Hoztam nektek még 1 részt mára.

Boldog Mikulást, vagy mit szoktak ilyenkor mondani... :) 

Tizennyolcadik Fejezet

Sarah Johansen

A lányok kisebb csoportokba rendeződve körben ültek s halk duruzsolásuk hallatszott a langymeleg reggeli szellő süvítő hangjával keveredve. Akár egy paranoiás, úgy figyeltem őket. Azt képzeltem szerint, minden szavuk rólam szól. Minden egyes suttogás engem szidalmaz. Talán nem volt így, én mégis ezt éreztem. A szemek, amik olykor még mindig rám-rám pillantgattak, teljességgel elborzasztottak. Szorongtam, s tartottam a véleményektől. A tanár úr közvetlen elém állt, és a tűzrakóhely fölé hajolva megpróbált meggyújtani egy gyufaszálat. Feloldozott a félelmeim alól. Megnyugtatott a jelenléte, s elterelte a figyelmemet a többiekről. Önkéntelenül a széles hátára, és a fenekére siklott a tekintetem. Az alsó ajkamat beharapva pirosodó arccal kémleltem a feszes, izmos hátsóját, ami a rajta lévő fekete nadrágon át is kellően kirajzolódott. Termetes, szívós férfi. Magas, és izmos. Arányaiban nézve sokkal nagyobb volt, mint én. A pici ujjaim eltörpültek az ő hatalmas ujjai mellett. De talán ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy pokolian vonzódom hozzá. Nagyot nyelve figyeltem a mozdulatait.

Hamarosan lángra kapott két korhadt, száraz fahasáb. A tűz pattogni kezdett, s a faanyagból táplálkozott. Pillanatok alatt nagy tűzcsóvák nyúltak fel a magasba. A sötétszürke füst gomolyogni kezdett. A tüdőmet megtöltötte a kámforos, büdös szag, ami fullasztó érzetet keltett. Többen is köhögni kezdtek. Mr. Martinez egy nyárs segítségével megpiszkálta a szaporán csapdosó lángnyelveket. Amikor elégedett volt a tűzzel, a közeli farönkhöz sétált és különböző pontokra, hogy mindenki könnyedén elérje, kipakolta a papírtálcás virsliket, a hot-dog kifliket, a ketchupos, mustáros tubusokat és a szalvétákat is. Aztán körbejárva mindenkinek adott egy nyársat. A lányok sietősen lecsaptak a hozzájuk legközelebb lévő ételkupacra. Felszúrták a virsli rudakat a nyársakra és a tűz felé tartva megsütötték őket. Mire észbe kaptam már csak az én kezem volt üres. A leggyorsabbak már a mustárt és a ketchupot kenték szét a kiflijeikben, s a forróan gőzölgő, frissen sütött kolbászkákat belepakolva enni kezdtek.

– Cara, kérem, picit odébb húzódna? – Shawn előttem álldogált, s a mellettem ülő lányra nézett, aki engedelmesen odébb ült. – Köszönöm – a tanár úr hálálkodva leült a barátnőm helyére. Cara értetlenül kukkolt. Senki sem értette miért pont ide ült le a tanár úr, még én sem. Máshol volt szabad hely, de ő inkább idefészkelődött be. – Sarah, nem éhes? – lágyan megbökte a vállával a vállamat. A kérdésére mindössze bizonytalanul vállat vontam. Mr. Martinez elemelt a pár centire lévő tálcáról egy nyálkás és hideg virslit, majd laza mozdulattal felszúrta a nyársra. A virsli könnyedén felcsúszott a vékonyka rúdra, aminek az éles hegye azonnal átszúrta a húskészítmény külsejét borító vékony bőrt. Ugyanezt a mozdulatot megtette egy másikkal is, s az egyiket felém nyújtotta. Kis hezitálás után elfogadtam tőle. Mindketten a lángok fölé tartottuk a megrakott nyársakat. Időnként megforgattam az enyémet. A diáktársaim gyanakvó tekintetei miatt kellemetlenül éreztem magam, mindamellett élveztem is a férfi közelségét. Furcsa volt minden. Feszültnek éreztem magam. Kellemetlen volt. Sokkal jobban szerettem azokat a pillanatokat, amikben csak ő, s én voltunk jelen. Rühelltem a szemeket, amik engem vizslattak. Idegessé tettek.

– Sarah, szerintem kész van – Shawn figyelmeztetően megszólalt. A többiek tanulmányozásával voltam elfoglalva, s a saját feszengésemmel, ezért hiába szólt, nem tettem semmit. A tűnődésemet észrevéve megérintette a kezemet és gyöngéd mozdulattal eltolta, így a tűztől távolodó nyársamra koncentráltam. Mr. Martinez a kiflibe töltve levette a gőzölgő virslijét a nyársról, aztán az ajkaival fújogatni kezdte, nehogy megégesse magát. Jómagam lecsíptem egy apró darabot a nyárson pihenő kolbászból, s gyorsan bekaptam. Miközben rágtam, fintorogva megtapasztaltam, hogy belül még hideg, kívül pedig égett íze van. Nagy nehezen, de lenyeltem. – Mi az, nem lett jó? – a férfi eközben kíváncsian nézte az arcomat.

– Nem – hevesen megráztam a fejemet és a virslit leraktam a farönkre.

– Magából sem lenne jó szakácsnő – édesen elvigyorodott.

– Ez igaz. Nem tudom mit ronthattam el. Megégett, de közben belül nyers maradt – tanácstalanul a combomra csúsztattam a tenyeremet.

– Szerintem keveset forgatta és túl közel tartotta a tűzhöz. Fogja, itt az enyém. Vegye el nyugodtan, magamnak csinálok újat. – A kezeim közé adta az elkészített hot-dogját.

– Köszönöm. – Beleharaptam a töltött kiflibe. Annyira jólesett. Ízletes, szaftos, füstös és fűszeres volt, pedig csak egy egyszerű hot-dogról volt szó. Lehet azért volt ennyire finom, mert ő készítette, s nekem adta. Gőzöm sincs. De imádtam. Meg tudtam volna enni belőle nyolcat.

– Istenem Sarah, miért vagy ennyire béna? Nem tűnik fel, hogy a tanár úrnak plusz munkát csinálsz? Szegényt állandóan zavarod a kis hülyeségeiddel. Tényleg nem tudsz megsütni egy virslit? Az övét kell elvenned? – gúnyosan rám nézve súgta Kristen. Azért annyira nem tudta letekerni a hangerejét, hogy ne hallják meg a többiek a nekem címzett mondatait. Mostanság egyre többször kötött belém, s ez kezdett irritálni. A lányok többsége megvető tekintettel figyelt engem, s akadtak olyanok is, akik valószínűleg rólam susmogtak, s kinevettek a csúfolódásuk közben. Kristen volt az egyik vezéralkat köztük, ezért ha ő vihogott, ők is vihogtak. Ha kesergett, akkor a többség is szomorkodott. Lehet csak rémeket láttam, de komolyan úgy érzékeltem, hogy mindenki ellenem van.

– Nem tudom min akadtak ki hölgyeim. De ha a pazarlás miatt izgulnak, akkor ne tegyék. A megégett mályva is elfogyott. A mai virsli sem fog kárba veszni. Azzal, hogy Sarah rosszul sütötte meg, apró kis élőlényeket lakatott jól. A hangyák pillanatok alatt el fogják hordani magukkal. Ha miattam aggódnak, ne tegyék. Van még bőven virsli, nem okoz akadályt, ha egy-két darab odaég – Shawn erényesen megköszörülte a torkát, s rendet tett a csacsogó lányok közt. Melengetett, hogy a védelmemre kelt.

– Tanár úr!

– Mondja csak – Martinez biccentett fejével a fekete hajú lány felé.

– Nekem is megcsinálná? Szeretném az ön virslijét – kacéran kacsintott a tanár felé. És akkor még én vagyok a tanoda ribanca? Felháborodva néztem a szemérmetlen csajt.

– Az enyém túl nagy falat lenne magának, inkább kérjen mástól – morogta az orra alól és haragos pillantást vetett a kérdezőre. A tanár úr válaszán többen is felkuncogtak. Megértettem a férfi dühét. Engem is bosszantana, ha a diákjaim megpróbálnának velem flörtölni. Shawn sosem vette komolyan a lányok ehhez hasonló megszólalásait. Néha figyelmen kívül hagyta őket, néha csak nevetett rajtuk egyet, máskor meg válaszolt valamit, ami kétértelmű, mégis érzékelhető belőle, hogy nem díjazza az ilyesféle megszólalásokat.

* * *

A fák között üldögéltem s olvasgattam. A Nap égette a frissen nőtt fűszálakat. Vakító világosság volt és elviselhetetlen forróság. A levegő fülledt, s az ember a végtagjaiban érezte, hogy ezt a jó időt még megbosszulják a jövőben megalakuló, szövetséget kötő sötét felhők. A vastag, fekete betűk elterelték a figyelmemet mindenről. Kilöktek egy másik univerzumba.

– Sarah, maga miért nem ment úszni a lányokkal? – váratlanul meghallottam Shawn rekedtes hangját. A férfi kikapta a kezemből a könyvet.

– Ez illetlenség – dörmögve felálltam. A könyvért nyúltam, de ő a magasba emelte a karját s megakadályozta, hogy elérhessem.

– Talán illetlenség, de én szeretném, ha nem kuksolna itt egyedül. Mindenki a tónál van, kivéve magát.

– Olvasni van kedvem – tovább ágaskodtam a könyvemért. Megküzdöttem Martinezzel. Átpördültünk jobbra, aztán balra, majd ismét jobbra. Hátraléptem kettőt, előre egyet. Felszökkentem. Lábujjhegyre álltam. A karjába kapaszkodtam, húztam a vállát, s közben egyre jobban fáradtam és ziháltam.

– Szerintem olvas eleget. Jót tenne egy kis fürdőzés önnek – erőszakosan tartotta a könyvet. Hergelt.

– Adja vissza a könyvemet! – duzzogva ráparancsoltam. – Ne haragudjon – megbántam az erőszakos hangnemet.

– Ha szépen kérte volna, akkor sem kapta volna vissza – elmosolyodott.

– Haha...Könnyű kihasználnia a magasságát, ugye? – farkasszemet néztem vele.

– Nőjön nagyobbra – vigyorgott. Szándékosan incselkedett velem.

– Jó, majd egyszer. Egyébként, lehet utol érem, én még növök, maga viszont már nem – ugráltam, s nyújtózkodtam a könyvért.

– Kétlem.

– Majd meglátjuk!

– Rendben. Remélem még akkor is ismerni fogjuk egymást, amikor ennyi idős lesz, mint most én. – Egek! Amint felfogtam a szavait az egyensúlyom elbillent és félreléptem az ugrásomnál. Erőteljesen nekicsapódtam a kemény mellkasának. Mr. Martinez azonnal reagált. Eldobta a könyvemet, ami hangosan puffant a földön. Erős karjai már engem fogtak. Szorosan tartott. – Rosszat mondtam? – még mindig a karjai fogságában rejtőztem.

– Nem tudom – hebegtem. Remegett a szám. A férfi arca túl közel volt az enyémhez.

– Sarah... – felcsúsztatta a derekamon át az arcomig a meleg tenyerét. – Jöjjön velem úszni – a szemeimbe bámult. Az aranyló szemeket fürkészve olyan érzetem támadt, mintha a reggeli tűz lobogó lángjait nézném.

– Én...

– Kérem – a hajamat érintette.

– Jó, legyen – beleegyeztem.

– Megvárom, amíg átveszi a bikinijét – eltolt magától és a szemeivel tetőtől talpig végigmért. Esküdni mernék rá, hogy elképzelte a testemet bikinibe bújtatva. A tekintete elsötétült.

– Mondja, oda megyünk ahol a többiek is vannak? – érdeklődtem.

– Miért? Ha nem, akkor meztelenül fürdik? – felvonta a bal szemöldökét.

– Én...Én nem azért kérdeztem – fülig vörösödtem. – Csak tudja, nem szeretek a többiek társasságában maga mellett lenni. Furán néznek rám, s kellemetlen érzések fojtogatnak. Feszülté válok, és nem tudok önmagam lenni. Jobban kedvelem, ha csak ön van mellettem, és senki más. Csak ön. Maga nem? – félszegen kérdeztem.

– Nem. De csak azért, mert nem bízom magamban olyankor, ha önnel vagyok.

– Miért mondja ezt? Úgysem tenne velem semmi olyat, ami helytelen lenne – halkan beszéltem.

– Azt hiszi? Akkor maga ezerszer jobban bízik bennem, mint én saját magamban. – Ragacsos lett a szívem. Úgy nézett rám, mintha komolyan félne attól, hogy kettesben kell maradnia velem.

– Meglehet. De én akkor sem szeretnék a többiekkel együtt lenni – megrántottam a vállaimat.

– Nyugalom drága Sarah, természetesen külön helyre megyünk. Én is jobban szeretek önnel kettesben lenni, csak tudja...Na mindegy. Nagy ez a tó. Ráadásul tudok eldugott zugokat, ahol senki sem találhat ránk – megvillantotta a mosolyát, amitől a gyomrom liftezni kezdett.

– Akkor mi most...Maga és én, kettesben? – dadogtam.

– Igen, kettesben. Csak siessen az öltözéssel – sürgetett. Félénk pillantást vetettem rá, azután szélsebes léptekkel elrohantam a sátramhoz. Hihetetlen, hogy kettesben tölthetem vele az időmet. Előkerestem a bikinimet s átöltöztem. Szentséges ég, miért sodor az élet mindig vissza Mr. Martinez karjai közé?...

💮 💮 💮 💮 💮

Sziasztok Wattpamacsok!

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Ha szeretnétek akkor kövessetek/kedveljétek az oldalaimat, illetve lépjetek be a csoportomba :)

Facebook oldal: Lona - írói oldal

Facebook csoport: „Lona - írói oldal" csoport

Instagram: lona1996x

....