A szobámban ébredtem. A levegő hűvös volt. A szombati napfelkelte melegítette az arcomat. Meleg kéz simogatta a fejemet. Nehéz szemeimet lassan kinyitottam. Egy meleg mosoly fogadott. A szép fehér fogak csillantak ki a mosoly alól.

- Jó reggelt! Jól aludtál? Ha nem haragszol, akkor felhoztalak a szobádba, ha igen akkor is felhoztalak. Nem vagy az a „sokáig fenn maradok típus." - mosolygott és a hajamat még mindig simogatta. Olyan kellemes és azt akarom ne legyen vége.

- Ha egy beteg emberről van szó, akkor annak kell a pihenés.

Megszólalt a telefonom hogy ideje bevenni a gyógyszereket. Fel akartam kelni, de vissza lökött, és a puha párnák tompították az esésemet.

- Ne kelj fel, majd felhozom. - mondta és már kint is volt. Gyorsan megnéztem magam hátha átöltöztettet, de szerencsére nem. Ugyan az szürke pulcsi és a fekete melegítő volt rajtam, de a melltartómnak nyoma veszett. Biztos nem vettem fel, mikor lehozott az emeletről. De rajtam volt minden, akkor mi történt? Hova tűnt el az a nyavalyás melltartó?

Vissza jött, leült az ágy szélére a kezembe nyomta a dobozt, kivettem a „drogokat", lenyeltem a szorongás ellenit és a fájdalom csillapítót. Kicsit bele borzongtam, mert hozzáért a nyelőcsövemhez. Vettem egy nagy levegőt és megtámadtam a várat.

- Mi történt tegnap este a „rohamom" után? Hol aludtál? Anyámék mit szóltak?és Hol van a melltartóm? - egy kicsit ideges lettem.

- Nyugalom, a szüleid mondták, hogy aludjak itt. A vendégszobában aludtam, és hát a tegnap este úgy zajlott, hogy Tv-t néztünk és hozzám bújtál. A hideg kezedet fogtam, mert nagyon fáztál. Aztán nem gondoltam volna, de megcsókoltál és a melltartód a földön landolt, de a gyógyszerek kiütöttek, rajtam aludtál. Ennyi történt. Amúgy ott van a székeden. - és oda mutatott a fekete forgó székre. Eléggé feltűnő rajta, a fehér kebeltartó.

Az emlékek homályosak, de vannak egy-két élesebbek. Példa ként, a hideg kezemet melegíti, abba nagyon bele borzongtam. A gondolataimból kizökkentve megfogta a kezem, és nyomott egy, lágy csókot. A fülemig elvörösödtem és zavart mosolyomon elnevette magát. Igazán tetszet az ártalmatlan nevetése, mert az emberek mindig a szenvedést látják bennem. Anyalába vetettem magamat, és szorosan átöleltem. Ő meglepődés helyet, viszonozta. Ez nagyon jól esett. Azt akartam, hogy maradjunk így örökre, az örökké valóság megfelelt volna nekem. A telefonom megint megszólalt, hogy vegyem be a mellékhatás csökkentőket. Lenyeltem és felé fordultam egy kis zavart mosollyal.

- Szeretnél enni valamit? Igazán finom a rántottám az mondják! - elmosolyodtam, de most már rendesen. Felálltam a hűvös megcsapta a testem. Olyan volt, mint télen kiszállni a fűtött buszból; megrázó

- Igen, kíváncsi vagyok, hogy milyen Miyako rántottája.
Lementünk a konyhába az illatok terjengtek a levegőben, ahogy egyre jobban bele merültem a főzésbe. A kezem járt, mint a robot. A pultunk elég nagy volt, de annyi haszontalan dolog van rajta, hogy nem lehet elférni. Ezért óvatosnak kell lennem, hogy ne, érjek a serpenyőhöz.

- Izé, kérdezhetek? Egy-két dologra kíváncsi vagyok? - kicsit zavartam hagyta el a szavak a száját. Vakargatta a tarkóját, amitől olyan édes, mint a vattacukor. Vattacukor?
- P-persze, mondjad! - attól hogy zavarban volt én jöttem még nagyobb zavarba.

- Te rajtam kívül csókolóztál már?

- Nem. - a rövid határozott választ szeretem használni, mert nincs félre értés.

- Nálatok nincs ilyen szokás, hogy valami az első csókkal kapcsolatban?

- De igen, annyi a lényeg, hogy az mondják, akit elsőnek megcsókolsz ő lesz életed végéig a párod vagy, hogy? De ezt nem tartom igaznak. Anyukám sem Apámtól kapta az első csókját. Még is együtt vannak. Gyerekeik, sőt unokájuk is van.

Olyan nyugodt voltam, hogy még a sziklák is megirigyelnének. De amiket mondani fog az teljesen kizökkent a nyugalomból és történik egy kicsi balesett. Egy kis égés, meg egy kicsi vágás, nem nagy dolog.
- Lehetne még egy kérdésem? De nem kell rosszra gondolni.

- O-k-éé, persze. Szívesen válaszolok arra, amit érdemesnek látok.

A serpenyő már elég meleg volt. Bele dobtam az apróra vágott hagymát és már el is kezdtem dinsztelni. A zöldségeket egy igen éles késsel vágtam, amit nagyon óvatosan használtam. De a kérdés,

- Te szűz vagy még?

annyira, meglepett, hogy a forró serpenyőhöz értem. Gyorsan elkaptam a kezem és megvágtam a kézfejem. A vér csordogál az ájulás kerülgetett. Össze estem. De Márk oda rohant és nekiállt lekezelni. A pontossága lenyűgözött.

- Nem válaszoltál a kérdésemre.

- Miért akarod tudni?

- Mert amikor aludtál az mondtad"úgy szeretném, kérlek" ez eléggé érdekes, ha valaki ilyet mond.

- Álmodtam, azért még nem kell feltételeket vonni. - vörösebb lettem, mint a nap.

- Akkor válaszolj! - nagyon idegesnek tűnt.

- Igen még "ártatlan" vagyok. De most komolyan miért? - a kíváncsiságom teljesen megöl belülről. És éreztem, hogy széttépi a szívemet.

- Csak mert nagyon felizgultnak tűntél mikor a meg akartam kérdezni, hogy szeretnéd, de addigra aludtál.

- É-értem, de ez nekem nagyon kínos. Mert, mert csak és kész! - annyira kínosan éreztem magam, mint ha meztelenül ülnék előtte.

Felálltunk és befejeztem a tojást és a pirítóst. Készítettem egy zöldteát. Csöndben reggeliztünk nem is néztünk egymás szemébe. Felálltam és mindent elpakoltam. Felrohantam az emeletre és 5 perc múlva már a cipőmet húztam.
- Hova mész? - kérdezte kíváncsian. A nagy

zöld szemek igen csak megnehezítik a helyzeteket. Olyanok, mint a smaragd, ragyognak a fényben és a fényt nem lehet elkerülni.

- Energia gyűjtésre. Jössz?

- Ki nem hagyom.

Az erdőben versenyt futottunk, és persze a beteg ember nyert! Szegény Márk olyan elkeseredett arcot vágott, hogy nem tudtam neki ellenállni. Megbeszéltük, hogy a házunkig verseny, és ha én nyerek azt csináltatok vele, ami akarok 1 hétig. Ha viszont ő nyer, akkor kapok tőle valamit, de azt nem tudom, hogy mit.

Elrajtoltunk az ösvény szélétől. Nagyon szorosan haladtunk, mint ha össze lennénk kötve. De olyan érzésem lett mintha visszahúznának. Minden erőmmel azon voltam, hogy tartsam az iramot. Márk elsuhant és beelőzött. A szembeszél eljutatta az orromba az illatát.

Az illata olyan volt, mint a kellemes izzadság egy kis férfi parfümmel. Olyan ellenállhatatlan számomra, mint rózsa a méhnek. Erőt merítettem, hogy úttól érjem, és utol értem, de már a célon túl. A nagy sebesség miatt, a karjaiban álltam meg. Végre meg tudtam érinteni az én „rózsámat".

A Pokoli varázsban is hasonló jelenet zajlott a lány elméjében. Csak azt ő nem is tudott róla, ha jól bogarásztam ki a „kódolt" mondatok közül.

Elnevettük magunkat, és a feljebb lévő utcában is hallották biztosan, annyira jól éreztük magunkat. De mikor a tekintetünk össze találkozott, elhallgatunk.

A szélsusogása, ennyit hallottunk. Bele kapott a ruhánkba és a hajunkba. Egy tincsemet bele fújt az arcomba. Márk visszarakta a fülem mögé. Elvörösödésből, tízből tizenegyet kaptam volna. Mint az alma.

Közelebb hajolt és nyomott egy puszit az orromra. A homlokomat sem felejtette ki. Befelé indultunk a házba, hogy haza mehessen. Megfogtam a karját két oldat, és lassan felfelé vittem, végig követtem az alakját. Megállítottam az arcán. Egy lágy csók elcsattant, az illatát még jobban éreztem. Olyan mámorító volt, még a lában is, bele remegett. Magához húzott a derekamnál. Szinte egybe olvadtunk.

Az öröklétet tényleg így elfogadom. Csak ketten és semmi más.

Íme az ígért izgalmas új rész. Remél ez így megfelelt. Sokat törtem fejem mire kigondolta a végét. Írjatok a részekhez, ha valami tetszik vagy hasonló. Szívesen olvasom. ;)