Harminckettedik Fejezet

Sarah Johansen

Reggel amint kinyíltak a szemeim, azonnal eszembe jutott minden, ami tegnap történt. A nyakamba zúdultak az emlékek. A fájdalom újra úrrá lett rajtam. Ki sem akartam kelni az ágyból. Tudtam, hogy ma vele is lesz órám. Nem akartam látni, hallani a hangját. Semmit sem akartam tőle. Neki adtam magamat, a szeretetemet, mindenemet, és ő képtelen volt mindezt értékelni, aljasul átvert. A fejemben megfordult, hogy beteget színlelek, de vészesen közelgett az év vége, ami annyit jelentett, hogy nem halaszthattam csak úgy kedvemre el az óráimat. Bármennyire is esett volna jól a lógás, nem tehettem meg. Ha már a vágyaimat kioltották, legalább a céljaim lángoljanak tovább. Jó jegyekkel kell zárnom. Kellett valami, ami energiát nyújthat számomra. Ami segíthet túllendülni a fájdalmamon, ami elterelheti a negatív és túlságosan sötét gondolataimat. A tanulás erre megfelelő volt. Ha az ember szomorú, sok butaság jut eszébe. Sokkal több felelőtlenséget hajlamos elkövetni egy túl szomorú, vagy túl vidám ember. Középen kell maradni. S én nagyon nem voltam középen, ezért kerestem valamit, amibe belekapaszkodhatok, amivel felhúzhatom magam egy kicsit magasabbra, mert nagyon mélyen voltam. Erőt vettem magamon, s készülődni kezdtem. A gyors zuhany után már a ruháimat vettem magamra, s hamarosan indulásra készen álltam.

– Figyelj, ezt vegyem fel, vagy ezt? – mutatott felém két karperecet Cara. Nem figyeltem rá, ami lehet, hogy illetlen volt, de jelen pillanatban semmi sem számított. Örültem, hogy volt erőm a felöltözéshez, a felébredéshez és ahhoz, hogy eldöntsem, a tanulásra kell figyelnem. A lélek fájdalma képes bajba sodorni a szívet és az elmét is. A szívem darabokra volt törve. A hegyes szilánkok szúrták és döfködve karcolták a mellkasomat. Sírni akartam, zokogva rádőlni a matracomra, és addig fuldokolni a könnyeimbe, amíg bele nem halok azoknak a keserűségébe. – Sarah! Hozzád beszélek...Melyiket tegyem a csuklómra?

– Az aranyszínűt – egyhangúan feleltem.

– Amúgy tegnap este itt járt Mr. M, és téged keresett. Fura volt a feje. De mivel azt kérted ne zavarjalak, nem ébresztettelek fel. Elküldtem – tett fel egy hajpántot. A történtek után idemert jönni?

– Mit mondtál neki? – döbbenten faggattam Carát.

– Csak annyit, hogy alszol, ezért nem tud beszélni veled.

– Értem. És ő mondott valamit? Bármit? Például azt, hogy miért keresett? – kíváncsiskodtam. Valójában sejtettem miért jött. Két dologra gondoltam. Az egyik az volt, hogy bocsánatkérés miatt szökött fel a lakrészre, vagy magyarázat adás céljából kopogtatott az ajtón. A másik pedig, hogy azt hitte ezek után is képes lennék elmenni vele a lebeszélt esti programra, ami valószínűleg csodálatos lehetett volna, ha nem derül ki a mocskos titka. A hazugságok óriási gondokat terelnek az emberek feje fölé, mi mégis mindezt figyelmen kívül hagyva bátran alkalmazzuk őket. Pedig megannyi tapasztalat szól a hazugságok ellen. Noha magam is hazudtam már, nem is keveset, sosem fogom megérteni Martinez miért csapott be.

– Nem tudom. Pont ezt akartam kérdezni tőled. Miért jött ide éjjel a tanár úr? Szerinted mit akart tőled? – leült mellém.

– Fogalmam sincs. Ja de...Biztos azért, mert megint segítenem kell neki a könyvekkel – találtam ki gyorsan valamit. Minden gyanút el akarok terelni rólunk. Nem szeretném, ha bármi is kiderülne. Nem akarom, hogy róla és rólam beszélgessenek, s az elítélésre sincs szükségem. S feltehetően neki sem. Ez az egész, maradjon csak meg nekem. Nem kell róla tudnia senkinek. Még a szüleimnek sem mondom el, hogy összetörték a szívemet, s ezáltal kis híján értelmetlenné vált az életem. Szerencsémre Cara pontosan olyan hiszékeny volt, mint én, ezért hamar elfogadta a válaszomat és nem kérdezősködött tovább...

* * *

– Johansen nagyon meglepett a mostani viselkedése. Maga soha nem szokott ilyen szótlan, és tudatlan lenni az óráimon. Mindig aktív, s helyesen oldja meg a kiadott feladatokat. Valami gond van, kisasszony? – A matematika órán egyáltalán nem tudtam figyelni, amit a tanár észrevett és a tanóra végén aggódva szóvá is tette.

– Nem, nincs semmi. Csak az este nem aludtam valami jól és fáradt vagyok – ráztam aprót a fejemen.

– Áhh, értem. Azt hittem valami komolyabb problémája akadt. Hallottam büntetés gyanánt a könyvtárban kell dolgoznia. Úgy gondolom, ez eléggé megterhelő lehet önnek. Szólok majd az érdekében az igazgatónőnél. Hátha csökkenti a büntetésének az idejét, mert ez a tanulás rovására megy. Nem feltétlen jó dolog ez a könyvtáros, délutáni munka. Próbáljon meg pihenni és tanuljon is. Az alvást pedig oldja meg a nyitott ablakkal. Lehet az egyre melegedő időjárás az oka annak, hogy nem tud aludni.

– Köszönöm, és igen, minden bizonnyal a meleg miatt van – sóhajtottam.

* * *

A legkevésbé várt tanórám következett. Hideg verejtékben úszott a bőröm. A végtagjaim zsibbadtak, a szívem gyorsan vert. A gyomrom mákszemnyire zsugorodott, a torkom száraz sivataggá vált. Roppantul ideges voltam. Nem akartam vele találkozni. Féltem, ha megpillantom őt, elgyengülök. Kitörök, és sebezhetővé válva olyanokat vágok a fejéhez, amit másoknak nem lenne szabad hallaniuk. Tudtam, ha a szemébe néznék, sírni akarnék. S talán fogok is. Itt, az osztályteremben, mindenki előtt. A padomban kissé összekuporodva üldögéltem. A talpammal feszülten doboltam. A többiek zsongva várták a tanár urat. Alig várták, hogy láthassák, hogy bámulhassák. Hallottam néhány pikánsabb sugdolózásukat. "Szexi Mr. M...Taníthatna mást is...Vajon milyen lehet az ágyban?" A lányok szemérmetlenül fecsegtek és közben elpirulva vigyorogtak. Elöntött a düh. Még mindig zavart, ha más lányok vágyakoztak rá, holott tudtam, ezek csak vágyak, amik beteljesületlenül maradnak. Magától értetődő, hogy áradozni fognak egy olyan tanár úrról, mint amilyen Shawn Martinez. Zabossá tett, hogy még mindig féltékennyé tudok válni. Féltékeny lettem, pedig csak ártatlan csevejeket hallhattam, amik róla szóltak. Amióta megismertem Shawnt egyre több olyan tulajdonságomat ismertem meg, amiken javítanom kéne.

Nem is lenne okom féltékenykedésre, hisz a lányokkal ellenben nekem valóban tanított bizonyos dolgokat. Jó dolgokat. S azt is tudtam milyen az ágyban. Az arcom vörösre mázolódott, amint eszembe jutott miként szeretkezett velem a saját ágyában. Össze kellett szorítanom a combjaimat, mert hőség emésztette az ölemet. Utáltam önmagam, amiért még mindig érdekelt. Amiért megvetés és feledés helyett szép emlékként őriztem minden vele töltött pillanatomat. A lüktető nyakamra tapasztottam a forró ujjamat. A nyomai, a bélyeg, amit ő nyomott rám a testemen van. Magamon őrzöm az érintéseit, a csókjait. Annak ellenére, hogy haragudtam Shawnra, s iszonyúan megbántott, az emlék hatására megkívántam a csókját. Most már látni akartam őt, ölelni, érinteni és csókolni. Nem akartam, hogy az iránta érzett szerelem és a lázas vágyaim ismét legyőzzenek. Nem akartam, hogy lássa rajtam akár egy másodpercig is azt, hogy szeretem őt, s akarom. Közömbösséget szeretnék színlelni. Hidegséget, és megvetést. Haragot, és szomorúságot. Mert ezeket érdemli.

Az ajtó kinyílt. Nem mertem odanézni, de tudtam ki a felelős a halk, koppanó léptekért. Láthatatlanná szerettem volna válni. El akartam futni, menekülni, még mielőtt baj történhetne. A szívem zakatolt. A testem forró volt. Szerelem és harag fűtött egyszerre. Üdvözlésként kiálltunk a padjaink széléhez és kórusként zengtük a köszöntését. Jómagam csak tátogtam. Próbáltam nem ránézni, de ez lehetetlen volt a körülöttünk sercegő szikrák miatt. Melegem lett. Nagyon melegem. Éreztem magamon a tekintetét. Alig kaptam levegőt. A szívem megőrült. Istenem, most segíts! Röpke pillanatra felnéztem, s ekkor megláttam, hogy jól éreztem. A szemei kíváncsian és falánkul siklottak rajtam végig. Kirívóan szemezett velem, amit talán a teremben lévő diákok is észrevehettek, ám ő nem bánta. Egyedül engem figyelt, senki mást, csak engem. Tagadhatatlanul vonzódtunk egymáshoz. Sosem fogjuk tudni lemosni egymásról a jeleinket. Örökre a szájára égettem a csókomat, s ő is ugyanezt megtette velem. Szenvedélyes hevesség lüktetett a testemben.

Hiba volt ránéznem. Hatalmas hiba. A tej és étcsokoládé barna haja göndör fürtökben kunkorodott a fején, s a fülei mellett. A deltás mellkasára bordó ing tapadt, ami máris kétszer vonzóbbá tette őt a szemeimben. A lábait fekete passzentos nadrág fedte el. Az arca ragyogott, de egyben letört is volt. A mosolyának nyoma sem volt. A szempárja tompán csillogott. A testemen hideg futkosott. Miért képes még mindig hatni rám? Az erős szemei tehetnek róla. Mindenről a szemei tehetnek! A testtartása mélabús hangulatot árasztott. Kedvesen és bűnbánóan nézett rám. Úgy nézett rám, ahogyan csak egy szerelmes ember képes a kedvesére nézni. Szerelmes férfitekintettel fürkészett, mintha érezne irántam valamit. Mintha szeretne, de ez képtelenség. Nem szeret engem. Becsapott. A fogammal a számat harapdáltam. Megfeszült az izomzatom, homályosodott a látásom. Annyira szeretem őt! Annyira elmondhatatlanul nagyon! Bárcsak rendben lenne minden! Bárcsak én lennék számára az egyetlen egy! Elfordítottam a fejemet. Kérlek Istenem, vedd el tőlem ezeket a gondolatokat! Tilos a csókjára vágynom. Tilos az érintéseire, a meleg ölelésére, és a közelségére gondolnom. Erősnek kell maradnom. Shawn megalázott, nem hullhatok vissza a karjai közé csupán azért, mert szépen tud rám nézni...

💮 💮 💮 💮 💮

Sziasztok Wattpamacsok!

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Ha szeretnétek akkor kövessetek/kedveljétek az oldalaimat, illetve lépjetek be a csoportomba :)

Facebook oldal: Lona - írói oldal

Facebook csoport: „Lona - írói oldal" csoport

Instagram: lona1996x

....