Neki láttunk a futásnak. A tegnapi esős idő miatt csúszós volt az ösvény. Futásközben éreztem a téli hangulatot, a zöld fű édes pillantását, ami óvva figyelte minden mozdulatomat. Én ennek nagyon örülök, mert annak az embernek a jelenléte, akit szeretsz, boldogsággal tölt el. Nekem a fenyő kellemes illata ezt az érzést olyanná tette. Mint a palacsintán a juhar szirup. Édes.

Az erdőben van egy szikla csoportosulás. Ott megálltunk pihenni. De persze szegény haldokló Márk miatt.

- Hogy tudod ezt bírni?

- Ezt minden nap megcsináltam, és szép fokozatosan egyre többet, és többet futok. Aztán elértem azt a célt, amit ki tűztem, és mosta ezt tartom.

- Ér-h-tem-h. - mondta lihegve.

- Mehetünk?

Kérdeztem miközben elindultam. De megcsúsztam egy kavicson. Éreztem, ahogy a lábam elhagyja a talaj,t és dőlök hátra. Olyan volt mintha egy lassított felvételt néznék. Láttam előre, hogy ez nagyot fog koppanni. Becsuktam a szemem és felkészültem a fájdalomra. De helyette meleg kezek érintését, éreztem testemen. Az érzéstől kipattant a szemem. Márk fölém tornyosulva nézet, a nagy zöld szemeivel.

- Jól vagy? Megsérültél?

- Nem és nem.

- Miért mi a baj? - a meleg lehelete simogatta az arcomat. Már csak a romantikus csók hiányzik.Talpra állított és aggódó pillantások figyelve óvtak. Ezen kicsit felhúztam magam, mert mindig mindentől féltenek.

- Elegem van! Elég legyen! ELÉG!!! - ordítottam. A fejemet fogtam, összekucorodtam. A könnyeim potyogtak és ordította. Zenget, az oly csendes és nyugodt erdő a bömbölésemtől.

- Mi a baj? Mi történt? - olyan nyugodt, volt minta a nyári szellő.

- Csak elfáradtam. Ez minden. Mit szólnál egy teához, vagy kávé legyen? - eltereltem magamról a figyelmét, és zavartan mosolyogtam.

- Rendben, akkor ez azt jelenti, hogy behívsz a házadba?!? - egy huncut mosolyt csalt az arcára. De a szemei nem mosolyogtak.

- N-nem úgy értettem! - fülig elvörösödtem. Tiszta ideg voltam. A gyomrom görcsben állt.

Kiérve az erdőből elmentünk Márk bicikliért és elindultunk a házamhoz. A szüleim szinte sosincsenek otthon, magamra vagyok utalva. De mindig azt mondják „Szeretünk téged és azt szeretnénk, hogy önálló legyél!" Ja, a szüleim 8 évesen magamra hagytak, hogy küzdjek és így is lett. 16 évesen már magamnak adagolom a gyógyszereket. Szinte már olyan sok mindent tudok, hogy elmehetnék gyógyszerésznek.

A házunk nem nagy, de kicsinek sem mondható. Ahogy mondani szokták rá: olyan, mint a mézes kalácsházikó. Édes és melengető a kisugárzása.

Kinyitottam az ajtót és Márk szava teljes elakadt. A nagyra nyitott szeme olyanná tette, mint egy vágyakozó kiskutya. Igazán aranyos.

- Gyere beljebb. A tükör mellet befordulsz a folyosóra és ott a bal oldalon van, a fürdőszoba. Nyugodtan lezuhanyozhatsz, ha szeretnél. Adok egy törölközőt, ha kell pulóvert meg egy melegítőt is adhatok.

Oda adtam neki a törölközőt és a ruha szettet. De úgy hogy ne lássa, mert egy nagy motor van a pulóveren.

- Rendben, köszönöm. Ja és a citromfüvet szeretem. - Én is azt szeretem. Ez furcsa.

Megcsináltam a vizet és felmentem az emeleti zuhanyzóba. Becsuktam az ajtót és egy kicsit meg szédültem, de nem törődtem velem. Összeestem. 5 perc múlva kopog az ajtón. Én meg fehér neműben fekszek a földön, és forog velem a világ.

- Bocsi hogy zavarlak. Megcsinálom a teát, csak hol van a fű?- nem válaszoltam - Miyako jól vagy? Bemegyek.

Az ajtó kinyílt és éreztem, a hideg beáramlik. Láttam egy foltot, ami felém rohan és kiabál. Meghátrálás nélkül odajött hozzám.

- Mi baj? Mi történt? Fáj valahol?

- Jól vagyok. Csak megszédültem. De ha lehet, ne bámulj.

- Jó-jó rendben. - csak akkor eset le neki hogy egy kicsit alul öltöztem.

Felkapott a karjaiba, a meleg átáramlott a hideg testembe. Rám terített egy törölközőt és levitt a nappaliba a ruháimmal együtt. Igazán rendes tőle. Letett a kanapéra és kiment, hogy elzárjon, meg lekapcsoljon mindent. Olyan felelősség teljes, mint egy családfő aki, óvja és szereti azt, amit megteremtett. Felöltöztem és kiballagtam a konyhába, hogy megcsináljam a teát. A bögrék már a pulton voltak.

A citromfű teához kell mindig rakni 5 teás kanál cukrot, ahogy az orvos javasolta, ha megszédülnék. Az övébe is raktam, de mikor felfigyeltem, hogy az övé, már nem tudtam kivenni. Márk viszont mosolyogva itta. Mint ha én lennék az egyetlen ember, akire tud mosolyogni. Bámult és én is bámultam. A csend hosszú ideig felettünk lebeget, mint a fekete felhők. De megszólalt a telefonom, hogy itt az idő és a felhők helyére a világosság csapot le ránk.

Elindultam a legmesszebb lévő szekrényhez és félve, de kinyitotta. Éreztem a téli tekintetett a hátamon. Teljesen beleremegtem. Kivettem a „drogos" dobozt és letettem elé.

- Íme, ezek tartanak még életben.

- De hisz ez rengeteg. Nem hülyül meg a szervezeted? Honnan tudod, hogy melyiket kell bevenni? És miért ... - még egy csomókérdést feltett, de a legegyszerűbbekre válaszoltam.

- A szervezetem már szinte nincs szóval, nem. És 8 évnyi rutin van a hátam mögött. - Ez nagyon hasonlít a Pokoli varázsra. Csak ott a fő szereplő nem egy halálos beteg csak nincs személyisége. Bár van neki csak mégsem. Egyszerűen skizofrén.

- És milyen gyógyszerek ezek?

- Ha azt mondom, hogy patikát tudnék nyitni az elég? - vakargattam a fejem zavaromban. - De ha tudni akarod az elején aszpirint és ibuprofent szettem de, aztán nem használtak ezért megvizsgáltak. Aztán minderre kaptam gyógyszert a fájdalomra fájdalom csillapítót az orvosi fajtát, aztán a duzzadásra, a depresszióra bár azt nem is kellet használnom. De annál inkább a szorongásra, az alvás hiányomra altatót, és amit a legfontosabb a kiütések ellen.

- De ez pontosan melyik betegség? Mert még nem jöttem rá. És milyen kiütés mert nem láttam rajtad? - mosolygott egy kis perverz csintalansággal a szája szélén.

- Az autoimmun betegség egyik legsúlyosabb fajtája. Ez az amikor mindenedet rossznak látja ezért saját magadat pusztítod el és halálos kimenetelű is lehet. És az egyik tünete a nagy vörös kiütések. Ami most nincs. - miközben mondtam egyre jobban elvörösödtem a nyári meleg mosoly láttán.

- Mint a Pokoli varázsba csak ott a lány akaratával tesz magában kárt.

Márknak igazán jó a megfigyelő képessége. Nekem csak a negyedig elolvasásra esett le hogy a lány kínozza önmagát. De neki azonnal leesett. Így mesélte. Mert tele van homályosítva a történet. Soha sem mondta meg pontosan hogy mi történik.

Ezen elnevettük magunkat. Egy kicsit beszélgetünk és nevetgéltünk. Aztán eljött az pillanat, amit nem vártam. Hogy újabb kérdések támadják meg a várat és sajnos a kérdések győztek.

- Miért, hánytad el magad az erdőben?

- Mert, nagyon izgultam és olyankor semmi sem marad bennem.

- Értem. - nem is firtatja ez furcsa és ilyesztő. - Van testvéred?

- Bonyolult.

- Akkor kié a pulóver, amit viselek. - a motoros pulcsi az eredetileg a bátyámé volt, de mikor elment akkor nekem adta az összes ruháját, de abból csak egy kettőt hordok.

- Oké, a bátyámé volt aztán nekem adta és azért van ilyen illata. És van egy unokaöcsém, aki velünk él, mert csak 1 éves és a nővérem nem tarthatta meg, de minden hónapban eljön hozzá és egy hetet vele tölt. De ha már el tudja vállalni, akkor elviszi.

- Rendben, de mért mondtad azt, hogy bonyolult? - és most tépte fel a sebet, amit annyira régen szereztem. Kitörtek belőlem az érzelmek és potyogtak a könnyeim. Szipogva elmondtam a válasz.

- Mert én csak egy fél vagyok. Egy szerencsétlen fél.

Itt hivatalosan is eltört a mécses és csak idióta módján mosolyogtam, de a könnyeim hullottak, mint a záporeső. A zöld fű csak bámult, mint ha egy szobor lenne. Elfordulni fölösleges volt, mert a szobor életre kelt és magához ölet. A melegség, amit a teste árasztott megnyugtatott. Egy csókot nyomott a fejem búbjára és csak ölelkezve álltunk a konyha kellős közepén.

A telefonom megzavarta a csodás pillanatot, de jogosan, mert be kellet vennem a gyógyszer, ami a millió másik mellék hatását csökkentse. Már rengeteg embert hallottam, akik nem bírták és feladták a küzdelmet vagy meghaltak mielőtt kiderült volna, hogy betegek. De már volt olyan érzésem, hogy nem bírom és meg akarok halni. De a lelki ismeretem, megakadályozta ezt, és most 16 évesen itt állok annak a személynek a karjában, akit a legjobban szeretek.

Na íme a következő. Tudom eseményben nem dúskál de azért ha kielégít titeket a következőt igazán izgalmasra készítem!

Hajrá metaforák!