Harmincadik Fejezet

Sarah Johansen

Martinez mellett felébredni felejthetetlen élmény volt. Az izmos karjai úgy tekeredtek a testem köré, mintha szoros indák lennének, amik páncélt alkotva rajtam, védelmezni akarnának. Biztonság és nyugalom járt át. Innen, a karjaiból nézve, tökéletesen szépnek és csodásnak tűnt a világ. Az elnyílt, pirosas ajkain át édesen szuszogott. Mély álomban aludt. Az arcizomzata elernyedve kisimult. Békés volt. Újra közelről leshettem őt. Sosem fogom megszokni a jóképűségét. A sűrű, sötétbarna, már-már fekete pillái olykor megrebegtek. A hozzám préselődő mellkasa éreztette velem a csupasz bőrének melegségét. A természetes illatai az orromba szöktek. Az aroma, ami átjárta, férfias volt, s különösen izgató. Az arcát beborító borosta növelte a tekintélyét, a rám ható erejét. Erősítette bennem, hogy ő egy felnőtt, tapasztalt férfi. Levett a lábamról, s ez ellen immáron semmit sem tehettem. A jellegzetes vonásait figyelve elkábultam. Bárhová néztem, bármelyik testrészét fürkésztem, mindenhol és mindene hibátlan volt. A férfi váratlanul megmoccant. A súlyos karját megemelte, s a szemhéja alatt kidudorodó szemgolyója körbeforgott, végül kitárta a szemeit, s amint megpillantott engem, elmosolyodott.

– Szia – az álmosan dörgő, mély hangja óda volt a füleimnek. Mosolyráncai mélyen barázdálták a világosabb árnyalatban megcsillanó reggeli hamvas bőrét.

– Szia – hozzá hasonlóan mosolyogva apró csókot szórtam a ragacsos ajkaira. Annyira finom volt, hogy újra és újra ráhajoltam a szájára, s így csókcsatába keveredtünk. Örökké el tudnám viselni a száját a számon. Minél több időt tölthettem el mellette, annál többet akartam. Minden másodperc elteltével jobban szerettem őt, s jobban vágytam rá. Tovább akartam csókolni, érinteni, érezni. Ahogy felfedeztem őt, a jellemét, a személyiségét, rajongani kezdtem érte. A függőjévé váltam. Nem tudom mennyire egészséges ennyire szeretni valakit, de pokoli megszállottsággal szeretem őt. Igazából, mindig vágytam a szerelemre. Romantikus regények százait olvastam el irigykedve a főszereplőkre, s azon töprengtem, vajon létezhet mindez? Létezhet vad, mégis érzéki vágyakkal feltüzelt, őszinte szerelem? Sokáig kerestem a válaszokat, ám nem találtam. Egészen addig, amíg a mellettem lévő férfi meg nem mutatta, hogy a valóság is lehet szép, nem csak az illúzió. Martinez álmosan pislogott. Ásított és nyújtózkodva felült. A takaró lehullott a felsőtestéről, emiatt szabad belátást nyerhettem a kidolgozott izomzatára. Az íriszeim akaratom ellenére is a hasára vándoroltak, s jó pár minutumig megint megbámultam őt.

– Sarah...Ma este is kijössz velem, ugye? – az ujjait a még kócosan meredező fürtjei közé dugta, s hátratúrva átfésülte a szálakat. A kérdése meglepetésként ért, s egyben józanítóan is hatott rám. Levert a víz. A gyomrom összetekeredett, és alig kaptam levegőt. Nem mentem vissza a tanodába! Én...Én nem mentem vissza! Krisztusom, most mi lesz?

– Ma? De hisz még vissza sem mentünk. Mit mondunk? Elvégre nem vagyunk a tanodában. Tuti észrevették. A szobatársam Cara, feltehetően már keres, és fogalma sem lesz róla hol vagyok. Az igazgatónő ki fog dobni, s téged is. Ráadásul a felügyelőnők váltása is megtörténhet bármelyik pillanatban. Azt sem tudom hány óra. Istenem, most mi lesz? – mondtam ki hangosan, ami az imént a gondolataimat gyötörte. Feszülten gyűrögettem az ujjaim közé akadó takarót.

– Egyet tudsz tenni. Hazudsz. Majd azt mondod nem tudtál aludni, friss levegőre volt szükséged, mert rosszul lettél, ezért kimentél az udvarra és emiatt nem találhatott Cara az ágyadban. A felügyelőnő nem fog akadályt gördíteni elénk – aggódás nélkül felelte. A férfi túl higgadtnak tűnt, túlságosan is gondatlannak, ami kicsi zavart hozott létre az elmémben. Ha lebukunk, az mindkettőnk vesztét okozza majd. A szüleim akár még ki is tagadhatnak, és az egyet jelent a tanulmányaim finanszírozásának megvonásával. S ha ez megtörténik, a lakhatásom, a jövőm is veszélybe kerül, ami nagyon kockázatos. Ám ennek ellenére sem akarok nemet mondani, mert minden percemet, a veszély ellenére is, Shawn mellett akarom tölteni, aki valójában még mindig a tanárom. Utáltam, és meglehetősen idegesített, hogy újra meg újra megőrültem miatta. Hogy elmegy mindkettőnk esze, s képtelenek vagyunk józanul gondolkodni. Butaságot butaságra halmozunk, aminek úgy érzem, hamarosan meg lesz az ára. Jó, amit mutatott nekem, amit nyújt számomra. Mindent megad nekem, amire vágyom. Törődést, szeretetet, érzékiséget, figyelmet, szenvedélyt...Egyszerűen minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy ő legyen a szememben az igazi. A nagy Ő. Az az igazi, akiről a többség azt gondolja, nem is létezik, csupán a mesékben, és a csöpögős filmekben. Szeretem, hogy szeret engem, de azt jobban szeretem, hogy én szerethetem őt. De ugyanakkor még mindig félek a következményektől.

– Rendben. Na de mi lesz, ha nem hiszik majd el? – visszafogottan daloltam. Az éjjeli szekrényen pihenő órára siklott a tekintetem. Enyhe nyugodtság ringatott, amikor tudatosult bennem, hogy a korai óráknak hála, talán Cara még fel sem ébredt. – Shawn...Nem szívesen kérek ilyet, mert nagyon jó veled, de nem vinnél vissza a tanodába? Ma dolgozatot fogok írni, és az időt látva még bőven be fogok érni az első órámra is. Nem akarok lemaradni semelyik órámról, s a tananyagban is a többiekkel együtt szeretnék haladni – félénken rápillantottam. Bármennyire fájt beismernem, az életben a szerelmen kívül még megannyi dolog létezik. Feladatok tömkelege, amiket teljesítenem kell akkor is, ha épp a szívem nem önmagamért, hanem valaki másért dobog.

– Büszke vagyok rád, amikor ilyen szorgalmas és jó diák vagy. Imádom, hogy aranyosan elpirulsz mindentől, amit mondok, és...és hogy arra ébredhettem ma fel, hogy valaki ilyen szép szemekkel figyel engem – a paplan alá nyúlva végighúzta a tenyerét a lábamon. A szívem hevesen dorombolt. Shawn fölém kúszva röviden megpuszilt. A szemeim a szemeibe kapaszkodtak. – Zuhanyozz először te, menj, addig keresek neked törölközőt – súgta, miközben gyöngéden az orromhoz dörgölte az orrát. Megnyugtató volt, hogy támogatja az ötletemet, s visszavisz a tanodába...

* * *

Miután rendbe szedtük magunkat unottan ültem a kocsijában. A tanoda felé tartottunk. A férfi annak ellenére, hogy nem kedvelte a sebességet, gyorsan vezetett. Kénytelen volt így tenni, hiszen muszáj volt időben visszaérnünk. Amíg ő az útra összpontosított, addig én elmormoltam önmagamban pár imát azért, hogy Cara elhiggye a tervezett hazugságomat. Nem tudhatja meg senki sem, hogy a tanodán kívül töltöttem az egész éjjelt, s a reggelem egy részét is. Shawn hátranézett rám, mielőtt behajtott volna az egyenesbe, ami az iskola épületéhez vezet.

– Feküdj le, és takard le magad azzal a pokróccal – utasított én pedig habozás nélkül tettem, amit kért. A hátsó ülésekre kuporodtam, s a plédet magamra húztam. Szaporán lélegeztem, s a tenyereim izzadását a rajtam lévő pokróccal itattam fel. Rettegtem attól, hogy lebukunk. Fogalmam sem volt arról, Shawn hogyan intézte el éjjel, hogy kihozhasson. Elképzelni sem tudom mivel kenyerezte le, vagy tüntette el az éjjeli felügyelőnőt. De varázslóvá, vagy legalább csodatevővé vált a szememben. Néhány percnyi zötykölődés után megálltunk.

– Kiszállhatsz – tompán hallottam a hangját. Felültem és kinyitottam az ajtót. A férfi a tanoda vaskapui előtt állt meg. Pontosan a bejárata előtt parkolt le. – Sarah, várj – szólt utánam. – Akkor áll az este? – csillogó íriszekkel fürkészett. A baritonja izgatottságtól rezgett.

– Persze, alig várom – egy mosoly kíséretében becsaptam a kocsiajtót és sietősen átszeltem az udvart. A lakrész bejárata előtt megtántorodtam. Óvatos pillantásokkal körbenéztem. A felügyelőnőt kerestem, ám sehol sem láttam, emiatt nyugodtabban lélegeztem. Az épületbe belépve elrohantam a szobámig. A rozoga lépcső még mindig nyikorgott a lépteim alatt, de legalább senki sem volt idekint. A lányok biztos zuhanyoztak, ébredeztek. Szerencsére senki nem volt a folyosókon. A szobám ajtaját lassan nyitottam ki. De amikor előre néztem, szembe találtam magam a szobatársammal, aki tágra nyitott pupillákkal méregetett.

– Hát te? Hol voltál? – gyanakvóan megdörzsölte az állát.

– Az udvaron. Rosszul éreztem magam és friss levegőre volt szükségem, ezért néhány órával ezelőtt kirohantam – a szemébe hazudtam. Nem volt ínyemre a hazudozás, de Shawn kedvéért, a titkunk, a kapcsolatunk óvásának érdekében bármit megtettem volna. Cara hümmögött. A tükör felé pördült és a haját fésülte. Nem szánt rám túl sok energiát. Bíztam benne, hogy elhitte a mesémet. Fura érzések csaptak össze bennem. Talán bűntudat, amiért kiszöktem, amiért becsaptam az egyetlen barátnőmet. De jobban átgondolva, úgy hiszem a hazugság a legcsekélyebb dolog, ami miatt bűntudatomnak kéne lennie. Az elmúlt időszakban tettem ettől sokkal rosszabb dolgokat is. Amik csak mások szemében számítanának rossznak. Mert nekem nagyon is jók voltak. Végül lelkiismeret nélkül vetkőztem le, s bújtam bele az egyenruhámba...

* * *

Reggelizés közben végre teljesen megnyugodhattam, mert a felügyelőnő felbukkant, s a váltás is megérkezett. Nem kellett többé azon rágódnom, hogy vajon Shawn miként tüntette el. Kinyírta, bezárta, elásta? Épségben és egészben jelen volt, s ez meglehetősen megnyugtatott. A tanórák ma valahogy sokkal lassabban teltek el, mint a megszokott. Talán azért, mert már tűkön ülve vártam az éjjelt. Alig vártam, hogy ismét Martinez társaságát élvezhessem. Fáradtan lecsoszogtam az alagsori könyvtárba. Még mindig ide kellett járnom takarítani. A büntetésem a tanév végéig szól. Noha semmi hangulatom nem volt port törölni, felsöpörni és fölmosni a padlót, mégis megjelentem. A seprű nyelét erősen markolászva sepregetni kezdtem. Ahogy a polcok között haladtam egyszer csak halk női hangot hallottam. Gondoltam Amanda az, ezért nem szántam rá több figyelmet. Ám amikor egy férfi hang társult hozzá, kíváncsivá váltam. Szándékosan a zaj irányába haladtam, s ekkor az üres sorok közül megpillantottam Shawn magas alakját, és a könyvtáros nőt, aki a férfi mellkasára tapasztotta a kezeit. Mit csinál ez a nő? Rosszallóan ráncoltam a homlokomat. A polcok mögé simulva a füleimet hegyezve hallgatózni kezdtem.

– Szóval, nem jönnél el velem egy randevúra? Biztos vagy benne, hogy kihagyod? Nem bánnád meg – rebegtette Amanda a pilláit. Hányinger fogott el. Az egekig szökött a vérnyomásom. Erősebben markolásztam a seprűm nyelét. Rossz érzések fogtak el. Féltékeny lettem. Azt kívántam, bárcsak boszorkánnyá változhatnék, és egy varázsüstben minden undorítót összefőzve átkot szórhatnék Amandára. Valami olyasmit, hogy legyen szennyvíz szaga és pikkelyes bőre. A szemei pedig zsugorodjanak mákszemnyire. Nem volt kellemes látni, hogy Shawnt egy másik nő tapogatja, s megpróbálja elcsábítani tőlem. Amanda nyitott nő. Túl nyitott. Szabad szájú, bátor, férjezetlen. Még az sem tartotta őt vissza, hogy a tanár úr jóval fiatalabb tőle. Úgy tűnt nem csak minket nem érdekelt a korkülönbség, ami közénk ékelődött. Valamelyest kevésbé éreztem magam torznak. Hiszen, ha más nők is képesek Martinezt jónak látni úgy, hogy évek választják el őket, akkor nekem sem szabad emiatt rossznak éreznem magam.

– Nem lehet. Sajnálom. Nagyon kedves nő vagy Amanda, de nekem már két éve párkapcsolatom van – válaszolta Shawn s határozottan lehámozta magáról Amanda tapadós mancsait.

– Ohh, mi a fene...Ezt nem is tudtam...A diákok azt rebesgették szabad vagy – Amanda épp oly meglepetten pillantott a férfira, mint ahogyan én. Csak ő közvetlen közelről, amíg én a polc mögött meglapulva tettem ugyanezt. Elképedve néztem őket, s nem tudtam eldönteni, hogy ez most igaz, vagy kamu. Talán azért mondta ezt, hogy lerázza a nőt. Igen, minden bizonnyal emiatt beszélt ilyen badarságokat. Nyugtattam az idegeimet, amik készültek szétbomlani.

– Ez csak azért lehet így, mert nem szokásom kiteregetni a munkahelyemen a magánéletemet. A diákjaimnak semmi köze a szerelmi életemhez – megköszörülte a torkát.

– Érthető. Egyszer szívesen megismerném a barátnődet. Biztos szép nő lehet, ha elrabolta egy olyan férfi szívét, mint amilyen te vagy.

– Semmi akadálya. Pár nap múlva érkezik vissza Párizsból, talán összeülhetünk majd egy közös vacsorára – a férfi mosolyogva bólogatott. Néztem a szemeit, elemeztem a hangleejtését, vizsgáltam a testtartását. De nem stimmelt semmi sem. Túl komolynak tűnt. Nem hazudott. Igazat beszélt. Biztos voltam benne, hogy nem hazudott Amandának. Minden jel erre utalt. De ha ez így van, akkor ő engem átvert...Barátnője van, méghozzá két éve. Ennek ellenére is lefeküdt velem. Elvette a szüzességemet, s azóta már többször is magáévá tett. Azt vallotta szeret...Talán csak szórakozott velem...Elsápadtam a vérengző gondolataim hatására. Elhagyott az erőm. A térdeim megrogytak. Pillanatok alatt darabokra hullottam. Légszomj tört rám. Olyan volt, mintha a torkomban növekvő gombóc, kiszívta volna a tüdőmből az összes levegőt. A kezemből kiesett a seprű, s hangosan puffant a földön. A két felnőtt szeme a zörgés miatt azonnal rám vándorolt.

– Johansen, mit művel? – Amanda dühösen összehúzta a szemöldökét. A sipítozó nőt figyelmen kívül hagyva Martinezre pillantottam. A férfi döbbent volt, s kissé zavart. Sejthette, hogy mindent hallottam. A rémület, ami kiült a képére százszázalékossá tette számomra, hogy becsapott engem. A szemeim összezsugorodtak a könnyeimtől, amiket visszatartottam.

– Sarah? – Martinez bizonytalanul tátogta a nevemet. Shawn és én néhány másodpercig némán szemeztünk, de a fátyolossá váló szemeimből a könnycseppjeim megeredtek, s elfordítottam a fejemet. Fájt...Mindentől jobban fájt. Apró kis szomorúság démonok csipegették a lelkemet. Lakmároztak és vihogtak, közben egyre nagyobbra nőttek. Nem tudtam megszólalni, igazából nem is akartam megszólalni. Dühös és szomorú voltam. Dühös, és szomorú azért, mert kevésnek éreztem magam. Mert tudtam, hogy nem vagyok neki elég jó. Mert rossz emberbe szerettem bele. Dühös és szomorú azért, mert engedtem a vakságomnak. A napfénytől nem láttam meg a borús igazságot. Dühös és szomorú, azért, mert sosem kaphatom őt teljesen meg. Mert beteljesítette a vágyaimat, de kiderült, hogy ez nem volt több, mint egy beteljesületlen beteljesülés. Megvalósultak a vágyaim, de félbe maradtak. Hiszékeny kislány vagyok. Egy nyomorult lány, aki még csak azt sem vette észre, hogy a férfi, akibe beleszeretett, foglalt. Jó ég! Hogyan lehetek ennyire égi csapás? Már értem a szüleimet. Értek mindent. Tudom miért nem akarnak engem. Mert ilyen vagyok. Buta, és rossz. Elvesztettem a tartásomat. Elvesztettem a nőiességemet, az ártatlan bájamat. Megszegtem az erkölcsöket. Tisztességtelen, szégyentelen diákként viselkedtem. Lefeküdtem a tanárommal. Részese lettem egy viszonynak. Egy megcsalásnak. Istenem, szegény nő, ha megtudja, hogy akit két éve a szerelmének hív, megfektetett egy fiatalkorú diáklányt, teljesen összefog törni. Na és én? Velem mi lesz ezután? Hiszen ő volt az életemben a fény. Ő a mindenem, s most mégis hányingerem van tőle. Szeretem, de ugyanakkor utálom is őt. Hogy tehette ezt velem? Hogy? Hiszen neki adtam magam. Kitártam előtte a lelkemet. Őszintén megbízva a tenyerébe dobtam a szívemet. S azt képzeltem ő is ezt tette velem. Ekkorát tévedni! Teremtőm! Hogyan lehet ennyire félre ismerni valakit? Mi van, ha minden iskolában ezt teszi? Ha elcsábítja a diákjait, s aztán ott hagyja őket? Összetörtem. Rosszul voltam. Sajgott mindenem. Zavarossá váltam. Alig volt erő a testemben. Szívesen összerogytam volna, s elvesztem volna a semmiben. A magányba való menekülésre vágytam. Ezért olyan gyorsan rohantam el, amilyen gyorsan csak tudtam...Megalázott engem...

💮 💮 💮 💮 💮

Sziasztok Wattpamacsok!

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Ha szeretnétek akkor kövessetek/kedveljétek az oldalaimat, illetve lépjetek be a csoportomba :)

Facebook oldal: Lona - írói oldal

Facebook csoport: „Lona - írói oldal" csoport

Instagram: lona1996x

....