, hogy szeret, de ugyanakkor a feltáruló titkai miatt képtelen voltam megbízni benne. Valami megtört bennem, és ez eltaszított tőle. Egyszerre akartam a közelében lenni, és a lehető legtávolabb is. Bárcsak beteget jelentettem volna! Bár ne mentem volna be az órájára! Az összezördülésünk többet ártott, mint gondoltam. Kavarogtak a gondolataim és az érzéseim is. Szeretni akartam őt, de utána utálni. Nem tudtam dönteni sem a szívemmel, sem pedig az eszemmel, mert mindenem felkavaródott, mindenem zavarossá vált. A türelmetlenül várakozó csengő visítozni kezdett. A diáklányok sietősen berohantak a tantermeikbe. Nagyot nyeltem és futásra parancsoltam a lábaimat. A tanoda épületét elhagyva az udvaron gyors léptekkel haladtam. A betonon halkan koppant a cipőm talpa. A vaskos ajtót kitárva beléptem a régi épület másik végébe. A rozoga lépcsőn most gyorsan mentem fel, nem törődve a rémisztő hangokkal, amiket kiadott. A szobámba megérkezve megkönnyebbülten felsóhajtottam. Sikerült! Bíztam benne, hogy senki sem vett észre. Úgy ahogy voltam bedőltem az ágyamba és alaposan betakaróztam. Tudtam, hogy pár óra múlva, amint tudomást szerez a mulasztásomról Valerie, a felügyelőnő, rögvest meglátogat, aztán kérdésekkel bombáz majd meg. Reménykedtem, hogy sikerül elhitetnem vele, hogy szörnyen érzem magam. Próbáltam minél több dologgal betakarózni, hogy izzadni kezdjek, ezzel is elérve, hogy lázasnak gondoljon. Azt hiszem az arcom már így is megviseltnek nézhet ki, hisz a Martinez miatt érzett gyötrelmeim feltehetően kellően kiültek a tekintetemre is. Olyan jó lenne, ha soha többé nem kéne kimennem ebből a szobából, és soha többé nem kéne találkoznom senkivel! A hasznomra kellett fordítanom a tanoda kemény szabályozását. A szigornak megvoltak a maga előnyei, s hátrányai. Az utóbbi időben, pontosabban amióta Shawn hozzánk jött tanítani, azóta inkább csak a hátrányait éreztem meg, előtte viszont több hasznot láttam a rendszerben, mint most. Imádkoztam a tervem sikeréért. Az ágyban izzadva minduntalan ő jutott eszembe. Shawn, és a tanórája után elmondott szavai. "Kérlek, ne csináld ezt velem! Próbálj megérteni. Én szeretlek...Tényleg, beléd szerettem. Szerinted kockáztattam volna mindent, ha nem így éreznék? A diákom vagy az Isten szerelmére, ráadásul kiskorú! Mégis lefeküdtem veled és tudod mit? Én kicsit sem bánom. Nem engedlek el soha! Szükségem van rád. Christina más, őt sosem szerettem ennyire, mint téged. Soha, érted? Ellaposodott a kapcsolatunk, de veled ez nem történne meg. Oké, nincs garancia rá, csak a szavam, ami most nem sokat érhet, de ha végig gondolod, rá jössz, hogy baromira odavagyok érted. Szerelmes vagyok beléd Sarah, mit kell még tennem ahhoz, hogy elhidd? Csak próbálj megérteni, oké? Gyere ma éjjel ki velem és megmagyarázok mindent. Kérlek, Sarah..." Valóban sokat kockáztatott a viszonyunkkal. Tisztában volt végig azzal, hogy mit tesz, hogy a diákja vagyok, és kiskorú, ő mégis kitartott mellettem. Soha semmit sem siettetett, mindig figyelt rám, a jelzéseimre. Óvatosan közeledett, nem rohant le. Ha csak szexre kellettem volna neki, akkor gyorsan zsákmányul ejtett volna, s érzéketlenül magamra hagyott volna. De nem ezt tette. Végig érzelmesen állt hozzám. Törődően, és úgy, mintha komolyan fontos lennék számára. Mintha szeretne. Talán ki kéne ma éjjel mennem vele, hogy esélyt adjak neki a bűnei megmagyarázására. Talán...talán szeret engem, csak hibázott. Hisz mindenki hibázhat. Szaporán forogtak a fogaskerekeim. Nem tudtam döntésre jutni. Nem ment. Nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy örökre lemondjak róla, de ahhoz sem, hogy mellette maradjak. Rémisztő bizonytalanság szaggatott szét. Voltak szavaim, de akarat szegények, és határozatlanok maradtak, emiatt hasznavehetetlenek lettek. Voltak gondolataim, elképzeléseim a döntéseimről, de egyikhez sem tudtam odaragadni, mindig tovább vándoroltam. Az üres, semmit mondó némaság, a végtelennek tűnő homályban való sodródás csapdájába zuhantam. A szívem túl nehézzé vált. Kegyelemre lett volna szükségem, könyörületre, s feloldozásra.

A gondolataimból vad kopogtatás emelt ki. Igaz, hogy nem kellettek órák, de ahogy sejtettem, máris keresni kezdtek. Kimásztam az ágyból és ajtót nyitottam.

– Johansen, miért nem jelent meg ma az utolsó két tanóráján? Tudja, hogy ez komoly következményekkel járhat, ugye? – Valerie, az alacsony, hosszú hajú, negyvenes éveit járó nő tolakodóan betuszkolta magát az ajtón.

– Elnézést kérek a hiányzás miatt, de nem érzem jól magam. Azt hiszem megbetegedtem. Szerintem a múltkori sátrazás óta lappanghatott bennem – köhögést imitáltam. A táborozás eléggé régen volt, de bíztam benne, hogy a felügyelőnő elhiszi, amit mondok neki.

– Hm...Értem. Viszont, Dr. Turner két hetes szabadságon van. Óhajtja, hogy értesítsem a szüleit? Vagy vigyem esetleg ki a helyi ügyeletre? – aggódva végigmért a tekintetével.

– Nem – ráztam nemlegesen a fejemet. – Köszönöm, de nem szükséges orvoshoz vinnie. Most inkább csak pihennék egy kicsit, aztán ha rosszabbul lennék, vagy nem javulnék, akkor értesítheti a szüleimet – halkan, rekedtséget erőltetve motyogtam. Kívül lázas, gyönge, torokfájós beteget színleltem, belül viszont öröm ujjongtam, amiért nem tartózkodott itt a tanoda orvosa. Szerencsém volt. Hatalmas szerencsém. Hiszen ha megvizsgálna egy doki, egyhamar lelepleződhetnék. De így nem, s ezáltal kaptam némi időt arra, hogy a szerelmi bánatom után összeszedhessem magam.

– Rendben. A szobatársával ne érintkezzen, próbáljanak meg többször szellőztetni, és Cara maradjon az ő térfelén. Nem hiányzik, hogy az egész tanoda elkapja a vírusos megfázását. Szólok a konyhásoknak, hogy készítsenek önnek meleg citromos, és mézes teát. Illetve hozok pár láz és fájdalom csillapítót. Nagyon rosszul néz ki – hosszasan kifújta a levegőjét. Látszólag nem örült a betegségemnek, félt, hogy a többieknek is átadom a nem létező bacikat, ennek ellenére kedves volt és segítőkész.

– Az nagyon jó lenne, köszönöm – hálásan elmosolyodtam.

– Néha fel fogok jönni magára nézni. A rendelőből kerítek egy lázmérőt is – tájékoztatott aztán hátat fordítva egy szemvillanás alatt eltűnt. Nem repestem a boldogságtól az ellenőrzések hallatán. Ha folyton folyvást itt fog lenni körülöttem, akkor kevesebb időm lesz arra a magányra, amire igazából vágyom. De inkább ez legyen, minthogy a tanárok, köztük Shawn, és a diáklányok közelében legyek. Unottan leültem s az ablakon bámultam kifelé. A felhőket lestem, amik különböző alakzatokban mutatták meg magukat nekem. A karomon pihenő karperecre siklottak a szemeim. Le akartam venni, és kidobni, de nem volt hozzá erőm. Ugyanez történt a nyakláncommal is, és a fiókomban heverő fülbevalóval, és fehér neműkkel is, amiket ő ajándékozott nekem. Mindegyikhez köthető volt egy emlék. Egy varázslatosan szép emlék, ami összekötött kettőnket...

* * *

Három nap telt el az ominózus nap óta. A hazugságomat egészen jól tudtam leplezni, még Cara sem jött rá arra, hogy mindenkit átverek. Az igazgatónő a betegségem idejére felfüggesztette a könyvtártakarító büntetésemet, így tényleg nem volt semmi dolgom. Nem csináltam semmit. Igazi élőhalottá váltam. Nem zavart, hogy szinte nem is létezek. Egész nap az ágyban feküdtem, szomorkodtam, sírtam és tucat számra ittam a csészékbe töltött forró teákat, amiket a felügyelőnők hoztak fel nekem. Regenerálódnia kellett volna a széttört szívemnek, mégsem történt meg. Még mindig fájt. Habár a terveim szerint nem lett volna szabad Shawnra gondolnom, mégis sokszor megtettem. Sőt, valójában minden ötödik percben ő jutott az eszembe. Érdekelt vajon hogy van, szakított-e már a barátnőjével, elmesélte-e neki, hogy megcsalta egy diákjával. Az óráin mikről mesél a diákoknak? Ott issza-e meg a délelőtti kávéját, ahol velem szokta megosztani? Mosolyog-e, vagy hozzám hasonlóan szomorú? Eszébe jutok? Furfangos az emberi elme. Sok esetben, még ha parancsolunk is neki, teljesen más irányba szállít minket. Hiányzott, bármennyire fájt beismernem magamnak, de a nélküle eltöltött három napom borzalmas volt. Legalább olyannyira megviselt, mint a titkolózása. Vágytam az érintésére, vagy szimplán csak arra, hogy láthassam őt. Annyira rossz érzés őrlődni. Lassan beköszöntöttek a nyári hónapok, a lelkemben mégis rideg tél volt, ami megfagyasztott mindent bennem. A hideg elől egyedül az álmaim szolgáltak menedékként. Amikor ébren voltam kellemetlenül éreztem magam, fájdalom, szomorúság, kétségbeesés, düh, és szerelmes vágyak emésztettek. De amikor elaludtam, megszűnt minden. Nem volt semmi, csak az álmaim, amik reményt, s hitet jelentettek számomra. Megélhettem általuk a valóságban beteljesületlent, amire mindig is vágyakoztam. Ott a valósággal ellentétesen, minden rendben volt. Shawn karjai közt mosolyoghattam. De amikor felébredtem minden vágyakozásom démonná változott. A szerelmes áhítozásaim agresszív szörnyekké alakultak, akik az összezúzott szívemből lakmároztak, s kíméletlenül elvették tőlem a reménységemet, az életkedvemet. Az éles karmaikkal mély sebeket vájtak belém, és egymással harcolva, vicsorogva tépkedték, és falták fel az elgyengült lelkem megmaradt részeit is. Teljesen magamba zuhantam. Nem láttam semminek sem az értelmét. Én akartam lenni számára az egyetlen egy. Elhittem, hogy mindketten szerelembe estünk. Gyűlöltem önmagam, amiért képes voltam ekkorát tévedni, amiért hagytam magam megvezetni.

A matracon fekve könnyeztem. Az arcomra száradt könnyfátyoltól ragacsossá és merevvé vált a bőröm. A térdeimet felhúzva lehunytam a szemhéjaimat, s csöndben próbáltam lélegezni. Meg kellett volna nyugodnom. El kellett volna engednem Shawn szívét, de nem ment. Akartam őt. Minden hibája és vétke ellenére is megszállottan ragaszkodtam hozzá. Utáltam, hogy így érzek. Hogy a lelkiismeretem, az elveim elhalnak, ha a férfira gondolok, mert csak ő létezik számomra. Még mindig, csak ő. S talán ez már így marad örökre, mert ő a végzetem. Váratlanul az ajtó kinyílt. Azt hittem Cara az, elvégre, ha idegen lenne, kopogott volna. De amint kinyíltak az íriszeim, s megláttam ki az aki betévedt hozzám, a szívem nagyot dobbanva elszédített. Istenem! Levegő után kaptam, a mellkasomban erőteljes dobszó zengett.

– Szia, Sarah... – nugát színű íriszek pislogtak rám. Shawn Martinez meglátogatott. A tekintetét rajtam tartva közelebb sétált hozzám. Nem tudtam mit tenni, lefagytam. Megdöbbentett, hogy idejött. Megdöbbentett, mert neki tilos lenne ide betennie a lábát, hiszen ez a lakrész, s nem egy osztályterem. Kérdőn néztem rá, hogy mit akar. De semmi kétértelmű sem volt a tekintetében. A látványától megborzongtam. A szemeibe pillantottam, s áthatóan szemeztem vele. Jólesett őt látni. Szívesen megöleltem volna, s széles vállaiba kapaszkodva mélyen beszívtam volna férfias illatát. Szívesen megcsókoltam volna őt, és a fülébe súgtam volna, hogy nem érdekel, hogy átvert, mert szeretem. Mindentől jobban szeretem. De a harag, még mélyen el volt bennem temetve, s úgy tűnt, soha semmi sem tudja kiásni azt belőlem. Csak a szemeit figyeltem. Semmi mást, csak a gyenge fényű, barnás-zöldes szempárt, ami kölcsönösen nekem szentelte minden figyelmét. Az asztalom előtt megállva lerakta a kifinomult kezeiben tartott kicsiny tálcát, amelyen némi vajas keksz, és gőzölgő tea volt. – Még mindig nem akarsz hozzám szólni? – keservesen, és óvatosan lehelte. Az ujjait a göndör, fényes hajába vezette, és hátra simította vele a vastag hajszálait. Néma megfigyelőként funkcionáltam. Féltem megszólalni. Féltem attól, hogy olyat mondok, vagy teszek, amivel elronthatok mindent. Még nem sikerült döntenem, pedig tudtam mit akarok, de amit akarok, azt nem akarhatnám s ez elvette a szabadságomat. – Kérlek, ne színleld tovább a betegségedet. Meghallottam, ahogy a tanáriban rólad volt szó. Azt mondták ma este értesítik a szüleidet, mert a három napos kiesésed miatt úgy gondolják, elég komolyan megfázhattál.

– Miből gondolod, hogy színlelek? – felhúztam a szemöldökömet.

– Ezer éve bevált módszer, ha az embernek elmegy az iskolától a kedve, beteget jelent. S neked elment a kedved, hála nekem – továbbra is rám szegezte a sűrű pilláival keretezett szembogarait.

– Miért, és hogyan jöttél ide? Tudtommal csak a felügyelőnőknek kell rám figyelniük – érdeklődtem a teára pillantva.

– Valóban ők vigyáznak rád. De amikor meghallottam, hogy rólad, és a szüleidről volt szó, megkértem őket arra, hogy én hozhassam fel a betegnek, azaz neked, a délelőtti meleg teádat. Azt hazudtam leckét is hozok neked. Szerettem volna, ha végre befejezed a színlelést, mert magadnak ártasz vele. Ha a szüleidet értesítik, eljönnek érted, vagy megkérik a tanodát, hogy vigyenek el téged orvoshoz, s ott ki fog derülni, hogy kamuztál. Ha ez kiderül...

– Kicsapnak – fejeztem be helyette. – Jó... – forgattam a szemeimet. Bosszantott, hogy igaza volt, de beismertem. Tényleg magamnak ártok. Ha kidobnak a tanodából amiatt, mert hazudtam a betegségemről, akkor vége a jövőmnek. Dühített, hogy Shawn idejött, eljátszva a hőst, aki megment engem, újra. Nélküle valószínűleg nem tudnék arról, hogy az igazgatónő már a szüleimet akarja hívni. Legbelül jólesett, hogy még mindig törődik velem, hogy gondol rám, és aggódik értem. De a makacsságom mindentől erősebbnek tűnt. – Nem vagyok beteg. Mehetsz és jelentheted, hogy meggyógyultam...Hogy hihető legyen, és bebizonyítsam, ma lemegyek a könyvtárba a büntetésem miatt.

– Sarah, nem bírom elviselni, hogy ennyire távol kerültél tőlem. Hiányzol, nem akarom, hogy hűvös legyél velem, hogy utálj. Annyi mindent szeretnék neked mondani, csak adj esélyt rá, kérlek – a karjával felém nyúlt, de én elfordultam tőle.

– Ne érj hozzám! Ez nem jelent semmit. Nem bocsátottam meg, nem békültem ki veled, és még mindig érvényes a múltkori! Csak akkor beszélek veled, ha muszáj! És most, távozz – kimásztam az ágyból, és felálltam. Shawn előtt álltam. Felszegtem az államat és farkasszemet néztem vele. Az illata az orromat kényeztette. Nem bocsáthatok meg neki! Ilyen könnyen nem! Győzködtem és erősítettem magam.

– Miért teszel úgy, mintha nem éreznéd azt, ami köztünk van? Miért viselkedsz így, Sarah? Hibáztam, de legalább adhatnál esélyt arra, hogy bocsánatot kérjek és elmondhassam miért történt mindez így. Egy kapcsolatban két ember egyenrangú partner, társ, akik együtt élnek meg jót és rosszat. Most rossznak tűnik minden, de ha nem vennéd el a lehetőséget, akkor jóra fordíthatnám ezt az egészet – sértetten morogta.

– Miattad lettem ilyen – közöltem. Kikerülve a magas alakját a kijárathoz sétáltam és kinyitottam az ajtót. – Menj el... – a padlót fürkészve utasítottam. Nem tudtam volna a szemébe nézni miközben ilyen csúnyán elküldöm őt. Szerettem volna, ha marad, ha minden rendbe jönne, de mindez hiba lett volna. Nem akartam elgyengülni, nem akartam, hogy lássa rajtam mennyire szerelmes vagyok belé, még mindig, emiatt inkább elzavartam. Mennie kell, különben a karjai közé esve megcsókolom.

– Hát jó...Elmegyek – csalódottan pusmogott. Átlépte a küszöböt. Becsuktam utána az ajtót, s visszadőltem az ágyamba. Fogalma sem volt arról mennyit szenvedek miatta, miattunk. Nem tudta, mit élek át, nem érezte a fájdalmamat, a kétségbeesettségemet és semmit sem. A kezdetektől fogva azt hittem, hogy ő az a férfi, aki örökre elérhetetlen marad számomra, elvégre a tanárom, és idősebb is tőlem. A kapcsolatunk végig a titkos vágyálmom volt. Azt hittem beteljesületlenül marad a szerelmünk mindaddig, amíg be nem teljesítette. De most újra azt érzem, hogy az elején vagyok. Újra a múltban, az ismerős vágyakkal, amik csak az álmaimban valósulhatnak meg. Ugyan ott vagyok ahol az elején, egy valamit kivéve...Most nem csak a férfi távolsága fáj, hanem a butaságom, s az is, hogy csúnyán átvert engem...

💮 💮 💮 💮 💮

Sziasztok Wattpamacsok!

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Ha szeretnétek akkor kövessetek/kedveljétek az oldalaimat, illetve lépjetek be a csoportomba :)

Facebook oldal: Lona - írói oldal

Facebook csoport: „Lona - írói oldal" csoport

Instagram: lona1996x

....