[ Sziasztok ! ●﹏●  Úgy döntöttem az ' Írói' tevékenykedéseimet itt is megosztom. Főleg Fanfictionök lesznek. Remélem tetszeni fog majd.
Jó olvasást! ]

Szerelők: -Kim Hye Lim "Lime" (Hello Venus)
-Park Chanyeol (Exo)
Korhatár:  16+ ( nem tudom eldönteni)
Megjegyzés: trágár szavak

...Tudjátok milyen rossz az, amikor abba az illetőbe szeretsz bele, akivel kiskorotok óta elválaszthatatlanok vagytok? Megsúgom, hogy kurva szar. Míg te utána epekedsz, addig ő lányról-lányra  megy és hódítja meg őket, de rád még nem is tudna úgy gondolni, mint a Szerelme. A világi idióta, akinek most a történetét olvasod nem más, szerény személyem: Kim Hye Lim vagy ahogyan mindenki szólit Lime. 17 éves vagyok, vagyis harmadéves gimnazista. A családom kicsi, de még is számomra teljesen megfelel. Szülők és nincs testvérem. Sosem akartam sem egy nővért sem egy húgot, de főleg nem fiú testvéreket. Ez abból is adódik, hogy mindig is zárkózott voltam. Egyetlen egy embernek tudtam eddig teljesen megnyilni. Az a személy nem más mint a legjobb barátom és egyben kiskori szerelmem, aki a Park Chanyeol névre hallgat. Nem mellesleg itt lakik a szomszédba a szüleivel. Neki velem ellentében van egy nővére, de már megházasodott és kiköltözött amerikába. Emlékszem kiskoromban nagyon sokat vigyázott rám és Yeolra. Na, de vissza térve arra, hogy az az ember akivel, szinte már testvéri kapcsolatot ápolok, képes volt ellopni a szívemet. Mi tagadás menthetetlenül belezúgtam Yodába. Imádom minden egyes porcikáját. Barna haját, amit mindig unaloműzés képpen kedvem szerint állítottam. Sötét szempárját mely mindig olyan gondoskodóan fürkészett és amelybe ha belenézek a lábam feladja a szolgálatot. Szexy mánós füleit, amik mindig mosolyt csalnak az arcomra, és ezekhez tökéletesen passzoló 190 cm magasságát, valamint megnyugtató mély hangját. Csak, hogy fel kell ébrednem az álomból és szembenézni a kegyetlen valósággal miszerint Chanyeol sosem lesz az enyém. Talán az a baj, hogy nem tudja, hogy én többet érzek. De nem is akarom, hogy megtudja, mert ha ő nem érez irántam semmit akkor a barátságunknak is vége, azt pedig nem kockáztatom meg. Majd ha meghaltam, akkor majd megtudja~
 …Reggel az ébtesztőm csörgésére keltem. Tudtam, hogy csak is egy ember lehetett az, aki nem hagy nyugodtam aludni. Valamiért az égiek úgy döntöttek, hogy este hihetlen meleg lesz, ezért egy szál fehérneműbe aludtam el, de mielőtt oda álltam volna az ablakhoz felkaptam egy pólót. Nem voltam szégyenlős, de azért nem szetettem mutogatni magam. Elhúztam a sötétitőt, de a korai napfény bántotta a szememet. Hamar megszoktam, de a szemem elé táruló látványtól a lélegzetem is elállt. Chan ott állt a nyitott ablaka előtt, egy szál boxerben, kócos hajjal, nagyon aranyos kómás fejjel és bizonyára nekem magyarázott valamit. Nem akartam feltűnően bámulni a kidolgozott kockáit ( mert igen, azok voltak neki), de nem tudtam elfordítani a tekintetem. Csak álltam ott, mint a cövek paradicsom piros fejjel. Yeol már a hasát fogta a röhögéstől. Valószínüleg kurva értelmes fejet vághattam. A sokkból felébredve lassan kinyitottam az ablakot.
-Na, mi az Lime? Elvitte a cica a nyelved?-támaszkodott neki az ablakpárkányának. És ismét csak azt a jelzőt tudom rá használni, hogy eszméletlen szexy.
- Bekaphatod-mutattam fel neki az középső ujjamat. Ő csak huncut vigyorral díjjazta a beszólásomat. Már kezdtem mosolyra húzni a számat, de...
-Inkább te az enyémet-nyalta meg a szája szélét. KÉSZ. ÉN. MEGHALTAM. Nem hiszem el hogy ezt mondta. Én megint csak irultam pirultam és persze ő szintén röhögésben tört ki. Na, nekem itt lett elegem belőle. Sértődötten felhúztam az orrom és gyengédnek nem nevezhező mozdulattam bebasztam az ablakot, majd lerohantam a konyhába. A szüleim - mint minden nap - korán elmentek és csak egy üzenetet hagytak a hűtőn a szokásos sablon szövegel, hogy majd későn jönnek, meg kaja a hűtőben…stb. Csináltam egy kávét és próbáltam nem felbaszni az agyam minden hülyeségen. Nem haragudtam Yeolra, mert rá nem is tudnék soha, de had eméssze egy kicsit a bűntudat. Az ajtó nyitódása és gyors csukódása zökkentett vissza a valóságba. Hamar kiderült, hogy Channie rontott rám ismét. Látszott rajta hogy nagyon sietett, mert az egyik cipője nem volt bekötve, a pulcsiját nem vette fel és az övcsattját sem kapcsolta be. A haja minden irányba állt, csak arra nem ahova kellene. Mi tagadás nagyon aranyos látványt nyújtott. Oda lépett hozzám. Össze borzolta az így is kócos hajamat és a legédesebb mosolyát villantotta rám. Így kért bocsánatot. Sosem pazaroljuk az időt ilyenkor beszédre, mert felesleges. Vissza mosolyogtam rá és ez jelentette azt, hogy bocsánat kérés elfogadva. Ellépett tőlem és öntött magának is kávét. Megelégeltem így eléálltam és elkezdtem renbeszedni szétcsúszott személyét. Először elvettem a pulóverét és lassan átbújtattam a fejét, majd a két izmos karját is. Elrendeztem a haját, hogy viszonylag egy irányba áljon. Letérdeltem elé, hogy bekössem a cupőjét, végül pedig az övét kellett volna becsatolnom. Még mindig térdeltem, ézért a csípője pont egy vonalban volt a fejemmel. El is indultak a kezeim, de félúton megtorpantam. Biztos megtegyem? Összeszedve minden bátorságomat megfogtam és becsatoltam. Mikor már megelégeltem Yeol közelségét felálltam és el akartam lépni, de ő megragadta a könyökömet és a fülemhez hajolt.
- Ezt el bírnám viselni minden nap, de azért jobb lenne ha le öltöztettnél nem pedig fel-suttogta kéjesen és beleharapott a fülembe. Egy jóleső borzongás futott végig a gerincemen. Annak érdekében, hogy ne lássa mennyire zavarban  vagyok, a fejemet a mellkasának nyomtam és mélyen beszívtam az illatát. Mindig imádtam a közelségét. Bármilyen helyzet alakult ki ő mindig ott volt mellettem. Például mikor eltört a jobb kezem és nem tudtam kifesteni a körmöm ő megtette helyettem és ilyen eset volt az első találkozásunk is amire mai napig is tisztán emlékszem hiába volt 10 éve. Egy kurva meleg nyári nap volt. Én - mint minden hét éves - a játszótéren voltam. A csúszda mellett lévő homokozóban ültem és a kevenc macimmal játszottam. Még apukámtól kaptam a szülinapomra. Mindehova magammal vittem. A Sehun nevet viselte, mert akkor nagyon rá voltam kattanva egy Sehun nevű énekesre. Barna bundája volt (már mint a macinak) és rettentően puha. Senkinek nem adtam oda SOHA, de aznap három velem egyidős fiú sétállt oda és minden szó nélkül elvették. A döbbenettől meg sem tudtam mukkanni. Mire meg szólaltam volna a három kölyök elrohant és belőlem kitört sírás. Bemásztam a csúszda alá, de nem sokkal egy égimeszelő kisfiú tálalt meg. Nem akartam hogy gyengének lássan ezért nem adtam hangot a sírásomnak csak halkan folytak a könnyeim megálíthatatlanul. Az ismertlen óriás letérdelt elém és gyengéden megtörölte könnyáztatta arcomat.
- Mi a baj?- még orgánuma zene volt füleimnek. Manós arca láttan akaratlan mosolykúszott ajkaimra, melyet egy hatalmas ezer wattos vigyorral díjjazott, ami még kisfiúsabbá tette az arcát. Hatalmas cuki füleiről nem is beszélve. A távolból hangos kacarászás hallatszott. Mind a ketten oda kaptuk a fejünket. Rám ismét rámtört a sírógört, mivel az a három fiú játszott a macimmal, akik miatt nem rég sírtam. Az idegen,mintha mindent megérett volna, feálltam és elkezdett kimért, dühös léptekkel menni feléjük. Tőllük is sokkal magasabb volt így mikor a "rossz fiúk" megláttam a mosoly egyből lefagyott az arcukról. Nem hallottam mit mondott  az óriás megmentől, de az biztos, hogy valami megfélemlítőt, mert a három kisfiú úgy rohant el sikítozva, mint akit üldöznek. A macimat persze ott hagyták a füldön, had legyen még koszosabb. Pff.. Köcsögök. Az égimeszelő felvette a megviselt játékot és mosolyogva sétált vissza hozzám.
- Azt hiszem ez a tiéd-adta oda a tulajdon plüss játékomat. Hatalmas vigyorral az arcomon vettem el tőle és köszönet képpen megöleltem.
- Chanyeol vagyok-mutatkozott be. A hangja még mindig mosolyt csalt az arcomra.
-Hye Lim de csak mindenkinek Lime-viszonoztam a gesztusát.
- Leszünk barátok Lime?-kérdezte és egy halvány pír jelent meg aranyos arcán. Attól a naptól elválaszthatalan legjobb barátok lettünk. Szerencsére a szüleink is nagyon jóba lettek így rengeteget találkoztunk. Az idő mullásával kezdtem többet érezni iránta, mint barátság. Most ott tartok, hogy hihetetlenül szeretem és nem tudnék tőle megválni.
A hosszas elbambulásomból Chan halk szuszogása zökkentett ki. Na ne már, hogy elaludt a vállamon. Baszki de nehéz . Már nem igazán birtam tartani így minden ötletett felvettve a legegyszerűbb megoldásnál maradtam és egyszrűen elléptem tőle, aminek hála ő össze esett és a kemény csempével elég közeli barátságot kötött.
- Baszki, olyan nehéz lett volna megbőkni, hogy felébredjek?- kellt ki magából belőlem meg kitört a röhögés és jobbnak láttam elfutni mielőtt elkapna. És így történt meg az hogy a hossza fogócskázásnak hála elkéstünk első óráról.
- A te hibád! Miért kezdtél el üldözni?-morogtam rá a szünetbe. - Hála neked igazolatlant kaptunk.
- Nekem? Nem is tudom ki az, aki miatt kurvára fáj a fejem, mert belevertem a csempébe-kapott a sajgó pontra. Talán lett egy kis bűntudatom, mert még is csak miattam baszta be a fejét a hideg kőbe. Lassan rásimítottam a kezére. Fel mutattam az ujjamat jelezve, hogy egy perc és jövök addig el ne mozduljon. Elrohantam a büfébe. A sorból mindenkit félre löktem nem foglalkozva a csúnya nézéssekkel és a gyönyörű szavakkal amikkel illettek. Szerencsémre a büfésnénivel jó kapcsolatot ápoltam így mosolyogva fogadott.
- Mit adhatok csillagom?- kérdezte jellegzetes öregnénis hangján.
- egy jéghideg sajtot- mondtam ki az életmentő dolog nevét. Meg sem lepődött rajtam csak ideadta én pedig kifizettem, és most sem sajnáltam a nagy borravalót. Mikor vissza értem Yeol ugyan ott, ugyan úgy várt rám. A fején pihenő kezét elvettem a fájó pontról és a sajttal helyettesítettem. Köszönet képpen csak egy hálás sóhajt kaptam. Mivel Channie egy korláton talállt helyet a hosszú lábai miatt nehéz volt kényelmes pózban tartani a hideg megmentőt a buksijához. Mintha csak meghallotta volna néma segítség kérésemet széttette a lábait és csípőmet megragadva rántott közelebb magához. MI VAN VELE? Ennyire kanos lenne? Ma már harmadjára pirulok el miatta. Miért tesz ilyen félre érthető dolgokat? Az ki van zárva hogy érezne irántam valamit. Inkább nem foglalkoztam vele és lehajtotta a fejem. Nem sokkal később egy magas szőke srác lépett oda hozzán két kis talpnyalójával. Ő voltak a suli menői. Mindig hárman járkáltak és szinte minden lány utánuk epekedett. Én természetesen kivétel vagyok. Egyrészt, mert nekem itt van Yeol, másrészt sosem vonzottak a beképzelt pöcsfejek, akik azt hiszik övék az egész világ. A ,,vezérüket" Yifannak hívták, de mindenki csak Krisnek nevezte. Ő kínai volt, ez hallható az akcentusából is. A két kis kolonca pedig MinSeok és JongDae. Róluk nem tudok sokat csak a nevüket és hogy végzősök
- Nos, mit látnak szemeim, az álompár- húzta gúnyos mosolyra az ajkait. Na, igen. Már kilencedik óta azt hiszik, hogy mi egy pár vagyunk  Channal pedig nem. Sosem tudták bizonyitani, hogy mi együtt vagyunk…de most elég félre érthető a helyzet.
- Dehogy vagyunk együtt!-mordult fel Channie, engem pedig el akart tolni de a gyenge egyensúly érzékem miatt elestem és hatalmasat piffantam a betonon. És, ha ez még nem lett volna elég Chan még meg sem próbált felsegíteni. Oké nem vagyok egy kibaszott kurva csajos hercegnő, de ha már elbasz akkor legalább egy gyors bocsit odanyöghetett volna…de nem. Most csak fa arcal bámult rám amiből semmit nem tudtam kivenni. Nem akartam, hogy lássák mennyire bánt a dolog, ezért csak felálltam leporoltam a nadrágom felkaptam a táskám és távozni készültem.
-Hülye pöcsfejek-morogtam oda a három fasznak majd vetettem Yeolra egy nagyon komoly megbántott pillantásst. Amiben benne volt minden. Harag, csalódás, gyűlölet...de aminek még a töredéke sem volt benne az a szeretet amit eddig éreztem iránta. Most jöttem rá, hogy az élet nem egy kibaszott tündérmese ahol én vagyok a ribanc hamupipőke és boldogan élek a hercegemmel míg meg nem halok. Hah. Jó vicc. Az élet kegyetlen és könyörtelen. Yeol arcán, mintha megbánást láttam volna. Má mindegy, amilyem gyorsan csak tudtam elrohantam onnét, hogy még véletlenül se tudjon utól érni. De persze, hogy ez sem jött össze. Chan elkapta a csuklóm, ami megtorpanásra kényszerített.
-Lime én...
- Eressz el és soha többe ne gyere a közelembe-sziszegtem a szavakat alig hallhatóan, mert ha hangosabban beszélnék a hangom elcsuklana.
-Hallgass meg kérlek!
- Na, le ne állj itt engem kérlelni. Tisztán mondtam. Soha a büdös életben nem akarlak többé látni!- akadtam ki teljesen és már a könnyeim is sikeresem utat törtek maguknak. Lefolytak az arcomon, összegyültek az államon és nedves foltot hagyva maguk után hullottak a száraz betonra végleg eltűnve. Ugyan úgy ahogy a bizalmam Chanyolban. Borzalmasan fájt kiejteni a bántó szavakat, de muszáj volt, mert így most a legjobb. Chanyeol elengedett én pedig rohatam tovább. Éreztem, hogy a lábaim kezdik feladni a szolgálatot. Nem érdekelt csak menekülni akartam. El a világtól és minden dolgtól, ami bánt, megöl és felemészt. Nem jutottam messzire, mert minden elsötétult, én pedig elég közeli kapcsolatot kezdtem alakítani az aszfalttal.
                            ***
Lassan nyitogattam a szemeimet. Egy szobában voltam, de nem a sajátomban. A sötétítőt elhúzták, hogy a fény ne zavarja a fejemet. Ami nem mellesleg kibaszottul fájt. Nem tudom ki hozhatott ide, de plussz pont neki, amiért egy doboz fejfájás elleni gyógyszert és egy üveg vízet rakott az éjjeli szekrényre. Kivettem egy szem gyógyszert és lassan kortyolgattam rá a vizet. Halk lépetek jelezték nekem, hogy valaki be akar jönni. Az ajtó nyikorgott és egy olyan személy állt az ajtóban akire legkevésbé számítottam. Byun Baekhyun volt az egyetlen ember az egész suliban akivel két szónál többet sosem beszéltem.
- Jól vagy?- jött az egetrengető kérdés szállásolómtól
- Hol vagyok?- kérdésére kérdéssel válszoltam. Szokjon hozzá, mert még van ott ahonnan ez jött
- Nállam- mosolygott és leüllt az ágy szélére. Megfogta a homlokom. Hümmögött egy kicsig majd elengedte.
- Nincs lázad, ami jó jel.
- Hurrá?- ez inkább hangzott kérdésnek, amire csak egy aranyos kacajt kaptam. Elég cuki srác volt. Ő velem ellentétben végzős évét tengette a sulinak titulált börtönben. Elég magas volt, barna haja az egyik szemébe lógott, szemei gyönyörű mélybarnák voltak.
- Ma nem mész suliba - mondta miközben elő vette egy pólót és egy rövid nadrágot.
- Várj. Hogy érted hogy ma?- előre féltem a választól
- Szerda reggel van. 2 napig feküdték itt-komolyodott el még jobban. És akkor hasított belém a felismerés, mint villámcsapás. Eszembejutott, hogy összevesztem Chanyeollal. Azok a szavak amiket hozzá vágtam. Ahogy ellöktem magamtól az egyetlen biztos pontot, ami életben tartott. Könnyek gyűletek a szemembe, de nem akartam sírni. Nem akartam gyengének tűnni.
- Gyere ide- Baek leült az ágy szélére és szorosan magához ölelt. Nem értettem miért ilyen kedves velem. Nagyon jól esett kisírni magam a vállán. Mikor már halkult a sírásom gyengédem eltolt magától.
- Én elmegyek suliba, de te itt matadsz. Nem érdekel milyen hülyeséget akasz csinálni, innét a lábad ki ne tedd, mert ha történik veled valami az az én lelkemen szárad. Érezd otthon magad-mosolygott szeretet teljesen.
-Baek csak egy kérdés- a hangom rekedt volt és hallatszott rajta, hogy nem rég sírtam.
- Mond Angyalka- simított végig a felkaromon
- Először is te vagy az Angyal. Már így is sokkal tartozom neked.  A kérdés pedig…beszélt veled Chanyeol?-böktem ki végül.
-Igen és ezt a levelet küldni. Nem tudom mi van benne, de azt mondta ha felébredtél minden képpen adjam oda neked. De nekem most sietnem kell. Ott a ruha a széken. Zuhanyozz le és pihenj egész nap. Majd jövök.
Kirohant a szobából engem meg ott hagyott kérdések zuhatagába. A kezemben tartott borítékra rá volt írva a nevem Chanyeol jellegzetes írásával. Letettem az ágyra és gyorsan lezuhanyoztam. Felvettem a Baektől kapott tuhákat és hát…nem vagyunk egy méretben. A rövidnadrág épp hogy nem csúszott le a derekamról. A póló pedig leért a combom közepéig. A hasam szinte percenkénnt korgott. Most éreztem igazán mennyire éhes vagyok. Lerohantam a konyhába és összesobtam valami ehetőt. Rekordidő alatt megettem és visszabattyogtam a szobába. Az ágyon heverő levél láttán a szívem a torkomba ugrott. Remegő lábakkal indultam el. Lültem az ágyra és a kezembe vettem azt a levelet amit a szerelmem írt. Lassú, komótos, de annál határozottabb mozdulatokkal nyitottam ki.
                        
                         
                    ,, Lime!
Nem fogok nyáltól csöpögős levelet írni, mert felesleges és tudod jól, hogy nem az erősséggem a fogalmazás, ezért nem akarom elszúrni még ezt is.
Elősször remélem Baek épségben megtartott mert ha nem kiherélem.
4 dolgot szeretnék tudtodra adni. Az első az, hogy gyere a közeli parkban és a többi hármat ott megtudod. Ha eljössz az azt jelenti még mindig számítok neked valamit. Mindegy mikor jössz, mert minden délután ott leszek és várok rád, hogy elmondhassam azokat a dolgokat, amiket már el kellett volna mondanom. Bízok benne, hogy még számít neked az a 10 év, amit gyütt töltöttünk

Chanyeol "

Csak ittam a szavait és nem tudtam őket hová rakni. Mi az a 3 dolog amit mondani akar és eddig nem mondta?  El kellene mennem? A szemébe tudnék ezekután nézni? Ezernyi kérdés és az összesre csak akkor kapok választ ha odamegyek. Úgy ahogy voltam felpattantam és csak egy cetlit hagytam a hűtőn, miszerint el kellett rohannom. Egy kurva meleg áprilisi delutánon nagyon nem volt kedvem rohanni egy kibaszott parkba, ami mellesleg 2 buszmegállóra lett volna, én inkább futva tettem meg azt a távot. Csak rohatam az igaz szerelemért. Oké ez kurva nyálas volt, de na, lányból vagyok. A parkhoz érve levágódtam az első padra, ami az utamba került és lihegve próbáltam minnél több oxigénnel jutalmazni a tüdőmet, amiért kibírta.
- LIME!- hallottam egy nagyon ismerős és számomra szerertt hangot. Autómatikusan kaptam oda a fejem és egy elég furcsa látványt nyújtó Chanyeollal kellett szembe néznem. Full feketébe volt ami azért nálla kicsit fura volt mert szerette a színes cuccokat. A kócos haja és álmos arca kialvatlanságról tanúskodott. Azt ne mondja, hogy miattam alig aludt.
- Itt vagyok! Mi az a 3 dolog?- tértem egyből a lényegre amit egy enyhe grimasszal díjjazott, de belekezdett.
- Az első és legfontosabb a KÖSZÖNÖM. Köszönöm, hogy itt vagy velem és vagy nekem. Nelküled már rég halott lennék, mert figyelmetlen, ostoba és felelőtlen vagyok. Egyszóval köszönöm hogy itt vagy. Másodjára azt, hogy SAJNÁLOM. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked, hogy ellöktelek magamtól, hogy egy igazi pöcsfejként viselkedtem. És a legutolsó, amit már rég el kellett volna mondanom...- ennél a résznél közelebb lépett hozzám és letörölt egy éppen kicsorduló könnycseppet amit a monológja idézett elő. Az elsőt követte a második, harmadik és még többszáz. Csenben pityeregtem a meghatódottságtól - SZERETLEK!
Az ajkait lassan érintette az enyémeknek. Nem volt gyors vagy türelmetlen csók. Inkább lassú, de minden érzelmet bele vittünk. A bocsánatkérést a készéről, a megbocsátást az én részemről, de még is a legerősebb érzelem amit akkor kiakartunk fejezni a másik iránti mérhetetlen szeretet. Rettenetesen szerettem őt és soha nem akarom elveszíteni.
- Én is szeretlek- hajoltam ismét ajkaira, de ezúttal szenvedélyes csókba hívtam.

5 év múlva

Sikeresen leéretségiztem és elvégeztem egy sikeres egyetemet ez álltal befutott táncos lettem. Az utolsó gimis évem alatt rájöttem, hogy nekem táncolnom kell vagy meghalok. Hatalmas szenvedélyemmé vállt. Chanyeol pedig hatalmas rappar lett.  Na igem Chanyeol.A szülink még aznap megtudták, hogy összejöttünk, mert sikeresen ránknyitottak miközben.. khmm...na igen. Ami nagyon meglepett, hogy hatalmas örömmel fogadták. Azt mondták, már régóta erre vártak. Mi csak mosolyogtunk rajtuk és élveztünk minden eggyes pillanatot. A suliban is hamar terjedt a hírünk. Másnap mikor suliba mentünk Yeol nem engedte el a kezem hanem odaállt velem Kris és a bandája elé. Felmutatta nekik a középső ujját és határozottan lesmárolt. Az nagyon furcsa volt, hogy az összes jelenlévő ( még Kris is) mosolyogva ordította, hogy végre. Kiderült, hogy ő az egészet, amit 4 évig csináltak azért tették, hogy egy kissebb löketett adjanak a balfasz pasimnak, hogy kurjon végre seggbe ( ők fogalmaztak igy). Krisnek és az ismeretségének  halá befutottam mint táncos Channie pedig, mint rappar.  Most éppen a közös házunkba költözünk be. A dobozokat pakolgatom míg Yeol a könyveket a könyvespolcra.
- Nézt Édesem mit találtam!- kurjantottam fel mikor megtaláltam az a macit, amit a megismerésünk napján mentett meg.
- Jé ez Sehunnie- lépett mögém és átölelte a derekamat hátulról.
- Ha ő nem lenne most nem lenne az enyém a világ legjobb pasija- fordultam meg az ölelésében es szerelmesen csillogó szemibe nézhettem.
- Azért én sem panaszkodhatok egy ilyen arany nő mellett- puszilt a számra. A kis pusziból csóklett a csókból pedig valami teljesen más. Úgy tűnik a házat sem ma fogjuk berendezni, ha így folytatjuk.

[ Köszönöm, hogy végig olvastad ●﹏●. Ha kommentelsz készülhetsz a szeretet és az ölelés áradatra. Bocsánat ha van benne helyesírási hiba, még mindig nem a legjobb a helyesírásom.]