Másnap

Kath-tel kell beszélnem. Nem hagyhatom, hogy rosszban legyünk.... Akkor sem, ha olyat mondott, amit tuti bennem marad... 

- Sziasztok! - mentem be a tesóm szobájába, mire mosolyogva megölelt. Hiányzott ez az érzés, és...

- Ne feledd! - nézett rám Todd. - Tesók vagyunk és mi mindenkit legyőzünk. EGYÜTT! - ölelt magához.

Hirtelen elengedtem és rájöttem, ez megint egy emlékkép volt. Aztán odasétáltam Kath-hez aki engem nézett messziről.

- Komolyan gondoltad? - kérdeztem meg, mire neki egyből leesett és megrázta a fejét.

- Te vagy a legjobb barátnőm! - ölelt magához. - Szeretlek! Csak kiborultam...Tudod, nagyon szeretnék segíteni - nézett rám.

- Akkor mehetünk a barátaimhoz - mondtam ki furán az utolsó szót.

- Tényleg? - kérdezte csillogó szemekkel, mire bólintottam. - Akkor gyere! - húzott maga után.

Most egy ház előtt állunk és épp csönget Kath. Mire kinyitja egy nő és mosolyogva üdvözöl minket.

- Gyertek be! Már hiányoztál Sarah! - szólított a régi nevemen.

- Ő ki? - kérdeztem Kathleen-t.

- A nevelő anyukád, az pedig az apukád és ő pedig a nevelő tesód? - mondta furán Kath. - Mindegy. - legyintett. - Az a lényeg, hogy idejönnek mindejárt a többiek is és remélem valami befog ugrani - nézett rám.

- Ok - mondtam feszülten.

- Sarah - ölelt meg a nevelő apukám (?). - Hogy vagy? Már nem fáj a fejed? - kérdezte kedvesen.

- Nem, már 3 hónapja? - mondtam furán. Csak első nap fájt...

- Akkor jó. Nyugi, csak lassan,de visszakapod az emlékeidet - mosolygott. Fura egy pasas...

- Mizu? - mondta a fiú.

- Semmi - ráztam a fejem.

- Tudod, régen ilyenkor históriát meséltél - röhögött.

- Most nincs miről - vontam vállat.

- Mizu? - mondta John.

- Hát a munkától kikészültem és kéne egy nagy jég a lábamra, mert kiment a bokám. Ja és még csinálhatok leckét. Alig várom, hogy a Tv előtt üljek! - dünnyögtem.

- Az jó - röhögött ki és a kezembe nyomott egy zacskó babot.

- John - kérdeztem félve.

- Igen? - lepődött meg.

- Tudom a nevét! - mondtam ugrálva. Első akinek emlékszek a nevére!

- Ügyi! - ugrándozott velem együtt Kath. - És most meg itt vannak a többiek - mutatott a hátam mögé. A nevelő szüleim is és John is ott állt. Mintha egy kép lenne egy emlék kép. A szülinapom! Mindenkit felismertem és pár emlék beugrott velük kapcsolatosan. Úgy éreztem, mintha már visszakaptam volna az életem egyik részét.

- Felismertem mindenkit! - ugrándoztam. Mire mindenki megölelt és a földön feküdtünk már.

- Látod, jót tettem! - mondta büszkén Kath.

- Tudom - öleltem át.

Aztán még egy csomót poénkodtunk és a régi dolgokról kezdtünk el beszélni. Hihetetlen, hogy csak rájuk kellett néznem és mindenre emlékszem. Félig... A saját családomat nem ismerem és azt se tudom, ki az-az Adam herceg. És valami azt súgja Dave tudd ebben segíteni.

Boldogan mentem haza és anyáékat megöleltem. Aztán Susan-t is.

- Emlékszek! - mondtam boldogan.

- Nem teljesen, de emlékszik! - mosolygott Kath. - Minket még nem tudd beazonosítani, de remélem, hogy nemsokára igen - nézett rájuk Kathleen.

- Te csináltad? - kérdezte anya könnyezve. A barátnőm felé mutattam, hogy igen ő. - Nagyon köszönöm! - mondta és megölelte. Végre mindenki egy kicsit boldog és most már az a célom, hogy mindenre, de tényleg mindenre emlékezzek!

Lejött Todd is és neki is elmeséltük, végül családi ölelkezésbe kezdtünk, Kath-tel és Susan-nel.