Itt a mai 3. fejezet is. Remélem nem vált unalmassá attól az olvasás, hogy egyszerre kitettem 3 hosszú részt is. Köszönöm, hogy itt vagytok velem...

Jó olvasást!

Huszonharmadik Fejezet

Sarah Johansen

Amint a busz befordult a tanoda kapuján megkönnyebbült sóhaj tört fel belőlem. Jó volt ez a kis kiruccanás, de mivel a többiekkel együtt voltam, ezért már alig vártam, hogy a megszokott környezetemben lehessek. Pontosabban a szobámban. Abban a szobában, amit amúgy már nagyon unok, de olyankor azért hiányzik, amikor bántó szemek és szavak elől kellene elbújnom. Csodás volt a természetben lenni, az erődben. Látni a színeket, a formákat, a kék eget, s a csillagokat. Hallgatni a szellőt, a suhogást, az állatokat, és a csöndet. Azt a csöndet, ami a békesség, és ami mindennek a kezdete. Érezni a falleveleket felkapó szelet, a fák lombján átszúró napfényt. Szagolni a fakéreg és a tó körüli nedves föld illatait. Csobbanni, pihenni és gyönyörködni. De az osztálytársaim keménysége idő előtt elhervasztotta a kedvemet. Alig vártam, hogy újra bekuckózhassak a szobámban. Na meg azt is, hogy egy kicsit eltávolodjak Martineztől, ugyanis a tegnapi csókolózással túl messzire mentünk. Átléptünk minden határt, s ha ezt így folytatjuk annak sajnos előbb-vagy utóbb, de komoly következményei lesznek. Noha élveztem minden vele töltött percet, mégsem maradhattam továbbra is mellette. A tanoda falai között biztos, hogy nem. Nem kockáztathattam a lebukásunkat. Igazából fogalmam sincs arról, hogy mi is lesz ezután velünk. Hogy vajon szeret-e engem, vagy valami más áll a közeledése, a csókjai és az érintései mögött. Túl sok titok volt még körülöttünk, amikről egyikünk sem beszélt. Se ezután, hogy visszatértünk a tanodába, már nem is beszélhetünk.

Ahogy kiszálltunk a buszból, Cara és én azonnal a szobánkba rohantunk és az első dolgunk egy forró zuhany volt. Miután elkészültünk felöltöztünk. Cara kényelmes szettet öltött magára, én viszont az egyenruhámba bújtam bele. Habár csak hétfőn lesznek óráink, a délutáni büntetésem feladatait még ma el kell végeznem. Kissé mérges voltam, amiért Cara a nyakamba lihegett, hisz a történtek után úgy éreztem elárult engem. Mégsem zavarhattam őt ki innen, elvégre ez az ő szobája is, s nem csak az enyém.

– Figyelj Sarah, szerinted jó így a hajam? – izgatottan kérdezte.

– Nem tudom – érdektelenül megrántottam a vállaimat.

– Héh, mi van veled? Egész úton hozzám sem szóltál, s most is rideg vagy – szembefordult velem.

– Semmi – higgadtságot színleltem. Nem volt kedvem a bájcsevegéshez, sem a vitához. Fájt, hogy ő is kinevetett, hogy elárult. Azt hittem benne megbízhatok, a táborban viszont kiderült, hogy tévedtem.

– Látom, hogy van valami. Mi bánt? – erőszakosan faggatózott. Elkeserített, hogy nem jött rá magától a gondomra. Tudnia kéne, hogy miért haragszom rá.

– Jól van, ha ennyire tudni akarod, akkor elmondom – kieresztettem a levegőmet. – Csalódtam benned. A szobatársam és egyben az egyetlen barátnőm vagy itt,emiatt nagyon rosszulesett, amit tettél. Amikor a táborban a többiek fellöktek és felpofoztak, te is kinevettél, ott röhögtél velük. Nem segítettél, inkább elárultad nekik, hogy Shawnról beszéltem álmomban. Amit persze nem értek miért baj, hiszen te is szoktál róla álmodozni. Egész nap csak róla áradozol nekem, én mégsem köptelek be senkinek. Nem mondtam el, hogy csókolóztál a bálon egy vadidegen fiúval. Ha bármi gondod volt, én mindig tartottam a hátamat, mindig ott álltam veled, de te ezt most megtörted. Innentől kezdve te is egyedül vagy Cara, akárcsak én.

– Ne haragudj...Én nem is tudom mi ütött belém. Csak azért csináltam, hogy ne lógjak ki. Gondolkodtam azon, hogy megvédjelek-e. De nem volt bátorságom. Olyan sokan ott voltak. Tudod, hogy kedvellek. De féltem. És nem akartam, hogy velem is azt tegyék, amit veled. Nem téged bántottalak, hanem magamat védtem. Tisztában vagyok vele, hogy rosszat tettem. Sajnálom. Bocsáss meg – megbánóan sóhajtott. Őszintének tűnt. – Megérted, ugye?

– Megértem, mint mindig mindent – fáradt hanggal válaszoltam. Eszembe jutottak Shawn szavai. Pontosan ezt mondta ő is, amit Cara. Hogy nem engem akart bántani, csak magának akart jót. Valójában még mindig rosszul éreztem magam. Még mindig nem tudtam túltenni magam Cara árulásán, de meg akartam neki bocsátani. Ő az egyetlen ember, akit a barátomnak nevezhetek. Nem akartam őt elengedni. Nem szerettem volna a bocsánatkérését elutasítani. Mindenki hibázhat, s nekem Cara ettől sokkal többet ért. Többet ér, hogy mellettem legyen, mint az, hogy megtartsam a haragomat. Nem akartam egy hiba miatt végleg eltávolodni tőle. Bántott, de megbánta a tettét. Talán egy kis idő után újra sikerül megbíznom majd benne...

* * *

Az ebéd után a könyvtárba kellett mennem, a büntetésem miatt. A polcokat kendővel alaposan át töröltem. A poros könyveket pakolászva eléggé elfáradtam. A derekamban élesen hasogató fájdalmat érzékeltem minden hajolás után. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire fárasztó tud lenni a polcok törlése és a könyvpakolás is. Nagyot fújtatva kifújtam magam. A nyakamban lévő ezüst nyakláncra siklott a tekintetem. Amióta Shawn a nyakamba tette, azóta le sem vettem. A felsőm alá rejtettem, hogy senki se vehesse észre. Az apró, kék kövekkel díszített pillangó medált az ujjaim közt körbeforgatva elmosolyodtam.

– Ez miattad van. Pontosabban az miatt, akitől kaptalak. De tudod mit? – panaszosan és kimerülten az ékszerhez susmogtam, akár egy magányos őrült, aki bármihez képes beszélni. Az előttem lévő könyvtári polcokon végigjárattam a szemeimet. Szétnéztem. Nem akartam, hogy Amanda esetleg meghallja, miről beszélek. Nem láttam senkit sehol, ezért nyugodt szívvel folytattam a susmogást. – Értetek megéri minden fáradozás, minden büntetés, mert az a férfi, akitől kaptalak, csodás teremtmény. Egy angyal, aki egyenesen a Mennyből zuhant le mellém. Nyálas ugye? Én is tudom. De hát mit is tehetnék ellene, ha ezt érzem? Az első nap megragadott, aztán megismertem, és azt hiszem azóta teljesen belé szerettem. Rajongok érte, a személyiségért, s gyönyörködöm a szépségében. Mert ő egy gyönyörű szép férfi. Igen, létezik szép férfi. Ő nagyon is szép. Pokolian jóképű. Egy pillantásába beleremeg a térdem és felrobban a szívem. Sokat álmodtam vele. A csókjairól, a forró ölelésiéről. Képzelegtem, s elképzeltem milyen lehetne az életem az oldalán, vele. De az elérhetetlensége fájdalmat okozott. Emitt sokáig csak magányosan zuhantam mindig egyre lejjebb. De a táborban történt valami. Valami egészen hihetetlen és szuper varázslatos dolog. Egy csók. Egy lángoló csók, ami miatt már nem zuhantam a magányos szerelem kínjától, hanem a szerelem boldogságtól felfelé repültem, de szélsebesen – álmodozó tekintettel, beharapott ajkakkal, és kipirult arccal a hevesen zakatoló mellkasomhoz szorítottam a nyakamban logó medált. Előfordulhat, hogy azért suttogtam egy nyakékhez, mert senki másnak nem mondhattam el az érzéseimet, a velem történteket. Senkivel nem beszélhettem arról, hogy végtelenül szerelmes lettem. Hogy életemben először érezhetem, milyen hatalmas ereje van a szerelemnek, a szeretetnek. Hogy most már tudom milyen érzés csókolni, és kívánni.

– Sarah – megéreztem a vállamon a hang birtokosának kezét. Óvatosan felé fordultam és szembetaláltam magamat Shawn mellkasával. Meglepett a jelenléte. Lengén gombolt fekete, bő ing volt rajta, ami a mellkasának egy részét takaratlanul hagyta. Nagyot nyeltem. A férfi szétgombolt ingén keresztül a mellszőrzete kikandikált, s a fekete anyag mögött az acélos mellkasa szaporán mozgott.

– Mr. Martinez – kérdően és kissé riadtan pillantottam rá. Váratlanul ért, hogy hirtelen, a semmiből mellettem termett. Az orcáim egészen átforrósodtak. A szívem gyorsabb iramra váltott. Jó ég, vajon beszélni fog a táborban történtekről, vagy úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna köztünk? A férfi szemei elsötétültek és egyre közelebb lépett hozzám. Hátrább araszoltam két lépést, ám amint nem volt tovább hová hátrálnom nekiütköztem a tömör fapolcnak. Még vizes volt és a lábaimmal azonnal megéreztem a hideg, nyirkos faburkolat által okozott kellemetlen érzést. Csapdába estem, a hátam mögött lévő kemény polc és a hasonlóan kemény izmokkal felszerelt férfitest között. – Mr. Martinez itt megláthatnak minket – levegőt nyelve dadogtam. Olyannyira közel volt, hogy azt hittem megfulladok. Mindenhol bizseregtem. – A könyvtáros nő, Amanda, idelent tartózkodik. Gondolkodtam. Én...Én átgondoltam mindent – elfordítottam a fejemet, mert a férfi álla az arcomat súrolta. – Nem akarok magával titkos viszonyt folytatni, helytelen, túl kockázatos, nem tartok igényt magára csak úgy, mint a tanáromra – reszketett a tátogó hangom. Nem volt elég merszem ahhoz, hogy itt a tanodában is folytassam vele azt, ami a táborban elkezdődött.

– Mindent hallottam. Ne mondj nekem olyanokat, hogy nem tartasz rám igényt – a számra fújta a mentolos leheletét. Istenem! A férfi a számhoz nyúlt. Végighúzta a körvonalain az ujját. A szemei a saját ujját, s az ajkaimat figyelték. Mélyről szuszogott. A gyomrom reszketett a gyönyörtől, amit a közelében átélhettem.

– Ne csináljuk ezt. Tényleg nem tartok igényt, önre, mármint rád – bizonytalanul ráztam a fejemet. Láttam felizzani a mohó vágyat a szemeiben. Láttam, hogy az önuralma többé nem létezett, hogy elszállt az elméje, ezért megpróbáltam én magam felnyitni az erotikus mámortól elködösült szemét, s felhívni a figyelmét arra, hogy helytelen, amit tenni akar. Itt nem lehet. itt vannak a falak. A falak, amik között tanárok tucatjai és diákok százai hemzsegnek.

– Én viszont igen, én nagyon is igényt tartok rád Sarah...Édes Sarah...Én teremtettem meg a kettőnk közt lévő vonzalmat akkor, amikor letéptem rólad a melltartódat. Nem tudom semmisé tenni azt, ami megtörtént. Ami megpecsételte már az ideérkezésem napján a kapcsolatunkat. Ettől függetlenül továbbra is a tanárod maradok, hisz most is én irányítom a dolgokat, te pedig engedelmesen követsz engem, mint egy jó diák a tanárját – az arcomhoz közel hajolva érzékien búgta. Mélyen a szemeibe néztem. Szexuálisan hergeltek a szavai. Esküszöm, valamiért nem éreztem romlottnak a szerelmünk tiltottságát. Vonzott, és fűtött, hogy ő a tanárom. Izgató volt a nézése, a nekem feszülő teste, a mondandója, mindene. Megőrültem érte. Nem sértett, hogy azt mondta engedelmesen követem őt. Inkább izgatottabb és felajzottabb lettem tőle. Mert valóban így volt. Tudtam, hogy ő csak jót akar nekem, s önmagának is. Emiatt megbíztam benne, s a döntéseiben is. Még ha az elején kételyeim is vannak, ő általában hamar megnyugtat, s kiűz minden zavart a fejemből. Képes vagyok neki adni magam. Az akaratomat, mert az akaratom kimerül annyiban, hogy őt akarom. Halálosan szerelmes vagyok belé. Szeretem érezni, hogy ő velem ellenben magabiztos, bátor, és merész. Szeretem, hogy nő lehetek mellette. Hogy ő szilárd férfi, aki képes engem megóvni, irányítani, és érezni. Ő olyan férfi, akire szükségem van. Aki előtudja hozni belőlem a jót, s a rosszat is. A hagyományos férfi-női viszony megvan köztünk. Ő irányít, én engedelmeskedem. De ez ettől sokkal többről szól. Ezerszer többről.

– Nem kérhetsz tőlem olyat, hogy ne érintselek meg. A tegnapi csókcsatánk után, nem kérhetsz ilyet...Amióta megérkeztünk erre a pillanatra vártam, hogy láthassalak...Hogy érinthesselek – a férfit hallgatva a szívem zabolátlanul zakatolt. Levegőért kaptam, de csak egy hang nélküli, elszállt, mély sóhajra futotta, ugyanis a tanár úr hozzám hajolt, és a számra tapasztotta az ajkait. Nagy erővel hozzám nyomta magát. Szinte a könyvespolchoz szögezett. A lángoló, forró szikrák, amik a testéből pattogtak megégettek. Belemarkoltam a széles vállaiba. Támaszra volt szükségem, ugyanis olyan hatalmas súllyal préselt a polchoz, hogy abba egészen beleszédültem. A karjaimat átfontam a hátán és szorosan fogtam. A nyelve a sóvárgó számat incselkedve súrolta, hogy nyissam ki. Az ajkam engedelmesen szétvált. Annyira kellemes, megnyugtató és egyben bizsergető volt a közeledése, hogy nem tudtam neki ellenállni. Visszacsókoltam, s élveztem. A selymesen meleg nyelve azonnal beiramodott a számba, és megtalálta az enyémet. A nyelve apró mozdulatokkal ingerelt, amik hamarosan erősebb, mélyebb lökésekké változtak. Mohón magába nyelte a visszafogott zihálásomat, és szenvedélyesen csókolt.

– Sarah, te, te meg akarsz őrjíteni engem? – a számba lehelte, azután türelmetlenül újra megcsókolt. Martinez elvált tőlem. Az íriszeiben hullámozva megcsillant az irányíthatatlan vágy. Az orcái édesen kipirultak. Zihálva lélegzett. Az arcomról lecsúszó ujjai végigtúrtak a hajamon, majd a tarkómnál gyöngéden belemarkolt, s hátrahúzta a fejemet. Lehajolt hozzám, és a torkomra simult a lüktető szája. Belereszkettem a férfias erőtől duzzadó támadásba. A férfi teljes szenvedéllyel csókolta a gyönyörben fürdő nyakamat. A következő pillanatban erősebben megragadta a hajamat, és megcsókolt. Nem eresztett a csókból, amiből eszem ágában sem volt szabadulni. Nyöszörögve közelebb hajoltam, s átadtam magam az érzésnek, amit a számra tapasztott édes szája váltott ki belőlem. Többet és többet akartam kapni belőle. Felhevített. Elragadott és megvadított. Érezni akartam őt a kezeimmel, a számmal, mindenemmel. Eltoltam magamtól. A lengére gombolt ingén kigomboltam két gombot. Martinez izmos mellkasa gyorsan emelkedett. Csodálkozva megbámultam a mellkasára feszülő bőrét, aztán a számat rányomva apró puszikat szórtam rá. Belefeledkezve ízlelgettem a bőrét. Shawn hátralökte a fejét. A nyaka és a vállai megfeszültek. Az ütőere hevesen dobolt. A kültakaróján libabőr virágzott. Az ujjaival erőszakosabban belekapaszkodott a csípőmbe. Hagyta, hogy ott csókoljam a mellkasát és a nyakát, ahol csak akarom. Olyan hirtelen történt minden. Az illata elkábított. Csupa vad izom volt a felsőteste, s az engem tartó keze tiszta, nyers erő.

– Shawn – a nevét pihegve megnyaltam a nyakát.

– Ohh, Sarah! – felmordult a kalandvágyó nyelvem érzéki játékára. A tenyerét szétnyitotta a csípőmön és körkörösen lefelé haladva mozgatta. Marokra fogta a szoknyám anyagát, s felhúzta a combomon. Döbbentem megéreztem az érintését a csupasz lábamon. A combomat dörzsölgette a meleg tenyerével s az ujjaival olykor erőteljesebben belemarkolt a húsomba. Elpusztított a szenvedély, ami előbújt belőle. Teljességgel elgyengített. Amikor a fenekemhez ért egyszerre zavartan és elveszetten kinyitottam a szemeimet. Próbáltam megkeresni a férfi tekintetét és elő akartam hozni az önuralmát.

– Shawn kérlek, ne csináld. Amanda meghallhat minket. Az alagsori könyvtár nem a legmegfelelőbb helyszín a romantikázásunkhoz. – Martinez eltakarta a számat a sajátjával és felitta a nem túl meggyőző tiltakozásomat.

– Miért félsz ennyire? – elemelte rólam a száját. A combomat immáron belülről cirógatta. Óvatosan mozdította az ujjait.

– Én nem tudom. Csak nem akarok megváltozni. De miattad akaratlanul is változom, mert új dolgokat mutatsz. Jó dolgokat. Olyasmit, ami boldoggá tesz – remegtem az érintésétől. – Nagyon jólesik minden érintésed. De nem merek elmozdulni. Félek a következményektől – pihegtem.

– Tudod miért adtam neked ezt a medált? – a nyakamban logó ékszerre biccentett. Még mindig fogva tartott. Még mindig nem eresztett, beszorított a teste, s a polc közé.

– Nem. Miért?

– Már aznap el akartam mondani, de az igazgatónő megzavart. A pillangó olyan, mint az emberi lélek. Törékeny, könnyed, fejlődő. Rávilágít arra, hogy a változás örömökkel is jár. Megmutatja, hogy nekünk, embereknek, el kell fogadnunk a hernyólétet, mert az idő előrehaladtával meg tudhatjuk milyen pillangóként élni. Mindenki változik, ez elkerülhetetlen Sarah. Mi döntünk a kapcsolatainkról, arról, hogy merünk-e lépni, vagy maradunk egy helyben. A pillangó továbblibben, neked is tovább kell libbenned. Biztonságos a mostani életed, mégsem érzed magad egésznek. Ám félsz átváltozni, mert összetaposhatnak, letéphetik a szárnyad, de megéri kockáztatnod. Tudod miért? Mert ha csak két percig is érezheted azt a szabadságot, amit a gubóból kikelő pillangó a repülés közben érez, már megérte átváltoznod. Két percért Sarah, kettőért. S ott az esély arra, hogy talán épségben, talán letépett szárnyakkal, de tovább élhetsz úgy, hogy már megtapasztaltad milyen is a valódi boldogság. A szabadság, az öröm tiszta íze, ami a nyelvedet simogatja, a szemeidet gyönyörködteti, a bőrödet csiklandozza. Érezheted a fény illatát. S a testedet átölelő melegségben vígan táncolhatsz. Semmi sem tart örökké, csupán a föld és az ég. Mi emberek elfeledjük, hogy csak apró kis porszemek vagyunk a világ összességét tekintve. Halogatunk, várunk, nem cselekszünk. Mégis miért? Honnan tudjuk mikor lesz vége? Ha valamire vágysz, azért küzdj, minden percedben küzdj érte, s ha szerencséd van, elérheted még azelőtt, hogy eltűnnél. Nem akarok a kis ördög lenni a rosszabbik válladon, főleg úgy, hogy tegnap még én voltam az, aki helytelennek éreztem ezt az egészet. Mert sehogy sem volt jó. Én akartam visszafogni magam, de gondold át, mielőtt hirtelen elutasítanál. A jelekből, amiket küldesz felém azt sejtem, hogy te is azt akarod, amit én. De megeshet, hogy tévedek. Ha így van, mond el. Lassítsunk le, nem veszem le rólad a ruháidat, ha nem szeretnéd, akkor nem érek hozzád. De kérlek Sarah, a döntésed kizárólag önmagad miatt hozd meg. S ne mások miatt. Ne azért, mert félsz Amandától, vagy a szüleidtől, vagy bárki mástól. Ne azért, mert nekem meg akarsz felelni, vagy bárki másnak. Önzőség, ha a saját boldogságunkat első helyre helyezzük? Ha mások véleményét és életét a magunk után rangsoroljuk? Önmagad javára dönts. Azt nézd, hogy te mit akarsz, s ne azt, hogy mások mit szeretnének, vagy mit várnak el tőled – az egyik keze a lábamon, a másik a derekamon pihent. A derekamon lévő kézfejére helyeztem a kezemet.

– Nagyon izgalmas kezeid vannak – a kezét irányítva lefelé toltam, egészen az alhasamig. Shawn íriszei újra egy árnyalattal sötétebbek lettek. Érzékeltem az izgatott, visszafogott lüktetést az ujjaiban. Elengedtem. A vállaira csimpaszkodva, buján mosolyogva megcsókoltam az állát. Nem tudtam küzdeni ellene. Képtelen vagyok rá. Túl erős a vágy. Túl tökéletes. A torkán láttam, hogy nagyot nyelt. Vette a célzásomat, értette a jeleket. A fülemhez hajolt.

– Megmutatom mennyire izgalmasak – közvetlenül a fülembe suttogott. Csábító volt. Kirázott a hideg. Forróság ömlött a nyakamba. A férfi elszántan a bugyimon keresztül a nőiességemhez ért. A hosszú ujjaival lágyan simogatott. Halkan felnyikkantam a kellemesen borzongató vibrálástól. A fejemet a mellkasának támasztottam. Egyre nehezebben szedtem a levegőt. Soha nem éreztem még ilyesmit. Soha nem ért hozzám senki még ilyen meghitten, ilyen férfiasan, és ilyen vérpezsdítően...

💮 💮 💮 💮 💮

Sziasztok Wattpamacsok!

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Ha szeretnétek akkor kövessetek/kedveljétek az oldalaimat, illetve lépjetek be a csoportomba :)

Facebook oldal: Lona - írói oldal

Facebook csoport: „Lona - írói oldal" csoport

Instagram: lona1996x

....