Arra keltem reggel, hogy a lábam lecsúszik az ágyról és követi a többi testrészem, amíg az arcomra nem estem. Olyan nagyot csattantam, hogy mindenki felriadt, aki a szobámba volt és kómásan rám néztek.
 - Úristen Sarah! - fogta fel elsőként Kath. - Jól vagy?
 - Finom a padló! - nyöszörögtem még mindig ugyan úgy szétterülve.
 - Fújj, undorító vagy! - fintorgott Todd és felrántott a földről. Egyensúlyomat nem nagyon tudtam megtartani, de szerencsére fogott a bátyám. Lassan, de megtaláltam a lábaimon az egyensúlyt és odafordultam a többiekhez.
 - Na most mi lesz? -kérdeztem.
 - Menjünk kajálni - támadt Adam-nak egy ötlete, mire felmordult a hasa. Mi meg kiröhögtük.
 - Jó csak öltözzünk fel - mondtam röhögés közben.
 A fiúk kimentek, mi meg a szekrényben kezdtünk el kutatni, de csak ilyen hercegnős ruhák voltak. ( Jó az vagyok, de akkor is a saját ruháimat jobban szeretem. )
 - Na most mi lesz? - kérdeztem.
 - Hát ma szépen felhúzzunk ezek közül valamit és megyünk vásárolni. - mosolygott Kath.
 - Ok, de hazaugrok kipakolni a szobámból - mondtam és elcsuklott a hangom. Már nem az az otthonom és nem is a szobám. Keserű ízt éreztem a torkomba és a mosolyom se volt az igazi.
 - Az örökké az otthonod lesz! Mindig szívesen fogadnak ott! Higgy nekem! - mosolygott rám és megölelt. - Senkit nem fogsz elveszíteni az miatt, hogy Hercegnő lettél! - és elkezdett matatni a szekrényben.
 - Nézd ezek csak egyszerű egybe ruhák! -mutatott rá négy egyformára, csak más színük volt. Nagyon tetszettek, de legjobban a kék.

- Kék az enyém! - ordítottam fel hirtelen.
- Jó, akkor az enyém meg a vaj színű vagy milyen - és elröhögtük magunkat.
Felhúztuk őket és Kath egy magassarkút húzott hozzá, míg én egy Converset hozzá. Tudom nem a legjobb, de nem fogom jobban feltörni a lábam.
Szépen lesétáltunk az étkezőbe, ahol a fiúk már vártak ránk. Toddon egy farmer és egy ing volt, míg Adamon melegítő gatya és pulóver. Összetalálkozott a tekintetünk és egymásra mosolyogtunk. Minden nap, minden perce szebb és jobb, ha látom Adamot. Vele teljes az életem. Nem is értem, hogy mielőtt nem találkoztunk, hogy voltam boldog.
- Hahó! - integetett a szemem előtt Todd, mire odakaptam a fejem. - Na szóval ma elmentek a holmijaitokért és berendezkedtek - mondta mire én bólogattam.
- És mi lesz veletek? - kérdeztem.
- Semmi olyan amiért aggódnotok kellene - mondta a bátyám és egy mosolyt küldött felénk.
- Már most borzasztóan idegesítő bátyus vagy - forgattam a szemem mire ő csak felnevetett.
- Te meg borzasztóan nehéz eset leszel, már látom - mosolygott és leült enni. Mire mi is leültünk reggelizni.
- Halljátok el sem hiszem, hogy minden nap egy palotába kell besétálnom, hogy a barátnőmet lássam! -hallottam olvadozó hangját Virginiának és besétáltak az étkezőbe. - Jajj Sarah! - látott meg és virulni kezdett. - Szerencsés lány vagy! A legjobb dolgod lesz és itt egy csodás jövő vár rád! - mondta ki.
Szerencsés lány vagy! - mondtam magamban, mint ha ez igaz lenne. Mert hát úgy nézett ki.
És itt kezdődött minden...
Egy árvaházba kerültem, de befogadott egy család. Utána suli, mostohatesó, fiú, összetört szív, pocsék évek, hercegnőképző, barátok, boldogság, feszültség, családi titkok és vgén hercegnőként állok most itt és nézem barátaim beszélgetését és rájöttem, hogy lehet igaza van Virginiának, szerencsés vagyok! - és csak mosolyogtam.

Mikor szüleimhez ( vagyis már csak nevelő szüleim ) mentem kipakolni a szobámból egy nagy fájdalom szorult a szívembe. Kipakolni innen könnyű lesz, de elhagyni a házat sokkal nehezebb lesz. Nem is a házat, hanem a benne élőket. Szomorú szívvel fogtam meg kedvenc plüssömet, amit akkor kaptam, mikor elhoztak az árvaházból. Ez volt életem első olyan boldog pillanata amit soha nem fogok elfeledni. Utána jött az első fülbevalóm, kedvenc könyveim, dedikált bögre, fényképalbumok és a legjobb kép a családról. Mikor megfogtam a kezemben csak mosolyogtam és legördült egy könnycsepp. A víz folt meglátszódott rajta és szép lassan betettem a legféltettebb képemet a dobozba. Mivel a ruháimat már összepakolták így nem volt már semmi a szobában. Tisztára üresen álltak a polcok, szekrények, de legjobban a szívem volt üres, hogy itt hagyom azt a családot akik örökbe fogadtak egem. Szomorúan vettem tudomásul, hogy már nincs semmi a szobámba amit tudtam volna pakolni, hogy maradhassak még egy kicsit itt velük. Tudom, hogy majd minden héten itt leszek, de valamiért nem éreztem így már otthonomnak.
Lassan kiballagtam a szobából dobozzal a kezembe és könnyes szemekkel néztem rá a ( Volt) családomra. Nekik is potyogtak a könnyek a szemükből.
- Hiába gondolod most azt, hogy mi csak nevelő szülők vagyunk már, vagy nem ez az otthonod, de ez nem így van! Örökké ez a te házad is lesz és itt mindenki szívesen fogad téged mindig! - mondta anya mindig. Csak mosolyogtam és folytak le a könnyeim.
- Sziasztok! - köszöntem és indultam Adamhoz, hogy betegye a kocsiba a cuccom. Az ajtóban álltak és csak néztek könnyes szemmel rám. Még egy utolsót intettem és beszálltam a kocsiba. Elindultunk mikor mondtam a sofőrnek, hogy álljon meg és visszaszaladtam hozzájuk és nagy ölelést tartottunk.
- Hiányozni fogtok! - mosolyogtam.
- Te is nekünk! Szeretünk! - mondta apa és mindenki egymásra nézve mosolygott miközben potyogtak a könnyek.
- Menj, mert itt hagynak és viszlát palota - röhögte el magát John. Én is elröhögtem magam és már futottam az autóhoz. Beszálltam és Adam mosolygott rám azzal a kisfiús mosollyal és magághoz húzott.
- Nem lesz semmi baj! - és megcsókolt.