Sziasztok Kedveskéim!

Fogalmam sincs, hogy karácsonyig/kor fogok-e hozni új részeket, szóval úgy gondoltam, hogy inkább biztosra megyek, és ma kiteszek nektek egy hosszú fejezetet.

Tudom, hogy még kicsit korai, de én már most szeretnék előre is boldog karácsonyt kívánni nektek!

Mosolyogjatok, egyetek sok finomságot, legyetek a családdal, ha tehetitek, ha nem, akkor nézzetek sok ünnepi hangulatú filmet, csináljátok azt, amit szerettek és pihenjetek.

Nem szeretnék regényt írni arról, hogy ez az év nem a legkellemesebb évünk, hiszen mindenki tudja. Viszont szeretném kiemelni, hogy a remény az mindig előre visz. Soha ne felejtsétek el, hogy a reménynek mekkora mozgatóereje van. Ösztönöz, és szimplán megnyugtat. 

Ha valakinek olyan problémája van, amiről nem tud senkivel beszélni, de úgy érzi jót tenne, ha kiírná magából, akkor nekem nyugodtan írhat üzenetet. Ítélkezés nélkül, szívesen meghallgatok bárkit, akinek szüksége van rá.

Szeretlek benneteket, és habár jóval kevesebben vagyunk itt, mint egy évvel ezelőtt, én továbbra is köszönöm, hogy olvastok!

Jó olvasást, és még egyszer, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Huszonhetedik Fejezet

Sarah Johansen

A csókunk közben úgy éreztem, mintha a szilárd csontjaim puhává váltak volna, ennek következtében a legapróbb porcikám is zseléként remegett. A férfi forró tenyere, mint egy meleg pokróc, betakarta a derekamat. A nyelve fürgén kalandozott az ajkaimon belül. Nagyokat sóhajtottam a csókunk alatt. A határozott kezeivel erőteljesen magához szorított. A férfias ereje olyan hatással volt rám, mint soha semmi ezen a világon. A bennem kavargó vágy elviselhetetlenül szép élvezetté fokozódott. Szerettem volna, hogy itt helyben akár a földre gyűrve mindent megtegyen velem, de tényleg mindent. Olyan szorosan simultam hozzá, hogy pár centi hely sem maradt köztünk. A puha szája egyre mohóbban ízlelgetett. Hosszú, felkavaró, nedves és követelőző csókkal falt fel. A nyelvével, a fogával és a szájával tépkedett. A csókja édes és zamatos volt. Már-már kibírhatatlanul édes. A nyelve mélyre hatolt. Alig sikerült lélegeznem. A talaj fölött lebegtem legalább húsz centiméterrel. Azt éreztem semmi sem leheleten, s Martinezhez való kötődésem le tud küzdeni minden akadályt, ami esetleg elénk gördülhet majd. Ha butaságnak hangzott, ha nem, de semmi más nem számított az engem szorosan tartó férfi karjai közt, csak ő. Teljes mértékben megbabonázott. Semmi másra nem volt szükségem csak és kizárólag egyedül rá. Mert ő volt az éjjelben a Hold, a nappalban pedig a Nap. A hidegben a meleg, a melegben a hideg. Mindig ő volt az, amire éppen szükségem volt. Mert mindig rá volt szükségem...Ő volt az, aki fényességet s melegséget szított az ürességtől fagyott, és sötét szívembe. A lelkembe boldogságot hintett, már csak a puszta pillantásával is. Ő volt aki miatt azt éreztem én is fontos vagyok. Ő volt az, aki mert törődni velem. Aki a kedvességével öntözgetett. Kockára tett miattam mindent, s jelenleg is idekint lehetek, a tanoda poros és dohosan málló falain kívül. A tetteivel bizonyított és nem volt szükség arra, hogy szavakkal is megtegye ugyanezt.

– Sarah...Én...Én tudom, hogy őrültségnek hangozhat, amit most kérek, de ne menjünk még vissza a tanodába. Kérlek, maradj velem egész éjjel! Engedd, hogy érezhesselek – súgta elválva tőlem. Ragaszkodóvá vált. A könyörgő szempárját néztem, aztán elmosolyodva felszegtem az államat. A csillagos égre tekintve hasonló látvány fogadott, mint a férfi nugát íriszeit bámulva. Az égen is milliónyi apró fénylő pont sziporkázott, pont úgy, mint a szemeiben. Nagyot nyelve visszanéztem a rezzenéstelen arccal engem fürkésző férfira. A vágyott vágyaktól lángoló szembogarak, mint mindig most is lenyűgöztek. A hasamban táncra libbentek a tündérek. A szárnyaikkal hevesen csapkodva magukkal röpítettek. A tenger fölött suhanhattam, amelynek vize a szerelem heves mámorától hullámzott.

– Mégis mit tehetnék? – a karjaimat a széles vállaira csúsztattam. Az ajkaim mosolyba szaladtak. Boldog voltam. A szemeim fátyolossá váltak a bennem lévő érzelmek bőségétől. S gyönyörködve elmerültem a rám meredő barnás szemekben, amikben helyenként pinduri zöldes foltok húzódtak végig. Csodás érzés volt, hogy ő is ugyanazt akarta, amit én. Közösek voltak a vágyaink. Kölcsönösen egymást akartuk, s ez a lelkemet melengette. Elérzékenyültem, hiszen azt hittem soha nem történhet meg az, amit jelenleg átélek. Azt gondoltam beteljesületlenül maradnak az álmaim. Azt hittem soha nem fogja viszonozni az érzéseimet, most mégis beteljesülni látszott minden. A szédítő csókja után semmire sem vágytam jobban, minthogy újra egymásba gabalyodhassunk. Magamon akartam érezni a testét. Akartam, hogy uraljon, birtokoljon, hogy behódolhassak s teljesen átadhassam magam neki. A szerelem az, amikor odaadsz mindent, amid van. A legerősebb vágyaidat, a legtitkosabb gondolataidat, a legmélyebb szeretetedet, a legkisebb és a legnagyobb porcikádat. Az egész lényedet. A testedet, szívedet és lelkedet egyaránt. Az életedet. Egyszóval, mindent, vagyis önmagad. S én készen álltam erre. Neki akartam adni magam.

– Mindössze egy kamaszlány vagyok, akinek elrabolta a szívét egy férfi. A legrosszabb érzések egyike, amikor valaki olyat szeretsz, akit valójában gyűlölnöd kéne. Te a tanárom vagy, akibe őrülten beleszerettem. Nem tagadom, mert azt hiszem, ezek után már fölösleges lenne becsapnom önmagamat. Tisztában vagyok azzal mit érzek, és semmire sem vágyom jobban, mint rád. Aggasztanak bizonyos dolgok és az együtt létünk következményei. Nem akarok az a lány lenni, aki elveszi tőled a munkádat, a jövődet, a szabadságodat. Őszintén szólva, eddig nem tudtam mik a szándékaid velem, de a tetteid minden kételyemet elűzték. Képtelen vagyok neked nemet mondani. Olyan, mintha te jelentenél nekem egyszerre mindent. Az örömet, a bánatot, a jót és a rosszat. Szépet és a csúnyát. A szeretetet a kedvességet, figyelmet, törődést. A szerelmet. A létezés értelmét. Az életet magát. Úgy érzem, ha te nem lennél mellettem, mindennek vége szakadna. A jónak és a rossznak is. Veled a szép még jobbá válik, a fájdalom pedig elviselhetőbb lesz. Veled akarok maradni. Ha csak ma éjjel, akkor ma éjjel. A világ nem képes elfogadni, hogy szeretlek téged, s ez megrémiszt. De én addig akarom fogni a kezed, ameddig tehetem – a szívem úgy zakatolt, mintha már legalább fél órája futottam volna, mégis elmondtam neki azt, amit már rég el akartam.

– Sarah, te elmondhatatlanul csodás lány vagy – a tenyerébe fogta a fejemet. Elmélyítette a szemkontaktusunkat. – Azt gondoltam nem létezik szerelem, de téged megismerve rá kellett jönnöm, hogy nagyon is létezik. Te maga a csoda vagy. Az életem csodája. Emlékszel, amikor azt mondtam neked, hogy a valóságot meséssé lehet tenni, ha mi azt úgy akarjuk? A varázslat él, jelen van a világunkban, mindössze nagyon nehéz rá lelni. De én, Sarah, általad rá találtam és nem akarom veszni hagyni, kerüljön bármibe is, nem engedem kárba veszni! Meglepő, de nem kellenek szavak, elég egy pillantás, egy érintés, egy sóhaj, s kiderül belőlük mit is érezhet az adott ember akivel szembenézünk. S én tudod mit érzek? Azt érzem, hogy őszintén, s tisztán szeretsz. És nekem ettől több nem is kell. Soha nem is kellett több. Mindig erre vágytam. Hogy valaki így, ilyen szemekkel nézzem rám, ahogyan te teszed. Hogy valaki szívből és mélyen szeressen. Hogy valaki így, ennyire odalegyen értem és akár mindent feláldozva értem éljen. S hogy én is ugyan így érezhessek valaki iránt. És ez a valaki te vagy Sarah...Mit ér az élet, ha nem szeretünk? Tudom, helytelen és nem lenne szabad hozzád érnem, megcsókolnom téged...Esküszöm, próbáltam egy ideig türtőztetni magam. Hát...Azt hiszem nem mondok újat, ha elárulom neked, hogy nem ment túl jól, és sokáig. Pedig küzdöttem ellened. Minél jobban távolodni akartam tőled, annál közelebb kerültem hozzád. Sajnálom, ha bajba sodortalak ezzel. De nagyon nehéz visszafognom magam, ha a közelemben vagy. S az igazat megvallva, már nem is akarom visszafogni magam. – Miközben beszélt, vibráló feszültség remegett fölöttünk. Annyira megakartam őt csókolni. S éreztem, hogy ő is többet akar. Sokkal többet, de előtte tudatni akarta velem, hogy nem csak játékszer vagyok számára, hanem ettől jóval több.

– Én sem...Én sem akarom, hogy visszafogd magad – kétségbeesetten belekopaszodtam a mellkasára feszülő felsőjébe. Remegve és felajzva csüngtem rajta, s azt kívántam, sohase érjen véget ez a perc, hogy amilyen hosszan csak lehet, magamba szívhassak minden gyönyört, amit a jelenlétével, a szavaival, az érintéseivel ő ad át nekem. Hangosan lélegeztem, s megpróbáltam felfogni a mézes szavait, amik egy csöppnyi kételyt sem hagytak bennem. Nem gondoltam arra, hogy átver, becsap, hazudik. Éreztem, hogy őszinte. Minden rezzenésében megbíztam, s ez igazán ragyogóvá tette a ma estémet. A testem akaratosan remegett. Valamiféle ősi ösztön hatalmasodott el rajtam. Vadnak és bujának éreztem magam. Mocskosul mohónak. Szorosan hozzábújtam és megpusziltam az állát, a nyakának vaskos ívét. A férfias vállait és mellkasát fogtam. Ám akárhogy fészkelődtem nem jutottam elég közel hozzá. Az ujjaimat a selymes hajába mélyesztve durván közelebb vontam magamhoz. A szája olyan közel került, hogy végre megcsókolhattam őt. Nem tudom mi ütött belém. Én csak...Csak akartam őt. Mindentől jobban. S ez elvette az eszemet. A férfi határozottan erősebb, mint én, mégis sokkal gyengédebben bánt velem, mint én vele. Engedelmesen behódolt az akaratomnak. Most az egyszer én irányítottam a csók tempóját, az intenzitást, az erőt, a nyelvmozdulatokat. Tetszett, hogy rám hagyakozott, de ugyanakkor hiányoltam a tőle megszokott dominanciát. Shawn váratlanul ellenállt. Elhúzódott tőlem és felegyenesedett.

– Nyugodj meg Sarah, édes Sarah – suttogta s magához szorította a remegő testemet. Miután kissé elcsendesedtem és sikeresen lenyugodtam, a hátamat cirógatta, aztán a kezét előrecsúsztatva a mellemet elkezdte dédelgetni a pólóm vékony anyagán át. Hátralöktem a fejemet és az ajkamba haraptam. A tette pimasz, ravasz és hergelő volt. De mindenképpen izgató. A hüvelykujja egészen addig kutakodott a mellem körül, míg megtalálta a megkeményedett mellbimbómat. A nyöszörgő számra hajolt és az apró csókjaival elfojtotta a mellemet masszírozó kézmozdulatai miatt a torkomból feltörő sóhajokat.

– Miért álltál le? – kipirulva pihegtem. Szent ég! Olyan jól bánt velem, hogy egy pillanatig el is feledtem, hogy a nyílt utcán vagyunk. Ahol igaz, hogy a sötétség, és a kocsija takart minket, de mégiscsak az utcán voltunk, s ez igencsak zavarba ejtett. – Shawn...

– Mond.

– Miért pont most? Miért tartott eddig, hogy rá gyere mit akarsz? – Gőzöm sincs mi vezérelt, csak dőltek belőlem a szavak. Talán a tudatalattimat érdekelte a válasza.

– Nem tudom. Meglehet, hogy azért, mert az elején féltem tőled, az érzéseimtől. A következményektől, elvégre te mégiscsak egy kiskorú, fiatal lány vagy. A diákom. S ez nincs rendben így, de a szívemet nem tudom tovább elzárni előled. Neked akarom adni, Sarah. Rád akarom bízni a szívemet, s nem elzárni előled. Azt akarom, hogy szeress, hogy bízz bennem. Hogy megmutathassam neked, hogyan tudnék bánni veled. Hogy bebizonyíthassam, mennyit érsz nekem. Néha még mindig félek, de készen állok arra, hogy meghalljam a szíved hangját, mert amikor veled vagyok, megszűnik a világ. Kész vagyok megismerni a szeretetedet. Mindent meg fogok tenni kettőnkért, amit csak tudok. Melletted akarok lenni, ameddig csak tehetem. Ahogy a szemedbe nézek, ahogy hozzád érek, megcsókollak, ahogy a testedbe kapaszkodom, érzem minden mozdulatodat, a hangod meleg és gyengéd, pont úgy, mint a kezed érintése, ez mind olyan dolog, amit soha nem tudnék elengedni. Soha – az arcát a hajamba temette s apró puszit nyomott a fejemre. Próbálta lecsillapítani a lélegzetét, de még mindig túl szaporán lélegzett. A szemei, amik minduntalan engem lestek, egyre sötétebbek lettek. A hátam mögött matatva kinyitotta a kocsiajtaját.

– Sajnálom, ha túl gyors – finoman betuszkolt a hátsó ülésekre. – Vagy ha akaratosnak tűnök – bemászott ő is. Mellém ülve hirtelen, nagy erővel becsapta az ajtót, s azzal a lendülettel megragadta a tőle kapott felsőmet a mellkasomon, s magához húzott. A szívem szét akart robbanni. Olyan sok érzelem volt bennem. Annyi vágy, gondolat amennyit nem bírtam elviselni. A szemei lassan végigvándoroltak rajtam. Először a testemet tanulmányozta, aztán az államat bámulta, majd a számat, végül a szemeimbe mélyedt. – Szeretlek – a betűket a számra forróan rálehelte. Megcsókolt. A szája egyszerre volt gyengéd és követelőző. A szenvedélyes csókjától elzsibbadt mindenem. Kiszökött belőlem az erőm. Alig bírtam megmozdítani a karjaimat és a lábaimat. Talán nem csak a csók volt tettes. Hanem a vallomása is. Kimondta, hogy szeret. Felemelő és megnyugtató volt hallani a szájából. Legszívesebben eltoltam volna magamtól azért, hogy rákérdezhessek jól hallottam-e amit az imént mondott. Azonban ez az opció képtelenségnek tűnt, mert túlságosan is jól esett a csókja. Nem akartam, hogy abbahagyja. Ráadásul nem volt túl sok esélyem a férfi hevessége miatt. Lehengerelt, felforgatott, kényeztetett és uralt. Apró rongybabának éreztem magam, akinek a jólétével túl sokat törődnek, s túl sok figyelmet kap.

Eldőlt az üléseken, és megemelve magára döntött. Szüntelenül csókolóztunk a hátsó üléseken eldőlve. Eltűnt az idő, eltűnt a tér. Csak ketten voltunk a létezésben. Mi öleltük körül egymást, s nem volt semmi, ami akadályozhatta volna az együttlétünket. Nem voltak emberek, akik a szerelmünk ellen szóló érveket suttoghatták volna a füleinkbe. Semmi sem volt, csak mi ketten meghittségben és nyugalomban, egymás ajkait s érintéseit élvezve. A keze a pólóm alatt kalandozott. A csupasz bőrömhöz ért, amely felhevült és érzékeny volt. A felfedező ujjai hűvös érintése áldás volt a bőrömnek. Még erősebben rátámaszkodtam, s ráfeküdtem. A testemen a hideg futkosott, a gerincem megfeszült. Nem tudtam mibe kapaszkodni, ezért a férfi széles vállaiba martam bele. Martinez magához ölelt, a hátamat dörzsölgette. Úgy ölelt, mintha a karjában tartott súly lenne számára a legértékesebb kincs a világon. Fülledté vált a szűk térben a levegő. Kipirosodott, égő arccal, hangosan nyöszörögtem. A testem, mintha önálló életre kelt volna, összerándult és vonaglott a férfi ágyéka körül. Martinez a legkisebb reakciómra, minden mozdulatomra, remegésemre, leheletemre, s hangomra odafigyelt.

– Segítenél? – a szemeivel az ingére célozgatott. Levegő után kapkodtam. Amennyire a kocsi szűkössége engedte, felültem. Elvörösödve, bátran hozzáértem a gombokhoz. Türelmetlenül és sietős mozdulatokkal kigomboltam az ingét. Amikor szétfeszítettem az ingszárnyakat, a tenyereimet az acélos mellkasára tapasztottam. Emlékképek rohamoztak meg. Pontosabban az erdei kiruccanás. Ott is ugyanez történt. Rajta ültem, szétbontottam az ingét, és nem sokkal később elcsattant az első csókunk. Csodás élmény volt. Olyan, amit soha nem fogok elfeledni. A férfi homlokára lógtak a rakoncátlan, göndör tincsei. A szemei izzó lávák voltak, amik engem is tüzeltek. A benti hőségtől kiszáradt a torkom. De amint megpillantottam a szőrös és meglehetősen izmos mellkasát, újra túl sok nedvesség volt a számban. Beharapott ajkakkal szemeztem a vad tekintetű, feltüzelt férfival, végül kettőnk közül ő volt, aki feladta a várakozást, s minden visszafogottságát, türelmét elvesztve kicsatolta a nadrágövét. A fémöv zörgése most zene volt a füleimnek. Ezt akartam. Noha az előző alkalommal, amikor a szüzességemet elvette, enyhe fájdalmat okozott, most mégis vártam a pillanatot, amikor egy testté válhatunk. A helyhiánytól szenvedve ügyetlenkedve, de megszabadított az alsó ruházatomtól. Fokozódott a sóvárgásom. Tudtam, és éreztem, hogy Shawn Martinez az a férfi, akit nekem szánt az ég.

– Azt ígértem most már jobb lesz – ráhajolt a számra. Amíg csókolt valamiféle zacskó csörgését hallottam. Feltehetően óvszer lehetett az. Egy váratlan pillanatban lejjebb tolt magán és előre döfte az ágyékát, s abban a percben megéreztem őt odalent. Nem fájt, sőt, a fellegekig repültem. Testet, lelket uraló érzés volt ahogyan belém hatolt. Éreztem a szerelmünket, a kapcsot, ami a kezdetektől fogva összekötött minket. A gyönyörtől önkívületi állapotba kerültem. Soha nem éreztem még ilyet. Soha nem volt még semmi, ami ennyire jólesett volna, ami ennyire magával ragadott volna, s ami ennyire kielégítően izgató érzést gerjesztett volna bennem. A vérem forrt, a bőröm bizsergett és az egész testem pezsgett. A reszkető testem alatt lévő erős, és kemény teste tökéletes támaszt nyújtott nekem. A kezével a csípőmet tartotta, s közben óvatosan mozgott. A szűkösség miatt én voltam felül, mégis a tapasztalathiányom miatt ő mozgott. A mellkasára temettem a fejemet, a vállaiba kapaszkodtam, s átadtam magam a kéj esszenciájának. A hangom nem sokáig maradt bennem. Nyögések sorozata szabadult ki a torkomból. Ha lehetett, még szorosabban öleltem őt. A férfi kísérletezett, próbált rájönni mi a legkellemesebb póz számomra. Simogatott, csókolgatott, szeretgetett. Figyelte hol érintsen meg ahhoz, hogy jobb legyen nekem. Minden rezzenésemet tanulmányozta. Fontos voltam neki. Amint kitapasztalta a testem válaszjeleiből a gyengéimet, amikkel én is csak most ismerkedtem meg, megállíthatatlanul ostromolni kezdett. A fejem kiürült. Minden gondolatom és engem ért inger összeolvadt valami különlegesen széppé. Nyers, tiszta, és kedves élvezetté, ami maga alá gyűrve legyőzött. Shawn ördögi gyöngédséggel rá talált minden egyes gyengepontomra. A forróság az ölemből indult, s apránként szétáradt az egész testemben. Megremegtem, mert őrületté fokozódó, szapora lüktetést érzékeltem a lábaim közt. Erőteljesebben nekifeszültem, miközben ő az ujjait széttárva felfelé vándorolt a gerincem mentén és megtartott. Kellemes kimerültség vonaglott végig rajtam. A végtagjaim elgyengültek, a lábaim remegtek.

– Mondtam édes Sarah – elégedetten elvigyorodott, és egy újabb csókkal vonta össze az ajkainkat. Szóval ilyen lenne...Ilyen, amikor élvezem a szexet. Shawn mindössze pár perc alatt elérte, hogy a csúcsra érjek. Megajándékozott életem egyik legszebb élményével, legjobb érzésével. Soha nem gondoltam volna, hogy a szeretkezés ennyire élvezetes és jó dolog. Persze mindig sejtettem, hogy valami hihetetlenül jó dolognak kell lennie. De ez a mostani együttlét minden elképzelésemet felülmúlta. Nem éreztem magam rossznak, sem mocskosnak. Sőt, még bűnösnek sem. Boldog és kielégült voltam. Szerelmes...

* * *

– Istenem, ha ez kiderül...Mit...Mit fognak szólni, ha megtudják mit csináltunk? – paprika vörös arcomat a kezeim közé rejtettem. Martinez higgadt ábrázattal gombolta össze az ingét. A haja kócos volt, pont úgy, mint az enyém. Az arca kipirult, a lélegzete szapora. A bőre fényes, és izzadt. A szemei buján és tompán csillogtak. Utolért az, amiről tudtam, hogy utol fog. A zavar, és a szégyen. Az elítéléstől való félelem.

– Hadd mondják csak, hogy őrült szörnyetegek vagyunk, engem aztán nem fog érdekelni. Elvégre nem tudnak ők semmit sem. Nem tudják, mit érzünk – hanyagul megrántotta a vállait. Olyan nyugodtnak tűnt, hogy egy pillanatig elhittem, hogy semmi rosszat nem cselekedtünk. De amikor visszavettem a ruháimat újra belehasított a fejembe a vétkesség gondolata. Lefeküdtem a tanárommal. Immáron kétszer. S mindezt élveztem. Mégis milyen lány vagyok én? – Komolyan mondtam az előbbit. Örülök, hogy rád találtam és semmi sem állíthat meg minket még az igazgatónő komor szavai, vagy kemény büntetései sem. Csakis rád van szükségem, és ha ez felkavar mindent és mindenkit körülöttünk, akkor felkavar. Nem érdekel ki mit fog gondolni. Az ő lenéző megvetésük után mi még mindig itt leszünk egymásnak – a karjai közé vont. A mellkasára döntöttem a fejemet s beharapott ajkakkal fürkésztem a tökéletes vonásait. Féltem, de már magam sem tudom mitől. A védelmező karjai közt nyugalomra leltem.

– Nem akarom, hogy miattam kirúgjanak – szomorkásan sóhajtottam. Sejtettem, hogy a nyavalygásommal, a félelmeimmel, a kételyekkel, amik bennem zúztak, elronthatok mindent. A varázst, a pillanat szépségét, az örömünket. De nem tehettem mást. Ki kellet mondanom azokat, amik aggasztottak. Sokszor megbántam már a gondolkodás nélkül kimondott szavakat. Viszont a kimondott szavakat sohasem bántam meg annyira, mint azokat, amiket végül nem mondtam ki.

– Akkor...Akkor majd megoldjuk valahogy. Kitalálok valamit, csak ne legyél szomorú – elsimította frufrumat a homlokomról és apró puszit nyomott rá. Olyan kedves volt a hangja, a puszija. A szívem elolvadt tőle.

– Mit? – bágyadt szemekkel néztem fel rá.

– Hazudunk. Azt a legegyszerűbb. Most sem buktunk le, s a múltkor sem. Amíg a tanoda diákja vagy eltitkoljuk ezt az egészet. S majd ha nagykorú leszel, világgá kürtölöm, hogy szeretlek.

– Egy tanár sosem tenne ilyet. Hazudsz és teszel mások véleményre. Viszonyba kezdesz az egyik diákoddal. Milyen példa ez? – a hangszínem komolytalan volt. Igazából örültem annak, hogy mindent kockára mer tenni értem. Túl sokat vállalt. Túl sokat kockáztatott mindössze azért, hogy velem lehessen. Annyira álomszerű volt minden. Nehéz volt elhinnem, és felfognom, hogy mindez valóság.

– Tanárság ide, vagy oda, teljesen beléd estem Sarah Johansen – mosolyogva hozzám hajolt, aztán megcsókolt...

💮 💮 💮 💮 💮

Sziasztok Wattpamacsok!

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Ha szeretnétek akkor kövessetek/kedveljétek az oldalaimat, illetve lépjetek be a csoportomba :)

Facebook oldal: Lona - írói oldal

Facebook csoport: „Lona - írói oldal" csoport

Instagram: lona1996x

....