-Hé.. Bloody, tényleg jó irányba megyünk? Már nem azért de pont az ellenkező irányba van a kijárat.

-Ugyan ugyan 2 éve vagyok ide bezárva, csak tudom mi van itt.

-Pontosan mi is zajlik ebbe az épületbe?

-Sose hittem volna hogy ilyen ez az intézmény. A csomó hívő nővér, meg a pszichológusok úgy bánnak itt velünk mint a rabokkal. A kaja szar, a higiénia nincs az egekbe.
Röviden: Szar az élet itt.- Bloody fél szemmel rám pillantott, majd kinyitott egy vas ajtót, ami egy sötét folyosóra vezetett. - Tudod, elszökni innen könnyű, de kijutni nehéz. Egyszerűen nem tudod hol és ki figyel téged. S ha elkapnak, nagyon megbánod.

Végigsétáltunk a folyosón, majd egy zsákutcába értünk.

-Ez zsákutca.

-Csak azt hiszed. -Mondta, majd eltoszította az előttünk lévő polcot, ami mögött egy kisebb vas ajtó volt.

-Mi ez a diliház? Esküszöm mintha valami horror filmbe lennénk!

-Hmp.. -Amíg Bloody az ajtóval ügyködött, addig én, a karjaimba szunnyadó (É/N)-t néztem. Úgy tűnik elaludt..
Talán jobb is..
gyengéden megsimítottam hófehér porcelán bőrét. Gyönyörű..

-Hé Ben. Annak a lánynak, nem gondolod hogy vannak hogy is mondjam.. mentális betegségei?

-Mondod te, drága BLOODY Painter.

-Nem nem úgy értem. Tudod én nem hallok hangokat és nem kiabálok egy tök üres szobába, egymagam olyanokat hogy "Hagyd abba! Engedjenek ki", ráadásul én nem ordibálok csak úgy.

-Szóval most arra célzol, hogy (É/N) teljesen megbolondult?!

-Tudod egyáltalán a családi hátterét? Úgy gondolom, jobb épp ésszel ölni, mint önkontroll nélkül kaszabolni. Résen kell lennünk, mi sem vagyunk legyőzhetetlenek. Engem is elkaptak, őt is elkapták. A kérdés pedig.. A többieket mikor fogják? -A zár kattant, s kinyílt az ajtó.
Az ajtó mögött egy csatorna szerű "alagút" várt, a legvégén pedig rácsok, s a kijárat.

-És innen olyan nehéz kijutni? -kérdeztem könnyelműen.

-Kinek mi a nehéz. Valószínűleg már észre vették hogy eltűntem, szóval jobb ha igyekszünk. Múltkor is itt bukott el a terv.

Lépéseinket megsokszoroztuk, s mostmár rohanva tettük meg a maradék távolságot a rácsoktól.

Az eső zuhogott, az ég korom fekete volt.
A jobb oldalunkon volt egy ajtó, ami nagy meglepettségünkre nyitva volt, igyhát kirohantunk az éjszakába.

-Az eső elmossa a nyomainkat, szóval menjünk innen. - Elkezdtünk sprintelni a fák közé, majd mikor elég távol voltunk az épülettől, felmértük hol is lehetünk.

(Slendy szemszöge)

Szoborként meredtem az ablak előtt, s hallgattam az esőcseppek hangos kopogását az ablakon. A sötét éjszakát alig-alig világította meg pár másodpercre a telihold, de a hatalmas sötét felhők teljesen elnyomták ezt a fényt.

A sírí csendet az ajtó nyitódása, pontosabban berúgása szakította félbe. Lassan hátra fordultam, s Jeffel és a többiekkel találtam szembe magam.

Jeff felém dobott egy konyhakést, ami csupán pár centire tőlem fúródott bele a falba.

-Ez a TE hibád!- Kiáltotta.

-Így láttam jónak.

-És ki vagy Te, hogy eldöntsd mi a jó?! Ben és (É/N) közénk tartozik, és nem fogom őket hátrahagyni! Kurvára bevernék neked egyet. És a többiek is így vannak ezzel! Elegünk van a szabályaidból, nem vagyunk a szolgáid! -Köpte idegesen a szavakat. Igaza van.

-M-mi ó-t-ta hagyunk h-hátra b-ba-jt-ársat?! (É/N) é-s B-Ben semmit se t-tett! E-ez a leg-aljas-sabb d-dolog a-amit v-valaha l-láttam! -Szólalt fel Toby a baltáját szorongatva.

-Mindeketten a haverjaim. És én a haverjaimat megvédem, bármi is legyen. Szóval gyere, tépj szét minket, fald fel a húsomat és rohadj meg ebbe a szánalmas korhadékba! -Masky idegesen kitrappolt, nyomában a többiekkel is.
Ez valami lázadás? Egy összetartó csapatot akartam, egy vérszomjas társaságot akik nem ismernek kegyelmet. Meg is kaptam. Csak nem olyan formában ahogy elterveztem.

Apró lépteket hallottam magam mögött. Lassan hátrafordultam, majd szembe találtam magam Sally-vel.
A kinti villámok fénye bevilágította véres arcát. A nem túl vidám, véres arcát.

-Utállak! -Kiáltotta, majd nekem vágta a plüssmackóját, s a többiek után rohant.

Az egész ház síri csendjében csupán az esőcseppek kopogása zengett. Egyedül maradtam, és ez az én hibám.

(É/N) szemszöge)

Ébredezni kezdtem, s rettentően fáztam, de mégis, a melegség amely a bőrömhöz ért úgymond "megnyugvást" adott.

Lassan kinyitottam szemeimet. Valami, jobban mondva valaki karjaiban vagyok, s ez a valaki fut, sőt, rohan.

Érzem, hogy le vannak kötve a kezeim. Az eleve homályos látásomon az esőcseppek csupán rontottak.

Háromszoros hurrá (É/N)-nek, amiért észhez tért! Ez igazán nagy teljesítmény!

-Már megint te?..- motyogtam hallkan, de a hatalmas vihar hangja elnyomta az enyémet.

Nem megint, még mindig. Hogy érzed magad? Örülsz? Bánatos vagy? Én nagyon örülök! Szeretem az embereket őrületbe kergetni.

-Hagyj.. ne szólj hozzám. Utállak..-Motyogtam.

Én szeretlek téged. Romlott vagy, és belül rohadsz!

-Hagyd abba.. -Fogalmam sincs hogyan, de elnyomott ismét az álom.

Egy rémálomba keveredtem, s úgy érzem nincs többé kiút.
Hol rontottam el? Miért?

..................

-Boldog szülinapot (É/N)! -kiáltotta édesanyám, majd meggyújtotta a gyertyákat.- 4 éves lettél! Igazi nagylány! -ölelt magához.

Boldogan elfújtam a gyertyákat, majd apa felvágta a/az (Valamilyen íz) ízű tortát.

Életem legszebb szülinapja!
.
.
.

-Apu? Hova lett anya? Mikor jön már haza? -Mondtam, s fekete egyberuhám csipke alját kezdtem elemezni.

-Anya nem jön már vissza.. megyünk és elbúcsúzunk tőle. -Fogta meg a kezemet, s elmentünk a temetőbe.

A rengeteg sírkő látványától megrémültem. Ide kerül anyu is?? Nem lesz neki rossz a föld alatt? Kényelmes lesz ott neki? Remélem sokat fog mosolyogni..

.
.
.

-A-apa? Nem túl sok ez egy kicsit? -Tettem le az asztalra az újabb üvegnyi alkoholt.

-Kussolj! Mit döntöd el helyettem mi túl sok? Ha?! Kotródj innen! -A falnak vágta az egyik üveget, ami hatalmas csörrenéssel széttört. Sikitva rohantam be a szobámba, majd magamra zártam az ajtót.

Egyedül éreztem magam, de hatalmas képzelőerőmnek hála a "barátaim" itt voltak velem.

.
.
.

-Apa kérlek hagyd abba! -Rúgtam pofán a férfit, majd gyorsan visszavettem a pólóm, s kirohantam az utcára. Ez nem az első alkalom, hogy így közeledett hozzám részegen. Ha visszautasítottam, akkor verés következett.

A dolgok egyre csak romlottak, s nekem el kellett viselnem. Depresszióba estem, s vagdostam magam. Undorodtam a testemtől. Undorodtam magamtól, és ettől a világtól. Rettentően lesoványodtam, hála a rendes étel hiányának. A hangok, melyekről azt hittem hogy a barátaim, bántani kezdtek. De volt valami fény, egy apró láng, a remény mely kordában tudta tartani az elmémet a teljes őrülettöl. Reménykedtem benne, hogy egyszer minden rendbe jön.
.
.
.

Siettem haza a könyvtárból, s amikor beléptem a bejárati ajtót, egy hatalmas pofonnal fogadtak. Majd elkezdett folytogatni, s a földre tepert. Elkezdett rugdosni, ütni, vágni ahol ért.
Majd elvesztettem az eszméletem.

S innentől, minden megváltozott...

Sziasztok! Bocsánat, hogy ennyit kellett várnotok a részre, ami igazság szerint nem lett túlzottan jó, de remélem tetszik majd valakinek! :)