Huszonkettedik Fejezet

Sarah Johansen

Mr. Martinez karjai között még a sírás is élvezetesebb volt. A szilárd mellizmai támaszt nyújtottak az arcomnak. A mellszőrzete felitta a könnyeimet. A szívdobbanásait hallgattam. Hihetetlen, hogy milyen hatással van rám. Teljesen a hatalma alá kerített. Nem lenne szabad őt szeretnem, mégis szeretem. Próbáltam elhessegetni magamtól az érzéseimet, de lehetetlennek tűnt. Belegondolni is fájt, hogy le kell róla mondanom. Az elmém tudta, hogy veszélyes számomra, mégsem akartam elengedni őt. Képtelen voltam rá. Nem, nem tudom őt elhagyni. Valami köt hozzá, valami láthatatlan, megnevezhetetlen bigyó. Nem enged a közeléből. Belém varázsolta őt. A szívembe, az agyamba, mindenembe. Itt van bennem, itt dübörög a mellkasomban, éjjelente megjelenik az elmémben, látom őt a lehunyt szemhéjaim ellenére. Hallom őt a fülembe suttogni, érzem a kültakarómon a perzselő leheletét, s olyan dolgokat érzek, gondolok s teszek miatta, amiket eddig még soha. Csiklandozza a hasamat, bizsergeti a bőrömet, ringatja a testemet, forralja a véremet, izgatja az ölemet, melengeti a szívemet, és szebbé teszi a tudatomat. Eltereli a fájdalmaimról a figyelmemet, noha a kétségekkel, amik ellepnek, újakat okoz, de nem érdekel. Szükségem van rá, kell nekem. Végre úgy érzem, érdekel valami, úgy érzem, hogy élek. Soha nem éreztem ilyesmit még ezelőtt. Teljesen felforgatott. A fejemre állított, oldalra döntött, megpörgetett, szétszedett, aztán összerakott, de úgy, hogy örökre bennem hagyta a nyomát. Túl tökéletes, túl vonzó, túlzottan férfias, kedves és figyelmes ahhoz, hogy valaha is képes legyek őt kiverni a fejemből. S mindaz, hogy ő is érdeklődik irántam, csak még nagyobb reményeket lobbantott fel a szívemben.

– Nyugodj meg – lassan simogatta a hátamat. Szorosan magához ölelt. – Ne foglalkozz a diáktársaiddal.

– Tanár úr... – szipogtam.

– Ohh ne édesem, ne szólíts, így amikor csak magunk vagyunk – tiltakozóan megrázta a fejét. Odébb tolt magától és leült a közeli fához.

– Miért törődsz még mindig velem? Azt mondják rólam, hogy ribanc vagyok. Hogy férfiakról álmodozom, hogy éjjelente a te nevedet nyöszörgöm, hogy... – elhallgattam, mert megragadta a karomat s váratlan intenzitású erővel lehúzott az ölébe. Szent ég! Felszökött a pulzusom. Ledöbbenve érzékeltem a testének hőjét. Az izmos combjai alattam olyanok voltak, mint a rendíthetetlen kőhalmok. Biztonságot nyújtóak, erőteljesek, olyanok, amikre bátran rátámaszkodhatok. Csodás férfi!

– Figyelj rám Sarah – a könnyes arcomat a tenyerei közé fogta s mélyen a szemeimbe nézett.  – Rengeteg ember él a Földön, s abból sokakkal összekapcsolódunk, de nem lehet mindenki fontos. Jó szívű vagy és szereted az embereket, de fogadd el, hogy téged nem fog mindenki szeretni. Rólam álmodtál? Örülök neki, én is rólad álmodom minden éjjel. A szerelem és vonzódás nem csettintésre működik, nem mutathatok rá valakire az utcán és szerethetek belé. Ahogy te sem, és senki más sem. Bármi rosszat mondanak rólad engem nem érdekel. Lehet bármilyen rossz hírneved, ők nem tudják min mentél keresztül, nem tudják mit érzel, fogalmuk sincs arról, mi van köztünk. Nem érdekelnek Sarah, nem érdekel a véleményük. Láttam a melleidet igen, láttam a bugyidat is, sőt, még meg is csókoltalak, na és? Mi közük van hozzá? Én bízom benned, és tudom jól, hogy rajtam kívül senkinek nem engeded meg, hogy csak úgy megcsókoljon. Tudom, hogy milyen vagy, mert én, velük ellenben ismerlek téged. Ne sírj. Ugye érted miről beszélek?

– I...Igen, értem – sebesen, s engedelmesen letöröltem a kézfejemmel a könnyeimet. A masszív mellkasa nekem feszült. Nem volt elég merszem ahhoz, hogy hozzáérjek.

– Rendben, most már többet ne sírj. Fontos vagy nekem, nem akarom, hogy szomorkodj – nagyot sóhajtott. A közelsége miatt a kiengedett levegője végighúzta a sóhajtásának nyomát a nyakamon. Beleremegtem, bizsergetem, libabőrös lettem, és felhevültem. Azt hitte megnyugodtam, ezért kiemelt a karjai közül. Valójában sokkal rosszabbul lettem. Miatta. A hozzám simuló, erőteljes, szilárd, forró testétől, a szavaktól, amiket közvetlen a szemembe nézve az arcomra lehelt.

– Én nem is a többiek miatt sírtam – vallottam be.

– Akkor miért? – felém fordulva összeráncolta a homlokát.

– Cara miatt. Elárult. Azt hittem a barátom.

– Ettől még a barátod. De az emberek sokszor az önös érdekeik miatt hamissá és felelőtlenné válnak. Sosem tudni mikor valódi valaki, s mikor nem. Cara lehet szerény és kedves volt veled, de amint lehetősége adódott a többiek közelébe férkőzni hátba szúrt téged. Ez mind csak az érdekei miatt volt.

– Tehát szerinted csak azért tette, hogy új barátokat szerezhessen? – szomorúság futott át rajtam.

– Szerintem igen. Nem ellened irányult. Nem neked akart rosszat, hanem magának akart jót. Úgy gondolja, jobb több népszerű barát, mint egy tiszta szívű. Neked kell eldöntened, hogy ezt megbocsátod-e neki, vagy sem – bólintott.

– Shawn...Mit értettél az alatt, hogy elintézed a sofőrt? Ugye nem akarsz őrültséget csinálni? – a fülem mögé tűrtem a kócos hajtincsemet. A hajam kezdett megszáradni az előző lubickolásunk miatt, ezért oroszlánsörénnyé változott.

– Aggódsz értem? – felhúzta a bal szemöldökét és a fél testével felém hajolt.

– Igen. Nem szeretném, ha bajod lenne. Nem akarom, hogy kirúgjanak az iskolából agresszív viselkedés miatt, mert akkor...Akkor elveszítenélek – a számat rágva egyenesen a barnaságaiba figyeltem. A férfi elmosolyodott.

– Nem teszek semmit, ha ennyire féltesz. Egyébként csak ki akarom rúgatni, és egy-két fogát kiverni, de akkor az utóbbit elengedem – szélesebbre eresztette a mosolyát. Olyan gyönyörű!

– Köszönöm – én is elmosolyodtam. – Baj van? Valami rosszat mondtam? – puhatolóztam. A férfi arca megváltozott. Az előző mosolya eltűnt.

– Ami azt illeti nem. Csak a sofőr és a lányok közt történt dolgok felnyitották a szememet, és kissé megijedtem. Te nem tűnsz olyan lánynak aki, hogy is mondjam...Pletykás lenne. Vagy aki szívesen dicsekszik olyanokkal, hogy egy idősebb férfi megcsókolta, vagy épp kényszerítette arra, hogy megmutassa neki a melleit – a torkát megköszörülte. Az állkapcsa megfeszült, mintha idegessé vált volna.

– Tévedsz. Mármint, valóban nem vagyok olyan ebben nem tévedtél. Soha nem mondanék ilyesmit el senkinek, hiszen tudom mekkora bajt hoznék vele magunkra, ráadásul szerintem ez csak kettőnkre tartozik, a mi dolgunk. De abban igenis tévedtél, hogy kényszerítettél. Mert nem. Te csak megkértél, én meg teljesítettem. Mondhattam volna nemet is, de nem tettem.

– Valóban? – meglepődött.

– Igen – bólintottam. Nem tudtam helyesen cselekszem-e, de nem akartam, hogy azt gondolja csak ő tehet arról, ami kettőnk közt történt. Én is ludas vagyok. Elvégre simán elutasíthattam volna, mégsem ment, mert elgyengültem, s vágytam a közelségére, ezért megtettem, amire kért, amire vágyott. Amit titkon mindketten akartunk.

– Sarah...Én...Nem akarok veled játszadozni, s magammal sem szeretnék kicseszni. Igazából fogalmam sincs mi történik velem. Nem szokásom a diákjaim felé ilyen módon nyitni, vagy közeledni. Viszont amióta megláttalak téged, azóta nem tudtalak kiverni a fejemből. Állandóan a társaságodat keresem, s bíztam abban, hogy a személyiségedet megismerve csalódom benned, s akkor majd sikerül eltávolodnom tőled. Tévedtem. Az ellenkezője történt. Még inkább akartalak, minél több időt voltunk együtt, annál többet és többet melletted szerettem volna eltölteni. Nem tudom elnyomni a szenvedélyes vonzalmat, amit te hívsz elő belőlem. Diáklánynak akarlak látni, mégsem megy. Nem tagadom, sokat gondolok rád, még akkor is, ha nem lenne szabad. A gond az, hogy egyre nehezebb úgy a közeledben maradnom, hogy ne érintselek meg – mélyről feltört belőle egy nagy sóhaj. Végre megnyílt előttem. Őszinte volt, és ez mindentől többet jelentett. Láttam rajta, hogy szenved, hogy nem engedi kibontakozni azt, amit érez. – Egyre nehezebb, hogy ne tegyem ezt... – a kezét a derekamra csúsztatta. – Vagy éppenséggel ezt – érzékien búgta, s a másik kezével a nyakamhoz ért. Az ujjaival gyöngéden cirógatni kezdte a nyakam íveit. – Annyira...Annyira gyönyörűen kecses a nyakad. Megőrülök érted, Sarah. Kegyetlenül szép vagy – élesen beszívta a levegőt. Krisztusom! A nyakhajlatomhoz közeledett. – Szépségem... – amint kilehelte a szavakat, a forró lehelete a bőrömet bizsergette, s nem sokkal később a lázas ajkait megéreztem a nyakamon. Beleborzongtam a tüzes puszijaiba. Halk nyikkanás hagyta el torkomat. A férfi egyik oldalt a mohó, és játékos szájával kényeztette a nyakamat. A másik oldalon a fülem mögött kutakodott az ingerlő ujjaival. A fejemet az ég felé emeltem, az ajkaim elnyíltak, és a perzselő forgatag közepette lehunytam a szemhéjamat. A vállaiba kapaszkodtam, s hagytam, hogy felfedezze a nyakamat a nedves nyelvével. Csodás volt minden másodperc.

– Gondolhattam volna – a nyakamra fújta a levegőjét.

– Mit? – dadogtam.

– Hogy ilyen finom, puha, selymes, és ízes a bőröd.

– Akkor...Akkor miért hagytad abba? – Még szerencse, hogy ültünk, különben félő, hogy összeestem volna a lábaim remegése miatt.

– Korántsem hagytam még abba – ravasz félmosoly ült az arcán. A férfi erőteljesen ráharapott a bőrömre, aztán gyöngéd mégis vad nyelvcsapásokkal nyalintott. Lúdbőr öltöztetett fel. A vállaiba mélyesztettem a körmeimet és hangosan sóhajtoztam. A férfi újra megállt. A testem harciasan lázadt az ellen, hogy felajzva magára maradjon. Martinez olyan volt, mintha küzdene. Küzdene a vágyai ellen. Bele sem gondoltam az ő helyzetébe. Tanárként megcsókolni egy diáklányt, biztosan rosszabb és nehezebben elviselhető, mint diákként viszonozni egy tanár csókját. Ennek ellenére akartam őt. A feszültség egyre nőtt bennem.

– Ne! – tiltakoztam s biztattam a folytatásra. – Ne hagyd abba, ne!

– Hallgass édes Sarah, minél többet beszélsz, annál többet rontasz a helyzeten. Nem helyes, amit tenni akarok veled. Túl fiatal vagy. Nem velem kellene ezeket megtenned – évelődött.

– De én veled akarom. Ezt is, és mindet! – a torkomat halk, nyöszörgő hangok hagyták el. Ügyetlenül babráltam a karjaimmal, s a feszülő felkarja felé közeledtem. Égtem a vágytól, hogy a meztelen bőréhez jussak. De a férfi elkapta a karomat és leállított.

– Azt hiszem most jobb, ha leállunk, még mielőtt lebukunk – elengedte a kezemet. – Édes Sarah – sóvárgó hang tört elő belőle, s egy apró, búcsúcsókszerű csókot hintett a lüktető számra. – Nem szeretném, ha meglátnának minket. Kockázatos. Ha meglát minket valaki lebukunk, és akkor mindennek vége. Kirúgnak, feljelentenek, és lehet még téged is kivesznek a tanodából a szüleid. Nem akarok elsietni veled semmit. Nem akarlak megijeszteni. Olyan ártatlan és tiszta vagy. Ez maradjon is így. Rendben?

– Rendben – pusmogtam.

– Meg kéne fürdenem, aztán vissza kéne mennem a táborba, elvégre vigyáznom kell a többiekre. Andrewt szemmel kell tartanom. Elnézve magamat, lehet inkább neki kéne rajtam tartania a szemét – hangosan felnevetett, miközben az alsónadrágján lévő dudort bámulta. A szívem zakatolt. Ismét megkívánt! Elégedettség töltött el. A vallomása melengetett. Érez irántam valamit, akar engem, és ez boldoggá tett. Hirtelen nem tudtam mit is mondhatnék, vagy tehetnék. A nyakamra nyomott puszijai után teljesen elszédültem, s még a saját nevemet is nehezemre esett felidézni. – Ez a földön való fetrengés nem volt a legjobb ötlet, ugye?

– Nekem tetszett – halkan válaszoltam. Az arcomba futott a vérem. Eszembe jutott a csókunk.

– Te addig menj vissza a sátradba. Hamarosan a többiekkel együtt vacsorázunk, aztán alvás, és reggel már a tanodában leszünk – megdörzsölte a tarkóját és felállt. A tó vize felé lépdelt, de én utána szóltam.

– Mi lenne ha...

– Ha? – a teljes alakjával felém fordulva visszakérdezett.

– Ha veled fürdenék – a mellkasával szemeztem. Megszállottan sóvárogtam a közelségére.

– Nem lehet – megrázta a fejét. Az állkapcsa megfeszült. Shawn indulatosan a hajába dugta az ujjait, s megtépve a szálakba túrt. Kifújta a levegőjét és a szemkontaktust kerülve összefonta a mellkasa előtt a karjait. Szenvedett, s ez egyáltalán nem tetszett.

– Miért?

– Mert nem akarok semmit elrontani. Nem szeretnék újabb hibákat elkövetni – összeszorított ajkakkal felelt. Furcsán viselkedett.

– Szóval én hiba volnék?

– Nem. Mármint, igen, de nem te. Hanem ez egész elcseszett szituáció. Hogy a tanárod vagyok. Túl sokat kockáztatok. A karrieremet, a szabadságomat. A te életedet. Talán ha nem lennél a diákom, s ha nem lennél kiskorú...De mindez lényegtelen. Itt vagyunk a jelenben, ahol rossz vagyok számodra – hevesen mocorogni kezdett. A szemei a távolba meredtek.

– Ne már...Nem vagy rossz – közelebb léptem hozzá, s próbáltam megkeresni a tekintetét. Pár másodpercre sikerült megtalálnom. Áthatóan bámultam őt. Ám a férfi hamar elfordította a fejét.

– Próbálom visszafogni magam, de ha ilyen szemekkel nézel nehezen fog menni, szóval kérlek, menj vissza a táborba – morogta.

– Nem tehetem – ráztam a fejemet.

– Sarah, kérlek – még mindig nem nézett rám.

– Jól látom, hogy félsz? – rákérdeztem. A férfi arca, a kerülő tekintete, a visszautasító testtartása mind arról árulkodott, hogy kényelmetlenül érzi magát. Hogy feszeng, hogy fél valamitől. Pontosabban tőlem, az irántam érzett érzéseitől. Én is átéltem ugyanezt. Tudtam min megy keresztül. Tudtam, hogy megveti magát azért, mert akar tőlem valamit. Hogy úgy érzi, nem normális, amit érez, mert nem lenne szabad, hogy érezze.

– Még soha nem éltem át ilyet. Soha nem vonzott egyik diákom se. Még csak eszembe se jutott rájuk más szemmel nézni. Nem akarom, hogy megijedj tőlem. Hogy úgy érezd, kihasznállak.

– Nem kell aggódnod. Tudom, hogy nem hobbid fiatal diáklányokat elcsábítani és kihasználni – nyugtattam. Nem akartam őt ilyen feszültnek látni. Azt akartam, hogy olyan nyitott legyen, mint ezelőtt. Hogy ne mardossa bűntudat, hogy ne érezze azt, hogy egy percig is bánom, amit az imént tettünk. Nem szégyelltem előtte a testem. S az, hogy újra érdekelte a mellem látványa boldogabbá s magabiztosabbá tett. Nemrég olyan szemekkel nézte az előtte lévő melleimet, hogy elhittem neki, hogy értékes és szép nő vagyok. Hódolt a testemnek. Imádtam, hogy nekem adta a figyelmét, hogy kíváncsi volt rám, hogy kellek neki. A csókja pedig valóban beteljesülést hozott magával. A magányos szerelemtől forgolódó lelkem megnyugodhatott, hiszen ott akkor, abban a pillanatban úgy érezhettem, hogy kölcsönösen szeret engem.

– Nem félsz tőlem? – meglepetten rám szegezte a szempárját.

– Nem félek tőled, bízom benned – most már kellő bátorságot kapva a domború mellizmára simítottam a tenyeremet.

– Sarah... – a férfi oldalra nézett. Láttam, hogy még mindig szenved. Szenved, mert erős vágyak égetik a testét és a lelkét egyaránt. S ő próbálja eloltani a benne tomboló tüzet, de én nem akarom, hogy eloltsa. Azt akarom, hogy velem együtt lángoljon.

– Engedd, hogy veled fürödjek. Rád száradt a sár. Segítek lemosni – pusmogtam s hosszasan szemeztünk. Ha én voltam bátortalan ő bátorított. S most, hogy ő vált bizonytalanná, segíteni akartam neki. Visszaraktam adni a magabiztosságát, emiatt bátorrá és szemérmetlenné, kínálkozóvá váltam.

– Csábító ajánlat. De ha ilyeneket mondasz nekem, akkor nem tudom megígérni, hogy sokáig távol maradok tőled.

– Hát akkor ne maradj tőlem távol – az államat megemelve mélyebben összeolvasztottam a szemeinket. Shawn a sötét szembogaraival nézett, aztán közelebb lépett hozzám.

– Csőbe húztál – súgta és határozott mozdulattal letekerte rólam a törölközőt. A nehéz anyag a földre hullott. A férfi éhesen végignézett a bikinivel rejtett alakomon. A magas alakját kikerülve, kuncogva befutottam a tóba. Elmerültem a csillámló vízben, s mire feljöttem, addigra már ő is bent volt. Felém úszott, s magához szorított. A vízfátyollal borított arca pár centivel az enyém előtt volt. A szemeimmel alaposan megnéztem őt. A legapróbb láthatatlan ráncáig. Az ajkai kissé elnyíltak, az izmai békések voltak. Lassan pislogott. Oly közel voltam hozzá, hogy szinte legyezett a pilláival. Átkaroltam a nyakát, s a víz alatt lévő lábaimat a dereka köré kulcsoltam. A tarkóját simogattam és csak néztem őt. Dédelgettem, gyönyörködtem, s elvesztem benne. Annyira jóképű. Halálosan férfias. Megőrülök érte. 

A tarkójára kúsztattam a másik kezemet is. Az ujjperceim gyöngéden ráhajoltak az összetapadt tincseire, s lágyan masszíroztam a fejbőrét. Újra lehunyta a szemhéját. A bőrének az illata elkábított. Férfit még sosem érintettem így, ilyen érzelmesen, ilyen túlfűtött, mégis elnyomott szenvedéllyel. A hajszálai az ujjaim között, az orcája a tenyeremben volt. A növekvő borostája karcolt, s ez újfent ráébresztett arra, hogy ő egy valódi férfi, egy felnőtt, érett férfi. A víz lágyan hullámzott körülöttünk, a Nap lemenőben volt. Az erdőt halvány sötétség kezdte el ellepni. Felváltva a szemeimet, s a számat nézte. A férfi kíméletlenül megcsókolt. A keze a torkomra siklott, és szorosabban magához húzta a számat. Tetszett, hogy kieresztette magából a szenvedélyes tüzet. Hogy nem fogta vissza magát, hogy kieresztette a benne szunnyadó vad, erős oroszlánt, s úgy csókolt, ahogy szeretett volna. A vállaiba kapaszkodva többször is a hajába túrtam. A dominancia mindvégig nála volt. Selymesen és perzselően uralkodott fölöttem a lágy nyelvének használatával. A testemet érzéki túlfűtöttséggel simogatta. A naplemente alatt végig érzelmesen és szenvedélyesen csókolóztunk, aztán segítettem az izmos testéről lecsutakolni a rászáradt sárréteget. Azt hiszem innentől fogva sem én, sem pedig ő, nem leszünk képesek uralkodni a vágyainkon...

💮 💮 💮 💮 💮

Sziasztok Wattpamacsok!

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Ha szeretnétek akkor kövessetek/kedveljétek az oldalaimat, illetve lépjetek be a csoportomba :)

Facebook oldal: Lona - írói oldal

Facebook csoport: „Lona - írói oldal" csoport

Instagram: lona1996x

.....