Harmincegyedik Fejezet

Sarah Johansen

A szobám ajtaját erőteljesen, majdhogynem bosszúszomjasan becsaptam. Csoda, hogy a régi fa nem hasadt ketté az erős csapódás következtében. Heves voltam és zaklatott. Az arcomról ujjaimmal, letöröltem a forró könnyeimet és szipogva az ablakom felé rohantam. A nyitott ablak mellé ültem, amelyen beáramlott a délutáni, napsütött levegő. A kinti kertben faágak hajladoztak, és susogtak a bódító illatú szélben.

Kicsi a bors, de erős. Ám ha mozsárba szórják és összetörik, akkor bizony meggyengül és darabokra hullik. Shawn volt a mozsár, amelybe én, apró borsszemként beleestem. Teljesen rábíztam magamat, ő pedig visszaélt a hatalmával, és élt a fájdalmas morzsoló lehetőségével. Porrá zúzott engem. Eddig a pillanatig azt hittem, hogy a tanodába zárva magányos voltam. De rájöttem, hogy az ember nem akkor érzi magát igazán magányosnak, amikor egyedül van, hanem olyankor, amikor valaki olyan veri át, akiben megbízott. Aki ott volt mellette.

A sajgó szívemmel és a könnyektől maszatos orcáimmal az ágyamba dőltem. Sikítani tudtam volna a bennem tomboló fájdalomtól, de helyette csak a párnámba nyomtam a zúgó fejemet és azt kívántam, bárcsak megfulladnék. Bár ne léteznék többé. Annyira bolond voltam. Olyan ostoba, amiért beleszerettem Mr. Martinezbe. Sejthettem volna, hogy valami nincs rendben, elvégre ő egy felnőtt férfi, aki nők tízezrei szemében tökéletes külsőleg és belsőleg is...Miért? Miért csapott be? Miért tett tönkre? Hogyan fogok ezek után létezni? Nem bírtam elviselni a gyötrelmet, a szégyent. Nehéz volt elfogadnom, hogy átvert, hogy megbíztam benne és hogy naiv, befolyásolható kis fruskaként viselkedtem. Nélküle nem vagyok semmi...Csak egy ócska, hátrahagyott lány, aki buta szeretőként funkcionált az általa szeretet férfi számára. Ohh magasságos Atyám, bárcsak visszavinnél a múltba azért, hogy másként cselekedhessek!

– Sarah? Mi a baj? – Cara a szobatársam tenyere simult rá a hátamra. Annyira elfoglaltak a kettétört érzéseim, a tönkrement idegeim, hogy észre sem vettem, hogy ő is idebent van. A szemeibe néztem, s hangosan zokogni kezdtem.

– Senki sem értheti ezt meg – felültem és a lány fehér, selyem blúzzal burkolt vállára döntöttem a fejemet. Noha ingadozott a belé vetett bizalmam, jelenleg ő volt egyedül mellettem. Csak belé tudtam kapaszkodni, ezért megtettem. Sok volt a teher, ami akaratom ellenére rajtam lógott. Szükségem volt valakire, akinek szótlanul panaszkodhatok. Cara múltkori tette ellenére is jólesett az ölelése. Szükségem volt erre. Arra, hogy úgy érezhessem, talán van valaki a világban, akinek még érhetek valamit. Akinek számítok.

– Ssh! Nyugodj meg! Ha szeretnéd, nekem elmondhatod – kör-körözve simogatta a hátamat. Ha igazán bosszút akarnék állni a tanár úron, akkor most fecseghetne a szám. Cara a legalkalmasabb ember arra, hogy tovább adjon dolgokat. Hogy szabadjára eressze a pletykákat. Elég lenne neki elmondanom, s holnapra az egész suli, később meg már a fél világ tudná milyen tanár a kedves erkölcstan tanárunk. Mindenki megtudhatná, hogy viszonyt kezdett az egyik diákjával, azaz velem. Habár én is akartam a kapcsolatunkat, sőt, élveztem is, egészen addig a pontig, ameddig meg nem tudtam, hogy átvert. De nem akartam bántani őt. Egy pillanatig sem éreztem késztetést arra, hogy ártsak neki. Szeretem. Bármit is tett, bárhogyan csapott be, nem akartam neki semmi rosszat továbbra sem. Minimum ezer évre titkos, s feltörhetetlen pecsétet helyeztem az ajkaimra. Soha senki sem fogja megtudni, hogy mit tettünk.

– Nincs semmi, mindössze elegem van a könyvtáros büntetésemből – dünnyögtem el a hazugságomat. Mondtam, ami épp eszembe jutott, s amiben láttam benne némi logikát. Hihetőnek kellett tűnnie a mondandómnak. Nyafkának tűnhettem attól, amit mondtam. De inkább legyek Cara szemében kényeskedő, minthogy kiderüljön az igazság.

– Ohh, és ezért bőgsz ennyire? Jajj Sarah, már azt hittem meghalt valamelyik rokonod – eltolt magától. Végül is így is lehetne mondani...ugyanis Shawn meghalt számomra. Nincs többé. – Na, ne kényeskedj már ennyire – meglökte a vállamat. Nehéz volt abbahagynom a sírást, nehéz volt nem kimutatnom a lelkiállapotomat, de bármennyire tűnt lehetetlennek megpróbálkoztam vele. Nem hisztizhettem senki előtt. Titokban kell tartanom mindent. Nagyot nyelve ránéztem a szobatársamra és az elhaló, kimért hangommal megszólaltam.

– Lefekszem aludni, mert nagyon fáradt vagyok. Kérlek, ne zavarj, és ne hangoskodj. Ja és a vacsorát is kihagyom.

– Hát jó – nem törődöm módon vállakat rántott és szórakozottan az ágyához ment, majd kipakolt néhány könyvet és olvasni, írni kezdett. A vékony plédet magamra húztam, elfordultam a nyitott ablak felé, és némán bámultam a függönyt, amely kalandosan hullámzott a beáramló kellemesen meleg szellő hatására. Néhány könnycsepp még kicsordult a szemeimből. Néhány gondolat még Mr. Martinez felé sodort. De az a néhány dolog, ami a szomorúságomat erősítette, hamar eltűnt. Ugyanis a szemhéjam leragadt, ezáltal betakarta a sírástól égő szembogaraimat, s egy jobb helyre szállított. Egy olyan helyre, ahol menedéket leltem. Többé már nem a valóságban voltam, hanem helyet kaptam az álomvilágban, s mély szuszogásba kezdtem, a gondolataim pedig megszűntek...

Shawn Martinez

Amanda mellett ácsorogtam és azon gondolkodtam, vajon Sarah meghallhatta-e a beszélgetésünket. Mivel sírva rohant el, azt feltételeztem igen, valószínűleg hallott mindent. Egyáltalán nem akartam megbántani őt...Vagy összetörni a szívét, esetleg tönkretenni a kamasz éveinek első szerelmes ábrándjait. Nem szerettem volna, ha azt érzi kihasználom, vagy csupán szexre kell. Nem akartam, hogy úgy érezze értéktelen. Igazából saját magamon nem sikerült kiigazodnom. Tiszta modornak nyoma sem volt bennem. A szorgalmas diáklány teljesen összezavart és kifordultam önmagamból. Nem tudtam uralkodni magamon, ezért olyat cselekedtem, amit nem lett volna szabad megtennem. Félek, hogy örökre megbánta, hogy nekem adta az ártatlanságát, hogy belém szeretett. Rettegek amiatt, hogy soha többé nem fog a szemeimbe nézni. Nem láthatom a csodás íriszeit. Sarah Johansen sokkal többet jelent számomra, mint egy diák. Jó ég, jóval többet! A találkozásunk első pillanatától kezdve máshogy tekintettem rá. Talán abban a pillanatban rejlett a kulcs. Elvégre egyik tanár sem úgy ismeri meg a diákját, ahogyan én ismertem meg őt. Nem volt szokványos ismerkedés. Ha nem így ismertem volna meg, lehet soha nem láttam volna meg benne a nőt. Lehet a találkozásunk pillanata segített hozzá ahhoz, hogy nyissak és közeledjek felé. Elindított valamit, amiből kialakult az, ami most van köztünk. Érdekelt. Amikor legelőször a szemeimbe nézett, attól a perctől kezdve érdekelt. Fogalmam sincs mi miatt, de minden mást elnyomott bennem a jelenléte. Fényesebb és fontosabbá vált mindentől és mindenkitől. Valamiféle fűszer, valami megmagyarázhatatlan plusz, mindent felülíró kötődés csiholódott köztünk. Abban a percben is tudtam, hogy helytelen, amit akarok, amit gondolok, amit érzek, és teszek. De nem bírtam leállítani magam. Érthetetlen okok miatt elment az eszem. Soha életemben nem történt velem még ilyesmi. Mintha valami nagyobb, magasabb rendű ismeretlenség, nevezzük sorsnak, vagy igaz szerelemnek, uralt volna engem. Önző lettem, és vak. Mivé lettem? Olyanná váltam, aki nem akartam lenni. Sosem fogom tudni megérteni hogyan tudtam tanár helyett férfiként ránézni, és hozzáérni, ehhez a törékeny, angyali teremtéshez. 

Ő a diákom, és itt van Christina is, akivel két éve együtt vagyok. Egy párt alkotunk. Soha nem gondoltam volna magamról, hogy képes lennék egyszerre két nőnek is ártani. Nem hittem, hogy valaha is meg fogok csalni bárkit is. Nem díjaztam az ilyesféle tetteket. Megcsalás, viszony egy diákkal...Magamra sem ismertem. A bennem duzzadó bűntudat, a lelkiismeretem erősen küzdött minden rossz gondolatom ellen, ám ezek a rossz gondolatok voltak számomra a legszebb élmények, s ez szépen lassan felülkerekedett az erkölcseimen. Sarah olyan szemekkel tudott rám nézni, amiktől függővé váltam. Egyre többet és többet akartam belőle. Egyre kevesebbet gondolkodtam, ez zűrt okozott, amibe végül nyakig belekeveredtem. Tudom, hogy Sarah sosem árulna el engem. Tűzbe menne értem, s ha kéne, én is megtenném érte ugyanezt, mégis átvertem. Átvertem, mert nem találtam kellő alkalmat arra, hogy összetörjem a szívét az igazsággal. Ő olyan tiszta, ártatlan. Sosem tudná megérteni miért csaltam meg vele Tinát. Habár, egyszer majdnem elmondtam neki, de ő megakadályozta. Azt mondta ne rontsam el az éjjelünket. S azóta folyamatosan csak az járt a fejemben, hogy nem bánthatom őt meg. Nem okozhatok neki csalódást. Nem haragíthatom meg, s nem veszíthetem el, mert szeretem. Nem akartam neki fájdalmat okozni, ezért titkolóztam. Azt tervezgettem, hogy titokban szakítok Christinával amikor hazatér, és Sarah soha nem jön majd rá arra, hogy volt mellette valakim, aki csak képletesen volt mellettem, mert az iskolaváltásom óta Tina mindvégig Párizsban volt. De a sors gondoskodott arról, hogy soha ne tudjak kimászni a gödörből, amibe belezuhantam. Semmi sem alakult úgy, ahogy elterveztem. Christina hazatért, de Sarah utál. Lehetséges, hogy így a helyes? Jó, hogy Sarah megtudta az igazat, ezáltal eltávolodunk egymástól? Talán Christina mellett van a helyem...És Sarah Johansent hiba volt közelebbről is megismernem. Mindent elrontottam. 

Nevetséges tanár vagyok...Sőt, nem is nevezhetném magam erkölcstan oktatónak, hiszen minden elvet átléptem, mindent megszegtem. Szeretnék átadni valamit magamból a diákok számára, valamit, amivel segíthetem őket, amivel hozzájárulhatok a jövőben lévő világ jobbá válásához. De ha én magam is romlott vagyok, akkor mégis hogyan valósíthatnám ezt meg?...Mégis mit taníthatnék nekik? Azt hogy hogyan kell átverni és megbántani másokat? Hogy hogyan kell megrontani hiszékeny kislányokat, és hogyan kell hazudozni? Minden jó, és rossz dolog ellenére Sarah az, aki fontos nekem. Tina megbántása kevésbé érdekelt. Ha szégyen, ha nem, ha kegyetlen, ha nem, Sarah érzései sokkal fontosabbak voltak számomra, mint Tináé. S pont emiatt kétségbeestem. Sarah valami olyasmit adott nekem, amit senki más nem tudott. Olyan hatással van rám, ami megismételhetetlen. Egyedi, és gyönyörű érzéseket hívott elő belőlem. Nem akartam őt elveszíteni. Nem akartam, hogy rossz legyen neki. Sosem fogom megbocsájtani magamnak, amit tettem. Bár ne értem volna hozzá, bár ne szeretne, hiszen csak ártottam neki! Annyira fiatal, sebezhető, és Istenem...Bárcsak vigyázhattam volna az én virágszálamra. De végül én lettem, aki a gyönyörű rózsa vesztét okoztam. Hiába locsolgattam, gazoltam körülötte a földet, elűztem mellőle a kártevő bogarakat, próbáltam őt óvni, mégis elhervadt...S erről egyedül csak én tehetek. Senki más, csak én...Tehetetlenül zuhanok, és ettől van egy olyan érzésem, hogy soha többé nem akar majd újra engem...

💮 💮 💮 💮 💮

Sziasztok Wattpamacsok!

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Ha szeretnétek akkor kövessetek/kedveljétek az oldalaimat, illetve lépjetek be a csoportomba :)

Facebook oldal: Lona - írói oldal

Facebook csoport: „Lona - írói oldal" csoport

Instagram: lona1996x

....