Már egy hete itt vagyok, a hercegnőképzőbe. Mindig csak botladozok, de próbálok minél ügyesebb lenni. Nekem külön óráim van másoktól, hogy ne lássák mennyit szerencsétlenkedek. Susan intézte el. Vele tanulok meg mindent, nincs semmi amit nem. Ami legjobban nem megy, az a tánc. Nem tudok. Régen hip-hop-oztam, de az teljesen más világ. Nincs érzékem a keringőre.
Kathleen-nel már legjobb barátok vagyunk. Egymás mellett alszunk. Kinyíltam előtte. Keveset találkozunk, de annál jobban akarunk együtt lenni. Reggelinél, ebédnél és este a szobában találkozunk, vagy ha utánuk megyek órára.
Todd-dal és Adam-mal nem találkoztam az első nap óta.
A lányok továbbra is csúfolnak, persze most a különóráim miatt...Nagyon nem izgat, régen is a hátam mögött összesúgtak, ezért már nem tűnik fel.
Épp ebédlőben ülök és várom Kath-et, amikor Todd és Adam erre sétálnak. Sajnos megláttak, ide tartanak.
- Hello Sarah! - köszönt Todd.
- Sziasztok! - mondtam.
- Szia! - nézett mélyen a szememben Adam. Már megint belevesztem, abba a két, kék szemébe. Ajj miket beszélsz Sarah, te egy fiúnak se dőltél be eddig, most sem szabad! - mondtam magamban dühösen. Elkaptam a tekintetem és Todd-ra tettem. Mosolygott. Én ezeket a fiúkat nem értem. Egy nagyot sóhajtottam és belekortyoltam a teába. Ők meg leültek. Adam velem szemben, Todd pedig a bal oldalára.
Futva jött ide Kath és fele levesét kiöntötte. Gyorsan letette szembe a tálcáját Todd-dal, leült a székre és felém fordult.
- Nagyon jó volt a táncpróba! - visongott. Értetlenül néztem rá. - Akivel táncoltam, igen táncoltam végre valakivel! - megint visított.
- Lényegre! - kezdtem unni.
- Na az volt, hogy meghívott egy piknikre! - repdesett az örömtől.
- Grat! És az nekem mért is jó? - gondolkoztam.
- Nem neked jó, hanem nekem! Tudod, barátok mindig mindent elmondanak egymásnak!
- Jaj te lány, túlra fiú mániás vagy! - forgattam a szememet.
- Nem is! - mérgelődött.
- Ha te mondod - tettem fel védekezően a kezemet és megfordultam a kajám felé. Kath is így tett.
- Ohh...- pirult el barátnőcském, mikor meglátta a fiúkat. - Sziasztok!
- Szia - mondták egyszerre.
- Cikiiiiii!!! - mondtam ki és elröhögtem magam.
- Akkor azért nem beszéltél a fiúkról! - mosolyodott el Kath.
- Igen, azért - mondtam cinikusan. - Vagy azért, mert mind egy tahó és nem lehet velük normálisan élni - világosítottam fel.
- Mióta vagyok tahó? - kérdezte Todd.
- Nem ti, ajj hagyjuk - kezdtem belefáradni a beszélgetésekbe.
- Akkor? - kérdezte Adam.
- Na jó egyszer elmondom és kész. A fiúk olyan emberek, akik nagy részében elrontják egy lány életét. A fiúk játszanak a lányokkal addig míg egy csepp boldogság, remény, megbízhatóság stb. nem marad bennük. Mikor boldogok lehetnének, nem azok, mert nincs már bennük szeretet. Ezért kell nagy ívben lesz@rni a fiúkat, mert mindig csak a boldogtalanságra jutsz! - fejeztem be diplomatikusan.
- Persze, nagy része ilyen, de mi nem! - háborodott fel Todd.
- Aha, mondj egy okot, amiért megsajnálhatlak! - vágtam oda.
- Árvaházba betettek a szüleim, 14 éves koromig ott voltam. 17 évesen jöttem ide, vagyis tavaly. Kiderült, hogy a Király és Királynő fia vagyok, akik lehet, hogy meghaltak... Nem ismertem a szüleimet, 3 éves koromba bedugtak egy árvaházba és kész. Nem vittek volna magukkal, inkább bedugtak. Van egy testvérem akit nem ismerek, még azt se tudom, hogy fiú vagy lány, mert azt csak a szüleim tudják. Ha ez nem elég ok, akkor sajnállak - mondta szomorúan.
- Ha szerinted ez ilyen könnyű akkor nézz rám! Én is árvaházból jöttem! Bedugtak 2 évesen. 3 évesen pedig befogadott egy anyuka. Rá két évre született, egy IGAZI gyereke! Persze, hogy az fontosabb volt. Nekem dolgoznom kellett, hogy eltartsam náluk magamat. Úgy éltem, hogy kb. csak aludtam náluk. Nem ismerem a szüleim, nem is tudom, hogy igazából, hogy hívnak. Teljesen más nevet kaptam, mikor odamentem hozzájuk. Soha nem volt egy igaz barátom se! Mindig csak azért jöttek oda hozzám barátkozni, mert menőnek tartottak a volt barátom miatt. De szakítottunk. Hogy mért? Mert szétrongálta az életem, senkiben és semmiben nem merek bízni. Egy időben olyan társaság között voltam, aki vágdossa magát. Mielőtt azt mondanátok, hogy te is? Azt mondom, hogy nem! Hogy mért nem? Mert az összes emléket az életemben, ami történt velem elrejtettem szépen, mélyen a szívemben. Ez még fele se az életemnek és még ti sajnáltatjátok magatokat! Gratulálok, majd ha elmondok mindent, ami nem most lesz, akkor majd meglátjuk fölöz e engem valaki! - mondtam dühösen. - Ja! - játszottam, mint ha eszembe jutott volna. - Amúgy őszinte részvéten, hogy kiderült, te vagy a trónörökös és már tudod kik a szüleid és igazából, hogy hívnak! - néztem lesajnálóan. - Tudod, nekem még ennyi se adatott! - álltam fel dühösen és éreztem az első könnycseppet a szememben. Gyorsan felkaptam a tálcát és indultam kifelé. Túl sok volt bennem a düh és a sok sérelem. Igazi múltamat csak én tudom, páran tudnak részleteket, mint például most ők is. Odaadtam a tálcát a konyhásnak és indultam megkeresni Susan-t. Hiába próbáltam visszatartani a könnyeimet, nem sikerült. Csak jöttek egymás után a sok könnyek, a mély fájdalomból, ami megtört nagyon. A legnagyobb titkomat csak egy ember fogja majd tudni, és az nem más aki törődni fog velem és velem tölti le az életét. Nem szerelemre gondolok, bárki más, és az is csak öreg korunkban fogja megtudni...Az életem legsötétebb titka...
Míg egyfolytában ezen agyaltam, a táncteremben találtam magam. Lerogytam és csak folytak a könnyeim. Ez lesz a következő órám. Nyílt az ajtó.
- Sarah - kapta felém a fejét. - Mi történt? Megbeszéltük, hogy nem sírsz, ugye emlékszel? - kérdezte aggódva.
- Persze, emlékszem - mondtam két könny között. Próbáltam abba hagyni, de csak kicsit csillapodott. - Tudja ez nem az itteni dolgok miatt van! Az életem mielőtt eljöttem ide, nem a legjobb volt! - mondtam meggyötörten. Letörölte az utolsó könnycseppet a szememen és magához húzott.
- Jaj te kislány, én szeretlek és ha bármit akarsz itt vagyok neked! - nagyon erősen öleltem és nem akartam elengedni. - De ugye tudod, hogy próbálnunk kell, hogy egyre ügyesebb legyél, ezért gyerünk! Azt akarom, hogy te légy a legjobb! - mosolygott rám Susan. Nem volt sok kedvem, főleg, hogy most törtem meg megint belül, mélyen.
Beindította a zenét és elkezdtünk táncolni. Mondjuk fura, hogy egy lány táncol, egy öreg nénivel ( akit nevezzünk lánynak ) keringőt. Persze Susan a fiú részét, én meg a lányét. Nem nagyon ment. Mikor meg kell dönteni a lányt, a fiúnak, azt nem csináljuk, mert szegény Susan nem hiszem, hogy elbír. Mikor végre vége lett az órának, fáradtan ültem le. - Na pihenj egy kicsit, utána, jön a tea party, vagy nem tudom, hogy magyarázzam neked. - mosolygott.
- Nem tudom, hogy van benned ennyi erő, de én már kikészültem. - szaladt ki a számon.
- Hidd el, nem sokára teljesen belejössz! - mosolygott rám.
- Remélem! - sóhajtottam fel. - Nem lehetne holnap megcsinálni a tea cuccot? - kérdeztem.
- Ha nagyon akarod - mondta. - Holnap úgy is vasárnap, ezért az szabad nap. Délután bemehetsz a városba - gondolkodott el.
- De azt mondtad, hogy nem lehet egyedül!
- Persze, hogy nem egyedül!Kathleen-nel.Meg szerintem veletek megy Todd is Adam-mal. - gondolkozott el.
- De mért? És hogy-hogy elengedsz minket, csak így? Másokat meg nem enged el senki.
- Hogy mért? Mert biztonságosabb két fiúval menni. Mért merlek titeket így elengedni? Mert bízok benned és a többiekben. Mások meg nem érdekelnek - nézett a szemembe. - Csak te vagy a fontos, senki más! Legalábbis nekem! - komolyodott nagyon el.
- Értem.
Ezzel kimentem. Nagyon törődik velem és ezért nagyon hálás vagyok. Talán jobban érdekli a sorsom, mint saját magamnak.
Sok minden járt az agyamban. A délben ami az asztalnál történt és Susan. Ezek voltak a fontosabbak. A másik kicsit nagyobb dolog, hogy menni fog e ez a hercegnőképző. Igazából, csak azért ez a neve, mert jól hangzik, amúgy ide lányok jönnek a városból... Persze akiket kiválasztanak, mert én magamtól, soha nem jöttem volna.
Ráterültem az ágyra és csak bámultam ki a fejemből...

*ADAM SZEMSZÖGE*
Mikor Sarah elmondta életének fele sérelmét láttam, hogy lefolyik egy könnycsepp az arcán. Gyorsan felkapta a tálcát és elindult. Azon gondolkodtam, mennyit sírhatott és mennyi könnycsepp követte az előzőt.
- Ez a lány fura, de tetszik! - mosolygott Todd. Hogy tudja mindennek a jó oldalát nézni?
- Most komoly? - akadt ki rajta Kath. - A legjobb barátnőm most dühös rám és nem hiszem, hogy még szóba fog állni velem! De szerintem veletek se! - mondta csalódottan, de volt benne egy kis méreg is.
- Ne parázz, én tudok valamit, amit ti nem! Vagyis, ja - gondolkozott Todd.
- Mit is? Nekem mindent elmond! Vagyis csak mondott...- fogalmazta át Kathleen.
- Első nap a táncpróbán, vagyis ugye az volt az első nap? - kérdezte inkább meg. Kath, bólintott. - Akkor valami fura történt velem! Nyugi, nem szerelem, hanem valami más...- kezdte magyarázni, de nem fejezte be. - Mindegy, hagyjuk, bonyolult - szomorodott el.
- Szegényt sajnálom - csúszott ki a számon. Mindketten értetlenül fordultak felém. - Hát tudjátok, neked sem volt könnyű életed, de neki is elég rossz lehetett - mondtam Todd-nak.
- Igen, de olyan fura, hogy te sajnálod! - értelmezte vele Todd, Kathleen bólintott.
- Nincs semmi közöd hozzá, max talán barátok - mondta Kath. Ja, ezt jó tudni. Azt hittem, hogy talán többnek gondol...ahogy rám néz elbűvölő. Persze, nem mondom, hogy csak ő néz rám úgy, én is rá. Különleges!
- Hahó! - integetett előttem Kathleen. - Lehet, hogy rosszat mondtam szegénynek és lesokkolt?! - rémült meg.
- Dehogy, csak nem tudtam hova tenni. Azt hittem, hogy... - közbeszólt.
- Szerelmes beléd? - kérdezte.
- Nem, dehogy! Erre nem gondoltam! - mondtam. De igazából, így volt. Azt hittem szerelmes belém...Első pillanat mikor megláttam már akkor tudtam, hogy kell nekem!
- Ja, jó! Azt hittem - mondta.
Gyorsan megette Kath az ennivalóját és megehettünk mi is. Igazából azért maradtunk, mert Todd egyfolytában a lányt nézte és róla mesélt. Így leszűrtem, hogy szerelmes Kathleen-be. Nem mondtam el neki, de látszik. Mikor kimentünk az ebédlőből, megszólalt Todd.
- Annyira szép! Kár, hogy mással piknikezik! - sóhajtott egy nagyot.
- Haver, te sosem bolondulsz ki a lányokból! - nevettem fel.
- Ez van! Mind szép! - mondta. - De nekem nem kell Sarah! Szép meg minden, de vele valami mást érzek! - gondterhelt volt a feje.
- Aha - ennyi jött csak ki a számon. Ez csak azt jelenti, hogy nem baj, ha közeledek felé!