I'm done!
Na, gyerekek...
Végre sikerült befejeznem, úgyhogy olvashatjátok is. 😊 A hibákért elnézést, holnap átnézem, ha hazaértem.
Köszönjük a közel 8000 megtekintést és 1000+ szavazatot, na meg a sok kommentet!❤
Jó szórakozást kívánok ehhez a részhez is! 😄

🌹 🌹 🌹

JUNG HOSEOK

Meglepően jókedvűen ébredtem, és csak dobott az egészen az, hogy kinézve az ablakon csúnya felhőknek nyoma sem volt. Sajnos az utóbbi egy hétben rengeteget esett, így az ember nem tudta eldönteni, hogy hogyan öltözzön fel, mit vigyen magával, ha útrakél.

A klinikára igyekezve megcsodáltam mindent, és nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Az a fránya görbület állandóan ott volt ajkaimon, és egyszerűen semmit sem tudtam tenni, hogy eltüntessem onnét.

Nem is akartam.

Boldog voltam, hogy Yoongi és én közelebb kerültünk egymáshoz, és a fiú egyre inkább engedett be a kalitkájába, hogy aztán szépen kicsalogassam onnan.
Történeteket osztott meg velem a régi barátairól, a családjáról, és legnagyobb örömömre sokszor láthattam édes mosolyát, amit az együtt eltöltött idő alatt egyre jobban megszerettem.

Na, helyben vagyunk.

Az igazság az, hogy a kis Manócska egyre nagyobb hatást gyakorol rám, és semmivel sem tudom magyarázni ezt. Fontossá vált számomra, és rá kellett jönnöm, hogy...

- Hoseok! De jó, hogy jöttél - szinte még be sem tettem a lábam az ajtón, Seolhyun szaladt felém, aki szintén pszichológusként dolgozik itt, a klinikán.

- Áh, szia! Minden rendben? Ennyire hiányoztam? - vigyorogtam rá, mint valami eszelős, mire csak megforgatta a szemét. Mindig is szerette a humorom. Mint mindenki.

- Elfelejtettem, hogy el kell kísérnem a húgom menyasszonyi ruhát bérelni, és az a helyzet, hogy nem tudom kire bízni a gyereket. Nem hagyhatom itt veled addig? - tért a lényegre, és hatalmas szemekkel, szinte könyörögve pislogott fel rám.

- Ha rám mered bízni, akkor szívesen vigyázok rá - reagáltam ekképpen, mire hálásan a nyakamba ugrott. Bárcsak Yoongi ölelne meg így. Biztos, hogy soha többé nem engedném el.

- Köszönöm, akkor mindjárt beviszem hozzád, csak elmagyarázom neki a helyzetet! Nagyon hálás vagyok, jövök neked egy Sprite-tal - kacsintott rám, majd sietve otthagyott.

Mióta ismerem, mindig csak rohan. Állandóan késésben van, vagy éppen már el is késett. Nem egyszer történt már olyan, hogy leültünk egy-egy súlyosabb esetet kitárgyalni, de valahogyan nem tudott odaérni időben. A munkán kívüli találkozásokról nem is beszélve.
Van egy tizenhét éves fia, nevén szólítva Jeongguk, akit volt szerencsém megismerni, és azt kell, hogy mondjam, nem hasonlít az anyjára. Egyszer Seolhyun megkért, hogy fogadjam a srácot, mint páciens, de szerencsére a végén visszamondta, így arra mertem következtetni, hogy megoldódott a probléma.

Befészkeltem magam az irodámba, majd előszedtem azoknak a betegeknek a feljegyzéseit, akik meglátogatnak majd engem a nap folyamán. Nem voltak sokan, de éreztem, hogy pont elég lesz átnéznem mindenki mappáját, hogy elfáradjak.
Összesen hatan voltak bejegyezve: Kim Taehyung, aki szorongás miatt jár hozzám, de már szerencsére sokat javult. Ő kilencre van beírva.
Kim Doyeon, aki skizofréniája által keveredett hozzám. Ő tíztől fog nálam tartózkodni.
Kang Chanee - Ő egy nagyon különleges eset, de csak nemrég keresett fel, így még nem sokat tudok róla.
Ide befurakodott az oly' csodálatos ebédszünet.
Utána érkezik Park Jimin, akinek egy órától kettőig élvezhetem társaságát. Anorexiája - amiből már sikerült felállnia - , depressziója miatt kell járnia hozzám.
Park Minhyuknak kezdetleges depressziója van, és ez egyre csak romlik, mióta elváltak a szülei, és a bátyjával minden kapcsolata megszakadt. Kettőtől háromig.
És végül egy thai lány, Lalisa Manoban fog meglátogatni. Ötre volt bejegyezve, de amikor a négy órási időpont megüresedett, szóltam neki, hogy jöhet egy órával hamarabb. Vele az önelfogadásról szoktam beszélgetni, ugyanis nem képes elfogadni, hogy a saját neme is érdekli.

Halk kopogás nesze ütötte meg a hallójárataim, mire felpillantottam a velem szemben álló barna falapra, közben pedig egy hangosabb „szabad" kiáltást hallattam. A kilincs lenyomódott, és kolléganőm lesett be az ajtón.

- Megjöttünk - lépett be, őt pedig egy apró, sötétbarna hajú hófehérke követte. Nagyon aranyos kislány volt, gyönyörű szemekkel. Akkor úgy véltem, nem lesz semmi gond. Aztán végül peregni kezdtek előttem a képek arról, hogy a kislány miként tud majd tönkre tenni. Firkák a falon, a papírjaimon, elromlott laptop, felborított kanapé...

Jaj, de jó!

- ... Értesz mindent? - nézett rám Seolhyun hatalmas, csillogó szemekkel, és láttam rajta, hogy nagyon sietne.

- Igen, persze - mosolyogtam rá, elhúzva az utolsó betűt, mire csak megkönnyebbülten elmosolyodott.

- Akkor jó. Majd jövök - mondta, majd egy puszit adott a kicsilány arcára, és ott sem volt.

Jesszus, mire vállalkoztam?

[...]

Semmi gond sem volt. Legnagyobb meglepetésemre a kislány jól viselkedett, és nem zavart, amikor páciens volt nálam. Az anyukáját sem zavarhatja a munkában, ebből kifolyólag biztosan megtanulta már, hogy mit hogyan kell, amikor Seolhyun dolgozik.

Délután három volt, az utolsó előtti emberkém távozott, amikor egy üzenetet kaptam. Yoongitól.

„ Szia, Hoseok! Izé... van időd? Bemehetek? "

Ennyi volt az egész, mégis hatalmasat dobbant a szívem. Meglepett az, hogy Ő keres fel engem, és magától szeretne eljönni hozzám. Boldog voltam, hogy eljutottunk erre a szintre. Megtisztelőnek véltem azt, hogy ez a különleges fiú nyitni kezdett felém. Kicsit úgy éreztem, meg sem érdemlem.

- Miért mosolyogsz ennyire? - hallottam meg egy vékonyka hangot magam mellől. Hoppá, el is felejtettem, hogy vendégem van...

- Figyelj csak, picur, most jönni fog egy fiú, aki nem beszél, és kicsit zárkózott is. Lenne számodra egy feladatom, persze nem maradsz jutalom nélkül... - mosolyogtam rá, ő pedig kacagni kezdett. Aranyos volt, értelmes, és nagyon könnyen megértettük egymást.
Megbeszéltük, mit kell tennie, na meg azt, milyen csokit vegyek neki cserébe. Okos kiscsaj, nagyon okos. Hasonlít az anyjára, ő is mindig eléri, hogy vegyek neki valami drága finomságot.

„ Yoongs! Örülök, hogy írtál. Persze, gyere csak, a következő csillámpóni úgyis csak egy óra múlva jön. :D "

És az üzenet elküldve. Hamarosan jött is a válasz, amiben jól le lett szólva a csillámpónim, dehát nem baj. Attól még, hogy a Manócskám nem szereti őket, én igen. Önmagát sem szereti, én mégis imádom Őt...

Az ablakban álltam, és néztem, hogy vajon mikor fog megérkezni. Közben a kislánnyal fecsegtünk mesékről, színes ceruzákról, az anyukájáról - mikor mi került szóba. Megtudtam, hogy hat éves, szereti az Elmo világát, és ha majd nagy lesz, énekes szeretne lenni. Jót mosolyogtam rajta.

Vajon, ha Haeun nem lenne olyan állapotban, amilyenben van, lenne gyerekünk? Biztosan jó anyuka lenne, és nagyon szeretné a kis családunkat. Boldog lenne.

- Kopogtak, figyelsz? - rángatta meg az ingem alját egy apró kezecske, mire felocsúdtam gondolataimból, és az ajtó fejé fordultam egy „gyere" kiáltás kíséretében. Tudtam, ki lesz az.

- Akkor úgy, ahogyan megbeszéltük - kacsintottam a kislányra sietve, mielőtt a fiú belépett volna. Legnagyobb ámulatomra nem fekete ruhák voltak rajta. Sőt! Egy fekete ruhadarabot sem viselt, helyette egy világosszürke farmer és egy fehér póló díszelgett rajta.
Woah - gondoltam magamban. Nyelnem kellett, mert kiszáradt a torkom. Egy széles görbület ült ki az arcomra végül.

- Szia - köszöntem neki, mire ő csak intett egyet. Bájos volt. Mindig az.

A kislány azonnal odaszaladt hozzá, és rángatni kezdte a szobában lévő ülőalkalmatosságok egyike felé, én pedig közelebb mentem.

Kis idő elteltével a csöppségre néztem, aki vette a lapot és egy kicsivel közelebb csúszott Yoongihoz. A leányzónak azt a feladatot adtam, hogy hozza zavarba nekem a fiút, és mondjon neki mindenféle szép dolgot.
Nagyon ügyesen teljesítette ezt, ugyanis a fiú szinte minden második percben elpirult, vagy csak szégyellősen mosolyogni kezdett. Ezt akartam látni. Odáig vagyok érte.

Minden rendben ment, élveztem Manócskám édes látványát, közben pedig próbáltam kommunikálni vele.

És aztán...

- Múltkor a tévében láttam, hogy két bácsi össze volt ragadva a szájuknál. Megkérdeztem anyut, hogy mit csinálnak, azt mondta, hogy csak kincset keresnek. Ti szoktatok kincset keresni egymás szájában? - a csöppség szavai hideg zuhanyként értek. Azonnal lefőttem, elvörösödtem, és nem tudtam, hová nézzek zavaromban.

Ácsi, arről nem volt szó, hogy engem is zavarba fog hozni...

Már éppen megszólaltam volna, hogy leteremtsem szerencsétlen gyerkőcöt, amikor kopogást hallottunk meg. Mind a hárman az ajtó felé fordultunk, ahol Seolhyun dugta be a fejét mosolyogva. A kicsi azonnal felpattant és odaszaladt hozzá.

- Bocsánat a zavarásért! Köszönöm, hogy vigyáztál rá, Hoseok. Jól érezted magad, kincsem? - kérdezte a lánykára nézve, aki hevesen bólogatni kezdett.

- Igen, anya. Hoseok bácsi nagyon kedves volt velem - kacagott. - A csokimat majd kérem - intézte felém szavait, mire az édesanyja és Yoongi szemében is értetlenkedést véltem felfedezni.

- Milyen csokiról van szó? - kérdezte Seolhyun, és akkor már tudtam, hogy nekem végem.

- Hoseokie adott nekem egy küldetést, hogy mondjak vicces dolgokat annak a fiúnak. Olyanokat, hogy nagyon szép, meg aranyos, meg olyan, mint egy cica, hogy ezektől piros legyen az arca - magyarázta az édes kisgyermek, mire kedvem támadt hirtelen a föld alá süllyedni. Ránéztem az előttem ülő szépségre, akinek a szemei szikrákat szórtak felém. Próbáltam rámosolyogni, de az inkább lett vicsor, mintsem mosoly.

Seolhyun felnevetett, azt mondta, nem is én lennék, majd elköszöntek, és otthagytak engem a mérges kis törpével.

Na, most légy okos, Hoseok! - gondoltam magamban. Egy telefon jelent meg látókörömben, amit Yoongi tolt az orrom elé.

„ Szóval a te kezed van a dologban... ezért jössz nekem egy csókkal "

Miután elolvastam szavait, felvont szemöldökkel, és egy huncut vigyorral néztem rá, mire csak a kérdő tekintetét kaptam válaszul. Fejemmel a kijelző felé biccentettem, ezzel jelezve, hogy olvassa el még egyszer, mit írt. Amint ezt megtette, az eddigieknél is jobban elvörösödött, majd egy kis pötyögés után ismételten magam előtt találtam a készüléket.

„ *csokival. Buta autocorrect "

Hiába próbálta menteni a helyzetet, tudtam, hogy valamelyest - velem együtt - ő is jobban vágyna a csókra, mint az édességre. Kiolvastam a tekintetéből.

- Hát, csokival nem szolgálhatok, a kis pindúr pandúr kicsavart így is a vagyonomból, a legdrágább csokit kérte, de lenne itt valami, amit kiengesztelésül adnék neked - mondtam, arcvonásaim a gondolattól ellágyultak.

„ És mi lenne az? " - érdeklődött, szemei pedig kíváncsian csillogtak.

- Jövőhét hétvégén gyere el velem a hegyekbe, Yoongi - böktem ki végül, Manócskám pedig döbbenten meredt rám.

Jung Hoseok minden mozzanatával azon volt, hogy boldoggá tegye a fiút, aki elrabolta a szívét. Egyre jobban haladt a célja felé, ám semmi jó sem tart örökké...