Tizenötödik Fejezet

Sarah Johansen

A kivilágított utcák fénye bőven elég volt ahhoz, hogy láthassam a mellettem sétáló férfi masszív alakját. Kellemes volt vele andalogni, s az illatát érezni. Annyira furcsa volt minden. Álomszerű. Mintha nem is a valóságban lettem volna. Túlságosan szép volt, ezért nem tudtam elhinni, hogy mindez igaz.

– Egy pillanat Sarah, ide be szeretnék menni – megérintette a vállamat. – Megvársz addig idekint?

– Persze, megvárlak. Menj csak – helyeselve bólintottam. Az üvegablakon látszó kirakatból ítélve, egy ékszerüzlet előtt voltunk. Amikor tudatosult bennem, hogy miért is akarhat bemenni egy ilyen helyre, utána akartam szólni, hogy megakadályozzam. De mire a kiszáradt ajkaim elnyíltak, a férfi már bent is volt a helyiségben. Tudtam, hogy miattam ment be. Azért, hogy megvásárolja azt a nyamvadt fülbevalót. A lábammal mérgesen dobbantottam, s a számhoz emelt ujjaimról rágcsálni kezdtem a körmeimet. Francba! Forrt bennem a méreg, hisz a kérésem ellenére feltehetően fülbevalót kutat nekem.

Nem akartam tartozni senkinek, nem azért szöktem ki vele, hogy tárgyakat kapjak tőle. Nem volt szükségem semmire ahhoz, hogy lenyűgözzön. Kizárólag rá, a társaságára, a testére, s a lelkére vágytam. Nem akartam beállni azon nők sorába, akik bankjegyeket látnak, ha megpillantanak egy férfit. Én nem rideg, hideg, s élettelen ajándékokat akarok, hanem egy hús-vér, érző és melegségtől lüktető férfit. Őt. Az erős karjait, amikkel megtart, a mellkasát, amire ráfekhetek, a nyakhajlatát, amibe beleszagolhatok. A kedves és nyugtató szavakat zengő ajkait, a borostás arcát, amit simogathatok. A gyöngéden engem néző szemeit, amikben szeretet és gondoskodás pislákol. Szerettem volna, ha észrevenné, mit is érzek iránta. Ha megismerne annyira, hogy tudja, mire vágyom igazán, s rájönne arra, hogy van hatalma a vágyaim beteljesítéséhez. Már így is nagylelkű ajánlat volt a részéről a vacsorameghívás, amit ráadásul ő fizetett teljes egészében, és az is, hogy elhozott engem a belvárosba a szabályszegés ellenére is. Sokat kockáztatott miattam. Nem díjaznám, ha még ékszert is kapnék tőle. Kérdések százai hemzsegtek az elmémben. Olyan sok dologra lettem volna kíváncsi. Annyi mindent meg akartam tudni. De semmit sem tudtam. Nem tudtam miért kedveskedik nekem. Nem értettem miért hozott el, miért sodorta veszélybe miattam magát. Miért mosolyog ennyit rám, miért törődik velem? Miért nevez a barátjának, s miért mond néha kétértelmű dolgokat? Miért érzem egyre többször azt, hogy a szerelem, amelyet iránta érzek nem viszonzatlan? A fejemben kopácsoló kérdőjelek rituális táncát az előttem lévő ajtó moraja megzavarta. Az üzlet bejárata kinyílt, s kilépett mögüle a tanár úr. Szélesen mosolygott. Megmutatta a vakítóan fehér, rendezett fogait. A szemeiben elégedettség pattogott. Egy kicsi, fekete szütyőt nyújtott felém.

– Köszönöm, de nem fogadhatom el. Nekem nem kell semmilyen ajándék – visszautasítóan összefontam a karjaimat.

– Pont ezért érdemled meg. Remélem tetszeni fog. Sarah, kérlek, vedd már el – még mindig felém tartotta. A hangjában feszültség pendült.

– Mr. Martinez, vagyis Shawn. Megmondtam, hogy nem kell rám több pénzt költened. Miért vagy ilyen erőszakos? – lángolt az arcom.

– Na és te? Te Sarah, miért vagy ilyen makacs? Ha már megvettem, akkor olyan mindegy, nem? Dobjam a kukába? Az árát nem fogják visszaadni. Tényleg ennyire nehéz elfogadni? – feszülten a dús hajszálai közé túrt. A mozdulatot látva óriásit nyeltem. Erotikus volt, ahogyan kissé megtépte a szálakat. Annyira tetszik a haja. Én is szívesen megfogdosnám. Biztos nagyon puha és selymes lehet. – Légy szíves, fogadd el! – a hangja kemény, de a tekintete lágy volt. Boci szemeket meresztett rám. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Nem bírtam sokáig ellenállni neki, megpuhultam. Megszelídült vadként a markomba fogtam az apró zsákot, s a zsebem mélyére csúsztattam.

– Köszönöm – összepréseltem a számat.

– Meg sem nézed? – gyanakvóan összehúzta a szemöldökeit. Válaszként mindössze hevesen, s nemlegesen megráztam fejemet. – Miért? – Ismét szavak nélkül feleltem, egy vállrántással. – Mi az, megnémultál?

– Nem, csupán zavarba hoztál. Túl nagylelkű vagy velem. S tudod, nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy meglepjenek engem, vagy szabályokat szegjenek miattam, emiatt nem tudom mit is kéne tennem most – cincogtam. A férfi igéző szempárja helyett a cipőm orrát bámultam. Egyszerűbb volt lefelé tekintenem, minthogy a szépséges íriszeibe nézve ismét teljes káosz uralkodjon el rajtam, s a már így is erőteljesen dübörgő szívem a végén feladja a szolgálatot. Ha szemtől szembe belenéztem volna a csodás szemeibe, akkor már rég nem lélegeznék.

– Azt hittem nehezebb téged zavarba hozni, Sarah – érzékien lehelte a nevemet. Beleborzongtam a hangjába. A férfi közelebb lépett hozzám. Reszkettem az árnyékában. Lassan felemeltem a fejemet. De máris megbántam. Talán nem kellett volna, ugyanis a mozdulatommal elértem, hogy a tekinteteink ismét egybeolvadjanak. Az éjszakában ragyogó mogyoró árnyalatú íriszek engem figyeltek. – Add a tasakot – a mély szemkontaktust megtartva utasított. Valami olyat láttam meg benne, amit ez-idáig még nem. Félelemkeltő akaratot, erőt. Egy férfit, aki vezérként funkcionált. Akiben kiolthatatlan tűz égett. Akinek nem lehet, vagy nem szabad nemet mondani, én mégis megpróbáltam.

– Nem szeretném most megnézni. Majd a táborozás után a tanodában kibontom. Nem akarom, hogy észrevegyék a többiek. Rögtön gyanakodnának. Mindenfélét kérdezgetnének. Honnan kaptam, ki adta az erdő kellős közepén? Loptam, találtam? Nincs kedvem újabb pletykákhoz.

– Annyi baj legyen – Shawn ügyet sem vetve a mondandóm súlyára, váratlanul benyúlt a zsebembe és előhúzta onnan a fekete szütyőt. Elképedve pislogtam rá. – Szeretném, ha hordanád ezeket – a pici zsákot szétbontva kiemelt belőle egy egyszerű ezüstfényű nyakláncot, s egy színes üveggömbökből álló, fityegős fülbevalót. – Hasonló volt azon a pincérnőn – a fülbevalót visszacsúsztatta a tasakba, s megint a zsebembe nyúlt. Beletette a fülbevalós szütyőt.

– Figyelmes vagy – elismerően bókoltam. Nem sok embernek tűnt volna fel, hogy megtetszett a pincérnő fülbevalója, s akartam egy olyat. De neki igen, neki feltűnt, és be is szerzett egy hasonlóan vidám ékszert.

– Megengeded? – a hosszú ujjai közt csillogott a nyakék.

– Igen – félszegen dadogtam. Shawn bal keze óvatosan végigsiklott a nyakamon. Halk sóhaj hagyta el a számat. Lehunytam a szemhéjamat. A nyakbőrömet érintve körbejárt, aztán megállt mögöttem. Elesettnek éreztem magam. Hozzá akartam simulni, menedéket akartam találni a testének közelében, úgy, hogy ő volt a támadóm. A tarkómra finoman ráfújta a levegőjét. A szuszogása ingerelt. A szívem őrülten kalapált. Könnyedén a nyakamba helyezte a kék pillangó medálos, vékony nyakláncot. Miután az ékszer rám került, Martinez érzéki ujjai még mindig a nyakamon pihentek. Reszkettem a forró érintései alatt. Kellemesen bizsergető érzés járt át. Mocskos gondolatok lebegtek a fejemben. Szenvedélyesen lángoltak a sejtjeim. Szégyentelennek éreztem magam, de ugyanakkor, boldognak is.

– Csupa lúdbőr vagy. Fázol? – a fülemhez közel hajolva suttogott.

– Nem – halkan susmogtam.

– Értem – mély sóhaj tört elő belőle, amit nem tudtam értelmezni. Ösztönösen átfordultam felé. Látni akartam az arcát. Tudni, hogy vajon ő is felmelegedett-e, vagy egyedül vagyok az érzéseimmel. A férfi szemei a nyakamat pásztázták. A nyelvével nedvesítette be a száját. – Kiemeli a nyakad kecsességét. Sarah... – fájdalmasan felszakadt belőle a nevem. A szemei elsötétedtek. Cirógatta hátul a tarkómat, miközben a nevemet suttogta. Az érintése és a tekintete is érzelmes volt. Kifejező. Mintha...mintha gyönyörködne bennem. Mintha tetszenék neki. Teremtőm, ez lehetséges? Vajon jól érzékelem? Vagy tévedek? A tenyere a fülem mögött simogatott. Jólesett volna a férfi meleg tenyerébe belesimulni, de nem tehettem. Elvégre lássam bármennyire is vonzónak, ő egy felnőtt férfi, aki a tanárom, én meg csak egy fiatal lány vagyok, aki az ő diákja. Ameddig nem tisztázzuk az érzéseinket addig helytelen lenne bármiféle testi kontaktus köztünk. Hátrább léptem tőle két lépést. Eleresztett. Megeshet, hogy az érintése nem volt több, mint egy tanár gondoskodó érintése a diákja felé, én mégsem éreztem annak. Forróan érzéki férfiérintésnek érzékeltem. Egy pillanatig azt képzeltem meg is fog csókolni. S ha nem léptem volna odébb, talán meg is tette volna.

– Én... – nem tudtam befejezni a mondandómat, mert valaki hangja megzavart, ezért elnémultam.

– Shawn? Miss Johansen? Hát maguk mit keresnek itt? Mi a fenét csinálnak? – A rikácsoló női hang irányába fordultunk. Megfagyott bennem minden gondolat. Elsápadtam s lélegezni is elfelejtettem. Úgy éreztem jéggé dermedtek a csontjaim. Végünk van. Lebuktunk. Mindennek vége. Pánikoláson kívül semmi másra nem voltam képes.

– Áhh, üdvözlöm Miss Tripsy! – Alig tudtam felfogni mi történik. Martinez kezet csókolt a régimódi Miss Tripsynek, aki fülig pirult a számára imponáló gesztustól. Shawn tudta mivel puhítható meg az igazgatónő szíve.

– Jó estét, igazgatónő – szégyenlősen köszöntem. A szívem a torkomban dobogott, a nő előzőleg megnyugvó szemei rám siklottak. Újra lángolt a dühtől. A haragos tekintetétől felállt a hátamon a szőr. Enyhe gyomorgörcs fogott el és izgalmamban belülről az ajkamat rágcsáltam. Levert a víz, s enyhén szédültem. Most mégis mi lesz? Teljesen kétségbeestem. A félelem, a pánik démonja eluralkodott rajtam. A markában szorongatott, néha feldobott, aztán elkapott, alaposan felrázott.

– Kisasszony? Ez meg mit jelentsen? Várjon, ne mondjon semmit. Ön kiskorú. Ma éjjel Mr. Martinez felelt önért. Szóval fiam? – Shawnra meredtek az acsargó szemei. – Hallgatom. Késői órákban egy diáklánnyal a belvárosban flangál? Miközben a táborozó lányok felnőtt felügyelete nélkül vannak? – rivallt rá. Nem kímélte. A hangja élesen szétcincált minket. Idegesen Martinez mellé álltam. Szorosan a közelében álldogáltam. A térdeim remegtek, az erőm fogyóban volt. Lepergett előttem az egész életem. Az összedőlő jövőmet láttam. A szüleimet, amint kidobnak otthonról, s egy hidat, ami alatt összekukázott élelmet majszolgatok, s egy szakadt pokróccal betakarózva vacogok. Shawn szorosabban mellém lépett. Meglepődtem, amikor a testének takarásában megérintette a kezemet. A kis ujját az ujjaim közé dugta és enyhén megszorított vele. Mintha azt üzente volna az érintésével, hogy ne féljek, minden rendben lesz, majd ő megoldja. Erőteljesen az ujjába kapaszkodtam. Szorítottam, ahogy csak bírtam. Az érintése, a kézfogása a legjobbkor jött. Erőt adott, s némi megnyugvást biztosított. Shawn szilárdsága, magabiztossága és jelenléte akaratomon kívül is megnyugtatott. A szívem még mindig hevesen vert, de már nem a riadtságtól, hanem a ténytől, miszerint Shawn Martinez észrevette az aggódásomat, s megnyugtatott. Lehengerelt a figyelmességével.

– Miss Tripsy, nyugodjon meg. A lányokkal van felnőtt. Nem hagynám őket csak úgy ott – megköszörülte a torkát. – Velük van Andrew, a buszsofőr.

– Tudtommal önnek kéne ott lennie, maga a felelős értük! Tudja, hogy ezért még ki is rúghatom? És magát is Sarah! – tovább mérgelődött. Az igazgatónő sosem az elnéző és jóindulatú stílusáról volt híres. Tripsy kemény nő, olyan, aki nem fél fenyegetéseket beváltani, s talán erről Shawn még mit sem sejt, hiszen alig ismerheti őt.

– Sajnálom – elhaló hanggal motyogtam.

– A diákot hagyja ki ebből. Ha valaki hibás a szabályszegés és a felelőtlen viselkedés miatt, akkor az csakis én lehetek. Felnőtt vagyok és tanár. Én hívtam el Miss Johansent. Én akartam, hogy elkísérjen ma este engem, mert megesett rajta a szívem. A minap pont ön mondta el nekem, hogy Johansen kisasszony az egyedüli diák a tanodában, aki nem hagyta el még az ünnepekre sem az épületet, sőt, akit még csak látogatni sem látogatnak a szülei. Hívni sem hívják sűrűn. Megsajnáltam. Gondoltam jót tenne neki, ha kihoznám a városba sétálni, ma, ha már úgyis külsős program van. Azt hittem nem lesz belőle gond. Vállalok minden felelősséget. – Kicsit sem lepett meg, hogy a védelmemre kelt.

– Ez egyszerűen hallatlan! Martinez fiam, hatalmasat csalódtam magában. A tanodánk nagyon szigorú elveket és szabályokat követ. De...Mivel nem igazán tudnék ön helyett hirtelen új erkölcstan tanárt találni és alkalmazni, s igaz, valóban szomorú ami Johansen kisasszonnyal történik, ráadásul a diákok és én is kedveljük magát, ezért megmarad az állása. Ám figyelmeztetem, ha még egyszer előfordul ilyesmi, repül. És maga is Johansen – Miss Tripsy rikácsoló hangja élesen szelte ketté a levegőt. Megnyugtató volt megtudni, hogy megúsztuk.

– Értettem, és sajnálom. Bocsásson meg, amiért így viselkedtem. Azt hiszem jobb lesz, ha most visszakísérem a táborba a diáklányt – válaszolta Shawn. A férfi eleresztette a kezemet, s indulásra készült.

– Rendben. Sarah, várjon! – az igazgatónő a vállam után kapott. Visszafordultam felé. – Önt büntetésben részesítem. Remélem nincs ellene kivetnivalója.

– Nem, nincs – ráztam a fejemet.

– Helyes. Az alagsori könyvtárban fog dolgozni a tanév végéig. Amanda úgyis panaszkodott, hogy állandóan porosak a polcok. Még mielőtt kiakadna, vagy tiltakozna, emlékeztetném, hogy súlyos szabályszegést követett el. Mr. Martinez új, s megsajnálta magát, de maga Sarah, maga szólhatott volna a tanár úrnak, hogy nem kell önt sajnálnia, és nem szabad eljönniük a táborból, mert szabályszegést követnek el – dörmögte.

– Nem állt szándékomban tiltakozni. S egyetértek. Figyelmeztethettem volna a tanáromat – szégyenkezve pásztáztam a rideg arcát. Miss Tripsy közölt velem néhány részletet a büntetésemmel kapcsolatosan, leszidott még párszor, aztán rosszallóan végigmért minket, végül elköszönt, s elsétált mellőlünk.

– Ne haragudjon rám Sarah, fogalmam sem volt arról, hogy csak úgy a semmiből felbukkan az igazgatónő – Martinez sajnálkozva elhúzta a száját. Tanácstalanság volt a szembogaraiban. Aggódott, de valamiért távolságtartóbbá vált. Lehetséges, hogy megrémült. Vagy bűntudata lett, amiért ő nem kapott semmit, engem meg megbüntettek, s emiatt inkább úgy vélte, jobb, ha távolabb kerül tőlem.

– Nincs gond. Kérem, vigyen vissza a táborba. Nem szeretnék mára még több galibát – kérlelően rá pillantottam. Vicces volt, hogy újra magázódunk. Úgy tűnt eddig tartott a csoda. Nem volt ínyemre való a büntetésem. Hiszen sok tanulnivalóm volt még. S a büntetés miatt kevesebb időm marad majd a tanulásra. Ez idegesített. De nem könyöröghettem Miss Tripsynek, elvégre hibáztam. Bűnt követtem el, amiért vállalnom kell a felelősséget. Újra abban a büdös, sötét helyen kell takarítanom. Viszont vigasztalt, hogy jogosan kaptam a feladatot, s az is, hogy már nem sok volt hátra tanévvégéig. Ha a szüleim megtudják, hogy szabályt szegtem sosem fizetik ki tandíjamat, s ha nem fizetik ki, akkor elvesztek mindent, amire vágyom, ami megalapozhatná a jövőmet...

💮 💮 💮 💮 💮

Sziasztok Wattpamacsok!

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Ha szeretnétek akkor kövessetek/kedveljétek az oldalaimat, illetve lépjetek be a csoportomba :)

Facebook oldal: Lona - írói oldal

Facebook csoport: „Lona - írói oldal" csoport

Instagram: lona1996x

....