Harminckilencedik Fejezet

Shawn Martinez

A könyvtárban való lelepleződésünk sokkal kevesebb stresszt gerjesztett bennem, mint Christina váratlan jelenléte. Nem díjaztam, hogy Sarah és ő találkoztak. Mindkét esetben Sarah miatt aggódtam. A könyvtárban addig a pillanatig féltem, amíg Amanda ki nem mondta mit akar. Tudtam, hogy én mindenképpen buknék, de nem akartam, hogy Sarah is bajba kerüljön. Nem szerettem volna, hogy kidobják, mert ezzel ellehetetlenítettem volna a tanulmányait, a terveit. De amint sikerült megegyeznem Amandával csöppnyi aggódás, vagy megbánás sem ülepedett le bennem. Az állásom elvesztése a legcsekélyebb dolgok egyike, ami történhet velem. Sarah a fontos, és érte százszor többet, s rosszabbat is képes lennék elviselni. Megteszek és kibírok érte mindent, csak tudjam, hogy jól van. Tina érkezése azért zavart jobban, mert tudtam, hogy az amúgy is magával nem kibékülő Sarah önbizalmára egy viszonylag szép, harmincegy éves nő rossz hatással lesz. Sejtettem, hogy össze fogja mérni magát vele, féltékeny, bizalmatlan, s talán még irigy is lesz. Még akkor is, ha az én szememben ez egyáltalán nincs így, tudtam, hogy Sarah kevésnek fogja érezni magát Christina mellett emiatt rossz kedve lesz. Nyugtalanított a gondolat, miszerint Tina miatt újra megborul kettőnk közt a nemrég kialakult béke. Nem Sarah előtt akartam szakítani Christinával, ez nyomást gyakorolt rám. A lány védelme miatt nem akartam, hogy Tina tudomást szerezzen arról, hogy ki miatt hagyom el. Terveim szerint elmondtam volna neki őszintén, hogy van valaki más, akinek nem árulhatom el a nevét. Valaki, akit jobban szeretek, akivel együtt tudok repülni és a kezét fogva az univerzum egészét bejárhatom, aki megmutatta nekem, hogy a szerelem végtelen magasságokba szárnyal. De így, hogy Sarah és ő találkoztak, talán gyanakodna, ha mindezt elmondanám neki. Habár megérdemelné az igazságot, mégsem beszélhetek vele őszintén. Hamar összerakná a képet, s képes lenne bosszúból felkeresni a tanodát, hogy árthasson nekünk, főként a fiatal diáklánynak. Mindenáron meg fogom óvni az én virágszálamat, s ha ehhez az kell, hogy titkolózzak Tina előtt, hát akkor megteszem.

– Most hogy beküldted a lánykát, végre normálisan beszélhetünk. Miatta nem fogadtad a hívásaimat? Shawn, minden héten legalább kétszer hívtalak, de te sosem vetted fel – csípőre tette a kezeit. A kék szemeiben villámok cikáztak. Kétségtelenül dühös. Tényleg nem fogadtam a hívásait. Minden időmet a tanodában töltöttem. A felügyelőnők megfigyelésétől kezdve a legapróbb indokokkal képes voltam minden időmet ott tölteni. Tele volt a fejem az egyik diákommal. Christina számára akaratomon kívül már nem maradt hely. A nő fagyos ábrázatát figyeltem. Ha magamban tartanám, hogy valaki mást akarok, semmivel sem lenne jobb az életem. Ha azért, hogy ne bántsam őt meg becsapnám önmagam, és őt is, egyikünk sem lenne valójában boldog. Nem akarom neki továbbra is azt mondogatni, hogy jól vagyunk, hogy a szerelmünk kellemes, mert ez hazugság lenne. Vajon mi a rosszabb? Összetörtnek lenni, vagy valaki mást összetörni? Nem akartam őt megalázni, nem akartam, hogy veszekedjünk, hogy megbántsam. Tina hosszú ideje ismer engem, s én is ismerem őt. Valójában sosem volt köztünk túl érzelmes szerelem. Találkoztunk egymással, s megismertem a személyében egy szimpatikus, kedves nőt, aki felhívta a figyelmemet a külsejével, később pedig megtartotta a jó szándékú lelkével. Sok dolog érdekelte azok közül, amik engem is érdekelnek. Volt közös pont, és téma, ez összetartott minket. Sosem hátráltattuk a másikat. Ha egyikünk magányosan akart elutazni, mehetett. Tinának túl fontos lett a karrierje. A munkája miatt alig volt velem és ez teljesen tönkretette a kapcsolatunkat. Azt a kapcsolatot, amin még bőven lett volna mit dolgozni. Sokkal mélyebbre kellett volna ásnunk egymásban ahhoz, hogy kibírjuk a távolságot. Nem éreztem, hogy szeret, csak azt, hogy kedvel, és talán fontos vagyok neki, mert képes vagyok arra, hogy visszafogás helyett támogassam. Igazából Tina soha nem beszélt nekem az érzéseiről, sosem mondott el magáról titkokat, nem volt előttem gyönge. Még soha nem láttam sírni. Ha én próbáltam meghittebb témákról beszélni vele, leállított, mondván, hogy egy férfi legyen férfi, s ne érzelegjen. Mindig is önálló, erős és magabiztos nő akart lenni. Olyan, aki még a szerelemben sem hisz, és az eszével le tudja győzni az érzéseit. Nem emlékszem arra, mikor simogatott volna csak úgy, elalvás előtt. Mikor ölelt volna át indokolatlanul egy nap kellős közepén. Semmiképp sem akarom kizárólag rá hárítani a felelősséget. Mindketten hibásak voltunk. Ő azért, mert túl távolságtartó volt, én meg azért, mert hamar feladtam a közeledésért való küzdést. Egy ideig próbáltam közelebb kerülni hozzá, de olyan sokszor taszított el, hogy végül beleuntam. Ha róla volt szó sosem volt túl buzgó és sok akaratom. Már Sarah megismerése előtt sejtettem, hogy valami nincs rendben köztünk, de amikor megismertem Sarah Johansent, mindent megértettem. Megértettem, hogy Tina s köztem sosem volt valódi szerelem.

– Miatta? Köze sincs hozzá. Ő a diákom. Vagyis a volt diákom, az imént mesélte, hogy kidobták, s azért hoztam haza, hogy ne kelljen az utcán aludnia. Kegyetlen az a leánytanoda. Egyetlen estére kellett volna még szállást adniuk ennek a lánynak, de nem tették.

– Ha kidobták hol a csomagja?

– A kocsimban. Holnap jönnek érte a szülei – hazudtam. A mellkasomban rosszfajta hullámok csapkodtak. De muszáj volt takaróznom. Sarah érdekében meg kellett tennem.

– Értem. De akkor miért nem kerestél? – ráncolta a homlokát.

– A különtöltött hónapok felnyitották a szememet. Nem tudom miként lehetne ezt úgy elmondani, hogy ne legyen bántó. Hogy kevésbé fájjon neked, vagy nekem. Azt hiszem jobb, ha egyszerűen kimondom azt, ami bennem van. Nem érzek már úgy, mint régen. Nem csak a távolság miatt éreztelek távol magamtól. Amikor találkoztunk, olyankor sem voltál hozzám közel. Ugye érted? Hiába fogtad a kezemet, valójában nem voltál mellettem és én sem melletted – vallottam be neki. Az arcát lestem. Tina rezzenéstelen maradt. Megfeszültek az izmai, s engem tanulmányozott. A fejem fölött jégcsapok növekedtek, és éreztem, hogy hamarosan lezúdulnak, egyenesen rám.

– Meguntál? Elhidegültünk? – visszafogott hangerővel kérdezgetett. Próbált higgadt maradni, hiszen a folyosón voltunk, közel a szomszédjaim ajtóihoz.

– Te is tudod, hogy ez nem működött köztünk. Egymás idejét húztuk, sosem volt komoly, sosem tettünk egyiken sem azért, hogy mélyebb legyen. Őszintén, te nem érezted? Nem érezted, hogy semmi nincs rendben kettőnkkel? – lágy hangon tudakoltam. A búcsú általában rossz érzés. Christina volt az eddigi életemben az egyedüli nő, akiről azt hittem, hogy szeret, s én is szeretem őt. Ő volt egyedül, aki ennyi időt adott nekem az életéből. Noha kétséges, hogy a két évünk valójában is két évnek számít-e, hiszen csak pár hónapot tölthettünk egymás társaságában el. Javarészt telefonon kommunikáltunk. Nem esett jól a szemébe nézni, s kimondani, hogy már nem kell, hogy nem szeretem. Bíztam abban, hogy nem fogunk vitázva és szitkozódva, kegyetlenül elválni. Le akartam zárni békésen azt, ami köztünk volt. Nem érdemelne ettől is több bántást. Ostobaság lenne kiáltozni vele úgy, hogy én csaltam őt meg. A lelkiismeretemmel valamelyest már rég sikerült békét kötnöm. Ha valaha is teljes életet akarok élni, ha boldog akarok lenni, akkor muszáj lesz minden bűntudatomat enyhítenem. A hibák megtörténtek. Visszacsinálni nem lehet őket, de javítani igen. S a javítás folyamata Tina elengedésével indul.

– Őszintén? Nem. Nem éreztem semmi ilyet. Nem is tudom miről beszélt...

– Honnan is tudhatnád, hisz sosem hallgattál meg – közbeszóltam. – Szerinted melyik férfi örülne annak, ha a barátnője minden második hónapban elutazna és több hónapig haza sem térne? Az évek alatt heti kétszer hívtál átlagban. Kétszer...Mindennap hívnod kellett volna. Én meg nem is hívhattalak, ki tudja miért, de azt mondtad ne hívjalak, majd te hívsz. Soha nem beszéltünk mélyebb érzésekről. Nem hiszem el, hogy te nem érezted, hogy nincs köztünk szerelem – sóhajtottam.

– Szerelem? Hány éves vagy? Jól kijöttünk, amikor itthon voltam mindig el tudtuk közösen tölteni az időnket, és ez jó volt. Én támogattalak téged, te engem.

– Épp ez az. Együtt voltunk, de külön utakat jártunk – panaszkodtam.

– Legalább sosem idegeskedtünk és nem veszekedtünk csak nagyon ritkán. Gőzöd sincs arról milyen értékes a kapcsolatunk Shawn. Mások korlátozzák egymást, együtt vannak sülve-főve és csodálkoznak, hogy megunják a párjaikat. A távolság miatt velünk ilyesmi sosem történhetne meg. Havonta pár csodás hetet együtt tölteni bőven elegendő. Nincs lemondás, idegeskedés, nincs vita, csak egyetértés, vágyak és boldog percek, amiket a hiány napjai tápláltak.

– Inkább veszekedtünk volna akár hetente, csak érezzem, hogy szeretsz – csalódottan leheltem. Tina mindig is ilyen volt. Sosem akart tőlem gyereket, soha nem akart velem végleg összeköltözni. Néha nem is éreztem kapcsolatnak azt, ami köztünk volt. Inkább csak alkalmi összebújásnak. Nem akart velem élni, nem akarta, hogy alkalmazkodjunk egymáshoz. Szabad, önálló nő akart lenni mindig is, s én hagytam ezt neki, mert soha nem akartam bántani, végül pont emiatt a döntésem miatt sikerült a legjobban megbántanom, mert megcsaltam.

– De én...Shawn, drágám, én szeretlek...Két éve veled vagyok. Tudom, hogy eddig maximum kettő hónapra tűntem el, s most megviselt téged ez a négy hónap, de ez miatt még nem kell elhagynod engem. Nem csak a hiányom miatt érzed ezt, szívem? – kérdezősködött. Szeret... Ahogy elhagyták a szavak a száját Sarah szavaihoz képest műnek, hamisnak, s élettelennek tűntek. Könnyezni kezdett. Annak ellenére, hogy már nem éreztem iránta semmit, fájt őt összetörni. De úgy éreztem muszáj pontot tennem a kapcsolatunk végére. Nem akartam már tovább húzni, s ha Sarah nem lenne jelen az életemben, őt akkor is elhagynám, mert egyszerűen nem vonzódom már hozzá, egyáltalán nem.

– Sajnálom, de nem. Én már sokkal korábban éreztem. Csak nem tudtam neked elmondani, mert azt hittem még javítható. Azt gondoltam, hogyha elutazol, s kicsit hosszabb időre újra külön válunk, jó hatással lesz rám, és a hiányodtól rájövök, hogy nem tudok nélküled élni. De bármennyire hangzik kegyetlenül, nem hiányoztál. Mindig törekedtem arra, hogy őszinte ember legyek, ezért mondom ki nyersen most is, amit érzek, amit gondolok. Te csodás nő vagy, előtted van még az életed. Biztos vagyok benne, hogy megtalálod a párodat. S remélem, hogy egyszer nekem is sikerül. De ez most félre siklott. Kevés volt az intimitás, az érzések, a gyors repülés és a hirtelen zuhanás, a ringató úszás és az izgalmas merülés. Többre vágyom. Sokkal többre, s ha veled maradok, sosem kaphatom meg. Sajnálom, de a szeretetet nem tudom még én sem magamra erőltetni, próbáltam, harcoltam, de ez nem így működik. A szívnek nem lehet parancsolni, Christina... – Tisztességtelennek éreztem, hogy csak a felét mondhattam el annak, ami valójában történt. El akartam mondani, hogy van egy lány, egy fiatal nő, aki mindentől csodásabb, aki elvette az eszemet és bolondulok érte. De nem lehetett. Sarah védelme miatt nem.

– Tehát szakítani akarsz? Elhagysz? – elcsuklott a hangja. Most az egyszer kétségbeesettséget véltem felfedezni a szemeiben. Halványan tompultak az íriszei, s mintha újfent könnyezett volna. A szívem belesajdult a látványba, de nem azért, mert nem ezt akartam, hanem azért, mert sajnáltam őt.

– Igen, el – bólintottam. Tudtam, hogy Christinával határozottnak kell lennem. Szerette elhúzni az érzelmi alapú döntéseket. Minden ilyesmit bedugott a fiókjának mélyére, és ha tehette, sosem vette őket elő. Tina az életünket felszínesen megtervezte. Emlékszem, órákig tudott csacsogni arról, hogy hol fogunk házat venni, hogy merre megyünk nyaralni. Persze mindezt a távoli jövőbe helyezte el. Valahol megnyugtató volt, hogy látott maga mellett a jövőjében. De el is keserített, mert olyan messzinek tűnt, hogy úgy éreztem sosem fognak megvalósulni azok a tervek. Úgy éreztem nem is az bántotta őt, hogy el akarom hagyni, hanem az, hogy összedőlnek a tervei.

– Ne! Könyörgöm ne! Shawn, adj egy esélyt! Adj esélyt a bizonyításra! Elérem, hogy újra belém szeress, engedd meg nekem, hogy megpróbáljam! Ha egyszer sikerült elcsavarnom a fejedet, akkor most is mennie kell! – elveszetten kérlelt. Harsányabb lett, akaratosabb és életében talán először, érző nőnek látszott. Ledöbbentem a könyörgését hallgatva. Nem hittem, hogy valaha lesz ilyesmire példa.

– Ne haragudj, nem megy – visszautasítóan a zsebeimbe dugtam a kezeimet.

– Megoldjuk. Együtt megoldjuk! Megígérem, hogy hinni fogok a szerelemben! Megváltozok.

– Tina, kérlek...Az nem te lennél. Nem kell miattam magadra erőltetned egy hamis személyiséget. Ha egymásnak lettünk volna teremtve, akkor kihoztam volna belőled a legjobb énedet, azt, aki valójában te vagy. Meg kellett volna mutatnod nekem azt a Christinát, akit senkinek sem mutatsz meg, akit csak én láthatok. De nem mutattad, s én sem vettem észre. Rossz hogy bántalak, és nem akartam én se hogy így történjen. Voltak jó pillanatok, szépek, és örömteliek, de nem az a nő vagy, akire szükségem van. Nem tudok mit kezdeni ezzel. Nem tudlak szeretni – megdörzsöltem az arcomat. – Bárcsak megértenéd, hogy sajnos elmúlt...Minden elmúlt, ami egykor köztünk volt.

– Hát jó. Legyen. De tudd, hogy soha nem fogsz olyan nőt találni, aki ennyire biztosan melletted áll majd, mint ahogyan én álltam melletted. Meglehet, hogy nem volt túl sok tűz, és érzelem, de legalább bízhattál bennem. Kicsit többek voltunk, mint barátok, leélhettük volna békésen és nyugodtan az életünket, együtt. A bizalom a lényeg, nem a bugyuta szerelem. Ha elmúlik mi lesz veled? Rohansz máshoz. Nálunk ettől nem kellett félni. Biztos vagyok benne, hogy pár év múlva meg fogod bánni, hogy most elküldtél, mert nem lesz senki, aki biztos társként melletted lesz. A szerelem veszélyes, kockázatos és fájdalmas. Ami köztünk volt csöppet sem volt az – kiegyenesítette a gerincét, sarkon fordult és elsétált. A mondandójától megnyugodtam. Olyat mondott, amivel végképp kiölte belőlem az iránta érzett szeretetemet. Tina biztonságra megy. De én nem. Engem nem érdekel, hogy kockáztatok, ha cserébe élőnek érezhetem magam. Sarah és én valóban együtt megéljük a létezést, az életünket, Tinával csak haladtam, de nem éltem. Megkönnyebbültem. Tisztábbnak éreztem magam. De nem voltam túl boldog. Bűntudat gyötört. Hisz megcsaltam őt. Ezt lehetett volna másként is csinálni. Szakítás után kellett volna csak Sarah Johansenhez hozzáérnem. De ami megtörtént, azt már nem lehet megváltoztatni, sem teljesen kijavítani. Mindenesetre, én megtettem, amit tudtam...

💮 💮 💮 💮 💮

Sziasztok Wattpamacsok!

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Ha szeretnétek akkor kövessetek/kedveljétek az oldalaimat, illetve lépjetek be a csoportomba :)

Facebook oldal: Lona - írói oldal

Facebook csoport: „Lona - írói oldal" csoport

Instagram: lona1996x

....