9


Kilencedik Fejezet

Sarah Johansen


Cara és én a többi izgatott, zsongott diáklánnyal egyszerre özönlöttünk be a hatalmas előtérbe, amely alapból is olyan volt, mint egy kastély bálterme. Pompázatos csillár ékeskedett a freskóval tarkított mennyezeten, és óriási kőoszlopok meredeztek fölfelé. A lábaink alatt gyönyörű, krém és fehér színű márványos járólap volt. A díszítés most sokkal intenzívebbé tette azt az élményt, hogy egy bálteremben, s nem az aulánkban vagyunk. Az oszlopokra indaként feltekert színes rózsák illatoztak. A fal mentén több hosszú asztal sorakozott, amik bőségesen meg voltak pakolva ételekkel, és italokkal egyaránt. A mennyezetről csillogó szalagok lógtak le, amiknek a végén kék kartonból kivágott félholdak libegtek. Néhány fehér, és kék lufi is látható volt. A diáktársaimmal csodálkozva néztünk szét és gyönyörködtünk a helyszínben. Az igazgatónőnk felállt az egyik magasabb lépcsőfokra, s hangosan beszélni kezdett. Üdvözölt minket, aztán köszöntötte a váratlanul megérkező diáksereget, akik ismeretlenek voltak számunkra. A kiöltözött fiúk és lányok jókedvűen vegyültek, s Miss Tripsyt figyelték, aki hamarosan meg tette amit mindenki várt. Megnyitotta a bált. Hangos zeneszó csendült fel, és abban a pillanatban mindenki szétszéledt. A tanoda bátrabb diákjai azonnal összeismerkedtek a többi suliból ideérkezővel. Voltak akik máris táncoltak, barátkoztak, s olyanok is akadtak bőven, mint én, akik csak bámultak és próbáltak feloldódni.

Cara a kezemet megszorította és csillogó, elkábult szemekkel leste a tömeget. Rég nem volt már ennyire népes a tanoda épülete. A zeneszó a mellkasomban rezgett, de a táncra valamiért nem sikerült rávennem magam.

– Kiszúrtam egy magányos fiút, ott jobbra. Látod? – biccentett a fejével a zsákmánya felé.

– Aha látom.

– Azt hiszem, megpróbálok táncolni vele. Te?

– Mit én? – értetlenkedtem.

– Te nem látsz senkit, aki tetszene, és szívesen eltöltenéd vele az idődet?

– Nem igazán. Menj nyugodtan, én még nézelődök. Érd el, hogy megcsókoljon ma este az a fiú téged – biztatva meglöktem. Cara hangosan felnevetett, elpirult, és elindult a srác irányába. Valóban nézelődtem. Feltűnt, hogy a külsős lányok sokkal felszabadultabbak, mint az itteniek. Hogy ők bátrabbak, s talán boldogabbak is. A fiatal, öltönyös fiúk egyike sem ragadta meg különösebben a figyelmemet. Láttam néhány sármos arcot, néhány aranyosabbat is, akik valamennyire vonzottak, ám egyik sem tudta lekötni hosszútávra a figyelmemet. A tanoda lányai megőrültek. Kiéhezettként viselkedtek a fiúkkal. A tanárok árgus szemekkel lesték a magakellető lányokat és a kanossá váló srácokat is, s amikor szükséges volt, közbeléptek. De nem tudtak minden párt szétrángatni, ezért akadt egy-két olyan páros, akik rövid időn belül eljutottak a csókig.

– Sarah! – Lendületből oldalra pördültem, s megpillantottam Mr. Martinezt. Közvetlen elém állt. Az illata azonnal az orromba áramlott. Lehunyt szemekkel nagyot szippantottam az aromájával átitatott levegőből. Az érzékeim teljesen felborzolódtak. – Hűha, maga...Lenyűgözően néz ki – akadozó lélegzettel bókolt. A tekintetében büszkeség, és kábulat csillogott.

– Köszönöm szépen tanár úr. Magának köszönhetem, hogy ma éjjel ilyen csinos lehetek – szerényen elmosolyodtam.

– Csinos? Nem csak csinos, hanem a jelenlévők közül a legcsinosabb. Tényleg gyönyörűen néz ki. Számítottam rá, hogy jól fog önnek állni ez a ruha, s nem csalódtam – elégedetten végigmért. A perzselő szemei rajtam vándoroltak, talán túlságosan is megbámult. Mr. Martinez tipikusan olyan férfi, akitől egy nő önbizalmat nyerhet. Én is jobbnak éreztem magam mellette. Elhitette velem, hogy szép vagyok. S amilyen szemekkel fürkészett, könnyedén elhittem neki, hogy igaz amit mond. Hogy tetszem neki, a hibáimmal együtt is, hogy elfogad, és szívesen legelteti rajtam az íriszeit. A ruha, amit ő választott nekem, valóban tökéletesen passzolt hozzám. Pontosan az alakomra simult elől, s hátul is. A puha, kék anyag kicsivel a térdem alatt végződött. Vékony vállpánt tartotta fent rajtam. Elől V-kivágású volt, de nem túl mélyen. A ruha kiemelte a vonásaimat. A derekamnál futó szűkített varrást egy ezüstcsillámokból álló csík takarta el. A lábamon lévő szürkés magas sarkú meg csak növelte az összhatás szépségét.

– Mint látja, méretben is jó lett – elismerően bólintottam.

– A fehérnemű is jó lett? – A kérdésétől az arcomba szökött a vérem.

– Igen – pusmogtam.

– Nagyszerű. – A tudat, miszerint pontosan tudta milyen bugyi volt rajtam, mellesleg olyan bugyi, amit ő választott nekem, amiről azt akarta, hogy ma rajtam legyen, felforrósított és zavarba hozott.

– Mondhatnám, hogy ön is elegánsan kiöltözött, de ez nem újdonság, maga mindig ingben van – a combom mellé eresztettem a remegő kezemet. Azt hittem összeesek. Nem számítottam arra, hogy a bál során felkeres, s velem fogja tölteni az idejét, most mégis megtörtént és ez összezavart.

– Ez azt jelenti, hogy maga szerint mindig jól nézek ki? – ravaszul felhúzta a bal szemöldökét miközben áthatóan a szempáromba nézett. Ahányszor a nugát szemeibe bámultam a gyomromat fura bizsergés hajszolta. Már nem a zavartól voltam rosszul, hanem tőle, az igéző szembogaraitól, a testétől, és az öntudatlan férfierejétől, amellyel egyhamar levett a lábamról. Azt kívántam bárcsak olvashatnék a gondolataiban, bár tudnám, mit érez ilyenkor, amikor ennyire hosszasan figyel engem.

– Én... – nagyot nyeltem. – Nem tagadom, jól állnak önnek az ingek. – A férfi torkára siklott a tekintetem, s láttam, hogy a pulzusa felgyorsult. Pont úgy, ahogy az enyém is. Egészen közel álltunk egymáshoz, ezért ismét érzékeltem a levegő hőjét.

– Táncolna velem? – tudakolta.

– Nem lehet.

– Miért?

– A pletykák miatt – keserűen leheltem. A szívem sajgott, a bőrömet ezer és egy üvegszilánk karcolta meg. Mindentől jobban szerettem volna táncolni vele, de nem lehetett. A szemek miatt, amik körülöttünk pislogtak, nem lehetett.

– Milyen pletykák? – faggatott.

– Az lényegtelen – ráztam a kobakomat. Nem mesélhetem el neki, hogy a tanodában mindenki azt mondja rólam, hogy ribanc vagyok, és rámásztam.

– Ha lényegtelen, akkor nyugodtan táncolhat velem – akaratosan felém emelte a karját. Fülig pirulva, zubogó vérrel az ereimben megfogtam a felém nyújtózkodó markát. Nem tudtam őt visszautasítani. A legmélyebb vágyaim arra ösztönöztek, hogy fogjam meg a kezét, ezért megtettem. A hosszúkás ujjaival a kézfejemet lágyan megsimította és elmosolyodott. Megérintett. A melegség, ami szétáramlott bennem mindentől kellemesebb volt. Néhány másodpercre megállt minden. Ott, ahol az érdes ujjai megérintették a bőrömet, berepedezett, és sűrű növényzet kezdett el burjánzani rajta. Olyan volt, mintha magokat szórt volna szét a kezemen, s virágok növekedtek volna ki a bőröm alól. Megint zavarba jöttem, megint bizseregtem, és szívem szerint kihasználtam volna a jelenlegi szépségemet, a kisugárzásomat azért, hogy elcsábítsam, hogy legalább egyetlen egyszer megcsókolhassam őt. A szavai miatt elhittem, hogy szépnek vél, hogy jónak lát, ezért hittem, hogyha próbálkoznék, ma sikerrel járhatnék. De erősebben élt bennem az iránta érzett tiszteletem, s a szeretetem. Nincs mit tagadni, kedvelem őt. Pontosan emiatt nem állt szándékomban rosszat tenni vele. Meglehet, hogy valóra válhatott volna a vágyaim egy része, ám ezzel végérvényesen is tönkretettem volna az életét, és talán a sajátomat is. Az önzőségemet eldobva védelmeztem őt még akkor is, ha fájt. Feleszmélve, elvörösödve, hevesen elhúztam a kezemet.

– Sajnálom, nem lehet – a hevesen mozgó mellkasomra szorítottam a tenyeremet. Sírni akartam. Sírni, mert rossz emberbe szerettem bele. Mert a szerelem, amit éreztem ugyanannyira volt gyönyörű, mint amennyire csúf. A testet-lelket szétfeszítő vágy lassan fojtogatott. Ökölbe szorítottam a kézfejemet, összehúztam a számat azért, hogy elfojtsam a sírásomat, a rossz kedvemet, a bánatomat. Letört lettem, és érdektelen. Nem érdekelt a bál, nem érdekelt az itt lévő tömeg. Egyedül akartam lenni.

– Miért ilyen távolságtartó? Máskor annyira kíváncsi és érdeklődő. Mi ütött magába Sarah? Ki bántotta? Miket pletykálnak önről? – megpróbálta kiszedni belőlem a gondolataimat, de én képtelen voltam megnyílni előtte.

– Ez kész rémálom! Bármerre nézek összemelegedett diákokat látok! – a mellénk lépő igazgatónő Shawnnak jajveszékelt. Pont szóra akartam nyitni a számat, de épp jókor érkezett. Elterelte rólam Martinez figyelmét.

– Várható volt – a férfi állkapcsa megfeszült, s engem szuggerált.

– Maga miért nem lepődött meg ezen? – Tripsy viharos tekintettel rikácsolta.

– Sejtettem, hogy csók parti lesz. Kamaszok, fiatalok, tele erotikus hormonokkal, újszerű érzésekkel és gondolatokkal. Sokkal szabadabb a szerelem, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Meg kell értenie, hogy más világban élünk, már nem az a megnyerő, ami az ön kamaszkorában nyerő volt – válaszolt most már az igazgatónőre nézve.

– Akkor mit tegyünk? – sápadozva zihálta Tripsy. A nő teljességgel kétségbeesett. Úgy csinált, mintha soha életében nem lett volna fiatal. Mintha ő nem csókolózott volna annak idején fiúkkal. Habár...jobban belegondolva, az igazgatónő annyira keménykezű, hogy lehet soha nem volt szerelmes, és soha nem is vágyott a gyöngédségre, az érintésre, a csókokra. Vagy fordítva, ő akarta, de a férfiak menekültek előle. Egyik lehetőségen sem csodálkoznék.

– Hagyjuk őket. Engedjük élni a diákokat, Miss Tripsy. Csak szórakoznak, nem lesz baj, erről magam biztosítom – megnyugtatta a korosodó nőt.

– Jól van, ha maga mondja, elhiszem. Megyek, iszok még egy pohár konyakot – a hajába túrt s eltipegett.

– Ha lerészegedne, akkor talán elviselhetőbb lenne – Mr. Martinez hozzám hajolt és odasúgta nekem. A mondandója megmosolyogtatott. – Jöjjön velem – halkan zengte.

– Hová?

– Csak jöjjön – megragadta a karomat és kivezetett a bálteremből.

– Úgy láttam azért feszengett, mert mások is láttak minket. Idekint talán táncolni fog velem. – Az udvarra jöttünk. A sötétség ellenére nem volt hideg. Az égbolton csillagok pislogtak, s a Hold álmosan ásítozott. A férfi markáns arcát fixíroztam. – Nem tudom milyen pletykákat mondanak önről Sarah, de azt igen, hogy ön tiszta lelkű lány, ezért sokan megfogják próbálni bemocskolni az élete során. Nem kell félnie. A kíváncsi szemek csak addig lakmároznak magából ameddig jól nem laknak. A gond az, hogy sokan eléggé falánk teremtések, és akkor is falnak, amikor már fáj a hasuk és szétfeszülnek. Mindeközben maga egyre csak fogy, egyre kevesebb lesz, hisz sokat ettek magából. De előbb-utóbb mindenki jól lakik. Azt fogják mondani elég volt önből, s más nassolni való után néznek. Önnek csak türelmesnek kell lennie, s várnia addig, ameddig magára unnak, és új áldozatot találnak – hangyányit lebiggyesztette az ajkát.

– És hogyan leszek újra egész? Oké, jóllaknak, rám unnak, de addigra már sebzett leszek. Hogyan leszek újra teljes? – dühösen nyeltem egy nagyot.

– Mindig lesznek ön mellett romboló és építő emberek is. Nyitott szemmel kell járnia ahhoz, hogy ne keverje őket össze. Az egyik fogyasztani fogja, a másik növelni – rám mosolygott.

– Honnan tudta mi bajom volt? – alig észrevehetően összeráncoltam a homlokomat.

– Nem tudom. Csak érzem, és a szemeit látva van sejtésem arról, mi nyomasztja magát – megvonta a széles vállait. Az ég felé emelte a tekintetét és hatalmasat sóhajtott.

– Szeretne táncolni velem? – csak a lelkem legrejtettebb zuga lenne képes megmondani miért is kérdeztem ezt tőle. A férfi a kérdésemet meghallva rám nézett. A szája szöglete apró mosolyra húzódott. Mr. Martinez a karjait a derekam köré fonta és túl közel húzott magához. A váratlan cselekedetétől döbbenet futott át rajtam, ami heves, őrült dobolásra ösztökélte a szívemet. Nem is hallottam többé a tanoda vaskos falai mögül doboló zeneszót. Remegtem, meggörnyedtem, és mámorító forróságban fürödtem. Kétségbeesetten belekapaszkodtam az izmos hátára feszülő ingébe. Beleolvadtam a férfitest ölelésébe. Martinez erősebben átfogott. Masszívan tartott, talán érezhette az ingatagságom. A szappanos illat, ami átjárta, most már engem is átjárt. Hiszen itt voltam, közvetlen mellette, s ölelhettem. A tanár úr elkezdett lassan jobbra, majd balra ringatózni.

– Nem tudok táncolni. Ne haragudjon, ennyire futja tőlem – rám nézett félig lehunyt szemhéja alól.

– Ne kérjen elnézést, ez így most pont jó – mondtam botladozó nyelvvel. A jobb kezemet hátáról merészen előrecsúsztattam. Megállapodtam a szilárd mellkasán, s az ujjam kontúrvonalat írt le a mellizmán. A csuklómon megcsillant a tőle kapott karláncom. A szíve a tenyerem alatt vad és egyenletes ütemet diktált, hűen követve a saját szívem ritmusát. Csak lángoló vágy, s csillapíthatatlan sóvárgás létezett bennem. Azt hittem álmodom, de a férfi meleg érintése, ami a hátamat cirógatta ráébresztett arra, hogy kivételesen mindez most a valóság.

– Nekem is nagyon jó, Sarah – óvatosan rám emelte a tompa fényű, barna ábrázatát. Az orcája és az orrnyerge lángolt. Ha lehetett, szorosabban hozzábújtam. Tökéletessé vált az estém. A lassú táncmozgása, a lágy, ritmikus simogatása, és a védelmező, hozzám szoruló teste örök emlékként fog bennem megmaradni... 



💮 💮 💮 💮 💮

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Van egy jelenleg még inaktív Instagram oldalam, ha szeretnétek ott is bekövethettek. Az oldal neve: lona1996x

....

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top