Haza indult, az ajtóhoz kísértem, megálltam az ajtó előtt és a kulccsal matattam. Meleg kezek szorosan átkaroltak, mint ha koszorúba fontak volna. A fejembe a hegyes állát fúrta. Fájt, de a szeretete enyhítette. Megfordultam és az ölelésében elveszve a fejemet a mellkasába nyomtam. Beszívtam a férfias édes méz illatát.
Az ajtó kitárult, és a melegség elhagyta a testemet. Órákig álltam az ajtóban csak néztem, ahogy egyre távolabb és távolabb kerül tőlem. Az ajtót szép lassan becsuktam.

A délelőttömet házimunkával töltöttem. Megfordultam és a konyha irányába indultam. Elmosogattam, ami megmaradt, eltörölgettem. A szobámba rendet raktam, és elvittem a mosni valót és elindítottam egy mosást. A nap további része unalmasan telt. Tanultam és tanultam. Felkészültem a következő hétre. Testileg és lelkileg. Az igazgatóval már sokszor elbeszélgettem az állapotommal kapcsolatban. Szerinte nem kellene járnom nappalira, hanem levelezőre és otthon "haldokoljak", de perce, ha ezt választom, akkor nyugodtan járhatok iskolába.

Az orvosom dr. Morgan azt mondja, hogy a közösségnek gyógyító szerepe van. Az hogy nevetgélek a barátaimmal egészségesebb érzetet ad. De szerintem ez nem így van, de ha ez mondja, az orvos ezt kell tenni.
A tanulás után befejeztem a filmet, amit Márkkal néztem. Szinte a film elejétől ez új rekord. De most komolyan az Alkonyat? Ennyi erővel a Titanicot is nézhettük volna vagy az Ízek, imák, szerelmeket. Az Alkonyatnál bármilyen más film is megtette volna. Remélem nem haragszik, hogy ezt nézte.

A film után bementem a belvárosba és megnéztem a kedvenc kirakatomat. Egy aranyos állatkereskedés és kiskölykök vannak a kirakva a nagyvilágnak. Szeretnék kiskutyát, de ezt senkinek sem mondtam. Anya biztosan nem engedné meg. Apámat nem zavarná, de ha Anya valamire nemet mond, az úgy is van. Igazán szeretnék egy aranyos társaságot, minden nap elmennék vele futni és együtt aludnánk. És ott lenne velem, minden egyes jó és rossz pillanatomban.

Ezeked gondolkodtam a kádban ülve és kezdett kihűlni a víz. Hiszen egy másfél órája már hogy, elkezdtem áztatni magam. Kiszálltam és bele néztem a tükörben, a foltok halványan, de látszottak. A gyógyszerek elég jól visszatartják a foltokat. Bár örökre nem tűnnek el.
Annyira elfáradtam, hogy bebújtam a takaró alá és az álom elnyomott. Álmaimban mindig egészséges vagyok és vidám. Olyan dolgokról álmodom, hogy milyen egy párkapcsolat vagy milyen lenne a baráti társaságom.

Most egy babáról álmodtam, és hogy én vigyázok rá meg valaki, akinek nem láttam az arcát, de éreztem a meleg napot a kisugárzásában. Odáig voltam érte.

A Vasárnapomat teljesen kihagytam, semmire sem emlékszem, hogy mit csináltam egésznap a tanuláson kívül. Annyira máshol jártam, hogy a Hétfő reggel felhősen indult és a másik bolygói létem miatt nem hoztam esernyőt se semmit, ami megvédene a délutáni esőzés ellen. Az órákon ott voltam testileg és lelkileg. Hogy szereztem az aktivitásomért ötösöket? Pedig nem vagyok, azaz aktivizáljuk magunkat egy ötösé típus. A szünetekben a kiesett Vasárnapra és az álmomra tudtam gondolni.

- Hé, te! Te ott a pulóverben!

Felkaptam a fejem és tudtam, hogy rólam van szó, mert az egyenruha téliesebb változata ellenére, fázok ősszel.

- Igen!

- Te neked tulajdon képen nem itt kéne, hogy legyél?

- Így van?

Az osztály rossz fiúja személyesen. Mr. Nagymenő más néven András. Soha nem jár, be órákra mindig lóg. Az iskola tudja róla, hogy már csinálta és a legjobb hogy a tornateremben. Még olyat is hallottam, hogy már összetört egy pár autó. Igazi közveszély ez a gyerek. De mit akar tőlem.

- A helyemen ülsz.

- Tessék?!?!

- A helyemen ülsz. Ami azt jelenti, hogy húzz el a francba.

- Mondja Mr. Nagymenő a magáét közben eltelt egy év és új ülésrend van. Ha a kerülő agya is fel fogná a helye hátúl van.

- Na igen, te neked viszont közelebb van az ajtó ha rosszul lennél az órán. Futhatsz a gyógyszereid után.
Felálltam, és amire emlékszem az egy nagy csattanás és a fájó kezem. Elültem hátra a sarokba hogy biztos ne találkozzon a tekintetem Andrással. Ő csak bámult maga elé annyira meglepte a csattanás. Az arca piros volt fogta mit, ha fájna neki, de csak oda kapott és oda ragadt mit a mágnes a hűtő szekrényhez. Nyitni akarta a száját, de a tanár megjelent és elkezdte az óra.

A fizika lassan és unalmasan telt a többségnek. De a sebesség az út időszámítás. Ez az egész nekem igazi gyógyszer. Azt akarom, hogy soha ne legyen vége. Ez az egyik, amit nagyon szeretek.

A csengő szó hallatán felhúztam a nyúlcipőt és rohantam az ajtón ki. Hallottam egy mérges hangot, ami a nevemet ordítja: - MIYAKO! De nem fordultam meg. Csak rohantam oda ahol a legnagyobb biztonságban érzem magam. A könyvtár. A nagyrohanásban neki mentem valakinek, de nem tudtam ki az, csak szaladtam. Mikor oda értem elbújtam a szépirodalom szekción. Volt egy rés a könyves polc és a fal között. Csak arra vártam, hogy végelegyen az ebédszünetnek. A rossz hír az volt, hogy egy órát itt kell töltenem. A jó hír nem vagyok éhes, és végre elolvashatom a Menyei varázst.

Hallottam, hogy kinyílik az ajtó, de nem törődtem vele. Arra gondoltam csal egy diák, aki a könyvtár miatt jött. De a léptek zaja mély és komor volt. A léptek vízhangjai egyre hangosabbak lettek, éreztem, hogy felém közeledik. Ráharaptam a számra még véletlenül se adjam ki a lélegzetem hangjait. A hogy közeledett úgy éreztem majd ki ugrik a szívem. A szemeimet lehunytam mikor már a szekció sorai között sétált. Arra gondoltam, ha lehunyom nem fog megtalálni.

A lépések hirtelen félbe szakadtak. Kinyitottam az egyik szemem, egy mező zöld tekintet nézett és a napot éreztem a bőrömön mikor megláttam az egész lényt. Márk nézet rám, de azonnal elszontyolodott. Miért?

A látásom homályos lett és nedvességet éreztem, ami legördül az államig. Egy könnycsepp hullott a kezemre. Annyira meglepődtem magamon, hogy elkezdtem zokogni. Márk karjaiba vetettem magam. Ő meg se lepődött, inkább sorosan magához ölelt.

Nem igazán szoktam sírni. Amióta az eszemet tudom, beteg vagyok. Ezét a magában létező intravertációm még nagyobb lett. Annyira, hogy ha sírnom kéne, nem megy és magamba szenvedek. De ha bele gondolok, profi bérgyilkos lehetne belőlem. Csak ki kell irtanom a szenvedés magamból és tökéletes lennék.

Márk szépen végig hallgatott és csak annyit mondott:

- Nyugodj, meg és majd megvédelek.

Az idő viszont gyorsan telt, még ha nem is akartuk. Az ebédszünet végén ját márt az idő. Elindultunk, és szinte már a sarkába lépve haladtam mögötte, nagyon tartottam az Andrással való találkozástól. Az órákon sem néztünk egymás szemébe. Csak az lehetett látni, hogy mindenki minket bámul, hogy vajon történni fog-e valami?

De semmi változás, azon kívül, hogy mindenki minket néz, mi meg a táblát stíröljük.

Mikor az órának vége lett kirepült mindenki a teremből, mint a vadgalambok egy nagy csapatban csak mindenki kék és nem fehér. De, mikor oda értem, a könyvtár hozz. Megtörtént a legrosszabb rémálmom, találkoztam az ördöggel.