3 év elteltével
 Három éve vagyok a bácsikámnál. Apát már kiszabadították egy éve, ezért nem vele fogok hazamenni. Csak egyedül beállítok. Nem tudom, mit fognak szólni ennyi év után, de már nagyon hiányoznak és muszáj lesz hazamennem. A bácsikám egyet értett velem és azt mondta néha látogassam meg, csak bólintottam.
 A palota előtt állok, vagyis a házunk előtt. Csöngetek és izgatottan várom, hogy ki fogja kinyitni az ajtót. Anya lép ki rajta és ahogy megpillant a nyakamba borul és azt mondja, hogy szeret. Én is visszaöleltem és bementünk a házba. Apa is felismert hiába telt el sok év és megölelt. Apát most láttam először és tisztára apa vonásait örököltem.
 - Todd? - kérdeztem.
 - Elment nyaralni Kathleen-nel. Összejöttek és nagyon cukik együtt. - mondta anya mosolyogva.
 - És Adam? - kérdeztem félve.
 - Sajnos ő ma házasodik. Összeadták egy lánnyal. Tavaly ilyenkor még keresett, de utána feladta és ennyi volt. Sajnálom. De eljöhetsz az esküvőjére - próbált feldobni anya egy kicsit.
 - Elmegyek, de mikor indulunk? - kérdeztem.
 - Egy óra múlva, de majd elmondod eddig hol voltál? - kérdezte anya félve.
 - Majd később, de most sietek - szaladtam fel a szobám felé. Minden ugyan úgy állt mielőtt elmentem volna. Ez egy kicsit megnyugtatott. Gyorsan letusoltam és egy szép ruhát kivettem a szerényemből. És utána gyorsan megcsináltam a hajamat. Egy egyszerű kontyból állt. Hát valahogy így néztem ki:

Szaladtam le a lépcsőn a kocsihoz, mert már csak rám vártak.

 - Anya - szálltam be a kocsiba. - Todd-ék hazajönnek az esküvőre?
 - Igen kincsem, és gyönyörű vagy! - simította meg a kézfejem.
 A templomba beérkezve a 5 sorba leültem és vártam mikor lépnek be. Lassan besétált Adam és az oltárhoz ment. Ott állt Todd, meg még egy ember. Boldognak tűnt Adam és valószínűleg az is. Utána lassan beérkezett a menyasszony is. Szép volt, de látszott az arcán, hogy tele van alapozóval. Sajnos fájt látni, hogy az oltárnál már ketten állnak. Todd sokat nőt és férfiasabban néz most már ki. Adam...Adam pedig csodálatosabb, mint volt. Elakartam magam kiáltani, de nem tehetem. Ahogy egymáshoz értek lefolyt egy könnycsepp a szememen és elkezdődött a szertartás. Mikor Adam-on volt a sor, hogy kimondja az igent, csak reménykedtem,  hogy nem mondja ki. Körbenézett, mint ha keresett volna valakit, de nem találta. Aztán visszafordult a menyasszonya felé és...és kimondta az igent. Még egy könnycsepp. Anya biztatóan átölelt és mondta, hogy nem lesz semmi baj.
 - Ha nincs senkinek ellenvetése, akkor megcsókolhatja a menyasszonyt. - mondta a pap.
 - Nehogy meg merj szólalni! - szólt rám az anyukám, mikor látta, hogy kiabálni akarok. Megráztam a fejem és elkiáltottam magam. Nem jöhetnek össze!
 - Nem házasodhatnak meg! - üvöltöttem. Mindenki felém kapta a fejét és anya mosolyogva intett, hogy akkor most már nincs visszaút, menjek. - Nem lehet! Nem akarom! - lépdeltem feléjük.
 - Ez nem úgy megy kisasszony - szidott le a pap.
 - De, mert tudom, hogy Adam nem akarja ezt! - néztem rá és teljesen le volt sokkolódva, mint ahogy Todd is. A lányról meg ne is beszüljünk, ő meg legszívesebben széttépett volna.
 - Honnan tudod mit szeretne a férjem? Nem is ismeritek egymást! Betolakodó! - üvöltötte hisztérikusan a lány.
 - Ne beszél így a testvéremről! - védett meg egyből Todd és elkezdett felém futni. Felkapott és megpörgetett, mire a földre értem már mellettünk volt Kath, Betty, Virginia és Jake is. Csoportos ölelkezést kezdtünk el és mikor végeztem félve néztem Adam-ra. Nem tudtam leolvasni mást az arcáról, csak a haragot, csalódást és a reményt.
 - Adam? - mondtam ki a nevét félve. De csak nézett rám.
 - Na ide figyelj csajszika, majd ha a te esküvőd lesz szólok! De ez az enyém, szóval tűnés! - lépett elém a menyasszony.
 - Képzeld én nem vagyok egy csitri, hogy egy templomba üvöltözzek a másikkal - néztem rá lesajnálóan.
 - Szóval én üvöltözök? - ordított bele a képembe. - Én? Akkor kizavarta meg az esküvőt a bekiabálásával? Ha? Mert nem én! - üvöltött már torka szakadtából.
 - Annak volt értelme, mert tudom, hogy ennek nem így kell lennie. - léptem el tőle és Adam felé vettem az irányt. - Tudom, hogy te nem ezt akarod! - néztem mélyen a szemébe.
 - Honnan tudod mit akarok? - kezdett el flegmázni.
 - Pár éve, sőt még egy éve még mindent megtettél volna értem. Csak nem tudtál elfelejteni ennyi idő alatt - mondtam egyre halkabban.
 - És mi van, ha azt mondom, hogy igen? Akkor mi van? - kérdezte dühösen.
 - Hát... - itt megakadtam. - Hát az, hogy... - nem mertem kimondani, hogy akkor inkább meghalok, mert ő még jobban meghalhatott belülről a keresésem során. - Semmi - mondtam lemondóan és kifelé igyekeztem, mikor valaki megfogott és visszahúzott magához, evvel a mellkasának ütköztem. Megölelt és a fülembe súgta.
 - Szeretlek, de a szertartást muszáj lesz végig csinálnom! Ennyi volt, nekünk már nincs jövőnk- súgta a fülembe és szomorúan rám nézett.
 - Tudod, ha ez a csaj fontosabb, mint én most is akkor így is, úgy is leégetem magam. Tudod egy kibaszott nap nem telt el, hogy ne gondoljak rád, sőt perc se! Lehet, hogy kerestél, de feladtad, pedig a remény hal meg utoljára! Tudod, benned akkor meghalt minden remény, bennem meg most. Mást választottál, gratulálok. Igaza volt anyának, nem kellett volna felállnom, sőt inkább el se kellett volna jönnöm, de a legjobb az lett volna, ha maradok ott ahol voltam a picsában! - üvöltöttem a képébe, és lefolyt egy jó kövér könnycsepp a szememen. Elfordultam, de ő maga felé fordított és rá kellett, hogy nézek. Szomorúan vette tudomásul, hogy már az egész arcom könnyes.
 - Sajnálom - mondta és neki is egyetlen egy végig gördült az arcán.
 - Sajnálhatod is - és evvel kirohantam a templomból és futottam a még el nem jutottam arra a helyre, hol mindig is a vigaszt kerestem. ÉS ez a parkutáni réten volt.
 Szomorúan sétáltam ki a stégre és csak néztem a vizet. Egyre több könnycseppem, ment bele a vízbe. Elvesztettem őt, örökre. Nincs már olyan, hogy MI, csak olyan, hogy TE és külön Én. Soha többé nem leszek ugyan az a lány. Nincs már értelme élnem.
 Két órát ültem, hátha megjelenik, de esélytelen volt. Tényleg elveszítettem. Hazafelé sírtam, aki látott undorodva vagy félve nézett rám. Mikor a házunk előtt voltam, ott láttam a bácsikámat és mikor meglátott megölelt.
 - Mi történt? - kérdezve aggódva.
 - Semmi - mondtam - Gyere - engedtem be a házba. Felszaladtam a szobámba és csak sírtam. Kerestem egy éles tárgyat és jó erősen a combomba vágtam. Persze oda, ahova régen is és ez miatt kórházba kerültem. Mivel már nagyon vérzett és fájt, de nem eléggé, húztam a csuklómon még ötöt és akkor már annyira fájt, hogy ezeken kívül szerencsére nem éreztem semmi mást. Sikítozni kezdtem a fájdalomtól és homályosan látni. Minden elhomályosodott előttem és már nem éreztem semmit. Olyan, mint ha meghaltam volna...