Harmincharmadik Fejezet

Sarah Johansen

– ...A múltjukat, a jelenhez vezető útjukat, a hibáikat, az átélt rossz dolgokat átfordítják. Tudják, hogy a sors nem azért szánta mindezt nekik, hogy kibabráljon velük, hogy feladják, hanem azért, hogy fejlődhessenek. Hogy jobbá válhassanak. Egy sokat szenvedő emberben sokkal több érzés, erő és tapasztalat rejlik. Mivel ismeri a rossz létet, emiatt kellően tudja értékelni a jót, és a hibáiból tanulva, a rossz élmények hatására sokkal motiváltabbá válhat, mint mások. Erősebben élhet benne a küzdés iránti vágy, az akarat, ami előre vezetheti, és kiemelkedő sikereket érhet el. – Martinez hosszasan beszélt a lélek pozitív és negatív irányba való fejlődéséről. Elmondta milyen az, aki érzelmileg fejlett, s milyen az, aki fejletlen. A téma nem volt szorosan köthető az erkölcstanhoz, ő mégis terjedelmesen magyarázott róla. Sok óráján inkább lélektani dolgokról beszélt. Szerette volna felnyitni a szemünket. Mindig azt mondta, hogyha tehetné, akkor az összes iskolában, tartana tanórákat, olyanokat, amivel a fiatalság elméjét, gondolkodását, lelkét erősítené meg, s készítené fel őket mindarra, amit az életben át kell majd élniük. Beszélt az erőszakról, az elítélésről, a magányról, önzőségről, szeretetről, az elfogadásról, az elengedésről, a függőségekről, az elvárásokról, a befolyásolhatóságról, arról, hogy miként lehet könnyebben elviselni, és feldolgozni néhány traumát, s minden olyanról, amikről általában senki sem szokott mondani egy szót sem az iskolákban, de sok esetben még otthon sem. Ő valóban az életre próbált nevelni. Okosított, s tanácsokkal látott el minket. A diáklányok többsége nagy érdeklődéssel hallgatta a szavait. Kíváncsibbnál kíváncsibb, éber szemekkel figyelték őt.

– De sok ember feladja, vagy tévedek? – közbe szólt az egyik osztálytársam. Fél pillanatra felnéztem, s láttam Martinez alakját. A férfi az asztal szélén ült, és a kérdező, barna, göndör fürtös lányra nézett.

– Nem téved. Ez így van. Sok ember idő előtt feladja, elszürkül, és nem fordítja a javára, a hasznára mindazt, amit átélt. A múltból, még ha rossz élmények szövik át, akkor is erőt lehet meríteni, csak a megfelelő oldalról kell rá visszatekinteni. Például, ha azon kesergünk, hogy a szüleink miatt szegénységben éltünk, nem kaptunk meg semmit, emiatt nem érdekel minket semmi, fáj a lelkünk, és érdektelenül, megszállottan, hosszútávon, a saját bajainkon siránkozunk, akkor valószínűleg sosem fogunk érzelmileg előrelépni. Viszont, ha arra gondolunk, hogy a szüleink mit és hol rontottak el, mi miatt éltek szegénységben, miért nem tudtak nekünk megfelelő hátteret biztosítani, akkor odafigyelhetünk arra, hogy mi már ne kövessük el ugyanazokat a hibákat. Illetve, hogyha visszagondolunk a múltra, és nem szimpatikus számunkra, akkor motiválhat minket az, hogy kitörjünk belőle. Megfogadhatjuk, hogy mi nem szeretnénk úgy élni, változtatni akarunk, s a múlt a küzdés során végig energiával fog minket táplálni, nem fogja hagyni, hogy feladjuk. Lényegében a hasznunkra fordítjuk, s később visszatekintve is láthatjuk honnan indultunk, s milyen messzire jutottunk el. Fontos érzelmi képesség az elengedés. Ha valamihez túlzottan ragaszkodunk, akár a múltunkhoz, a sérelmeinkhez, akkor az vissza fog minket tartani. Nem fogja engedni hogy tovább lépjünk és fejlődhessünk. Amikor valamit nem engedünk el, olyankor valójában önmagunkat zárjuk be. Ha sikerül elengedi a dolgokat, onnantól kezdve mi magunk is szabadok lehetünk. Persze az emlékeket nem lehet, és nem is kell kitörölni magunkból, mert olykor igenis vissza kell tekinteni, de nem mindegy, hogy milyen oldalról tekintünk vissza. Egy épületnek két szakasza van. Amikor a tervek szerint megépítik, s amikor lerombolják. Figyelni kell, hogy emlékezés során a romboló, vagy az építő oldalról nézünk-e vissza – a férfi rekedtes hangja könnyed tollpiheként ingerelte a hallószervemet. A padom fölött görnyedtem, s megpróbáltam elterelni a figyelmemet. De egyfolytában rajta gondolkodtam. Azon, hogy mennyire szeretem őt minden rossz cselekedete ellenére is. S azon, hogy vajon sikerül-e valaha elengednem őt. A csengő visítva adta a tudtunkra, hogy véget ért a tanóra. A lányok illemtudóan elköszöntek Martinez tanár úrtól, és kirohantak a teremből. Nagyot sóhajtva álltam fel az asztaltól és lassú lépésekkel a kijárat felé haladtam. De amikor az ajtó becsukódott, a szemeim kidülledtek.

– Mit akarsz? – mérgesen felcsattantam. Shawn elállta a kijáratot, és a bezárt ajtó előtt állva rám nézett.

– Tudom, hogy olyan emberré váltam, akiről még csak beszélni sem akarsz. De mi van, ha úgy érzem nélküled elfogytam? Ha rossz a kedvem? Tudom, hogy én is hiányzok neked. Beszélni akarok veled, Sarah – halkan susmogta és felém közeledett. Hátrálni kezdtem egészen addig, ameddig neki nem ütköztem az első padok egyikének. Shawn közvetlen elém lépett, s a karjait két oldalt a padnak támasztotta, így bezárt engem. Próbáltam őt eltolni, de sem erőm, sem kitartásom nem volt hozzá. Látván, hogy a férfi izmos teste meg sem rezzent két bökés után feladtam, s hagytam, hogy beszoruljon a testem az asztal, s a tanár úr acélos alkata közé. Kiborított a tette. Utáltam, hogy tudja mit vált ki belőlem, utáltam, hogy azt gondolta valaha is meg fog tudni békíteni.

– Mi...Mit akarsz? – dadogva ismételtem a kérdésemet. Túl közel volt hozzám. A kemény mellkasa szinte súrolta a testemet, az erős karjai az oldalamnál támaszkodtak. A férfi lehelete az arcomba csapódott. A szemei közelről az enyémbe pislogtak.

– Téged – érzékien súgta és belélegezte a hajam illatát. Elfordítottam a fejemet. A térdeim megremegtek. Gyengeség fogott el, ami ellen küzdöttem. Behunytam a szemem, s elfojtottam egy nyöszörgést.

– Shawn... – remegő hanggal ejtettem ki a nevét. A férfi az orrát a hajamhoz, aztán a homlokomhoz dörgölte. Az orrával megcsiklandozott egy érzékeny pontot a fülem mögött. A szájával apró puszit hintett a bőrömre. A szemembe nézett, miközben a szája túlságosan közel volt a számhoz. A tekintetében láttam, hogy nemcsak veszíteni fogok ellene, hanem élvezni is, hogy veszítek. A szívem erősebben dobogott. Végzetes csábító volt. Ravaszul kihasználta a férfias vonzerejét, amivel bármikor tudott rám hatni. Még azon esetekben is, amikor haragudtam rá. A szögletes, borostás állát figyeltem, aztán a nyakát, végül a lengén gombolt ingét, s a kivillanó mellszőrzetét. Istenem! Nagyot sóhajtottam. Beleborzongtam az illatba, ami belőle áradt. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy szinte éreztem a testéből áradó hőt. Túl közel. – Az osztályteremben vagyunk – elgyengülve pihegtem.

– Tudom, de nem érdekel. Semmi sem érdekel, csak te. Szeretlek Sarah Johansen, sőt, bolondulok érted. Ha szeretnéd, kikiáltom, olyan hangosan, hogy mindenki hallhassa. – Összerándultam, amikor a keze erősebben az enyémre kulcsolódott. Az eleven szorítása meglepően erős és meleg volt. A tanterem levegője úgy felhevült, hogy egyetlen egy szikra is elég volna a lángra lobbantásához.

– Őrült vagy – csendesen morogtam. El akartam húzni a kezemet, de aztán behódoltam neki. A kezem pontosan illeszkedett a kezébe, a hosszú hüvelykujja ráfonódott az enyémre, a tenyerünk gyengéden egymáshoz feszült.

– Nem érdekel.

– Fejezd ezt be, miattad le fogunk bukni – figyelmeztettem, s az ajtóra sandítottam. Ideges félelem fogott el. Ha benyit valaki, és meglát minket egymáshoz ennyire közel, akkor nekünk végünk.

– Mint mondtam, nem érdekel. Bizonyítani akarok Sarah, bizonyítani neked, hogy mindentől fontosabb vagy.

– Hát akkor bizonyíts máskor, és máshol, de ne itt – feszülten sziszegtem.

– Miért törődsz ennyit még mindig a többiekkel? – értetlenül kérdezte.

– Mert nem téged gúnyolnak, nem neked mondják a bántó szavakat, hanem nekem.

– Sok ember önbizalmán dob, ha másokkal lenézően viselkedhet, mert amikor másokat lekicsinyít, olyankor magát felemelheti. A támadók azt érezhetik, hogy jobbak, mint akiket támadnak. Azért támadnak, hogy megfélemlítsenek másokat. S ha elérték, hogy féljenek tőlük, akkor önmagukat többnek, erősebbnek láthatják majd. Önzőségből bántanak másokat. Kizárólag azért, hogy magukat önbizalommal ruházhassák fel. Nem kell tőlük tartanod, mert benned is megvan az erő az ellenálláshoz, sőt, vissza is támadhatsz, és akkor lehet, hogy megfutamodnak.

– Attól még lebukhatunk és itt most nem csak a gúnynevekről van szó, hanem az életedről, az életünkről is – halkan beszéltem.

– Tudom. Kockázatos, de mégis mikor és hol beszéljek veled, ha nem itt, és most?

– Mit tudom én, amúgy se vagyok rád kíváncsi – dörmögtem. Rosszul éreztem magam. Melegem lett, és menekülni akartam. Menekülni, mert éreztem, hogy Shawn olyan erős vad, aki elől jobb minél hamarabb elfutni, mert minden ellenállás ellenére is könnyedén elkap.

– Ne csináld ezt Sarah – újra találkozott a tekintetünk.

– Miért, akkor örüljek annak, hogy átvertél? – felháborodtam.

– Én tudom, hogy a megcsalás elfogadatlan dolognak számít, viszont rengeteg személy nincs tudtában annak, hogy valójában képes lesz a megcsalásra. Én sem tudtam. Amíg X évig azt gondoljuk, képtelenek lennénk a félrelépésre, jön egy alkalom, egy személy, aki felborít mindent. És onnantól fogva megváltozik minden. Nem azt mondom, hogy ez jó dolog, csak meglehet érteni bizonyos esetekben. Persze ahhoz kell a háttér sztori is, hogy meg tudjuk érteni, viszont valóban, vannak jelei, s ha erre kicsit jobban odafigyelnének a párok, akkor elkerülhető lehetne a megcsalások java. Szakítanak még azelőtt, hogy megtörténne, és utána szabad életet élve azt cselekednek, amit akarnak. Nekem is ezt kellett volna tennem. – A torkom és a mellkasom szinkronban lüktetett. A férfi markáns arca szomorkássá vált, mintha megbánás ült volna ki rá.

– Nem kell magyarázkodnod. Már tudom, hogy nem létezik szerelem. Hogy hiba volt szeretnem téged, és helytelen volt mindaz, amit együtt megtettünk – rivalltam.

– Ha hiszed, ha nem, a szerelem létezik. A világon a legszebb érzés, amikor nem tudsz valaki nélkül létezni, amikor magad helyett ő lesz az első, és érte teszel mindent, ő lesz számodra az élet. A szerelem váratlanul jön, és nem válogat. Akár azonos nemből is származhatnak a párok, de lehet fiatalabb és idősebb a két fél... – elcsuklott a hangja. – Furcsa? Igen az. Fura lehet számunkra az ilyen párokat látni, mert nem megszokott, és ami nem megszokott az mindig több figyelmet kap, mint az átlagosság. A több figyelem pedig több bántással is jár. Ha az átlag férfi-nő, néhány év korkülönbséges kapcsolatok lennének azok, amik nem megszokottak, akkor őket is több bántás érné. A lényeg, hogy a kevésbé elfogadott kapcsolatok nem jelentik azt, hogy rosszak lennének, vagy helytelenek. Belezúghatunk a legjobb barátunkba, velünk azonos nemű személyekbe, vagy abba a férfiba, aki több, mint tíz évvel idősebb tőlünk, és a tanárunk. A megbocsátás is fontos. Meg kell tanulnunk túl lépni az elkövetett hibákon. És új esélyt adni a bizonyításra, mert a szerelem nem csak habos torta és rózsaszín köd, ahogy azt sokan gondolják. Érted már Sarah? Nem hiba hogy egymásba szerettünk. Nem te szabod meg, hogy kit szeress. Nem döntheted el, ahogyan én sem dönthettem el. – Az ő elmélkedését hallgatva sem tudott kiengesztelni. Attól, amit elmondott, kicsit sem éreztem jobban magam. Inkább egyre feszültebbé váltam. A gyomrom remegett, a szívem vadul dobogott. Miért csinálja ezt velem? Éreztem, hogy az arcom elpirult. Harcot vívtam belül. Egyszerre bántott, s esett jól a közelsége.

– Szerinted elfogadható dolog, hogy szeretőnek tartottál? – tört ki belőlem. A könnyeim ellepték az arcomat az engem mardosó kíntól. A bennem szaporodó düh, és bánat hatására hevessé váltam.

– Nem...Ez nem igaz...Nem tartottalak annak. Igaz, hogy van valakim. Egy barátnőm. De én sem így akartam. Nem így akartam Sarah, hinned kell nekem. Szerettem Christinát, de soha nem jelentett nekem annyit, mint amennyit te jelentesz.

– Aha...Ezek szerint a cafkád vagyok, ugye? – indulatoktól fűtve a szavába vágtam. – És? Most mi lesz? Elhagyod Christinát? Értem? Azért, hogy később velem is ugyanezt tehesd, amit vele? Tudod mit Shawn, felejts el! Meg sem történt, ami kettőnk közt volt. Maradj csak meg a tanáromnak. Ja, és hogy tudd, pocsék erkölcsökkel rendelkezel. Vicces, hogy pont te vagy erkölcstan tanár, aki a jó modor közelében sincs!

– Kérlek, ne csináld ezt velem! Próbálj megérteni. Én szeretlek...Tényleg, beléd szerettem. Szerinted kockáztattam volna mindent, ha nem így éreznék? A diákom vagy az Isten szerelmére, ráadásul kiskorú! Mégis lefeküdtem veled és tudod mit? Én kicsit sem bánom.

– Hát én igen, én bánom! És eressz el! Innentől fogva csak akkor beszélek veled, ha muszáj, s ezalatt azt értem, hogy az órákon. És ennyi!

– Nem engedlek el soha! Szükségem van rád. Christina más, őt sosem szerettem ennyire, mint téged. Soha, érted? Ellaposodott a kapcsolatunk, de veled ez nem történne meg. Oké, nincs garancia rá, csak a szavam, ami most nem sokat érhet, de ha végig gondolod, rá jössz, hogy baromira odavagyok érted. Szerelmes vagyok beléd Sarah, mit kell még tennem ahhoz, hogy elhidd? Csak próbálj megérteni, oké? Gyere ma éjjel ki velem és megmagyarázok mindent. Kérlek Sarah... – elsimította a frufrumat. Hol a tőlem pár centire lévő szemeit, hol pedig telt ajkait néztem. Kapkodtam a levegő után, mellkasom hevesen emelkedett és melegem volt. Küzdöttem az érzéseimmel, amik egyfolytában Shawnhoz kötöttek. – Most komolyan nem fogsz hozzám szólni? – törölt le egy épp akkor kicsordult könnycseppet a szemem alól. Meleg tenyere az arcomra tapadt. – Ne sírj – elengedett. Dühösen fellökött egy széket s a fejét fogva járkálni és káromkodni kezdett. Látszólag szenvedett. Ki nem állhatta önmagát. Nem tudtam mit tegyek...Nem tudtam őt, vagy magamat helyezzem előtérbe. Megbocsássak neki, vagy hozzam helyre az elkövetett hibáimat, és felejtsem el őt?

– Ne haragudj rám Shawn, de úgy hiszem, most végre helyesen cselekszem – az általa fellökött székhez sétálva lehajoltam, és felemelve visszacsúsztattam a helyére. – Megaláztál, átvertél, kihasználtál. Miért kéne hinnem neked? – felszegtem az államat, s mélyebben belenéztem a szénfekete szembogaraiba. – Miért kéne megbíznom benned? Kapva kaptál az alkalmon, azon, hogy milyen kis buta voltam, de többé már nem vagyok az! És most bocsásson meg tanár úr, mennem kell, mert pár perc és kezdődik a következő órám. Legyen szép napja, és legyen boldog a... – elhalt a hangom s inkább a mondanivalóm befejezése nélkül léptem ki a helyiségből. Ott hagytam őt. Elszakadt bennem a cérna, eddig bírtam egy légtérben lenni vele. Amikor belépett a terembe már akkor megbántam, hogy bejöttem az órára. Inkább lógtam volna el az egész napot, csak ne kellett volna látnom őt. A folyosón végigfutottam, közben a potyogó könnyeimet törölgettem. Miért fáj ennyire az, hogy átvert?...Szedtem a lábaimat, ahogy csak tudtam. Nem akarom, hogy innentől kezdve bármi közöm is legyen hozzá. Csak a tanáromként akarok rá tekinteni. Férfiként nem létezik többé. Többé már nem...

💮 💮 💮 💮 💮

Sziasztok Wattpamacsok!

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Ha szeretnétek akkor kövessetek/kedveljétek az oldalaimat, illetve lépjetek be a csoportomba :)

Facebook oldal: Lona - írói oldal

Facebook csoport: „Lona - írói oldal" csoport

Instagram: lona1996x

....